Magyar Nemzet, 1980. április (36. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-09 / 82. szám

erd­a, 198­0. április 9.. Magyar Nemzet z­ i lignit-energia tonnák, mega­wattok, emberek Forgalombiztonság Humánusan közlekedni Több mint fél évszázada, 25-ben így kezdte interpellá­lját a parlamentben egy kép­ie­lő: Mi lesz a magyaror­­igi lignitvagyon sorsa, mi­­t kezdődik­­el végre az ala­­­ny fűtőértékű, ámde köny­­sen kitermelhető szén kasz­ait­ása?” Meggyőződésem, ■gy képviselőtársai enyhén aivá is habókosnak tarthat­­k — ez lenne a legkis­ebb gondja, miközben az szágot ilyen-amolyan sú­­os politikai, gazdasági gon­­ok nyomasztják? (Hol volt ég akkor az energiaválság á­llamosítási program, erd­őtelepítési terv ...) Évtizedek teltek el — egy más megváltozott közben Magyarországon — s a lig­­tvagyon hasznosításának jlga a hatvanas években is­­ét napirendre került. Az ■tetlenkedők tábora ekkor ott volt sokkal kisebb, s ev­­eik sem sokat változtak: 100 kalória fűtőértékü szén­ül — Európában csak Gö­­rgországban található gyen­­ebb minőségű, 1300 kalóriás gnit­t, mit kezdhetünk eyáltalán? Ekkor még mindig nem­­om­tottak energiagondok, lesó volt az olaj, a villa­­mos áram, a mostanihoz ké­­est fillérekért jutott az or­­zág a gépek üzemeltetésh­­ez, az ötmillió dolgozó em­er munkájához, tízmillió­mber létezéséhez szükséges­nergiához. Hogy, hogy nem­­ elismerés az akkor ezer­­yi vitát, ütközést, csatát állaló döntéshozóknak — mégis megszületett a határo­­nt: a könnyen, olcsón let­ermelhető magyar lignitva­­gont hasznosítani kell... egyharmadába kerülnek az import tüzelőanyagból előál­lított villamos energiának. — Ön a kongresszuson nemcsak az eredményekről, a gondokról is beszélt. — Igen. Kollégáimmal, de az országos szervezetek kép­viselőivel is többször beszél­tünk már arról: az erőmű üzemeltetése a szükségesnél nagyobb költségeket igényel. Adott egy bánya, amely — nem akármilyen erőfeszítések árán — nagy mennyiségű nyers lignittel lát el ben­nünket. Ezt azonban tisztí­tani kellene, korszerű szén­dúsító berendezésekre lenne szükségünk. Jelenleg az évente felhasznált hétmillió tonna nyers lignitből mint­egy egymillió tonnányi a meddő anyag s ez ugyanúgy bekerül a hőenergia terme­lésére hivatott erőművi be­rendezésekbe, mint az eléget­hető szén. Tisztításra, dúsí­tásra lenne hát szükség az ezt segítő beruházások mi­előbbi megvalósítására. Felis­merve, hogy egyelőre igen­csak drágán „takarékosko­dunk”. — Végül is, mit „spórol­tunk el” az erőmű berende­zéseiből? — Számítások szerint ma már 40 milliárd forintot érnek azok a berendezések, melyek a Ga­­garin Erőműben működnek, melyek a népgazdaság szá­mába nélkülözhetetlen ener­giát itt megtermelik. Ennek az értéknek körülbelül két százalékáért — ez sem kis összes! — lehetne létrehozni a bányaer­őmű technológiai rendszeréből ma még hiány­­zó, a nyers lignit tisztítását szolgáló széndúsító berende­zést. Épüljön tehát hőerőmű a gyöngyös környéki lignit hasznosítására. 1973 májusában átadták a csontai Gagarin Hőerőmű­ét. Közvetlen környékén 200 milió, a „nagyobb sugarú űrben” 700 millió tonna eltárt lignitvagyonra alapoz­ók, az er­őmű üzemeltetésé­hez épp száz évig elegendő kénmennyiségre. Megépült. Hét éve energiát érmét s áramot ad ma is, mikor az energia „minden seppje” egyre drágább. Je­­linőségét azóta mindenki ei­smeri — az ország iparosi­adónak egyik nagy eredmé­­nyeként tartják számon. Gondjairól azonban kevesen adnak. Azaz hogy, most már­óval többen: a Gagarin Hő­­ezőmű vezérigazgatója, Bódi Béla, az MSZMP XII. kong­resszusán elmondott néhá­nyat a „ligniterőmű” tegna­­pi, mai és holnap várható problémái közül. Kik, hogyan, milyen jöve­delemért dolgoznak­ m­a a ma­­garn­­Hőerőműben? Köztu­dott: en­erg tavasság ide vagy oda, a jelenleg dolgozó tizen­két magyarországi erőmű szakem­berei sem szakmai rangjuk, sem jövedelmük sze­rint nem tartoznak az „elit­hez”. Annak ellenére, hogy óriási a felelősségük — a Ga­­garinban egyetlen „apró” hi­ba, egyetlen blokk hibája na­pi hárommillió forintos ter­meléskiesést jelenthet — s hogy egyre nőnek a velük szemben támasztott szakmai követelmények. A Gagarin Hőerőműben 1400 ember dolgozik. Többsé­gük három műszakban, s úgy, hogy tudja: ha hibát kö­vet el, termelőüzemek sora áll le, a népgazdaság, az or­szág számára súlyos gondo­kat okozva. — Nálunk, nem túlzás, ka­tonás fegyelem van. Ezt, aki csak pár órát tölt el az erő­műben,­­ azonnal észreveheti. Aki pedig rászánja magát, hogy évekig, évtizedekig itt dolgozzon, annak tudomásul kell vennie: a tűztér, vagy a gőz hőmérsékletétől, a nyo­mástól a feszültségszintig tu­catnyi üzemelési tényezőnek állandónak, meghatározottnak kell lennie, s hogy mindezzel ne legyen gond, rajta, az em­beren is múlik. A fegyelmén, fegyelmezettségén, azon a bi­zonyos, szinte katonás szigor betartásán. A Gagarin Hőerőműben dolgozók mintegy kétharma­da rendelkezik legalább tech­nikusi képzettséggel, vagy speciális képesítést adó szak­­munkásbizonyítvánnyal. Ez azonban önmagában még nem lenne elég: ahhoz, hogy va­lamelyikük egy erőművi blokk mellé állhasson, leg­alább négyéves gyakorlatra, belső, vállalati képzésre van még szüksége. Mérnökkel és segédmunkással szemben itt az átlagosnál nagyobb a kö­vetelmény. Hogyan állnak helyt? Ismét Bódi Bélát idézzük: — Nehezen hihető, de tény: a dolgozóinknak körülbelül 40 százaléka nő. Amikor az erőmű felépült, ők voltak a könnyebben mozdíthatók. Gyöngyös és környéke kitűnő bortermő vidék, fejlett mező­ Drága takarékosság „A népgazdaság jövőbeni fejlődését döntően megszabja az anyag- és energiahely­zet ...” kezdi, kérdésre sem várva beszélgetésünket Bódi Béla. A Központi Bi­zottság kongresszusi irányel­veiből idéz. Hozzászólásában is ehhez igazodott, az inter­júban is csak ebből indul­hat hát ki. — Megnőtt a szerepük. Az eddiginél nagyobb felelősség hárul mindenkire, aki a Ga­garin Hőerőműben dolgozik, vezérigazgatótól a segédmun­kásig. Hogyan viselik ezt? — Köszönjük, jól vagyunk. Annál is inkább, mivel az elmúlt évek során sikerült bebizonyítanunk, hogy (min­den más ellenkező híreszte­léssel és fecsegéssel szemben) Heves megye lignitvagyoná­­nak energetikai hasznosítása sikeres. Az itt található ala­csony fűtőértékű és meddő­­anyagokkal is erősen szeny­­nyezett nyersanyagból is lehet gazdaságosan villamos ener­giát termelni. Nem is akár­milyen mennyiségben: 1973 óta 55 millió tonna alacsony fűtőértékű tüzelőanyag hasz­nosításával 33 milliárd kilo­wattóra villamos energiát ad­tunk az országnak, többet, mint Magyarország jelenlegi évi fogyasztása. Ma ott tar­tóink, hogy a hazai szenekből­­termelt villamos energiának cssaknem 40 százalékát már a­­Gagarin Hőerőmű biztosítja, fiéspedig úgy, hogy a Vison­­'­iáról kapott kilowattórák alig — Hogyan, mily módon je­lentkezne ennek haszna? — Tovább élnének a be­rendeléseink, s az eddiginél jobb hatásfokot érhetnénk el az energiakihozatalban, gazdasággal, nem túl nagy távolságban elérhető, hagyo­mányosan „jól fizető” ipari üzemekkel. Így alakult, hogy a korábban ház körül, a má­sodik, harmadik gazdaságban dolgozó nők, és az iskolából kikerült fiatalok vállalkoztak elsőként a hőerőművi munká­ra. Jöttek persze máshonnan is, jómagam Kazincbarciká­ról, a többi „öreg” pedig az ország különböző erőművei­ből. A csapat azóta, túlzás nélkül állíthatom, a szó ne­mes értelmében vett kollek­tívává forrt össze. — Meg lehet-e fizetni az ilyen munkahelyen dolgozók­ra háruló, átlagosnál nagyobb felelősséget, a három műsza­kot, az ön által említett „ka­tonai fegyelmet”? — Meg lehetne. Ma azon­ban nem tartunk még itt. Engedjen meg egy példát Hogy mindenki által érthető hasonlatot használjak, mond­juk a futball világából: mi lenne, ha az NB—I­-ben na­­gyobb pénzt fizetnének mint az NB—I-es bajnokságban? Alighanem leállítanak az el­ső osztávban játszó futbal­listák. Mi dolgozunk, s dol­gozni fognak honnan is. Pedig egyelőre ilyen a helyzet: a mi embereink az iráai me­ zőgazdaság államához képest szerényebb jövedelműek. — Mégis, mi tartja itt őket? — Amit nem adhatunk meg anyagiakban, azt próbáljuk erkölcsi elismeréssel ellensú­lyozni. Az évek során megte­remtettük a lehetőséget arra, hogy az üdülés, szórakozás, utazás, a kulturálódási lehe­tőségek ide vonzzák, vagy in­kább itt tartsák az embere­ket. Úgy tetszik, sikerrel. Ez azonban önmagában kevés lett volna: az erőműben dol­gozók — s azt hiszem, ez nem csak a Gagarinra jellemző — valamifajta büszkeséget, szakmai önérzetet, felelősség­­tudatot is „összeszednek” az évek során felismerik nélkü­lözhetetlenségüket, „országos rangjukat”. Mindez így szép és jó. Ennek ellenére elmond­tam, el kellett mondanom a kongresszuson, hogy a szak­ember-utánpótlás csak akkor lesz biztosítható, ha az erő­művi dolgozók az erkölcsi megbecsülés mellett ezután anyagilag is kellően érdekel­tek lesznek e fontos és fele­lősségteljes munka vállalásá­ban. Máskülönben törvény­szerűen bekövetkezik, hogy csökken az erőművekben dol­gozók szakmai színvonala — a Gagarin hőerőműben az el­múlt évek során 950 olyan dolgozó vállalt munkát, aki egy idő után tovább is állt a kisebb felelősség és nagyobb anyagiak reményében — s a népgazdaság számára ily kulcsfontosságú területen egyre kevesebb lelkesedés­ből, szakmaszeretetből dolgo­zó ember marad. Követelmények, realitások Bódi Béla — rövid beszél­getésünk után nem találok jobb jelzőt — lelkes ember. Hisz abban amit csinál, együtt, az általa vezetett hő­erőműben dolgozó 1400 em­berrel. Megpróbálja kiszolgál­ni mindazt, amire ma az or­szágnak szüksége van: a ked­vezőbb energiakihozatal, a hulladékhő hasznosítása, a magyarországi lignitvagyon teljesebb értékesülése ugyan­úgy foglalkoztatja, mint az energiatermelés ma még ke­véssé díjazott munkáját vál­laló ezrek, tízezrek helyzete. A kongresszuson elmondott beszéde végén a jövőről szól­va így fogalmazott: •­ A világgazdasági köve­telmények változásaiból adó­dóan a népgazdasági, ezen be­lül az energetikai helyzet to­vább módosul majd. Diffe­renciált fejlődés előtt állunk, meglevő ellentmondásokat kell feloldanunk, új konflik­tusokat kell vállalnunk. A jö­vőt illetően mindenesetre re­ményt ad, hogy a visontai bányászok a külszínfejtéses bányaművelésben, az erőművi szakemberek pedig a lignit­tüzelési technikában megte­remtették a további fejlődés alapjait. Puskás L. Tamás Mindannyiunk által űzött társasjáték a közlekedés. A­­ mozgás, a helyváltoztatás éle­­­­tünk lényegéhez tartozik. Gyalogosként vagy a jármű­vek vezetői­ és utasaiként egy­aránt azt akarjuk, hogy gyor­san, minél kényelmesebben s főként biztonságosan érjük el a célunkat. E feltételek telje­sítésének forgalmi, technikai és az előbbi kettővel egyen­rangú, emberi tényezői van­nak. Ez már önmagában is megindokolja, hogy a külön­böző fórumokon időről időre napirendre tűzzék a témát. Legutóbb a népfront buda­pesti­­közlekedéspolitikai albi­zottságában ismertette dr. Szalai Dezső rendőr alezredes, a közlekedésrendészet veze­tője a főváros forgalombizton­sági helyzetét. Bevezetőként emlékeztetett arra, hogy az 1968-ban hozott közlekedéspo­­litikai koncepció eredménye­ként sikerült visszaszorítani a baleseteket. A társadalmi ösz­­szefogás, amelyet e fontos do­kumentum sürgetett, meghoz­ta a kívánt hatást: a jármű­vek számának emelkedését nem követte a baleseteké. Ellentmondások Forgalmi viszonyok, közle­kedésbiztonság a statisztika tükrében és a kettővel össze­függésben hozott rendőri in­tézkedések adnak jó megköze­lítést mindenfajta elemzés­hez. Nos, ha az első ténye­zőt vizsgáljuk, nagyon is el­lentmondásos kép alakul ki. Budapesten jelenleg 250 ezer személygépkocsit, az ország teljes személygépkocsi-állomá­nyának több mint az egyne­gyedét tartják nyilván. Ez a szám évente 24-25 ezerrel nő, bizony jóval meghaladja az eredetileg elképzelt hat-hét százalékot. A Duna-hidak, il­letve az elkerülő útvonalak hiánya miatt már most is nagyarányú és emelkedő ten­denciájú tranzitszállítások, va­lamint a bel- és külhoni tu­rizmus is terheli forgalmi há­lózatunkat. Súlyosbítják a helyzetet a felszíni építkezé­sek, az ezek miatt szükségessé váló elterelések és a fokozódó szállítási igények mellett is végrehajtandó hídrekonstruk­ciók. 1978-ban a Margit-híd, az elmúlt és az idei évben a Pe­­tőfi-híd átépítése okozott ko­moly forgalmi gondokat a fő­városban. Ezek a nehézségek a közeli jövőben sem sokat csökkennek, hisz rövidesen el­kezdődik a Szabadság-híd, il­letve 1981-ben az Árpád-híd rekonstrukciója. S hogy ez mi­­lyen feladatok elé állította, ál­lítja a forgalom szervezőit, elegendő egyetlen adatot em­lítenünk, a Petőfi-híd korsze­rűsítésénél naponta 20 ezer személygépkocsit kellett más útvonalra irányítani. Sokan még ma is úgy vélik, hogy a közlekedésnek csupán a m­ozgó jármű a része, a parkoló gépkocsi „valami egé­szen más”. Az ellenkezőjét bi­zonyítja többek között az, hogy jóllehet a Belvárosban 1978 óta bevezették a fizető parko­lást, az intézkedés mégsem ol­dotta meg ez irányú gond­jainkat. Nem népszerű A benzin árának emelkedé­se szinte semmit sem változ­tatott a személygépkocsik mozgásán. Vizsgálatok kimu­tatták, hogy négy járműből hármat rendszeresen és na­ponta — a legtöbbször kizá­rólag munkába és hazamenet — használ a tulajdonosa. Hely-, idő- és energiaigényes az egyszemélyes gépkocsizás, de a park and ride-rendszer még ma sem népszerű nálunk. S hogy az elmondottakkal kapcsolatban mi a közleke­désrendészet feladata? A kér­désre válaszolva az előadó elmondta: a zsúfoltság miatt beleszólni a forgalom folya­matába azzal, hogy segítik a járművek áramlását, kivált­képp pedig azzal, hogy az ed­digieknél erőteljesebben szűrik ki az agresszív vezetőket. Er­re annál inkább szükség van, mert bár tizennégy év után először 1978-ban, majd 1979- ben sikerült ötezer alá szorí­tani a személyi sérüléses bal­eseteket, a forgalomba újon­nan belépő személygépkocsik­­kal együ­tt nő a szabálysérté­sek száma. Másfél évtized alatt Buda­pesten ötszörösére nőtt a sze­mélygépkocsi-állomány. A mu­tatók mindenképp kedvezőek. Míg 1971-ben több mint hét­ezer személyi sérüléses bal­eset volt a fővárosban, tavaly 4973. Ám szomorú, noha ja­vul a statisztika, hogy 303-an haltak meg a helyszínen vagy a balesetet követő egy hóna­pon belül. És, az előadó sza­vaival élve, egy ember értel­metlen halála is sok. Nagyon jellemző adatokat kapunk, ha a veszélyeztetett­séget vizsgáljuk. A halálos balesetek 74 százalékában, a személyi sérüléses esetek 49 százalékában volt gyalogos az áldozat, noha az előidézésért csak 32 százalékban voltak ők a felelősek. Még figyelmezte­tőbbek a számok, ha korcso­portok szerint vizsgálódunk. A személyi sérüléses balesetek tíz százalékában 14 év alatti gyermek, 19 százalékában 60 év feletti idős ember volt az áldozat. Különösen ez utóbbi korosztály számára válhat vég­zetessé egy-egy ilyen eset, a 303 halálos végű balesetből 162 követelte idős ember éle­tét. Mindez nemcsak arra utal, hogy a „konfliskorszakban” felnőtt emberek kevéssé tud­ják felmérni a távolságot, a sebességet, hanem arra is, hogy a fiataloknál sokkal sú­lyosabban sérülnek meg. Ezt csak akkor tudjuk elkerülni, ha kellőképp segítenénk őket a közlekedésben. Vajon meg­­teszünk-e mindent ezért? Veszélyes órák — Mi okozza Budapesten a legtöbb balesetet? — kérdez­ték többen is. — 49,1 százalékban az el­sőbbség meg nem adása, és ez annál súlyosabb, mert en­nek a fele táblával védett út­kereszteződésben történt — hangzott a válasz. — A bal­esetek egyharmada fordult elő kijelölt gyalogátkelőhelyen, tíz százaléka pedig egyenrangú utak kereszteződésében. 17,8 százalékban okozott balesetet a gyorshajtás, de jellemző, hogy nem mindig az abszolút sebesség túllépéséből, hanem relatív gyorshajtásból eredt. Mindez arra utal, hogy sok vezető még mindig nem veszi kellően figyelembe az út-, a forgalom- és a látási viszo­nyokat. A legtöbb gyalogos baleset abból ered, hogy körültekin­tés nélkül, illetve tilos jelzés­nél mennek át az úton. Ez utóbbi bizonyos agresszivitás­ról tanúskodik, amely ellen csak rendőri erővel nem le­het küzdeni. A társadalom se­gítsége, egymás tiszteletben tartása olyan motivációt je­lenthet, amellyel vissza lehet szorítani e növekvő számú ese­teket. Még inkább vonatko­zik ez a gyerekbalesetekre. 1979-ben 7,3 százalékkal több volt mint a megelőző évben. Mindannyiunk, mégis elsősor­ban szülők felelőssége ez. Adatok, adatok helyre, nap­ra, órára — mindmegannyi fi­gyelmeztetés. A legtöbb gya­logosbaleset a X. kerületben fordult elő. A pénteket nem véletlenül nevezik fekete pén­teknek, és egy nap alatt az összes baleseteknek csaknem a fele történik délután egy és este nyolc óra között. És ki tudná megmondani, hogy az összes gyalogosbaleset fele­részben miért éppen a kijelölt zebra a helyszín és miért emelkedik évről évre az ese­tek gyakorisága? Mit lehet tenni? Egyet biz­tosan nem, hogy csak a ha­tóságoktól várjuk a megol­dást. Hogy példát is mond­junk? Emelkedik, sajnos emel­kedik az ittasan vezetők szá­ma. Emiatt a közlekedésren­dészet mind több vezetői en­gedélyt, éves nagyságrendben mintegy háromezret von be. Ez­ a hatóság dolga. És az is, hogy sűrítse az ellenőrzést. Az elmúlt évben például húsz­ezer alkoholszondát használ­tak, amelyhez saját hatáskö­rükben a vállalatok még száz­ezerrel járultak hozzá. Még­sem történt döntő változás. De az már nem kevéssé múlhat rajtunk, hogy akár egy kicsit is ittas barátunkat, ismerő­sünket ne engedjük a volán mögé ülni. És ez csak egyetlen lehető­ség a bizonyára kínálkozó sok közül. Forgalmi viszonyainkat még hosszú ideig adottnak kell vennünk, annál inkább, mert a járművek száma gya­rapodik és bármennyire kí­vánnánk is, útjaink nincsenek gumiból., Marad az ellenőr­zés és végső eszközként a büntetés. Csakhogy sem egyik­kel, sem a másikkal nem ta­níthatunk, s meg humánusan közlekedni légy egész társadal­mat. Az emberek tudatára, szívére kell hatni, hisz előre senki sem tudhatja, hogy ő maga vagy a hozzá közelállók mikor kerülhetnek válságos helyzetbe. A társadalmi moz­galmak, mint a szép eredmé­nyeket felmutató „Vezess bal­eset nélkül”, újabban pedig a „Tanítsa meg családját biz­tonságosan közlekedni”, illet­ve a járművezetők továbbkép­zésére hivatott „Aranykerék” mozgalom sokat tehet azért, hogy kedvvel és minél ve­­szélytelenebbül űzött társas­játékunk legyen a közlekedés. Sárvári Márta Katonás fegyelem VÁRJUK JELENTKEZÉSÉT AZ ÖRS VEZÉR TÉRI SUGÁR ÜZLETKÖZPONTBAN NYÍLÓ ÜZLETÜNKBE ELADÓ PÉNZTÁROS ÁRUÁTVEVŐ ÁRUKIADÓ SEGÉDMUNKÁS TAKARÍTÓ munkakörökre CSEMEGE V., Szép u. 6. Tel.: 173-184 ^KERAVILl^^ KERAVILL V., Arany J. u. 10. Tel.: 116-591 Hí rMirela VASEDÉM­ IX., Közraktár u. 30. Tel.: 171-352

Next