Magyar Nemzet, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-05 / 3. szám

AVi/io/i, hanti/nk Feltehetően ritka az olyan honfitársam, akinek a taná­csi ügyintézésről hallva egy rakéta jelenik meg a képze­letében — szimbolizálva a munkamenet őrjítő sebessé­get. A jogszabály általában harminc napot engedélyez rá, hogy döntsön a hivatal, ám találkoztam már olyan ügyféllel is, aki csak négy hónappal a kezdeményezés után unt rá a várakozása, mondván, hogy száz nap az még semmi, a szomszéd­­ pél­dául ... És innen kezdve már a szomszéd története következett. Igaz, ami igaz, a várako­zás igencsak hozzátartozik a tanácsi ügyintézéshez. Már­mint az állampolgár vára­kozása. Az ügyfélé, aki már talán hozzászokott, hogy egy pecsételés se egyszerű dolog a hivatal falai között. Ha minden igaz, ezután majd a gyorsasággal kell megbarátkozniuk az állam­polgároknak. Január elsejé­től ugyanis újfajta besoro­lás érvényes az ügyiratokra. Lesznek azonnal elintézen­dő, három, nyolc és tizenöt napon belül lezárandó ügyek, összesen kilencven­­hatféle tennivalót érint a változtatás­­ a tanácsnál fellelhető négyszázötven fajta közül. A tanácsoknál fellelhető másik újdonság a telefon­üzenet-rögzítő készülékek alkalmazása. Az ügyfél te­hát csak tárcsáz, s nem kell megvárnia, amíg az illeté­kes ráér, beér, időt szakít a válaszadásra, a bejelentés rögzítésére. A gép türelmes, meghallgatja a panaszt, az intézkedéssürgetést, hogy aztán az arra hivatottak meghallgassák „mit üzen a lakosság?” A határidők differenciálá­sára azért volt szükség — így az indoklás —, mert a tanácsok az ügyfelek kezde­ményezte eljárásoknál meg­lehetősen mereven alkal­mazták a harminc napról szóló szabályt. Hát... Per­sze, attól függ, mit indokol a magyarázat. Ha arra vo­natkozik, hogy az azonnal elintézhető ügyeknél is „pi­hentették” az aktát — iga­za van. Akkor viszont, ha a határidő pontos betartására utal az érvelő, maga se gon­dolhatta komolyan állítását. Mindenesetre — folytatódik a hivatalos magyarázat — a gyorsan elvégezhető mun­kák torlódtak a tanácsok­nál, s emiatt képtelenség volt betartani a megszabott határidőt. Félreértés ne essék, nem vagyok ellendrukker. Örül­nék, ha végre a határidő az lenne, amely alatt lezárut­nak az ügyek. Ugyanakkor kételkedem. Ha harminc nap alatt csak torlódtak az akták, miért lenne máskép­pen, teszem azt, nyolc vagy tizenötször huszonnégy óra alatt. Legfeljebb a rövidebb idő miatt kevesebb az elin­tézésre váró, egymásra he­lyezett akta egy-egy íróasz­talon. Persze elképzelhető máásik megoldás is. Neveze­tesen az, ha azok, akiknek dolguk, figyelnek végre rá, hogy az azonnal azonnali, a nyolc nyolcat vagy éppen a harminc harmincat jelent­sen. Ez pedig már más té­ma, az ezerszer előhozott ellenőrzésé, a hozzáértésé, a szervezésé. Hogy melyik változat jel­lemzi majd a közeljövőt, még nem tudható. Mást nem tehetünk, reméljünk. Malonyai Péter JForma és tab­uhm­ Az igazgató büszkén mu­tatott a postázandó külde­ményhalomra. „Tanácsko­zásra hívjuk a vidéki telep­helyek társadalmi szerveze­teinek, brigádjainak képvi­selőit” —– mondta az érdek­lődőknek. Mindenki bóloga­tott, mert a vállalatnál ki is talált volna kivetni valót az üzemi demokrácia követel­ményeinek az érvényre jut­tatásában. Aztán a megjelölt napon az ország tízegynéhány te­lepüléséről összesereglettek a meghívottak. Annak rend­je és módja szerint meg­hallgatták a terjedelmes (már írásban megkapott­ beszámolót. Ezt a hozzászó­lók követték: az első vi­tára jelentkező igazat adott a beszámolónak, a második az elsőnek és így tovább, mert ha már utazik valaki, akkor jelenlétének a jegy­zőkönyvben is legyen nyo­ma. Sorra szólaltak fel a nő­­felelősök, a bizalmiak, a munka­verseny-felelősök, az ifjúsági munka irányítói és mások. A dunántúliak meg­hallgatták a tiszántúliak be­számolóját, érdemben azon­ban nemigen tudtak hozzá­szólni a másik gondjaihoz. Az üzemek eltérő feltételek között dolgoztak, más és más jellegű feladatok, gon­dok foglalkoztatták őket. Az ebédnél koccintottak a ta­nácskozás sikerére, aztán m­indenki ment a maga út­ján , sokan fővárosi bevá­sárlásra indultak. Vajon kiszámolta-e már valaki, hogy mennyibe ke­rülnek az ilyen hasznot nem vagy alig hajtó megbeszélé­sek. Aki számolni kezd, alighanem megdöbbentő végösszeget kap. Vegyük sorjába: évente jó néhány­szor elveszik több tucat em­ber munkanapja, az utazás is pénzbe kerül meg a fris­sítő, a kávé.­­ Az emberek véleményé­nek a kikérése, a döntések­be való bevonásukra szük­ség van. Csakhogy az üze­mi demokrácia lényege a tartalom. Ez pedig nem mindenütt és nem minden esetben áll arányban az el­fecsérelt energiával, a rá­fordított kiadásokkal. Pedig valójában sokkal tartalma­sabb összejöveteleket lehet­ne (és kellene) rendezni. Ehhez csupán azt kellene szem előtt tartani, hogy mindenki ott és akkor be­széljen, ahol és amikor mondandója van. És ahhoz szóljon hozzá, amiről tud is valamit mondani. Az pedig közismert, hogy az ember a közvetlen munkaterületé­nek és lakókörnyezetének gondjait ismeri leginkább. A jelentésekben kipipált ta­nácskozások (bármilyen lát­ványosak i­s) ugyanis aligha töltik meg tartalommal eze­ket az összejöveteleket. Nem is beszélve arról, hogy jobb, ha ki-ki a saját területén lén érvét előre, mintha két­száz kilométerrel odá­bb nem moccan egy tapodtat sem. Császár Nagy László ­ Az ENSZ-f­őtitkár értékelése teheráni út­járól A küilpolitikai helyzet­­ HASZNOSNAK, de veszélyesnek nevezte teheráni látogatá­sát Kurt Waldheim ENSZ-f­őtitkár, aki pénteken elutazott Teheránból. Kijelentésével az iráni megbeszéléseit és a hely­zetet is jellemezte, miután Khomeini ajatollah nemcsak hogy nem fogadta a világszervezet főtitkárát, de még csak említést sem tett az ottani tartózkodásáról a megnyilatkozásaiban. Ugyanakkor Waldheim utalt az­ ellene tervezett, de a hatósá­gok által meghiúsított merényletre. A jelek szerint mindennek ellenére nem volt eredménytelen az ENSZ-főtitkár „missziója”. Ghatbzadeh iráni külügyminiszter közölte, legalábbis Waldheim ígéretet tett­ arra, hogy a világszervezet emberi jogok bizott­sága előtt tanúskodni fog majd az Iránban leleplezett bűnök­ről, s ennek eredményeképpen esetleg vizsgáló bizottságot jelölnek ki a téma tanulmányozására. Waldheim maga is így nyilatkozott azt követően, hogy találkozott, a sah uralkodása idején bebörtönzöld­ekkel. ..Megrendített és megdöbbentett, amit itt láttam. A szenvedő irániak üzenetét az ENSZ és a vi­lág közössége elé viszem. Ki fogjuk vizsgálni, hogyan sértették meg az emberi jogokat az előző iráni rendszerben.” — mon­dotta. A teheráni fejlemények újabb hullámokat vernek az Egye­sült Államokban, miután a Republikánus Párt több ismert képviselője élesen bírálta Carter elnököt, amiért, úgymond, nem tud olyan, külpolitikát folytatni, amely mindenkit elriasz­tana az Amerika-ellenes Teherán- akciók megismétlésétől. A Pentagon egyébként bejelentette, hogy a Nimrtz, a legna­gyobb amerikai repülőgép-anyahajó Nápoly­ból a Perzsa-öböl felé indult. A Közel-Keleten és az Irán körüli vizeken jelenleg mintegy húsz amerikai hadihajó állomásozik. Washingtonban egy katonai szóvivő ugyanak­kor közölte: Omán, Szomália és Kenya „­fogékony” az Egyesült Államok kérése iránt, hogy engedélyezzék az ottani támaszpontok használatát. Moszkvában Andrej Gromiko fogadta Sah Muhammed Doszt afgán külügyminisztert, aki New Yorkba vezető útját megsza­kítva állt meg a szovjet fővárosban. Az afgán diplomácia veze­tője a TASZSSZ tudósító­ is­" el­m­ondta: a kormányától kapott megbízás alapján az ENSZ székhelyén kifejti álláspontját és az­ Afganisztáni­­ Demokratikus Köztársaság külpolitikájának a­lapelveit. Érintette, hogy az Egyesült Államok ösztönzésére a világszervezet tagállamainak egy csoportja a Biztonsági Ta­nács sürgős összehívását kérte az afganisztáni helyzet megvita­tására. Mint kifejtette, „afgán kérdés” nem létezik, csupán az Afganisztánról. Nyugaton gyártott rágalmazó és hamisító ver­ziókról van szó. Megismételte azokat a körülményeket, ame­lyek oda vezettek, hogy Kabul a Szovjetunióhoz volt kénytelen fordulni erkölcsi, politikai, s többek között katonai segítségért. Afganisztán ezzel az önvédelemmel való törvényes, a nemzet­­közi normák által elismert jogát, érvényesítette. Ennek elferdí­tése — hangoztatta — az afgán külpolitika lényegének és elvé­nek a meghamisítása, s beavatkozás Afganisztán belügyeibe.­­ A politikai válság elmélyülésétől tartanak a latin-amerikai Salvadorban, mivel a jobboldal fokozódó nyomása elleni tilta­kozásul lemondott a kormány összes polgári tagja. Hírügynök­ségi jelentések szerint a népi felszabadítási hadsereg egyik csoportja a fővárosban elfoglalt hat­ rádióállomást és onnan nemzeti felkelésre szólította föl az ország népét. Az Egyesült Államok közben bejelentette, hogy diplomáciai személyzetének egy részét hazahívja San Salvadorból. ,az emberi jogok bizonsásra elüld Ku­rt Wal­­h­rim jelenléti tesz iráni tapasztalatairól Teheránból jelenti az AP. Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár nem egészen háromnapos irá­ni látogatását befejezve pén­teken visszaindult New York­ba. Zürichben néhány órára megszakította útját és ott adott nyilatkozatában „hasz­nosnak, de veszélyesnek” nevezte teheráni látogatását — egyrészt tárgyalásaira, más­részt pedig az ellene tervezett, de a hatóságok által meghiú­sított merényletkísérletre utal­va. Nyugati hírügynökségek ér­tékelése szerint az­ amerikai túszokat illetően Waldheim útja még azokat a korlátozott eredményeket sem hozta meg, amelyeket korábban reméltek tőle. Megfigyelők kiemelik, hogy az iráni ügyekben döntő szóval rendelkező Khomeini ajatollah nemcsak hogy nem fogadta a világszervezet főtit­kárát, de még csak említést sem tett róla nyilvános meg­nyilatkozásaiban. Egy Zürich­ben elhangzott kérdésre vála­szolva Waldheim egyébként kijelentette: nem bánja, hogy nem találkozott Khomeinivel. Részletesebb magyarázatba nem bocsátkozott. A jelek szerint konkrét ered­ményekkel jártak az iráni ha­tóságoknak azok a törekvései, hogy az ENSZ-főtitkár közve­títésével még inkább felhív­ják a világ figyelmét a volt sah rendszerének amerikai tá­mogatással elkövetett bűneire. Mint S­zadegh Ghotbzadeh irá­ni külügyminiszter bejelentet­te, Waldheim ígéretet tett ar­ra, hogy az ENSZ emberi jo­gok bizottsága előtt tanúskod­ni fog ezekről a bűnökről. A főtitkár szóvivője szerint en­nek eredményeképpen esetleg ENSZ-vizsgálóbizottságot je­lölnek ki a téma tanulmányo­zására, úgy ahogyan az Chile és Uganda esetében történt. A teheráni rádió pénteken bejelentette, hogy az amerikai nagykövetséget megszállva tartó „iszlám diákok” felszó­lították az iráni külügymi­nisztériumot: adja át nekik Bruce Lovagen amerikai ügy­vivőt. A diplomata a nagykö­vetség megszállása óta két munkatársával együtt a kül­ügyminisztérium épületében tartózkodik. Mint a diákok kö­zölték, az ügyvivőt bizonyos — a nagykövetségen talált — amerikai dokumentumokkal kapcsolatban kívánják kihall­gatni. A külügyminisztérium még nem válaszolt a diákok követelésére. Teheránban az amerikai nagykövetséget megszállva tartó „iszlám diákok” pénte­ken bejelentették, hogy a tú­szok egyikét — név szerint Dávid Kodert — kémkedés vádjával bíróság elé állítják. Szanandadzsban, Kurdisztán T^fon: 12­ 92? ~m MT m T \­6MQ733^. 1,20 forint ^ ^ ^^ ravrd­1. * HAZAFIAS SIPFRONT LisJA • tartomány székhelyén hatpon­tos megállapodás született a helyi kurd hatóságok és a tar­tományi főkormányzó között — jelentette a PARS iráni hírügynökség. Az egyezmény értelmében kivonják a város­ból az „iszlám forradalmi gár­distákat", teljesítve ezzel — legalábbis a tartományi szék­helyet illetően — a kurd fel­kelők egyik fő követelését. Egyes fontos, hivatalos objek­tumok, mint például a repülő­tér és a helyi rádióállomás épülete, a helyi hatóságok vé­delme alá kerülnek. A síiták szent városának számító Qumban­ pénteken összetűztek egymással Kho­meini ajatollah hívei és a síita vallási hierarchiában a második helyet elfoglaló Ka­zem­ Sariat-Madari támogatói. Az összetűzésben többen meg­sebesültek. A két ajatollah hí­veit végül a kivezényelt „isz­lám forradalmi gárdisták” vá­­lasztották szét. Hírügynökségi jelentések szerint Irán mind nehezebben talál vevőt olajára a szabad­piacon és több nagy japán, il­letve nyugat-európai vevőnek sikerült 30 dollárra lealkud­nia az eredetileg kért 35 dol­láros hordónkénti árat. A szabadpiacon eladott olaj árának mérséklődését megfi­gyelők annak tulajdonítják, hogy a fogyasztó országok fel­töltötték olajtartalékaikat és a vevők tartózkodnak a sza­badpiaci vásárlásoktól. Ugyan­akkor az olajtermelők egyre magasabb árat kérnek a szer­ződésben lekötött olajért, emiatt a két ,,piac” közti ár­­különbözet csökkenő tenden­ciát mutat. lleálisabb hangok Washingtonban a SALT-szerződtéSek tekintetében Washingtonból jelenti az MTI. Az amerikai kormány pénteken készséget nyilvání­totta arra, hogy továbbra is tiszteletben tartja a már ér­vényben levő fegyverzet­korlátozási megállapodásokat, amennyiben a Szovjetunió ha­sonlóan jár el. A kü­­ügymi­­n­sztérium szóvivője szerint a két nagyhatalom elvet­ert abban,, hogy egyikük se tegyen olyan lépéseket, amelyek el­lentétesek a SALT-titkensődés tárgyával, céljával. Az amerikai kormány csü­törtökön, a Szovjetunió afga­nisztáni segítségnyújtására hi­vatkozva. azt javasolta a sze­nátusnak, hogy egyelőre ve­gyék le a napirendről a SALT -2 szerződés törvény­beik­tatá­sának kérdését Carter elnök döntését washingtoni körök­ben. egybehangzóan úgy érté­kelték, hogy az hosszú időre meghiúsította a fegyverkorlá­tozási törekvéseket, és a fegy­verkezési verseny új, veszélyes szakaszát indította el. Az amerikai kormány most a jelek szerint menteni pró­bálja a menthetőt. A szóvivő szerint Washington továbbra is tiszteletben fogja tartani a korábbi fegyverkorlátozási egyezmények (1977-ben lejárt) előírásait csakúgy, mint a SALT—2 szerződést — a­meny­nyi­ben a Szovjetunió ugyan­így cselekszik. Washingtoni vélemény szerint ily­en módon nem kerülhet sor olyan raké­ták kipróbálására, amelyek több robbanófejjel rendelkez­nek, mint amennyit a SALT—2 megenged, és nem­­próbálhat­nak ki olyan rakétákat sem, amelyeket a második hadászati, fegyverkorlátozási megállapo­dás tilt. A Carter-korm­ány változat­lanul az ország nemzeti érde­kének tekinti a SALT-szerző­­dést, s azt kívánja, hogy azt iktassák törvénybe és az egyezmény lépjen életbe — jelentette ki Hodding Carter. A szóvivő arra azonban már nem tudott választ adni, ho­gyan és mikor képzeli ezt a kormány, miközben egyre fo­kozza szovjetellenes kampá­nyát. ­f amerikai hadügyminiszter Pekingbe indult Washingtonból jelenti az MTI. Harold Brown amerikai hadügyminiszter pénteken egy­hetes hivatalos látogatásra Kínába utazott. Kormány­körökben a látogatás „meg­növekedett jelentőségét” hang­súlyozzák, célozva arra, hogy Washington a Szovjetunió el­leni propagandára és katonai fenyegetésre szeretné felhasz­nálni a már hónapokkal ez­előtt elhatározott utat. E törekvések jegyében szi­várogtatta ki a Pentagon pén­teken a The New York Times­­ban egy titkos tanulmányát, amely szerint Kínának 40—60 milliárd dollár értékű ameri­kai fegyverre, hadianyagra volna szüksége egy (képzelet­beli) szovjet támadás ellen. Jóllehet a Carter-kormány hi­vatalos álláspontja Változatla­nul az­ nem ad el fegyvert Kínának, a lap vezető körök­ből származó értesülés szerint lehetséges, hogy Brown mégis tárgyal majd Pekingben bizo­nyos mértékű szállításokról. A CBS értesülése szerint ha­diipari együttműködésről, ame­rikai technológia átadásáról is lesz szó. Megfigyelők szerint való­színűtlen, hogy Washington a jelenlegi szakaszban nagyobb mennyiségű és korszerű hadi­anyagot engedne át Kínának, de a Pentagon-felmérés kiszi­várogtatása nyilvánvalóan a lélektani háború keretébe tar­tozik. A tanulmány szerint a kínai hadsereg, legalább 15 évvel maradt el fejlődésben az amerikai és a szovjet mögött. Kína „védelmi szükségletei­­­nek” biztosításához 3000—9000 amerikai harckocsira, 8000— 10 000 páncélozott csapatszál­lítóra, nehéz tehergépkocsik tízezreire, rakéták ezreire és több száz­­ korszerű harcirepü­­lőgépre volna szüksége. A The New York Times egy másik cikke szerint Peking várhatóan sürgetni fogja Wa­shingtont, hogy tegyék szoro­sabbá a két ország együttmű­ködését a Szovjetunió ellen. Kína korszerű fegyvereket sze­retne (magánúton jelezte, hogy F—15-ös és F—16-os har­cigépekre, az amerikai légierő legkorszerűbb típusaira vágyik). Amerikai részről a többi kö­zött azt szeretnék, ha a szov­jet fegyverkísérleteket figyelő állomásokat építhetnének kí­nai területen. Peking korábban nem utasította el a javaslatot, csak ahhoz kívánt ragaszkod­ni, hogy az állomásokat kínai személyzet működtesse. Az amerikai kormány beje­lentette, hogy Tajvannak nagy mennyiségű rakétát, ágyút és más fegyverzetet ad el, össze­sen 280 millió dollár értékben. Az amerikai—tajvani „köl­csönös védelmi szerződés” fel­bontása és az amerikai—kínai teljes­ jogú diplomáciai kap­csolatok felvétele óta Wa­shington először szállít fegy­vert Tajvannak. A kormány határozatát a kongresszusnak is jóvá kell hagynia.

Next