Magyar Nemzet, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-15 / 88. szám
Szerda, 1981. április 15. .... Órák a magasban (Lírai előhang) Ó, ti órák, oszlop tetején, házak falán, utcákon, tereken! Boldog órák, kik jártok, kik a pontos időt mutatjátok s ti. boldogtalanok, kik álltok vagy félórákat késtek vagy helyetek üresen ásít, s ti, kik műhely csendjében pihentek s vártok föltámasztásra, utcára kerülésre. Kerek keretbe, négyszögletes tokba rakva próbáltak dacolni az idővel, szolgálva őt s kiszolgáltatva neki, mint minden, ami él és létezik a földön. Órák, alattatok hányan vártak-várnak szépre, jóra, lehangolóra, párjukra, társukra, csalódásokra. Tőletek hányan vártákvárják, hogy megtudják: hány az óra tulajdonképpen? Pesti órák, fönn a magasban, póznák régiben, téglákra szegzetten, milyen sors a tiétek, meddig tart a ti időtök? Bár sose ütne a ti órátok! (Rideg tényleírás) Jelenleg Budapesten kétszáz köztéri óra mutatja (mutathatná) a pontos időt. Közülük százharminchatot a fővárosi tanács bérel a postától, a többi úgynevezezett transzparens reklámóra, intézmények homlokzatán, strandok területén. Nyolcvan százalékuk a háború előtt készült, a Telefunken gyártmányai , kisebb-nagyobb sérülésekkel túlélték a háborút, felújították őket, de egyre kevésbé állnak ellen az idő viszontagságainak. Az elmúlt években huszonöt-harminc órát szereltek le szerte a fővárosban, vagy mert végképp kidőltek a sorból, vagy mert a nagy építkezéseknek voltak útjában. Az ötvenes években a posta műhelyében gyártottak ötvenhatvan órakeretet, ebbe építették bele a régi szerkezeteket, de szép lassan ezeket is megette az időnek az a bizonyos vasfoga. A kiöregedett órákat pótolni kellene. De nincs mivel. Nincsen óra. A csehszlovák Elektrocsasz az egyetlen szállító, éveken át érkeztek is az órák, de hét-nyolc éve profiltisztítás kezdődött a gyárban, azóta csak néha küldenek egyet-kettőt., Javítgatják hát a szerkezeteket, működjenek, ameddig csak lehet. Az utca népe meg mind többet boszszankodik, hogy már megint össze-vissza járnak, más-más időt mutatnak az órák. (Kesergő) Bellincs István, a posta alközponti üzem óraosztályának a vezetője: Nem a pénzen múlik — óra nincs. Egy óra óra húszezer forint — a felszereléssel sem kerül többe harmincezernél. Szeretnénk mi, ahova csak kérnék, de nincs mit. Egy hónapja a fővárosi tanácshoz fordultam, hogy próbáljon meg a kereskedelmi osztályuk közvetlen kapcsolatba lépni a cseh gyárral, hátha sikerül elérnie annak a húsz-harminc órának a leszállítását, amire szükségünk volna. Mert most siralmas a helyzet. A lakótelepek például abszolút nincsenek ellátva, ezek akkor épültek, amikor már beszerzési gondjaink voltak. Újpalotán, Kelenföldön nem talál köztéri órát, csupán Csepelen és a József Attilán láthat egyet-egyet. Próbálkozunk mindenfélével. Ingás órákat alakítottunk át, beraktuk a kandeláber aljába, az méri az időt, fölül meg az utcai nagyóra mutatja. Ezek a szerkezetek azonban nem bírják a nagy forgalmat, a rázkódást, gyakran megállnak. A kísérleti műhelyben kvarcórával próbálkozunk. Én jövőre nyugdíjba megyek, a mechanikát ismerem, mint a tenyeremet, de az integrált áramkört, meg hasonlókat én már alaposan megtanulni sose fogom. Fiatal mérnökeinket biztattam hát: próbálják úgy „megvariálni” ezeket a nálunk is kapható hatszázegynéhány forintos kvarc-vekkereket, hogy összekapcsolhassuk a nagyórákkal. Ha ez sikerül, akkor enyhülnek a gondok, hiszen kandeláber, ahova ezeket berakhatjuk, van annyi Pesten, mint erdőben a fa. (Egy kis történelem) Hol állt az első közóra Pesten? Sokan a hajdani Nemzeti Színház órájára tippelnek, ahol évtizedeken át adtak randevút egymásnak a szerelmesek. A Nemzetivel együtt eltűnt a régi óra is, a ma fiataljai kissé ormótlan utódján számlálhatják izgatottan a percek múlását. Ám az elsőség nem a Nemzetié. A mai Marx tér egykori banánszigetén álldogált egy csúcsos végű kioszk. A fáma szerint az első közóra ennek a tornyocskájából - mutatta a közönségnek a pontos időt. Az órák szinte kivétel nélkül hirdetőoszlopok tetején díszelegtek, közülük nem egy ma is a helyén áll. Így például a József körút és a Baross utca sarkán Vagy a Zsigmond téren. Az ötvenes évekre a köztéri óráknak nem lehet panaszuk, virágkorukat élték. Főként a perifériákat „népesítették be” velük. A köztéri órák 1945 előtt a Magyar Rádió tulajdonában voltak. Az ötvenes években kerültek át a postához a telefonhírmondóval együtt, mondván, a posta hálózatos, az órák működtetéséhez is hálózat kell, tartozzanak hát ezek is oda. Időről időre voltak kísérletek arra, hogy a posta leadja ezt az „ágazatot” valakinek — nem sikerült. A kétszáz köztéri órán kívül a posta a gazdája a négyezer kórházakban, vállalatoknál, hivatalokban elhelyezett órának is. Egy kétszámlapos óra havi bérleti díja száznyolcvan forint. Ebből tehát nem számíthat haszonra a cég. Nem jó bolt ez a postának, de nincs mit tenni — szolgáltatás ez, amit nyújtania kell. Ennél többet botorság volna kívánni tőlük. Nem az ő érdekük, nem is az ő feladatuk lenne annak az eldöntése, hogy hol és hány óra mutassa az időt Budapesten. És arról aztán, hogy nincs elég óra, a legkevésbé a posta tehet. (Létszám-helyzetkép) Bent a műhelyben hárman dolgoznak. Tizenketten járják az utcákat, mindenkinek megvan a körzete, a helyszíni karbantartás, a hibajelzés a dolguk. Ezt a szakmát sehol nem tanítják, az órásmesterséghez és a villanyszereléshez kell konyítania az itt dolgozónak. A havi fix háromezer körül mozog, 1978 óta ösztönző bért is fizetnek, négyszáz forintot. Ez utóbbit csak akkor, ha a hibaszázalék nem haladja meg a tizenkét százalékot. Amikor bevezették az új rendszert, 25—27 százalék volt a jellemző. A vezérórák heti plusz, mínusz egykét perc „csúszása” elkerülhetetlen, ezért az utcai órákhoz legalább hetente egyszer el kell jutniuk a szerelőknek. Az osztályvezető szerint tizennyolc-húsz ember volna az ideális, de hát valami mindig közbejön.Az öregek, akik kölyökkoruktól űzték ezt a szakmát, már nyugdíjba mentek, a fiatalok pedig máshoz szoktak, lezserebben kezelik az egészet. Nem hajlandók a kézikocsit húzni, nem szívesen másznak a magasba, inkább beszállítják a műhelybe az órát. (Esztétikai megjegyzések) A design nem tört be az utcai órák birodalmába. Változatossággal igazán nem dicsekedhetnek a köztéri órák: egyformák, s ráadásul ez az egy forma sem a tervezői találékonyság netovábbja. Kerek vagy szögletes, kisebb vagy nagyobb — ennyi a választék. A szerelők természetesen nem bánják, hiszen könnyebb cserélni, javítani őket, de ez az ésszerű szempont aligha indokolja az egyhangúságot. Korábban a posta műhelyében címfestő is dolgozott, néhány apró ötlet született abban az időben, egyegy eltérő számlap, no nem nagy cifraságok, csak éppenvalami pirinyó díszítés, másság. De ehhez is az kellene, hogy ne csak működtetője, karbantartója legyen az óráknak, hanem igazi gazdája, aki a beszerzés, az elhelyezés, a külső megjelenés gondjait-bajait a szívén viseli, hogy ne az „ahogy esik, úgy puffan” szabályai határozzák meg az órák sorsát. (Záradék) A Margitszigeten, a zenélő kútnál hajdan volt egy napóra. Bellincs István egyszer messpendítette, hogy „támasszák fel a múltat”, járjon az óra, zenéljen a kút. Már ő sem emlékszik, miért és hogyan, de az ötletből semmi sem lett. Az észak-déli metró vonalán is hiába keressük az órákat, a régieket levették, újakat a Metróbór sem tudott szerezni. A Boráros teret átépítik, az órát innen a Dagályra vitték, ahol a magasra nőtt fák miatt új, alacsonyan elhelyezett óra kellett. Ha maradnak a mai állapotok, főhet majd az illetékesek feje, hogy honnan akasszanak le egy órát a régi helyett, ha a Boráros tér elkészül. A jövő? Szerte a világon tért hódítanak a digitális és számkijelzős órák. Csakhogy ezeknek a működtetése a szabad ég alatt sok nehézségbe ütközik. Mi várható akkor? A főváros egyik nevezetes órája az Astoriánál jó ideje nem jár. Kezdetben végtelen hevederen futottak a számok az ablak előtt, a hatvanas években izzórácsosra alakítottak át. A pesti szmog tönkretette a szerkezetet, ráadásként tavaly valakik valamit a kerekek közé dugtak, eltört a tengely is. A toronyóra sorsa megpecsételődött. Többé nem „világítja” az időt, s ha az épületet tatarozzák, az órát is leszerelik a magasból ... Javorniczky István Magyar Nemzet Három évtized patikában Van a Váci utca és a Kígyó utca sarkán egy kis gyógyszertár, a Városi patika, amely kerek hat esztendeig látta el a közelmúltban helyreállított Kígyó patika munkáját is. Hősi helytállás volt: két műszakban dolgoztak állandóan „telt házzal” a kis gyógyszertár patikusai, laboránsai, minden dolgozója. A gyógyszertár vezetője, Erdélyi Györgyné több mint három évtizede dolgozik a pályán, s pontosan húsz éve a mostani helyén. Ma már a régi mederben folyhatna a munka, ám a forgalom még ma is megoszlik a végre elkészült híres-nevezetes Kígyó patika és a kis gyógyszertár között. Tradíció az Erdélyi családban a patikusság: gyógyszerész volt az édesapja, az apósa, az anyósa, a férje, a sógornője; ha összejön a család, bőven kitesz egy patikus-kerekasztal konferenciát. Erdélyiné nagyon szereti a munkáját, így vall erről: — Hivatás ez és nem foglalkozás. Végtelen ügyszeretet, türelem és emberszeretet a jó patikus három legfőbb tulajdonsága. Különösen nehezíti munkánkat, hogy időnként a hiánycikkek más gyógyszerrel való helyettesítésére rá kell beszélni a betegeket, akik ragaszkodnak megszokott, régi orvosságukhoz. Bizalom kérdése, hogy elfogadják-e a megszokott helyett az általunk javasolt, azonos értékű gyógyszert.. Végül is az a tapasztalatuk, hogy a hozzánk fordulók megköszönik a törődést, a figyelmet, amire az újra kispatikává lett munkahelyen jóval nagyobb a lehetőségünk. A betegek érdekében valamennyien szívesen végezzük ezt a tájékoztató, felvilágosító munkát. Nem szeretünk nemet mondani... — Mit tehetnék azért, hogy erre minél ritkábban kerüljön sor? — Napi kapcsolatunk van az elosztó szervvel, s így a hozzánk fordulóknak meg tudjuk mondani, hogy a keresett gyógyszer mikorra várható. Nagy hasznát vesszük nyugdíjasainknak, akik napi négy órában gondoskodnak arról, hogy minél előbb megkaphassuk a szükséges gyógyszert: elhozzák az elosztóból, ők végzik a csomagolás munkáját is. — Milyen a jó gyógyszerész? — Precíz, ügyszerető, lelkiismeretes. Ez a szakma teljes embert kíván, itt nem lehet kapkodni, türelmetlenkedni. Több évtizedes tapasztalatom, hogy a törődésre és az udvariasságra még a legtürelmetlenebb és legidegesebb gyógyszerre várók is hasonló módon reagálnak. Különösen az utóbbi időben, miután újra „kispatika” a miénk, tapasztaljuk munkatársaimmal együtt, hogy gyakran évtizedes vásárlóink is visszajárnak. Kemény hat év volt, amíg végre,újra a régi módon tudunk foglalkozni a hozzánk fordulókkal, de most az egész kis gazda örömét leli benne. Mert nekünk nemcsak a munkánk, mindenünk ez a patika. (f. r.) Kooperáció és licencvásárlás Jobb ellátás várható mezőgazdasági kisgépekből A fejlesztések, kooperációk és licencvásárlások eredményeképpen javult a hazai mezőgazdasági kisgépellátás. Az idén a legfontosabb és legkeresettebb berendezésekből már nem várható nagyobb hiány. Ezt állapították meg az Ipari Minisztérium vezetői, amikor áttekintették a kisgépgyártás és -ellátás helyzetét. A mezőgazdasági kistermeléshez fontos gépek közül igény szerinti az ellátás a kézipermetezőkből és a több változatban készülő szőlőfeldolgozókból. A gyártó Vegyépszer Vállalat és a Veszprémi Mezőgép a kereskedelem minden idei igényét visszaigazolta. Hasonlóan kedvező az ellátás a villanymotorral hajtott készülékekből is. Mivel az ezeket a cikkeket előállító iparvállalatok tervszerűen megvalósították gyártmánykorszerűsítési programjukat és fejlesztési célkitűzéseiket, a jó ellátás hosszabb távon biztosított. Nem ilyen kedvező az ellátás benzinmotoros kisgépekből, motoros kapákból, permetezőkből és kistraktorokból. Tavaly például az igényeknek csak 60—70 százalékát elégítették ki, bár a nagyobb import végül is számottevően enyhítette a hiányt. A tárca felmérése szerint 1985-ig a kistermelőknek évente mintegy 80—35 ezer ilyen kisgépre van igénye. Mégis a teljes körő hazai gyártás megszervezése helyett a termelési kooperációkat, licenc és know-how vásárlásokat szorgalmazzák, s erre ösztönzik a hazai ipart is. A Szegedi Vasipari Szövetkezet megkezdte a négy lóerős motoroskapuk sorozatgyártását. Eddig mintegy 10 ezret gyártottak, a Motort külföldről szerzik be, de már tárgyalnak arról, hogy milyen módon ellentételezhetik az összes import motort. Terveik szerint a motoros kapákból ebben az évben minden igényt kielégítenek. Bővült a magyar—csehszlovák kistraktorgyártási együttműködés is. A csehszlovák 5—7 lóerős traktorokból öt évvel ezelőtt 800-at kapott a kereskedelem, az idén már 3000-et. Ezekhez a Békéscsabai Mezőgép gyártja a munkaeszközöket. A három és fél- hat lóerős jugoszláv gyártmányú kistraktorokból eddig 500 érkezett hazánkba, összesen 3000 importjára kötöttek szerződést. Ezekért a kisgépekért cserében a Győri Magyar Vagon- és Gépgyár szállít különféle termékeket, a motoros permetezőket egyelőre még importálják, az idén 10—11 ezret, de már keresik egy esetleges kooperációs gyártás lehetőségét. A legjelentősebb eredmény: a három lóerős kistraktorok hazai gyártásának meghonosítása. A Veszprémi Mezőgép tavaly vásárolt licencet a francia Briban cégtől. A kistraktorhoz eddig részegységeket és munkaeszközöket készítettek, de az év második felétől, a motor kivételével, minden egységet Veszprémben, illetve Békéscsabán állítanak elő. Ez utóbbi helyen az utánfutókat, a fűnyírót, ekét, rotációs kapát, vagyis a kiegészítő eszközöket készítik. összességében 25—26 ezer kertművelő kisgép 1981. évi hazai forgalmazására minden feltétel adott, részben itthoni gyártásból, részben kooperációs szállításokból, illetve olyan importból, amelyet legnagyobb részben más termékek exportjával ellentétez a magyar ipar Sajátos társulásról adtak hírt a minap a lapok, néhány sorban. A résztvevői két különböző súlycsoportba tartoznak: A Magyar Ásványolaj- és Földgázkísérleti Intézet, a MÁFKI, és a Csopaktója mezőgazdasági termelőszövetkezet. A nemzetközileg is ismert, s jegyzett tudományos intézmény és egy termelőszövetkezet közös vállalkozásba kezdett értékes termékek gyártására. Mint a várható eredményekből kiderül, a közös vállalkozás — túl azon, hogy előnyös a két résztvevőnek — minden vonatkozásában egybeesik általános országos gazdasági céljainkkal. Egész sor találmány A MÁFKI veszprémi központjában széles körű tudományos munkát végeznek új kőolaj- és földgázszármazékok felkutatására, s az ismert technológiák korszerűsítésére. Az elméleti eredményeket főként a péti kísérleti üzemben ültetik át a gyakorlatba, ott alakítják ki az új termékek technológiáját, s kezdik meg a termelést kis mennyiségben. Az egyik legjelentősebb kutatási téma a veszprémi intézetben a finom motorbenzin új gyártási eljárásának kidolgozása. Ez a megoldás, amit szovjet kutatókkal együtt valósítanak meg, huszonkét százalékkal olcsóbb, mint az eddig ismeretes módszerek. Minden területen, de a vegyiparban fokozottan jellemző, hogy a nagy témák kutatása során sok részeredmény születik a fő irányoknak mintegy „melléktermékeként”. Egész sor új vegyianyag született így. Hidak, alagutak, metróvonalak falainak szigetelésére a győri Graboplast-nál vízzáró fóliákat készítenek magyar alapanyagból. Erre vékony tapadóréteget kell felhordani, így építhető be a szigetelőréteg. A MÁFKI -nál megoldották a Vegyi ragasztó gyártását, ma már ezzel készül a győri fólia. Ugyancsak bevonult a szőlőoltvány-szaporításba a Péten gyártott oltóviasz. A szaporító telepeken a tövekbe ontott vessző köré a metszett „sebre” kenik ezt, a viasz minőségétől fiteg, mennyi ered meg, lesz életképes. A hatékony vegyszert eddig tőkés piacról kellett megvásárolni. Speciális kenőanyag a MÁFKI-KEN, olyan szerkezetekbenhasználatos, ahol nagy nyomás mellett kell biztos olajozást elérni. Ilyenek a magyar ipar gyártotta szőlőprések. A gépben eddig nyugati márkájú kenőanyagot alkalmaztak, s a felhasználóknak ezt kellett beszerezni az üzemelés során. Ma MÁFKI-KEN-t használ a gyár, s ilyen dobozokban kapható a pótlás. A kutató márkanevét viseli a MÁFKI-FLEX is. Ez olyan speciális anyagú szalag, amelyik jól bírja a hideget, a hőt. Út- és hídépítéseknél, hűtőházaikban rések kitöltésére, „fugázásra” kiválóan alkalmas. A Veszprémben dolgozó gép, szerszámcserével, különféle profilokban készíti, a felhasználók igényei szerint: ezek mind a nagy témák kutatása során született találmányok, szabadalmak. Kockázat és haszon Egyre feszítőbb gondokat okoz azonban a kutatóknál, hogy az ipar mind több bevált anyagot kért, a kísérleti üzemek nem bírták erővel. Közben képtelenek voltak új eljárások kidolgozásába kezdeni, minden erejüket lekötötte a gyártás. Ekkor állapodott meg a MÁFKI igazgatója, Csikós Rezső és a Csopaktája Tsz elnöke, Gubicza Ferenc, hogy közös vállalkozásba kezdenek a már bevezetett cikkek gyártására. A szövetkezetnek van egy használaton kívüli istállója. Ezt kis költséggel rendbelehet hozni. A munkát a saját építőrészleg már megkezdte. Ide telepítenek át Pétről egy gyártósort, Veszprémből pedig a MÁFKI-FIEX profilgyártó gépet. A terveket a kutatóintézet készítette, emberről, energiáról a szövetkezet gondoskodik. A már befutott, keresett termékek gyártását veszik át. Az elhelyezésről, az eddigi vevőkkel való kapcsolatról a kutatóintézet gondoskodik. S természetesen ők végzik a téesz vegyi üzemének minőségellenőrzését is. A két évre szóló megállapodás szerint a haszon nyolcvan százaléka a szövetkezeté, húsz a kutatóé. Megkapják ezenkívül a gyártótól a szabadalmak után járó százalékos díjat is, ami az intézet és a feltaláló között jogszabályban megszabott arányban oszlik meg. A termelés az év közepe táján indul meg az új vegyi gyárban. Munkájuk bizonyosan lesz, csak az ismertetett, már használatos cikkből egyre többet kérnek az eddigi felhasználók. A „több” természetesen relatív. A mennyiségek néhány tíz és néhány száz tonna, között vannak évente. Nagy vegyi gyáraknak kevés, kísérleti üzemben sok. Egy ilyen középnagyságú vállalat, egy berendezéssorral, amelyet válttótec tipológiával üzemeltet — tehát mindig azokat a berendezéseket használja, amelyek az éppen futó termékhez kellenek — ilyen mennyiségek gyártására nagyon alkalmas. Az a terv, hogy a kutatók az ezután születő új vegyi termékeket a szokásos módon, az intézetben állítják elő kis mennyiségben. Megkeresik a felhasználót, s ha érdemes, átadják a közös vállalkozásnak, termelésre. Import helyett hazai Eddig a tények, a kutató és a téesz új közös üzemének története, feladatai, kilátásai. Érdemes néhány olyan vonatkozást kiemelni, amelyek a vállalkozást jellemzik, arra mutatnak, hogy a sokszor megfogalmazott elvi célok, gazdaságpolitikai irányok gyakorlati megvalósítása mennyi előnyt jelent valamennyi résztvevőnek s nem utolsósorban az országnak. A Magyar Ásványolaj- és Földgázkísérleti Intézet egyike azoknak az elméleti műhelyeknek, hol alapvető törekvés az eredmények hasznosítása, a kutatások termékeinek gyakorlati bevezetése. Az, hogy együttvéve a legnagyobb szovjet testvérintézménnyel új, olcsóbb benzingyártási technológiát dolgoznak ki, népgazdasági szinten jelentkező hatalmas megtakarítás. A „melléktermékek”, a felsorolt, s még munkában levő találmányok, szabadalmak hasznosítása anyagilag is előnyös a kutatónak. A közös vállalkozás nagyobb tömegű termelésének húszszázalékos haszna, s a szabadalmi díjak biztos bevételi forrást jelentenek. A munka átadása leveszi a terhet a saját kísérleti üzemről. Helyet csinálnak a jövő termékeinek. Kutatási eredmény, szellemi háttér bőven van az intézetben, most mód lesz a gyorsabb megvalósításra. A szövetkezet szempontjak nyilvánvalóak. Kialakítanak egy új melléküzemágat, biztos gyártmányra, haszonra. Munkáskéz állandó, elfoglaltságra, — s a mezőgazdasági munkák szüneteiben, időlegesen — rendelkezésre áll. A feladatok zöme: betanított munka. Kell •még néhány géphez értő szakmunkás, vegyész. Veszprém megyében ezt meg lehet szerezni. Jellemző a szakemberek alkotókészségére, vállalkozókedvére — s nyilván a nagyobb kereset igényére —, hogy vegyészek tömegéből válogathatott üzemvezetőt a szövetkezet. A két közvetlenül érdekelten túl az egész gazdaság haszonélvezője a vállalkozásnak. Vannak nagy vegyi kombinátjaink, tömegtermelésre. Nekik gazdaságtalan néhány száz tonnás rendelések elfogadása. Egy rugalmas középüzem nagy nyereséggel termelheti az értékes anyagokat. Biztos importkiváltásra, esetleg export reményében. A, váltótechnológiával, egyszerű berendezéseikkel gyorsan áttérhetnek új cikkekre. Ugyanakkor az új vegyiüzem háttéripara nagyvállalatoknak. A mezőgépipar, a szőlőtelepek, a hűtőház-, az út-, metróépítők olyan hazai anyagokhoz jutnak a nekik éppen szükséges mennyiségben, amit eddig nem kaptak meg, vagy amihez csak valutáért jutottak hozzá. Faludi Andris Kutatók és tsz együtt Vegyipari társulás