Magyar Nemzet, 1981. március (37. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-01 / 51. szám

4 Töredék ... meghalt.­­Legalább tizenöt éve, hogy először találkoztunk. Tanács­kozáson, ahol emberek ügyes­bajos dolgaiban kellett dön­teni. Feltűnt csöndes, okos szava, hogy megértette azt is, akivel nem értett egyet. Bár­milyen apró ügyről volt szó, mintha sorsdöntő lett volna, úgy tekintette. Hangos szavát sosem lehe­tett hallani. Bárki kérte a se­gítségét, komolyan vette, törő­dött vele, többet tett, mintha a maga dolgában. Barátok voltunk. Mennyit beszélgettünk, s mennyi min­denről! Túlságosan is keveset, most már csak emlékeket idézhetek. S rádöbbenek: senkiről, so­se mondott rosszat. Igaz emberségének jutalma talán, hogy hirtelen halt meg?­ De él... (z. I.) — A minőségvédelemről adott ki rendeletet a belke­reskedelmi miniszter. A már­cius 1-én életbelépő rendelet — három korábbi helyett — egységesen és egyértelműen meghatározza a fogyasztási cikkek előzetes minőségvizs­gálatával és a KERMI ható­sági ellenőrzésével kapcsola­tos teendőket. Ugyanakkor nagyobb önállóságot és hatás­kört, s egyben nagyobb fele­lősséget biztosít a vállalatok­nak a minőségellenőrzésben.­­ A Kőszegen megrende­zett hagyományos Concordia­­bálra az ország minden részé­ből, s a szomszédos Ausztriá­ból is sok vendég érkezett szombaton a Jurisics-várba.­­ Hét európai ország esz­­perantistáinak pécsi találkozó­jával ért véget szombaton a Nemzetközi barátság hete, amelyet az Eszperantó Világ­­szövetség kezdeményezésére rendeztek meg hazánkban. — Geofizikai szakközépisko­la nyílik szeptemberben Tata­bányán a Szabó József Geo­lógiai Szakközépiskolában. — A MÁV budapesti igazgatósá­ga közli, hogy pályafenntartási munkák miatt március 2-tól május 31-ig a Déli pályaudvarról naponta Szombathelyre, illetve Zalaeger­szegre közlekedő gyorsvonatot 7.30 helyett 6 órakor indul. Ugyancsak a Déliből Szombathelyre és Zala­egerszegre a csak szombatonként közlekedő gyorsvonatot 7.35 he­lyett 6.05 órakor indítják. A mun­kálatok miatt március 3-án, és 4- én a Kelenföldi pályaudvarról in­­­­duló, valamint a Déli pályaudvar­ra érkező több személyvonat uta­sait Nagytétény—Diósd—­Tárnok, illetve Budafok—Albertfalva—Ke­lenföld állomások között autóbu­szokkal szállítják. Az érintett vo­natok közlekedési rendjéről az ál­lomásokon részletes felvilágosítást adnak. A ,,gyorsabb indításból” és az ideiglenes változásokból eredő esetleges kellemetlenségekért az igazgatóság az utazóközönség szí­ves elnézését kéri.­­ Az MSZMP Központi Bi­­­­zottsága táviratban üdvözölte a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságát, a párt megalakulásának 60. év­fordulója alkalmából.­­ A szegedi kábelgyárból a hét végén negyven vagon koaxiális kábelt indítottak út­ra a Szovjetunióba. Ezek a különleges kábelek főként a kőolaj- és gázvezetékeknél tesznek jó szolgálatot azzal, hogy egy vezetékpár csaknem ezer telefonbeszélgetést közve­tít egyidőben. A gyár dolgo­zói az SZKP kongresszusa tiszteletére vállalták, hogy az év végéig megrendelt csaknem 200 millió forint értékű, össze­sen 1100 kilométer kábel gyár­tását a harmadik negyedév végéig befejezik. — A Budai Színházbarát Kör március 2-án, hétfőn 19 órakor Bárdy György önálló estjének ad otthont a Fővá­rosi Művelődési Házban. — Az ausztráliai Sydney­ben letartóztatták Hans Peter Knollt, a nyugatnémet Baa­­der—Meinhof terrorcsoport volt, szökésben levő tagját. — Másfél órás munkabe­szüntetést tartott pénteken a NATO brüsszeli főhadiszállá­sának mintegy 1200 főnyi pol­gári tisztviselői kara — jelen­tették hivatalos források. Az alkalmazottak fizetésemelést követelnek. — NÉGYÉVES GYERMEK HA­Z.Al.Al okozta a szülői gondatlan­­ság. A Békés megyei Kőröstarcsán, a Kossuth utca 19. szám alatti la­kásban felügyelet nélkül hagyott gyermekek gyufával játszottak. A szobában keletkezett tüzet a tűz­oltók rövid idő alatt megfékezték, de a 4 éves Tarsoly János füst­mérgezés következtében­­ orvos­hoz szállítás közben — életét vesz­tette. — Egy év leforgása alatt hatodszor emelték fel szom­baton Olaszországban a szu­perbenzin árát. Az új ár: 870 líra (kb. 20 forint). Alig két hete ugyancsak emelkedett a tej, a kenyér, a liszt és a tész­tafélék ára. — Emberevő tigris öt em­bert tépett szét februárban az indiai Uttar Pradesh állam egy nemzeti parkja közelében. A vadállat január óta már 12 embert pusztított el. — A televízió vasárnapi műsora. 7.49: Műsorismertetés. 7.50: Tévé­torna. 7.55—9.00: Mindenki iskolája. FF. (Ism.) 9.00: Óvodások f­ilmmű­­sora. 9.20: Tati bácsi. Filmsorozat gyerekeknek. 9. rész. 9.55: Hírek. 19.00: Barátom, Bonca. Tévéfilm. (Ism.) 11.00—12.20: Ganz-MÁVAG— Bp. Honvéd bajnoki férfi kosár­labda-mérkőzés. FF. 14.23: Műsor­ismertetés. 14.23: Ember és föld. 14.50: Bűvészcirkusz. (Ism.) 15.35: Korda Sándor-sorozat. VIII. Hen­rik magánélete. FF. 17.05: Szalay László énekel. 17.40: Műsorainkat ajánljuk. 18.00: Lehet egy kérdés­sel több? FF. 13.40: Tévétorna. 13.45: Esti mese. 19.00: A HÉT. 20.00: Hírek. — Sporthírek. 20.10: Ben Jonson: Volpone — avagy a pénz komédiája. A debreceni Cso­konai Színház előadása, felvétel­ről. 22.15. Hírek. — A KGST rádiótechnikai és elektronikai ipari állandó b­izottságának 40. ülésszaka pénteken fejeződött be az NDK-beli Karl-Marx-Stadt­­ban. Az ötnapos tanácskozá­son a tagországok — k­öztük hazánk —, valamint Jugo­szlávia képviselői a népgazda­sági ágazatok műszaki-tudo­mányos és gazdasági együtt­működése további elmélyítésé­nek feladatait vitatták meg.­­ A szovjet—magyar űrre­pülés ’80 kiállítás vasárnap látható utoljára az Országos Hadtörténeti Múzeumban. A most záruló tárlat egyes da­rabjait a Magyarország ka­tonai története 1920-tól nap­jainkig című kiállításon te­kinthetik meg a későbbiekben az érdeklődők. A Szojuz—36 űrhajó leszállóegysége számos más makettal együtt a Köz­lekedési Múzeumba kerül. — A Soproni Városszépítő Egyesület, B­arrtely tö­bb mint 100 éve működik, Ss­zombaton­ megtartotta­­ éves közgyűlését. Terveikben egyebek között 13 hektár nagyságú park létesíté­se is szerepel, hetvenezer fa­csemetét már elültettek. A közgyűlés ismét Bognár De­zső nyugdíjast választotta meg elnökének.­­ A meteorológiai tavasz vasárnap köszöntött be. A ko­rábbi években ilyenkor m­ár kiskabátban járhattak az em­berek az utcán. Az idén a hő­mérséklet a fagyponthoz áll közel. Az előrejelzések szerint az igazi tavaszias időjárás csak március 21-től, a csilla­gászati tavasz beköszöntétől várható.­­ Jogászdoktorokat avattak Pécsett szombaton a Tudo­mányegyetemen. Az aulában­­tartott ünnepélyen az egyetem tanácsa nevében dr. Földvári József rektor köszöntötte az ötvennyolc nappali tagozatos hallgatóit, majd doktorrá fo­gadta őket. Az évfolyam jó eredménnyel vizsgázott, a hallgatóknak több mint a fele summa cumm laude, illetve cum laude minősítést kapott.­­ Nem volt öttalálatos szelvény a lottó 9. játékhetén. Négy találatot 19 fogadó ért el, nyereményük egyenként 431 528 forint. A háromtalála­­tos szelvényekre 837, a két­­találatosakra 29 forintot fizet­nek. A március 3-i jutalom­­sorsoláson 1200 tárgy nyere­ményt sorsolnak ki. A főnye­remények: két Gizella—II. tí­pusú faház és egy Lada 1200-as személygépkocsi. * — Fénygrafikáiból rendez kiállítást Várnai Lásiló, a Ha­zafias Népfront budapesti bi­­zottfeagju Joliot Curie klubjá­ban. A f­ő megnyitó. 4 .március 3-án, kedden 13. órakor lesz. A kiállítás kizárólag kedden és csütörtökön 17—21 óráig tekinthető meg március 26-ig. (Budapest, VI. Népköztársaság útja 125.) — SZEMÉLYVONAT GÁZOLTA HALÁLRA Hutvágner József 58 éves salakos, jénói lakost a vár­palotai vasútállomáson. A baleset vizsgálatát a rendőrség megkezd­te. — Fennállásának 75. évfor­dulóját ünnepelte szombaton a salgótarjáni Öblösüveggyár Kossuth Lajos Művelődési Há­za. Ez alkalomból kiállítás nyílt a munkásotthonban. — A Budapest Hilton Coffee Shop étterme továbbra is várja vendégeit osztrák­ ételkülönleges­­ségekkel, hangulatos sramlizené­­vel. Vasárnapi menüajánlata: Hús­leves snidlinges májgaluskával. Töltött sertéskaraj burgonyaropo­góssal és vörös boros káposztával, Turogombóc szilvaöntettel, Bécsi kávékülönlegesség, vagy Húsleves máj galuskával, Girardi rostélyos házi meteotésztával, Tiroli almas­­rétes. A menü ára: 100,— Ft sze­mélyenként. Frissen csapolt Gös­­ser sör! Asztalfoglalás a 361-283 te­lefonszámon. X — A. MAFILM Hunnia Filmstúdió kéri, hogy az 1931-es Biatorbágyi merénylet szemtanúi, esetleg túl­élői és mindazok, akik bármifele információval szolgálhatnak az esetről — egy készülő film számá­ra — jelentkezzenek az alábbi­­cí­men: MAFILM — „VIADUKT” 1441 Postafiók 69. x — Avar István találkozik a kö­zönséggel, március 2-án, az Új Tükör Jókai Klub (Xll., Hollós út 5.) Hétfőn hétkor, portrészínpa­­don. X — Ünnepi Bartók-hang­verseny — az Óbudai Kamarazenekar előadá­sa március 7-én, 19 órakor a Vár­­konyi György Úttörő és Ifjúsági Házban (Ill., San Marco u. 81.). Jegyek a helyszínen válthatók. X — Az IBUSZ Budapestről induló autóbuszos vigenetúrai: Pilisszent­­iván, március 6. (120,— Ft). Dö­ntős (félnapos), március 7. (190,— Ft). Zirc, március 8. (190,— Ft). Nagykörös, március 8. (210,— Ft). Dunaföldvár (félnapos), március 14. (165,— Ft). Gyöngyös (félna­pos), március 14. (160,— Ft). Régi étkek, régi izek, régi dallamok (Vác), március 20. (félnapos, 180,— Ft). Egynapos országjáró túrák: A­­Börzsöny lábánál, március 15. (165,— Ft). Sopron, március 15. (270,— Ft). Zirc—Pannonhalma (or­gonahangverseny), március 15. (255,— Ft). Kétnapos túrák: Szi-* getköz—Rábaköz, március 21—22.* (650,— Ft). Aggtelek—Jósvafő, már­cius 21—22. (600,— Ft). Háromnapos túrák: A Rákócziak birodalmában, március 20—22­. (1000,— Ft). Kőszeg, március 20- 22. 0150,— Ft). A tú­rák részvételi díjából nyugdíjasok­nak kedvezményt adunk! Részle­tes felvilágosítás és jelentkezés az IBUSZ-irodákban. X — Dr. Pogány György, az MSZMP KB Társadalomtudo­mányi Intézetének tudomá­nyos tanácsadója súlyos beteg­ség után, életének 55. év­ében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 9-én, 13 órakor lesz a Farkasréti te­metőben. — Gyermekgaléria nyílt meg Szolnokon, a megyei mű­velődési központban. A szom­baton felavatott kiállítóhelyi­ségben Szávai István szolnoki rajzpedagógus tanítványainak munkáival kezdték meg a tár­latok sorát. — Gyorsasági világrekordot állí­­tott fel a francia gyorsvasút kü­lönleges szerelvénye csütörtökön Párizs és Lyon közötti pálya egyik szakaszán. A hét egységből álló szerelvény óránként 380 kilométe­res sebességet ért el, ezzel meg­döntve egy 25 évvel ezelőtti re­kordot. A francia nagysebességű vasútvonal első szakaszán szeptem­ber 27-én indul meg a forgalom 260 kilométeres ut­azósebességgel, ez felülmúlja a Tokió—Osaka ja­pán gyorsvasút utazósebességét. A két város között 1983-ban tervezik a gyorspálya megnyitását.­­ Nyilvánosságra hozták a decemberberi meggyilkolt John Lennon angliai birtokára vo­natkozó végrendeletét. A bir­tok értéke 2,5 millió font sterling, s ennek felét özvegye, Yoko Ono örökli, a fennma­radó részt egyelőre letétbe helyezik, felosztásáról nem közöltek részleteket. A birtok csupán töredéke Lennon va­gyonának amelyet 125 millió font sterlingre becsülnek. — Nyugdíjas klubot nyitott a hortobágyi községi tanács és a Hazafias Népfront helyi bi­zottsága. A csárda szomszéd­ságában levő régi épület át­alakítása után szombaton ve­hették birtokba a Hortobá­gyon élő idős emberek a klu­bot. — EGY KILENCÉVES FIÚ szerdán bement az egyik man­hattani bankba, és egy pisz­tolyra emlékeztető tárgyat sze­gezve a pénztárosra, így szólt: „Ez rablás.’ Egy szót se!” A meglepett pénztáros szó nél­kül odaadta a fiúnak az előt­te heverő, 118 dollárt, amivel a gyerek távozott­, jólnevelten hátraszólva: „Kösz szépen!”. A 9 éves bankrabló — aki az amerikai törvények szerint még nem büntethető­­— meg­adta magát az FBI-nak. — Társasházépítőknek tar­tanak tájékoztató előadást a Hazafias Népfront II. kerületi bizottságának rendezésében március 2-án, hétfőn 18 órai kezdettel a II. kerület Keleti Károly u. 22. alatti helyiség­ben.­­ A BKV értesíti az utazóközön­séget, hogy március 3-ról 4-re, 5- ről 6-ra, és 7-ről 8-ra virradó éj­jel 22 órától 03.50 óráig­ a 4-es és a 6-os villamosok helyett a Lágy­mányosi lakótelep, illetve a Móricz Zsigmond körtér és a Moszkva tér között autóbuszokat közlekedtet. Ugyancsak autóbuszok közleked­nek március 4-én, és 5-én 08.30 órától 14 óráig a 31-es és 52-es vil­lamosok helyett a Török Flóris utca és Nagy Sándor utca keresz­teződése és a Pacsirta-telepi vég­állomás között; március 2-án, 3- án, 4-én, 5-én, 6-án 8.30 órától 13.30 óráig az 59-es villamos helyett a vonal teljes hosszában; március 2-ről 3-ra, 3-ról 4-re, 4-ről 3-re, s 6-ről 6-ra virradó éjjel 20 órá­tól 04.00 óráig a 12-es, 14-es villa­mosok helyett a Frangepán utca— Katona József utca végállomás között; március 5-én 8.30 órától 14 óráig a 3-as és 55-ös villamo­sok helyett a Váci út—Árpád út keresztező­d­ése és a Katona Jó­zsef utcai végállomás között; már­cius 6-án 20 órától március 7-én 04 óráig a 3-as villamos helyett a Váci út—Árpád út kereszteződése és a Katona József utcai végállo­más között, valamint a 12-es és 14- es villamos helyett a Frangepán utca—Katona József utca végállo­más között; március 7-én 04 órá­tól március 9-én 04.10 óráig a 3-as és 55-ös villamosok helyett a Váci út—Árpád út kereszteződése és a Katona József utcai végállomás között; március 7-én 06.20 órától 8- án 20 óráig a 2-es villamos he­lyett a Boráros téri végállomás és Közvágó-hídi végállomás között, a 24-es villamos helyett a Hámán Kató út—Mester utca keresztező­dése és a Közvágó-hídi végállomás között; március 9-ről 10-re és 10- ről 11-re virradó éjjel 23.30 órától 03.30 óráig a HÉV-szerelvények he­lyett Békásmegyer és Békásme­­gyer-felső között. Március 2—6. és 9— 13-án­ 07.40 órától 13.20 óráig az Aquincumi elágazás—Békásme­gyer, illetve Békásmegyer—Békás­­megyer-felső között, illetve már­cius 6-án 13 órától március 9-én 01.00 óráig Szentendre és Batthyány tér állomások között a HÉV-sze­­relvények eltérő menetrend sze­rint, 30 percenként közlekednek. A BKV közli azt is, hogy már­cius 1-én üzemkezdettől a 136-os autóbuszokat Pestlőrinc MÁV-ál­­lomás Jáhn Ferenc kórház kö­zött meghosszabbított útvonalon közlekedteti. Ennek megfelelően hétköznap és szombaton, valamint vasárnap megváltozik az első és az utolsó kocsik indulásának az ideje. — HALÁLOZÁS: Mélységes fáj­dalommal tudatom, hogy nagyon szeretett férjem, Maár Gyula, volt honvéd őrnagy, az Ánód gyár rak­tárvezetője, majd nyugdíjasa, 40 évi boldog házasság után életének 76. évében, 1981. február 8-án, rö­vid szenvedés után elhunyt. Ham­vainak búcsúztatása és szüleinek sírjába való elhelyezése 1981. már­cius 3-án 11.30 órakor lesz a Far­kasréti temetőben. Gyászolják: fe­lesége, rokonai, barátai, ismerő­sei. X — Szomorú szívvel tudatjuk, hogy dr. Benedek Sándor 37. évé­ben elhunyt. Temetése március 5- én, 10 órakor lesz a Farkasréti te­metőben. A gyászoló család. X —­ Prof. dr. dr. med. h. c. Föld­vári Ferenc egyetemi tanár, a bu­dapesti Bőrklinika , volt igazgatója elhunyt. Kívánságára csendben el­temettük. Családja és mindazok­, akik szerették és becsülték. I X . Beitler Béláné szül. . Martino­vich Irén mélységes­ fájdalommal tudatja, hogy férje, Beitler Béla klarinétművész, az Állami Opera­ház ny. tagja, a „Szocialista Mun­káért” érdemérem tulajdonosa, hosszú szenvedés után, 75 éves ko­rában elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 1981. március 9-én, 15 órakor lesz a Rákoskeresztúri köz­temetőben.­­ — Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Endrődi Ottó fémnyomó kis­iparos, 58 éves korában rövid szen­vedés után február 13-án örökre itthagyott bennünket. Temetése március 3-án, 3 órakor lesz a Rá­koskeresztúri temetőben. A gyá­szoló család.­­ — Értesítjük mindazokat, akik ismerték, hogy dr. Kádái László sebészfőorvos 1981. febr. 17-én el­hunyt. Minden külön értesítés he­lyett. A gyászoló család. X — Kálmán János, a Hunicoop vállalat külkereskedelmi szak­­tanácsadója rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1931. március 4-én, szerdán 15 órakor lesz Far­kasréten (Bp. XII., Érdi út 9.). D­évai-Kálmán, Sarkadi és Gergely család. , X — Fájdalommal tudatom, hogy nagyváradi születésű Kiss Béla Emil gazdász, nyugdíjas osztályve­zető 1981. febr. 20-án, elesetek 78. évében rövid szenvedés után, el­hunyt. Hamvait március 17-én, fél 11 órakor helyezzük örök nyuga­lomra a Farkasréti temetőben.­­ — Szomorú szívvel tudatjuk, hogy özv. Ádám Lajosné sz. Csere Horváth Ilona, 1931. február 11-én meghalt. Hamvasztás utáni teme­tése március 4-én lesz a Farkas­réti temetőben. X — Zsiray János fényképész, ny. MÁV-főtiszt 1981. február 25-én Flensburgban elhunyt. . X — Köszönetnyilvánítás: A tiszte­let, megbecsülés és szeretet ami életében övezte, körülvette halálá­ban is és a sírjáig elkísér­.c. dr. Czappán Elemér ny. igazgató fő­orvost. A részvét minden megnyil­vánulását ezúton köszöni meg gyászoló családja.­­ — Köszönetet mondok mindazok­nak, akik férjemet, Szántó Györ­gyöt, a József Attila g­r.r.énim tanárát, utolsó útjára elérték, vagy részvétüket nyilvánították. Szántó Györgyné, X . Luchterb­and Pál családja meg-­fiatottan mond köszönetet mind­azoknak, akik felejthetetlen halot­tunk búcsúztatásán részt vettek, il­letve fájdalmukat részvétnyilvání­­tással enyhíteni igyekeztek. X —■ Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik drága gyerme­kemet Sebestyén Klárát utolsó út­jára elkísértek, vagy más módon fejezték ki együttérzésüket, özv. Kovács Istvánné nyugalmazott ta­nárnő. X — Mindazoknak, akik dr. Sztan­kó István búcsúztatásán részt vet­tek, s utolsó útjára elkísértek, vagy részvétüket bármi módon kifejezték, ezúton mond köszönetet a gyászoló család és a Nemzetközi Előkészítő Intézet.­­ — Ezúton mondok hálás köszöne­tet mindenkinek,­­ akik drága szü­leim Máhr Jenő ,és felesége Bán­ból ezer Mária temetésén részt vet­tek vagy más módon fejezték ki együttérzésüket. Nagy Tiborné sz. Mahr Mária. X — Kénytelen voltam eladni a kerekeket, hogy legyen pénzem benzinre ... (Várnai György rajza) IMIIllllllMlllllllllllllllllllLIIIIIIIIBlffl Időnként megnövekvő felhőzet Szárazföldünk nagy részének idő­járását anticiklon határozza meg. A Közép- és Kelet-Európa felett már napok óta tartó leszálló lég­mozgás­ hatására jobbára csendes az idő, a hajnali, reggeli párásság megszűnését túlnyomóan napos, száraz, az évszakhoz képest hideg idő követi. A kontinens nyugati partvidékén, valamint a Brit-szi­geteken általában erősen felhős az ég és gyakran esik az eső. Hason­lóan változékony, csapadékos az idő Délkelet-Európában is. Hazánkban szombaton a délnyu­gati megyékben változóan felhős, másutt jobbára derült, napos idő volt. A reggeli órákban a nyugati határszélen gyengén havazott. A hőmérséklet csúcsértéke plusz 1, plusz 5 fok között alakult. A várható időjárás vasárnap estig. Elsősorban a déli és a nyugati országrészben növekszik meg időn­ként a felhőzet. Számottevő csa­padék nem várható. A keleti, dél­keleti szél helyenként megélén­kül. A hőmérséklet kora délután általában plusz 1, plusz 6 fok kö­zött alakul. A Duna vízállása Budapestnél, 228 cm. Európai időjárási helyzet Az 1981. március 1. , 06 órára előrejelzett európai időjárási helyzet .•A. Meleg front J/t Iső jul Hideg front -X Havazás .JJL. Okkluaida front V Zápor ■ „ Az áramlás iránya PC Zivatar s • Köd Jt Az alacsony nyomás középpontja K­ A magas nyomás középpontja .1981. március 1 Budapest párás 4 Ankara felhős 6 Athén felhős 8 Belgrad párás 3 Berlin szeles 8 Bécs párás 4 Bukarest felhős 3 Helsinki párás —4 Kiev párás —1 Koppenhága szeles 5 Leningratt derült —4 Lisszabon derült k1 London esős 8 Madrid derült 13 Milano esős 7 Minszk párás —3 Moszkva párás — 1 München esős 4 Oslo szeles 3 Párizs felhős 8 Prága párás 3 Roma felhős 11 Slot. kitültti szeles 0 lzuhia felhős 3 Varsó párás 0 Maivar Nuni NAPI KRÓNIKA ■ Vasárnap, 1981. március 1. A dolgozók gyors- és gépíró versenyének eredményei közzétették az 1980. évi országos dolgozói versenyek eredményét. Gyorsírásban a 450 és 400 szótagos fokon első lett dr. Baczony László (MTI), második Fenyvesi Mária, harmadik dr. Kiss Károly (Hírlap­kiadó V.) a 350 szótagos versenyt Dó­ra Lászlóné (Minisztertanács titkár­sága), a 300-ast Pungorné Keczeli Mária Kaposvár,Somogy megyei ta­nács nyerte. Ez utóbbi fokon Deák Erzsébet Szeged , Járás­bíróság bizo­nyult a legjobb ifjúsági versenyző­nek. További első helyezettek: 250 szalagon Duránszkai Jánosné (Hód­mezővásárhely, Városi Tanács), 220: Simon Lászlóné (KGM)­, 200: Újvári Andorné (Miskolc, DAEV) 180: Szalay Edit (Pápa, gépíró- és gyorsíró iskola). Gépírásból a bajnoki sebességű csoport győztese Erki Rozália (OT) lett, második Duránszkai Jánosné, harmadik Nagy Erzsébet (Hírlap­kiadó Vállalat); az első sebességi csoport győztese Farkas Imréné (Bács-Kiskun megyei főügyészség); a második csoporté Sárosi Lajos (KPM). A legjobb ifjúsági gépíró­­versenyző Molnár Istvánné (Kecs­kemét MSZMP Bizottság). A me­chanikus írógépen versenyzők leg­jobbja Trabacsi Katalin (Budapes­ti Rendőr-főkapitányság). A gyorsirási csapatversenyt a közhivatalok csoportjában a Mi­nisztertanács titkárságának csapa­ta nyerte, a gépírásit az OT csa­pata. A vállalatok kategóriájában a gyorsirási csapatverseny győzte­se az MTI, a gépírásié a Hírlap­kiadó Vállalat. A Szabolcs-Szatmár megyei iro­dalmi találkozó lesz március 14-én, du. fél 5 órai kezdéssel, a Haza­fias Népfront IX. kerületi hivata­los helyiségében, (Budapest, IX., Kinizsi u. 22.). Az irodalmi talál­kozón a Nyíregyházán járt Bar­tók Béláról is megemlékeznek..

Next