Magyar Nemzet, 1980. június (36. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-05 / 130. szám

6 Elutazott Nyikoláj Blohin Nyikoláj Blohin akadémikus, a Szovjetunió orvostudomá­nyi akadémiájának elnöke, a moszkvai onkológiai tudomá­nyos központ főigazgatója szer­dán elutazott Budapestről. Ma­gyarországi tartózkodása so­rán fogadta őt Aczél György, a Minisztertanács elnökhe­­lyetese, Schultheisz Emil egész­ségügyi miniszter, Szentágothai János akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia elnö­ke, és találkozott Polinszky Károly oktatási miniszterrel. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem díszdoktorává avatta. Látogatást tett a SOTE 1-es számú kórbonctani intézeté­ben, valamint az Országos On­kológiai Intézetben. Nagy ér­deklődéssel kísért ■ előadást tar­tott a magyar szakemberek számára , rákos megbetege­dések kérdéseiről és sajtókon­ferencián találkozott a magyar sajtó, rádió és televízió kép­viselőivel. A vendéget a re­pülőtéren Schultheisz Emil bú­csúztatta. Jelen volt Pjotr Bocskov, a Szovjetunió buda­pesti nagykövetségének taná­csosa is. Kitüntetések Az Elnöki Tanács Kolozs­vári Ernőnek, a Táncsics Szak­­szervezeti Könyv- és Folyó­iratkiadó Vállalat igazgatójá­nak, eredményes munkássá­gáért, nyugdíjba vonulása al­kalmából a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta. A kitüntetést Virizlay Gyula,, a SZOT titkára adta át. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa több évtizedes ered­ményes munkássága elismeré­seként, nyugállományba vonu­lása alkalmából Makó Etel­nek, az MSZMP Központi Bi­zottsága munkatársának a Munka Érdemrend arany fo­kozatát adományozta. A ki­tüntetést Karakas László, a Központi Bizottság osztályve­zetője adta át. Magyar—szovjet vízügyi tárgyalások Magyar vízügyi küldöttség utazott­ szerdán Kijevbe, Gergely István államtitkárnak, az Országos Vízügyi Hivatal elnökének vezetésével a ma­gyar—szovjet határvízi kor­mány­ meghatalmazottak 30. ülésszakára. A tárgyalásokon áttekintik a magyar—szovjet határvíz­ együttműködés idő­szerű kérdéseit. . Koszorúzási ünnepség Földes Pál születésének 60. évfordulóján Földes Pál, a magyar kom­munista mozgalom kiemelke­dő harcosa születésének 80 évfordulója alkalmából szer­dán koszorúzási ünnepséget rendeztek a Kerepesi temető­ben levő sírjánál. Az MSZMP budapesti bizottsága nevében Bozsó László titkár és Köteles Zoltán, a pártbizottság tagja, a Magyar Partizán Szövetség képviseletében Fazakas József, a választmány tagja és Végh László, a szövetség tagja ko­­szorúzott. Elhelyezték a meg­emlékezés virágait a családta­gok, a volt harcostársak, mun­katársak, tanítványai és a ne­vét viselő KISZ-szervezet kép­viselői. Az ünnepség az Internacio­­nálé hangjaival ért véget. Győr Lakásépítkezés, magánerőből A magánlakásépítésről nyílt kiállítás szerdán Győrött a megyei tanács épületének aulájában. Mint a kiállítás anyagából kiderül: a felszaba­dulás óta több mint másfél millió lakás épült magánerő­ből, az új lakások több mint kétharmada. Az állam, a helyi tanácsok sokrétűen támogat­ták ezt az építési formát. A kiállítás megnyitóján Soltész László, az Építésügyi és Vá­rosfejlesztési Minisztérium fő­osztályvezetője elmondta, hogy a jelenlegi második 15 éves lakásfejlesztési tervben tovább növekszik a magánerős lakás­építés. Tovább egyszerűsítik az engedélyezési eljárást, kü­lönböző intézkedéseket tesz­nek az építőanyag-ellátás ja­vítására, s tovább javul a terv­választék is. ManVwet A NAPI KRÓNIKA — Hollandia Kommunista Pártja meghívására — Szabó Józsefnek, az MSZMP Köz­ponti Bizottsága tagjának ve­zetésével — szerdán pártkül­­d­öttség utazott Amszterdam­ba. A delegáció részt vesz Hol­landia Kommunista Pártja XXVII. kongresszusán. — Két barátságvonat ha­ladt át szerdán a záhonyi pá­lyaudvaron: az egyik Moszk­vába, a másik Budapestre vitt 400 magyar és 400 szovjet fia­talt.­­ Nemzetközi idegenforgal­mi tanácskozás folyik Havan­nában. A „Cubator” idegenfor­galmi hivatal szervezésében összehívott találkozóra 27 or­szág több mint 250 képviselő­je érkezett a kubai főváros­ba. — Építőtáborok Békésben. Kétezer középiskolás fiatalt fogadnak a megye kukorica­­termelő táborai — erről álla­podtak meg szerdán Békés­csabán az érdekelt állami gaz­daságok, termelőszövetkeze­tek, valamint a megyei tanács és a KISZ-bizottság képvise­lői. A megyén kívüli központi építőtáborokba az idén 1300 békési gimnazista, szakközép­­iskolás, és szakmunkástanuló jut el, a megye hat központi táborába pedig több mint há­romezer diák érkezik. ( Ma dedikálnak: a Liszt Fe­renc téren: Vatthy Zsuzsa és Ma­rón Lajos US órakor): a Blaha Lujza téren: Dubai Péter, Kálnoky László és M­indy Iván (16): a Cse­pel­i Tanácsház téren: Horgas Béla é­s Barabás Tibor (15) : a Vá­ci u. 7. előtt: Szentmihályi Szabó Péter (ifi). Boldizsár Iván (17): a Flórián téren: Gyurkovics Tibor (ifi): a Moszkva téren: Jókai An­na (17), a Móra Ferenc Könyves­boltban (Múzeum krt. 39.), Jávor Ottó (10.3­1) , a Móricz Zsigmond Könyvesboltban (Deák Ferenc u. 15.), Tarbay Ede (16.30 óra). — Hétkilós aranyrögöt ta­láltak egy brazíliai aranybá­nyában. — Befejezték a paraj fel­dolgozását a Győri Hűtőház­ban. Az idén a szokásosnál két héttel később láttak mun­kához, mert a hűvös idő kés­leltette a paraj beérését, mi­nőségében azonban nem tett kárt.­­ Négyezernégyszáz kilo­méter hosszú gázvezeték épí­tését kezdték meg a Szovjet­unióban. Az új gázvezeték a tyumeni területen levő uren­­geji gázlelőhelyről indul s Moszkvát látja majd el az ér­tékes energiával. — Kiszélesítették az M7-es út Zamárdi kereszteződésétől Balatonszárszóig vezető 70-es utat, ezzel a déli part egyik legforgalmasabb szakaszán je­lentősen meggyorsult a közle­kedés. — Nemzetközi baktérium­jegyzék készül, amely meg­szünteti a baktériumok azono­sításával kapcsolatos pontat­lanságokat, tisztázatlanságokat, írja a Basler Zeitung. A Nem­zetközi Bakteriológiai Bizott­ság a listát 2500 baktérium­fajtára akarja korlátozni, jól­lehet a múlt század közepétől, amikor az osztályozást meg­kezdték, 30 ezret regisztráltak. A megbízhatatlan adatoktól megtisztított listát az Interna­tional Journal of Systematic Bacteriology közli majd. — Újságírósztrájk Olaszor­szágban. Az Olasz Újságírók Szövetsége 24 órás sztrájkot hirdetett meg, tiltakozásul Fa­bio Ismannak az Il Messag­­gero munkatársának elítélése miatt. Isman volt az, akinek neve alatt az Il Messaggeró­­ban megjelentek Patricio Peci ,,vörösbrigádos" terrorista le­leplező vallomásai, a jegyző­könyv több kényes részlete. Az igazságügyi szervek az új­ságírót találták felelősnek a kiszivárogtatásért, és nem azt a személyt, aki eljuttatta hoz­zá a jegyzőkönyvet. Hétfőn a hírügynökségeknél szüntették be a munkát, kedden nem je­lennek meg a lapok, és a sztrájk a rádió és a televízió adásait is érinti.­­ A televízió csütörtöki műsora. 15.33: Műsorismertetés. 15.­35: Hí­rek. 15.40: Tőlünk is függ . . . 15.55: Hagyomány és haladás indián szemmel. (Ism.) 16.40: Perpetuum mobile. 17.35: Tévébörze. 17.35: Telesport. FF. 1­9.00: A nyomok a főiskolára vezetnek... IS.40: Könyvsátor. FF. 19.10: Tévétémna. 19.15: Esti mese. FF. 19.30: Tv­híradó. 30.00: Jogi esetek. 20.50: Megoldás. FF. 22.55: Tv-híradó 3. 23.05: A 20. miskolci tévéfesztivál díjnyertes filmjei. Rendet! Min­den áron! — 2. műsor. 20.01: Ré­gi zeneszerszámok. Pengetős hang­szerek. 20.25: A mi házunk. FF. 21.15: Tv-híradó 2. 21.40: Zeman őrnagy. Csehszlovák filmsorozat. — A budapesti iskolák épí­tőinek a következő hetekben az eddiginél tervszerűbben és gyorsabban kell dolgozniuk, hogy az új oktatási intézmé­nyek legalább kétharmadát a tanévkezdésig átadják, a fenn­maradó egyharmad év végi megnyitásához pedig nagyon koncentrált, fegyelmezett mun­kára van szükség — állapítot­ta meg­ a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottsága szerdai ülésén. Az idei terv 152 új tan­terem megépítése, legtöbbje az új lakótelepeken, városrész­­központokban épül. „ ..Petrobaltik” néven há­rom ország, az NDK, Lengyel­­ország és a Szovjetunió közös vállalatot hozott létre a Balti­tengeren történő olajkutatás­ra és -kitermelésre. Az első olajkút fúrására júliusban ke­rül sor.­­ Erdővédelmi és -fejlesz­tési program készült Szolnok megyében. Már korábban vé­delem alá helyezték és terv­szerűen bővítik a több száz­féle fát és cserjét magába­­foglaló 17 hektáros tiszakürti és a 19 hektáros tiszaigari ar­borétumot. Most az újszászi és a törökszentmiilósi erdők kerülnek sorra. — Virágzik az akác Dél- Baranyában. Mint minden év­ben, most is a drávai síkságon levő akácosok öltöztek fehér­be elsőként. A baranyai mé­hészek körülbelül 20 ezer kap­tárral települtek le az akác­erdőkben.­­ A Scotland Yard London egyik külvárosának parkoló­jában egy pótkocsis teherautó­ban megtalált 309 ezüstrudat abból a 321-ből, amelyet két hónappal ezelőtt loptak el is­meretlen tolvajok, hatalmuk­ba kerítve az ezüstrudakat szállító kamiont. A rendőrség bejelentette, hogy a lopás ügyében nyolc gyanúsítottat le­tartóztattak. A lopott f­émru­­dak értékét 4 millió fontra becsülik. , , Kerékpárost ütött el egy autóbusz Érd belterületén. Berényi Lajos 12 éves tanuló a vizsgálat eddigi megállapí­tása szerint féktávolságon be­lül hajtott az autóbusz elé, és a helyszínen életét vesztette.­­ Kábítószer-fogyasztás és ittas vezetés miatt kedden a kaliforniai Santa Rosában le­tartóztatták William Cartert, az elnök unokaöccsét. A Car­­ter család „fekete bárányát” 1976-ban fegyveres támadás elkövetésének vádjával tízévi szabadságvesztésre­­ ítélték. 1979-ben azonban szabad­láb­ra helyezték.­­ Könnyebben megsebesült Melina Mercouri, a világhírű görög filmszínésznő és béke­harcos kedden, amikor Athén egyik külvárosában részt vett egy tüntetésen, s a környezet­védelmi problémák megoldá­sát követelő tüntetőket a rend­őrség megtámadta. A 71 évi szabadságvesztésre ítélték szerdán Madridban a Grapo szélsőbaloldali terror­­szervezet egyik tagját. A fér­fit egy rendőr meggyilkolása, két másik rendőr megsebesí­­tése és tiltott fegyverviselés miatt állították bíróság elé.­­ Sikeresen végződött az a kísérlet, amelynek során egy kilométer mélységben kőszén elégetésével nyertek földgázt, mint ezt a Francia Szénha­tóság bejelentette. Ha a mód­szer beválik, nem lesz szük­ség a szén kibányászására és gázosító üzemek építésére. I — Testvérmegyei küldöttség utazott szerdán Salgótarjánból , Leiriába, Nógrád megye por­tugáliai testvérmegyéjébe. Gordos Jánosnak, a megyei pártbizottság titkárának veze­tésével. A balkáni országok UNESCO-bizottságainak 9. konferenciáját szerdán nyitot­ták meg Újvidéken. Az érte­kezlet — amelyen megfigyelő­ként hazánk is jelen v­an — a balkáni országok kulturális, tudományos, oktatási és tájé­koztatási együttműködésének elmélyítéséről tárgyal. — A kozmikus térség to­vábbi kutatására szerdán a Szovjetunióban Föld körüli pályába juttatták a Kozmosz— 1184. jelzésű műholdat. — Apadnak a Körösök. Az elmúlt három napban nem hullott számottevő csapadék, ennek hatására a Körösök ma­gyarországi szakaszain kedden végbement tetőzést követően szerdán megkezdődött az apa­dás, ezért megszüntették a harmadfokú készültséget. — Ötös ikreket szült egy 28 éves londoni fiatalasszony. A négy kisfiút és egy kislány — akik, 7 és fél hónapra szület­tek — állapota kielégítő.­­ Legalább harmincöten meghaltak a nebraskai Grand Island városban, amelyen kedd este három óra alatt hét tor­nádó söpört végig. Az ameri­kai hatóságok szerdán azt is közölték, hogy 129 ember meg­sebesült. A 48 000 lakosú vá­ros károkat szenvedett, mint­egy 100 ház összedőlt. — Egy épület falának ütkö­zött motorkerékpárjával Ti­­szaszalka belterületén Dálnoki Béla 26 éves­ lakatos, helyi la­kos, sérüléseibe a helyszínen belehalt. — Bélyeget bocsátott ki­­ szerdán a Szovjetunió posta-­­ ügyi minisztériuma az Inter-­­ kozmosz program keretében a ’ szovjet—magyar űrpáros — , Valerij Kubászov és Farkas • Bertalan — repülésének sike- ’, rés befejeződése alkalmából. A bélyeg az űrből közvetített­­ sajtóértekezletet ábrázolja. — A leningrádi szimfoniku­­­­sok és Viktor Tretyakov szov­jet hegedűművész szerda este a Zeneakadémián Weber: A bűvös vadász nyitányát,­­ Brahms D-dúr hegedűverse-­­­nyét és Csajkovszkij IV. szim­fóniáját szólaltatta meg Arvid Janszonsz vezényletével. A Szabadtéri dzsesszkoncert lesz júniusban minden pénte­ken a Március 15. téren. Jú­nius 6-án és 20-án 8 órakor a Dimenzió, 13-án este a Jákó dzsesszegyüttes játszik.­­ A 22. hagyományos rózsa­kiállítást június 14-én 10 óra­kor nyitják meg a Gyümölcs­ös Dísznövénytermesztési Ku­tató Intézet kilenchektáros kertjében. Népdalversenyt rendez a Ma­gyar Rádió és a Televízió a kö­zelgő Bartók- és Kodály-centená­­rium alkalmából. A verseny szó­lóénekesi kategóriájában azok a 16—45 év közötti énekesek vehet­nek részt, akik működési enge­déllyel nem rendelkeznek. A cso­portoknál korhatárt nem szabtak meg, a kamarakórusok illetve az énekes-hangszeres együttesek leg­feljebb 12 tagú­a­k lehetnek. A je­lentkezéseket 1930. június 30-ig fo­gadják el — név, lakcím, életkor és foglalkozás megjelölésével — a rádió és a televízió zenei főosztá­lyai. A selejtezőket szeptemberben rendezik meg, a kétrészes döntőt a rádió és a televízió is közvetíti majd a kőbányai Pataky István művelődési házból. ÜDÜLŐBEN — Igyekezzenek, más is szeretne játszani! (Brenner György raj­a) iiiiiiiiiiii­iiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!i!iiiiiiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiMiiiiiiii — HALÁLOZÁS: Ritscher Mik­lósné (Körmend) elhunyt. Hamvai elhelyezése a Rákoskeresztúri te­metőben (Kozma u. 6.), hétfőn 9- én, 12 órakor. Gyászolják: leánya Ehrenfeld Jánosné, veje, unokái dédunokái, rokonai.­­ — A gyászoló család mély fáj­dalommal és megrendüléssel tu­datja mindenkivel, akik ismerték, és szerették, hogy a drága jó férj, apa, após, nagyapa, testvér Sze­gedi Emil újságíró május 24-én, 73 éves korában rövid szenvedés után meghalt. Hamvasztás utáni búcsúztatása június 9-én, 11.30 órakor lesz a Farkasréti temető­ben. Minden külön értesítés he­lyett. Részvétlátogatások mellőzé­sét kérjük. X — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Zimonyi Márton május 23-án elhunyt. A gyászoló család.X — Köszönetnyilvánítás: Ezúton mondunk köszönetet mindazok­nak, akik édesanyánk, Zombory- Moldován Béláné elhunyta alkal­mával — szóban vagy írásban — együttérzésükkel fájdalmunkat en­yhíteni igyekeztek. Édesanyánk u­rna-elhelyezése a Balatonarácsi temetőben f. hó 7-én, de. 1,1 óra­kor lesz.­­ — Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik Palticz Henrik temetésén részt vettek és írásban vagy szóban együttérzésükkel fáj­dalmamat enyhíteni igyekeztek. Palócz Henri­kné. X Csütörtök, 1980. június 5. Magyar—spanyol kereskedelem Június 2. és 4. között tartot­ta Madridban 4. ülését a ma­gyar—spanyol kereskedelmi vegyes bizottság. A tárgyalásokon áttekintet­ték a kétoldalú árucsere-for­galom alakulását, a kooperá­ciók helyzetét, valamint a ke­reskedelem fejlesztését szolgá­ló akciók eredményeit. Eszme­cserét folytattak továbbá a kapcsolatok jövőjéről, külö­nös tekintettel Spanyolország várható közös piaci tagságá­ra. A magyar vállalatok első­sorban sertéshúst, izzólámpá­kat, textíliákat, gyógyszeripari alapanyagokat és vegyi ter­mékeket szállítanak a spanyol piacra. Vásárlásainkban a dé­ligyümölcsök, a bor és a kohá­szati termékek jelentik a fő tételeket Gázprogram és takarékosság A földgázprogram teljesíté­sének eredményeiről és felada­tairól négynapos országos ta­nácskozás kezdődött szerdán Szegeden. Az első napi előadá­sok, felszólalások fő témája a takarékosság volt. Az eddigi intézkedések eredményeként tavaly már csak 6 százalékkal nőtt a földgázfelhasználás a korábbi három év átlagosan 11 százalékos növekedésével szemben. E tendencia jelentő­ségét érzékelteti, hogy a hazai energiafogyasztás 27 százalé­kát a földgáz adja. A takaré­kosságra törekvés természete­sen nem megy a lakosság el­látásának rovására. A mosta­ni tervidőszak végére a terve­zettnél is több háztartást kap­csolnak be a gázellátásba. Ez év végéig a tervezett 850 000 helyett 900 000 lakásba jut el a vezetékes gáz, ugyanakkor a propán-butánt fogyasztók szá­ma a kétmillió helyett 2,2 mil­lióra növekszik. Ezzel az or­szág háztartásainak a 80 szá­zaléka, vagyis 3,1 millió fo­gyasztó részesül majd gázellá­tásban. A fogyasztás további növekedésével számolva fokoz­zák a hazai kutatásokat. A kö­vetkező években elkészül a Testvériség gázvezeték harma­dik szakaszának második üte­me, megépül több száz kilo­méter új távvezeték. Új tele­pülések bekapcsolását csak a távvezeték-hálózat közvetlen közelében tervezik. Mo­jávsor­ill gymnikik üdülése A Vöröskereszt Vas megyei szervezete az idén is megszer­vezte a mozgássérült és szervi betegségben szenvedő gyerme­kek üdültetését. A tíznapos nyaraláson, amely szerdán kezdődött a kőszegi SZOT- üdülőben, 122 gyermek vesz részt, kétszer annyi, mint ta­valy. Többségük most nyaral először gyermekközösségben. Kissé melegszik az idő Nyugat-Délnyugat Európában, valamint a Skandináv-félsziget nagy részén a leszálló légmozgá­sok hatására kevés a felhő, szá­raz az idő. A hőmérséklet, csúcs­értéke általában 5, 10 fokkal ma­gasabb, min a sokévi átlag. Kö­zéppontjával a Krím félsziget tér­ségében továbbra is ciklon ör­vénylik. A ciklon nyugati részén egyelőre mé­g az évszakhoz ké­pest hűvös levegő áramlik a Kárpát-medence térsége felől. A vonulását jobbára erősen felhős idő, sok helyen erős, helyenként viharos szél, valamint szórványos eső, zápor, néhány helyen ziva­tar kíséri. A hűvös levegővel el­árasztott területeken általában 3, 9 fokkal alacsonyabb a legmaga­sabb nappali hőmérséklet, mint a június első napjainak az átlaga. A következő 24 órában várható, hogy az északi széllel már nem hűvös, hanem néhány fokkal me­legebb levegő áramlik a Kárpát­medence térségébe, így a nappa­li felmelegedés kissé erősödik. Hazánkban szerdán a délelőtt folyamán még erősen felhős volt az ég, majd változóan felhős idő volt. Elszórtan eső, záporeső ke­letkezett. Az északnyugati, északi szél sok helyen erős, helyenként viharos volt. A hőmérséklet a dél­utáni órákban az ország területén 13, 22 fok között váltakozott. A várható időjárás csütörtök estig. időnként erősen megnövekvő gomolyfelhőzet, legfeljebb néhány helyen záporesővel. Napközben megélénkülő, he­lyenként megerősödő északnyuga­ti, északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 . 24 fok között várható. A Duna vízállása szerdán Buda­pestnél 1­­7 centiméter volt. Európai időjárási körkép Az 1980. június 5., 06 órára előrejelzett európai időjárási helyzet * * Kileg'front '#' EsS­A A Hideg front ’ Havazás ..ám , Okkluziós front A záfor — a- Az áramlás iránya. . . Zivatar e m A Az alacsony nyomás középpontja M A magas nyomás középpontja 1980. június 5. Budapest felhős 23 Ankara zápor 20 Athén felhős 23 Bel­grád szeles 22 Berlin hűvös 18 Bécs szeles 2­ Bukarest felhős 19 Helsinki felhős 22 Kijev eső 20 Koppenhága felhős 20 Leningrád felhős 21 Lijszabon felhős London felhős 22 Madrid derült 29 Milánó felhős 24 Minszk szeles 19 Moszkva felhős 21 München felhős 18 Oslo felhős 22 Párizs derült 24 Prága felhős 18 Róma derült 24 Stockholm felhős 22 Szófia felhős 20 Varsó szeles 17

Next