Magyar Nemzet, 1980. augusztus (36. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-01 / 179. szám

Kádár János fogadta a francia külügyminisztert Közlemény a budapesti tárgyalásokról A külpolitikai helyzet A VILÁGSZERVEZET palesztin vitájában hozott határozatra mintegy válaszul döntés született az izraeli parlamentben. Eszerint Jeruzsálem ezentúl „hivatalosan" is az ország „mind­örökre oszthatatlan fővárosa”. A knesszetnek ez a lépése ve­gyes nemzetközi fogadtatásra talált. A State Department szó­vivője egyelőre tartózkodott mindenfajta véleménynyilvánítás­tól, s csupán annyit mondott, hogy az amerikai kormány meg­vizsgálja az izraeli parlament döntését. Emlékeztetett viszont Washington, korábbi álláspontjára, amely szerint Jeruzsálem kérdéséről tárgyalásokon kell határozni. A holland kabinet viszont élesen elítélte a Begin-kormány magatartását, de cá­folta azokat a híreszteléseket is, hogy esetleg Tel Avivba kí­vánná áthelyezni izraelii nagykövetségét, amely jelenleg Jeru­zsálem nyugati részén van. Az­­iszlám konferencia tagországai az esemény nyomán külön megbeszélést tartottak az ENSZ székhelyén. New York-i források elképzelhetőnek vélik, hogy az említett államok a Biztonsági Tanács összehívását kérik. A Palesztinai Felszabadítási Szervezet tiltakozó memorandu­mot nyújtott át a k­­lednek libanoni nagyköveteinek, utalva ebben a Közös Piac júniusi velencei állásfoglalására. A hír­­ügynökségek emlékeztetnek arra, hogy a kairói Mena House­­ban továbbra is folytatódnak a palesztin autonómia megterem­tésének egyes kérdéseivel foglalkozó egyiptomi—izraeli vegyes bizottság megbeszélései. Megtartotta első beszámolóját a képviselőház külügyi bizott­sága előtt Edmund Muskie. Két kérdést elemzett részleteseb­ben: a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatokat és a közel-keleti összefüggéseket boncolgatta. Megállapította, hogy jelenleg ka­tonai egyensúly van az Egyesült Államok és a Szovjetunió között, s Washington nem akarja, hogy újabb forduló kezdőd­jék a fegyverkezési versenyben. Az Afganisztánnak nyújtott szovjet segítséggel kapcsolatban, ugyanakkor ismét „kemény hangot” ütött meg. A Közel-Kelettel foglalkozva szembehelyez­kedett az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakán elfogadott ha­tározattal, s azt „részrehajlónak” nevezte. A külügyminiszter jelezte, hogy augusztus közepe táján ismét találkozik az ame­rikai, az izraeli és az egyiptomi tárgyaló fél. Részletesen foglalkoznak a francia lapok a világszervezet határozatával, s az azt semmibe vevő knesszeti döntéssel. A l’Humanité egyebek közt megállapítja, hogy a közgyűlési szavazás megerősítette Tel Aviv elszigetelődését és ismét bizo­nyította a PFSZ tekintélyének a növekedését A Liberation úgy véli, az izraeli parlament szavazása ugyan csak jelképes jelen­tőségű, de nem szabad elfelejteni, hogy az arab államok több­ségében Jeruzsálem státusa központi kérdés. A Le Quotidien de Paris viszont provokációnak minősíti e határozatot, s csu­pán azt tartja „vígasztalónak”, hogy az izraeli parlament vala­mennyi vallási felekezetnek biztosította Jeruzsálem szent he­lyeinek a megközelítését Jean Francois-Poncet csütörtöki programja Az MTI jelenti: Kádár Já­nos, az MSZMP Központi Bi­zottságának első titkára csü­törtökön a KB székházában fo­gadta Jean Francois-Poncet francia külügyminisztert A megbeszélés során áttekintet­ték a két ország közötti kap­csolatokat, valamint a nemzet­közi helyzet időszerű kérdéseit Aczél György, a Miniszter­tanács elnökhelyettese számon délelőtt az Országházban fo­gadta a francia külügyminisz­tert A szívélyes légkörű találko­zón részt vett Pója Frigyes külügyminiszter. Jelen volt Bényi József, hazánk párizsi nagykövete, és Jacques Le­­compt, a Francia Köztársaság budapesti nagykövete. Jean Francois­ Poncet csü­törtökön délelőtt megkoszorúz­ta a Magyar Hősök emlékmű­vét a Hősök terén. A koszorú­záson jelent volt Bényi József, Jacques Lecompt és Farkas Mihály vezérőrnagy, a buda­pesti helyőrség parancsnoka. Ezután a Külügyminiszté­rium Dísz téri vendégházában Pója Frigyes külügyminiszter és Jean Francois­ Poncet ma­gyar—francia jogsegély- és ki­adatási szerződést írt alá. Az eseményen jelen volt a Kül­ügyminisztérium több vezető beosztású munkatársa. Ott volt Bényi József és Jacques Le­compt. Ezt követően folytatód­tak Puja Frigyes és Jean Fran­cois­ Poncet hivatalos tárgya­lásai. Teljes készség az együtműködés elmélyítésére A megbeszéléseket követően hivatalos közleményt adtak ki Jean Francois-Poncet francia külügyminiszter magyarországi látogatásáról. Jean Francois-Poncet, a Francia Köztársaság külügy­minisztere Puja Frigyesnek, a Magyar Népköztársaság kül­ügyminiszterének meghívásá­ra 1980. július 30-án és 31-én hivatalos látogatást tett a Ma­gyar Népköztársaságban. A francia külügyminisztert fogadta Kádár János, a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Aczél György, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese. Tárgyszerű, szívélyes légkör­ben folytatott megbeszélésükön a külügyminiszterek áttekin­tették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit és a kétol­dalú kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit Különös figyelmet fordítottak az európai bizton­sággal összefüggő kérdésekre. Mindkét fél hangsúlyozta az enyhülés szükségességét. Egyet­értettek abban, hogy békés tárgyalások útján kell megta­lálni a jelenlegi feszültség fel­oldásához, a vitás kérdések Itt iia:a herhu hamna vagy közösség ? Embertömegeket, csopor­tosulásokat, társadalmat vizsgáló szociológusok érde­kesen és okosan meg szok­tak határozni mindenféle emberformációt. Olyasmit mint halmaz, véletlen hal­maz, aminek (mondjuk) egy város egy főutcája egy sza­kaszán egy véletlen pilla­natban egy hirtelen kika­­nyarító , mozdulattal kika­­nyarítható közlekedő tömeg tekinthető. Senkinek semmi köze egymáshoz, mindenki másfelé igyekszik, más-más gonddal vagy jókedvében. Aztán olyasmit is meghatá­roznak, mint csoport, ami­lyen (mondjuk) egy mozi előcsarnokában a tömeg, amelyet már valamilyen kö­zös cél gyűjt ugyanoda, te­rel valamilyen igénykielé­gítés felé. És így tovább: az érdekes (olykor meggyőző, olykor ellenkezésre ösztöké­lő) kategorizálások felsőbb szintjein vannak az érdek­­csoportok, a társadalmi ré­tegek,­ osztályok. Akkor jut ez (vagy efféle) az ember eszébe, amikor ri­porterek amolyan véletlen riportokat készítenek vélet­len interjúalanyokkal, ami­kor „az utca emberét” kér­dezik, szája elé nyomva az elektronikus mikrofonkobra fejét. Vagy akkor, ha föltű­nik, hogy milyen­ sok a saj­tóban, az elektronikus tö­meghíradásban az „ellesett” beszélgetés és vélemény­­nyilvánítás, aminek a szín­helye autóbusz, áruház, kö­zért, esetleg egy sínylődő parkocska nyolc betonpa­­nelház között. Miért foglal­kozunk olyan sokat a tö­­megközlekedő emberrel? A tolongókkal? A közértvisel­­kedéssel? Miért azzal a vé­letlen telefonálóval, aki a játékmester telefonkapcso­­lása után minden kérdésre jól kapcsol és megnyeri a szerény nagydíj pénzt, vagy miért azzal, aki vidám já­téklehetőség harmadútján óvatosan megáll, és azt mondja, hogy kis halacska is jó halacska, jobb ma egy ve­réb, mint a következő kér­désnél egy elröpült túzok? Miért érdekes az, hogy mi­lyen átlagos, tipikus vagy szélsőséges magatartásokat tanúsítanak a magánbádog­­konténerükbe bezárt autó­sok? Milyet a tömeg- vagy az egyedi (vagy éppen a „deviáns”­ kamaszok reggel a villamoson? A véletlen tö­megeit nyugtalan meg- és körültapogatását észleli az ember, és szükségszerűen tűnődik el azon, hogy hol is vannak a közösségek. Nem kell nyugtalankod­ni, megvannak. Csak egy kicsit kell nyugtalankodni: az ilyen­­ zilált­ alkalmi tö­meg- és egyéntapogatások ösztönös kapcsolatkeresést jeleznek abban az urbani­­zálódó társadalomban, amely nem nyugtalankodik eléggé (tudatosan és oko­san) amiatt, hogy közösségi kapcsolatai lazulnak, szét­zilálódnak. Nem új fölfede­zés, hogy az urbanizálódó ember közösségi, nyilvános élete egyáltalán nem bővül, hanem szűkül — csak amíg az eleven közösség ember­­méretű, kisvárosi életfor­májából be nem szorult a nagyvárosi vagy metropolis­életformába, addig hitte, hogy a metropolisban több lesz az emberi kapcsolata, mint korábban volt —, de hiányzik a tűnődés azon, hogy mit kellene az ember­nek tennie, hogy társadalmi helyzete ne „halmaz’­álla­­pot legyen. Az sem új fölfedezés, hogy az ember, minél na­gyobb sokaságban él, an­nál könnyebben eshet meg vele, hogy elmagányosodik. Elégtelenül elégíti ki viszont az információigényt és a kö­zösségi kapcsolatigényt, aki egyre inkább beéri véletlen embergyülekezetekben elle­sett magatartásokkal, kö­zértháborgásokkal, a közvé­lemény legapróbb-legcsep­­rőbb megnyilvánulásaival. Világos végül, és csak megváltáspatentokat kere­­ső-föltaláló együgyűkhöz il­lő csatakiáltásoknak jó az ellenkezője annak, hogy az ember nem határozhatja el, holnaptól kezdve pedig csak azért is közösségi ember lesz. Hadjárathirdetés ez a nagyvárosi kapcsolatvesz­­tés-jelenség ellen, hadjára­tot pedig általában kár in­dítani, mert a hadjáratok­ból kampányok szoktak len­ni, azokból pedig semmi sem kerekedik ki. Elég figyelni. Elég szép és szerény méretben védekez­ni. Legelőször az elég, ha minden rendű-rangú ripor­ter nem tíz véletlen járóke­lőtől kér tíz-tíz másodperces álnyilatkozatot valamilyen közügyben, hanem egész embereket mutat be több köz- és magánügyével együtt. Vannak ennek szép példái már, csak épp sokkal több kellene. Kevesebb sab­­lonhang, közhelyhang, gép­hang. A kapcsolatkereső ember mohón csap le bár­mire,­ amiben egy-egy ele­ven és egész ember jelent­kezik, akár rendkívüli az az ember, akár rendes (a ren­des közember is egyetlen egyénné válik, amint több lehet egy közérthangnál, mozielőcsarnok- vagy sport­pálya-hangnál). A kapcsola­tok dolgában ínséges átlag­embernek a maga útján­­módján is egész és eleven embereket kellene keresnie maga köré, élet- és élmény­anyagába, nem beérnie kö­zértsablonokkal és közhely­­töredékekkel. Közösséget nem arctala­nokból, futólag fölbukka­­nókból és loholva eltűnők­ből teremthet maga köré az ember, hanem árnyalt ar­alakból. Közeli ismerősökre van szüksége az embernek, és nem is valami sokra (ke­vés az ember kapcsolatka­pacitása, nagyon kevés a kapcsolata annak, akinek „millió ismerőse van”): ha figyel, társadalommal ve­heti körül magát, nem válik jellegtelen halmazmolekulá­­vá egy halmazállapotban. Bor Ambrus rendezéséhez vezető utat. A minisz­terek állást foglaltak­ amellett is, hogy a jelenlegi világhelyzetben a békés egy­más mellett élés gyakorlati megvalósítása az egyetlen ész­szerű alternatíva. Ennek érde­kében különös fontossága van annak, hogy az enyhülést ka­tonai térre is kiterjesszék és az egyenlő biztonság elvének tisz­teletben tartásával megfelelő előrehaladás történjék a le­szerelés, a fegyverzet csökken­tése területén. Nagy fontossá­got tulajdonítva a madridi ta­lálkozó előkészületeinek, a mi­niszterek kifejezték regényü­ket, hogy ez a találkozó ered­ményesen fogja szolgá­lni a részt vevő országok együttmű­ködését kontinensünk békéjé­nek és biztonságának a meg­szilárdítása érdekében. A külügyminiszterek meg­elégedéssel állapították meg, hogy a két ország kapcsolatai az elmúlt időszakban számos területen örvendetesen fejlőd­tek. Mindkét fél teljes készsé­gét nyilvánította a magyar— francia együttműködés tovább­fejlesztésére. A látogatás so­rán Jean Francois­ Poncet és Puja Frigyes aláírta a Magyar Népköztársaság és a Francia Köztársaság jogsegélyegyez­ményét. A francia külügyminiszter viszontlátogatásra hívta meg a magyar külügyminisztert, aki a meghívást elfogadta. I 6601­6Atévr-i-- -s''./.' ■ T*»h?fon: 12* ^.Magyar Nemzet is§ A HAZAFIAS ÍN­É­P F­R­O N T LAPJA • ft A­­guai d’Orsay vezetőjének sajtóértekezlete Jelentős politikai fejlődés a két ország kapcsolataiban (Tudósítónktól) Hivatalos tárgyalásainak és látogatásainak végeztével, Jean Francois­ Poncet francia kül­ügyminiszter csütörtökön dél­után sajtóértekezletet tartott a Hilton-szálló Anjou-termében. Dr. Bányász Rezsőnek, a Kül­ügyminisztérium sajtófőosztá­lya vezetőjének a megnyitó szavai után, a Quai d’Orsay irányítója meleg hangon emlé­kezett meg budapesti fogadta­tásáról. Különösen a Kádár Jánossal folytatott eszmecserét mondotta gazdagítónak. Kö­zölte, hogy megállapodás szü­letett a magyar vezetőkkel. Valéry Giscard d’Estaing fran­cia köztársasági elnök buda­pesti viszontlátogatásának az időpontját a nyarat követően, az esztendő második fele és 1981 között diplomáciai úton rögzítik. A Pója Frigyes külügymi­niszterrel aláírt magyar—fran­cia jogsegélyegyezményt úgy üdvözölte, mint az első ilyen jellegű megállapodást, amit Franciaország szocialista állam­mal köt. A tárgyalásairól Francois­ Poncet elmondotta, hogy természetesen alaposan szemügyre vették a nemzetkö­zi kérdéseket, a jelenlegi fe­szültség okait, az európai eny­hülés lehetőségeit, a madridi találkozó előkészületeit, a le­szerelés kérdéseit, és szó volt Közép- és Közel-Keletről is. A kétoldalú viszonyról a két tárgyaló fél közösen állapította meg, hogy különösen politikai­lag az utóbbi időben sokat fej­lődött. Mindazonáltal sem a gazdasági, sem a kulturális kapcsolatok nincsenek azon a színvonalon, ami a kölcsönös rokonszenvnek megfelelne. Franciaország Magyarország vásárlói között a tizedik he­lyen áll, az eladási ranglistán pedig a kilencedik helyen. Ez mutatja azt az utat, amelyet végig kell járni, hogy e kap­csolatok is kielégítőek legye­nek. A kétoldalú szándék a fejlesztésre önmagában is lé­nyeges haladást jelent. A bu­dapesti tárgyalásokon­ megálla­podtak, hogy a francia államfő magyarországi viszontlátoga­­tásáig mindkét fél megteszi a szükséges intézkedéseket. A kulturális kapcsolatok vi­szonylatában Francois­ Poncet mindenekelőtt a magyarorszá­gi francia nyelvoktatásról szó­lott. A történelmi hagyomá­nyokat figyelembe véve — mondotta — nem lehet mellőz­ni, hogy az orosz, a német és az angol nyelv tanítása meg­előzi a franciát. De a kölcsö­nös érdeklődés itt is előrevi­het. Vitatta a francia külügy­miniszter, hogy Franciaország­ban nem volna elégséges fi­gyelem a magyar kultúra tel­jesítményei iránt. Példának idézte, hogy a párizsi Pompi­­dou kulturális központban ti­zenötezren tekintették meg az ott levetített magyar filmeket Ha arról nem is beszélhetünk, hogy a magyar nyelv Francia­­országban nagy érdeklődést kelt de a filmkultúrában és a muzsikában a magyar művé­szet jelenléte kézzelfogható va­lóság. Bartók Béla születésé­nek a századik év­forduló­járól Franciaországban úgy emlé­keznek meg, hogy vendégsze­replésre hívták meg a Szajna partjára, a hírneves Garnier­­palotába a budapesti Operaház együttesét. Tény, a gazdasági viszonylatok mellett a kultúra előnyt élvez, hogy a kétoldalú kapcsolatok még szorosabbá váljanak. Végezetül azt a meg­győződését fejezte ki, hogy Valéry Giscard d’Estaing bu­dapesti látogatása újabb lánc­­szem, jelentőségteljes szakasz lesz az ígéretes előzmények után. A két ország történelmében ez lesz az első államfői látoga­tás — jegyezte meg a Francia Köztársaság külügyminisztere, derültség közepette hozzátéve: leszámítva Napóleon hívatlan magyarországi vizitét. A tudósítók kérdése-­re vá­laszolva Francois­ Poncet kü­lönösen részletesen beszélt a madridi találkozó előkészüle­teiről. A tapasztalt diplomaták óvakodnak attól — mondotta —, hogy előre nyilatkozzanak valamiről, ami még nem ért véget, de ő nyugodtan elmond­hatja: Párizs nagy jelentőséget tulajdonít általában Helsinki­nek, a záróokmány egészének. Vagyis a számára egyenlő fon­tossága van minden kosárnak. Úgy véli, Madridban megtár­gyalják azt a francia javasla­tot is, hogy hívjanak össze európai leszerelési értekezle­tet. Párizs szerint az enyhülés oszthatatlan folyamat. Éppen ezért, a madridi biztonsági ta­lálkozó összeüléséig azt várja hogy pozitív gesztusok történ­nek majd a feszültség csökken­tésére, így a spanyol főváros­ban a küldöttek jobb légkör­ben, sikerrel végezhetik m­ajd el a munkájukat. A francia külügyminiszter sajtóértekezletének végeztével Puja Frigyes kíséretében a Fe­rihegyi repülőtérre ment, ahol a délutáni órákban elbúcsúzott Budapesttől. Hivatalos prog­ramja szerint pénteken délelőtt, az Elysée-palotában fogadja őt Giscard t d’Estaing köztársasági elnök, T. T.

Next