Magyar Nemzet, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-04 / 206. szám

10 Nagy forgalom a kirándulóhelyeken és a strandokon Szép kiránduló- és strand­­idővel kezdődött a vénasszo­nyok nyara a meteorológiai ősz első két napján: szomba­ton 1,6, vasárnap pedig 2 fok­kal haladta meg a hőmérsék­let a sokévi átlagot és a kora délutáni órákban jó néhány helyen megközelítette vagy elérte a 28 fokot. Vasárnap mintegy 7000 für­­dőző lubickolt a Palatínus strand meleg vizű medencéi­ben. A sétálók, vidám szóra­kozók tízezreitől tarkállott va­sárnap a Városliget. Valósá­gos nyári csúcsforgalmat, bo­nyolított le az Állatkert. A Balaton vize mindössze 20 fokra melegedett fel, s így a déli, kora délutáni órákban inkább csak a külföldi vendé­gek­­ merészkedtek hullámaiba. A siófoki szállodasoron telt ház volt vasárnap, akárcsak a boglárlellei SZOT- és Fém­munkás-üdülőben. Amatőr ásványgyűjtők találkozója A Magyar Földtani Társu­lat, az ásványgyűjtők klubja, az idén is megrendezi a kiál­lítással és cserebörzével egy­bekötött országos ásványbarát találkozót. A társulat azzal a céllal alakította meg annak idején az ásványgyűjtő klu­bot, hogy megfelelő szerveze­tet teremtsen az egyre jobban terjedő hasznos tevékenység­nek, az amatőr ásványgyűj­tőknek. A tanácskozást szep­tember 9-én a TIT Bocskai út 3­7. szám alatti stúdiójában rendezik. A kiálltáson bemu­tatják a hazánkban található féldrágakövekből és ásvá­nyokból készült ötvösmunká­kat, dísztárgyakat, valamint különleges ásványokról és kristályokról készült fénykép­­felvételeket. Nagy érdeklődésre tarthat számot a találkozón a csere­börze, amelyet a Nemzeti Múzeum ásvány- és kőzettá­rának patronálásával rendez­nek. — Az Új Tükör Világjárók Klub­jéban A Budapest. VII., Osvát u. dr­. Fehér György tart dia­vetítéssel illusztrált élménybeszá­molót szeptember 5-én, szerdán este fél 6-kor A maffia földjén — Barangolás Szicíliában (I. rész) címmel. A belépés díjtalan. — Zeneoktatás. Zongora, hegedű, harmonika, ének, hangképző­, magyar nóta, tánc­dal. Zenei elő­képző 5 éves kontói. Klasszikus és jazzgitár, jazz-zongora, dob. Furulya, citera, mandolin. Vezető tanár: Pintér Alice, XIII. Pozsonyi Út 3. Tel.: 316-795. X — Évadkezdés a Bábszínházban. Szeptember 3-án délután nyitja meg kapuit a nyári szünet után a Bábszínház. A VI. Népköztársaság útja 69. szám alatti épületben Tö­rök Sándor Kököjszi és Boboss­a című bánjátéka, a VI., Jókai tér 10. szám alatt Tóth Eszter: A gyá­va kistigris című darabja kerül színre esti a­lka­lom­mal. Az első fel­nőttelőadás szeptember 17-én, hét­főn este fél 8 órai kezdettel a Népköztársaság útján lesz a Bá­buk és bohócok című műsorból. Jegyek mindkét színházépület pénztárában már válthatók. X — A Kereskedelmi Továbbképző és Módszertani Központ 6 hetes délelőtti intenzív nyelvtanfolyamot indít heti 30 órában németből kez­dő, angolból haladó, valamint he­ti 3X4 órában középfokú és heti 2X4 órában felsőfokú államvizsgá­ra előkészítő szinten. Részletes­­felvilágosítás és jelentkezés szep­tember 15-ig Budapest Vin., Vas u. 9. I. em. fi Telefon: 342-349. X — Tenisztanfolyam ismét a Hun­garHotels tihanyi moteljében. Szeptember 8— 14-ig, szeptember 15—21-ig és szeptember 22—28-ig hatnapos tenisztan­folyam Tihany­ban. Hat nap félpanziós ellátás­sal, kétágyas szobában egy fő­re­­részére 2500 Ft, egyágyas szobá­ban: 2950 Ft. Rendelésfelvétel Vendég szolgá­lat; irodáinkban : Bu­dapest V . Petőfi S. u. 16. Tele­fon: 183-018. vagy VII. ker. Le­nin krt. 47. Telefon: 228-668. Hun­garHotels.­­ — A Játékszín Igazgatóság közli, hogy a színház pénztára szeptem­ber 3-án nyit. Jegyek elővételben válthatók 9—15 óráig. Lenin krt. 106. Tel.: 120-430. X — A József Attila Színház érte­síti közönségét, hogy az 1979—80. évad elő­a­dásait szeptember 15-én megkezdik. Az elmúlt évad nagy­­ sikerei­ből szeptember hónapban a * következő’ előadásokat lehet meg­tekinteni Nagytakarítás. Örült Gréta, Mézeshét, Welkend a ten­gerparton. Villon és a többiek. Zsákba­macska. X — A XVII. ker. Fürst Sándor Gimnázium épületében működő Dolgozók Gimnáziumában kétna­pos levelező tagozat tanítási rend­je szerint folyik a­­ tanítás. A kö­zel lakók számára még tudunk felvételt biztosítani. Jelentkezés az iskolában: XVII. Ferihegyi út 117. Telefon: 271-284. X — Rendkívüli utószezoni kedvez­mény az Adrián. A Budapest Tou­­rist 5 napos autóbuszos társasuta­zást­ indít Porecba. A programban strandolá­s, kirándulások, városné­zések szerepelnek. Részvételi díj: 1980.— Ft. Jelentkezni lehet Buda­pesten a Budapest Tourist irodák­ban, vidéken a megyei és városi idegenforgalmi hivatalokban.­­ Atlétanőink győztek, a férfiak ve­resé­get szenvedtek Vasárnap esős időben feje­ződött be Neversben a fran­cia—magyar atlétikai viadal. A nők versenyét Magyaror­szág 86:66:70.33 arányban nyerte, a magyar férfiak vi­szont 121:102-re alulmarad­tak. Atlétanőink közül Fazekas 614 cm-rel győzött távolug­­rásban. Armuth 15.61 m-rel súlylökésben, Éger és Sámuel pedig a francia Lem sie-tel holtversenyben, 173 cm-rel nyerte a magasugrást. A ma­gyar 4X400 m-es váltó is el­ső lett. A férfiak közül Paróczai 1 :40,5 p-cel került az élre a 800 m-es távon, Fejér 59.92 m-r­el győzött a diszkoszve­tésben.. Tamás 70,12 cm-rel a kalapácsvetésben. Az ADK női evezősei a legjobbak Vasárnap befejeződött Eled­ben a női evezős világbajnok­ság. Az NDK szerepelt a leg­jobban, három aranyérmet nyertek versenyzői, a többiek pedig a második helynél hát­rább nem kerültek. A Szov­jetuniónak két arany jutott. Magyarországot csak a négy­párevezős képviselte a dön­tőben, a hajó ötödik lett. Az egyetlen éremesélyes magyar, Ambrus Mariann nem szere­pelt a legjobbak között. Éle­te legjobb időeredményével is kiesett. Ezzel az idővel a másik középfutamot fölénye­sen nyerte volna. SPO­RTNA PLO Labdarúgó NB II. A Középcso­portban a Csepel 4:0-ra győzött a Pénzügyőr ellen és pont veszte­ség nélkül, 14:3 gólkülönbséggel áll az élen. Két ponttal hátrább az Izzó és a Vác következik. A Nyugati csoportban a szintén volt NB I-es Haladás 5:2-re verte az­ aj­­caiakat és 5 mérkőzésen szer­zett 17 pontjával. 19—­? gólkülönb­séggel vezet a 9 pontos Komló előtt. A Keleti csoportban szoros a mezőny, a 15. helyezett Gyön­gyöst csak 2 pont választja el az élen álló Szolnoki MÁV MTE-től és a Nyíregyházától. A Tatabánya—Bp. Honvéd lab­darúgó bajnoki mérkőzésen szom­baton rendzavarás történt. Egy néző beszaladt a pályára és bán­talmazni akarta Dujdárt. ■ a Hon­véd kapusai. Az MLSZ az­­ ügyben vizsgálatot indított. Pásztor Józsefet, a Békéscsaba szombaton megsérült labdarúgóját megoperálták. Mint kiderült, boka­­szalag-szakadást szenvedett. Tö­rök Péter, a Vasas hátvédje agy­rázkódás miatt a Sport­kórházba került. A labdarúgó ifjúsági Világ Ku­pában Argentína és Uruguay, il­letve Lengyelország és a Szovjet­unió ma vívja az elődöntőt. A Bernabeu Kupáért mérkőzött Madridban négy neves labdarúgó­­csapat. A döntőben: Bayern München—Ajax 2:0, a 3. helyért: Real Madrid—AC Milan 2:0. Elő­zőleg a Bayern 2:1-re verte a Real Mad­­ri­dot, az Ajax pedig 1 :1 után 11-es rúgásokkal az AC Milant. Szovjetunió—NDK barátságos labdarúgó-mérkőzésre kerül sor szerdán Moszkvában. A szovjet csapat ezzel a mérkőzéssel készül a szeptember 12-i athéni EB-se­­lejtezőre. Villám csapott a pályára a hol­landiai Enschedeben egy III. osz­tályú bajnoki mérkőzésen. Egy játékos meghalt, négyen kórházba kerültek. A magyar női röplabdaváloga­­tott negyedik lett a várnai nem­zetközi tornán, megelőzve Bulgá­riát, Lengyelországot, Csehszlo­vákiát. A magyar együttes a harmadik helyen vívott mérkőzé­sen 3:2-re kikapott a Népi Korea válogatottjától. Az első helyet az NDK, a másodikat Románia sze­rezte meg. A Lapkiadó Vállalat nyerte a pontversenyt a motorcsónakok or­szágos hosszútávú túra bajnoksá­gán. A szakosztályból Jombik és Bodrogvölgyi kategóriájában baj­nokságot nyert. Fazekas második helyezést, Siklósi és Kajnti har­madik helyezést szerzett. Buzgó József 7., Császári 10., Lázár 16. lett a lengyelek nemzet­közi öttusa bajnokságán. Győzött a szovjet Sztarovkimn. A csapatver­senyen lengyel siker született. Ma­gyarország az 5. helyre került. Magyarország csapata nyerte Szegeden a baráti hadseregek ké­zilabdatornáját. A 2. helyen a Szovjetunió végzett. Nyolcszáz méter mélységbe ju­tott Lengyelországban a Vörös Meteor barlangkutató csoportja. Ilyen mélységben magyar barlang­­kutatók a múltban eddig még nem jártak. Az Universiadét 70 ezer néző előtt ünnepélyesen nyitották meg Mexikóvárosban. A felvonuláson 87 ország­­ mintegy ötezer sporto­lója vett részt. Hazaérkezett a magyar vívóválo­gatott a melbourne­-i VB-ről. Dr. Bakonyi Péter, a szövetség elnöke csak a női tőrví­vóket dicsérte egyértelműen, a párbajtőrözők a legrosszabb bizonyítványt állítot­tak ki magukról. Taróczy Balázs nagyszerűen ját­szott a Belga nemzetközi tenisz­bajnokságon. Az elődöntőben 6:2, 6 :3-ra nyert az olasz Barazzutti ellen, majd a döntőben a spanyol Higuerast győzte le 6:3,­­6:2-re. Higueras a világranglista nyolca­dik helyén áll, idén ő nyerte a hamburgi, a houstoni és a bosto­ni versenyt. Kitűnő atléták állnak rajthoz ma és holnap a szocialista orszá­gok belügyi sportolóinak sporta­­kiádján­. Indul például a KV­­m-es női gátfutás világrekordere, a len­gyel Rabsztyn, a volt diszkoszve­tő olimpiai bajnok csehszlovák Danek és a világklasszisok közé tartozó román maga­sugrónő, Po­pa igen erős csapat­tal áll rajth­oz, a Szovjetuniót képviselő Dinamó. A verseny színhelye a Sziágyi ut­cai pálya, kezdés 14.45 órakor. A tájfutó világbajnokságon Tam­perében a nők mezőnyében finn győzelem született. Rostás a 12., Kovács a 14. helyen végzett. A férfi világbajnoki cím Norvégiá­ba került, a legjobb magyar, Bokros 23. lett. A szekszárdi Halász Zoltán nyer­te a kerékpárosok Mecsek kupa versenyét. A csehszlovák Caprina mögött Takács lett a harmadik. Hajzer (v. Dózsa) nyerte a ví­vók Balaton bajnokságán a női tőrversenyt., párbajtőrvívásban Bí­ró (MTK-VM) lett az első. Az ,, Arany jelvényetek az olim­piára’” akció utolsó vízipróbáján csaknem nyolc­százan álltak rajt­hoz és a döntő többségnek sike­rült is megkerülnie a Szentend­rei-szigetet. A baráti hadseregek phenjani ökölvívóbajnokságán Danyi Jenő váltósúlyban első lett. Nem volt 13.-1­ 1 és 13 találatos szelvény a totón. A 12 találatos szelvények 78 972, a 11 találatosok lil(13, a tíz, találatosak 351 forintot emelt. A telitalálat: x, x. 1, 1. x. 2, 1. 1. X. 2, X. 2. X -1 2. Mi­íiyar Naniz Pi. - S *I P ' O.- R - T Fogathajtóink ismét Európa-bajnokok A franciaországi Harag du Pin-ben rendezték az idei fo­gathajtó Európa-bajnokságot. Bárdos György világ- és Európa-baj­nok hibapont nél­kül fejezte be az akadályhaj­­tást és elnyerte az aranyér­met. Bálint Mihály az utolsó napon szintén hibapont nélkül végzett, de az előző napi eredmények miatt az összesí­tésben a második helyre szo­rult. Muity Ferenc 4. lett. Az EB csapatversenyét Magyar­­ország fölényesen nyerte Nagy-Britannia, L­engyelor­­szág és az NSZK előtt. Továbbra is ne amerikai ássák a leggyorsabbak Tokióban befejeződött az úszók Világ Kupa versenye. Amint­ az várható volt, az Egyesült Államok csapata tartja első helyét. 253 ponttal győzött. Európa 209,5, Ka­nada 192 pontot szerzett. Az ame­rikaiak 17 számban győztek. A verseny egyetlen világrekord­ját az amerikai Woodhead érte el: a 200 , m-e­s női gyorsúszásban 1:58.23 p-ces idővel győzött. Wood­head egyébként 55.63 mp-es idővel nyerte a 100 m-es gyors­úszást, mindössze 22 század másodperccel elmaradva a világrekordtól. A férfiak mezőnyében a svéd Arvidsson kettős győzelmet ara­tot pillangózásban: a 100 m-es tá­von 54.33 mp-cel, 200 m-en 2:00.57 p-cel lett első. ,,]dtven^e,, Egy profi futballista emlékei Jócskán túl kell lennie az ötvenedik életévén annak, aki mondhatja, hogy ő még látta játszani az egykor nagyon hí­res,­­sokszoros válogatott fe­rencvárosi labdarúgót, Ber­kessy Elemért. Ő ugyanis már 1932-ben, huszonhét évesen nyakába vette a világot, fran­cia és spanyol proficsapatok­ban futballozott, majd edző­ként tett szert hírnévre, itt­hon, de főként idegenben. Mégsem felejtették el. Ami­kor a Ferencváros Baráti Kö­re meghívta őt egy este a klubházba, úgy ünnepelték az idén a 74 esztendős sportem­bert, mintha most is egy győz­tes mérkőzése után ült volna a szurkolók közé. Berkessey pályája mai szem­mel is érdekes, hiszen az el­ső olyan magyar labdarúgók közé tartozott, akik hírt-nevet szereztek maguknak idegen­ben. Sajátos oka volt annak, hogy távozni kényszerült. — Súlyos sérülésem miatt hosszú ideig nem játszhattam — emlékszik vissza. — Köz­ben láttam, hogy a helyemre hátravont Lázár Gyula — aki szélsőként kezdte — micsoda nagyszerűen futballozik. Ha meggyógyulok, gondoltam, ve­le nem tudok vetélkedni. El­kezdtem tehát tanulni fran­ciául, készülve a külföldi pro­fi pályafutásra. Amikor rend­bejöttem, módom nyílt próba­játékra a párizsi Racing Club­ban. Az Ajax ellen szerepeltem és sikerült két gólt rúgnom. A Racing szerződtetett, a Fe­rencvárostól két év szabadsá­got­ kaptam, azzal, hogy vagy visszatérek a klubhoz, vagy fi­zetek tízezer pengőt. Iszonya­tosan nagy pénz volt ez a ha­zai, havi 80—100 pengős fi­zetésekhez viszonyítva. — A francia bajnokságban, az utolsó mérkőzésen, a niz­zaiak ellen ott voltak az FC Barcelona megfigyelői. A meccs után leültek tárgyalni velem és azonnal a dupláját ígérték annak, amit Párizs­ban kaptam. Az FC Barcelona 120 000 pengőt fizetett ki a Racingnak és a Ferencváros­nak, s én a­ spanyol labda­rúgás első külföldi labdarúgó­jaként mutatkozhattam be. Nem volt könnyű. Ma sztár­ként ünnepük ott a drága pénzért vett futballistákat, ak­kor azonban elég sandán les­ték minden mozdulatomat. Ha csak kicsit löktem egyi ellen­felemen, kórusban szidott a közönség. — Amikor 19­36-ban kitört a polgárháború, hazajöttem. Lá­zár Gyulának megköszöntem, hogy ennyire jól futballozott és rákényszerített a külföldi vendégjátékra, ő heti 50 pen­gőt kapott, jómagam Francia­­országban havi­­3000 pengőnek megfelelő összeget kerestem. De meg kellett dolgozni ezért a pénzért. — Le Havre-ban futballoz­tam még, aztán 19­38-ban ha­zajöttem, drogériát akartam nyitni, megvolt a mestervizs­gám Mégis edző lett belőlem, mert nem tudtam nemet mondani a tatabányaiak hí­vására. Onnan Salgótarjánba kerültem, majd négy évet ed­­zősködtem Szegeden. A Fe­rencváros 1944-ben szerződte­tett volna, de a háborús hely­zet miatt inkább maradtam vidéken. — Első külföldi edzői szer­ződésemet Olaszországban kö­töttem. 1947-től kezdve a Vicenza együttesénél dolgoz­tam, majd Torinóba kerültem, a klub nevelő egyesületéhez. Itt­ az volt a feladatom, hogy az akkor világklasszis csapat­nak számító FC Torino új szerzeményeit kész játékossá neveljem. A torinói sportigaz­gató 1949-ben tárgyalt, velem arról, hogy átvegyem a nagy­csapatot, de egy hétre rá jött a szörnyű katasztrófa. A ki­lenc válogatott játékost adó FC Torino repülőgépe lez­u­­hant. — Spanyolországban én vol­tam az első „idegenlégioná­­rius”, Angliában az első kül­földi edző. De csak három hó­napon át dolgozhattam a Grinsby Townnál, mert végül is a Parlamenttől nem kap­tam meg a munkavállalási en­gedélyt. A belga Bershot csa­patát edzettem, innen elszer­ződtem Zaragozába. Hogy mit kapott akkor egy edző? A szerződés aláírásakor 200 000 pezetát vettem fel, havonta pedig húszezret, a prémiumo­kon kívül. Abban az időben havi ötezerből meg lehetett él­ni. Zaragozai edzőként meg­kaptam életem nagy ajánla­tát az FC Barcelonától és per­sze el is fogadtam. — Megszenvedtem az ered­ményekért. Úgy éreztem, egy­­egy meccsen tíz évet öreg­szem Amikor már kellő anya­gi alapokkal rendelkeztem, a hatvanas évek elején szakítot­tam az edzői­­munkával és megvásároltam egy belga sza­badalmat, speciális dugattyú­gyűrűk gyártására. A hallatla­nul fellendülő autóipar mam­­mutvállalatainak konkurenciá­jával azonban nem tudtam megbirkózni, a kis üzemem tönkrement. Azóta a nyugdí­jam és az életbiztosításom ad kenyeret. Berkessy Elemér változatla­nul Barcelonában él, életének csaknem négy évtizedét töltöt­te külföldön. Mégsem töri a magyart, úgy beszél, mintha itt élne köztünk. A humora is változatlanul pesti. — Amikor a hatvanas évek­ben először készültem haza, találkoztam Czibor Zoltánnal, akiről köztudott, hogy szeret belecsipkedni az emberbe. Azt mondta: „Mester, gondoltam, hogy küldök magával csoma­got Komáromba, a szüleimnek, de aztán rájöttem, minek. Ma­ga el sem jut odáig, már Győrött bekasztlizzák .. .” — Nem vettem őt komo­lyan, de feleségem, akivel most ünnepeltük házasságunk 40. évfordulóját, kicsit meg­riadt. Ennek ellenére utaz­tunk. Hegyeshalmon a határőr tiszt belenézett az útlevelem­be, majd elég szigorúan rám­kérdezett: „Maga a Berkessy Elemér? Magát már várják!” Egy pillanatra meghalt ben­nem a vér. De aztán rögtön megtudtam, hogy kik várnak: a ferencvárosiak. Ilyen és hasonló története­ken derült az FTC klubhelyi­ségben összegyűlt kis társaság, ahol dr. Papácsy Ervin, a Ba­ráti Kör vezetője köszöntötte Ber­kessyt. Az is kiderült, hogy annak idején, amikor 1928-ban egy húsvéti tornán bemutat­kozott a Ferencvárosban — az­ MTK, az Austria és a Ra­pid játszott meg — Salamon Béla, aki még nem ismerte őt, 190 cm-es termete miatt elne­­­vezte Jegenyének. A régi szur­kolók ötven év múltán is ezen a néven emlékeznek rá. Zsolt Róbert M magyar modellek asikerek Bertók István (Kapuvári MHSZ) a motoroshajú-modellek duisburgi világbajnokságán su­­fik mezőnyé­ben két aranyérmet nyert. Hor­váth István (Szombathelyi MHSZ) a sebességi körpályás kategóriá­ban világbajnoki címet szerzett. Huszonnégy ország mintegy fél­ezer versenyzője között a magya­rok összesen három arany-, há­rom ezüst- és két bronzéremhez jutottak. fit »Keddi, 1979. szeptember 1. D­rágós sarok A kásafű A körtekben meg ritkán látha­tó, de citrom-, vagy aranysárga szinű­, dús, tömött bugájú virágá­nak kellemes, mézillatú csokrát szívesen vásárolja a virágpiacon a városi ember. A mezőkön, a kaszálókon, az országutak árkai­nak peremén szedik ezt az egye­nes, kissé érdes-molyh­os szárú, keskeny levelű­, rengeteg apró csillagszerű virággal ékített nö­vényt. Sok helyen kásafűnek ne­vezik, mert amíg az apró virágok ki nem nyílnak, a növényszár felső része olyan, mintha sárga kásával volna telehintve. Szent­­János vagy Szent Iván virágának is mondják, mert a néphit szerint régen János, illetve Iván éjjelén ez a növén is megszólad, hogy mi hasznát lehet venni. Néhol tej­zsugorítófű a neve, azért, mert már az ókorban a görög pászto­rok a növény szárából tejszűrőt készítettek. Az ilyen tejszűrőnek pedig az volt a tulajdonsága, hogy megoltotta a tejet, illetve görögül a galá­t. Talán ezért nevezte el Linné a növényt galiumnak. Kedvelt növénye volt ez a vi­rág a germán mithológia egyik legtiszteltebb személyének, Freya asszonynak, a föld anyjának é­s a szerelem istennőjének, aki az asszonyokat nehéz óráikban e virággal ajándékozta meg. Már a régmúlt korokban is sok legen­da keletkezett a növénnyel kap­csolatosan. E legendák alapján nevezték a középkorban a növényt „Mi asszonyunk szalmája**-nak. Rafael, az olasz rer­aissance leg­híresebb festőjének „Madonna del­la casa alba" néven ismert kénén is felismerhető ez a növény, amelyből századokon keresztül gó­ra vánkosokat készítettek, azokat az ágyakra akasztották,­­ vagy pe­dig a testre erősítették, abban a hitben, hogy ezzel távol tartják az embertől az állatok méh­­ék mindennemű gonoszságot. Sok he­lyen még most is szokás, hogy a növény virágát lenvászonból var­rott zsákocskák*** dugdossák és a kis zsákot az ágyra akasztják, a lázas betegek párnája alá pedig három szálat helyeznek el a nö­vényből és minden este halkan, de érthetően mondják el a követ­kező kívánságra . ..Áldott „légy te szent virág, segítsd a gyógyulá­som, az olajfák szent hegyén is megkeresett a szent szűz, kinek csokra vagy, hogy lásson. Eny­hítsd hát súlyos csapásom sebek­nek írja, drága fű, óh hozd a gyógy­ulásom.” A régi korok fü­vészei sokra be­csülték a növényt és különféle bajok ellen ajánlották. Tabernae­­montanus például azt írta, hogy a növényből készült lábfürdő a végtagokból rövid idő alatt kisze­di a fáradtságot. A magyar füvé­­szet­i könyvekben is olvashatunk Szent Iván vltágáról. Csapó József szerint „orrvérfolyást megállítja pora, aki azt felszívja. Rühes em­berek megtisztulnak, ha ezen fű­ből készült fürdőben fürösztik ma­gukat. A zsúzt, amelyet Szent An­tal tüzének is neveznek, ez virá­gok mesziszarván és nev felrakat­ván, eloszlatják.*­ Csapó megje­gyezte azt is, ha forró tejbe tesz­nek ilyen virágot, a tej megzsu­gorodik vagy elválik. „Mely napon pedig az idő esőre akar változni, akkor igen nagy illattya van ez virágnak.** Sok vidéken még most is „esőt jósló fű”-nek mondták. A mezőket járó emberek, a pász­torok szerint egészen más illata van a növénynek, ha eső után az égen feltűnik a szivárvány. A tudomány előtt ez a jelenség nem ismeretlen. A levegőnek víz­gőzökben szegényebb vagy gazda­gabb volta az illat erejét módosít­ja. Ilyen erős illat­változás tapasz­talható például a kásafü család rokonánál, az Asperula odoránál, a szagos mügénél is. Ennek is napsütéses időben gyenge az illa­ta, éjfél és eső előtt megerősödik, s ezért szedik éjjel vagy esős idő­ben. A májusi italokat, illetve ezek modern változatát, a „bólét** is csak akkor illatosítja és íze­síti meg kellőképpen ez a növény, ha hosszabb ideig ázik a pezsgő­­­­ben. Azt is mondják, hogy nem tanácsos télen jól fűtött szobában boroz­gat­ó társaság hangulatát megzavarni azzal, hogy a forró kályhára néhány szál szárított kása füvet hintenek, mert a pörkö­­lődő növény füstjétől a békésen, vidáman együtt ülő társaság pa­rázs veszekedésbe kezd, jót össze i­s verekszik. Ilyen furcsa tulaj­donságai is vannak a kásafűnek, a galium verumnak, vagy miként Diószegiék elnevezték, a „tejoltó galaj”-nak. A buzérfélék családjába tartozó galium nemzetségnek sok faja és változata van. Ezek közül a legis­mertebb és a legelterjedtebb a ra­gadós galaj, ragadály koldust­orű, vagy kullancsfű néven ismert kel­lemetlen gyomnövény, amely el­foglalja a termesztett növények helyét vagy azokra ránehezedik és mint tehernövény akadályozza növekedésükben. A növény egyik szétterülve növő, szőrös levelű és sz­árú, sárga virágfürtű, mézilla­tú faját Linné valántia néven — Diószegiek elnevezése szerint a valai nemzetség keretében — tar­totta számon, de Scopoli Antón, olasz botanikus, a pávai egyetem tanára, aki 1766. és 1776. között hazánkban tartózkodott és a Sel­mecbányai erdészeti akadémián tanárkodott, megállapította, hogy e növény, ha hasonlít is a valan­­tinfélékhez, mégis közelebb áll a gasiumhoz, s ezért ebbe a­ nem­zetségbe illesztette. A tejoltó ta­lajt, ha már csokrát szívesen lát­juk virágvázában, meg lehetne te­lepíteni a kertben is. Napos he­lyen májustól szeptemberig virág­zik és illatozik. Könnyen szaporít­ható és magától terjedő, évelő nö­vény. Érdemes arra, hogy felka­roljuk. N.-N. VI. A szinh­ázak mai műsor­a Madách Kamara Színház (Buda­pesti Gyermekszínház) . Jövőre, veled, ugyanitt (8). Rövid tartalom és szereplőlista a Pesti Műsorban.

Next