Magyar Nemzet, 1981. január (37. évfolyam, 1-26. szám)

1981-01-17 / 14. szám

4 A Házi muzsika címmel hangversennyel egybekötött beszélgetést rendeznek január 23-án, pénteken este nyolc órakor a fészek Művészklubban. A műsort Szokolay Sándor szerkeszti és vezeti, közreműködik Berkes Kálmán klarinét-, Jandó Jenő zongora-, Lukács Pál brácsaművész, Takács Taradra magánénekes.+ Tanári kart karika Címmel beszélgetést rendez Weöres Sándor Ének a határtalanról című kötetéről a Magyar Rádió és a TIT budapesti irodalmi szakosztálya január 19-én, hétfőn este 11 órakor a Kossuth Klubban. A beszélgetés résztvevői: Domokos Mátyás, Tüskés Tibor és Weöres Sándor. Közreműködik Csorrtás Mariann, vitavezető Bata Immrre. Ggil hét BCIÍFEST HANGVERSENYTERMEIBEN AZ ÚJ BUDAPEST VONÓSNÉGYES múlt pénteki estjén Beethoven cisz-moll kvartettjei és Scnönberg Első vonósnégyesét szólaltatta meg a Zeneakadémia Kistermében. Beethoven hatalmas kései opuszát első ízben játszotta az együttes és ez meg is látszott előadás jó néhány bizonytalanságán. A bizonytalanság nem techetikai volt, inkább az egyetlen nagy lélegzetre szánt, monumentális alkotás koncepciójában érződött: az előadás azt a benyomást keltette, mintha Kiss András társulata még nem alakította volna ki a maga számára ennek a műnek pontos hangzó képét és formái arányait. Helyenként zökkenők mutatkoztak egy-eg.y dallam megrajzolásában ott ahol az apróbb motívumokat egymástól veszik át, a hangszerek. Nemcsak a megszólaltatás otthonos biztonsága, hanem az előadott mű különlegessége is hozzájárult ahhoz, hogy az Új Budapest Vonósnégyes estjének igazi értékét a műsor második számában, Schönberg fiatalkori d-moll vonósnégyesében találjuk meg. A század első éveiben komponált, 7-es opusz-számmal jelzett kvartett a zeneszerző műjegyzékében ugyan mint „Első” szerepel, valójában azonban megelőzi ezt egy D-dúr vonósnégyes, a múlt század utolsó évtizedéből. A d-moll kvartett háztgzásvilága a vele szomszédos Megdicsőült és ével rokon. Formálásában az egytételes koncepciót valósította meg Schönberg, azt a bonyolult és szellemes képletet, amelyet elsőnek Liszt alkalmazott h-mor szonátájában: egyetlen hatalmas szonátatétel, amelynek különböző formarészei azonban önálló tételek funkcióit is betöltik. . Az Új Budapest Vonósnégyes eddigi működése során is érdemeket szerzett már azzal a törekvésével, hogy repertoárját keveset játszott, kevéssé ismert művekkel gazdagítsa."Ez a gchönbergi kvartett mélyén átélt, átgondolt és valóban virtuóz előadásban került be — reméljük! — zenei életünk vérkeringésébe, ami újabb jelentős eredménye Kiss András, Andrássy Pál, Bársony László és Párkányi Tibor művészi munkájának. FELLEGI ÁDÁM szombati Beethoven-estjének legnagyobb érdeklődésre számot tartó mozzanata a Hamtnerklavier-szonáta előadása volt. Egyrészt azért, mert ez a hatalmas kései opusz a zongoraművészeknek nemcsak a rá-termettségét, de bátorságát is alaposan próbára teszi és még aizok is óvakodnak műsorukra tűzni, akiknek technikai és zenei képessége lehetővé tenné a mű problémáinak megoldását, másrészt azért, mert éppen Fellegi Ádám az a zongoraművészünk, aki — szinte monopóliumként — évek óta műsorán tartja a B-dúr szonátát, így már nemcsak a mű felhangzásának lehetősége vonz, de annak felderítése is érdekes, hogyan fejlődik ez a Fellegi-féle előadás az idők folyamán, módosítja-e és hogyan régebbi előadói koncepcióit a művész? Az előadást technikai kifogástalansága és szellemi bravúrja már első ízben figyelmet keltett és színvonala most is imponálóan magas. A hangszer adottságait dacosan tüntetőn figyelmen kívül hagyó, anyagszerűtlen technikai követelményeknek bravúrosan felel meg; megilletődött perceket szerez a gyönyörű lassú tétel során és a szellemi erőpróba netovábbját jelentő fúgát is plasztikusan, logikusan mintázza meg. Ha ennek ellenére mégsem jelentett kivételes élményt mostani előadása, ennek okát a feszültség időközönkénti kihagyásában, az előadó szellemi készenlétének sajátságos egyenetlenségében kell keresnünk. Olykor — teljesen váratlanul— meglazul figyelme, a összpontosítása, ilyenkor apró és indokolatlan tempóbeli egyenetlenségekre hajlik. Ez a jelenség Fellegi Ádám műsorának további részében — a T e-mpll és a „Búcsú’ (Les Adieux) szonáta előadása során is fel-feltűnt. A legharmonikusabb produkcióban, a kéttételes e-moll szonátában zavart,a legkevésbé: itt jótékony túlsúlyba került az ízléssel közvetített romantikuspátosz és a bensőséges dalolás kiegyenlített ragyogása." KULKA JÁNOS vezényelte hétfőn az Állami Hangversenyzenekart. Műsora ötletesen és logikusan kapcsolta össze Berg Hegedűversenyét és Mahler Első szimfóniáját, hiszen az „Új bécsi iskola” sok szempontból Mahler művészetéből fejlődött ki. A hegedűverseny előadása azonban nem keltett teljes illúziót. Kovács Dénes már több alkalommal játszotta ezt a művet, amelynek ezúttal is virtuóz és ihletett szólistája volt. A zenekari kísérettel azonban nem sikerült magasabb szellemi síkon összetalálkoznia; nem ritkán azt a benyomást keltettek, mintha más-más nyelvet beszélnének, ami természetesen sokat rontott az előadás hatásán. Kulka János kikezdhetetlenül biztonságos vezénylését, Ferencsik János egykori növendékének kifejezésben gazdaságosságát, szabatosságát, célratörő technikai pontosságát és zenei gazdagságát igazában csak a Mahler-szimfónia előadása fedte fel a hallgatóság előtt. Itt sem egy csapásra hódított: az első tétel kissé erőltetetten külsőséges interpretálásán még ott érzett a Berg-korriert fiaskójának gátló hatása. E gátlás alól teljesen csak a scherzo tételben szabadult fel Kulka János,itt talált valóban egymásra karmester és tenekar a legharmonikusabb megértés jegyében. Ez a művészi harmónia a szimfónia további tételeinek valóban remek, meggyőző tolmácsolásában ért diadalmas tetőpontjára. EMIN HACSATURJAN, a neves szovjet-örmény muzsikus-dinasztia jeles karmestertagja mutatkozott be csütörtökön az Állami Hangversenyzenekar élén. Az első benyomás határozottan ellentmondott mindannak a képzettársításnak, ami a Hacsaturján név láttán -hallatán a hangi zene- hallgatókban feltámad. Tüzes, örmény temperamentumot, színes fantáziát, kiapadhatatlanul burjánzó ékesítő kedvet képzelünk e névhez. Emin Hacsaturján ezzel szemben megfontolt, pontos, nagyon kulturált muzsikus és rutinos karmester, de kissé tartózkodó. Muszorgszkij Éj a Kopár hegyen című, bizarr zenekari költeményének előadása ugyancsak nélkülözte a karmester képzelőerejét. A megbízható kéz és éber szellem azonban Rachmaninov c-moll zongoraversenyének kísérete során már hivatása magaslatán állott, a zongoraszólamot tiszta és arányos zenekari hangzás, biztos ritmika helyezte szilárd alapzatra. Ezen a szilárd alapzaton Gabos Gábor valóban szuverén pontossággal és lefegyverző virtuozitással mintázta meg századunk legszebb romantikus versenyművének szólóját. Hasonlóképpen tiszta és arányos hangzásképet nyújtott Brahms 111. szimfóniájának megszólaltatása. Itt derült ki, hogy Emin Hacsaturján művészi alkatához valójában Brahms világa áll a legközelebb az est műsorán megszólaltatott szerzők közül. Ez a szemérmes férfi-líra, ez a szűkszavú önvallomás értő és érett tolmácsra lelt a kiváló karmester személyében. Pándi Marianne ___MnovarXCurM _ _ A kor képe a művészetben Kiálítás Augsburgban Aki ma Augsburgban azt a várost keresi, amelyről tudja, hogy gazdagsága, politikai szerepe, nem utolsósorban művészete, révén joggal sorolták a legszebb német városok közé, azt letaglózza a mai Augsburg valósága. A régi Augsburg az 1944—45-ös amerikai bombázások nyomán romhalmazzá vált. Belőle sértetlenül csak az maradt meg, amit biztonságba helyeztek: a város híres díszkútjai, templomainak mozdítható díszítése s a múzeumok műkincsei. Augsburg szerepe Európa politikai életében, társadalmi és vallási mozgalmaiban vagy akár művészetében sokkal nagyobb volt, mint amennyit ma érzékelünk belőle. Különösen a város fénykorában, az 1530— 1630 közé eső évszázadban, amikor a német-római birodalom városaként valóban a világ egyik központjának számított. Itt tartották a Habsburg-uralkodók a birodalmi gyűléseket, s a város bankárai, a Fuggerek és Welserek, nagyszabású pénzügyi és kereskedelmi ügyleteikkel innen tartották kezükben fél Európa örökösen pénzszűkében levő uralkodóit, köztük a magyar királyt is. Akad egykorú forrás, amely például a mohácsi csatavesztést is annak tulajdonítja, hogy mivel a magyar király, korlátozni kívánta a felvidéki bányavárosok rezéből hatalmas nyereséget zsebrevágó Fuggereket, ezért a nagyhatalmú bankház megorrolt rá, s nem adott elegendő pénzt a magyar had felállításához. Erről az Augsburg számára igen fontos korszakról rendezett kiállítást a város Fordulat a világban — Augsburg a reneszánsz és a barokk között címmel. Az alkalmat egy kerek jubileum adta: 450 éve, 1530-ban Augsburgban, vagy ahogy a régi magyar nyelvben mondták, Ágostéban, V. Károly császár előtt a lutheri reformáció híveinek képviselői felolvasták hittételeiket; ez volt a Confessio Augustana, ■az ágostai hitvallás A kiállítás, amelyre a Szánművészeti Múzeum és az Iparművészeti ■ Múzeum is adott kölcsön műtárgyakat. nem egyháztörténeti jubileumi tárlat, s nem is pusztán művészettörténeti bemutató. Abban a nagy európai kiállításdömpingben, amelyet az 1900-as esztendő hozott,, mindenekelőtt a történeti kiállítások domináltak. A tizedzer Medici-kiáltás, a bajai uralkodóház, a Wittelsbachok egyik egy jellegzetes alakja köré formált müncheni és trausrutzi tárlatok, a bécsi, melkischallaburgi és féltoronyi Mária Terézia- és II. József-kiállítások ugyanazt példázzák, mint az augsburgi: a rendezők társadalmi foldaslatok követésére, bemutatására törekedtek. A középkor és újkor határán keletkezett, műalkotásokkal olyan város művészeti, művelődéstörténeti képét kívánta felvázolni Augsburg, amelyben a korszak problémái sűrítetten jelentkeztek. Mindenekelőtt a reformáció és a képzőművészet különleges kapcsolata. Egy augsburgi festő, az idősebb Jörg Breu például ahhoz a szélsőséges irányzathoz tartozott, amely az egyházi gyakorlatból száműzte s elpusztította a laitórikus felfogást tükröző művészeti alkotásokat. Számunkra abszurdnak tetszhet a képromboló festő figurája. Breu azonban ugyanakkor hónapképeiben az augsburgi patríciusok ünnepeinek és hétköznapjainak olyan közvetlen, természetesen áradó ábrázolásával lép elő, amely elképzelhetetlen , volna a reformációnak a személyiségét felszabadító hatása nélkül. Az 1630 táján Augsburgban szinte egyidőben készült portrék egyikén, a festő Burgkmaiernek és feleségének későközépkori portréján, a házaspár képe az asszony kezében tartott tükörben két koponyaként tükröződik. A másikon egy augsburgi polgár kezében könnyedén tartott szegfővel, háta mögött antik pillérfővel, magabiztos természetességgel néz ki a képből. E két portré gyökeresen ellentétes felfogásában válik igazán szembetűnővé az az ,,áttörés", amelyet a kiállítás címében is jelezni kívánt (Wéll lái timbruéh). Áttörés az ember helyét a világban meghatározó szemléletben, a „földi élet siralomvölgy” középkori teóriájától az újkor evilágra nyíló felfogásához. A korszak emebere e nehéz átmenetben támasztékra lelt a reneszánsz művészetben és annak az antik, tehát egy kereszténység előtti kultúrához kötődő felfogásában. Ilyen, újfajta értékrendet tükröző jelentése van az előbbi portré hátterében a reneszánsz pillérfőnek. Még látványosabb a változás az augsburgi városi díszkutak témaválasztásában. 1537-ben még csak azért cserélik ki Szent Ulrich kútszobrát Neptun figurájára, hogy az ne sértse a protestánsokat, a század vége felé azonban már úgy választják ki az antikvitás korából a város köztereire állított kutak főfiguráit, hogy azok egy egész várost, vagy annak egy meghatározó társadalmi rétegét reprezentálják.. A német-római birodalmi városnak a római örökség és eredet hangsúlyozása politikum kérdése is volt, ezért került a főtérre a városalapító, Augustus császár kútiszobra (1593) s ezt követte hamarosan a kereskedők hatalmát, gazdagságát felidéző Merkúr kút, s a kézműveseket jelképező Herkules kútszobor. Az eltolódás a világi műfajok felé a korszak kulturális képének egyik alaptendenciája volt. A birodalmi gyűlések alkalmával uraik kíséretében Európa vezető művészei jönnek Augsburgba, s tevékenységük a stílusirányzatok áramlásának s az új törekvések meghonosításának egyik lényeges állomása lett. Tizian és Cranach, bécsi, velencei, müncheni, brüsszeli festők dolgoznak itt egyidőben, hatásuk azonban meglepő módon lég-, kevésbé éppen a helyi művé,szék alkotásaiban mutathatók ki. A helyi mesterek gyakorolatában a „képben szegényebb” műfajok kerültek előtérbe. Az 150-as évek táján kezd megnőni az addig sem jelentéktelen augsburgi ötvösség szerepe s- a város hamarosan Európa egyik jeles ötvösköz- pontja lett, ahol a század elején már csaknem kétszáz ötvös dolgozik mintegy száz segéddel akkor, amikor a festők még harmincat! sincsenek. Ha a kor igen megbecsült portréfestője, az ifjabb Hms Holbeinfiát már nem festőnek, hanem ötvösnek adja, az sokat fölfed a korszak művészetszemléletében bekövetkezett Változásból. A XVI. századi Augsburgban az ábrázoló művészetek iránti igényt főként a század második felében inkább a hosszabb-rövidebb időre érkezett itáliai, svájci és idegen, német mesterek elégítik ki, köztük például az a velencei Giulio Licinio, aki korábban éveket töltött Pozsonyban a vár kifestésével. E művészek természetes kifejezési formája a reneszánsz volt, ezért félrevezető némiképp a kiállítás alcíme — Augsburg a reneszánsz és barokk között —, mert azt sugallja, mintha a látogató itt az európai művészet stílusfejlődésétől és kategóriáitól független, különleges művészeti jelenség tanúja volna. Ezt azonban sem a kiállított művek, sem pedig a katalógus műelemzései nem igazolják. Sokkal inkább azt, hogy ebben az összetett folyamatban a középkor művészeti alkotásainak lerombolása egy új, még csak az elképzelésekben élő embertípus ideáljának, új értékrendszerének képzőművészeti reprezentálása, s a kétségek és zsákutcák manierista képi megfogalmazása együtt és egymás mellett élt. Bennük és általuk is Európa reneszánsza, azaz újjászületése játszódott le, s az augsburgi művészet mecénása és közönsége a város fénykorában csakúgy, mint hadaktól kiosztva ás pestistől megtizedelve nemcsak pártfogolta, de élte is művészetét. Ez volt vallási,politikai és társadalmi törekvéseinek megjelenítő eszköze, s a kiállítás tanúsága szerint nem kis mértékben lehetőség és támasz is abban, hogy történetének válságait a város átvészelte, s önmagát és helyét a német városok és Európa kultúrájában újra és újra megtalálja. Galavics Géza .Szombat, 1981. január 17. A cet gyomrában Sorescu drámája a Reflex Színpadon Az aktualizálódás, a mindent évfordulóhoz kötés divatozásában a román Sorescu Jónás című drámájának bemutatását, ha úgy tetszik, időpontokhoz is köthetjük. A közelmúltban Zalaegerszegen megtartott országos amatőr színjátszó fórumhoz, melyen végre remény csillant — egymás közötti rűsorcsere, programterv készítésével, no meg anyagi támogatással — a zilált, szemponttalan és hányódó sorsú amatőr színjátszó együttesek társulására, színházibbá válására. Természetesen a négy kiemelt együttesnek (a zalaegerszegi Reflex Színpad, a pécsi Nyitott Színpad, a budapesti H. U. R. K. .4. és a szegedi együtteseket képviselő Ifjúsági Ház színpada) nem lehet célja a jelentős juttatással sem — egymillió forintokról van szó — a hajdanvolt Déryné Színház pótlása. A műsorcserével ugyanakkor elérhetővé válhat a hivatásos színházaknál is ritkaságszámba menő egy-két éves próbaidőszak. Egy ilyen kétéves elmélyülésnek lehettünk tanúi az amatőr színjátszó fórum résztvevőivel a zalaegerszegi Móricz Zsigmond Művelődési Ház Reflex Színpadán. E színpadnak évfordulója van: tíz évvel ezelőtt alakult, húsz-harminc fővel dolgozó amatőr együttes. Mondhatjuk három tagozatúnak is, hiszen működik itt gyermekcsoport (5—8 osztályosok), ifjúsági (túlnyomórészt a Zrínyi gimnázium tanulói) s a munkásokat, közalkalmazottakat és értelmiségieket magába foglaló felnőtt. Reflex nevet viselt csoport. Munkájukban egységes művészeti elvek érvényesülnek — egyik csoport előkészíti a másikat; a gyermek játszóknál a színjátszás még nem cél, hanem eszköz a nevelésben, nem törekszenek a minden áron darabbemutatásra. A művészi vezetőség céljai között szerepelnek az általuk így megfogalmazottak: aktív reflektálás a társadalmi eseményekre, a munkáskultúra, ápolása, kísérletezés: olyan — az együttes adottságai és fel- készültsége által meghatározott — színházi nyelv kialakítása, amely a színjátszó sokoldalú kifejezési módját, a pantomim, a beszéd, a tánc, a zene és az ének elemeit komplex módon foglalja magába. A 27 éves átlagéletkorú együttes kitermelte a maga zenei és mozgás szakemberét, rendezői asszisztensét. A játszókkal hivatásos logopédus foglalkozik. Tehát kialakult egyfajta színésztréning (sokat maguk fedeztek fel) és az akusztikus csatorna kiszélesítésével (például többszólamúság — négy hangra) igyekeznek szabadulni a szóközpontúságtól. Valahogy olyan kifejezési móddal és formával próbálkoznak színpadon, mely leginkább a nem központozott modern versek hatásával egyenértékű. Megtartva repertoárjukat, melyben szerepel Jannis Ritszosz, Sámuel Beckett, Szabó Lőrinc, Juhász Ferenc, Rákos Sándor és Dorst, Leboulc és Nicolai egyfelvonásosai, készülnek Peter Shaffer Equus című nagy sikerű darabjának bemutatójára, egy háromszor három méteresre képzelt „szorítónyi” területen, kettős szereposztással, kétfajta Alan Stranggel. Havonta kétszer adnak elő — most már a szakszervezet s a megye segítségével kialakított Móricz Zsigmond Művelődési Ház stúdiótermében, mely felszereltségével az amatőr együttesek helyviszonyait ismerve méltán emelkedik ki az átlagból. E színpadon mutatta be az együttes Marin Sorescu (válogatott versei: Ikaruszosdi, Együtt álmodunk és drámái, Hideglelés magyarul is megjelentek) Jónás című mindegy hogy groteszk-szimbolikus vagy abszurd címkével ellátott tragédiáját. Ez a színpad itt csodálatos térnek is mondható. Ha akarom, a cet bensejének, lógó beleinek folytatása, ha akarom, felhő, vagy hullámzó-félelmes víz, és magányainknak, (mert „ugyan ki zárja ki mostanság pórusait”), szerencsétlenségeinknek, békétlenségeinknek belső színhelye, Jónás gondolati világa. Sorescu nem létérzést, társadalmi közérzetet fejez ki elsősorban, hanem inkább azt, hogy az adott helyzetben a különféle embertípusokból absztrahált figurák (Sorescunál a halásznak mondott Jónás) hogyan viselkednek, hogyan reagálnak autonóm világuk jelenségeire. Ezt figyeli s jeleníti meg Sorescu a bonyodalom kuszaságával, s akkora cselekvési szabadsággal, hogy azt is megengedi magának, hogy voltaképp nem történik semmi. Hiszed Jónás esetében a cetből cetbe kerülés csak átalakulásainak, mindig újraszülető kínjainak, tehát önmaga megszülésének az eszköze. Mondhatjuk Balota szavával: tükrök tükrözik a tükröket, a végső valóság sohasem pillantható meg. A cet rongy bensejében megyünk fölfele a lépcsőkön, s a spárgából-ruhacafatokból kötözött belekbe ütközve, zene jajok szóló liganak, ötlet-díszlet a mintegy százszemélyes stúdióban. Fejünk fölött nylonzacskó felhő-víz, előttünk a föltárulkozó szörny, belei közt mosolyra derítőn egy-egy cipő, kising, fél pár női harisnya, léggömb-hólyag és ... És persze. Jónás, a cetbe, a fölbomlott és szűkült térbe került ember, aki tud beszélni tengerrel és felhőkkel, tud szólni a besózható naphoz (mert az jobban eltart), a halpikkelyhez, de nem tud szót érteni az őt körülvevő emberekkel. Marad, számára az „én felelek, én válaszolok” faltól falig magánya. Hogy megszabaduljon az első, a második, a tizedszerre sem sikerült életétől. ’ megszüli magát legvégül — fölvágja a hasát —, mert ugye „valahogy csak ki kell jutnunk a napvilágra. . . Kérdés, sikerül-e valamiből kijutnunk, ha egyszer megszülettünk?" Vagy maradnak a látszólagos logikai bukfene-lehetellenségek a rendező Meró Béla s a Jónásban Jónássá lényegülő Molnár Árpád olykor vitatható, ám erős hatásai előadásában. Scipiades Erzsébet NAPLÓ I ......• Február 8-ig tartó kiállítás nyílt meg pénteken a Műcsarnokban azokból a festményekből és kisplasztikákból, amelyeket a Művészeti Alap tavaly vásárolt meg a művészektől. A tárlaton 113 festőművész 195 kéne ésifi szobrász 90. kisplasztikája, érméje tekinthető meg. A kiállítás anyaga hazai múzeumokba kerül, de nagy részüket külföldön is bemutatják. •A Katona József drámáját, a Bánk bánt előadja a marosvásárhelyi színház, Kincses Elemér rendezésében, az egyik szereposztásban Csorba András, a másikban pedig Györffy András főszereplésével. JL Tinódi Lantos Sebestyén halálának 425. évfordulója alkalmából emlékülést rendezett pénteken a sárvári Nádasdy várban a TIT irodalmi és történelmi választmánya. Az ülésen előadások hangzottak el a krónikás munkásságáról.♦ A luxemburgi Galerie de la Cité nagysikerű kiállításon mutatta be a tordai születésű Étienne Hajdú húsz, 1964 óta faragott szobrát. A művész, aki 1978-ban hazánkban, 1979- ben a Pompidou Központban, a múlt év elején pedig Tuniszban állított ki, 1989-ben megkapta a francia Művészeti Nagydíjat. Zágrábban, pénteken megkezdődött a fiatal hegedűművészek nemzetközi versenye. A Vaclav Haml-vetélkedőn huszonkét ország, köztük Magyarország művészei vesznek részt.A Harold Pintér színművét, a Születésnapot január 31-én és február 1-én, a budapesti Egyetemi Színpadon is előadják a szolnoki Szigligeti Színház művészei.