Magyar Nemzet, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-13 / 137. szám

K­ét he­á. Az egyik ház Moszkvában áll, a másik Budapesten. Kül­sőleg nem nagyon hasonlíta­nak egymásra, de közös ne­vet viselnek a homlokukon: a Barátság Háza, s azonos a szellem, amely a két ház ter­meit megtölti, két nép ba­rátságának ezernyi kapcso­lata. Különös barátság, egy különös kor szülte, amikor a győztes világhatalom rom­ba dőlt országnak segített föltápászkodni a porból, aho­vá a bűnös rendszer és a tör­ténelmi sors taszította. A két ház a magyar és a szovjet nép barátságának cí­merét viseli már harmincöt éve. Ekkor alakult meg a Magyar—Szovjet Művelődési Társaság, amely felhívással fordult a magyar néphez, s e felhívásban megfogalma­zott egy mondatot: „Tud-t juk, hogy a kölcsönös meg­ismerés szoros, termékeny barátsággá fog nőni, s e ba­rátság nélkül hazánk sorsá­nak jobbra fordulása nem képzelhető el” ... Ez a mon­dat látnoki erővel fogalmaz­ta meg a következő har­mincöt év eseményeit, ez a szerény mondat olyasmit jó­solt meg és jelentett be, ami­re végzetesen nagy szüksé­ge volt ennek a népnek, és ennek az országnak: a sors­fordulatot, a jobbulást, régi remények valóra válását, azt a jövőt, amelyért történelmi korszakokban annyi magyar áldozta az életét. A társaság 1958-ban vette fel véglegesen a Magyar— Szovjet Baráti Társaság ne­vet, amikor a két nép már túljutott egymás megismeré­sének korszakán, eljutott egymás becsüléséhez és sze­­retetéhez, amelyet a hűség és a ragaszkodás ötvözött. A barátság nem születik azon­nal, de a közös akarattal lé­pésről lépésre fejlődő baráti érzelmek tartósak és erősek. A társaság, amelynek szán­dékában állt a két népet a barátság közös ösvényére ve­zetni, mindenekelőtt felvilá­gosítással kezdte tevékeny­ségét, hogy eloszlassa a Hor­­thy-kor huszonöt éves, tuda­tosan felépített és minden lehető módon terjesztett pro­pagandáját. Magyarországon mindig di­vat volt valamilyen társa­sághoz tartozni, a társasá­gokban ,,társasági életet” él­ni, s ezt a felső körökben terpeszkedő divatot majmol­ták azok a társadalmi réte­gek, amelyeket alsóbb réte­geknek volt szokás nevezni. A magyar—szovjet barátság ápolására alakult társaság egyszerre elkápráztatta ezt a sokféle társadalmi fénytö­réstől félrevezetett népet, olyan társaság alakult a sze­me láttára, a saját részvé­telével, amelyben őszinte és termékeny demokratizmus uralkodott, amelynek céljai napnál világosabbak voltak, s mögötte állt egy meggyő­ző realitás: a belső építés és a­­külső biztonság és béke, közös céljaink érdekeinek szolgálata. Akik már akkor éltek és gondolkodtak, azok tisztá­ban vannak azzal, hogy az alapítás nem jelentett vala­milyen fajta alárendeltséget, a szovjet néptől az ilyen kö­zeledés idegen volt, s aki va­lamelyest ismeri a szovjet nép gondolkodásmódját, az azzal is tisztában van, hogy ezt a barátságot igaz érzé­sek szerint kötötték. A ki­épült közlekedési csator­nák, amelyeken kezdetben krumplit és kenyérgabonát, később traktort és eszterga­­padot, tudományt és művé­szetet szállítottak, mindent, amire a jobb élethez a kor­szerűbb gazdálkodáshoz szükség volt. Történelmünk viharos és néha megnyugvó évszázadai alatt nem volt még olyan baráti kapcsola­tunk, amely ilyen bőségben termette volna a javakat. Áttekinteni — vázlatosan is — hatalmas feladat a ma­gyar—szovjet baráti kapcso­latok harmincöt évét. Fiaink és lányaink ezrei tanultak szovjet főiskolákon és egye­temeken, olyan családok szülöttei, akik a felszabadu­lás előtt nem is álmodhat­tak arról, hogy gyermekeik főiskolát végezzenek. Ezer és ezer szakember szerzett magas képesítést szovjet üzemekben, öt vagy hat számjegyű számokkal lehet kifejezni azoknak a magyar állampolgároknak a számát, akik már utaztak a Szovjet­unióban, s a valóságban is megismerték azt a hatalmas országot, amely iránt az ér­deklődésüket a Magyar— Szovjet Baráti Társaság kel­tette fel. A társaság­ hozta létre azt a csatornarendszert, amelyen a hasznos és vonzó infor­mációk eljutottak Magyar­­országra, s a társaságnak volt oroszlánrésze abban, hogy világhírű művészek, művészegyüttesek látogassa­nak el hozzánk. Milyen egy­oldalú volt a magyar kultu­rális élet a szovjet kultúra megismerése előtt, s hogy kiterjedt a látóhatárunk, amióta megismertük. S a megismerés már nem jelen­tett kiváltságot, mert az a kultúra, amelyet a társaság a magyar néppel megismer­tetett, már közös kultúra volt, a népek kultúrája. Harmincöt év, csaknem egy emberöltő s ez alatt a két ház között már szilárd és örökérvényű kapcsolat alakult ki. Negyvenötben, amikor az első felhívást megfogalmazták, még keve­sen ismerték a szovjet em­bert, de az országban és a fővárosban jelenlévő szovjet emberek tartása, segítőkész­sége, őszintesége győzött, az ország népe csakhamar meg­tanulta, hogy a háborúban győztes hatalom ritka törté­nelmi példaként, baráti job­bot nyújtott a tegnapi ellen­ségnek. Felszabadulásunk évfor­dulója és a Magyar—Szovjet Művelődési Társaság meg­alakulása között mindössze néhány hónap telt el, a kap­csolatok keresése és felvéte­le nyomban megtörtént, amint erre lehetőség nyílt, tanúsítva, hogy mi is óhaj­tottuk ezt a kézfogást és a Szovjetunió sem utasította el közeledésünket. Szívmele­gítő érzés volt ez akkoriban, amikor elhagyatottságunk­­ban, kifosztottságunkban itt álltunk Európában, s nehe­zen tudtuk elképzelni, mit hoz a holn­ap. Ám azon a júniusi napon elkezdődött valami, aminek most már a bő termését takarítjuk be. Egy hatalmas ország foga­dott bennünket a barátságá­ba, s e harmincöt éves ba­rátság kiállta a próbát. A japán miniszterel­nök halála után éles utódlási harc várható a Liberális Demokrata Pártban A külpolitikai helyzet SZIGORÚ BIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEK közepette meg­kezdődött Velencében az EGK csúcsértekezlete. Két fő téma határozza meg a kilencek eszmecseréit: a Közel-Kelet és a Közös Piac kibővítése. Az utóbbi kérdésnél főleg Spanyolor­szág belépésének az elhalasztása lesz a vita tárgya, mert a francia köztársasági elnök előzetes nyilatkozatában már utalt arra, hogy félti országa mezőgazdaságát az esetleges konkur­­renciától. Ami a másik kérdést illeti, feltételezhető, hogy nem születik olyan döntés, amely megakadályozná a Camp David­­ben megkezdett tárgyalásoknak a folytatását. A megfigyelők tudni vélik, hogy a velencei találkozó részvevői megelégednek egy formális nyilatkozattal, miután korábban szembetalálták magukat Carter elnök és az izraeli kormány ellenállásával. Mint azt a brit fővárosból érkező hírek bizonyítják, az EGK- tagok nem készülnek a PFSZ hivatalos elismerésére vagy egy új közel-keleti határozat kezdeményezésére a Biztonsági Ta­nácsban. Legalábbis ezt közölte az értekezlet előestéjén Lord Carrington angol külügyminiszter, valamint Dougles Burd kül­ügyi és nemzetközösségi államminiszter a nagy-britanniai, Tel Avivval rokonszenvező körök képviselői előtt. Az angol diplomácia vezetője az „Izrael konzervatív támogatói” elneve­zésű szervezethez intézett levelében kijelentette, hogy az auto­­nómiatárgyalások kilátásai korántsem biztatóak és zátonyra futhatnak az amerikai választási évben. Éppen ezért a kilenc.­­ cekre vár a feladat, hogy hatékonyan előremozdítsák a Camp David-i ügyet. Burd — kiegészítve az elmondottakat — hang­súlyozta, hogy a Közös Piac mindenképpen elismeri Washing­ton vezető szerepét a közel-keleti békefolyamatban és nem akadályozó, hanem kiegészítő szerepet akar játszani. Leszö­gezte, mindazonáltal állást, kell foglalniuk a palesztin jogok mellett, de kétséges, hogy megvitassák-e Velencében az állami­ság gondolatát. Végezetül aláhúzta, hogy Izraelnek választania kell: katonai megszállásra alapozza-e biztonságát, avagy el­ismeri, másoknak is vannak önrendelkezési jogaik. Minden bizonnyal hatással lesz a velencei eseményekre a japán belpolitikában bekövetkezett esemény: Ohira Maszajosi halála. A miniszterelnök, aki már hetek óta nem­ tudta ellátni feladatát, miután szívpanaszokkal kórházba szállították, Tokio küldötteként vett volna részt a kilencek megbeszélésein. He­lyette most több képviselő ül majd a tárgyalóasztalhoz. A tá­vol-keleti szigetország Közös Piacon belüli helyzetéről tanús­kodik az EGK szakértői által kidolgozott dokumentum, amely­­szerint a vezető tőkés államok elégedetlenek a tengerentúliak protekcionista és importot korlátozó kereskedelmi politikájá­val. Emiatt növekszik a feszültség a tagállamok és Tokió kö­zött, aminek a­ hatásai Velencében is érezhetők lesznek. Az Ohira halálát követő első hírmagyarázatok is megemlítik ezt a bírálatot. A japán televízióállomások egyöntetűen emlékez­tetnek arra, hogy Ohirának politikai tapasztalatai és képessé­gei ellenére sem sikerült megvalósítania „a bizalom és egyet­értés” gyakran hangoztatott jelszavát. Kül- és belpolitikai vo­nalvezetését egyre több bírálat érte a parlamentben, s a május 16-án előterjesztett bizalmatlansági indítvány végül is kormá­nyának a leszavaztatására vezetett. Egybehangzó értékelések szerint halálával még súlyosabb helyzetbe kerül a belsőleg amúgy is meggyöngült és meghasonlott Liberális Demokrata Párt. Valószínűleg kiéleződik az utódlási harc az elhunyt mi­niszterelnök hívei és a kormányfői bársonyszék elnyerésére pályázó fiatalabb politikusok között. Ji FJIiimrl Ohira Tlattzajosi Tokióból jelenti az MTI­ Csütörtökön hajnalban egy újabb szívroham következté­ben elhunyt a hetvenéves Ohi­ra Maszajosi japán kormányfő, a Liberális Demokrata Párt elnöke, akit május 31-én szív­­infarktussal szállítottak be a tokiói Toranomon kórházba. Az alkotmányos előírásoknak megfelelően Ohira váratlanul megüresedett posztját ideigle­nesen Ito Maszajosi kabinet­főnök vette át a kormány ügyeinek intézése céljából. A Liberális Demokrata Párt vezetősége korán reggel ülést tartott, s ezen a 86 esztendős Nisimura Eiicsi alelnököt ideiglenesen megbízták a párt­elnöki tisztség ellátásával. A tőkés országok június 22-én és 23-án megtartandó velencei csúcsértekezletén a szigetor­szágot Okita Szaburo külügy­miniszter vezetésével gazdasá­gi szakminiszterek fogják kép­­viselni. Ohira Maszajosi halálával a háború utáni japán történelem egyik legbefolyásosabb és leg­képzettebb konzervatív politi­kusa távozott. 1978. december 8-a óta állott a kormány és a Liberális Demokrata Párt élén, ám korábban is évtize­deken át számos felelős tiszt­séget viselt. 1962—1964 és 1972 —1974 között külügyminiszter­ként tevékenykedett, ebben a minőségében kétszer is meg­fordult a Szovjetunióban, ugyancsak kétszer nevezték ki pénzügyminiszternek, majd 1976-tól kormányfői és párt­elnöki megbízatásáig az LDP főtitkáraként dolgozott. 1952 óta volt tagja a képviselőház­nak. Ohira Maszajosi japán kor­mányfő halála után a kormány­­épületeken félárbocra eresztet­ték a zászlót. Hivatalos gyász­szertartásról és állami teme­tésről még nem hoz­tak dön­tést, s erre valószínűleg csak a június 22-én megtartandó alsóházi és szenátusi választá­sok után kerül sor. Dr. Kós Péter, a Magyar Népköztársa­ság tokiói nagykövete, csütör­tökön részvétlátogatást tett a japán kormányfő hivatalos re­zidenciáján. A miniszterelnöki poszt megüresedése miatt — az al­kotmányos előírásoknak meg­felelően — csütörtökön dél­után testületileg lemondott a japán kormány. A miniszterek azonban tovább viszik a hiva­talos ügyeket az új kabinetnek az általános választások után történő megalakulásáig. Addig ügyvezető miniszterelnökként Ito Maszajosi kabinetfőnök áll a kormány élén. Ohira Maszajosi japán mi­niszterelnök elhunyta alkal­mából Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke távirat­ban fejezte ki részvétét Ito Maszajosi ügyvezető minisz­ter­elnöknek. MEGYEI KÖNYVTÁRI M01 B^késcsrho, De^cvjrs sor 1 _ j T*Ufon: 1^-929 P'xJ'-fiái’ ■=£ " A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • A szil­irék jjavaslatai elei­­ében Velencéből jelenti az MTI. A velencei csúcsértekezlet hi­vatalos részének megkezdése előtt az állam-, illetve kor­mányfők számos kétoldalú megbeszélést folytattak. Gis­­card d’Estaing Helmut Scmidttel ebédelt. Az ebéden a francia elnök a többi kö­zött tájékoztatta a kancellárt a Leonyid Brezsnyevvel foly­tatott varsói megbeszélései­ről. A közös piaci csúcsértekez­let egyik célja a hét nagy nyugati ipari ország néhány nap múlva ismét Velencében sorra kerülő konferenciájának előkészítése. Ez mind gazda­sági, mind külpolitikai vonat­­­­kozásban értendő. Gazdasági téren az EGK olyan közös ál­láspontot akar kalakítani, amely a világkereskedelem protekcionista vonásai ellen irányulna. Itt elsősorban Ja­pánt szeretnék sarokba szo­rítani. Ami a nemzetközi kérdése­ket­­illeti, mind a külügymi­niszterek, mind az állam- és kormányfők a közel-keleti helyzeten kívül vagy azzal együtt az egész kelet-nyugati viszony problémakörét megvi­tatják. A közel-keleti helyzet­tel kapcsolatban a kilencek részletesen ki akarják dolgoz­ni javaslataikat, és utána ha­tározzák el, hogy állásfogla­lásuknak mely részét hozzák nyilvánosságra. Ami a nyilat­kozatban új lesz — mondották az MTI tudósítójának —, az egyrészt a palesztin arab nép önrendelkezési jogának erő­teljes hangsúlyozása, másrészt az erőszakról való lemondás követelése, úgy ahogyan az a hetvenes években Európá­ban történt. Úgy gondolják, hogy ez a bizalom erősítéséhez vezetne a Közel-Keleten. Giscard d­ Estaing-nek azt a javaslatát, hogy iktassanak be szünetet Portugália és Spa­nyolország közös piaci felvé­tele előtt, a többi tagállam erőteljesen ellenzi. Ezért olyan kompromisszumos meg­oldás várható, amely szerint a felvételek időpontját nem változtatják meg, viszont in­tenzívebben folytatják a tár­gyalásokat a két országgal, és közben úgy módosítják a Kö­zös Piac pénzügyi és mezőv­gazdasági politikáját, hogy az új tagok belépése ne veszé­lyeztesse a kilencek már elért eredményeit. A Nagy-Britan­­niával kirobbant hosszú konf­liktus tanulságai alapján a többi között meg akarja álla­pítani minden tagállam költ­ségvetési hozzájárulásának felső határát. A TASZSZ arról értesült, hogy Carter amerikai elnök a Fehér Házban fogadta Emi­­lio Colombo olasz külügymi­nisztert, a Közös Piac mi­niszteri tanácsa soros elnökét, aki hivatalos látogatáson tar­tózkodik Washingtonban. Colombo tájékoztatni kíván­ta az amerikai vezetőket a velencei csúcsértekezlet té­máiról és előkészítette Carter elnök jövő hétre tervezett olaszországi látogatását. Az amerikai elnök a hat vezető tőkés ország június 22-én, szintén Velencében tartandó gazdasági csúcsértekezletére érkezik Itáliába. t Willy H­rumli nyilatkozata Bonnból jelenti az MTI. A Szocialista Internacionálé szerint az enyhülésnek és a nemzetek közötti együttműkö­désnek változatlanul nincs reá­lis alternatívája. A szervezet­ben tömörült szocialista és szociáldemokrata pártok a jö­vőben fokozni kívánják tevé­kenységüket a béke megőrzése és megszilárdítása érdekében — mondta Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt és a Szocialista Internacionálé elnöke. Brandt Bonnban kiadott nyilatkozatában üdvözölte Helmut Schmidt nyugatnémet kormányfő közelgő moszkvai látogatását, amelytől fontos ösztönzést vár az enyhülés folytatásához. Hasonlóképpen nagy szerepet szán a Kalevi Sorsa finn miniszterelnök ve­zette, az Internacionálé kere­tein belül működő leszerelési bizottságnak. A nyugatnémet politikus közvetve bírálta az Egyesült Államok külpolitikáját. Elíté­lően szólt Washington közel­­keleti magatartásáról is. Szavai szerint az utóbbi hetek esemé­nyei „ijesztő módon rávilágí­tottak arra, hogy mennyire távol van még a rendezés a Közel-Keleten. A Camp Da­­vidben megkezdett folyamat megakadt, sőt mi több, súlyo­san megingott. Ebben a hely­zetben nem szabad visszauta­sítani az új háború kirobban­­tásának megakadályozására irányuló felelős kezdeménye­zéseket”. Brandt ezzel arra utalt, hogy a Carter-kormány elhárította a nyugat-európai közösség közvetítési ajánlatát a Palesztinái önrendelkezéssel kapcsolatos vitás kérdések ren­dezésére. (k­omikij ili­)loninitúkat fogt­don Moszkvából, jelenti az MTI. Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszter csütörtökön fo­gadta Thomas Watsont, az Egyesült Államok moszkvai nagykövetét. Az amerikai dip­lomata kérésére létrejött ta­lálkozón a szovjet—amerikai kapcsolatok kérdéseit és né­hány nemzetközi problémát vitattak meg. Mint a TASZSZ jelentis Gromiko szovjet külügymi­niszter ugyancsak csütörtökön fogadta Günther van Wellt, az NSZK külügyi államtitkárát, aki Helmut Schmidt kancellár és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter közelgő szov­jetunióbeli látogatásának elő­készítésére érkezett Moszkvá­ba.

Next