Magyar Nemzet, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-18 / 65. szám

Szerda, 1981. március 18. Miért vagyunk, mit akarunk ? Társas játék Felfelé baktatva még fo­­gadkoztam, nem térek el a tárgytól. Csak az érdekel, hogy a Rózsadomb alján, a Bimbó u. 7. szám alatti ház­ban kik és mit csinálnak. Mi­előtt beléptem a klasszicista stílusú épület kapuján, csu­pán annyit tudtam: itt mű­ködik a budapesti KISZ-bi­­zottság Lékai János iskolája. De, hogy kik járnak ide, mit és főleg miért tanulnak, arról csak sejtéseim voltak. A portásfülke előtt senki sem állított meg, senki sem kérdezte fe, vagyok és mit ke­resek. Az első emeleten az elő­térben fiúk, lányok — amúgy diákosan — rendezgették az este nyíló minikiállítás kép­anyagát. A kalapálók, a dra­périát szögelőknek két-három tanár is segédkezett. Megkü­lönböztetni őket a tanulóktól csak az osztályteremben le­het. A folyosó végén minden ajtó tárva-nyitva állt. A tit­kársági szobában a kötelező kellékeken kívül stúdióberen­dezés működött. Vele szem­ben, néhány lépéssel odébb, az igazgatói irodában dr. Kende Péter a tekintélyt is kölcsönző hatalmas íróasztal mögött gubbasztott és éppen valami­lyen kimutatáson dolgozott.. Hétköznapi kérdések — Csak ezt a hivatalos mun­kát tudnám feledni — mond­ta, miközben hellyel kínált. — Annyi jelentést, statisztikát, tervezetet, átiratot, kell írni, hogy néha ki sem látszom be­lőlük. Tudom, vannak kikerül­hetetlen feladatok, amelyek tervszerűségre szorítanak, de hogy ez mind az lenne, aligha hihető. De a parkisoni útvesz­tők úgy látszik az ifjúsági mozgalmat sem kerülik el. Ezek után érthető, h­ogy már nem tudtam magamb­a fojta­ni a diákköri emléke­met és a több mint egy évtizede gyűjtögető tapasztala álmát. Az iskola fiatal vezetője meg­értően hallgatta dohogásai­­mat, sőt nem kis meglepeté­semre egyetértett, amit a ren­dezvények merevségéről, a politikai képzés túlszabályo­zottságáról a szólamok, a jelszavak, a hangzatos, de a lényeget elhomályosító álta­lánosítások veszélyéről mond­tam.­­ Ismerjük ezeket a gondo­kat, keressük az okait, és igyekszünk saját módszerein­ken újítani. Mostanában szá­mos olyan jelenséggel, nézet­tel kerültünk szembe, amelyek figyelmeztettek bennünket: a korábbinál jóval nagyobb te­ret kell hagyni a spontán kez­deményezéseknek, gyorsab­ban és okosabban kell reagál­ni a fiatalok jelzéseire, igé­nyeire és sokkal többet kell foglalkozni mindazzal, ami világnézetükre, életmódjukra hatással van. Gondolok a tánc­ra, a zenére, a szórakozásra, az otthonteremtés, a pályaválasz­tás gondjaira, a munkahelyi beilleszkedés buktatóira, a hivatás és a magánélet konflik­tusaira, a gyakran tapasztalt értékvesztésre, az újraterme­lődő előítéletekre és még szá­mos hétköznapinak tűnő kér­désre. Mert ezekre ki így, ki úgy, de mindannyian választ keresnek és ha nem kapják meg a családban, az iskolá­ban, a munkahelyen, a moz­galomban, akkor előbb-utóbb azokhoz fordulnak, akikben sorstársakat látnak és gyak­ran a könnyebb ellenállás fe­lé sodródnak. Érvek — ellenérvek — Nem lesz körgyű ennyi elvesztegetett év után közel­kerülni hozzájuk. — Nem, de ideje már elkez­deni. — Itt az iskolában? — Ez csak egy lehetőség, de kísérletnek nem rossz. Persze nem mindig azokat küldik ide, akiknek a legnagyobb szükségük lenne erre, hanem akikre éppen rákerül a sor. De ez bennünket nem zavar és a különprogramokra meg­hívjuk a csöveseket, az álcsö­veseket, a kívülállásukat fi­­togtatókat és összeeresztjük őket a hallgatókkal. Ha tud­ják, győzzék meg egymást. — Végül is kik végzik el ezt a hathetes tanfolyamot? — Húsz, harminc év közötti dolgozó fiatalok, akik a mun­kahelyi KISZ-szervezetben valamilyen funkciót viselnek, s akiket a munkahelyi veze­tők elengednek. — Ha jól sejtem, akkor ez nem is olyan problémamen­tes. — Az az igazság, hogy nem szívesen engedik el a fiatalo­kat. Még azok sem, akik elvi­leg elismerik a politikai kép­zés fontosságát, de azt mond­ják: a jó szakembert ők sem tudják ilyen hosszú időn át helyettesíteni vagy pótolni. Érvelésüket bizonyos fokig el kell fogadnunk, mert a kü­lönböző fejtágításokon mi magunk is azt szajkózzuk, hogy a munkaidő jelenlegi ki­használtsága, vagy inkább ki­használatlansága a legnagyobb népgazdasági vétek, amit el­követhetünk.­­ A jó szakember nélkülöz­hetetlen a munkahelyén. Jöj­jenek tehát a lazsások, a gyen­gébb képességűek, a forrófe­­jűek? Ássuk még mélyebbre a kontraszelekció gyökereit? — A politikai képzés, a moz­galom káderutánpótlásának legkritikusabb pontjára ta­pintott rá. Súlyos következ­ményeit gyakran az arra ille­tékesek sem gondolják végig. Formalitás helyett... — De... — Igen, itt jön a gondolat második része, amit nem tu­dok lenyelni. Nemcsak a mun­dér védelme miatt, hanem mert megyőződésem, hogy csak szakmai tudással ma már nem lehet eligazodni és bol­dogulni az életben. Szerencsé­re elég sok tehetséges, talpra­esett, érdeklődő és szókimon­dó fiatal átkerül a rostán, sőt olyan is akad, aki itt vetkőzi le gátlásait. Papírforma sze­rint propagandistákat képe­zünk, és eddig azt mondtuk, akiket beiskoláznak hozzánk, azokat megtanítjuk, hogyan le­het egy-egy vitát, foglalkozást megszervezni, irányítani. Eh­hez adagoltunk némi szerve­zési, vezetéspszichológiai is­meretet, neveléselméletet, szerveztünk kötetlen foglalko­zásokat. Mindezek mellett azonban úgy éreztük, nem azt adjuk, amit adnunk kell. El­értük, hogy a szűkebb KISZ-es társadalmon belül fogalommá vált „a Lékai”, de inkább csak azért, mert a hallgatók kötet­lenebbül, intenzívebben éltek mint a munkahelyükön. Nagy barátságok, szerelmek, csaló­dások, házasságok szövődtek, és a srácok között a kapcsolat ma sem szakadt meg. Ez sem kevés, de ennyivel nem eléged­hetünk meg. Az a célunk, hogy ebben a fiatalos légkör­ben segítsünk nekik tisztán látni ideológiai, társadalom­­politikai kérdésekben, és ne csak felébresszük bennük az igényt a politizálásra, de ráve­zessük őket azokra a „játék­­szabályokra” is, amelyek se­gítségével hatni tudnak kor­osztályuk tagjaira. Ebben a tanévben változtattunk okta­tási módszerünkön. Az első órán kilenc olyan témakört hirdettük meg, amelyekről sejtettük, hogy eléggé foglal­koztatják őket. A tanulók tet­szés szerint rangsorolták eze­ket, majd ennek alapján hat munkacsoportot szerveztünk azokból, akik, mondjuk a ,,Formalitások a KISZ-ben” című témát választották. De sokan jelentkeztek abba a társaságba is, amelyik a lakó­­területi közélet jelenét és jövő­jét, vagy például a cigányfia­talok körében jelentkező fel­adatokat vizsgálták. Feldobott labda — Alapvetően szakítottak az iskolai formákkal? — Ha nem is teljesen, de harmincöt százalékban félre­tettük a tankönyveket, az évek óta ismétlődő tematikát, kí­váncsiak voltunk, élni tud­­nak-e a srácok a felkínált le­hetőséggel. Végeredményben a kötelező kétszáz tanítási órából 75-öt tetszés szerint használhattak fel. Megadtuk a témát, de hogy azon belül mit akarnak megtudni, feltárni, milyen összefüggésekre, kér­déskörökre kíváncsiak, ehhez, hol, milyen adatokat, vélemé­nyeket gyűjtenek össze, azt a csoportok önállóan döntötték el. — Az azonos érdeklődési kör elegendő biztosítékot adott arra, hogy ebből valami ép­kézláb dolog szülessen? — Nehezen lendültek bele, mert nem nagyon tudták, mer­re induljanak, kit keressenek, milyen szakanyaghoz nyúlja­nak. A feladat jellege egészen más volt, mint amit eddig megszoktak, vagy mint amire számítottak. A csoportvezető tanárok bár segítettek, de amennyire lehetett, a háttér­ből irányították ezt a munkát. Hamarosan előretörtek a ve­zéregyéniségek, kialakult az ötletadó, kezdeményező mag és lendületével magával so­dorta a többieket. Könyvtárak­­ba, üzemekbe jártak, kérdő­íveket szerkesztettek, meg­szólítottak embereket az utcán, majd a tanítás végén bemuta­tó­ foglalkozást tartottak és vitát provokáltak. — Több volt ez, mint egy jó játék? — Nem hiszem, hogy an­nak fogták fel, mert tudták: tapasztalataikat és bemutató­juk forgatókönyvét, amit önál­lóan készítettek, az iskola mo­dellként akarja felhasználni táborokon, találkozókon és a későbbi tanfolyamokon. Ez eléggé nyomasztotta, de ösztö­nözte is őket arra, hogy olyan programot állítsanak össze, amilyet oly sokszor hiányol­tak és amilyet ők „ehetőnek, emészthetőnek”, sőt ideálisnak találnak a politikai vitakörök­ben. — Elégedett az eredmény­nyel? Hisz abban, hogy ezek a fiatalok a munkahelyükön is hasznosítani tudják az itt tanultakat? — Meggyőződésem, hogy az üzemi KISZ-bizottságok ma sokkal inkább potenciális partnerhelyzetbe kerülhetnek a vállalatvezetéssel, mint évekkel ezelőtt. A fiataloknak tehát létérdekük, hogy felké­szült, tárgyalóképes, érvelni tudó társaik képviseljék érde­keiket. Végzett hallgatóink nagy százalékát ilyennek tar­tom. László Ágnes ifi • IBUDAPEST • NEM KERÜL ANNYIBA, MINT GONDOLJA A LAKÁS FELÚJÍTÁSA parkettlakkok, különféle alapozó, korróziógátló és zománcfestékek, falfestékek, színezőpaszták és egyéb festési segéd­anyagok, ecsetek gazdag választéka kapható a budapesti, a Pest, Komárom, Nógrád megyei szaküzletekben! MÁRCIUS 9—28-IG TAVASZI FESTÉKVÁSÁR 30—40%-OS ÁRENGEDMÉNNYEL! A festés, mázolás nem csak díszíti, de hosszú ideig megóvja lakását, most vásároljon — most olcsóbb! Magyar Nemzet Kőpadkán Még­ öt esztendeje is a tízemeletes ház földszintjén szorongtak a lakásszövetke­zet zárszámadó közgyűlésén. Az elnökség tagjai a kő­padkán, a hónuk alatt ho­zott kispárnán ültek. S ha egy hozzászólás feltétlenül emlékeztetőt kívánt, az ölükben tartott jegyzetük fölé görnyedtek. A lakók pedig egyik lábukról a má­sikra helyezték át testsú­lyukat, kezdetben csak tíz­tizenöt percenként, később, az idő múltával arányosan, egyre gyakrabban. Tán négy esztendeje, hogy többször is meg kellett hir­detni a közgyűlést, újabb és újabb napokat jelölve meg, mert nem jött össze az ér­vényes szavazáshoz feltétle­nül szükséges létszám. Ek­kor szánta meg a kis közös­séget az egyébként a ház­ban élő iskolaigazgató, s felajánlotta: a közgyűlést tartsák meg a szemközti is­kola aulájában. A nyolca­dikosok — mellesleg a la­kók gyermekei — székeket hordtak az előcsarnokba, az elnökségi asztalra piros te­rítő is került, s csodák cso­dája, a megjelentek aránya is soha nem látott százalék­ra ugrott. A dolognak csupán egy szépséghibája akadt: néhány nappal később figyelmeztet­ték a jószívű igazgatót, nem tudják, miként fogja kigaz­dálkodni a takarítók túl­óráját, az esti áramfogyasz­tást, az esetleges hiányt.. . Igazgatónk becsületére le­gyen mondva, ezután min­den esztendőben odaadta az aulát, de azóta is elzárkó­zik annak a javaslatnak a megfontolásától, hogy va­sárnap ne lakatolják be az iskolai fedetlen sportpálya bejáratát. Így tehát az ün­nepnapokon még az iskola tanulói is megfosztatnak a hétköznap használható fo­cikapuktól, kosárlabdagyű­rűktől. Nem is szólva a már a 14. évüket elhagyókról, s a felnőttekről. Nemrégiben az országgyű­lésen is elhangzott, hogy a jogszabályok rendezetlensége miatt szombat déltől hétfő reggelig kihaltak az új is­kolák, ugyanakkor arról pa­naszkodunk, hogy az em­berek nem tudnak hol ösz­­szejönni a különböző kul­turális és sportrendezvények megtartására. Néhány esztendeje a saj­tóban divatos volt az úgy­nevezett nevelési központok­ról írni, arról az épület­­együttesről, ahol a termek az igények szerint alakítha­tók át, s ahol a központ kör­nyékén élők korra való te­kintet nélkül találnak elfog­laltságot, művelődési, szóra­kozási, sportolási lehetősé­get. E tervekről — pénz hí­ján — ma jóval kevesebb szó esik. De az nem szorul bizonyításra hogy a hét­végeken üresen kongó köz­épületek, sportpályák és a maguknak hasznos időtöl­tést keresők egymásra talá­­lása már nem sokáig várat­hat magára. 7 Celldömölki vállalkozók Kenyerük a rugalmasság Ha igaz az, hogy a Magyar Vagon- és Gépgyár magához „csatolta” Dunántúl ipari üze­meinek egy részét, akkor miért ne lenne igaz ez közeli kistestvérére? A szomszédos megye közepén egy kisváros gazdag szövetkezetnek az ott­hona. A Celldömölköt átszelő országútról kedves kis sárga háznál kell befordulni, s már látható is a korszerű üzem­épület. Hogy mekkora? Kicsi. Akár­csak a mögötte megbújó má­sik műhelysor. A porta és az irodaépület a harmadik ház az épületegyüttesben. A kapu melletti blokkolótáblát sem méretezték túl nagyra. A kár­tyák száma pedig kevés. No­ha még a hivatali kocsi piló­tájának is be kell dugnia az órába „jelenléti ívét”. A főnök, a beosztott egyaránt blokkol, könyveli magát. A tartókból kilógó papírok fejlécét érdemes olvasgatni. Ritka, hogy férfinévvel talál­kozik a keresgélő. Szövődé, textilüzem lehet ez ... Az is — kívülről. A felirat szerint. A cégtáblán az áll: Celltex. Az összetett szó második tag­ja a textilipart jelenti. Hamis cégtábla... Az udvaron, az irodaépület folyosóin járva semmi jelét nem látni annak, hogy itt akár egyetlen ruhadarab is készül­ne. A gépek zúgását is hiá­nyoljuk. Nincsenek talán? Egy közvetett választ kapunk: „Itt minden a Papst Motoron KG cégé. Az energia, a munkaerő és a nyereség kivételével.” Az üzem vasajtaján túl jó néhány berendezés sorakozik. Érthető, hogy nem jut ki az udvarra a hangból semmi. Tisztaság, rend, kellemes kör­nyezet. Jó feltételek között dolgoznak itt az asszonyok. Azok, akik talán még egyszer sem láttak IBM gömbfejes író­gépet. Ám annak az egyik leg­fontosabb alkatrészével, a villanymotor úgynevezett ál­lórészével percről percre ta­lálkoznak. Naponta 750-nel. Ez a bérmunkájuk jól jövedel­mező „tárgya”. A tágas, hosszú, jól megvi­lágított teremben hármasával ülnek egymás mögött az asz­­szonyok­. Mindegyikük aszta­lát erős fényű állólámpa vilá­gítja meg. Mint az írni tanuló gyerek, olyan közel hajolnak. Csipesszel nyúlnak be kis edénykékbe, kivesznek valami alig látható mütyürt. Másik edényke, másik „láthatatlan” alkatrész következik, aztán egy-két lágy mozdulat és kész... — Jól bírjuk mi ezt. Finom kéz kell, meg figyelem ... Baracskai Istvánná a köröm­­hegy­i fekete fémdarabkát — mutatva ügyességét — a sab­lonhoz hasonló tárgyba helye­zi, majd ragaszt valamit, újabb miniatűr szerkezetet illeszt oda, aztán elégedetten szól: el­készültem. A produktum rá­fér az ember kisujja hegyére. — Hinné erről az asszony­ról, meg a többiről, hogy más­fél éve még hálóingeket, tö­rölközőket varrt? Én pedig kötőgépekkel foglalkozó mű­szerész voltam? A város kedvence, a Fény zenekar egyik tagja egy éve csoportvezető. Kapui Gyula felügyeli a magnetofonok tör­­lőfejeit szerelő hatvanhat lányt, asszonyt. Jó kedvvel beszél munkájáról. Hozzáértő szakember benyomását kelti. Kecskeméten tanult, mint mű­szaki, érthetően több ismere­tet szerzett az asszonyoknál. Ők ott a részműveleteket sajá­tították el. A valódi szakember azonban nem celldömölki. Az üzemve­zető Kállai Szabolcs sosem élt kötőgépek között. Két évtize­des múlt köti a Videotonhoz. A kisvárosba költözve köze­lebb került szülővárosához, Szombathelyhez. Ő elméleti tu­dora is a két gyártósor munká­jának, a törlőfejek előállításá­nak és a monó lejátszófejek készítésének. Csak ami gazdaságos A Ság-hegy lábánál elterülő járásszékhely szövetkezete sok­­­kaknak ad munkát. A cégérre­­­­űzött gyártmány azonban­­ máshol születik. Körmenden például. Ott 300 tonna fonalat állítanak elő évente a Lakás­textil Vállalat igényére. És 250 ezer daras törölközőt­t közvetlen piacra. A kenyéri és a nagyvázsonyi üzem még könnyűipari, cipőfelsőrészeket készít a Savaria Cipőgyárnak. A Dunaföldvár közelében ta­lálható Kisszentmiklós egyik kisüzemének kapuja felett ugyancsak ott a felirat: Cell­tex. Huszonnégy ember 30 millió forint értékű terméket állít elő, a nikkelszulfát gal­­vántechnológiai célra és ada­lékanyagként használatos. Já­­nosházán — nem meglepő — Celltex-galvánüzem működik, s hogy maradjon valami ha­gyományos is: az épület má­sik felében exportra konfek­cióipari termékek készülnek. Vagyis a celldömölkiek be­levágtak sok mindenbe. De szükségük is van erre a belső rugalmasságra, hogy kifelé, a piacra is jusson e tulajdonsá­gukból. Íme gazdálkodásuk két fontos adata: 1972-ben 9,7 millió, 1980-ban 66,3 millió forint volt a szövetkezet va­gyona. Nagy gyarapodás ez. Olyan, amilyen a gazdaságos gyártmányszerkezetnek kö­szönhető. — Nem egyszerű ez — mondja véleményét Bakó László elnök. — Folyamatosan vizsgáljuk termékeinket. Ha valamelyik tartósan „emészt fel” többletköltségeket, többet, mint az ártervünk szerinti le­hetségest, akkor általában fel­hagyunk vele. Állandóan vizs­gáljuk a gyártás technikai, technológiai, a gyártmány piaci oldalát is. Ezek az infor­mációk is meghatározzák ter­mékeink sorsát. Elemezzük a rezsibíró képességüket, a rá­fordítás-igényességet is. Üzletkötő üzemvezetők Ilyenformán megtalálja a szövetkezet — s vevőköre is — a számítását. A celldömölkiek álláspontja szerint: a háttér­ipari jelleg erősödése bizony­talansági tényezőket is tar­talmaz, de csak addig, amíg a nagyiparnak ez nem jelent kulcskérdést. Illetve, ha a szö­vetkezet a szállítási ütemeket, a technológiai és a minőségi paramétereket pontosan meg­tartja. A sok kicsiből nagyüzem Celltex — nem véletlen — hosszú távra tervez. Hat-nyolc évet látnak előre. Az elnök elégedett a műszaki-termelési apparátusával. Ellenkezik, amikor a sokarcúságra, a sok­­telephelyűségre hivatkozunk: hogyan is lehet valaki öt-hat szakmában otthonos. A válasza — túl azon, hogy nyomós érv a tavalyi 25 milliós nyereség — az üzemi vezetés önállósá­gát tartalmazza. Piackutatók, tárgyalásra feljogosítottak az egységek élén állók. De végre is hajtják a maguk kereste, találta, vállalta feladatokat. — Nem félnek attól, hogy egy távolibb üzemük egyszer­­csak önállósítja magát? — Nem. Kötődnek ide. A szociális helyzet javításában, az üdültetésben, a technikai­technológiai fejlesztésben nincs az, hogy Celldömölk előnyt kap. Mindenben egyenlők va­gyunk. Volt, hogy el akarták csatolni egyik egységünket. A tagság nem ment bele, sőt, Fejér megye tanácselnöke is védelmünkre kelt. Az üzemiekre, a helyi veze­tőkre rakott nagyobb súly az elnök válláról került volna le? Aligha. Éppen az ő dolga lett nehezebb — és szerinte — szebb, élvezetesebb. Mened­zsernek mondja magát, talá­lóan. A „celli vállalkozónak” éppen a napokban kell számot adnia a küldöttközgyűléseken. Szövetkezete legfőbb sajátos­ságáról, a rugalmasságról lesz mondanivalója. — Fejlődésünket ezután is a piac határozza meg: alkal­mazkodnunk kell hozzá. Olyan termékek gyártásával, amelyek tisztességes hasznot hoznak. Még az is mindegy, hogy Cell­tex, BRG, vagy valamelyik külföldi cég emblémájával ke­rülnek piacra. Csak az a lé­nyeg, hogy valós társadalmi igényeket elégítsünk ki velük, magas színvonalon. Gergely László

Next