Magyar Nemzet, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-18 / 65. szám
Szerda, 1981. március 18. Miért vagyunk, mit akarunk ? Társas játék Felfelé baktatva még fogadkoztam, nem térek el a tárgytól. Csak az érdekel, hogy a Rózsadomb alján, a Bimbó u. 7. szám alatti házban kik és mit csinálnak. Mielőtt beléptem a klasszicista stílusú épület kapuján, csupán annyit tudtam: itt működik a budapesti KISZ-bizottság Lékai János iskolája. De, hogy kik járnak ide, mit és főleg miért tanulnak, arról csak sejtéseim voltak. A portásfülke előtt senki sem állított meg, senki sem kérdezte fe, vagyok és mit keresek. Az első emeleten az előtérben fiúk, lányok — amúgy diákosan — rendezgették az este nyíló minikiállítás képanyagát. A kalapálók, a drapériát szögelőknek két-három tanár is segédkezett. Megkülönböztetni őket a tanulóktól csak az osztályteremben lehet. A folyosó végén minden ajtó tárva-nyitva állt. A titkársági szobában a kötelező kellékeken kívül stúdióberendezés működött. Vele szemben, néhány lépéssel odébb, az igazgatói irodában dr. Kende Péter a tekintélyt is kölcsönző hatalmas íróasztal mögött gubbasztott és éppen valamilyen kimutatáson dolgozott.. Hétköznapi kérdések — Csak ezt a hivatalos munkát tudnám feledni — mondta, miközben hellyel kínált. — Annyi jelentést, statisztikát, tervezetet, átiratot, kell írni, hogy néha ki sem látszom belőlük. Tudom, vannak kikerülhetetlen feladatok, amelyek tervszerűségre szorítanak, de hogy ez mind az lenne, aligha hihető. De a parkisoni útvesztők úgy látszik az ifjúsági mozgalmat sem kerülik el. Ezek után érthető, hogy már nem tudtam magamba fojtani a diákköri emlékemet és a több mint egy évtizede gyűjtögető tapasztala álmát. Az iskola fiatal vezetője megértően hallgatta dohogásaimat, sőt nem kis meglepetésemre egyetértett, amit a rendezvények merevségéről, a politikai képzés túlszabályozottságáról a szólamok, a jelszavak, a hangzatos, de a lényeget elhomályosító általánosítások veszélyéről mondtam. Ismerjük ezeket a gondokat, keressük az okait, és igyekszünk saját módszereinken újítani. Mostanában számos olyan jelenséggel, nézettel kerültünk szembe, amelyek figyelmeztettek bennünket: a korábbinál jóval nagyobb teret kell hagyni a spontán kezdeményezéseknek, gyorsabban és okosabban kell reagálni a fiatalok jelzéseire, igényeire és sokkal többet kell foglalkozni mindazzal, ami világnézetükre, életmódjukra hatással van. Gondolok a táncra, a zenére, a szórakozásra, az otthonteremtés, a pályaválasztás gondjaira, a munkahelyi beilleszkedés buktatóira, a hivatás és a magánélet konfliktusaira, a gyakran tapasztalt értékvesztésre, az újratermelődő előítéletekre és még számos hétköznapinak tűnő kérdésre. Mert ezekre ki így, ki úgy, de mindannyian választ keresnek és ha nem kapják meg a családban, az iskolában, a munkahelyen, a mozgalomban, akkor előbb-utóbb azokhoz fordulnak, akikben sorstársakat látnak és gyakran a könnyebb ellenállás felé sodródnak. Érvek — ellenérvek — Nem lesz körgyű ennyi elvesztegetett év után közelkerülni hozzájuk. — Nem, de ideje már elkezdeni. — Itt az iskolában? — Ez csak egy lehetőség, de kísérletnek nem rossz. Persze nem mindig azokat küldik ide, akiknek a legnagyobb szükségük lenne erre, hanem akikre éppen rákerül a sor. De ez bennünket nem zavar és a különprogramokra meghívjuk a csöveseket, az álcsöveseket, a kívülállásukat fitogtatókat és összeeresztjük őket a hallgatókkal. Ha tudják, győzzék meg egymást. — Végül is kik végzik el ezt a hathetes tanfolyamot? — Húsz, harminc év közötti dolgozó fiatalok, akik a munkahelyi KISZ-szervezetben valamilyen funkciót viselnek, s akiket a munkahelyi vezetők elengednek. — Ha jól sejtem, akkor ez nem is olyan problémamentes. — Az az igazság, hogy nem szívesen engedik el a fiatalokat. Még azok sem, akik elvileg elismerik a politikai képzés fontosságát, de azt mondják: a jó szakembert ők sem tudják ilyen hosszú időn át helyettesíteni vagy pótolni. Érvelésüket bizonyos fokig el kell fogadnunk, mert a különböző fejtágításokon mi magunk is azt szajkózzuk, hogy a munkaidő jelenlegi kihasználtsága, vagy inkább kihasználatlansága a legnagyobb népgazdasági vétek, amit elkövethetünk. A jó szakember nélkülözhetetlen a munkahelyén. Jöjjenek tehát a lazsások, a gyengébb képességűek, a forrófejűek? Ássuk még mélyebbre a kontraszelekció gyökereit? — A politikai képzés, a mozgalom káderutánpótlásának legkritikusabb pontjára tapintott rá. Súlyos következményeit gyakran az arra illetékesek sem gondolják végig. Formalitás helyett... — De... — Igen, itt jön a gondolat második része, amit nem tudok lenyelni. Nemcsak a mundér védelme miatt, hanem mert megyőződésem, hogy csak szakmai tudással ma már nem lehet eligazodni és boldogulni az életben. Szerencsére elég sok tehetséges, talpraesett, érdeklődő és szókimondó fiatal átkerül a rostán, sőt olyan is akad, aki itt vetkőzi le gátlásait. Papírforma szerint propagandistákat képezünk, és eddig azt mondtuk, akiket beiskoláznak hozzánk, azokat megtanítjuk, hogyan lehet egy-egy vitát, foglalkozást megszervezni, irányítani. Ehhez adagoltunk némi szervezési, vezetéspszichológiai ismeretet, neveléselméletet, szerveztünk kötetlen foglalkozásokat. Mindezek mellett azonban úgy éreztük, nem azt adjuk, amit adnunk kell. Elértük, hogy a szűkebb KISZ-es társadalmon belül fogalommá vált „a Lékai”, de inkább csak azért, mert a hallgatók kötetlenebbül, intenzívebben éltek mint a munkahelyükön. Nagy barátságok, szerelmek, csalódások, házasságok szövődtek, és a srácok között a kapcsolat ma sem szakadt meg. Ez sem kevés, de ennyivel nem elégedhetünk meg. Az a célunk, hogy ebben a fiatalos légkörben segítsünk nekik tisztán látni ideológiai, társadalompolitikai kérdésekben, és ne csak felébresszük bennük az igényt a politizálásra, de rávezessük őket azokra a „játékszabályokra” is, amelyek segítségével hatni tudnak korosztályuk tagjaira. Ebben a tanévben változtattunk oktatási módszerünkön. Az első órán kilenc olyan témakört hirdettük meg, amelyekről sejtettük, hogy eléggé foglalkoztatják őket. A tanulók tetszés szerint rangsorolták ezeket, majd ennek alapján hat munkacsoportot szerveztünk azokból, akik, mondjuk a ,,Formalitások a KISZ-ben” című témát választották. De sokan jelentkeztek abba a társaságba is, amelyik a lakóterületi közélet jelenét és jövőjét, vagy például a cigányfiatalok körében jelentkező feladatokat vizsgálták. Feldobott labda — Alapvetően szakítottak az iskolai formákkal? — Ha nem is teljesen, de harmincöt százalékban félretettük a tankönyveket, az évek óta ismétlődő tematikát, kíváncsiak voltunk, élni tudnak-e a srácok a felkínált lehetőséggel. Végeredményben a kötelező kétszáz tanítási órából 75-öt tetszés szerint használhattak fel. Megadtuk a témát, de hogy azon belül mit akarnak megtudni, feltárni, milyen összefüggésekre, kérdéskörökre kíváncsiak, ehhez, hol, milyen adatokat, véleményeket gyűjtenek össze, azt a csoportok önállóan döntötték el. — Az azonos érdeklődési kör elegendő biztosítékot adott arra, hogy ebből valami épkézláb dolog szülessen? — Nehezen lendültek bele, mert nem nagyon tudták, merre induljanak, kit keressenek, milyen szakanyaghoz nyúljanak. A feladat jellege egészen más volt, mint amit eddig megszoktak, vagy mint amire számítottak. A csoportvezető tanárok bár segítettek, de amennyire lehetett, a háttérből irányították ezt a munkát. Hamarosan előretörtek a vezéregyéniségek, kialakult az ötletadó, kezdeményező mag és lendületével magával sodorta a többieket. Könyvtárakba, üzemekbe jártak, kérdőíveket szerkesztettek, megszólítottak embereket az utcán, majd a tanítás végén bemutató foglalkozást tartottak és vitát provokáltak. — Több volt ez, mint egy jó játék? — Nem hiszem, hogy annak fogták fel, mert tudták: tapasztalataikat és bemutatójuk forgatókönyvét, amit önállóan készítettek, az iskola modellként akarja felhasználni táborokon, találkozókon és a későbbi tanfolyamokon. Ez eléggé nyomasztotta, de ösztönözte is őket arra, hogy olyan programot állítsanak össze, amilyet oly sokszor hiányoltak és amilyet ők „ehetőnek, emészthetőnek”, sőt ideálisnak találnak a politikai vitakörökben. — Elégedett az eredménynyel? Hisz abban, hogy ezek a fiatalok a munkahelyükön is hasznosítani tudják az itt tanultakat? — Meggyőződésem, hogy az üzemi KISZ-bizottságok ma sokkal inkább potenciális partnerhelyzetbe kerülhetnek a vállalatvezetéssel, mint évekkel ezelőtt. A fiataloknak tehát létérdekük, hogy felkészült, tárgyalóképes, érvelni tudó társaik képviseljék érdekeiket. Végzett hallgatóink nagy százalékát ilyennek tartom. László Ágnes ifi • IBUDAPEST • NEM KERÜL ANNYIBA, MINT GONDOLJA A LAKÁS FELÚJÍTÁSA parkettlakkok, különféle alapozó, korróziógátló és zománcfestékek, falfestékek, színezőpaszták és egyéb festési segédanyagok, ecsetek gazdag választéka kapható a budapesti, a Pest, Komárom, Nógrád megyei szaküzletekben! MÁRCIUS 9—28-IG TAVASZI FESTÉKVÁSÁR 30—40%-OS ÁRENGEDMÉNNYEL! A festés, mázolás nem csak díszíti, de hosszú ideig megóvja lakását, most vásároljon — most olcsóbb! Magyar Nemzet Kőpadkán Még öt esztendeje is a tízemeletes ház földszintjén szorongtak a lakásszövetkezet zárszámadó közgyűlésén. Az elnökség tagjai a kőpadkán, a hónuk alatt hozott kispárnán ültek. S ha egy hozzászólás feltétlenül emlékeztetőt kívánt, az ölükben tartott jegyzetük fölé görnyedtek. A lakók pedig egyik lábukról a másikra helyezték át testsúlyukat, kezdetben csak tíztizenöt percenként, később, az idő múltával arányosan, egyre gyakrabban. Tán négy esztendeje, hogy többször is meg kellett hirdetni a közgyűlést, újabb és újabb napokat jelölve meg, mert nem jött össze az érvényes szavazáshoz feltétlenül szükséges létszám. Ekkor szánta meg a kis közösséget az egyébként a házban élő iskolaigazgató, s felajánlotta: a közgyűlést tartsák meg a szemközti iskola aulájában. A nyolcadikosok — mellesleg a lakók gyermekei — székeket hordtak az előcsarnokba, az elnökségi asztalra piros terítő is került, s csodák csodája, a megjelentek aránya is soha nem látott százalékra ugrott. A dolognak csupán egy szépséghibája akadt: néhány nappal később figyelmeztették a jószívű igazgatót, nem tudják, miként fogja kigazdálkodni a takarítók túlóráját, az esti áramfogyasztást, az esetleges hiányt.. . Igazgatónk becsületére legyen mondva, ezután minden esztendőben odaadta az aulát, de azóta is elzárkózik annak a javaslatnak a megfontolásától, hogy vasárnap ne lakatolják be az iskolai fedetlen sportpálya bejáratát. Így tehát az ünnepnapokon még az iskola tanulói is megfosztatnak a hétköznap használható focikapuktól, kosárlabdagyűrűktől. Nem is szólva a már a 14. évüket elhagyókról, s a felnőttekről. Nemrégiben az országgyűlésen is elhangzott, hogy a jogszabályok rendezetlensége miatt szombat déltől hétfő reggelig kihaltak az új iskolák, ugyanakkor arról panaszkodunk, hogy az emberek nem tudnak hol öszszejönni a különböző kulturális és sportrendezvények megtartására. Néhány esztendeje a sajtóban divatos volt az úgynevezett nevelési központokról írni, arról az épületegyüttesről, ahol a termek az igények szerint alakíthatók át, s ahol a központ környékén élők korra való tekintet nélkül találnak elfoglaltságot, művelődési, szórakozási, sportolási lehetőséget. E tervekről — pénz híján — ma jóval kevesebb szó esik. De az nem szorul bizonyításra hogy a hétvégeken üresen kongó középületek, sportpályák és a maguknak hasznos időtöltést keresők egymásra találása már nem sokáig várathat magára. 7 Celldömölki vállalkozók Kenyerük a rugalmasság Ha igaz az, hogy a Magyar Vagon- és Gépgyár magához „csatolta” Dunántúl ipari üzemeinek egy részét, akkor miért ne lenne igaz ez közeli kistestvérére? A szomszédos megye közepén egy kisváros gazdag szövetkezetnek az otthona. A Celldömölköt átszelő országútról kedves kis sárga háznál kell befordulni, s már látható is a korszerű üzemépület. Hogy mekkora? Kicsi. Akárcsak a mögötte megbújó másik műhelysor. A porta és az irodaépület a harmadik ház az épületegyüttesben. A kapu melletti blokkolótáblát sem méretezték túl nagyra. A kártyák száma pedig kevés. Noha még a hivatali kocsi pilótájának is be kell dugnia az órába „jelenléti ívét”. A főnök, a beosztott egyaránt blokkol, könyveli magát. A tartókból kilógó papírok fejlécét érdemes olvasgatni. Ritka, hogy férfinévvel találkozik a keresgélő. Szövődé, textilüzem lehet ez ... Az is — kívülről. A felirat szerint. A cégtáblán az áll: Celltex. Az összetett szó második tagja a textilipart jelenti. Hamis cégtábla... Az udvaron, az irodaépület folyosóin járva semmi jelét nem látni annak, hogy itt akár egyetlen ruhadarab is készülne. A gépek zúgását is hiányoljuk. Nincsenek talán? Egy közvetett választ kapunk: „Itt minden a Papst Motoron KG cégé. Az energia, a munkaerő és a nyereség kivételével.” Az üzem vasajtaján túl jó néhány berendezés sorakozik. Érthető, hogy nem jut ki az udvarra a hangból semmi. Tisztaság, rend, kellemes környezet. Jó feltételek között dolgoznak itt az asszonyok. Azok, akik talán még egyszer sem láttak IBM gömbfejes írógépet. Ám annak az egyik legfontosabb alkatrészével, a villanymotor úgynevezett állórészével percről percre találkoznak. Naponta 750-nel. Ez a bérmunkájuk jól jövedelmező „tárgya”. A tágas, hosszú, jól megvilágított teremben hármasával ülnek egymás mögött az aszszonyok. Mindegyikük asztalát erős fényű állólámpa világítja meg. Mint az írni tanuló gyerek, olyan közel hajolnak. Csipesszel nyúlnak be kis edénykékbe, kivesznek valami alig látható mütyürt. Másik edényke, másik „láthatatlan” alkatrész következik, aztán egy-két lágy mozdulat és kész... — Jól bírjuk mi ezt. Finom kéz kell, meg figyelem ... Baracskai Istvánná a körömhegyi fekete fémdarabkát — mutatva ügyességét — a sablonhoz hasonló tárgyba helyezi, majd ragaszt valamit, újabb miniatűr szerkezetet illeszt oda, aztán elégedetten szól: elkészültem. A produktum ráfér az ember kisujja hegyére. — Hinné erről az asszonyról, meg a többiről, hogy másfél éve még hálóingeket, törölközőket varrt? Én pedig kötőgépekkel foglalkozó műszerész voltam? A város kedvence, a Fény zenekar egyik tagja egy éve csoportvezető. Kapui Gyula felügyeli a magnetofonok törlőfejeit szerelő hatvanhat lányt, asszonyt. Jó kedvvel beszél munkájáról. Hozzáértő szakember benyomását kelti. Kecskeméten tanult, mint műszaki, érthetően több ismeretet szerzett az asszonyoknál. Ők ott a részműveleteket sajátították el. A valódi szakember azonban nem celldömölki. Az üzemvezető Kállai Szabolcs sosem élt kötőgépek között. Két évtizedes múlt köti a Videotonhoz. A kisvárosba költözve közelebb került szülővárosához, Szombathelyhez. Ő elméleti tudora is a két gyártósor munkájának, a törlőfejek előállításának és a monó lejátszófejek készítésének. Csak ami gazdaságos A Ság-hegy lábánál elterülő járásszékhely szövetkezete sokkaknak ad munkát. A cégérreűzött gyártmány azonban máshol születik. Körmenden például. Ott 300 tonna fonalat állítanak elő évente a Lakástextil Vállalat igényére. És 250 ezer daras törölközőtt közvetlen piacra. A kenyéri és a nagyvázsonyi üzem még könnyűipari, cipőfelsőrészeket készít a Savaria Cipőgyárnak. A Dunaföldvár közelében található Kisszentmiklós egyik kisüzemének kapuja felett ugyancsak ott a felirat: Celltex. Huszonnégy ember 30 millió forint értékű terméket állít elő, a nikkelszulfát galvántechnológiai célra és adalékanyagként használatos. Jánosházán — nem meglepő — Celltex-galvánüzem működik, s hogy maradjon valami hagyományos is: az épület másik felében exportra konfekcióipari termékek készülnek. Vagyis a celldömölkiek belevágtak sok mindenbe. De szükségük is van erre a belső rugalmasságra, hogy kifelé, a piacra is jusson e tulajdonságukból. Íme gazdálkodásuk két fontos adata: 1972-ben 9,7 millió, 1980-ban 66,3 millió forint volt a szövetkezet vagyona. Nagy gyarapodás ez. Olyan, amilyen a gazdaságos gyártmányszerkezetnek köszönhető. — Nem egyszerű ez — mondja véleményét Bakó László elnök. — Folyamatosan vizsgáljuk termékeinket. Ha valamelyik tartósan „emészt fel” többletköltségeket, többet, mint az ártervünk szerinti lehetségest, akkor általában felhagyunk vele. Állandóan vizsgáljuk a gyártás technikai, technológiai, a gyártmány piaci oldalát is. Ezek az információk is meghatározzák termékeink sorsát. Elemezzük a rezsibíró képességüket, a ráfordítás-igényességet is. Üzletkötő üzemvezetők Ilyenformán megtalálja a szövetkezet — s vevőköre is — a számítását. A celldömölkiek álláspontja szerint: a háttéripari jelleg erősödése bizonytalansági tényezőket is tartalmaz, de csak addig, amíg a nagyiparnak ez nem jelent kulcskérdést. Illetve, ha a szövetkezet a szállítási ütemeket, a technológiai és a minőségi paramétereket pontosan megtartja. A sok kicsiből nagyüzem Celltex — nem véletlen — hosszú távra tervez. Hat-nyolc évet látnak előre. Az elnök elégedett a műszaki-termelési apparátusával. Ellenkezik, amikor a sokarcúságra, a soktelephelyűségre hivatkozunk: hogyan is lehet valaki öt-hat szakmában otthonos. A válasza — túl azon, hogy nyomós érv a tavalyi 25 milliós nyereség — az üzemi vezetés önállóságát tartalmazza. Piackutatók, tárgyalásra feljogosítottak az egységek élén állók. De végre is hajtják a maguk kereste, találta, vállalta feladatokat. — Nem félnek attól, hogy egy távolibb üzemük egyszercsak önállósítja magát? — Nem. Kötődnek ide. A szociális helyzet javításában, az üdültetésben, a technikaitechnológiai fejlesztésben nincs az, hogy Celldömölk előnyt kap. Mindenben egyenlők vagyunk. Volt, hogy el akarták csatolni egyik egységünket. A tagság nem ment bele, sőt, Fejér megye tanácselnöke is védelmünkre kelt. Az üzemiekre, a helyi vezetőkre rakott nagyobb súly az elnök válláról került volna le? Aligha. Éppen az ő dolga lett nehezebb — és szerinte — szebb, élvezetesebb. Menedzsernek mondja magát, találóan. A „celli vállalkozónak” éppen a napokban kell számot adnia a küldöttközgyűléseken. Szövetkezete legfőbb sajátosságáról, a rugalmasságról lesz mondanivalója. — Fejlődésünket ezután is a piac határozza meg: alkalmazkodnunk kell hozzá. Olyan termékek gyártásával, amelyek tisztességes hasznot hoznak. Még az is mindegy, hogy Celltex, BRG, vagy valamelyik külföldi cég emblémájával kerülnek piacra. Csak az a lényeg, hogy valós társadalmi igényeket elégítsünk ki velük, magas színvonalon. Gergely László