Magyar Nemzet, 1980. november (36. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-21 / 273. szám
Péntek, 1980. november 21.• A VI. ötéves terv küszöbén Rangsor a költségvetésben Beszélgetés dr. Kállai Lajos pénzügyminiszter-helyettessel A VI. ötéves terv irányelveiről szóló vita és az MSZMP Központi Bizottsága állásfoglalása után főbb vonalaiban kialakultak az 1981—1985-ös ötéves tervidőszak céljai, a népgazdaság, az ország lehetőségei. A költségvetésből, a közpénzekből gazdálkodó intézmények, szervezetek fejlesztési adottságairól, munkájáról beszélgettünk dr. Kállai Lajos pénzügyminiszter-helyettessel. — Hogyan alakul a költségvetés társadalmi közkiadása a következő öt évben, milyen fejlődéssel számolhatunk? — Bár a következő években ezen a területen is visszafogottabbak a lehetőségek, a költségvetés társadalmi közkiadásokra fordított összege az 1985. évben eléri a 295 milliárd forintot. Ebből 125 milliárd forint a társadalombiztosítás (nyugdíj, családi pótlék, táppénz) szükséglete. A költségvetési szervezetek kiadása a középtávú tervidőszak végén 170 milliárd forint lesz, 48 milliárd forinttal több, mint az ez évi várható teljesítés. A növekményből lehetővé válik az e területen foglalkoztatott közel 750 ezer dolgozó reálbérének szinten tartása, a lakosság legszélesebb köre által igénybe vett alapellátást nyújtó intézményeknél — az árszínvonalemelkedése ellenére — az ellátási szint megőrzése. A költségvetési szervezetek kiadása csak mérsékelten, a nemzeti jövedelem folyó áron számított emelkedésénél kisebb ütemben — az elmúlt húsz év átlagos fejlődésénél lassabban — évi átlagban csaknem 7 százalékkal növekedhet. A kiadások tervezett emelkedése — ha okosan és jól osztjuk be azt, ami van, s fontossági sorrendet állapítunk meg a feladatok között — elegendő a legfontosabb területeken az elért, napi lebecsülendő szint tartására, némi javítására. — Ön hangsúlyosan szólt a költségvetési rangsorról. Hogyan valósul meg e területen a szelektivitás? — A következő öt évben négy kiemelt területen lehet számítani az ellátási színvonal javulásával. Ezek az egészségügyi alapellátás, az alsófokú oktatás; néhány kommunális — például egészséges ivóvíz — ellátás, a kórházakban, gyermekintézményekben az étkezési normák; s valamennyi ágazatban a rendelkezésre álló épületek, gépek állagának megőrzése, karbantartása, javítása. Leggyorsabban — átlagosan 8,5 százalékkal — az egészségügyi ágazatba tartozó intézmények kiadása nő. Ezen belül a járó- és fekvőbetegellátás előirányzata 9—11 százalékkal emelkedik, a közegészségügyi-járványügyi feladatokat ellátó szervezeteké viszont az általánosnál lassabban. A költségvetési kiadásoknál azzal számoltunk, hogy ebben az ágazatban foglalkoztatottak létszáma 10 százalékkal, közel 20 ezer fővel emelkedik. A kórházi ágyak száma a megszüntetéseket is figyelembe véve — 5500-zal bővül A bölcsődei helyek száma — lakótelepekre összpontosítva — közel 10 ezerrel nő. A szociális otthonok fogadóképessége öt év alatt 5800—6000 helyivel, az öregek napközi otthoni ellátása 9000 hellyel bővül. A tervidőszakban az általános iskolai hálózatfejlesztés — 5500—6000 osztályterem létesül, ezzel és egyéb intézkedésekkel — a tanulólétszám 130 ezer fős növekedése ellenére országosan az ellátottsági színvonal megtartható. Jobb szervezéssel mérsékelhető a váltakozó oktatás aránya. Az általános iskolai tanulók jelenlegi 38 százalékos napközi otthonos ellátása a tervidőszakban közel 50 százalékra emelkedhet. A közművelődési és egyéb kulturális célokra igénybevehető költségvetési összegek csak kismértékben növekedhetnek. E területen ezért különös jelentősége van az adottságok hatékonyabb hasznosításának. Az ellátóképesség bővül néhány új művelődési intézmény üzembelépésével. — Hogyan alakul ki az előbbieknek megfelelő területi sorrend? Milyen módosulás lesz a tervezési gyakorlatban? — A tanácsoknál eddig is készültek középtávú pénzügyi tervek. Most az Állami Tervbizottság határozata szerint — összhangban a pénzügyi törvénnyel — egyes ágazatoknál, így az egészségügyben, az oktatásban, a közművelődés területén, az OTSH-nál, az ütes vízügynél, a számítástechnikában, olyan középtávú tervszámításokat kell kidolgozni, amelyekkel a lassabban bővülő forrást úgy osztják el, hogy elsődlegességet kapjanak a legfőbb feladatok. Valamennyi minisztériumnál és megyei tanácsnál a középtávú pénzügyi tervek megalapozására cselekvési programokat kell alkotni. Pótlólagos forrásokhoz lehet jutni a meglevő intézmények hatékonyabb kihasználásával. Mondanék erre konkrét példát: az egészségügyi ellátás színvonala nemcsak az új beruházások, hanem a meglevő intézmények együttműködésének és a betegellátás szervezettségének eredményeként is javulhat. El kell érni, hogy a betegek többsége a teljes értékű befejezett ellátást a járóbeteg-ellátásban megkapja; a körzeti és üzemi orvosok indokolatlanul ne küldjenek beteget szakrendelésre, kórházi kezelésre, s így is tehermentesítsék a laboratóriumokat, a gyógyintézeteket. Ha a vizsgálat során szükségessé válik egy röntgenfelvétel, úgy a lelet lehetőleg „kísérje” a beteget a kórházba, hogy ott ne kelljen megismételni ugyanazt a vizsgálatot. Ettől a szemlélettől tehát a költségvetésből trádálkodó szervezetek munkájának erőteljesebb javulását várja a minisztérium? — Feltétlenül, de nemcsak, s nem is elsősorban a Pénzügyminisztérium, hanem az egész társadalom. Eddig általában azzal jellemeztük, értékeltük a költségvetési szervek fejlődését, hogy hány új létesítmény épült egy-egy időszakban. Közben háttérbe szorult a meglevők állagának a megóvása, ami végül is — és általában — olcsóbb, mint az új felépítése. Nagyon látványos, ha új iskolákat, kórházakat adunk át. De nem szabad megfeledkezni a régebbiek, a működők karbantartásáról, mert ha ezek tönkremennek és újakat nem tudunk építeni, romlik az ellátás. A költségvetésből felújításra a tervidőszakban másfélszer annyit szánunk, mint az V. ötéves tervben. Az egyes célok között tehát differenciáltan kell elosztani a közpénzeket. Világos például, hogy ha emelkedik az üzemanyag ára, úgy azt a mentőszolgálatnak rendelkezésre kell bocsátani. Nem várható el, hogy kevesebb kilométer lefutásával üzemanyagot takarítsanak meg. Az persze jogos igény, hogy a járműpark megfelelő karbantartásával itt se lépjék túl ,az üzemanyagnormákat. Ugyanakkor a sportintézményeknél például nem tudjuk központi forrásokból teljes egészében finanszírozni a világítási, fűtési, fenntartási , kiadások növekedését. Ezeknek hatókörük bővítésével, tartalékaik hasznosításával, telt házakkal „meg kell keresni” a többletkiadások fedezetét. — Az ésszerű kihasználásnál nyilván számol a vezetés a társadalom segítségére, a közösség munkájára is. — Valóban nagy biztonsággal tervezhető az az óriási érték, amit a lakosság, a vállalatok, a szövetkezetek hozzájárulása — a Hazafias Népfront szervezése, a szocialista brigádok munkája hoz létre. A társadalmi munka értéke évenként ma már több mint 5 milliárd forint. Erre a jövőben is számítunk. Az elmúlt években a társadalmi felajánlások jórészt a gyermekintézmények fejlesztésére irányultak. Most elsősorban az általános iskolai helyzet javítására kell kérni az önkéntes ajánlkozókat. Itt is érvényes: nemcsak új építése, hanem a régi újjávarázsolása is értékes tevékenység. — Milyen eszközökkel, módszerekkel segítik, ellenőrzik ezeknek az elveknek az érvényesítését? — Az állami, s így a pénzügyi szervek, az ellenőrzési apparátus már most, a tervkészítés időszakában, s később a végrehajtás során fokozottan figyeli majd, hogy ,az egyes területeken érvényesülnek-e az említett elgondolások. Például: valóban prioritást kapnak-e a legfontosabb feladatok? Ez látszik egyszerűbbnek. Nehezebb kérdés az, amiről nagy súllyal beszéltem: a lehetőségek maximális kihasználása. Az egészségügyben például már megvalósult az intézmények integrációja, a kórházak és rendelőintézetek együttműködése. De ilyen integráció elképzelhető például a kultúra, a közoktatás területén is. Miért ne lehetne a délelőtt kihasználatlan művelődési otthonok helyiségeit a tanteremhiány enyhítésére felhasználni? S miért nem lehet olyan községekben, ahol nincs művelődési ház, este az üres iskolákban kulturális rendezvényeket tartani ? Vagy például adott, s mindig növekvő pénzt költünk a felsőoktatási intézményekre, de nem vagyunk meggyőződve arról, hogy a főiskolákon, egyetemeken mindig olyan, s annyi szakembert képeznek, amilyen és amenynyi a népgazdaság tényleges szükséglete. Jobb, tervszerűbb szakosítással, a valóságos igényeknek megfelelő beiskolázással a felsőoktatásunk többletek nélkül is jobban szolgálná az össztársadalmi érdekeket. Ilyen és hasonló kérdések sorával kell majd foglalkoznunk a következő időszakban, így értjük a lehetőségek jobb kihasználását, s így kell ésszerűen, hatékonyan felhasználni azokat az eszközöket, amelyek a következő öt évben, rendelkezésre állnak. Faludi András Kunszabó Ferenc Mai krónika XI. Manci még fel se vette a köpenyét, mikor bedugta fejét a műszakvezető: „Máry, drágám!? Ma a forgalomszámlálást méltóztassék kitüntetni bizalmával!” És belecsípett a karjába, és ocsmányul vigyorgott , hogy nyelné le egyszer a műfogsorát! Miért mondja ez mindig, hogy Mary? Azért-e, mert ő is rondának tartja a nevét, vagy mert ezzel akarja fitogtatni, hogy már harmadik éve (a régebbi kolléganők szerint hat éve) táskájában hordja a Tanuljunk könnyen, gyorsan angolul! című nyelvkönyvet? Manci sohasem tudta eldönteni, csak azt érezte bizonyosan, hogy van benne valami tisztátalan, ugyanúgy, mint a vihogásában meg a nézésében. Egyáltalán, hogyan lehetne azt megakadályozni, hogy a főnökök — mind férfi, és mind vén — folyton benyitogassanak a női öltözőbe? .. Beszéltek már erről a kolléganőkkel, hogy egyszer szóvá kellene tenni termelési értekezleten, de soha senki nem nyitja föl a száját. Egyszer azért, mert a nacsalnyikok szeretői — maguk is öregedő csotrogányok már — úgyis rögtön letorkollnák őket, másodszor pedig, mert aki elsőnek felszólalna, az aztán megnézhetné magát. Beszélik, hogy régen egy fiatalasszony megtette. Nemcsak, hogy kiszekírozták innen, hanem rányitottak a zuhanyozóban, körülálltak, úgy röhögtek. Mikor aztán az illető feljelentést tett, akkor egymást igazolták, hogy a dolog lehetetlen, hiszen éppen megbeszélést tartottak..........Négy komoly, becsületben megőszült kereskedelmi szakember, szemben egy szál kezdő segéddel! Na?...” — szokta befejezni a történetet Zsófi néni, a beszerzési főnök szeretője. Akit különben az ő műszakvezetőjük Saofia hercegnőnek hív, és egyesek szerint néha a raktárban szerelmeskednek, hátul, a hullámpapírokon ... — Manci már tanulókorában is beleütközött ilyen történetekbe, s beleborzongott mindig. Később pedig, már szabadulás után, arra gondolt, hogy ha legalább fiatalok lennének ezek a főnökök!... Vagy idősebbek esetleg, de jóképűek!... Azt azonban keményen elhatározta, hogy ha vele próbálkozna valamelyik, odarúgna neki, pont a lába közé, ahogyan anyja javasolta! — Mert azt ő fogja eldönteni, hogy kinek fekszik le. Majd akit egyszer igazán megszeret — hanem az illető nem a kereskedelem főnöki hálózatából fog kikerülni, annyit kapásból is állítani mer. A tréfásan forgalomszámlálásnak nevezett beosztás egyébként a jók közé tartozik. Nem önálló munkakör, nem oktatják a szakiskolában, és csak azóta létezik, mióta az önkiszolgálás divatba jött hazánkban... A kosarat „szájkosárnak” hívja a műszakvezető, tudniillik: becsámborog a kedves vevő, köteles megmarkolni egyet, és utána nem járhat a pofája, hogy „nekem olyat adjon nekem amabból tessék!” —, hanem ki van rakva eléje az egész hóbelevánc, és azt kapar bele a kosarába, amit akar: „Semmi csalás, nuku ámítás, kedves kolléga urak! Nálunk megvalósult a töbkkéületesdemokrácia, az emberek szabad áramlása a gondolák között...” — szokta befejezni szónoklatát a főnök. És ezért nem lehet komolyan megharagudni rá. Merthogy mindig vannak ilyen oltári ötletei ... Igen, de a kedves vevők szabad áramlását mégis irányítani kell, az ő érdekükben, mert különben jönnek, fegyelem és figyelem nélkül, és, szóval, erre való a forgalomszámlálás, ami nem egyéb, mint hogy az ember adagolja a kijáratnál felgyülemlő kosarakat a bejárathoz, mégpedig oly módon, hogy az eladótér- ben ötvennél többen ne tartózkodjanak ... Ja, és közben le kell fülelni a besurranó tolvajokat, vagyis azokat, akik csak úgy facérán, szűzen, kosár nélkül akarnak az üzletben defetálni. Mert az, ugye, szabálytalan. Ráadásul sérti a közösségi érdeket, tudniillik, azok érdekeit, akiket a helyes kosáradagolás rekeszt kívül, s ott kígyóznak hosszú sorban, fegyelmezetten és öntudatosan .........Csak erélyesen Mary drágám, kegyed most a csemege- és gyarmatáru-kereskedelem tartóoszlopa!” — seppegte háta mögött a főnök, és belecsípett a fenekébe, de már lépett is oldalt a meglendített kosár elől. Egyébként minden rendben folyt: a kedves vásárlók ritkásan kullongtak, mint ősszel a szédült legyek — így szokott ez lenni délelőttökön —, hanem úgy fél tizenkettő tájban jött egy hullám ... Honnan a francból bújtak elő, miért nem a reggeli vagy a délutáni csúcs idején jönnek?! — gondolta Manci, és a kikészített kosarak felét gyorsan berakta a pult alá. A sor szépen kialakult, öröm volt nézni, és ezek még csak nem is mozogtak, nem kunyeráltak üres kosarat. Persze, valami turistacsoport — csehül vagy ilyen nyelven magyarásztak —, és az idegenvezető, jobb híján, ideterelte őket: egy fél óra, mire átpasszírozódnak az ABC-n, az is tiszta nyereség a nagy programtalanságban . .. Hanem egyszer csak egy magas, barna képű, sovány, lompos öltözetű pacák kosár nélkül akart beiszkolni! — Hé! — szólt unott erélylyel Manci, de az ürge oda se! Gyorsan eléje került: — Helo! A mandró pofátlanul elvigyorodott, megsimogatta az ő arcát, és gyorsan hadarni kezdett. Ahogy Manci kivette, franciául, de az értetlenséget látva megerőltette magát, és azt mondta nagyon lassan: — Kenyer! Vechnyi kell! Értem? Manci egyre nagyobb kedvvel nézte a kisportolt, elegáns urat — a két halántékánál már őszülni kezdett, és ez mindig nagyon tetszett neki a nyugati filmekben is —, de akkor ott termett a főnök, kezét dörzsölve, hajlongva, és a lezseröltözetű elegáns urat végigvezette az üzleten. Hanem az csak kenyeret vett, valóban és kien nyájasan csevegtek “C"-mással: az egyik franciául, a másik angolul... A műszakvezető csak intett a pénztárosnőnek, elkísérte vendégét a kijáratig, boldogan rázogatta a hanyagul odalöttyintett kezet, majd visszajött, fél fejjel magasabban, öt kilóval dagadtabban, és minden porcikája azt süvöltötte: LÁTJÁTOK, IGY VAN EZ, HA EGY IGAZI MAGYAR VILÁGFI FOGAD EGY IGAZI EURÓPAI GENTLEMANT!! Manci hirtelen felkapta a seprőt, és rohant, nátha még megláthatja, amikor beül a kocsijába!... Az illető — hóna alatt a szabványosan becsomagolt és celluxszal leragasztott kenyérrel — ruganyosakat lépve merít oda egy rozzant Trabanthoz, nehezen indított, hatalmasdurrogással, majd, mikor észrevette Mancit, fordulás közben bal öklét kinyújtotta az ablakon, fityiszt mutatva neki. Meg az egész személyzetnek. Mert, természetesen, egy szálig a kirakatban lógtak. A hatás, mint egy jó krimiben, döbbenetes volt. Különösen a főnökre. Elsárgulvazöldülve rohant hátra, és úgy bevágta maga után az irodaajtót, hogy egy kiváló dolgozói oklevél menten leesett a falról. Ők pedig az egésztől anynyira összezavarodtak, hogy senki se merte elkezdeni a röhögést — és ekkor érkezett meg a sógornő a kicsivel! Körülrajongták őket, és mondhatott Kriszti akármit, nyúlhatott Csabi akárhová, hatalmasakat kacagtak. A végén a főnök is előkerült. Emőke csokoládét ajándékozott a kicsinsek, majd előrement a pénztárakhoz és kifizette a két kiló kenyér árával együtt. (Folytatjuk) Magyar Nemzet Lengyel vásárajánlat, magyar lehetőségek Elhangzott az utolsó csengetés : az év végéhez közeledvén vállalatainknak — termelési, értékesítési terveik elkészítése mellett — össze kell állítaniuk az 1931-re érvényes kiállítási programjukat is. A nagy nemzetközi vásárok, kiállítások, szakmai bemutatók, szalonok rendezői már elkezdték a jelentkezők listájának összeállítását (a megrendelők igényeinek felmérését), s egymás után tartják a jövő évi szakember-találkozókkal kapcsolatos tájékoztatóikat itt, Budapesten is. Tegnap a Poznan Nemzetközi Vásár szervezői nyilatkoztak az újságíróknak arról: milyen feladatokat vállal, milyen programot bonyolít le 1981-ben a lengyel vásárváros ? A jubileumi — 1981-ben ünnepli megalakulásának 60. évfordulóját — Poznani Nemzetközi Vásárra 40 országból körülbelül négyezer kiállítót várnak. Köztük olyanokat, mint Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Magyarország. A széles körben ismert, nagy tradíciókkal rendelkező (június 14. és 23. között sorra kerülő) vásár mellett hagyományosnak még nem nevezhető, de annál nagyobb szakmai jelentőséggel bíró,é s a magyar gazdaság számára is érdekes rendezvényekre kerül még sor Poznanban. Közülük kettőt emelünk ki: a KOMEX elnevezésű környezetvédelmi és a csomagolástechnikával foglalkozó TAROPAK szalont. A KOMEX a szocialista országokban ma még egyedülállónak számító rendezvény, s korántsem tekinthető véletlennek, hogy a KGST-n belül éppen Lengyelország vállalkozott egy ilyen jellegű szalon megszervezésére. A baráti ország szakemberei súlyosnak tartják a környezetszennyezéssel kapcsolatos gondokat. Nem mintha a többi szocialista ország sokkal jobban állna a környezetvédelem ügyében — , éppen ezért különös, hogy e területen a nemzetközi tanácskozások, szimpozionok megszervezésén túl az együttműködésben elég kevésre jutottunk. Tény, hogy a környezet védelmét szolgáló berendezések meglehetősen drágák. De különösen sokba kerülnek akkor, ha mindegyik ország különkülön költ a kifejlesztésükre — vásárolja meg ugyanazt a drága licencet —, ahelyett, hogy a „szomszéd” által már elért eredményekre is támaszkodna. A feladatok összehangolása, az eddiginél egységesebb mérési rendszer kialakítása, kooperáció, a berendezések cseréje, nos, mindennek előkészítéséhez — ígérik a KOMEX szervezői — a poznani találkozó kiváló alkalmat nyújt majd. Alig néhány napja írtunk arról, hogy a magyar mezőgazdasági, élelmiszeripari termékek kivitelének növelésében mekkora szereppel bír az eddiginél korszerűbb, a „vevőcsalogató” csomagolás. Az immáron nemzetközi rangot kivívott TAROPAK — mely egy a csomagolástechnika nemzetközi egyesülete által támogatott rendezvények közül — a magyar szakembereknek is választ adhat néhány, ma még nyitott kérdésre. Többi közt arra, honnan, milyen áron — milyen pénznemért — szerezhetnek be a jövőben korszerű csomagolóanyag-gyártó gépeket, anyagokat, csomagolóberendezéseket, belső szállítóeszközöket és raktárberendezéseket. Miután Lengyelországban a csomagolástechnika és a raktározás gondjai hasonlóak a magyarországihoz, várható, hogy a szervezők rangos nemzetközi mezőnyt gyűjtenek össze a kiállításra, a hozzá kapcsolódó szimpozionra és konferenciára. —puskás— Mennyit kell fizetni az állami üzletekért dés szerint a bérleti díj összegének megállapításánál a következők szerint kell eljárni: A bérleti díj minimális mértékének megállapításakor abból kell kiindulni, hogy az fedezetet nyújtson a felmerülő költségekre, továbbá tegye lehetővé a vállalatnál eddig elért nyereség biztosítását. Az üzlettel kapcsolatos költségek áthárítása a következők szerint történhet: A bérlő jogosult az üzletben található berendezés jellegű állóeszközök megvásárlására. Ilyen esetben az eladott állóeszközökkel kapcsolatban semmiféle díj felszámításának helye nincs. Ha a bérlő nem él ezzel a lehetőséggel, akkor a vállalat az átadott berendezésjellegű állóeszközök bruttó értékének évenként 8—12 százalékát számíthatja fel használati díj címén. Az összeg nem lehet kevesebb, mint a szóban forgó állóeszközök értékcsökkenési leírása. A bérlő a vállalat által átadott forgóeszközöket általában megvásárolja, mód van azonban arra, hogy az üzlet fogyóeszköznek minősülő berendezését és felszerelési tárgyait a vállalat bérbe adja. Ennek évenként felszámítható mértéke az átadott forgóeszközök mértékének 8—12 százaléka. A bérbeadott üzletekkel kapcsolatos vállalati központi költségek minimálisak. Azoktól a gyakorlatban el kell tekinteni. Ilyen címen költséget nem lehet felszámítani. Tartózkodni kell a túlzott mértékű nyereséghányad felszámításától. • A belkereskedelmi miniszter állásfoglalást adott ki az állami üzletek bérletéért fizetendő díj tartalmáról. Az intézke Napirenden a fürdővíz A Széchenyi-gyógyfürdő kultúrtermében csütörtökön a hazai bakteorológusok vitatták meg a fővárosi fürdők higiéniai problémáit a Magyar Hidrológiai Társaság rendezte ankéton. A legtöbb fővárosi fürdő vize nem eléggé tiszta — állapították meg. Ennek egyik oka az, hogy a strandok, fürdők többsége korszerűtlenebb az európai országok újabban épült fürdőinél, amelyekben az úgynevezett visszaforgatásos tisztítórendszert alkalmazzák. A KÖJÁL szakemberei a jövőben fokozottabban ellenőrzik majd a fürdők, strandok higiéniáját és a víz, bakteorológiai tisztaságát. 7