Magyar Nemzet, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-22 / 17. szám
A A RÁDIÓ MELLETT Lakoma egy athéni hölgynél Hiába, egy jó szerkesztő mindig kitalál, fölfedez, valamit vagy leporol, megújít, szükségből dramaturggá is lesz, de éppúgy historikussá is, aki járatos a szépművészetekben, a filozófiában, s távoli korok erkölcseiben, szokásaiban; egyszóval, aki örökkön úton van gondolatban. Ha kell, új tartalommal tölti meg az egykori iskoladráma formáit, naiv dialógusai nem erkölcsi prédikációt hordoznak már, hanem művészeti, történeti, filozófiai ismereteket, bárha — drámai szempontból — éppoly naiv formában, mint annak előtte. Ezt a már több ízben megújított „iskoladrámát” újította meg újra Zoltán Péter, avval az eltökélt szándékkal, hogy bevezet bennünket „az alkotás örömének kertjébe”, mégpedig különböző korok képzőművészeti alkotásainak „gyönyörei” közé (ami persze csak a mi részünkről feltétlenül gyönyör). Avval a méltánylandó rádiós elfogultsággal teszi ezt, hogy a szó a legbámulatosabb művészi eszköz, vele elénk lehet varázsolni egy szobrot, megjeleníteni egy festményt, talán plasztikusabban, mint bronz, márvány vagy a festett vászon csillogásában. Zoltán Péter egy sorozatot szánt erre az izgalmas kísérletre, mely az Örömök kertjében címet viseli. S mindjárt az első darabjában a messzi ókorba vitt bennünket, Periklészt Athénjébe, hogy Polükleitosz Dárdavivőjét megcsodálhassuk. Zoltán Péter műsora az Iránytű című sorozat is, mely hosszú fennállása ellenére a mai napig sem merült ki, az „otthon ülő turisták” kényelmére és örömére, s mindenki élvezetére, aki szereti a színes úti élményeket, szerkesztője az idő során az „utazás” szakértője lett, az érdekes úti élményeké mindenesetre. Ezért is hagytuk magunkat bízvást Athénba kalauzolni a történelem és képzelet időgépén (kockáztatva az eltérítést is), hogy tanúi legyünk egy, már korában is csodált, irigyelt eredetijében ma már nem létező, csak számos másolatában ismert műalkotás. A dárdavivő születésének. Kalauzunk jól tudta, hogy az utazási élmény egyik biztos megteremtője a váratlan meglepetés. Ezért Athén napfényes villanegyedében egy művelt elbűvölően lantoló, verset mondó, bájos hetéránál (e szót tessék görög értelemben felfogni!) szerzett szállást a számunkra, s ahova — hogy ne kelljen külön fáradoznunk az athéni élet megismerésével — meghívta érkezésünk időpontjára a város számbajöhető szellemi elitjét. Itt találjuk Pheidiászt, a már befutott szobrászt, a csodálatos Parthenón művészi tervezőjét, Szophoklészt, a drámaírót, Prótagorászt, a szofistát, aki már kimondja, hogy „minden dolog mértéke az ember”, de még nem tudja, hogy istentasadása miatt száműzni fogják a ,,szabad Athénból”. S itt van a higanyember, Hérodotosz, a történetíró, aki nem hiányozhatott sehonnan és szerencsénkre szinte mindenhez hozzászólt, s így sok ismeretet hagyományozott ránk, ami nélküle elveszett volna. S minthogy az idő az ókorban még nem gyorsult fel a mai tempóra, igen ráérősen, tetszetős körmondatokban beszélnek e lakoma vendégei, mit időnként a bájos Heléna (Vas Éva) üde hangja édesít meg, s felejteti velünk, hogy itt a dialógus leple alatt idézeteket hallunk bőven. De mit tesz az ókori bölcsesség igézete s a jó rendező élénkítő hatása! A halvány szerepekből és a cselekménytelenségből is szinte kiteles, élő alakok formálódnak ki a színészek pezsgő játékkedve nyomán; különösen Gáti József Pheidiásza és Velenczey István Prótagorásza vitt görög ravaszságot, észt, szenvedélyt a többnyire táncélzatú párbeszédbe; igaz, ők képviselték a kor valódi, vérre menő konfliktusát. Pheidiász az istenek pártján, a szofista Prótagorász az emberekén. Maga a címadó Dárdavivő, s alkotója Polükleitész (Balázsovits Lajos) jócskán háttérbe szorult az ambiciózus korfestés mögött, sajnos, mindenesetre csak a játék végén került elő a húsz évesnek mondott, szerény, pályakezdő ifjú, mint Heléna kegyeltje. A szépséges görög Mme Récamier, úgy látszik, már akkor tudta, hogy az ifjú zsenit hogyan kell bevezetni a „jó társaságba”, aki tehetségével csak így érvényesülhet; formás kis cselszövést eszel ki hát annak érdekében, hogy Pheidiászt Polükleitosz elismerésre bírja. Kár, hogy nem avatott be tervébe minket idejekorán, így aztán nem nagyon izgatott, hogyan nyeli le a békát Pheidiász, az istenek szobrásza, s hajt fejet (mert fennkölt görög) az új korszak, Polükleitosz zsenije, és az emberközpontú művészet előtt. Ami jobban izgatott volna, s amit a sorozat előzetese is ígér, hogy nemcsak futó pillantást vethetünk „az alkotás örömének kertjébe”, mintegy a kerítésen át. Mi is azt hisszük, Zoltán Péterrel egyetértésben, hogy a szónak varázshatalma van, általa „megszólalhatnak” a szobrok és a festmények hangképekben is, ha a holt idézeteket az emberi test hőmérsékletére melegítjük; ha az (esetenként akár kitalált) történet középpontjában a mű alkotója s vele a műalkotás áll, élesebb megvilágításban, nemcsak kontúrt rajzoló ellenfényben, mint Polükleitosszal és A dárdavivővel történt. Ne csak a kerítésen át pislantsunk be az „örömök kertjébe”, hanem beléphessünk élményeket ígérő sétányaira. Reméljük, hogy így lesz. Annál is inkább, mert a művészettörténeti hangképsorokat előzetesen olyan híres művekkel való találkozást ígér, mint Kolozsvári Márton és György Szent György-szobra, Rubljov Szentháromsága, Michelangelo Dániája, Pieter Brueeel Betlehemi s gyermek Gyilkossága És ha a szó egyenlő arányban világítja át e műveket, alkotóikat és a kort, bizonyára a várt élmény sem fog majd elmaradni, a szépművészetek „kertje” a rádión keresztül is feltárul. Hegedűs Zoltán Átadták a Gábor Andor-díjat és a Madách-plakettet A Gábor Andor-díjat az idén Ladányi Mihály költő nyerte el .A jutalmat Dobozi Imre, az írószövetség elnöke adta át hétfőn, a szövetség székházában. A Nógrád megyei Madách-emlékplakettet pedig Csanádi János költő, Horváth Sándor iparművész és a Salgótarjáni Szimfonikus Zenekar kapta meg hétfőn, a salgótarjáni József Attila Művelődési Központban, a Madáchemlékünnepségen. Balogh Edgár „Vargyasi változások” című kötete megjelent a bukarestiKriterion Könykiadó gondozásában. Az Erdővidékről, amely Benkő Józsefet a lövészt és történetírót, Kriza Jánost, a népköltészet gyűjtőjét, Bölöni Farkas Sándort, a demokráciát felfedző székely nemest és Benczsek Eleket, a mesemondótadta a kultúrának, e tájak vajúdó, korszerűvé váló életéről fest új könyvében Balogh Ede ír knpul, dokumentum értékű kénét. von Macinék a művészetben címmel kiállítás nyílik meg ma, kedden a győri Xántus János Múzeumban. Bevezetőt mond Sétámon Nándor művészettörténész.* Német és szerb-horvát nyelvű, nemzetiségi bábműsorokat készít a pécsi Bóbíta-együttes, Kós Lajos vezetésével, a Baranya megyei tanács és a nemzetiségi szövetségek támogatásával. A harminc-negyven perces előadásokat nemzetiségi óvodákban mutatták be, először Pécsett, majd baranyai, somogyi és tolnai falvakban. Offenheed halálának századik évfordulójára a zeneszerző életéről sorozatot készített a francia televízió.* ■ Iagmar Bergman lesz az idei vannes-i filmfesztivál zsürielnöke. A fesztivált május 2. és 9. között rendezik meg. Magyar Vanzot HANGLEMEZFIGYELŐ Mai magyar szerzők ZENE ÉS KÖLTÉSZET szoros kapcsolata mindig is meghatározta és természetes módon jellemezte a magyar művészetet. A kortárs líra hatását a muzsikára a XX. század első évtizedeiben Bartóknak és Kodálynak Ady, valamint a nála ifjabb költőnemzedékek Verseire készült dalai, kórusművei is bizonyítják. Széles világirodalmi kitekintésével ezt a hagyományt folytatja hosszú évtizedek óta a magyar zeneszerzők doyenje, Kása György. Igaz, csöndben, szinte visszhangtalanul dolgozik, műveivel nem kavar viharokat, de még most, 83 évesen is bámulatba ejti a hallgatót, például nemrégiben komponált lírai szólóbrácsaművével. A Hungaroton új lemezén a szerény szavú, divatos stílusokat soha nem követő, a maga útján járó művész irodalmi tájékozottsága gazdag dallamvilágú művekben fejeződik ki. Zenekari és énekkari kíséretes kantátában dolgozta föl Devecseri Gábor immár klasszikusnak mondható versét, a Bikasiratót, amelynek humánuma megkapóan találkozik Kósa György mélységesen emberközpontú világával. A Lehel György vezényelte együttes, a Magyar Rádió és Televízió Ének- és Zenekara, valamint a tenorszólót éneklő Palcsó Sándor azt a szuverén alkotót mutatja be, akinek stílusa — Bónis Ferenc szavával — „sajátos expresszionizmus, melyben a küzdő, szenvedő lélek élményeinek eruptív-közvetlen kifejezése fontosabbnak tetszik, mint a művészi forma, melyekben az élmény testet ölt”. Egyik legismertebb művében, a Kínai dalokban, amelyet negyedszázada komponált, Po-Csü-ji hat versét dolgozta föl énekhangra. A Weöres Sándor fordításában megszólaló dalokat Pászthy Júlia és Keönch Boldizsár énekli, zongorán a zeneszerző kíséri az énekeseket. Kósa György nemcsak különleges tehetségű zeneszerző, hanem kitűnő zongorista is, akinek egykori Bach-matinéi a Zeneakadémián eseményszámba mentek. Két évvel később keletkezett a De profundis című zsoltárfeldolgozása szopránszólóra és két hegedűre, amely — Kósa más műveihez hasonlóan — ugyancsak nem foglalta el még méltó helyét a koncerttermekben. De ez Kósa „hibája” is; ő sohasem tekintett a változó ízlésre és kísérletekre, nem ügyelt a hivatalosnak vélt óhajokra, hanem töretlenül haladt a maga útján. Joggal állapította meg erről a korszakáról Kroó György, hogy „A gondolatot mindig a forma elé helyező expresszív stílusa, hangja idegenül csengett a jólfésült, uniformizált plénumzenék csarnokában. Akkori termése nem az 1945 és 1955 közötti évtized tipikus képviselője volt”. A De Profundis előadóapparátusa, Pászthy Júlia, valamint két hegedűn Molnár Ágnes és Pallagi János érzékeltetni tudja, hogy ez a mű valóban a mélységekből kiáll a mai és a holnapi hallgatókhoz. TÁPLÁLÓJA ÉS ÉLTETŐJE az irodalom Farkas Ferenc művészetének is. Az új lemezén fölhangzó Gyümölcskosár a Weöres Sándornak tündérbirodalmakat, fantasztikus áll* mokat fölvillantó verseire szerzett műve, amely megkomponálása, 1946—47 óta a szerző viszonylag gyakran hallható dalciklusa, hűen és érzékletesen igazodik a költő csapongó, játékos világához. Érdekes a ciklus előadógárdája: szopránhang, zongora, brácsa és klarinét. A Gyümölcskosár zongorakíséretét Farkas Ferenc látja el, akihez Zempléni Mária (ének), Bársony László (mélyhegedű) és Kovács Béla (klarinét) társul, olyan muzsikusok, akik a művet kidolgozott formában juttatják érvényre. A lemez távlatosan rajzolja meg Farkas Ferenc portréját, és ez szükségszerű is. Az idősebb zeneszerző-nemzedék képviselőit nem túlságosan kényezteti el a lemezkiadás, ezért, ha nagy ritkán művészetükről lemez készül, az lehetőleg a legteljesebb képet igyekszik adni, ki tudja ugyanis, mikor remélhető tőlük újabb felvétel. Ennek alapján Farkas Ferenc szerzői ouvre-jét három évtized kom„Sose elégedj meg a sikernél kevesebbel.” Ezt a szállóigét, Roosevelt szavait, mintegy életük mottójaként emlegeti annak a kosárlabda-csapatnak a kapitánya, amely két évtizedemegnyerte Pennsylvánia állam középiskolai bajnokságát. A siker, a szerencse, a győzelem szármttsága olyan életérzés, amely inkább az újvilágra, semmint az óvilágra jellemző. Errefelé az átlagpolgárok sokkalta nyugodalmasabbak, a mindennapok langymelegében meghúzódnának, könnyen magánbékét kötnének, dehogyis kockáztatnak Tetőtől talpig amerikai itt mindenki, ha nem származása, hát lelke szerint, a természetesen szintén amerikai Jason Miller színművében. A bajnokság évében. A jenkiszellemet sugározza a kapitány is, aki nemcsak edző, hanem eszmeadó is. Ez az ember annak idején neveltjeit addig futtatta, amíg cipőjük vértől cuppogott. A kosárlabdacsapat ötödikjét arra buzdította, hogy éktelje fel az ellenfél legjobbját azért a bizonyos bajnokságért.. Egy feleselő kamaszt Pedig nem teremtett nolon, hogy a fiúnak állkapcsa törött. Mostanában ..szürke eminedetásként”súcsa tanítványainak mindazt, amivel előbbre törhetnek a társadalmi ranglétrán. Mindia, mondogatja, beléjük sulykolja: „szerezzetek nevet masatoknak”, vaev: „kihasználni valaki gyengéjét, fgy hívják ezt a játékot”, vasv: „meg kell tanulnod gyűlölni, ha győzni akarsz, ha győzni akarsz, gyűlölnöd kell”. Gyűlölködnek mind, nemcsak más ellen, már egymás ellen is. A nehézfejű, korántsem népszerű polgármester, George Sikowski gyűlöli a nagypénzű, jóval életrevalóbb üzletembert, Phil Romanot mert a férfi elszerette a feleségét. Hasonlóképpen Phil gyűlöli George-ot, mert az a választáskor élősködik a vagyonán. Az ágrólszakadt, szánalmas tanár, James Daley gyűlöli mindkettőjüket, mert nem segítik a húsosfazekakhoz, a haszonhoz, a hatalomhoz. Mindinkább otthontalan, alkoholista testvére. Tom Daley pedig gyűlöli mindannyiukat, mert nem önnen szeretetre méltó emberek. Sötét figurák az „öregfiúk’' Lám, az ellenjelölt S nnkinen. Ő a fiatal, a megfontolt, a vigylövőjű politikus. Ha nem is jómaga, legalább a nagybácsikája kommunista. A közvélemény pártolja, a gyengébb nem egyenesen bálványozza. Úgy mondják, az új embernek nemcsak esélyei, hanem elvei is vannak. Kiderül a sötét egykettőre? Mennyi a hamisság e mondandóban! Nem feledtetik még a sikerszerző fogása sem, a hatásos helyzetek. Bátki Mihály fordításában s pergő párbeszédek. Most a Madách Színház bemutatóin az Egyetemi Színpadon mégis valamicskével több igazat mond, mint várható. Mert e sportsmeneket nem menti fel elvtől eevig, nem mossa ki patyolatra. nem érti meg mindenáron Szirtes Tamás színrevitele, noha a küszöbön tinorgó vivitág tévképzetéből kiábrándítani még nem mer. Ebben a színielőadásban Haumann Péter polgármestere George, innen olyan taszítóan nyájas, majd hendáskodó, hisztériázó, anyámasszony katanája, mint szerepe meakryápia. Irigység is. alarsany indulat is mnpapg Horesnyi Tlászló tanárnénak szobealelkűségében. Ellenben Székhelyi Tézapi TPPriápak részevsévéhez nincs elég bölcsesség csak nenterődöm bódulat Míg Gáti Oszkár üzletembere Phil sima modorús szenvtelen magabiztos még meghátrálásaiban is: a szerenformáláskárt kevés az árnyalat, de kicseng az alaphang, mert a komédiás önmutogatást ez a színész messziről elkerüli. Nincs, szíve mécsem a színrevivőnek ahhoz, hogy Bessenyei Ferenccel szigorúan. • szurokfeketére festesse a Kapitányt. Sztentori hangot, életkedvet, súlyos egyéniséget kap a szerep a szeínésztől, és kegyes csalást, amely az érzelmekkel, sőt elérzékenyülésekkel, a nosztalgiákkal enyhítené a törtetést, a kíméletlenséget, ,a legerkölcstelenebb életszemléletet. Ez a megbocsátás nehezen megbocsáthat.6. Bogácsi Erzsébet pozíciói képviselik.. A sor a Gyümölcskosárral kezdődik, majd a zeneszerző életében korszakváltást jelentő, 1957- es keletkezésű Correspondances című zongoraciklussal folytatódik, amelyet a rendkívül tehetséges Jandó Jenő ad elő. Kosztolányi, Juhász Gyula, Jékely Zoltán, Pilinszky János és Illyés Gyula verseire írta Farkas Ferenc az őszi tájat és hangulatot érzékeltető, az öregedés gondolatával is el-eljátszadozó Autumnalia című dalciklusát. A hat dal 1969-benés 1974-ben keletkezett, és a természet változásait kifejező, a versek borongós hangulatához simuló dalokat Takács Klára adja elő mély beleérző készséggel; zongorán Jandó Jenő kíséri. A hetvenes évek kezdetén készült az I. vonósnégyes, amely ismét csak a szerző eszközeinek megújítási szándékairól, a modern , zene irányzataiban való széles körű tájékozottságról, az új irányzatok egyéni varázsú hasznosításáról tanúskodik. Noha Farkas Ferencnek legjellemzőbb világa és legismertebb területe elsősorban a vokális zene, ez a vonósnégyes, amelyet az Új Budapest Vonósnégyes (tagjai: Kiss András, Andrássy Pál, Popa Tivadar, Párkányi Tibor) érett művészettel, csiszoltan ad elő, azt bizonyítja, hogy, a komponista a zene minden műfaját szívesen hódítja meg, ha mondanivalójához megfelelő kifejezési formáttalál. fe. i.) A bajnokság éve A Madách Színház bemutatója az Egyetemi Színpadon ■ Kedd, 19 80. január 2 2. Kazimir és Karolin Ödön von Horváth színműve a debreceni színházban Fújják a talpalávalót szalonkabátos, fekete nadrágos, keménykalapos urak. Hokkedlin terpeszkedő polgár csámcsog zsíros falatokon, előtte üres és elfogyasztásra váró söröskorsók tömege. Ez a kép fogadja a debreceni Kölcsey Művelődési Házban Ödön von Horváth's Kazimir és Karolin című népszínjátéka előtt a nézőt, ez a kép teljesedik ki a Csokonai Színház előadásában, Hegyi Árpád Jutocsa főiskolai hallgató vizsgarendezésében. Szomorú vigasság az 1930-as müncheni októberi népünnepély: tombol a gazdasági világválság, a hitleri hatalomátvétel előszelei metszően sivítanak, a kisember a népéneklés kórusában, miközben vidám táncra emeli a lábát, érzi a veszedelmet, de még csak igen kevesen sejtik, honnan ,is fog támadni. Ödön von Horváth, akinek a Mesél a bécsi erdő mellett a Kazimir és Karolin legérettebb színpadi műve, azon kevesek közül való, akik megsejtik, megírják a fenyegető világkatasztrófát. És különös módon nem is a készülődő Harmadik Birodalom aritmiás szívhangjaiból hallja ki a kozmikus betegség közeledtét, hanem az osztrák—magyar monarchia pusztulásából. Ez a több nemzetiségű drámaíró, akinek bevallottan nincs igazi szülőföldje, anyanyelve, hazája, fölötte állván a nagyhatalmi törekvésekbe belebukott monarchiának, már a harmincas évek elejének német valóságában megsejti a világháború, „a történelem megismétlődését”. A száztizenhét jelenetre tagolt Kazimir és Karolin valójában egy zátonyra futott szerelem története. Kazimir, a sofőr, elveszti állását és meghasonlik szerelmével, Karolinnál. A két eseményközött nincs okozati összefügés, csak annyiban, hogy Kazimir meg van győződve: a munkanélküliség okozza a szerelem kihalását és a szerető leány eltávolodását. S mivel csökönyösen hisz ebben, Karolin a sorozatos összeveszések és kibékülések közben valóban eltávolodik tőle; a polgári környezetből származó lány, aki szüleivel amúgy is harcot vívott Kazimirért, fokozatosan föladja az igazi szerelmet. A nagyon vékonyan csörgedező cselekmény erős színekkel megrajzolt háttér előtt jelenik meg. A müncheni népünnepély mint színes körhinta forog, előttünk a filmszerűen pergő jelenetsorban. A játékos erőmutatvány, a csúzda, a hullámvasút, a zene, a tánc és a varieté éppúgy hozzátartozik ehhez a népünnepély-hangulathoz, mint a torzszülemények megjelenése: a játékosok mellett buldoggfejű férfiak, szőrös testű gorillanők és liliputi emberek népesítik be a színpadot. A szándékolt kontraszt nyilvánvaló: a mindennapi élet nyomorúsága elől menekülő ember a torzszülött lényekben magánál is nyomorúságosabb alakokat szemlélhet. Zsenge vigaszt meríthet, látván, hogy nála is vaknnak elesettebbek. Az ötletes és kimunkált rendezés, Hegyi Árpád Jutocsa munkája, Khell Zsolt látványosan variálható díszletének és Szabó Ágnes kifejező ruhatárának segítségével a népünnepély-hátteret emeli az előadás előterébe. Szórakoztató két órát nyújt a nézőnek: felvonulások, kórusok, tömegjelenetek ,a főszereplők hasonmásainak részvételével, cirkuszi és varietéprodukciók színesítik a látványt, amelynek talkiburkaságában mindig ott bujkál egy csinetnyi szomorúság és részvét. Kazimir és Karotn szerelminek története a líra és a lírából feldübülgő dráma azonban hávyzik az előadásból. Vagy csak nyomokban található benne. Mintha a rendező nem bízott volna eléggé a dialógusban, a szereplők karakterének realitásában a cselekvény drómai értékében, feszültségáben. A kat címszereplő közül csek" pe He-hez közel áll az önmagát hergelő és a saját bálát/ nyughatatlan termásze/Znak hisztériáiéval tetéző Kazimir alakja, de nem tud rokonszenvet kelteni az állás nélküli sofőr iránt, olyan kiüresedve és elveszetten.An besz plőzdé'-bz adombba aV*név valójában Vijánrttp Vallenil belőle Takács Katalinből a rfvepr/Zd evvSzazpcS/t b!Zn„—ik’ ő azonban tudatosan éni+ízózenét és elint annak Zmu-aitetése is, hogy gypngesécp fe*vatán valójában áldozattá vá’-'k Főként kát kitűnő karakte-, alakításban ismerhető Ödön von Horváth szituá-ió- és ieilemt°remtő ereje: Kófi Árpád Szemes Branza a jén és rossznak sajátos , kévémen” míg Markovits Bozi egy 19-es emlék kancsán tolín a színpad legtudatosabb szereplője. Csíkos Sándor, Oláh György és Korcsmáros Jenő egy-egy tinikus enszódzs,akot formál a főszereplőkénél egy szememyivel magasabb társadalmi osztályból. Érdeméhez és jelentésévéhez mérten még mindig keveset játsszák nálunk Ödön von Horváth drámáját. De ez az előadás, akárcsak a kaposváriak néhány éve játszott Mesél a bécsi erdők-re, azt a reményt kelti, hogy ez a jellegzetesen közép-európai, ám világjelenségekben gondolkodó író végre mélt"- színpadra lel nálunk is. És, úgy látszik, éppen a fiatalabb rendezőnemzedék jóvoltából. —a a— Az újvidéki országos színházi fesztivál, a Sterija Játékok megalapításának huszonötödik évfordulója alkalmával tavaszra megrendezik a jugoszláv színházművészek portrékiállítását. Eddig száznyolcvanhárom képzőművész háromszázharminc művet készített festményeket, szobrokat és grafikákat.