Magyar Nemzet, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-04 / 2. szám
4 FOLYÓIRATSZEMLE Világosság, Fotóművészet, Korunk „A XV. és XVI. század folyamán apródonként egy világi ikonográfia bontakozik ki a gyermek vallásos ikonográfiájából. De az önálló gyermekábrázolástól még mindig messze vagyunk.” — Az idézet Philippe Aires francia művészettörténész A gyermekkor felfedezése című tanulmányából való, amelyet a Világosság 1979 decemberi, a gyermek kérdéskörének szentelt száma közöl, Ádám Péter fordításában. Akes ehhez hozzáteszi, hogy „a zsánerkép — az ókori—középkori természetfelfogás ihletésére — egy konvencionális és allegorikus ikonográfiából alakul ki: hovatovább feldolgozott történetek, a hétköznapi életből ellesett jelenetek váltják fel a szimbolikus alakok statikus ábrázolását. A gyermek az egyik leggyakoribb szereplője ezeknek a képeknek: hol Családi körben látjuk, hol kispajtásaival, hol a tömegben elvegyülve”. Ám a téma gyakorisága sem tévesztheti meg a kutatót: „Korántsem a gyermekek megörökítéséről van szó, hanem arról, hogy — főszereplőként vagystatisztaként’ — gyerekek is szerepelnek a képen ábrázolt alakok között”. Amiből is részben az a felismerés következik, hogy „a gyerekek a felnőttek között éltek a mindennapi életben: a munka, a szórakozás vagy a játék egy csoportba tömörítette a felnőtteket meg a gyerekeket”. Másrészt meg az, hogy „elsősorban a gyermek furcsasága és bája ragadja meg a művészt, ezért » festi meg akkora kedvteléssel a gyerekeket a tömegjelenetekben”. S míg az első felismerés archaikus — „hiszen csak a XIX. századtól kezdve törekednek a gyerekek meg a felnőttek világánakszétválasztására”, — a másik „már egy modern gyermekszemlélet előjele.” A sírokon csak viszonylag későn jelenik meg a gyermek képe. „Méghozzá, különös módon, nem a szülők, hanem a tanárok síremlékén. A bolognai mesterek síremlékén például a művész azt a pillanatot örökítette meg, amikor a tanár előadást tart tanítványainak. La Grange bíboros, Amiens püspöke, 1378-ban a székesegyház egyik oszlopfőjén kifaragtatta annak a két — tíz és hétesztendős — hercegnek az nyomását, akiknek tanítója volt. Az viszont senkinek se jutott eszébe, hogy megőrizze egy felnőtté serdült vagy egy elhaltkisgyerek valamikori arcvonásait. Az első esetben a gyermekkor röpke, átmeneti időszak volt, amelynek felesleges műalkotásban tartósítani az emlékét. A másodikban pedig úgy érezték, hogy a korán elvesztett kis lény nem méltó az emlékezetre. Hiszen annyi gyerek élt még, akinek megmaradása szintén gondot okozott! Sokáig általános szokás volt, hogy a nők sok gyermeket szülnek, hogy néhány közülük biztosan megérjea felnőttkort. Ezért aztán a kisgyermekhez nem fűzte szoros szál a szülőket.” A halott kisgyermek arcképe tehát csak a XVI. században tűnik fel, és ez „roppant jelentős fordulópont az érzelmek történetében”. S a gyermekarcképek lassanként kezdik „benépesíteni” a szülők sírjait is. A sírokról kerülnek a kis halottak képmásai a festményekre is. Például „az ágostonrendiek toulouse-imúzeumában egy triptichon látható, amelyet1610-ben festettek. A kép egy hatvanéves férfit ábrázol, mellette körülbelül egykorú felesége és a pár mellett ott áll egy öt év körüli gyermek, akinek aranynyal kivert, eleven színű ruhája még jobban kiemeli a szülők sötét öltözetét.” Minden valószínűség szerint halottról van szó, „nyilván a házaspár egyetlen gyermekéről, akinek úgy akarták megörökíteni az emlékét, hogy a legszebb ruhájában festetik le maguk mellé.” Új, immár nem középkorias motívum ez, mint ahogy az a puttó, vagyis a pucér kissyerek is. A puttó „a XVI században bukkant fel, alighanem mint a' ' görög Erosz-szobrok újra megtalált témája”. Ezt nemsokára átveszi a vallásos művészet is, „mintegy, puttóvá változtatva a középkori angyal-ábrázolásokat”. A világ - és fotográfiai képe a címe Montvai Attila tanulmányának, amely a Fotóművészet — immár új köntösben jelentkező , 1979. évi 3-as számában látott napvilágot. A szerző szerint „egy lerajzolt, elmesélt, szoborba öntött jelenet hitelességét, vagy hitelt nem érdemlő mivoltát mindig a létrehozót mozgató érdekszféra határozza meg, mert szabadon rendelkezik a jelenetben ábrázolt összetevőkkel, ezek kapcsolataival”. A fotográfia esetében azonban más a helyzet. Itt „a fényképezés ténye nem változtatja meg az ok-okozati összefüggéseket, illetve a fotográfia szokásos eljárásaival nem alkotható meg egy nem létező szituáció képe”. Az, hogy „az ember képes avalóság képmásának megformálására, minden bizonynyal azok közé a tulajdonságai közé tartozik, amelyek minőségileg különböztetik meg élő környezetétől. Nem csoda, hogy a társadalmat különleges viszony fűzi a képek világához. Így volt ez az őskorban, de nyilvánvalóan így van napjainkban is. Ez a viszony azonban a fotográfia megjelenésével alapvetően megváltozott.” Arról van szó, hogy az ipari méretekben, hatalmas menynyiségben előállítható fénykép hatott az emberek látványértékelési mechanizmusaira; „a látás sokszor a fényképről ismert látvány keresésévé csökevényesedett. Odáig vezetett ez, hogy már egy közismert filmsztár csak akkor lehet magánember, ha megtagadja a hasonlatosságot a fényképével.” A fotó a lehetséges világ című írásában Szávait István arra mutat rá a lapszámban, hogy „minden fotó (művészi vagy nem művészi) létrehoz legalább egy világot. Ez a képi világ, mint minden világ, tényállásokból épül föl, amelyeket részint különböző tulajdonságok határoznak meg, részint számos reláció kapcsol össze.” Ez a képi világ a néző számára első megközelítésben mindenképpen önkényesnek tekinthető. „Ez az önkényesség pedig kétféleképpen föltételezhető, s így két magyarázat tartozik az önkényesség feloldásához.” Az egyik föltételezés lényege, hogy ,,a képivilág tényállásainak igazságértéke ismeretlen, de megismerhető”. Itt a magyarázat tulajdonképpen nem más, mint egyszerű ellenőrzés: ebben az esetben „nem művészi” fotóról beszélünk. A másik esetben „a néző azt föltételezi, hogy a képi világ felépítése megokolatlan, s ugyanakkor megokolható”. Itt a képnek — a művészi fotónak — azt kell sugallnia, hogy hozza létre magában a néző is azt a konstrukciót, amelynek alapján a képi világot az alkotó felépítette. Fotók a múzeumban) a címe Kántor Lajos jegyzetének a kolozsvári Korunk 1979. évi 10-es számában. A szerző ebben arról az Élet, kép, művészet című fotóművészeti kiállításról szól, amelyet nemrégiben rendeztek a kolozsvári Bánffy-palotában. A kiállításon — amelyet a romániai fotóművészek szövetségének erdélyi fiókja (és személy szerint mindenekelőtt Szabó Tamás) rendezett — „a múzeumi falakra felkerült fotók elsősorban a dokumentációs lehetőségekre, sőt szükségletre hívták fel a figyelmet, festők, szobrászok arcának, munkájának, műtermének a megörökítésében, szempontból a kiállítás úttörő volt. Ezzel együtt is azonban Kántor Lajos csak az első lépésnek tartja a Bánffy-palotában megrendezett kiállítást. „A fotóművészet ennél többet is érdemel: tárgytól-témától függetlenül a kiemelkedő művészfotók folyamatos számontartását, gyűjtését — bemutatását a közönségnek. Nyerjen polgárjogot a fotó — az igazán jó fotó! — múzeumainkban.” A. G. A múzeum fényképtárát éppoly magától értetődőn kell ma már gyarapítani, mint ahogy az eredeti művek legjobbjai (vajha valóban azok?) bevonulnak a nemzeti és egyetemes művészeti kincseket őrző gyűjteményekbe.” Ebből a Magyar Nemzet NSZK kulturális hét Budapesten A ma kezdődő NSZK kulturális hét alkalmából csütörtökön sajtótájékoztatót tartott dr. Johannes Balser, a Német Szövetségi Köztársaság nagykövete. — A két ország kapcsolatai különösen 1973, a diplomáciai kapcsolatok felvétele óta élénkültek meg — mondotta. — E folyamat kiemelkedő állomása volt Kádár János 1977. júliusi bonni látogatása. Ekkor írták alá az első NSZK—magyar kulturális egyezményt is, amely tavaly áprilisban lépett életbe. Újabb lendületet adott az együttműködésnek, hogy Helmut Schmidt szövetségi kancellár tavaly szeptemberi magyarországi látogatása során megállapodás született a kulturális értékek cseréjének fokozásáról is. Elmondta azt is, hogy az elmúlt években az NSZK több városában rendeztek magyar kulturális napokat, legutóbb tavaly januárban Münchenben és decemberben Düsseldorfban. A mostani NSZK kulturális héten művészek és tudósok látogatnak Magyarországra, megnyitásán kulturális delegáció is részt vesz dr. Hildegard Hamm-Brücher külügyminisztériumi államminiszter vezetésével. Ma délután kiállítás nyílik a Szénművészeti Múzeumban. Német művészeti irányzatok 1890—1920 címmel. Az Új Tükör (Művész) filmszínházban NSZK-filmhetet rendeznek, látható lesz többek között a Günter Grass regényéből készült, az 1979-es cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmát nyert Bádogdob, amelyet Volker Schlöndorff rendezett, továbbá a Georg Büchner drámatöredéke nyomán a Woyzeck. Werner Hercog filmje, Peter Lilenthal Dávid-ja, Rainer Werner Fassbinder filmje, a Maria Braun házassága, Wolfgang Petersen műve, a Fekete-fehér, mint a nappalok és éjszakák, Alfred Weidenmann Szellemlovasa, Margarethe von Trotta alkotása, a Christa második ébredése. A Zeneakadémián szombatonés vasárnap a hamburgi rádió szimfonikus zenekara, hétfőn pedig a nyugat-berlini Brandis-vonósnégyes ad hangversenyt. Január 7-én és 8-án az Operettszínházban a düsseldorfi Schauspielhaus Kleist vígjátékát, az Eltört korsót adja elő. Az Erkel Színházban a stuttgarti színház balettkara vendégszerepel. A dortmundi Adolf Clemens portréfotóinak tárlata a KKI kiállítótermében nyílik meg, a müncheni Délkelet- Európa Társaság és az MTA Nyelvtudományi Intézete pedig tudományos szimpoziont tart. NAPLÓ •Mintaírt Molnár Ferenc Olympia című színművének színes, osztrák-nyugatnémet koprodukcióban készült tévéfilmváltozatát bemutatta az osztrák televízió. Kiállításokkal, koncertekkel, ünnepi estekkel várja januárban is látogatóit a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza. Ma, január 4-én nyitják meg a Vörös Csepel Moszkvában című fotókiállítást, utána pedig az új év alkalmából rendezett ünnepi esten vesznek részt a Csepel Vas- és Fémművek dolgozói. Ugyancsak ma rendezik meg az orosz újévi fenyőünnepséget. Január 10-én politikai könyvkiállítás nyílik meg és előadás hangzik el az új szovjet békekezdeményezésekről. Január 11-én a szovjet építészetet bemutató könyvek kiállítása nyílik meg, másnap pedig a szovjet képzőművészetről hangzik el filmvetítéssel illusztrált előadás. Január 23-ára, Budapest felszabadulásának közelgő évfordulója tiszteletére rendez koncertet az orosz és a szovjet zene kedvelőinek klubja, másnap pedig Csehov születésének évfordulóját köszöntik irodalmi esttel. Nagy sikerrel mutatta be a „Boeing Boeing" szerzőjének „Happy Birthday” című komédiáját a londoni Apollo Theatre. A főszerepeket Ian Lavender, Terence Edmond és Julia Foster játsszák. no Illés Endre Törtetők című szatirikus komédiáját nagy sikerrel mutatta be a sepsiszentgyörgyi Magyar Színház. Az országos bemutató rendezője, díszlet- és jelmeztervezője Völgyesi András. Az Alfréd Doblin-díjat az író születésének 100. évfordulójalkalmából azzal a céllal alapították, hogy kiadatlan könyvre hívja fel a figyelmet s ezzel elősegítse megjelentetését. A díjat első ízben Gerold Spath svájci írónak még befejezetlen „Mein Cián" című regényéért ítélték oda, és Fennállásának tízéves jubileumát ünnepelte a román televízió magyar nyelvű adása. A Nagy sikerű Lutoslawskiestet tartottak Zürichben a szerző vezényletével. Közreműködött Louis Devos tenorista. „Játszani is engedd” címmel a gyermekeket körülvevő világról, a gyermekek fizikai és szellemi fejlődéséről szóló kétrészes dokumentumfilmsorozat sugárzását kezdi meg szombaton délután a televízió Az első adás a gyermekek évéről szól, a továbbiak a játékokkal, a játszóterekkel, a gyermek művészeti értékének kialakulásával foglalkoznak, végül, az utolsó adás a népi hagyományokat ismerteti és tapasztalataikat összegezi. ♦ Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámáját bemutatta a komarnói Területi Színház Takács Emnőd rendezésében. •1* Az immár hat évtizedes moszkvai vonóshangszer-gyűjtemény legértékesebb darabjai a Stradivarius-hegedűk. Tizenöt van belőle, mindeniknek megírták az életrajzát is. Az egyik hegedű hratcsomójának fedőlapján ez áll: Antonius Stradivarius — 1736. A becses darab az egyik Juszupov herceg tulajdonában volt, s a hegedűnek 1917-ben nyoma veszett. Hosszas kutatás után találták meg, a leningrádi volt Juszupov-palota falában. Miután a hegedűt restaurálták, hosszú ideig ezen játszott Dávid Ojsztrah. ♦ A párizsi újságokban már megjelent a moszkvai Bolsoj Tyeatr március 26-tól április 15-ig tartó párizsi vendégjátékának jegyelővételi hirdetése. A világhírű szovjet együttes a Borisz Godunovval, az Iván Szuszanyinnal és a Hovanscsinával vendégszerepel a párizsi Kongresszusi Palotában. Szigligeti Ede Liliom fiját bemutatta a székelyudvarhelyi Népszínház Gergely Géza rendezésében. 4* A párizsi Pompidou Központ dolgozói háromnapos sztrájk után, bár nem teljesítették minden követelésüket, felvették a munkát, miután lényeges béremelést kaptak. A sztrájk miatt Lecat kulturális miniszter nem tudta megnyitni a nagy érdeklődéssel várt Dali-kiállítást.* Nikolaus Lenau Az albigensek című verses eposzának dramatizált színpadi változatát nagy sikerrel mutatta be a bécsi Fnsemble-Theater, a Palais Lichtenstein színpadán. Péntek, 1080. január 4. KÖNYVESPOLC • Állam, politikai rendszer, társadalom Antalffy György monográfiája Értékes és érdekes monográia jelent meg Állam, politikai rendszer, társadalom címmel és Az állam- és jogelmélet és a politológia határkérdéseiről alcímmel dr. Antalffy György professzor tollából. A szerző az államelmélet és a politikatudomány határterülete legfontosabb kérdéseinek vizsgálatával megkísérli áthidalni azt a látszólagos vagy tényleges szakadékot, amely jelenleg fennáll a politikatudomány (politológia) és az állam- és jogtudományok között. Bár a mű a kérdések nem szocialista viszonyok közötti alakulásával is részletesen foglalkozik, a fősúlyt a szocialista országok politikai rendszerének (a társadalmat és az államot összekötő mechanizmus) eddigi fejlődésére és a fejlődés további perspektívájára helyezi. A szerző az 1960-as évek elejére teszi azt az időszakot, amikor a szocialista országokban megérlelődött az a gondolat, „hogy az államelméletnek túl kell lépnie pusztán az államszervezet belső viszonyainak kutatásán”. A kutatási terület bővülése elsősorban a politikai rendszernek azokra az elemeire vonatkozott, amelyek nem az államszervezetet jelentik, hanem „különböző társadalmi rétegek, osztályok érdekeinek kifejezői, képviselői és védelmezői”. Ennek a felfogásnak megfelelően a szerző nagy alapossággal vizsgálja a politikai pártok szerepét, elsősorban a politikai döntések meghozatalára gyakorolt befolyását a kapitalista országokban és még ennél is nagyobb teret szentel annak a meghatározó szerepnek, amelyet a szocialista országokban a munkásosztály pártja tölt be :ez utóbbi — tartalmát és céljait tekintve — minőségileg különbözik a megelőző társadalmak pártjaitól). Ezzel kapcsolatban részletesen ismerteti a szerző az állami szervek pártirányításával kapcsolatos különböző nézeteket és kifejti a saját véleményét. A könyv egy másik kiemelzkedő jelentőségű fejezete A társadalmi szervezetek és az állam címet viseli és részletesen elemzi — természetesen elméleti szempontból — a szocialista társadalomban működő szakszervezetek, ifjúsági szervezetek és szövetkezetek, valamint a sajátos helyet elfoglaló népfront jellegű szervezetek működési elveit és célkitűzéseit. A politológiai problémakör ilyen módon történő megközelítése azonban minden tekintetben a klasszikus államelméletből kiindulva történik, így részletesen foglalkozik a könyv szerzője a forradalmat követő állam fejlődésével, új intézményeinek kialakulásával és végső fokon az állam elhalásával, az állam funkcióival, szuverenitásával, belső szervezeti viszonyaival és az államforma kérdésével. Különfel kell hívnom a figyelmet a könyv utolsó fejezetére, amely Az állam elidegenedése és a döntési rendszer egyes kérdései a szocialista társadalomban címet viseli. Antalffy professzor helyesen mutat rá, hogy napjainkban az elidegenedés problémája szinte központi kategóriájává vált a különböző filozófiai irányzatoknak, és tekintve, hogy a politikai szférában megnyilvánuló elidegenedés e kategória legfontosabb kérdése, érthető, hogy a politikai tudományok művelői sem mehetnek el közömbösen e társadalmi jelenség mellett. A szerző azokkal ért ellvet, akik szerint nem dönthető el egyszerű igennel vagy nemzkel az a kérdés, hogy létezik-e elidegenedés a szocializmusban. A dialektikus szemléletmód a politikum és az elidegenedés megszűnésének folyamatelegű vizsgálatát kívánja. Mert, ha létezik is az állam elidegenedése a szocialista társadalom és az állam viszonyában, a szocialista állam elvben az elidegenedés felszámolásának egyik eszköze. Tévesnek bizonyultaz olyan nézet, hogy az elidegenedés pusztán a magántulajdoni viszonyokhoz kapcsolódik, s így a kizsákmányoló rendszeren alapuló társadalmi formáció megszűnése egyben automatikusan magának az elidegenedésnek a megszűnését is jelenti. A politikai elidegenedés felszámolásának egyik legfontosabb eszköze egy olyan döntési mechanizmus kialakítása, amelyben felszámolódik az az elkülönültség, amely a kapitalista társadalomra jellemző, nevezetesen az a helyzet, hogy a döntéshozás központi eleme az államszervezet, amely döntéseit az egész társadalomra nézve, de alapvetően az uralkodó osztály, érdekében hozza. A szerző tudatában van annak, hogy az említett problémák megválaszolásához a tudományos kutatás hosszabb periódusára van szükség és végleges megválaszolásukra egyelőre nincs is lehetőség. Az mindenesetre bizonyosnak látszik, hogy a politikai rendszerrel és annak társadalmi összefüggéseivel foglalkozó tudományok fontos segítséget jelentenek a politikai gyakorlat számára is, a kutatás tehát nem öncél, hanem szocialista társadalmi viszonyaink fejlesztésének nélkülözhetetlen eszköze. Ezért igen hasznos és örvendetes Dr. Antalffy György új kötetének a megjelenése. (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.) Dr. Tímár István ÚJ KÖNYVEK EURÓPA KIADÓ: Joseph Conrad: a haladás előőrse Joseph Conrad: Az árnyéksáv Alex Haley: Gyökerek Hozott isten, holdacska! — Finnugor varázsigék, imádságok, siratok Franz Kafka: A kastély Omar Khajjám: Hubaiját Walter Scott: Puritánok utódai Swift: Gulliver utazásai MAGVETŐ KIADÓ BerkesiAndrás: Fönn az emeleten Diószegi István: Nemzet, dinasztia, külpolitika Gémes Eszter: Mindig magam Huszár Tibor: Történelem és szociológia Kárász József: Göröngyös út Lábos Elemér: Természetes és mesterséges értelem Marx György: Jövő időben Székely János: Képes krónika Tandori Dezső: A zsalu sarokvasa — Irodalmi tanulmányok STATISZTIKAI KIADÓ: Szolgáltatási tevékenységek Jegyzéke ..Callas, egy hang szimbólumai” a címe annak a könyvnek, amelyet Maria Callas emlékének szemelt halála második évfordulója alkalmából Sergio Segalini. Nemzetiségi könyvkiállítás nyílik meg a Tankönyvkiadó rendezésében január 16-án a szentendrei művelődési központban és könyvtárban. A kiállítás január 27-ék látható, és ezalatt előadás hangzik el a nemzetiségi könyvkiadás helyzetéről, jövőjéről, valamint sor kerül író-olvasó találkozóra is, amelyre a rendezők német, délszláv, szlovák, román írókat hívnak meg. A színházak pénteki műsora Magyar Állami Operaházi Poppea megkoronázása (Gyurkovics bér). 3. (7) — Erkel Színház: Háry János (Klemperer bér). 3.) (7) — Nemzeti Színház: Danton halála (7) — Várszínház: IV. Henrik (7) — Józsefvárosi Színház: nincs en. — Madách Színház: Régimódi történet (7) — Vígszínház: Házmestersirató (7) — Pesti Színház: Pisti a vérzivatarban (7) — József Attila Színház: Ítéletidő (E. bék. 2.) (7) — Fővárosi Operettszínház: Csókolj meg Katám! (7) — Thália Szírház: Csak semmi szenzációs (7) -— Vidám Színpad: Segítség, válunk! (7) — Radnóti Színpad: Minden másképpen van (8) — Budapesti Gyermekszínház: A csodálatos jávor fák (du. 3.) — Zeneakadémia: a MÁV Szimfonikusok koncertje (MÁV bék. 7.) (fél 8) — Játékszín: Egerek és emberek (71 )■ Mikroszkóp Színpad: Minek néz engem? (fél 9) — Állami Bábszínház:* Népköztársaság útja: nincs en.. Jókai tér: A csizmás kandúr (de. 10) — Fővárosi Nagycirkusz: Szupercirkusz (du. fél 4 és fél 8). Rövidártalom és szereplőlsta a Pesti Műsorban.