Magyar Nemzet, 1980. december (36. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-31 / 305. szám
6 NAPI KRÓNIKA miiiimiiHinimiimiiniuiiiiHHimimiimM — Az Ajkai Timföldgyár bővítése befejeződött. Az év utolsó munkanapjára minden feltételt megteremtettek, hogy az új esztendőben megnövekedett kapacitással termelhessenek. A gyár évi timföldtermelő kapacitása 80 ezer tonnával bővült, nőtt a timföldgyártás technológiai színvonala, s termelékenysége is. Az egy főre jutó timföldgyártás 257 tonnáról évi 384 tonnára emelkedik. A főváros környezetvédelmének új létesítménye, a dél-pesti szennyvíztisztító -telep biológiai egységének bővítése az év végére elkészült. A befejeződött munkák eredményeképpen a kapacitás 72 ezer köbméterre bővült, s ez — a városrészek további fejlődését is figyelembe véve — a következő két évtizedben elegendő lesz a kommunális szennyvíztisztítási igények kielégítésére. Az új egység néhány hónapos üzemi próba után előreláthatólag a jövő év derekán lép munkába. A szövődéi rekonstrukciót határidőre befejezték a győri Rábatext Textilipari Vállalatnál. Az üzem korszerűsítésére csaknem háromszázmillió forintot fordítottak. A szövődéi fejlesztéssel megteremtették a termékszerkezet-váltás műszaki hátterét. A vásárlói igényeknek megfelelően növelték a színes, jobb minőségű mintás kelmék arányát. Az újévi előkészületek befejezéséhez közelednek Moszkvában. A szovjet fővárost tarka lámpafüzérekkel, neoncsőből készült színes fenyőfákkal, virágokkal díszítették fel. A városközpontban 250 különleges formájú világítótest járul hozzá az ünnepi kivilágításhoz. Megérkezett Moszkvába az ország karácsonyfája , a 18 méteres sudár fenyő is, amelyet a Kreml kongresszusi palotájának církedtermében állítottak fel. Az ipari robotok zárgyártását és exportálást a Szovjetunióba az V. ötéves tervidőszak elején kezdték meg az Egyesült Izzóban. Az idei év végéig ötszáz magyar robotberendezést szereltek fel szovjet üzemekben. Míg kezdetben az ipari robotok csak 22-féle műveletet végeztek el, a most készülőkre már 256 program táplálható be. A híres kölni dóm, a gótikus építészet remeke a város ipari szennyezettségének áldozatává vált, kövei mállani kezdenek. Szakemberek szerint a dóm jelenleg nyolcszor olyan gyorsan pusztul, mint száz évvel ezelőtt. Nagy virsliszállítmányokat indítottak útnak az év utolsó napjaiban az ország különböző vidékeire a Győr-Sopron megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat üzemeiből. A legtöbb virslit a győri gyár készítette, több mint ezer mázsát. A megyei igények kielégítése mellett segítették Budapest, Tatabánya és Pest megye ünnepi ellátását is. — Javítási ügyeletet tart a Fővárosi Felvonójavító Vállalat, 1981. január 1-én és 2-án. A hibákat a 408-940-es telefonszámon lehet bejelenteni. — Ünnepélyes munkásgyűlésen adta át a budapesti Páva Ruhagyár harmadik vidéki üzemét kedden a Tolna megyei Tamásiban Dobrotka László könnyűipari miniszterhelyettes. Az új gyáregységben évente 85 millió forint értékű női- és leányka ruhát, blúzt, és babaholmit készítenek, belföldre és exportra. A Pécsett készült dokumentumkötetet jelentetett meg a Horvátországi Magyarok Szövetsége. A csaknem háromszáz oldalas mű az úgynevezett baranyai háromszög — földrajzi nevén: Drávaszög — 1941 és 1944 közötti politikai történetének válogatott dokumentumait tartalmazza. A könyv Pécs jugoszláviai testvérvárosában, Eszéken jelent meg. A kötetet Szita László levéltári igazgató állította össze, s Tóth Lajos újvidéki egyetemi tanár írt hozzá,előszót. — John Lennon 1956-os Bentley gépkocsija kalapács alá került, jelentik Los Angelesből. A rózsaszín és bíbor színekkel telepingált luxusautót Lennon a Beatles „kábítószeres korszakában”, 1966 és 1968 között használta. — A televízió szerdai műsora: 7.59: Műsorismertetés. 8.00: Tévétorna. 8.05: Szünidei matiné. 8.20: Nemtudomka, a költő. FF. 8.40: A cirkusz fényei. 9.05: A bűvös erdő. Mesejáték két részben. (Ism.) 10.35: Delta. (Ism.) 11.15: Sándor Mátyás. Tévéfilmsorozat VI4. (Ism.) 12.15—12.45: Lehet egy kérdéssel több? FF. 14.27: Műsorismertetés. 14.30: Telesport. (A december 18-i adás ismétlése). 14.55: Hírek. 15.00: Estély az Idővárban. 16.05: Mindenki közlekedik .. . FF. 16.20: Öt perc meteorológia. 16.35: Fehér Toll. Amerikai kalandfilm. (Ism.) 18.15: A közönségszolgálat tájékoztatója. 18.20: Szilveszteri reklámshow. 18.30: Szuperbola. 19.10: Tévétorna. 19.15: Esti mese. FF. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Szilveszter 1980! 20.00: Hol colt, hol nem volt . . . 20.30: Alfonshow. 20.40: Az öt dudás visszatér. 21.20: Házibuli. 21.50: Tiszta őrültek háza. Hofi Géza műsora. 22.30: A holnapra koccintunk .. . 0.30— 2.00: örökzöld dallamok. — 2. műsor. 19.03: Műsorismertetés. 19.05: Mindenki közlekedik . .. FF. (Ism.) 19.20: öt perc meteorológia (Ism.) 19.30: Tv-híradó. 20.00: A denevér. Balett Strauss operettje alapján. 21.30—24.00: Non-stop-pop-rock. A Tv szilveszteri tánczenei műsora. — Rekordévet zártak a Salgótarjáni Kohászati Üzemek újítói. Az idén 316 újítást vezettek be, húszmillió forint haszonnal. Ilyen nagy összegű megtakarításra még nem volt példa a salgótarjáni nagyüzem újító mozgalmának harminckét éves történetében. Csúcsnak számít az újításokért kifizetett egymillió-háromszázezer forintnyi díj is. A tanárok 1981. évi továbbképzését januárban megkezdik a ELTE-n. Tíz megyéből jelentkeztek továbblépésre tanárok, a többit a szegedi és a debreceni egyetemen képzik tovább. Csaknem százan kérték ismeretkiegészítő oktatásukat, főleg magyar, történelem, pedagógiai vezetés, matematika, fizika, kémia és földrajz szakon. Pusztulóban van az Iseöböl a japán Jokkaiti város közelében. A város gyáraiból ugyanis naponta húsz tonna mérgező hulladék kerül az öbölbe. A Japan Labour Bulletin című lap legutóbb azt írta, hogy a víz mérgezői nemcsak óriási gazdasági kárt okoznak, például a halászatnak, hanem veszélyeztetik az emberek egészségét, sőt életét is. A kisvárosban — a lap szerint — már több mint ezren betegedtek meg a környezet szennyezettségének következtében. SZEMÉLYGÉPKOCSIJÁVAL KISODRÓDOTT AZ ÚTTESTRŐL a Borsod megyei Gesztely külterületén Süti Béláné 18 éves miskolci lakos, s az útmenti árákba hajtva, fának ütközött. A szerencsétlenségnél a személygépkocsi utasa, Diószegi Dezsőné 59 éves bükkaranyosi lakos életét vesztette, Süti Béláné pedig életveszélyesen megsérült. — ELTÉVEDT A HEGYEKBEN a csehszlovák—lengyel határ mentén egy csoport lengyel diák a karácsonyi ünnepek alatt, jelentik Prágából. A hegyi mentőszolgálat csak két napi kutatás után bukkant rájuk, addigra azonban három fiatal már megfagyott. A többieket kórházba szállították. A Belkereskedelmi Továbbképző Intézet nyelvtanfolyamokat indít német, angol, francia nyelvből középhaladó, haladó és államvizsgaelőkészítő szinten. Felvilágosítás : 177-987. Jelentkezés, felvételi vizsga, tandíjbefizetés: január 7., 8., 9-én, 14—18 óráig. Budapest, IX., Szamuely u. 30—32. L 120. — A Budapesti Művelődési Központban (Bp., XI., Szakasits A. u. 55.) 2-án, pénteken) 19 órakor Jazz pódium Deseo—Kőszegi Quartett hangversenye. Belépődíj: 20.— Ft. 3-án, szombaton, 16 órakor Nyugdíjas klub. Vendégeink: Zentay Anna, Puskás Sándor, ifj. Puskás Sándor. — „Egy kis édes félhomályban” — Eisemann Mihály-est, 1981. január 9-én, 19 órakor az Óbudai Klubházban (Zichy-kastély, III., Fő tér 1.). Közreműködnek: Sáros Katalin, Verebély Iván, Zsoldos Imre és a Nádas-trió. Jegyek elővételben válthatók a helyszínen. X — Péczeli Sarolta dalestje 1981. január 7-én, 19 órakor az Óbudai Klubházban (Zichy-kastély, Szt.,'. tér 1.). Zongorán kísér Stohmann Imre. Jegyek elővételben is válthatók az Országos Filharmónia pénztárában, valamint a helyszínen. X — József Attila Színház 1980. január havi bérleti műsora. A koronatanú : 2. pénteken este fél 8, J. bérlet 2. 3. szombat, C. bérlet 2. 9. péntek, L. bérlet 2. 11. vasárnap du. Vasutas 2. 16. péntek E. bérlet 2. 17. szombat este Móricz 2. 22. csütörtök H. bérlet 2. 26. hétfő B. bérlet 2. 29. csütörtök N. bérlet 2. , X 12 éves ustókám életét jelentő fekete hosszú szőrű németjuhász kutyája, dec. 26-án este elveszett. NERO névre hallgat. Aki tud róla, 375-461-a. telefonon este értesítsen. X iiitiiiiiiiiiiii'iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiimffliiiiini'Jiniiiiiiitiiiiiniiiniiinimitimmiirhiiiiiiii'risiiiiiiiiiiiiHiiiiiiKiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiniin'.iiinininBnniiiniiüiiinm STÍLUS — Hatékonyak ezek a gyerekek? (Vasvári Anna rajza) A SZERSZÁM- ÉS KISGÉPÉRTÉKESÍTŐ VÁLLALAT értesíti tisztelt vásárlóit, hogy 1981. január 4—17. között az alábbi szaküzleteink leltár miatt zárva tartanak KISGÉP SZAKÜZLET Budapest VI., Bajcsy-Zsilinszky út 43. SZERSZÁMÁRUHÁZ Budapest X., Kőbányai út 49. Fenti időszak alatt SZERSZÁMSZAKÜZLETÜNKBEN Budapest VI., Bajcsy-Zsilinszky út 37. készséggel állunk tisztelt vásárlóink rendelkezésére ____Magyar Nemzet____ — Mészáros Márta Örökség című filmjének zenéje, Döme Zsolt szerzeménye kislemezen már kapható, ha megkésve is. A fülbemászó tangót Hernádi Judit énekli, szövegét Verebes István írta. — 101. születésnapját ünnepelte kedden Dunaújvárosban a város legidősebb polgára, Kiss József. A városi szociális otthonban meghitt ünnepségen köszöntötték rokonai, szobatársai, valamint az intézmény dolgozói és vezetői. — Orosz Dezsőné Vigyázó Piroska, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, aki 1935 óta volt a párt tagja, 82 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása január 6-án 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. A legidősebb magyar berepülő pilóta, Fehér Antal, aki részt vett 1919-ben Szamuely Tibor útjának előkészítésében, 90 éves korában elhunyt. Temetése január 4-én lesz a Pesterzsébeti temetőben. — HALÁLOZÁS: Józsa Andrásné dr. Völgyesi Aranka tanárnő, 1980. dec. 1-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1981. január 4-én, fél 9 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy özv. dr. Segesváry Viktorné sz. Kovács Margit, a miskolci Tóth Pál református leánygimnázium és líceum egykori tanára, aranydiplomás pedagógus, 1980. december 23-án elhunyt. Gyászolják fia, Viktor, unokája, Gábor, rokonai, tanítványai. — Mély fájdalommal és szomorú szívvel tudatjuk, hogy Czellár Ferenc, 1980. december 22-én, életének 88. évében elhunyt. Két lánya, veje, négy unokája gyászolja és emlékét soha nem fogja elfelejteni. Az Óbudai temetőben kísérjük utolsó útjára, hétfőn, 1981. január 5-én, 11.30 órakor. — Mély fájdalommal tudatjuk mindenkivel, akik ismerték, hogy szeretett férjem. Molnár Géza temetése 1981. január 4-én, 9 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Molnár Gézáné, 1012 Győző u. 5. X — Fájdalommal tudatjuk, hogy forrón szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédmamánk, rokonunk, özv. V. Homoky Jánosné Lukács Mária, 1980. dec. 24-én, életének 87. évében tragikus szerencsétlenség következtében elhunyt. Temetése 1981. jan. 4-én, 12.15 órakor lesz a Győr-Nádorvárosi temetőben. Gyászolják: leánya, Viski Hanka Zsoltné Homoky Klára, fiai, Homoky József (Anglia) és Homoky István (Kanada), menyei, veje, unokái, dédunokái és a kiterjedt rokonság. — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Breuer László 69 éves korában, hosszantartó, súlyos betegség következtében elhunyt. Gyászolják: felesége, nővére, rokonai és barátai. Temetése 1981. január 4-én, vasárnap déli 1 órakor lesz a Rákoskeresztúri temetőben, (Kozma u. 6.) . — Értesítem mindazokat, akik ismerték és szerették drága jó férjemet, Fuchs Lászlót, hogy váratlan hirtelenséggel, 74 éves korában eltávozott az élők sorából. Temetése 1981. január 4-én, vasárnap de. 10 órakor a Rákoskeresztúri temetőben (Kozma u. 6) lesz. Gyászolja felesége és családja. X — Köszönetnyilvánítás: Hálás köszönet mindazoknak, akik Jányi Károly temetésén személyesen megjelentek és mindazoknak, akik részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhítették. Zsoldos György és a gyászoló család. X ■Szerda, 1980. december 31. Zé levelei Tisztelt Idősközpont! Alulírott Zé, mélységes elgondolkodásba estem, aminek a tévé volt az oka. Jelzem, hogy a tévét elég gyakran nézem, amikor a fáradságom megengedi, hogy minél több kultúrát és műveltséget sajátítsak el, és ezáltal hasznosan töltsem el a szabad időmet, amit az alkotmány is biztosít mindenki számára, de nem mindig szoktam utána elgondolkodni. De most mégis elgondolkodtam, emiatt arra a kérdésemre kérek választ, hogy továbbra is érvényes-e az a mondás, hogy nálunk a legfőbb érték az ember? És ha igen, akkor mit tesznek annak az érdekében, hogy ez naponta megvalósuljon, és emberek úgy tekintsenek egymásra, mint értékre, akit nem lehet pótolni. Megdöbbenéssel láttam ezen tévéadásban, amely kulturális hetilap, a nevezetes professzor Magyar Imrét, aki ámbár mosolygott, de mégiscsak kiderült, hogy ezentúl még jobban műveli az irodalmat, ami ugyancsak kultúra és műveltség, de nem azért teszi ezt, mert ehhez van a legnagyobb kedve, hanem azért, mert elmúlt hetvenéves, és ilyenkor már egy professzornak is kötelező a nyugdíj, mert ezt írja elő a szabályzat. És jelzem, hogy én nem vagyok hálás betege ezen professzornak, mert most láttam először a tévében, de azért mégis el kell gondolkodni a dolgon, amit úgy kell érteni, hogy jó szabályzat-e az olyan, amelyik tétlenségre kárhoztatja a kiváló tudósokat és orvosokat? Mert az a tévében is látszott, hogy szellemi épsége teljes tudatában beszélt. Hogy gondolja ezt a T. Központ? Mert én mint állampolgár, nem tudom egyelőre még felfogni ezt az egészet. Mert ha valaki hetvenéves koráig nevezetes tudós és professzor, akkor mi történik vele egy nap alatt, hogy azontúl már nem képes ellátni a feladatát? Egyszerre elfelejtett mindent, amit addig tudott? Ha ez így van, akkor nem óhajtok hetven évig élni, mert ha egyik napról a másikra elfelejtek mindent, akkor azután már csak az jöhet, hogy muzsikáló bilit kell vennem, mert a zeneszóval jelzi, hogy már elvégeztem a dolgomat, arra az esetre, ha nem venném észre. Vagy a hetven év azt jelenti, hogy az ember nem képes lépést tartani a fejlődéssel? Akkor hogy lehet ma elnök az illető Reagan Amerikában? Nem szólva arról, hogy van, aki már harminc- vagy negyvenéves korában sem képes erre, és mégis egyre följebb emelkedik. Vagyis én úgy látom, hogy nem az életkortól függ, hogy valakinek mennyire fiatal a gondolkodása, mert például ott volt az a Goethe is, aki miniszter is volt, meg verseket is írt egyszerre. És nagy baj lenne, T. Központ, ha a tudósokat és az orvosokat a futballbírókkal tévesztenék össze. Mert ők csak ötvenkét éves korukig bíráskodhatnak, és ez is szép dolog tőlük, hogy ennyi ideig is kibírják olyan közelről nézni azt a rengeteg rossz meccset. De azért ennek mégiscsak van értelme, mert ha a focisták lazsálnak is, a bírónak állandóan ott kell lennie, ahol a labda pattog, hogy megakadályozza a szabálytalanságot, és ezért rengeteget kell futnia. Az meg már nem megy úgy ötven év fölött, mint ha húszévesek vagyunk. De egy tudósnak nem kell futnia, éppen elég, ha le tud ülni az íróasztalához, és ott nyugodtan töri a fejét a problémán. És egy orvosnak se kell futnia, mert tőle meg azt várjuk, hogy megállapítsa a betegséget, és ha lehet, gyógyítson ki belőle. De ez más dolgozókra is vonatkozik, mert van aki pihenni akar, van aki dolgozni. És elég elszomorító, T. Központ, hogy ezek szerint az ötvenöt vagy hatvan vagy hetven év, attól függ, ki mit csinál, az egy olyan küszöb, amelyikben mindenkinek hasra kell esnie, és aztán már az ő dolga, hogy hogyan tápászkodik fel utána. És még azt se mondom, hogy a professzorság legyen egy örökös valami, de más a kinevezés, és más a gyógyítás. Gyógyítani katedra nélkül is lehet. És ha ebben megakadályozunk valakit, csak azért, mert már hetvenéves, akkor a legnagyobb pazarlásba esünk. És a békés öregség és a nyugdíj nem mindenkinél abból áll, hogy akármikor sorbaállhat kocsonyahúsért, vagy lemehet a térre sakkozni vagy ultizni a többi nyugdíjassal, hanem esetleg továbbra is hozzá akar járulni az ország boldogságának eléréséhez, vagy pedig segíteni akar a szenvedő emberiségen. És ettől lesz békés és nyugodt az öregsége. Úgyhogy, T. Központ, sürgősen vizsgálja meg ezt a dolgot, mert nem igazság, hogy bárkit is megfosszunk az élete értelmétől a kora miatt. Különös tekintettel vegye figyelembe, hogy újfajta vírusok kezdenek elharapózni, és ennek csakis influenza lehet a vége. És nekem az az állampolgári tapasztalatom, hogy a betegség megelőzésére a C-vitamin mellett a legjobb a rendszeres és értelmes élettevékenység. Sürgős elgondolkodásukat, és kérdésemre a választ várva, tisztelettel: Zé Győző Imre Párás, helyenként ködös idő Szárazföldünk déli vidékei fölött lassú mozgású, száraz levegő helyezkedik el, ezért majdnem mindenütt napos az idő. Csupán a Földközi-tenger nyugati medencéje fölött erősen felhős az ég, és ott eső, zápor, sőt helyenként zivatar is előfordul. Az Alpok—Kárpátok vonulatától északra fekvő vidékek fölött váltakozó nedvességtartalmú, óceáni léghullámok vonulnak. Nyomukban igen gyakran változik a felhőzet, általában erős a szél, és többfelé esik az eső, záporeső. A változékony időjárást okozó léghullámok pályája igen lassan, de dél felé helyeződik. Kedden hazánk északi"északkeleti " vidékei fölött erősen felhős volt az ég, a levegő egész nap párás maradt, egy-két hegyvidéki tájon a köd sem oszlott föl. A hőmérséklet csúcsértéke ezért csak —1, +3 fokot érte el. Másutt a napos, száraz időben 3, 6 fokig emelkedett a hőmérséklet. Várható időjárás szerda estig. Főként az északi megyék fölött nő meg erősen a felhőzet, de számottevő eső ott sem valószínű még. A reggeli köd néhány helyen napközben is megmarad, emiatt a hőmérséklet is 0 fok körül marad. Másutt 3, 8 fokra melegszik fel a levegő. A Duna vízállása kedden Budapestnél, 329 cm volt. Európai időjárási helyzet 1980. december 31. Az 1980. december 31., 06 órára előre jelzett európai időjárási helyzet -ZcA- Meleg front M EsS -1. a Hideg front Havazás -as- Okkluzids front V Zápor --gi- Az áramlás iránya f? Zivatar ‡ 'Köd A Az alacsony nyomás középpontja X 'A magas nyomás középpontja Budapest felhős 4 Ankara derült 8 Athén napos 12 Belgrád párás 4 Berlin esős 9 Bécs felhős • 5 Bukarest párás 2 Helsinki havas eső 4 Kiev borult 2 Koppenhága esős 5 Leningrád havas eső 4 Lisszabon derült 13 London záporeső 8 Madrid derült 8 Milánó párás 4 MinSZk esős 7 Moszkva borult 1 München párás 3 Oslo hózápor 3 Párizs esős 11 Prága borult 6 Róma felhős 12 Stockholm havas eső 4 Szófia párás 2 Varsó borult 8