Magyar Nemzet, 1981. április (37. évfolyam, 77-100. szám)
1981-04-29 / 99. szám
4 Kos játék Vichyben Történelmi tévédrámák szép emléke fűződik Hajdufy Miklós rendezői munkájához. Ha ki-kilépett is ez az elszánt következetességgel pályát alakító rendező a história köréből és odafricskázott egy melankolikus, mai szerelmi történetet a képernyőre, vagy könynyed pozdulattal fojtogató izgalmú krimit teremtett, csak azért tette, hogy nagy mesterségbeli tudását más műfaji közegben is bizonyítsa, ne csak a régmúlt körültekintést, fokozott gondosságot követelő televíziós megidézésével. Sőt, ha egészen pontosan óhajtjuk megfogalmazni Hajdufy Miklós tévérendezői tevékenységét, azt is észre kell vétetni, hogy számára a történelem fontosabb volt mindenkoron a drámánál. Drámatörténeti, irodalmi, esztétikai, dramaturgiai értékekkel és érdemekkel nemigen törődött akkor (rombolta is, toldozgatta is a kész műveket), ha e szenvedélyéről szólhatott filmjeivel, játékaival. Ha arról beszélhetett, hogy a históriai viszonyok ■soha nem oly mereven egyértelműek, miként azt a tankönyvek tanítják. Összetettségüket, sokarcúságukat éppen a történelemben forgolódó és a ■történelmet formáló ember bonyolult gondolkodásmódja és mindig többigazsága döntése alakítja. Az úgynevezett antihősöket mutatja meg szeretettel Hajdufy Miklós a múltból, azokat, akiknek gyengeségük az erősségük, kétkedésük a határozottságuk, azaz, akik ember módjára, s nem horoszpózokban állnak helyt a sorsfordító, jellempróbáló időkében. Természetes, hogy a nemzet történelme, annak homályos szakaszai szolgáltatták leggyakrabban Hajdufy Miklósnak e nagy témához a történeti alapanyagot. De, ha kirándult, ismás , vidékekbe.. . Romain Rolland drámájához ,papnőjük,—, akkor is, az itt- 3?-ról beszélt, az itthoniaknak. Kirándulás most Arthur Miller drámájának, a Közjáték Vichyben tévéváltozata? Avagy egyenes ívű folytatása a megkezdett rendezői hídépítésnek, amely a magyar felvilágosodás, a reformkor, a szabadságharc, a megtorlás, majd az első világháborús készülődés és a második világháborút érlelő történelmi eseménysor pilléreivel mutatja meg régenvolt és mai emberek hasonlatosságát? Szinte kétségtelen, Arthur Miller drámájához az is vonzotta a rendezőt, hogy a tévéjáték-készítés formai eszközei mily’ szerepformálási lehetőségeket adhatnak, a színészi munkát általában elbagatellizáló televízióban. E rendezői szándékhoz ritkán látható, remek csapat verbuválódott. Koltai János játékmódbeli merevségeit is levetve, de szerepe közhelyeit is feledtetve olyan munkásembert jelenített meg például,akit végzetes helyzetben is nyugodttá edz az eszmei biztonság. De e nyugalomból szégyen nélkül hagyja előtörni a félelem vad lökéseit. Embernek mutatja meg tehát e munkás■ figurát, s nem eszmei kövületnek. Kern András félreteheti végre clown-arcát és bemutathatja a hebehurgya gondolkodású, s éppen ezért módfelett egoista művész színtiszta,szeretetreméltóan ellenszenves jellemképletét. Garas Dezső is mást játszhat most, mint amit filmen, tévében, színpadon nemrégiben megszokhatott tőle a közönség. Nem lázadó, nem bohóc, nem al- és félvilági, nem groteszk, de szabályszerű polgár. Sőt: művészpolgár. Azaz: művésznek polgár, és polgárnak művész. Helytállás, jellempróba tekintetében tehát gyenge figura. Van egy mondata arról, miként játszotta Cyrano-t. Ezzel az egyetlen mondattal — annak hamisan csengő gőgjével -, Garas Dezső érzékeltetni tudja, hogy milyen mélyen érti e figura tartásnélküliségét, e típus időtlen állandóságát. Tordy Géza talán eddigi pályája legdrámaibb tévészerepét kapta meg Millertől és Hajdufytól, Gábor Miklós pedig a legfenségesebb bizonyítási lehetőséget arra, hogy puszta intellektusa is varázslatos sokrétűséggel tudja elfogadtatni még a képernyőn is a legösszetettebb figurát-Az egyéni színészi teljesítményeknek, a jó csapatmunkának, de legfőképp az egyéni teljesítményeknek és a jó csapatmunkának egyaránt átgondolt lehetőséget adó rendezésnek az érdeme, hogy az a Vichy — jellegtelenül jellegzetes vidéki középületet talált színtérnek a díszleteit is maga választó Hajdufy Miklós — nem is volt igazán Vichy. És Arthur Miller gondja az emberek erőtlen erősségéről a nehéz percekben, a tébolyult hatalom szorításában nem amerikai drámaírói gond volt csupán. Ha bátrak volnánk, s nem félnénk a megbélyegzéstől, hogy provinciális egyszerűsítés a következő kijelentés, tán azt mondhatnánk, ez a Vichy egy kicsit magyar vidéki város is volt, Győr, Miskolc vagy Nagykanizsa netán. Ez a közjáték a félelemmel, helytállással itthoni röpke jelenet a második világháborús, rettenetes felvonások között, így azonban leegyszerűsödhetne mindaz az értékes jelentés, amit a tévéjáték hordozott. Lefokozódhatna a rendezésnek az a leleménye, hogy személyes történelmi élménnyé tudta tenni azt, ami a drámában eredendően személytelen és egyetemes dilemma. Mert nem kevesebbet sikerült elérnie Hajdufynak, mint azt, hogy a Miller kitalálta osztály- ésrétegtípusokat úgy mutatta be, mint az egykori, óhoni társadalmi tagozódás jellegzetes képviselőit. De ugyanakkor e hasonlatosságok, „egyezések” fölmutatása mellett megmaradt általános régiókban is a játék. A kérdésre tehát, amely azt firtatja, vsnpiu, "kirándulás-eHajdufy Miklós' 'pályáján Arthur Miller rendezése, alighanem egyértelműen ' kerti a félelet. Rém, Hajdufy most' is a hazai históriáról beszél, tanít, példálózik, csak éppen fölfedezte — végre —, hogy a história nem országhatárokon, irodalmi, anyanyelvi választóvonalakon belül szolgálhat a köz okulására. Olykor bizony több azonosságot lehet fölfedezni Vichyben a mi egykori történelmi-társadalmi képletünkkel, s ennek minden eszmei és politikai következményével, mint az itthoni, megörökített emlékeinkkel. Miller — Hajdufy Miklós értelmezése szerint — elmond egyet-mást a második világháborús, ehoni középosztály, arisztokrácia, szervezett munkásosztály, gyökértelen művészvilág és folyondárokkal kapaszkodó entellektüel-réteg hiteiről, illúzióiról is. A tévébemutató után nem lehet nem tudomásul venni ezt. Röviden két hete elkezdődött egy dokumentum-játéksorozat a tévében a bűnről, pontosabban a női bűnözésről. Két epizódja láttán sem igen döntheti még el a néző, merre tart, mit akar Regös István és Radovszky Teodor munkája. A bűn természetrajzát adják majd? A bűnözés társadalmi eredőit vizsgálják? Kitetszik talán a négy epizód lepörgetése után. Ha a cél, a szándék nem is derült ki eddig, az azonban kitviláglott, hogy a készítők nem a humanitás nevében láttak munkához. A Marianna című epizód egy tizenhét esztendős, „rovott” múltú lány egy napját, vágyainak, álmainak televíziós „beteljesülését” kíséri végig. Méghozzá úgy, hogy e nap után sérült lesz mindenki. A főszereplő, aki aligha tud visszatérni a „zöld kapu" mögé nyugodt lélekkel, a hartuis csillogásé, kétes értékeket, és élményeket, adó filmforgatás után- És sérült, lesz a néző, mert kénytelen-kelletlen végignézi, miként lesz a televízió vezérletével egy félresiklott életű gyermekből kommersz álmok kergetője. Bűnrészességet vállal akaratlanul is a közönség a bűnben. Lőcsei Gabriella Magyar Nemzet A Nemzetközi PEN elnöke hazánkban „A Nemzetközi PEN Club békés irodalmi és kevésbé békés politikai csaták színtere volt az elmúlt évtizedben, az enyhülés éveiben— paradox módon — a hidegháború egyik utolsó porondja. Ám, amióta az enyhülést veszély fenyegeti, a PEN-ben a hidegháborús hangok úgyszólván elhallgattak”, mondta a Magyar PEN Club hétfői filérjén Boldizsár Iván elnök, s hozzátette, hogy ez nem utolsósorban köszönhető Per Wästbergnek, a Nemzetközi PEN svéd elnökének, aki feleségével, Margaréta Ekström írónővel néhány napot Magyarországon töltött. Per Wüstberg jelentős regényíró, esszéista, közéleti személyiség, jeles afrikanológus, s mellesleg az egyik legtekintélyesebb napilap, a Dagens Nyheter főszerkesztője. Művei hazánkban ismeretlenek, de éppen a kis népek irodalmának e problémáját szeretné megoldani a PEN, ezt tekinti jelenleg egyik fő feladatának. Egymás sokkal jobb megismerését szolgálta Per Wüstberg mostani látogatása is, amely lehetőséget adott arra, hogy találkozzon magyar írókkal, kritikusokkal, szerkesztőkkel, politikusokkal. A hétfői klubdélutánon az irodalom szerepéről beszélt, többek között arról, hogy az író feladata mindenekelőtt az írás, ez a leghatásosabb módja annak, hogy védelmezze a Világot. Kiemelte, hogy azélén hatvanéves PEN békeszervezetként született az első világháború után, azzal a céllal, hogy segítse az irodalom terjedését, az írók találkozását, hogy az írók társadalma amolyan világköztársaság lehessen az — akkoriban — annyi gyűlölettel eltelt világban. Ez manapság különösen fontos, ismét időszerű, amikor újra hidegháborús szelek fújnak. A kis nyelvek íróinak hallatniuk kell hangjukat abban a koncertben, amelyben oly könnyű túlharsogni őket. Végezetül a könyvek fontosságáról is szólt, majd egy W. Carlos William-idézettel foglalta össze mondanivalóját: „Nehéz versekből információkhoz jutni, mégis naponta halnak meg emberek nyomorultul annak hiányában, ami verssorokban található." (Józsa) NAPLÓ A Moszkvában június 16. és 27. között megrendezendő IV. nemzetközi balettverseny zsűritagjának kérték fel Forgách Józsefet, az Operaház magántáncosát. A ma kezdődő gyulai Erkel Diákünnepek alkalmából kedden 22 fiatal képző- és iparművész száz alkotásából nyílt meg kiállítás a Dürer-teremben. A tárlatban az egykori Erkel-ünnepi pályázatokon szereplő és azóta művészpályára lépett, volt diákok munkái láthatók.A Szlovák kamarazenekar adott hangversenyt kedden Szombathelyen, a Bartók-teremben. Händel, Vivaldi, Stainitz, Mendelssohn és Weiner Leó műveit játszották. Az idén Munkácsy-díjjal elismert Szentgyörgyi József festőművész új feladatra vállalkozott: Szántó Kovács Jánost ábrázoló hat négyzetméteres palináját múlt pénteken avatták fel a parasztforradalmárról elnevezett balassagyarmati szakközépiskolában. Szentgyörgyi munkássága az utóbbi években tartalmilag és formailag egyre összetettebbé vált: a húszas évek magyar festészetének expresszív hagyományaiból kiindulva következetes műgonddal formálja meg figuratív képeit. Balassagyarmati pannóján az agrárproletárok eszközei nem csupán tárgyi emlékek, képi megfogalmazásra alkalmas morális emberi tartalmak hordozói is. Az egymást keresve kutató, megtámogató alakok közül kiemelkedő Szántó Kovács szálkás alakja a lázadó emberi értelem szimbóluma. A főalak dinamizmusa rajzosságában és a pannó vibráló színvilágában válik egyértelművé. A feltárulkozó emberség magabiztos vállalása ad etikus hitelt Szentgyörgyi földarcú embereinek. A pannót az iskola fennállásának harmincadik évfordulója alkalmából helyezték el a díszterem falán. Az eseményhez kapcsolódva a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeum anyagából Szántó Kovács János emlékkiállítást is rendeztek. (mts) Az országos ötvös- és fémműves quadriennálé május harmincadikán nyílik meg Miskolcon. Negyvennyolc művész kétszázhatvan munkája kerül a közönség elé, bronzból, ezüstből készült ékszerek, dísztárgyak. A KISZ X. kongresszusa tiszteletére fiatal képző- és iparművészek munkáiból rendeznek kiállítást április 29-től a Vigadó Galériában. Népművészet — Mezőkövesd a címe annak a kiállításnak, amelyet (i. Dömötör Tekla nyit meg ma délután három órakor a Néprajzi Múzeumban.♦ A hagyományos Helikoni Diáknapok ma kezdődnek meg Keszthelyen. A május 2-ig tartó napokon a Lapkiadó Vállalat is részt vesz kulturális és közművelődési lapjaival. A színház épületében a Táncművészet című folyóirattal, valamint Nyáry János fotóművész kiállításával ismerkedhet meg a közönség. Rendeznek vetélkedőket és a kreativitást fejlesztő csoportjátékokat is. ♦ Horváth Péter fotóinak a kiállítása április 30-án, csütörtökön nyílik meg a Duna Galériában.♦ Kisgaléria nyílt Pécsett a Baranya megyei pártbizottság mozgalmi házában. A galériában elsősorban a közönség által még kevéssé ismert hazai és külföldi művészek — közöttük a KISZ fiatal művészek klubjának tagjai — kapnak bemutatkozási lehetőséget. ♦ A maga mélytengerkék függönyeivel és bútorhuzataival már rég fogalommá vált a Koronacukrászda. Hála Mikes Lilla páratlan energiájának és szakértelmének, itt tényleg megvalósult olyasmi, ami valaha az irodalmi szalonok magántulajdona volt — csak éppen ma, mindenkinek hozzáférhetően. Zsúfolásig meg is telik a helyiség, minden alkalommal. Most legújabb „Arcok és Harcok” estjük — mely Bartók „Két arcképével” indul. — Kálmán György fellépését vezeti be. Kálmán különös, halk hangján döbbenetesen civil hangsúllyal és gesztusokkal adott elő egy furcsán összemontírozott drápiai mopp jógot a VII. Hadriánból, Miller, P. Weiss, Shakespeare, Luke, Thomas Mann és Pesoa szövegeit egymásra kopírozva, mely így együtt szívbe markoló békehimnusszá vált. Nyitva marad a kérdés: joga van-e a színésznek különféle szerzők műveit apróra darálva a korszerűség rostján pregsütni? Az est meglepetése az a hihetetlenül könynyednek tűnő versdialógus volt, amilyent spontánul eredetiben talán csak Karinthy és Kosztolányi esti sétáin hallhatott valaha még az, akinek szerencséje volt. A publikum „vette a lapot”, élvezte saját „áhá-élményeit”, boldogan ismervén fel ezt vagy azt. Habár senki sem mondta meg a költők nevét. Ebből alakult ki az ötlet: vajon nem lehetne-e az ilyen estéket a költők nevére ráispielő vetélkedővel is egybekötni? Kálmán György ráadásként József Attila „Mamáját’’ mondta el. Szép ajándékkal fejezve be ezt a csodálatos estét. (Fedo) Bényi László festményeinek tárlata április 30-án, csütörtökön nyílik meg a Mednyánszky-teremben. Filmfesztivál Vilniusban Vilniusban rendezik meg a XIV. szovjet filmfesztivált. A fesztivál — május 5. és 14. között — nem csupán átfogó képet ad az elmúlt esztendő filmjeiről, hanem a X. ötéves terv időszakának filmművészeti jellegzetességeit is összefoglalja. Az egyes kategóriák versenyében 38 játékfilm, 17 rajzfilm és 53 filmpublicisztikai alkotást vetítenek. Versenyen kívül 30 új film kerül közönség elé. Első ízben jelentkeznek a köztársasági stúdiók, a grúz, az örmény, a tadzsik, az i izbég és az azerbajdzsán. A filmesek többsége a mai kor problémáit dolgozza fel. A hagyományoktól eltérően ezúttal Vilniuson kívül Kaunasban is rendeznek vetítéseket. Csütörtökön temetik Zelk Zoltánt Zelk Zoltán kétszeres Kossuth-díjas költő temetése április 30-án, délután 3 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Szerda, 1981. április 29. A színházak szerdai műsora Erkel Színház: Don Carlos (2. bék, 7. ea( 7) — Nemzeti Színház: Tarelkin halála (7) — Népszínház-Várszínház: Egy este Lady L.-nél (7) — Madách Színház: A doktor úr (7) — Vígszínház: A 83. utca foglya (7), Vadászat (fél 9) — Pesti Színház: Váltóőrök (7) — József Attila Színházi^SD (F. bér. 4. ea., 7) — Thália Színház: Csak semmi szenzáció! (7) — Mikroszkóp Színpad: Zűrhajó (de. 10), Hogyan? Tovább! (fél 9) — Fővárosi Operettszínházi Violetta (7) — Radnóti Miklós Színpad: Himnusz -f ügyelet (7) — Vidám Színpad: A családban marad (7) — Budapesti Gyermekszínház: Liliomfi (du. 3) — Stúdiószínpadon: Rómeó és Júlia (7) — Állami Bábszínház a Népköztársaság útján: Ön, a nagy varázsló (du. 3) — a Jókai téren: Tojós (de. 10) — Ódry Szippari: Zendülés a Cyme hajón (7) — Játékszín: A siketfajd fészke (7) — Egyetemi Színpad: Egyvégtére két vágta (fél 8) — Szkéné Színház: A Kolozsvári Stúdió Színpad vendégjátéka (fél 8) — Korona Pódium: Lukács Sándor estje (7) — Fővárosi Nagycirkusz: Cirkusz a jégen (fél 8). Színház vagy tündérlak Beszélgetés Ács János rendezővel Kaposvár. A honi színháznéző számára e város neve voltaképpen a legegységesebb szellemű műhelyt jelenti. Sokan rokonszenveznek szemléletével, nemkülönben stílusával, hevülnek, lelkesülnek, rajonganak- Vajon az újak érkeztével észre veszik-e a változásokat? — Ács János épp két esztendeje mutatkozott be a kaposvári Csiky Gergely Színházban. Mit jelentett a rendező-növendéknek a hírneves Kaposvár? — Semmit sem ... Én csodagyerek voltam, és gyepes voltam. Ködben nőttem fel. A gondolatom jelen idejű. Semmire sem emlékszem... Azután amatőr sztár voltam. Főképp színész, de nemcsak színész- A szegedi egyetemre jártam, a szegedi egyetemi színpadon játszottam. A műkedvelők gőgje miatt senkit sem ismertem ... Ha a budapesti bölcsészkarra átvesznek, bizonyára lemondok a színiiskoláról. Gyötrődtem, magányosnak éreztem magam, és öregnek. Le is tagadtam egy esztendőt az életkoromból, mikor a rendezőszakra jelentkeztem- Az első napokban azután, a papírok kitöltésénél, lebuktam. Sírva fakadtam, kirohantam az osztályból, nekem az iskola már megalázó volt... Én úgy iratkoztam be a színiiskolára, hogy például nem tudtam, ki az Ádám Ottó. Ő lett az osztályfőnökön. Vagy nem tudtam, ki a Nádasdy Kálmán. Vele különös, ördöngős, cinkos kapcsolatom volt, a kézcsóktól a tréfáig, csakhogy minden óráján in florikus legyen. Láttam én Peter Brook Szentivánéji álmát, de semmire sem elékszem belőle. Láttam az Állami áruházat is, de semmit sem értettem meg. Amikor Gazdag Gyula, akinek a filmjeiben forgattam azelőtt, tolmácsolta a kaposvári színház felkérését, még nem tudtam, milyen nagy esemény ez. — Végül is ezt a társulatot választotta, nyilván már tudatosan. — Véletlen, hogy itt vagyok. Mivel korrekt módon igyekszem viselkedni, ha nem a kaposváriak hívnak elsőként, hanem mondjuk Paál István, akinél szerepeltem annak idején Szegeden, akkor odaszerződök hozzá Szolnokra. Valóban mehettem volna máshová is, például a Népszínházba, ahol a stúdiómunka, a színészképzés érdekelt. Mindenkinek rossz ugyanis, még a színiiskolának is rossz, hogy nincsen ellenzéke. Ez nem lenne merénylet, sem lázadás ellene. Egyébként eszembe jutott az is, hogy sehová sem szegődöm el. — Amit itt megrendezett, miért rendezte meg? — Én mindig kézműves és céhes módon közelítek a munkámhoz. Mikor az Esküvőt, a Gombronicz-művet választottam, voltaképpen Chomsky nyelvfilozófiája érdekelt benne. Azután a Csárdáskirályné alkalmával, az operettformát akartam birtokba venni. Az Átváltozások színrevitelekor a félreszólások technikája foglalkoztatott. A Szentivánéji álomban pedig az izgatott, hogyan lehet a színpadon valaki láthatatlan, holott látható. Engem a szakma érdekel. Még négy-öt évig tulajdon tanítványom leszek. — Mintha ez is magányosságra vallana. — Én érzem, hogy más vagyok. Senkihez sem állok közel. Senkihez sem tartozom. Ez nem az ő gyarlóságukból, nekki is az én kiválóságomból fakad. Lángfalak előtt fekete emberek zokognak. Ilyennek látta Babarczy László az Esküvőt, s ők mindannyian megértették akkor, hogy én menynyire más vagyok. Hogy van irracionalitás, álomlátás, érzékiség is. Mégis megszerettek, én pedig szeretném fölszabadítani őket. Mikor a Szentivánéji álomra készültünk, mindvégig úgy éreztem magam, mint, egy kerítőnő, aki meg akarja rontani az ártatlanokat. Küszködtem a húzódozásaikkal, s egy határon túlra nem is tudtam átvezetni őket. Pedig, amit a Shakespeare-színjátékban megcselekednek, az megeshetett már mindenkivel, legalább álmában. Hiszen az hozzátartozik az élet és a színház teljességéhez. — A színház teljességéhez hozzátartoznak a kathartikus érzelmek is, amelyeket szűk marokkal mernek errefelé. Szerencsére, Mcs Jámos színháza ebben is különbözik Kaposvártól. —» A színházban nem szabad mindent megérteni. A katharzis az, amikor ezek a nem-értések váratlanul megvilágosulnak és máris elhomályosulnak. A rendező e pillanatnak bábája, de a színész a szülője. A közönség szégyenlősen akarja, cinikusan akarja, hazudozik, de akarja a katharzist... Volt egy mozzanata a Szecsuáni jóléteknek Ascher Tamás színrevitelének végén: a függöny, a vasfüggöny leereszkedik, s Vang, a vízárus meggörnyed, úgy kiáltja ki: „kell jó végnek lenni, kell, muszáj!” Ez majdnem kathartikus volt, és mégsem volt az. Talán azért, mert túl szembeszökő, erőszakos volt a szándék. A kaposváriak tartózkodása a katharzistól még színháztörténetileg is magyarázható. Ez a Kaposvár egy hatáskereső korszakot váltott fel, tehát fonákjukra fordították a hatásokat, így ütöttek meg határozott hangot, nagyon is erőset. De már van igényük a változásra. Az összetettségre éppúgy, mint az összegzésre. — Úgy látja tehát, hogy változóban van Kaposvár? — Az elmúlt két esztendő nem volt egységes korszak. Ideiglenesség volt, bizonytalanság volt, Gothár Péter jött, én jöttem rendezni, bár én eleinte csak a munkámmal tudtam törődni. Most kell megvonni a határt énszerintem, hogy idejöttünk kilencen, közülünk öten a főiskoláról . . . Egyikük-másikuk meglepődött, hogy Kaposvárott is van intrika, részegség, pénztelenség, tehetségtelenség. Nem tündérlak ez sem. Mostanában kezdem megérteni, milyen, nagyszerű színházvezető, Jelentősebb mindenki másnál Babarczy László, aki mindent tud,mindent ért, mert „szemüveges”, aki nagyon okos, túl okos, mégis csodás lény. Minden rendezésük, Babarczy Lászlóé, Ascher Tamásé, s a többieké is, egy-egy hozzászólás, egy-egy kihívás, egy-egy jel. Eképpen születnek meg az évad hangsúlyai. Az egész színház egyvalamiről szól. Ez a hosszú távú, bonyolult vezetés azért olyan magasszintű, mertitt mindig egy fokkal feljebb kötnek kompromisszumokat, mint máshol. Ők férfiak, felnőttek, értelmiségiek, akik felelős véleményt mondanak az ország ügyeiről. Én pedig gyermek vagyok, aki nem az országról beszél, hanem egyszerűen a világról . .. Sétálgatok a tengerparton, találok egy szépen csiszolt kavicsot, kezembe veszem és kiáltozni kezdek. Megmutatom az odasereglő embereknek ... Számomra ennyi a színház. Bogácsi Erzsébet