Magyar Nemzet, 1980. január (36. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-04 / 2. szám

4 FOLYÓIR­ATSZEMLE Világosság, Fotóművészet, Korunk „A XV. és XVI. század fo­lyamán­­ apródonként egy vi­lági ikonográfia bontakozik ki a gyermek vallásos ikonográ­fiájából. De az önálló gyer­mekábrázolástól még mindig messze vagyunk.” — Az idé­zet Philippe Aires francia művészettörténész A gyermek­kor felfedezése című tanulmá­nyából való, amelyet a Vilá­­gosság 1979 decemberi, a gyermek kérdéskörének szen­telt száma közöl, Ádám Péter fordításában. Ak­es ehhez hoz­záteszi, hogy „a zsánerkép — az ókori—középkori természet­­felfogás ihletésére — egy kon­vencionális és allegorikus iko­nográfiából alakul ki: hova­tovább feldolgozott történetek, a hétköznapi életből ellesett jelenetek váltják fel a szim­bolikus alakok statikus ábrá­zolását. A gyermek az egyik leggyakoribb szerep­lője ezeknek a képeknek: hol Családi körben látjuk, hol kis­pajtásaival, hol a tömegben elvegyülve”. Ám a téma gya­korisága sem tévesztheti meg a kutatót: „Korántsem a gyer­mekek megörökítéséről van szó,­ hanem arról, hogy — fő­szereplőként vagy­­statiszta­ként’ — gyerekek is szerepel­nek a képen ábrázolt alakok között”. Amiből is részben az a felismerés következik, hogy „a gyerekek a felnőttek kö­zött éltek a mindennapi élet­ben: a munka, a szórakozás vagy a játék egy csoportba tömörítette a felnőtteket meg a gyerekeket”. Másrészt­ meg az, hogy „elsősorban a gyer­mek furcsasága és bája ragad­ja meg a művészt, ezért » festi meg akkora kedvteléssel a gyerekeket a tömegjelene­tekben”. S míg az első felis­merés archaikus — „hiszen csak a XIX. századtól kezd­ve törekednek a gyerekek meg a felnőttek világának­­szétvá­lasztására”, — a másik „már egy modern gyermekszemlélet előjele.” A sírokon csak viszonylag későn jelenik meg a gyermek képe. „Méghozzá, különös mó­don, nem a szülők, hanem a tanárok síremlékén. A bo­lognai mesterek síremlékén például a művész azt a pilla­natot örökítette meg, amikor a tanár előadást tart tanítvá­nyainak. La Grange bíboros, Amiens püspöke, 1378-ban a székesegyház egyik oszlopfő­jén kifaragtatta annak a két — tíz és hétesztendős — her­cegnek az nyomását, akiknek tanítója volt. Az viszont sen­kinek se jutott eszébe, hogy megőrizze egy felnőtté serdült vagy egy elhalt­­kisgyerek va­lamikori arcvonásait. Az első esetben a gyermekkor röpke, átmeneti időszak volt, amely­nek felesleges műalkotásban tartósítani az emlékét. A má­sodikban pedig úgy érezték, hogy a korán elvesztett kis lény nem méltó az emlékezet­re. Hiszen annyi gyerek élt még, akinek megmaradása szintén gondot okozott! So­káig általános szokás volt, hogy a nők sok gyermeket szülnek, hogy néhány közülük biztosan megérje­­a felnőtt­kort. Ezért aztán a kisgyer­mekhez nem fűzte szoros szál a­ szülőket.” A halott kisgyermek arcké­pe tehát csak a XVI. század­ban tűnik fel, és ez „roppant jelentős fordulópont az érzel­mek történetében”. S a gyer­mekarcképek lassanként kez­dik „benépesíteni” a szülők sírjait is. A sírokról kerülnek a kis halottak képmásai a festményekre is. Például „az ágostonrendiek toulouse-i­­mú­zeumában egy triptichon lát­ható, amelyet­­1610-ben festet­tek. A kép egy hatvanéves férfit ábrázol, mellette körül­belül egykorú felesége és a pár mellett ott áll egy öt év körüli gyermek, akinek arany­nyal kivert, eleven színű ru­hája még jobban kiemeli a szülők sötét öltözetét.” Min­den valószínűség szerint ha­lottról van szó, „nyilván a há­zaspár egyetlen gyermekéről, akinek úgy akarták megörö­kíteni az emlékét, hogy a leg­szebb ruhájában festetik le maguk mellé.” Új, immár nem középkorias motívum ez, mint ahogy az a puttó, vagyis a pu­cér kissyerek is. A puttó „a XVI században bukkant fel, alighanem mint a' ' görög Erosz-szobrok újra megtalált témája”. Ezt nemsokára átve­szi a vallásos művészet is, „mintegy, puttóvá változtatva a középkori angyal-ábrázolá­­sokat”. A világ - és fotográfiai képe a címe Montvai Attila tanul­mányának, amely a Fotómű­vészet — immár új köntösben jelentkező , 1979. évi 3-as számában látott napvilágot. A szerző szerint „egy lerajzolt, elmesélt, szoborba öntött jele­net hitelességét, vagy hitelt nem érdemlő mivoltát mindig a létrehozót mozgató érdek­szféra határozza meg, mert szabadon rendelkezik a jele­netben ábrázolt összetevőkkel, ezek kapcsolataival”. A fotog­ráfia esetében azonban más a helyzet. Itt „a fényképezés té­nye nem változtatja meg az ok-okozati összefüggéseket, il­letve a fotográfia szokásos eljárásaival nem alkotható meg egy nem létező szituáció képe”. Az, hogy „az ember képes a­­valóság képmásának meg­formálására, minden bizony­nyal azok közé a tulajdonsá­gai közé tartozik, amelyek mi­nőségileg különböztetik meg élő környezetétől. Nem csoda, hogy a társadalmat különle­ges viszony fűzi a képek vilá­gához. Így volt ez az őskor­ban, de nyilvánvalóan így van napjainkban is. Ez a vi­szony azonban a fotográfia megjelenésével alapvetően megváltozott.” Arról van szó, hogy az ipari méretekben, hatalmas meny­­nyiségben előállítható fénykép hatott az emberek látványér­tékelési mechanizmusaira; „a látás sokszor a fényképről is­mert látvány keresésévé csö­­kevényesedett. Odáig vezetett ez, hogy már egy közismert filmsztár csak akkor lehet magánember, ha megtagadja a hasonlatosságot a fényképé­vel.” A fotó a lehetséges világ című írásában Szávait István arra mutat rá a lapszámban, hogy „minden fotó (művészi vagy nem művészi) létrehoz legalább egy világot. Ez a ké­pi világ, mint minden világ, tényállásokból épül föl, ame­lyeket részint különböző tu­lajdonságok határoznak meg, részint számos reláció kapcsol össze.” Ez a képi világ a néző számára első megközelítésben mindenképpen önkényesnek tekinthető. „Ez az önkényes­ség pedig kétféleképpen fölté­telezhető, s így két magyará­zat tartozik az önkényesség feloldásához.” Az egyik föltételezés lénye­ge, hogy ,,a képi­­világ tényál­lásainak igazságértéke isme­retlen, de megismerhető”. Itt a magyarázat tulajdonképpen nem más, mint egyszerű el­lenőrzés: ebben az esetben „nem művészi” fotóról beszé­lünk. A másik esetben „a né­ző azt föltételezi, hogy a ké­pi világ felépítése megokolat­­lan, s ugyanakkor megokolha­tó”. Itt a képnek — a művészi fotónak — azt kell sugallnia, hogy hozza létre magában a néző is azt a konstrukciót, amelynek alapján a képi vilá­got az alkotó felépítette. Fotók a múzeumba­n) a cí­me Kántor Lajos jegyzetének a kolozsvári Korunk 1979. évi 10-es számában. A szerző eb­ben arról az Élet, kép, művé­szet című fotóművészeti kiál­lításról szól, amelyet nemré­giben rendeztek a kolozsvári Bánffy-palotában. A kiállítá­son — amelyet a romániai fo­tóművészek szövetségének er­délyi fiókja (és személy sze­rint mindenekelőtt Szabó Ta­más) rendezett — „a múzeumi falakra felkerült­­ fotók első­sorban a dokumentációs lehe­tőségekre, sőt szükségletre hívták fel a figyelmet, festők, szobrászok arcának, munkájá­nak, műtermének a megörökí­tésében, szempontból a kiállítás úttörő volt. Ezzel együtt is azonban Kántor Lajos csak az első lé­pésnek tartja a Bánffy-palo­­tában megrendezett kiállítást. „A fotóművészet ennél többet is érdemel: tárgytól-témától függetlenül a kiemelkedő mű­vészfotók folyamatos számon­tartását,­­ gyűjtését — bemu­tatását a közönségnek. Nyer­jen polgárjogot a fotó — az igazán jó fotó! — múzeu­mainkban.” A. G. A múzeum fényképtárát éppoly magától értetődőn kell ma már gyarapítani, mint ahogy az eredeti művek leg­jobbjai (vajha valóban azok?) bevonulnak a nemzeti és egye­temes művészeti kincseket őr­ző gyűjteményekbe.” Ebből a Magyar Nemzet NSZK kulturális hét Budapesten A ma kezdődő NSZK kul­turális hét alkalmából csütör­tökön sajtótájékoztatót tartott dr. Johannes Balser, a Német Szövetségi Köztársaság nagy­követe. — A két ország kap­csolatai különösen 1973, a diplomáciai kapcsolatok fel­vétele óta élénkültek meg — mondotta. — E folyamat ki­emelkedő állomása volt Ká­dár János 1977. júliusi bonni látogatása. Ekkor írták alá az első NSZK—magyar kulturá­lis egyezményt is, amely ta­valy áprilisban lépett életbe. Újabb lendületet adott az együttműködésnek, hogy Hel­mut Schmidt szövetségi kan­cellár tavaly szeptemberi magyarországi látogatása so­rán megállapodás született a kulturális értékek cseréjének fokozásáról is. Elmondta azt is, hogy az elmúlt években az NSZK több városában rendeztek magyar kulturális napokat, legutóbb tavaly januárban München­ben és decemberben Düssel­dorfban. A mostani NSZK kulturális héten művészek és tudósok látogatnak Magyar­­országra, megnyitásán kultu­rális delegáció is részt vesz dr. Hildegard Hamm-Brü­cher külügyminisztériumi állammi­niszter vezetésével. Ma délután­ kiállítás nyílik a Szénművészeti Múzeumban. Német művészeti irányzatok 1890—1920 címmel. Az Új Tü­kör (Művész) filmszínházban NSZK-filmhetet rendeznek, látható lesz többek között a Günter Grass regényéből ké­szült, az 1979-es cannes-i filmfesztiválon Arany Pálmát nyert Bádogdob, amelyet Vol­­ker Schlöndorff rendezett, to­vábbá a Georg Büchner drá­matöredéke nyomán a Woy­­zeck. Werner Hercog filmje, Pe­ter Lilenthal Dávid-ja, Rainer Werner Fassbinder filmje, a Maria Braun házassága, Wolf­­gang Petersen műve, a Feke­te-fehér, mint a nappalok és éjszakák, Alfred Weidenmann Szellemlovasa, Margarethe von Trotta alkotása, a Christa má­sodik ébredése. A Zeneakadé­mián szombaton­­és vasárnap a hamburgi rádió szimfonikus zenekara, hétfőn pedig a nyu­gat-berlini Brandis-vonósné­­gyes ad hangversenyt. Január 7-én és 8-án az Operettszín­házban a düsseldorfi Schau­­spielhaus Kleist vígjátékát, az Eltört korsót adja elő. Az Er­kel Színházban a stuttgarti színház balettkara vendégsze­repel. A dortmundi Adolf Cle­­mens portréfotóinak tárlata a KKI kiállítótermében nyílik meg, a­­ müncheni Délkelet- Európa Társaság és az MTA Nyelvtudományi Intézete pe­dig tudományos szimpoziont tart. NAPLÓ •Mintaír­t Molnár Ferenc Olympia cí­mű színművének színes, oszt­rák­-nyugatnémet koproduk­cióban készült tévéfilmválto­zatát bemutatta az osztrák te­levízió. Kiállításokkal, koncertek­kel, ünnepi estekkel várja ja­nuárban is látogatóit a Szov­jet Kultúra és Tudomány Há­za. Ma, január 4-én nyitják meg a Vörös Csepel Moszkvá­ban című fotókiállítást, utána pedig az új év alkalmából rendezett ünnepi esten vesz­nek részt a Csepel Vas- és Fémművek dolgozói. Ugyan­csak ma rendezik meg az orosz újévi fenyőünnepséget. Január 10-én politikai könyv­­kiállítás nyílik meg és előadás hangzik el az új szovjet béke­­kezdeményezésekről. Január 11-én a szovjet építészetet be­mutató könyvek kiállítása nyílik meg, másnap pedig a szovjet képzőművészetről hangzik el filmvetítéssel il­lusztrált előadás. Január 23-ára, Budapest felszabadulá­sának közelgő évfordulója tiszteletére rendez koncertet az orosz és a szovjet zene kedvelőinek klubja, másnap pedig Csehov születésének év­fordulóját köszöntik irodalmi esttel. Nagy sikerrel mutatta be a „Boeing Boeing" szerzőjének „Happy Birthday” című ko­médiáját a londoni Apollo Theatre. A főszerepeket Ian Lavender, Terence Edmond és Julia Foster játsszák. no Illés Endre Törtetők című szatirikus komédiáját nagy si­kerrel mutatta be a sepsi­szentgyörgyi­ Magyar Színház. Az országos bemutató rende­zője, díszlet- és jelmezterve­zője Völgyesi András.­­ Az Alfréd Dob­lin-díjat az író születésének 100. évfordu­lój­­alkalmából azzal a cél­lal alapították, hogy kiadatlan könyvre hívja fel a figyelmet s ezzel elősegítse megjelente­tését. A díjat első ízben Ge­­rold Spath svájci írónak még befejezetlen „Mein Cián" cí­mű regényéért ítélték oda, és Fennállásának tízéves jubi­leumát ünnepelte a román te­levízió magyar nyelvű adása. A Nagy sikerű Lutoslawski­­estet tartottak Zürichben a szerző vezényletével. Közre­működött Louis Devos teno­rista. „Játszani is engedd” cím­mel a gyermekeket körülvevő világról, a gyermekek fizikai és szellemi fejlődéséről szóló kétrészes dokumentumfilm­sorozat sugárzását kezdi meg szombaton délután a televízió Az első adás a gyermekek évéről szól, a továbbiak a já­tékokkal, a játszóterekkel, a gyermek művészeti értékének kialakulásával foglalkoznak, végül, az utolsó adás a népi hagyományokat ismerteti és tapasztalataikat összegezi. ♦ Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámá­ját bemutatta a komarnói Te­rületi Színház Takács Emnőd rendezésében. •1* Az immár hat évtizedes moszkvai vonóshangszer-gyűj­temény legértékesebb darabjai a Stradivarius-hegedűk. Tizen­öt van belőle, mindeniknek megírták az életrajzát is. Az egyik hegedű hratcsomó­jának fedőlapján ez áll: Antonius Stradivarius — 1736. A becses darab az egyik Juszupov her­ceg tulajdonában volt, s a he­gedűnek 1917-ben nyoma ve­szett. Hosszas kutatás után ta­lálták meg, a leningrádi volt Juszupov-palota falában. Mi­után a hegedűt restaurálták, hosszú ideig ezen játszott Dá­vid Ojsztrah. ♦ A párizsi újságokban már megjelent a moszkvai Bolsoj Tyeatr március 26-tól április 15-ig tartó párizsi vendégjá­tékának jegyelővételi hirde­tése. A világhírű szovjet együttes a Borisz Godunov­­val, az Iván Szuszanyin­nal és a Hovanscsiná­val vendégsze­repel a párizsi Kongresszusi Palotában. Szigligeti Ede Liliom fiját bemutatta a székelyud­varhe­lyi Népszínház Gergely Géza rendezésében. 4* A párizsi Pompidou Központ dolgozói háromnapos sztrájk után, bár nem teljesítették minden követelésüket, felvet­ték a munkát, miután lénye­ges béremelést kaptak. A sztrájk miatt Lecat kulturális miniszter nem tudta megnyit­ni a nagy érdeklődéssel várt Dali-kiállítást.* Nikolaus Lenau Az albigen­­sek című v­erses eposzának dramatizált színpadi változa­tát nagy sikerrel mutatta be a bécsi F­nsem­ble-Theater, a Palais Lichtenstein színpadán. Péntek, 1080. január 4. KÖNYVESPOLC • Állam, politikai rendszer, társadalom Antalffy György monográfiája É­­rtékes és érdekes monográ­­­­­ia jelent meg Állam, politi­kai rendszer, társadalom cím­mel és Az állam- és jogelmé­let és a politológia határkér­déseiről alcímmel dr. Antalffy­ György p­rofesszor tollából. A szerző az államelmélet és a politikatudomány határterüle­te legfontosabb kérdéseinek vizsgálatával megkísérli áthi­dalni azt a látszólagos vagy tényleges szakadékot, amely jelenleg fennáll a politikatu­domány (politológia) és az ál­lam- és jogtudományok között. Bár a mű a kérdések nem szocialista viszonyok közötti alakulásával is részletesen foglalkozik, a fősúlyt a szo­cialista országok politikai rendszerének (a társadalmat és az államot összekötő me­chanizmus) eddigi fejlődésére és a fejlődés további perspek­tívájára helyezi. A szerző az 1960-as évek elejére teszi azt az időszakot, amikor a szocia­lista országokban megérlelő­dött az a gondolat, „hogy az államelméletnek túl kell lép­nie pusztán az államszervezet belső viszonyainak kutatásán”. A kutatási terület bővülése elsősorban a politikai rend­szernek azokra az­ elemeire vonatkozott, amelyek nem az államszervezetet jelentik, ha­nem „különböző társadalmi rétegek, osztályok érdekeinek kifejezői, képviselői és védel­mezői”. Ennek a felfogásnak meg­felelően a szerző nagy alapos­sággal vizsgálja a politikai pártok szerepét, elsősorban a politikai döntések meghozata­lára gyakorolt befolyását a kapitalista országokban és még ennél is nagyobb teret szen­tel annak a meghatározó sze­repnek, amelyet a szocialista országokban a munkásosztály pártja tölt be :ez­ utóbbi — tartalmát és céljait tekintve — minőségileg különbözik a meg­előző társadalmak pártjaitól). Ezzel kapcsolatban részletesen ismerteti a szerző az állami szervek pártirányításával kap­csolatos különböző nézeteket és kifejti a saját véleményét. A könyv egy másik kiemel­­z­­­kedő jelentőségű fejezete A társadalmi szervezetek és az állam címet viseli és rész­letesen elemzi — természete­sen elméleti szempontból — a szocialista társadalomban mű­ködő szakszervezetek, ifjúsági szervezetek és szövetkezetek, valamint a sajátos helyet el­foglaló népfront jellegű szer­vezetek működési elveit és célkitűzéseit. A politológiai problémakör ilyen módon történő megköze­lítése azonban minden tekin­tetben a klasszikus államel­méletből kiindulva történik, így részletesen foglalkozik a könyv szerzője a forradalmat követő állam fejlődésével, új intézményeinek kialakulásával és végső fokon az állam elha­lásával, az állam funkcióival, szuverenitásával, belső szerve­zeti viszonyaival és az állam­forma kérdésével. Külön­­fel kell hívnom a fi­gyelmet a könyv utolsó fe­jezetére, amely Az állam el­idegenedése és a döntési rend­szer egyes kérdései a szocia­lista társadalomban címet vi­seli. Antalffy professzor helye­sen mutat rá, hogy napjaink­ban az elidegenedés problémá­ja szinte központi kategóriá­jává­ vált a különböző filo­zófiai irányzatoknak, és te­kintve, hogy a politikai szfé­rában megnyilvánuló elidege­nedés e kategória legfontosabb kérdése, érthető, hogy a poli­tikai tudományok művelői sem mehetnek el közömbösen e társadalmi jelenség mellett. A szerző azokkal ért ellvet, akik szerint nem dönthető el egyszerű igennel vagy nemzk­el az a kérdés, hogy létezik-e el­idegenedés a szocializmusban. A dialektikus szemléletmód a politikum és az elidegenedés megszűnésének folyamatele­­gű vizsgálatát kívánja. Mert, ha létezik is az állam elide­genedése a szocialista társada­lom és az állam viszonyában, a szocialista­ állam elvben az elidegenedés felszámolásának egyik eszköze. Tévesnek bizo­nyult­­az olyan nézet, hogy az elidegenedés pusztán a magán­tulajdoni viszonyokhoz kap­csolódik, s így a kizsákmá­nyoló rendszeren alapuló tár­sadalmi formáció megszűnése egyben automatikusan magá­nak az­ elidegenedésnek a megszűnését is jelenti. A po­litikai elidegenedés felszámo­lásának egyik legfontosabb eszköze egy olyan döntési me­chanizmus kialakítása, amely­ben felszámolódik az az elkü­lönültség, amely a kapitalista társadalomra jellemző, neve­zetesen az a helyzet, hogy a döntéshozás központi eleme az államszervezet, amely dönté­seit az egész társadalomra néz­ve, de alapvetően az uralkodó osztály, érdekében hozza. A szerző tudatában van an­nak, hogy az említett problé­mák megválaszol­ásához a tu­dományos kutatás hosszabb periódusára van szükség és végleges megválaszolásukra egyelőre nincs is lehetőség. Az mindenesetre bizonyosnak lát­szik, hogy a politikai rend­szerrel és annak társadalmi összefüggéseivel foglalkozó tu­dományok fontos segítséget je­lentenek a politikai gyakorlat számára is, a kutatás tehát nem öncél, hanem szocialista társadalmi viszonyaink fej­lesztésének nélkülözhetetlen eszköze. Ezért igen hasznos és örvendetes Dr. Antalffy György új kötetének a meg­jelenése. (Közgazdasági és Jo­gi Könyvkiadó.) Dr. Tímár István ÚJ KÖNYVEK EURÓPA KIADÓ: Joseph Conrad: a haladás elő­őrse Joseph Conrad: Az árnyéksáv Alex Haley: Gyökerek Hozott isten, holdacska! — Finn­ugor varázsigék, imádságok, si­ratok Franz Kafka: A kastély Omar Khajjám: Hubaiját Walter Scott: Puritánok utódai Swift: Gulliver utazásai MAGVETŐ KIADÓ­­ Berkesi­­András: Fönn az emele­ten Diószegi István: Nemzet, dinasz­tia, külpolitika Gémes Eszter: Mindig magam Huszár­ Tibor: Történelem és szociológia Kárász József: Göröngyös út Lábos Elemér: Természetes és mesterséges értelem Marx György: Jövő időben Székely János: Képes krónika Tandori Dezső: A zsalu sarokva­sa — Irodalmi tanulmányok STATISZTIKAI KIADÓ: Szolgáltatási tevékenységek Jegy­zéke ..Callas, egy hang szimbólu­mai” a címe annak a könyv­nek, am­elyet Maria Callas em­lékének szemelt halála máso­dik évfordulója alkalmából Sergio Segalini. Nemzetiségi könyvkiállítás nyílik meg a Tankönyvkiadó rendezésében január 16-án a szentendrei művelődési köz­pontban és könyvtárban. A ki­állítás január 27-ék­­ látható, és ezalatt előadás hangzik el a nemzetiségi könyvkiadás hely­zetéről, jövőjéről, valamint sor kerül író-olvasó találkozóra is, amelyre a rendezők német, délszláv, szlovák, román író­kat hívnak meg. A színházak pénteki műsora Magyar Állami Operaházi Pop­pea megkoronázása (Gyurkovics bér). 3. (7) — Erkel Színház: Há­ry János (Klemperer bér). 3.) (7) — Nemzeti Színház: Danton halá­la (7) — Várszínház: IV. Henrik (7) — Józsefvárosi Színház: nincs en. — Madách Színház: Régimódi történet (7) — Vígszínház: Ház­mestersirató (7) — Pesti Színház: Pisti a vérzivatarban (7) — József Attila Színház: Ítéletidő (E. bék­. 2.) (7) — Fővárosi Operettszínház: Csókolj meg Katám! (7) — Thália Szír­ház: Csak semmi szenzációs (7) -— Vidám Színpad­: Segítség, válunk! (7)­ — Radnóti Színpad: Minden másképpen van (8) — Bu­dapesti Gyermekszínház: A csodá­latos jávor fák (du. 3.) — Zene­akadémia: a MÁV Szimfonikusok koncertje (MÁV bék­. 7.) (fél 8) — Játékszín: Egerek és emberek (71 )■ Mikroszkóp Színpad: Minek néz engem? (fél 9) — Állami Báb­színház:* Népköztársaság útja: nincs en.. Jókai tér: A csizmás kandúr (de. 10) — Fővárosi Nagy­cirkusz: Szupercirkusz (du. fél 4 és fél 8). Rövid­­ártalom és szereplőlsta a Pesti Műsorban.

Next