Magyar Nemzet, 1980. március (36. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-09 / 58. szám

4 Az évszaknak megfelelő idő Európa legnagyobb részén az időjárást ciklonok határozzák meg. Kontinensünk nyugati, délnyugati részére viharos szél kíséretében hűvös, óceáni léghullám­ok érkez­nek. Közép- és Kelet-Európa irá­nyába dél-, délkeletitől enyhe, nedves levegő áramlik. Hatására túlnyomóan felhős az ég és több­felé esik az­ eső, záporeső. a ma-Az 1980. március 9., 06 órára előrejelzett európai idő­járási helyzet gasabb hegyekben havazik. Hava­zást jelentettek a L­engyel-síkság­­ról és a Ha­ti-tenger környékéről is. A Kárpát-medence időjárását a délről érkező nedves, enyhe­ lég­­hullámok irányítják ma is, így kora tavaszi időre lehet számítani. Hazánkban szombaton a déli, délkeleti országrészben felszaka­dozó volt a zárt felhőzet és ott kora délutánra 10. 14 fokig mele­gedett föl a levegő. Az ország többi részén borult maradt az ég és északnyugaton a 5 foknál nem volt melegebb. Várható időjárás vasárnap estig: Erősen felhős idő várható, is­métlődő esővel. Délkeleti szél, a hőmérséklet csúcsértéke általában 7, 12, a tartósan borult helyeken 5 fok közelében. A Duna vízállása­­Budapestnél 330 cm. Európai toftjárási körkép 1980. március 9. Budapest felhős 6 Ankara eső® 11 Athén • zápor 15 Belgrád felhős 10 Berlin szeles * Bécs zápor 7 Bukarest esős 6 Helsinki szeles 2 Kijev havazás 0 Koppenhága zápor 5 S­­vilin­g­rád hófúvás —1 Lisszabon zápor 14 London zápor 8 Madrid esős 12 Milánó párás 10 Minszk havazás 1 Moszkva hófúvás 0 München esős 8 Osló borult 5 Párizs zápor 9 Prága eső® 7 Róma zápor 15 Stockholm havazás 0 Szófia borult 1 Varsó havazás 0 Magyar Nemzet » — Az épülő paksi atomerő­mű középszintű szakember­­képzését Pécsett szervezik meg. Az Oktatási Miniszté­rium döntése alapján új szak­iskolai ágazatot hoznak létre: az atomerőművi gépészet ok­tatását. A képzés az 1980/ 31-es tanévben indul meg a Vegyipari és Vegyi Gépésze­ti Szakközépiskola keretében.­­ A ma megnyíló lipcsei vásárra — a világ legnagyobb szakvásárára — csaknem 100 országból félmillió látogatót várnak. A március 16-ig tar­tó seregszemlén 66 országból több mint­ kilencezer kiállító vesz részt. A szocialista or­szágok közül valamennyi KGST-állam szerepel. Ha­zánkat csaknem négyezer négyzetméter kiállítási terü­leten több mint 30 külkeres­kedelmi vállalat képviseli. A kapitalista országokból 2100 kiállító érkezett. A lipcsei vá­sár részeként megnyíló nem­zetközi könyvvásáron a ma­gyar könyvkiadást 1500 kötet képviseli. — A szárazság sújtotta Tu­néziának 3,5 millió dollár ér­tékű gyorssegélyt nyújt az ENSZ világélelmezési prog­ramja, jelentik Rómából. Az ENSZ-szervezet 15 300 tonna búzát szállít Tunéziába. Ez a mennyiség 425 ezer ember há­romhónapi élelmezésére ele­gendő. — A Bűvös Kocka, elterjedése kapcsán a TIT budapesti szerve­zetének matematikai szakosztálya elhatározta, hogy az érdeklődők­nek segítséget nyújt a jobb for­gatási technika, elsajátításához, kiegvilágított a játék matematikai hátterét. Ennek érdekében megin­dítja a „Bűvös kocka forgatók klubját” a Kossuth Klubben (Vill., Múzeum u. 7.). AZ alakuló ülést március 11­-én este hat órakor tartják. Meghívott vendég: Bubik Ernő iparművész, a Bűvös kocka feltalálója. Klubvezető: Fried Ka­ti matematikus hallgató. A klub működése során más hasonló ma­tematikai játékokkal is megis­merkedhetnek a résztvevők, pél­dául a bűvös dominóval. Az ala­kuló ülésre minden érdekl­őd­ót szeretettel várnak.­­ Felemelték a benzin, a motor- és kenőolajok árát, va­lamint a taxik viteldíját Len­gyelországban szombattól kezdve. A 94 oktános benzin literenkénti fogyasztói ára 16-ról 18 zlotyra nő, ugyan­csak két zlotyval emelték a normál benzin és a diesel­olaj árát. a motor- és kenő­olajok áremelkedése átlago­san 15 százalékos.­­ Autóbuszok közl­ekednek már­­cius 10-én. 11-én, 12-én, 18-án, 14- én és 15-én 8 órától 14 óráig a 41- es villamos helyett a Budafok for­galmi telep—Kelen­völgy végállo­más, március 14-én 21 órától 15- én 4.10 óráig a 27-es villamos he­lyett a Népszínház utca—Pataky István tér, március 16-án 8.80 órá­tól 13.30 óráig az 50-es villamos helyett a Kispest-vlranytelep— Pestlőrinc Béke tér végállomás és ugyancsak március 16-án 8 órá­tól 18 óráig a 75-ös trolibusz he­lyett a Thököly út—Hungária kör­út torkolat—Népliget végállomás között, közli a BKV. — Az összciprusi Munkás­szövetség (PEO) és a Ciprusi Dolgozók Szövetségének (SEK) közös küldöttsége március 3— 9. között hivatalos baráti lá­togatást tett hazánkban, a SZOT meghívására. A delegá­ciót Andreas Ziartides és Michael Ioannou, a két szer­vezet főtitkára vezette. A PEO és a SEK vezetői meg­beszéléseket folytattak Gás­pár Sándorral, a SZOT főtit­kárával és a SZOT más veze­tőivel. A Múzeumba került Mohay Ferenc székesfehérvári pék­mester műhelyének teljes fel­szerelése. A székesfehérvári István király-múzeum újkori gyűjteményét gazdagító tárgy­együttes 1880-tól az 1940-es évek végéig tükrözi a Mohay pékdinasztia több generációjá­nak életmódját, s képet ad a korszak kisiparosainak mun­kaeszközeiről . A Váci utcai Clara-bu­tik külsőre változatlan for­mában, de új tartalommal nyitott ki szombaton. A női ruhaszaküzletet kölcsönös megállapodás alapján ezentúl a Luxus Áruház és a Május I. Ruhagyár közösen üzemel­teti: a bolt csak­ az Elegant termékeit árusítja. — Somogyi József K Kossuth-díjas szobrászművész találkozik a kö­zönséggel március 10-én az Új Tükör Jókai Klub — XII., Hollós u. 5. — Hétfőn hétkor portrészín­­padán. — A Nemzetközi nőnap tisztele­tére ünnepi műsort rendeznek a Hegyvidéki II.­ Tükör Klubban (XH., Böszörményi út 23—25., Ta­­nácsépület) március 10-én este 17.00 órakor. Közreműködik: a KISZ Központi Művészegyüttes kisegyüttese. A belépés díjtalan. — Tárlatvezetések m­a délelőtt.: Ferenczy Károly művészete, fél 1ó­kor: Munkácsy Mihály művé­szete, fél ti-kor a Nemzeti Galé­riában. — A régi képtárban ren­dez tárlatvezetést 8—14 éves gye­rekeknek 10 órakor a Szépművé­szeti Múzeum. — A gyöngy és a divat, Ka­esz­né Lukács Kató kiál­lítása t1-kor az Iparművészeti Múzeumban. — A középkori Bu­da királyi várpalotája és gótikus szobrai. 10. 11 és 12 órakor a Bu­dapesti Történeti Múzeumban. — A Közlekedési Múzeum törté­netét és gyűjteményét mutatják be színes diaképek kíséretében ma délelőtt 11 órakor a múzeum munkatársai. (XIV., Városligeti Kert. 11.) — A televízió vasárnapi műsora: 8.6:1. Műsorismertetés. 8.05: Tévé­­témna. 8.16—9.15: Mindenki iskolá­ja. F-F. 9.15: Óvodások film­mű­sora. F-F. 9.40: A Tenkes kapitá­nya. Tévéfilmsorozat. (Ism.) F-F. 10.15: Ördögi találmány. F-F. 11.43: Hírak. 11.50—12.35: Déli muzsika. 14.23: Műsorismertetés. 14.25: Grun­­toveei emberek. 15.15: Műsorain­kat ajánljuk. 15.45: „Sok van, mi csodálatos­­ . ” 16.25: Lehet egy kérdéssel több? F-F. 16.55: Vasas— DVTK bajnoki labdarúgó-mérkő­zés. F-F. 18.45: Tévétorna. 18.50: Esti mese. 19.00: HÉT. 20.60: Hí­rek. 20.05: Hűtlen asszonyok. Olasz film. F-F. 21.40: Telesport. F-F. 22.40: Hírek. — A televízió hétfői műsora. 10.13: Műsorismertetés. 16.15: Hí­rek. 16.20: Fun­íy Girl. Amerikai film. 18.45: Tévétérna. 18.50: Esti mese. 19.00: Háború a Szaharában. 20.10: Gyógyítók kérték... Az önök kérték különkiadása. 22.40: Hírek. — Az Orosz, nyelv minden­ki számára szovjet tankönyv — külföldi cégek megrendelé­sére — már olaszul, portugá­lul, hollandul, görögül, ango­lul, franciául, spanyolul, ara­bul, dánul és hindi nyelven is megjelenik. A kiadvány olyan sikeres, hogy a Ruszkij Jazik moszkvai kiadónak új­ra és újra meg kell ismétel­ni a kiadást.­­ Az idei első fél évre ese­dékes adók közül a házadó, a házértékadó, a telekadó, az általános jövedelemadó, a háztáji és kisegítő gazdasá­gok jövedelemadója, a borfor­galmi adó, a vízijárműadó, az ebadó, valamint a községfej­lesztési hozzájárulás március 15-ig fizethető be pótlékmen­tesen. A határidőt elmulasz­tóknak havonta egyszázalé­kos adópótlékot kell fizetniük. Az adófizetéshez szükséges be­fizetési lapok a kerületi taná­csok pénzügyi osztályainál, il­letve a tanácsok ügyfélszolgá­lati irodáinál szerezhetők be. — A Nap és családja címmel tartanak előadást (­—10 éves gye­rekeknek ma délelőtt 10 és 12 órás kezdettel a Planetáriumban. A délutáni program a felnőtteké: 4 és 6 órakor a Fel­tárni az Univer­zum című előadást tűzték mű­sorra a Planetárium munkatársai. — A Jubileumi Kórus matiné so­rozatban a Honvéd Művészegyüt­tes férfikara ad hangversenyt ma délelőtt 11 órakor a Munkásmoz­galmi Múzeumban.­­ A több hetes influenza­járvány lényegében megszűnt az NDK-ban, az ország egész­ségügyi minisztériuma közle­ménye szerint. Az NDK né­hány megyéjében még min­dig jelentős számú, A—2-ví­­ru­s okozta influenzamegbete­­gedést tartanak nyilván. — A ,Jahn Ferenc-emlék­­érem alapításának tizenötödik évfordulóját megünneplő ta­lálkozóra hívja meg a KISZ Semmelweis orvosegyetemi szervezete a Jahn Ferenc-em­­lékéremmel kitüntetett orvo­sokat. A találkozó színhelye a SOTE dr. Jahn Ferenc Kol­légiuma, IX., Üllői út 25. Idő­pontja 1980. március 23/ va­sárnap, 18 óra.­­ A lottó 10-ik játékhetén öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 33 fogadó ért el, nyereményük a nyere­ményilleték levonása után 236 292 forint. Három találata 6333 fogadónak volt, nyere­ményük az illeték levonása után egyenként 616 forint. A 211 681 kéttadálatos szelvényre egyenként , 23 forintot­­ fizet­nek. * — Új utakon az IBUSZ-szal! üdülés tíz NDK-bali Zittauban. Utazással együtt 8 nap, májustól szeptemberig. Utazás vonattal és autóbusszal. Teljes ellátás. Részvé­teli díj: 2150—3100,— Ft. Részletes felvilágosítás és jelentkezés az IBUSZ-irodákban.­­ — A Budapest Tourist rend­kí­vüli ajánlatai egyénileg utazók­nak hús­vétkor. Tátralontnk­: el­helyezés Kétágyas hideg-meleg fo­lyóvizes szobákban, félpanziós el­látással. Időpont: április 4—7-ig. Részvételi díj: 850.— Ft. Kassa környéki hegyek: elhelyezés 8—4 ágyas hideg-meleg folyóvizes szo­bákban. Félpanziós ellátás. Idő­pont: április 4—7-ig. Részvételi díj: 910.— Ft. Dedinkí (Szlovák paradicsom): elhelyezés turista­szállóban, félpenziós ellátás. Idő­pontok: április 4—7-ig, illetve áp­rilis 4—8-ig. Részvételi díj: 589,— Ft és 750,— Ft. Jelentkezési ha­táridő: március 10. Jelentkezés és részletes feóvilágosítás a Budapest Tuirisz-irodákban és a megyei-vá­­rosi Idegenforgalmi Hivatalokban.X — Húsvéti kirándulások autó­busszal. Ápr. 4—7. Kőszeg. Elh.: Hotel Irottkőben. Ar: 1855.— Ft. Eger—Szilvásvárad, elhelyezés Egerben a Park Szállóban. Ár: 1677—1941.— Ft-ig. Ápr. 5—6. Szom­bathely-Bük, elhelyezés Szom­bathelyen az Isis Szállóban. Ar: 855.— Ft. Apr. 5—7. Szekszárd— Gemenc, elhelyezés a Gemenc Szállóban. Ar: 1393.— Ft. Pécs— Siklós, elhelyezés Pécsett a Pan­nónia Szállóban. Ar: 1827.— Ft. A kirándulásokon teljes ellátást biz­tosi­tunk első nap ebédtől utolsó nap ebédig. Egynapos kirándulá­sok : Április 4-én: Eger—Szilvás­várad (264.— Ft), Zirc—Pannon­halma (270.— Ft), Szekszárd—Ge­menc (280.— Ft), április 6-án: Eger—Szilvásvárad (264.— Ft), áp­rilis 7-én: Buják—Hollókő (230.— Ft). Jelentkezés és részletes fel­világosítás a Budapest Tourist-iro­­ttákban és a megyei­ városi ide­genforgalmi hivatalokban.­­ — A Gödöllői Agrártudományi Egyetem mezőgazdaságtudományi karán 1980. szeptember hónapban 3 éves levelező tagozaton üzem­szervező agrármérnöki egyetemi kiegészítő képzés indul. Felvételre jelentkezhetnek azok, akiknek üzemszervező üzemmérnöki, vagy öntözéses növénytermesztési és meliorációs oklevele van és élel­miszergazdasági vállalatnál. Intéz­ménynél eltöltött 5 éves gyakor­lattal, mérnöki munkakörben való foglalkoztatást biztosító munka­helyi igazolással, valamint kitű­nő, jeles, vagy jó rendű oklevéllel rendelkeznek. A sorkatonai szol­gálatra kötelezettek csak a kato­nai szolgálat letöltése után nyer­hetnek felvételt. A tantervi elő­írások teljesítése után a hallga­tók üzemszervező agrármérnöki oklevelet kapnak. A jelentkezés­hez az A. Tv. 821 váz. nyomtat­ványt kell felhasználni. A jelent­kezési laphoz csatolni kell: okle­velet, vagy annak hiteles máso­latit, részletes szakmai önéletraj­zot, hatósági erkölcsi bizonyít­ványt, munkahelyi javaslatot, a sorkatonai szolgálat letöltésének igazolását. A jelentkezési iratokat a Gödöllői Agrártudományi Egye­tem mezőgazdaságintorr.4nyi kar­okáns hivatal­áh 0z (2108 Gödöllő. ~Mi von • 1980. mártcus 31-ig kell megküldeni. x —­­ Szputn­yik legújabb száma gazdag tartalommal megjelent. A folyóirat közli V. Zaglagyin professzor „A szocializmus örök igazsága” című tanulmányát, amelyben a többi között foglalkozik az emberi jogok problémájával, az életszínvonal alakulásával, az árukínálat és kereslet kér­désével. „Asszonyok a tund­rában” a címe V. Sackaja mérnöknő izgalmas úti beszá­molójának, amely bemutatja, hogy hat nő hogyan tett meg negyven nap alatt ezer kilo­métert sítalpakon a sarkvidé­ki tundrában. V. Salaginov „Uljanov, a védőügyvéd” cí­mű könyvéből részletet közöl a folyóirat, Lenin ifjúkori éle­tébe kalauzolva el az olvasót. — Bridzstanfolyam Húsvétk­or, márc. 31—ápr. 1. Parádfürdőn, Fiatel Touristban. Félpanziós ellá­tás. Oktató: dr. Zánk­ay Péter. Ar: 1770,— Ft­ fő (kétágyas elhelyezés­sel). Tenisatanfolyam Sopronban Elhelyezés: félpanziós ellátás . Hotel Lokomotív­ban. Teniszpálya a szálló mellett. Ar: 2000,— Ft fő (kétágyas elhelyezéssel). Április 13—18., 20—25., 27—május 2. Lovas­­tanfolyam Kisvárdán. Elhelyezés: 1—4 ágyas faházakban. Teljes el­látás. Napi két óra lovaglás. Ki­egészítő foglalkozások. Uszoda­­jegyet biztosítunk. Ar. 2600.— Ft/ fő, április 20—26., ápr. 27—máj. 3., máj.­­s—24. Jelentkezés és felvilá­gosítás a Budapest Tourist-irodák­­ban és a megyei­ városi idegenfor­galmi avatarokban. X — „Vers, próza, muzsika” — Pá­pai Rózsi é­s Ráday Imre estje az Óbudai Klubházban (III., Fő tér 1.) 1980. márc. 14-én 19 órakor. Jegyek a helyszínen válthatók. X — Az Orvos­tov Vibbkép­ző Intézet egészség­ügyi főiskolai kar igazga­tója tájékoztatja az érdeklődőket, hogy az egészségügyi szakoktató­­képző szakon — kiegészítő képzés keretében — 1981 januárjában kez­di meg tanulmányait az utolsó évfolyam. Jelentkezni az egész­ségügyi miniszter 19/1977. CE­. K. 13.) Eü. M. sz. utasításában fog­laltak alapján lehet. X — A Gödöllői Agrártudományi Egyetem mezőgazdasági gépész­mérnöki kara felvételt hirdet az 1080/81-es tanévre levelező tagoza­ton, középfokú végzettséggel ren­delkezők számára. A gépészmér­nöki karra csak a mezőgazdasá­gi üzemek, vállalatok, a szakok­tatás-kutatás és igazgatás terüle­tén, valamint a társadalmi szer­veknél hasonló munkakörben dol­gozók jelentkezése fogadható el, feltéve, hogy a szükségest előkép­zettséget a jelentkezés évét meg­előző évben, vagy korábban sze­rezték. Aki a szükséges előkép­zettséget esti, vagy levelező tago­zaton szerzi meg, az előképzett­ség megszerzésének évében is je­lentkezhet. A jelentkezéshez az A. T. 821. fsz. nyomtatványt kell felhasználni. A kérelemhez érett­ségi bizonyítványt, önéletrajzot és hatósági erkölcsi bizonyítványt kell csatolni. (Akiknek munkakö­ri beosztásukhoz erkölcsi bizo­nyítvány szükséges, az erről szóló munkaadói igazolást csatolják.) A jelentkezési lapot közvetlenül az Agrártudományi Egyetem mező­­gazdasági gépészmérnöki kar le­velező tagozata címére (2103 Gö­döllő) kell benyújtani. A levelező tagozatom a képzés 6 év. A felvé­teli vizsga tárgyai: matematika (írásbeli és szóbeli), fizika (írás­beli és szóbeli). A felvételi vizs­ga anyaga: a középiskolás mate­matika és fizika tananyag. A pá­lyázat beadásának határideje: 1680. március 30.­­ — A Budapest Tourist külföldi ajánlatai egyéni valutával rendel­kezők részére: Athén—Égei tenger (10 nap). Utazás repülőgéppel. Pi­henés az Égei tenger egyik festői szépségű üdülőhelyén. Félpenziós ellátás. Időpontok: júliusban és augusztusban. Részvételi díj: 200 US $ + 5650.— Ft. Athén—Lout­­raki (10 nap). Utazás személygép­kocsival. Üdülés az Attikai Rivié­rán, Loutrakiban, a Hotel Apolló­ban. Félpanziós ellátás. Időpon­tok: júliusban és szeptemberben. Részvételi díj: 160 US $ + 750.— Ft. Görögország (14 nap). Utazás személygépkocsival. Thesszaloni­­ki—Athén—Lautrand— Larissza érin­tésével. Félpenziós ellátás. Idő­pontok: augusztusban és szeptem­berben. Részvételi díj: 217 US­D -1 989.— Ft. üdülés a Kanári szi­geteken (13 nap). Utazás repülő­géppel, Madrid érintésével Las Palmast­a.­i­­adridban félpenziós, Las Palmasban teljes ellátás, időpont: decemberben. Részvételi díj: 240 US­D 4-­12 250.— Ft, Isz­tambul (8 nap). Utazás repülőgép­pel, vagy egyénileg. Városnézés Isztambulban, fakultatív hajóki­rándulás a Boszporuszon. Félpen­­ziós ellátás időpontok: augusz­tusban. Részvételi díj: 130 US $ 4- 6190,— Ft, közlekedés nélkül 130 US I -1 890,— Ft. Görögor­szág—Törökország (12 nap). Uta­zás személygépkocsival Larissza— Athén—K­ontrakt—m­esszaloniki— Isztambul érintésével. Félpenziós ellátás. Időpontok: augusztusban és szeptemberben. Részvételi díj: 185 US $ -1­ 890.— Ft. Jugoszlávián és Bulgáriái­ át Isztambulba (9 nap). Utazás vonattal és autó­busszal Szabadka—Pirot—Svileng­­rad—Isztambul—Pazardzsik—Kruse­­vac érintésével. Félpenziós ellá­tás. Időpontok: májustól decem­berig. Részvételi díj: 130 US $ -1 3090,— Ft. 4 ország — 4 főváros (17 nap). Utazás autóbusszal. Út­vonal : Belgrád—Skopje—Larissza— Athén—Lou­traki—Thesszaloniki— Isztambul—Szófia—Krusevac. Fél­penziós ellátás. Időpontok: jú­niusban, júliusban és augusztus­ban. Részvételi díj: 180 US­­ 4- 6396,— Ft. Részletes felvilágosítás és jelentkezés a Budapest Tourist irodáiban és a megyei­ városi Ide­genforgalmi Hivatalokban. X — Bíró Lajosné bőrdíszműves ipari tevékenységét újból meg­kezdte. Ebből az alkalomból be­mutatja új modelljeit. Dísz tér 16. A Várban.­­ — A Hatvani Galéria kiál­lítást rendez Zombori László festőművész munkáiból a cu­korgyári művelődési házban. A tárlatot ma, vasárnap dél­előtt fél 12-kor Bányainé Bir­­kás Mária, a szegedi városi tanács elnökhelyettese nyitja m­eg, közreműködik a hatvani városi népdalkör. — A Vasárnapi kórusmmzsika programjában ma délelőtt 11 óra­kor a Szegedi Gyakorló Gimná­zium énekkara ad hangversenyt a Nemzeti Galériában. — A havas tél erősen tart­ja magát a Mátrában. Kékes­tetőt szombaton 40 centiméte­res hótakaró borította. A ha­vas Mátrában szombaton már kora reggel benépesültek a sí­pályák. Mátraháza és Kékes­tető között az autóbuszok szombaton egész nap ingajá­ratban szállították az utaso­kat, mivel a biztonságos köz­lekedés érdekében hétvégi na­pokon továbbra sem lehet személygépkocsival felhajtani az „ország tetejére”. — BALAJDZAS: Fájdalommal tudatom, hogy édesapám, Abra­­hám Miklós, a Kúrára és az ÁFOR volt alkalmazottja B1 éves­­torában e­lhunyt. Temetése 1030. márc. 14- én 11 órakor a Farkasréti temető halad­ásházából. Részvétté tóga­tások mellőzését kérem. Szírt Ottóné, Abrah­ám Márta.­­ — Dr. Frigyes Belőné Schwan Finm­y, aranydiplomás tanár, a Fényes Elek Közgazdasági Szak­középiskola tantestületének aktív tagja utolsó percig tevékeny éle­tét 35 éves korában — 1016. márc. 2-án — megszakította a halál. Gyászuraik lánya Hírű Istvánná, fia Frigyes i.v.rtm­. veje, menye, hat unokája, nővére, rokonai, ba­rátai, tanítványai. Temetése 1880. március­­3-án délután 2 órakor lesz a Farkasréti temetőben. X . Berger Ivánná Varsa Magda február 27-én váratlanul elhunyt. Urnaelhelyezése március 7-én VIS-kor Farkasréten. Minden kü­lön értesítés helyett. X • — Fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Szőnyi Pálné, szeretett Mar­gónk hosszú betegség után el­hunyt. Hamvasztás utáni búcsúz­tatása március 17-én 10.30-kor lesz a Farkasréti temetőben. A gyá­szoló család. X — Fájdalommal tudatjuk, bogl­ár, Benkő Borándné 1600. február 29-één, életének 53. évében la­ssza.1. betegség után elhunyt. Temetése március .14-én­­/,2-kor lesz a Far- Icas-réti temetőbeli. Férje, édes­anyja.­­ — Mély fájdalommal tudatom, hogy Tirczka Kolos tragikus hir­telenséggel febr. 14-én, életének 51. évében elhunyt. Temetése 1940 márc. 13-án 11 órakor a Farkas­réti temetőben lesz. Tirczka Ko­­loené:­­ — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy A­ndai Pálné sz. Senisei Sa­­rolta, a legjobb fele­ség, anya és nagyanya életének 73., boldog há­zasságának 51. évében március 4- én vára­tlanul elhunyt. Felejthe­tetlen drága halottunkat március 12-én 18 órakor a Farkasréti te­mető halottasházából k­i­ rér.r.k örök nyugalomra. A gyászoló csa­lád. Minden külön értesítés he­lyett. X . Gránát .Józsefné szül. Horn Flóra hosszú szenvedés után márc. 1-én meghalt. Temetése 13-én 12 órakor a Rákos­keresztúri temető­ben (Kozma u. 6.). Gyászolja fér­je és fia Endre (Los Angeles), va­lamint­ a Gránát, Bokor, Révész család.­­ — Szomorúan tudatjuk, hogy Németh Béláné sz. Andrasoftezky­ Judit gyógypvd. tanár, gyógytor­nász ín. hó 2-án elhunytt. Teme­tése Hó hó 14-é­n 14 órakor lesz a Farkasréti temetőben. X — Dr. Csapkay István Mátyás, volt budafoki és győri gimnáziumi tanár életének 59. évében, már­cius 4-én elhunyt. Temetése márc­­lius 7-én, kedden délután 3 óra­kor lesz a győri bencés gimná­ziumban. Gyászoló tízlártársai és tanítványai. X — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, Németh Árpád­­né sz. Totis E­rzsébet 82 éves ko­rában elhunyt. Temetése március 5-én, kedden délután 2 órakor lesz. a Rákoskeresztúri új temető ravatalozójából. Gyászolják leá­nyai, veje, unokái. X — Fájdalommal tudatjuk, hogy Ács Emilné sz. Frei Stefánia 1880. február 14-én elhunyt. Temetése 1930. március 17-én de. V.10 órakor lesz a Rákoskeresztúri temetőben. Gyászolják rokonai, barátai és is­merősei. Rudas András, távi. c., V. ker., Aranykéz utca 7.­­ — Gyászoló családja és barátai szomorúan tudatjuk, hogy dr. Er­dős Endre nyug­­vállalati jogtaná­csos febr. 22-én váratlanul el­hunyt. Hamvasztás után búcsú­zunk tőle márc. 11-én, kedden 14.00 órakor a Farkasréti temető rava­talozójában. X — Fájdalomtól megtört szíves tudatom, hogy imádott férjem. Vasas János Lajos, életének 84. évében váratlanul elhunyt. Ham­vait f. hó 15-én 11.30-kor helyez­zük örök nyugalomra a Farkasré­ti temetőben. Gyászolja felesége és rokonsága. X — Köszönetnyilvánítás: Köszöne­tet mondunk minden barátinak, munkatársnak és ismerősnek, aki dr. Doros Gábor temetésén részt vett, őt utolsó útjára elkísérte, és gyászunkban osztozott. Dr. Doros Gáborné.­­ — Köszönetünk­et fejezzük ki mindazoknak a barátoknak, mun­katársaknak és ismerősöknek, akik dr. Groó Géza temetésén részt vettek és részvétükkel fáj­dalmunkban osztoztak. A gyászoló család. X — Mindazok, akik édesapánk, Pásztor Andor halála alkalmából együttérzésüknek adtak kifejezést, gyászunkban osztoztak, fogadják köszönetünket. A gyászoló család. X N­API KRÓNIKA liiiHijwiiiTniwfi’pi'iiiH'iiflíVisiniííWiiflíHsnjiiiiiwiiiiPiinTOíjirii Hui Bí'i VILAGGAZDASAG (Kaján Tibor rajza) .Iliial .Vasárnap, 1980. márciu* •»

Next