Magyar Nemzet, 1980. május (36. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-18 / 115. szám

Vasárnap, 1980. május 18.. Százötven éve született GOLDMARK KÁROLY A SZÁZADFORDULÓN Goldmark Károly volt a leghíresebb magyar zeneszerző. A XIX. századi magyar zene három legnagyobb alakja — Liszt, Erkel és Mosonyi — közül már egyik sem volt akkor az élők sorában. Közülük azonban a magyar történelmi és irodalmi témákat feldolgozó és az országból alig-alig kimozduló Erkel és Mosonyi híre, zenéje nem tudta fölvenni a versenyt a zongoraművészként és zeneszerzőként egyaránt világot hódító Liszt alkotóművészetének hírévelrangjával, Goldmark Károlyéival sem. Goldmarknak szerencséje volt, hogy 1850-ben, két évtizedes itthoni tartózkodása után, nem a zeneileg még fejletlen Pest, hanem a zene világvárosa, Bécs lett további működésének színtere. Mosonyi Mihály — akkor még Michael Brand — ugyanarrról a nyugati határszélről, ahonnan Goldmark Bécsnek indult, Pest felé vette útját, hogy egy hirtelen fordulattal magyar nemzeti zeneszerzővé váljék. Ha Bécset választotta volna, lehet, csak egyike marad az európai kora-romantika sok száz zeneszerzőjének, idehaza a nagy romantikus magyar triásznak lehetett tagja. " Goldmark nem zenei nyelvezetével, hanem életrajzi adatai és saját tanúságtétele révén magyar zeneszerző. Egy-egy villanásnyi magyaros fordulattól eltekintve (amilyen aFalusi lakodalom-szimfónia negyedik tételében néhány ütem erejéig a hegedűk magas hangjaiban váratlanul előfordul), ezek a magyaros elemek nem önkéntelenül, hanem felkérésre kerültek Goldmark művészetébe. Liszt, Erkel, Mosonyi is a német— osztrák kultúrán nevelkedett, hiszen az osztrák—magyar határvidéken, Bécs vonzáskörében kapták fiatalságuk legfontosabb zenei élményeit ők azonban — később tartós kapcsolatot teremtvén a népies magyar zenével — a magyaros e.amet szervesen dolgozták bele az európai zenei keretbe. Golmarknál a magyaros hang nem alkot vegyületet saját jellegzetes zenéjével, legföljebb ötvözetet. A Zrínyi című simfonikus költeményben a hőst ugyanolyan verbunkosdilllamok képviselik, mint amilyenekkel lépten-nyomon találkozni a XIX. század — cigányzenekaraink által is híressé tett — magyaros zenéjében. Goldmark Magyar ábrándja is ilyen zene — Bartalus István felkérésére komponálta az 1885-ben megjelent Magyar Zeneköltők Kiállítási Albuma számára Van azonban ebben a zongoradarabban egy olyan jellegzetesség, amely kihidat teremtett a század népszerű magyaros zenéje és Goldmark sajátos stílusa között. A Magyar ábránd ugyanis valójában zongorára írt hegedűdarab. A jobb kéz szólamába a cigányhegedűs játékának fogásai vannak beépítve; az igen egyszerű, tartózkodó balkéz-kíséret fölött hege-dűszerű fantáziálás szól, mégpedig hasonlóan nagy magasságokban, mint amilyenben Goldmark a hegedűt legsajátabb zenéiben is játszatta. Ez az a pont, ahol a verbunkos „keletiessége” és az arab— perzsa legendák orientalizmusa Goldmark zenéjében önkéntelenül és érdekesen találkozik. AZ ÉRZÉKIES-ÉRZÉKENY hegedűmagasságokkal (amelyek Goldmark legjobb kompozícióiban is gyakran előfordulnak) máris eljutottunk életrajzának említett magyar ágához Hiszen a hegedű réven és idehaza került legelőször „szakmai”kapcsolatba a zenével. Goldmark ugyanis életének első két évtizedét túlnyomórészt Magyarországon, Sopron környékén töltötte. Keszthelyen, ahol százötven éve, 1830. május 18-án megszületett, alig három esztendőt élt a Goldmark-család, a Somogy megyei Tab községben is csak további egy évet, míg azt az első évtizedet, amelyre már jól visszaemlékezett és amely az első életreszóló élményeit jelentette, az egykori Németkeresztúron élte le 1834 és 1844 között Ez a község (amely ma Deutschkreutz néven Burgenlandhoz tartozik, s ma is ápolja Goldmark emlékét) a század első felének végéig fontos kiindulópontja volt a zeneköltő korai életeseményeinek. Itt töltötte, anyagiak híján iskolázatlanul, gyermekéveit, innen járt át — 12 éves korától — a közeli Sopronba a zeneegyesületi iskola hegedűóráira. Sopronban élte át legelső színházi és hangversenyélményeit itt lépett fel hegedűszólistaként előbb az iskolai vizsgahangversenyeken, később a színház rendezvényein.. Ehhez a színházhoz szegődött el legelőször zenekari hegedűsnek (hogy később egy évtizeden át Győr, Buda és Bécs színházaiban folytassa e tevékenységét)! És Sopron alól indult 48-ban a szabadságharc első csatáinak egyikébe, konyhakéssel és kaszával fölfegyverkezett nemzetőrként NYOLCVANÖT ÉLETÉVÉBŐL csak az első húszat töltötte idehaza, azt is néhány évi bécsi megszakítással. De Bécs (és a kies fekvésű Gmunden a Traun-tó partján, ahol igen sok kompozícióját keltette), akkor nemcsak földrajzilag, de közigazgatásilag is „közel” volt ifjúsága színhelyéhez, így hat és fél évtizedes ausztriai tartózkodása során gyakran látogatott haza, többnyire fontos okkal. Huszonhetedik évében például, amikor rádöbbent addigi kompozíciói önállótlanságára, Pesten készült fel önerejéből, zeneelméleti könyvek és klaszszikus partitúrák búvárlásával a zeneszerzői pályára. Első bécsi szerzői hangversenye után két évvel, 1859-ben Pesten tartotta meg második szerzői koncertjét; első nagy sikerű zenekari műve, a Sakuntala-nyitány idejétől (1865) kezdve pedig alig volt olyan jelentékeny műve, melyet Bécs után rövidesen ne mutattak volna be Pesten is. Ezekre a bemutatókra Goldmark nemcsak hogy eljött, hanem részt vett a betanításban és nem ritkán maga vezényelte műveit. 1865-ben itt volt Liszt oratóriuma, a Szent Erzsébet legendája pesti bemutatóján, 1876-ban pedig, amikor Goldmark a Sába királynője magyarországi bemutató-előadásának színpadra állítása céljából járt Pesten, Liszt pesti lakásán is látogatást tett. A barátságos fogadtatás tetőpontjaként Liszt Plotényi Nándorral együtt eljátszotta Goldmark E-dúr hegedű zongora-szvitjét a meghatott szerzőnek. A pesti vigadói és operaházi vezénylései között talán a legnevezetesebb az volt, amikor 1895. február 13-án a Vigadóban teljes koncertet adott saját műveiből a Filharmóniai Társaság zenekara élén. A legünnepélyesebb fogadtatásban a 80 évesen hazalátogató Goldmarkot részesítette hazája. Keszthelyen országos ünnepségen avattak fel táblát keszthelyi szülőháza falán, s ugyanitt a Filharmóniai Társaság zenekara operaházi énekesekkel adott díszhangversenyt. Keszthely díszpolgári, a Filharmóniai Társaság dísztagsági, a budapesti Tudományegyetem díszdoktori oklevelet nyújtott át neki. Még csak ezután, nyolcvanon felül látott neki emlékiratai megírásának. Ahogyan az ugyancsak javarészt külföldön élt Liszt Ferenc hitet tett szülőhazájához való tartozásáról („Mint magyar hazámnak hű fia ,úgy Goldmark is vallomásos szavakat írt le: „Kiszáradt, elcsontosodott szívnek kell lennie annak, melynek a rög, ahol bölcsője ringott, és boldog gyermekkorának édes emlékei nem drágák. Ebben az értelemben megőriztem szülőhazámhoz való hűségemet.” EZT A MEMOÁRKÖTETET — amely a szerző halálát (1915. január 2.) követően, a húszas években németül és angolul nyomtatásban is megjelent, és amelyet e napokban első ízben magyarul is olvashatunk — nemzeti könyvtárunk a zeneköltő kéziratában őrzi. Ugyanitt van Goldmark szellemi hagyatéka ■ elsődleges forrásainak jelentékeny része, a Széchényi Könyvtár Zeneműtárát a világ egyik legfontosabb Goldmark-gyűjteményévé téve. Például a leghíresebb kompozíciók eredeti kéziratai is részei e gyűjteménynek, így a Sába királynője, a Falusi lakodalomszimfónia, a Hegedűverseny, a Sakuntala és a Tavasszal című zenekari nyitányok, az E-dúr hegedű zongoraszvit és a B-dúr zongorakvintett egyegy autográf példánya A zeneművek eredeti kéziratait e művek első kiadásai, bemutató-előadásainak plakátjai, műsorlapjai, Goldmark levelei, fényképei és néhány tárgyi hagyatéka egészítik ki. E sokrétű gyűjtemény — amely még szövegkönyvekkel és a zeneszerzőről megjelent irodalommal is gazdagodott — alkalmas arra, hogy alapja legyen a Goldmark-életmű teljes feltárásának és egy korszerű Goldmark-monográfia elkészítésének. LEGJOBB MŰVEINEK ÉLETBENTARTÁSA a legtöbb azonban, amit az utókor zeneszerzőért tehet . Ezen a téren a mostani jubileum alkalmából a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat jár legelöl, elkészítve Goldmark főműve, a Sába királynője világviszonylatban is legelső, teljes operalemez-kiadványát. Hasonlóan nagy vállalkozás a Magyar Rádióé, amelynek az idén készülő új stúdiófelvételeivel csaknem teljessé válik a Goldmark zenekari és kamarazenei kompozícióiról készült hangfelvételek magyar rádiós állománya, s emellett a százhatvannál is több Goldmark-műből jó néhány kórusmű, dal és zongoradarab is hangszalagra kerül. E felvételek legnagyobb részének különleges jelentősége az, hogy ősfelvételek, vagyis Goldmarkkompozícióknak legelső hangfelvételei. Ily módon e felvételeknek magas dokumentumértékük van, hiszen alapjai egy „hangzó összkiadásnak”. Figyelni kell azonban arra hogy a mesterműveket a Goldmarkéletműnek ne az első három és ne az utolsó három évtizedében keressük, hanem az 1860-nal (a Vonósnégyessel) kezdődő negyed század során, ezen belül is főként a hetvenes években. Utána mintha Goldmarkot lekötné az addig írt művek előadásainak előkészítése és gondozása. Hiszen egymagában a Sába királynője 1910-ig bejárta fél Európa, sőt néhány észak- és dél-amerikai város operaszínpadait. Elsősorban ennek a sok országra kiterjedő, sok törődéssel és fáradsággal járó életműgondozó munkának lehet tulajdonítani, hogy igazi eredetiség főként a hetvenes évek végéig keletkezett Goldmarkművekben található. Mendelssohn, Chopin, Schumann, Liszt, Brahms, Wagner és Verdi zeneszerzői műhelyei között még így sem volt egyszerű azt az ösvényt kiépíteni, amelyen Goldmark egyedül járhatott. Híressé vált mottószerű vallomása erről: „Minthogy vezetni nem tudtam, másokkal menni nem akartam, így hát egyedül haladtam." Azon az ösvényen valóban, amelyet csak önmagának épített. Legjobb műveiben mindenütt kimutatható ez a stiláris ösvény, jól felismerhető itt kimunkálójának személyisége, egyénisége. Goldmark sajátos útját a Sakuntalában, a Sábában és néhány más művében már a különleges témaválasztás is lehetővé tette. A Kelet mese- és mondavilágának bűvös motívumai nála úgy transzponálódtak magas regiszterben úszó hegedűdallamokká, puha és zsongító harmóniákká, színes és bódító zenekari muzsikává, hogy annak egy-egy jellemző fordulatáról tévedhetetlenül rá lehet ismerni költőjére. Szólistáinak — lettek légyen hegedűsök vagy operaénekesek — különlegesen nagy technikai követelményeket szabott. Ezért választotta parádés darabjának a Hegedűversenyt Pablo Sarasat®, Auer Lipót, Hubay Jenő, Bronislaw Huberman, azért arathatott oly emlékezetes nagy sikert a „Sába”-beli Asszád kényes tenorszerepében Leó Slezák, vagy később Pataky Kálmán, a koloratúrszoprán Szulamitéban pedig Marie Wilt, és később Németh Mária. „Nehéz” szólamokat és szerepeket írt, s ezeket csakis hivatásuk magaslatán álló, nagy művészek tudják méltóan előadni, csakis így érdemes. A Goldmark-koncert egykori csillagainak már vannak huszadik századi utódai: itt vannak a Hegedűverseny Milstein-, Perlman- és Ricciféle hanglemezfelvételei. Élnek már a nagyvilágban a Sába jelenkori tenor- és koloratúrszoprán-hősei-hősnői is. Higyjük, hogy a zeneköltő szülőhazájában is hamar feltűnnek majd és idehaza is újra éltetni fogják Goldmark egykor világszerte becsült alkotóművészetét. Kecskeméti István BOJLEREK, VILLANYTŰZHELYEK szerelését cseréjét rövid határidőre vállaljuk. Bojlert biztosítunk! Elektromos Szövetkezet Budapest, VII., Damjanich u. 45. Telefon: 220—047 Budapest VII., Thököly út 26. Telefon: 429—290 Budapest V., Vigyázó F. u. 3. Telefon: 120—483 Ma már Nemzet IPcUláull dl i<QD@HH€Íl]lidi Magas szakálla nőtt ősz óta a levendulabokornak. Magas szakálla, így kell mondanom, mivelhogy nem alább meg alább ér, mint annak a bizonyos balladai grófnak, hanem az égnek éli. Pontosabban: az égre mered. Ugyanis rendezetten meredezik, nem holmi szanaszét hajként, mely regényes rémtörténetekben szokott az iszonyattól égnek állni. Ezé a levendulabokoré nem ily riadt és ijesztő, sőt éppenséggel gondozottnak mondható, akár egy kiterített márki formásra nyírt kecskeszakálla: még a ravatalon is szembeszegül az égnek és tiltakozik a halál ellen. Ilyen büszke szakáll a levendulabokor magasra nőtt kecskeszakálla. Persze nem volt valami nehéz és bonyolult hasonlatkeresés róla éppen márkira gondolnom. Mert megőszült szálai még most, holtukban és elszáradtakban is illatosak, mint lehetnek egy illedelmesen kinyúlt márkié, ki életében bizonyára valamely patinás grasse-i cégtől szokta volt beszerezni hajzatépüló olajait, e gáláns és férfias levenduláét például. Bizony Grasse-ból hozatta ő egyenest, mert, mondják, odalenn a daltelt Provence-ban a legtartósabban illők és a legmegbízhatóbban franciák a levendulák. Márpedig köztudomású, hogy a márkik illatszerben, mindenféle árucikkben és gyártmányban, márkinékon kívüli szeretőikben a szolid kivitelűt és a honit kedvelik. . Dehát ez a levendulabokor nem provence-i származék, hanem csak egy Duna menti kertben illatos, s így felmenőiben minden valószínűség szerint magyar illetőségű. És ha már egyszer holt márkira emlékeztetett engem, bizonyos megilletődöttséggel és némi szertartásra készülődön hoztam a kerti sket, holtakra szakosodott, búsképű borbély, hogy megnyírjam és rendbe szedjem. Mert bármily rendezett is egy ilyen égre meredő, dacos levendulaszakáll, bármily természetes is, hogy például a levendula télen hosszú ősz szakállat kell növesszen a tavaszi megfiatalodás érdekében, a mi szemünkben a természetnek ez a rendje valahogy rendetlenségnek látszik. Elő hát ollót, kapát, levélsöprűt, gyomirtót, sarlót, ásót, gereblyét, kitakarítani velük a természetet, mely emberi segítség nélkül, lám, merőben természetellenesen elhanyagolná magát. Itt ez a bár tisztes glédában álló, de mégiscsak lompos szakáll például a levendulán. Meg kell azt bizony stuccolni. Nyakig levendulaillatkart járom körbe-körbe az elterpeszkedett bokrot s nyírogatom róla a szálakat. Hosszadalmas türelemjátéknak ígérkezik, van időm járatni közben az eszem. Azon például, hogy mennyire nem igaz levendulaillattal körülszálldostatni minden ódonságot, düledező almáriumokat, csikorgó kredenceket, vénkisasszonyok szemérmetes fehérneműs szekrényeit, titkos fiókjait, melyekben táncrendeket s valahai szerelmesleveleket rejtegetnek. Ó, az ó-levendula illata korántsem oly, mint amilyennek érzelmes beszélyek szagoltatni szokták, hanem nagyon is friss és serkentő, most látom csak, míg szálankint nyírom a bokrot s azt veszem észre, hogy csak úgy rajzanak a megbolygatott illatra körülötte maszületett darazsak, méhek, lepkék. Gyülekeznek köréje minden hártyaszárnyú zümmögök, kikről látható, mennyire vadonatúj nekik ez az elevendula s mily modernül izgalmas élmény. Meg gondolok arra is bokortakarítás közben, hogy ugyan kicsoda takarítja ki, mekkora türelem teszi rendbe az erdőket, melyek a lombosodás idejére egészen takarosnak mondhatók, mekkora türelem, ha egy ilyen kis bokorra is rá kell szánni vagy egy-másfél óra ollóval fölszerelt időt? Úgy tudom, igazán csinos vadonok vonulnak keresztül-kasul a szárazföldeken, szemrevaló dzsungelek, az én szememben szemrevalóbbak akármelyik rendben és kordában tartott francia parknál. Azokhoz hány olló, hány gereblye, mennyi óra s mekkora türelem szükségeltetik? Mire idáig érek, kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy amit csinálok, eléggé szaporotlan művelet: szálankint vagdosni ezt a makacs kecskeszakállat. Észreveszem, hogy tördelni sokkal gyorsabb, kiadósabb és gazdaságosabb. Mert könnyen törnek ám a kiszáradtan is messzire illatozó szálak, elég egy apró pöccintés és ellenkezés nélkül leválnak. Egész csomók, sűrű tincsek maradnak megadón a markomban, megbékélten a természeti renddel, beletörődve a törvénybe s talán még nem is tördelésnek érezve, hogy tördelem őket. Átadják magukat, lehet, hálásan. Ahá, gondolom, hát így takarít könnyen, gyorsan őserdőkben a természet, ilyen kíméletesen, ilyen természetesen tesz rendet, és nem ollószabásúan, nem emberszabásúan. Elég egy arrajáró szellő, elég egy esőcsepp ha végigfut a szájon, megül egy száraz ágon és csöppnyi súlyától máris elmúlik az erdőn minden, ami múlásra kész, s marad az erdő mindegyre fiatalon, mindegyre takarosan. Ami múlásra kész, tűnődöm el múlásra kész, emberi észjárással s hozzágondolom menten az emberi kétkedést: honnan tudni, hogy mi kész a múlásra? S a természet, például ez a levendula, menten felel rá. Menten felel s természethez illő, levendulamód illő tapintattal kioktat, hogy nem egészen természetes, ha az ember akarja mindenáron kitakarítani ollókkal, gereblyékkel, levélsöprűkkel a természetet, jobb ha időnkint a természet takarítja ki az embert. Mint például ez a levendula most, mikor tördelgetem róla a szálakat Mert nem minden száraz szála hagyja magát letörni. Nem mindegyik és nem akármelyik. Ollóval bármelyiket levághatnám erőszakosan, de az ujjaimnak nem minden szál enged. Mi a fene — bajlódom, s mert az ember bajlódás közben tegezni kezd — mi a fene van veled? nem akarsz törni, csak hajlasz? no, majd... S egy rántással kicibálom. Akkor látom, hogy oka volt rá nem hagyni magát oka volt maradni akarni a helyén. A tulvégén ugyanis, odalenn a sűrűben, ahol a levendulabokortól nem látni a levendulát — az ember szeme már ilyen fura berendezésű — ez az innenső végén száraz szál még tele volt újdonatúj rüggyel. Zöld kis kontyokban teleülték a száraz friss sarjadékok, s ebből az újlevendulából csak úgy árad az ó-levendula illata, maga köré gyűjtve minden újdonságra kíváncsi, hártyásszárnyú zümmögőt Ennek a szálnak volt hát dolga még a bokoriján, dolga volt a világban és nem akarta hagyni magát Oka volt ellenkezni, mert volt teendője. Rászántam még egy fél órát és átszálaztam az egész levendulaszakállat. Egyetlen szála sem csapott be: aki elöregedett közüle, ment békén, könnyen és tisztesen, aki termett, az ragaszkodott a bokorhoz, a világhoz, önmagához, a teendőjéhez. Ami múlásra kész volt, kiment belőle, s maradt a bokor, tavaszra-nyárra-levendulára készen. Fél óra alatt rend lett benne, természetes rend. Mert a természet tévedhetetlenül választ, ki a giz-gaz s mi a levendula. Fél óra alatt tanultam valamit, talán olyan könnyen illanó tudást csak, amilyet például egy levendulabokortól fél óra alatt tanulni lehet. Mátrai-Betegh Béla 11 Magyar bemutatók Cannes-ban Huszárik Zoltán Csontváryfilmjét pénteken bemutatták Cannes-ban. A Le Monde előzőleg a Cannes-ban látható nagy filmek egyikének nevezte és sajnálkozásának adott hangot, hogy nem versenyfüm. Szombaton a Vasárnapi szülők, Rózsa János filmje szerepelt a versenyen kívüli műsoron. NAPLÓ 1 -május 18 Belsőépítészet 1970—1980 címmel nyílik meg kiállítás a Műcsarnokban május 23-án, pénteken tizenkét órakor. A tárlatot dr. Tóth Dezső kulturális miniszterhelyettes nyitja meg. 4* Bach és Reget műveiből öszszeállított orgonahangversenyt ad Herbert Manfred frankfurti (NSZK) orgonaművész ma, vasárnap este hat órakor a Deák téri templomban. Palotai tárlat címmel rendez magyar és szovjet művészek alkotásaiból kiállítást a Hazafias Népfront budapesti XV/17—20-as körzeti bizottsága. Az ünnepélyes megnyitáson holnap, hétfőn délután 6 óraikor — a Száraznád utca 5. sz. alatti kiállítóteremben — Kristó Nagy István, a HNF budapesti bizottságának alelnöke mond beszédet ♦ Tudor Arghezi születésének centenáriuma alkalmából kétnyelvű estet rendez a Magyar Rádió és a Román Rádió a Radnóti Miklós Színpadon, hétfőn, május 19-én hét órakor. A nyilvános rádiófelvételen közreműködik Bessenyei Ferenc, Császár Angéla, Csernus Mariann, Kohut Magda, Mécs Károly, Szabó Gyula, Szokolay Ottó, valamint neves román színészek. Szerkesztő Dorogi Zsigmond, rendező Bozó László. Ruzicskay György festőművész kiállítása május 19-én, hétfőn, hat órakor nyílik meg a csepeli Iskola Galériában.