Magyar Nemzet, 1981. május (37. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-15 / 112. szám
4 FOLYÓIRATSZEMLE Filmvilág, Kortárs A második világháborúban a keleti, frontra vezényelt II. magyar hadsereg sorsáról (és a hadsereg tagjainak korabeli tudati képéről) forgat kétrészes dokumentumfilmet Sára Sándor. Pergőtűs címmel a Filmvilág ez évi 2-es és 3-as számaiban részleteket olvastunk azokból az interjúkból, amiket Sára Sándor „vett fel” volt tisztektől, közkatonáktól, munkaszolgálatosoktól a film számára. Például Sz. — tartalékos tiszt, volt zászlós — azt mondta el, hogy amikor Hajmáskéren bevagoníroztak, a századparancsnok felesége odakiabált a vonaton levőkhöz: Visszahozzátok ám a férjemet! „Mi szinte egy szóként, egyöntetűen, kórusban mondtuk: Visszahozzuk!... És amikor visszajöttünk 943 nyarán, a megmaradt alakulat leszerelésére, oda, ahonnan elindultunk, a balatonfüredi kiegészítőbe, és ahogy kivagoníroztunk, ott áll a századosnak özvegye, gyászruhában.” M. — aki római katolikus tábori lelkész volt — arról beszélt, hogy voltak „szabályos ügynökök”, akik azt magyarázták az embereknek: „mit érdemes kivinni, és mit érdemes hozni a frontvidékről. És vállalkoztak, majd ők csinálnak ládát, tiszti ládát, jó nagyot, hogy beférjen, mert hát mi nem vinni akarunk, hanem onnan hozni, és érdemes onnan hozni sok mindent.” H. *— egykori közkatona — arról az esetről beszélt, amikor kilépett a sorból és „megemelt” egy embert, egy büntetőszolgálatost, aki a földön feküdt a gyengeségtől. , Tisztában voltam azzal, hogy ha ez az’ ember lemarad, akkor az... „életéről M. lemarad. Mert ott nem fognak vele valahol hátul játszani.” De ezt meglátta egy Somogyi nevű százados, aki emiatt „habzott a méregtől!” De aztán meg-, indult a támadás — Péter- Pál napján történt ez, hajnali ,déltek — , és jöttek német, lángszórósok, „keresték, hol van a Somogyi, de Somogyi nem volt sehol”. H. , tanúsága szerint „általában az volt a szokás”, hogy a veszélyesebb vállalkozásokról a magasabb rangú tisztek lemaradtak, és „helyükre beléptek ezek az apróbb tisztecskék, vagy pedig olyan tiszthelyettesek, őrmesterek, akik hát szerettek volna előrejutni”. Márpedig az általa említett támadás olyan veszélyes volt, hogy „amikor a tankok után rohanó emberek szétfröccsentek a találattól, az valami borzalom volt, ott a halottak, külön a lábak, külön a fejek, külön a ruhadarabok szerteszét, úgyhogy nem tudott eligazodni az ember, hogy mi is történik itt”. Egy másik támadással kapcsolatban mondta el a már megisízlelt M. tábori lelkész. „Borzalmas látvány a kéz és láb nélküli emberek vergő,dése. Egy ilyen bajtárs bekötözése közben, a sötétben látom, hogy mellettem keservesen sír egy lovacska. Az egyik lába véres csonk, apránként elvérzik, majd leesik mellém. Visszatérve nem találtunk a segélyhelyre. ÉjfélUtán egy óráig bolyongtam, akkor kimerültem. Lefekszem ahalottak és sebesültek mellé a vizes fűbe.” H. htshvéd ma sem tudja, hogy „mennyit tett ki létszámban " a második magyar hadsereg tiszti kara. De a legkisebb tisztnek is legénye volt, a legkisebb zászlósnak is legényevolt. És ezek nem voltak aktív harcosok, hiába volt puskájuk, tehát nem voltak aktív harcosok, hanem az volt a fő gondjuk, ki legyen a birgerli csizma pucolva, az volt a fő gondjuk, hogy meglegyen a reggeli”. ..A háborúnak vége” című sorozatán belül Kabdebó Lóránt — a Kortárs májusi szántóban — ezúttal Benjámin Lászlót kérdezte ki élményeiről. A költő elmondotta, hogy 1944 májusában, munkaszolgálatosként, a frontra vitték, és fél esztendő múlva — igen bonyolult körülmények között — megszökött, és harmadmagával egy hónapig a front mögött bujdosott. „Ezt a hónapot aligha éltem volna túl, ha nincs azon a vidéken — a Bodrogközben — olyan, több helységre kiterjedő paraszti ellenszegülés, amilyenről nem olvastam, bár meggyőződésem, hogy másutt is volt hasonló." Benjámin, aki a beszélgetés időpontjában emlékeiről írt, azért is örül, hogy erről is szólhat, „mert így módom van a bodrogközi paraszti ellenállásról, s legalább néhány, számomra felejthetetlen emberről megemlékezni. Azok a bodrogközi emberek szembefordultak a háborúval, a Szálasi-rezsimmel, megtagadták a bevonulási parancsot, a beszolgáltatást: ellenállás volt az, fegyvertelenségben sem passzív ellenállás: minden katonaszökevényt, a háború minden menekültjét testvéri szeretettel fogadták, bujtatták, menekítették az ottaniak, elsősorban a parasztság.” Benjámin László november 26-án szabadult fel, rövid kisvárdai közjáték után Debrecenbe ment. „Egy ideig újságírásból éltem ott, a helyi Néplap külső munkatársaként, sőt versmondóként is többször szerepeltem.. .45 januárjában, amint Pest félizabodaig hazajöttem. Budán akkor még folytak a harcok, sőt, amikor elindultam vissza Debrecenbe, a budai oldalon még nem ért véget a harc”. Miközben a költő Pesten volt, Debrecenben — amely akkor még egy ideig az ország „fővárosá”-nak számított — megindították a Népszavát. Benjámin, aki „egészen fiatal gyerekkorától” a szociáldemokrata párt tagja volt, s akinek első verseit is a Népszava közölte annak idején, munkatársa lett az újságnak, amely „először mint központi lap jelent meg, majd amikor Pesten megindították a lapot, a Tiszántúli Népszava címmel ment tovább. Ott dolgoztam egy ideig, és ott utáltam meg az újságírást.” Ennek ellenére — amikor 1943 júniusában végleg elhagyta Debrecent — a Világosság című (déli) napilaphoz került. ..46-ban aztán összevesztem a főszerkesztővel, és egy ideig Székesfehérvárott szerkesztettem az ottani szociáldemokrata napilapot. Sokáig nem akartam ott maradni, az volt a helyzet, hogy egy, azt hiszem, heti kétszeri megjelenésű lapot kellett napilappá átalakítani, így kerültem oda, mint akkor már gyakorlott újságíró. Később Győrött szerkesztettem a Győri Munkás című, ugyancsak szociáldemokrata napilapot.”A költő Győrött lépett be a kommunista pártba, utána — Pestre visszajőve! — ..az akkor alapított Magyar Nap című képes napilap munkatársa, színházi rovatvezetője lettem”. Még 1947-ben azonban döntenie kellett: „vagy újságírás, vagy költészet, a kettő nem megy együtt. A nehezebbet, de a nekem kedvesebbet választottam: egy nap, amikor már nagyon kedvetlen voltam, bementem a főszerkesztőhöz, Bodó Bélához, és közöltem vele: Béla, ebből nekem elegem van, holnap már nem jövök be. Így váltam meg a Magyar Nav-tól és az insánsrástól.” Utóbb — főzi hozzá Benjámin — ..kénytelen voltam újra állást vállalni, de akkor már nem napilapnál’’. . . Magyar Twiftet Fischer vagy Fischer Ki volt Thomas Mann első budapesti kísérője? Thomas Mann első magyarországi látogatásáról (1913. december 5—8.) azt írja Bános Tibor a Magyarország múlt heti, május 10-i számában, hogy az a bizonyos Fischer, aki Thomas*. Mann budapesti napló jegyzeteiben ismételten szerepel — „Fischer jött értem", „Séta Fischerrel" stb. —, azonos S(amuel Fischerrel, Thomas Mann műveinek kiadójával. Ez az állítás annál is ré meghökkentőbb, mert könyvismertetéshez fűződik: a cikk alján, csillag alatt fel van tüntetve, hogy a Thomas Mann és Magyarország című kötetről van szó, melyet Mádl Antal és Győri Judit szerkesztésében adott ki a Gondolat Könyvkiadó. Ama könyvben azonban nem tévesztődik össze Fischer a Fischerrel... Fischer Sámuel, a későbbi neves kiadó. 1839-ben Liptószentmiklóson, az akkori Magyarország határain belül született, de igen fiatalon elvándorolt német nyelvterületre. Thomas Mann ugyancsak híres bátyja, Heinrich, aki érettségi vizsgája után könyvkereskedőnek tanult, 1891-ben már az S. Fischer kiadónál vállalt állást. Utóbb, amikor a fivérek átmenetileg Olaszországban éltek, s az öcs megírta a Buddenbrook család történetét, kézenfekvőnek látszhatott, hogy S. Fischernek nyújtsa be kiadásra. Az a Fischer ellenben, áld Thomas Mannt Magyarországra meghívta és Budapesten kalauzolta. Halasi Fischer Ödön újságíró volt, a Világ című radikális fővárosi napilap munkatársa és társtulajdonosa, a Buddettbrook család ttíztétisetének elragadtatott olvasója, a pesti Thomas Mann-kultusz voltaképpeni elindítója, aki 1913 augusztusában felkereste az írót Bad Tölzben és a Világ nevében felolvasóestre hívta meg. S amikor (1913. december 5-én) délután 6 órakor Thomas Mann vonatja Bécs felől befutott, Halasi Fischer Ödön várta a vendéget az állomáson és vitte be — konflissal ... — a Duna-parti Grand Hotel Hungáriába. Így olvasható ez a Thomas Mann és Magyarország című könyv időrendi táblázatában, a 353. oldalon, aminthogy december 7-re vonatkozóan az áll a 354.-en, hogy Thomas Mann ezen a napon ismét a szállodában ebédelt, majd délután a városban sétált Halasi Fischer Ödön társaságában. Bármily tetszetős is tehát a gondolat, hogy a német írót magyar kiadója kalauzolta Pesten — nem lehet mást kinevezni Thomas Mann első magyarországi meghívójává és kísérőjévé. Ember Mária Rippl-Rónai és az irodalom Kiállítás a Nyugat Irodalmi Emlékmúzeumban Ki hitte volna, hogy Schöpflin Aladár, a szigorú kritikus, ilyen legényesen félrecsapott kalapot viselt, és hogy ennyi gúnyoros derű van a tekintetében, somolygás a bajsza alatt? ... Osvát Ernő papos külseje ellentmondásban látszik lenni pirospozsgás arcával, bár azokban a pozsga Róbari -Váti valami egészségtelen, majdhogynem szederjes... a mai szemlélő hajlamos beleérezni a képbe, hogy modellje úgy öt-hat év múlva az öngyilkosság gondolatával kezd foglalkozni; mindenesetre titka van, az az ellentmondás a titka, amit a festő meglátott s rögzített. Rippl-Rónai József művészportréit állította ki a Nyugat Irodalmi Emlékmúzeum, annak a sorozatnak darabjait, melyeket a festő a következő kinyilvánított programmal indított el 1923-ban: „Lefestem mindazokokat, akik ezt a viszontagságos kis maradék országunkat naggyá, kultúrájukban elismertté teszik." Ott van hát az e jelben fogant Babits-, Szabó Lőrinc-, Móricz-portré, ott néhány korábbi és későbbi mű is, Csinszka kevésbé ismert, még hamvas arcképe 1915 tájáról, egy ma már elfeledett írónő: Szederkényi Anna remek portréja 1908-ból, meglepő, merész színészei-ki vágatával. Karinthy Frigyesről mindjárt két kép, az egyik egy gyors szénrajz fiatal korából. 1915-ből.' fhíg ’amásik.' 1923- ból, mintha már a betegség jeleit viselné, s ott van Kemény Simon, kinek duzzadt arcát már csak Karinthy görbe tükrében tudjuk látni: .. ... arca kék legyen és kétoldalt csurogjon lefelé.” Látható még a kis kiállításon az egykori irodalmi világ kedvelt Riph-jének, aki leginkább csak Rónai-ként szignálta munkáit, egy sor könyvborítója, könyvjelzője, illusztrációja, levele — ezekből mintha többet is össze lehetett volna szedni közgyűjteményekből és kölcsönképpen, családi tulajdonokból. Fájdalmas látni az egyik falon az elveszett vagy talán csak lappangó — reménykedjünk! — portrék egész soráról készült fényképeket. E. M. Kondás Aladár-emlékest Pozsonyban . Felületesebb, ismerősei ízigvérig nagyvárosi embernek gondolták Komlós Aladárt, s kivált tisztelőinek ifjabbjai feledkeztek meg arról, milyen erős szálak fűzték őt a szülőföldjéhez, Alsósztregovához, Losonchoz, később Kassához. A szlovákiai magyarság mindig is legjobbjai közé sorolta, 1934-ben — az ottani sajtóban megjelent kritikái alapján is — Egri Viktor őt tartotta a legalkalmasabbnak a pozsonyi egyetemen felállítandó magyar irodalmi tanszék vezetésére. E szlovákiai, sőt csehszlovákiai (prágai) kötődésre emlékeztette a hallgatóságot Nagy Miklós irodalomtörténész előadásának bevezetőjében, a május 7-én Pozsonyban megrendezett Komlós Aladár-emlékesten. Gondolatmenete középpontjában a tavaly elhunyt állami díjas tudós kritikusi és irodalomtörténetírói munkássága állott. A vallomást tevő lélek tartalmas egyszerűsége jellemezte azokat a Komlós-verseket, rövid karcolatokat is, amelyeket a továbbiakban hallhatott a közönség. Felhangzottak az 1963-ban végleges kötetbe gyűjtött költemények legszebbjei Palotai Erzsi mélyen átélt tolmácsolásában. A férjét gyászoló művésznő ihletett szavalata után sem okozott csalódást a Komensky Egyetem három ifjú magyar szakosának föllépte. Prózamondásuk az utolsó évtizedek természetre rácsodálkozó gondolkodóját idézte. A meghitt hangulatú est után vita fejlődött ki a mai magyar avantgard értékéről, s volt, aki Komlós Aladár korábbi állásfoglalásainak szellemében óvott a hagyományok elvetésétől, a ráció megtagadásától. A gondos rendezésért a Szlovák Írószövetséget, továbbá a könyvtári részleg vezetőjét, Éva Fricka asszonyt egyaránt köszönet illeti. Mellettük dr. Csarusa Sándor tanszékvezető professzor s a katedra másik kitűnősége, dr. Turczel Lalyos fáradt legtöbbet az irodalmi találkozó sikeréért. in. Péntek, 1981. május 15. A nürnbergi mesterdalnokok III. felvonása az Operaházban „Nosztalgia-estek zajlanak le mostanában, a Magyar Állami Operaházban: búcsúzunk a gyönyörű épülettől, amelyet rövidesen három évre bezárnak. A színpad persze nem alkalmas a játékra, a színház koncertteremként működik, így került sor most, két egymást követő napon, A nürnbergi mesterdalnokok III. felvonásának hangversenyszerű bemutatására. Ez az egy felvonás, mintegy kétórás játékidejével alaposan felülmúlja a teljes Puccini operák időtartamát, például a Manon Lescaut-ét, a Bohéméletét, a Toscáét, egyfolytában előadni még a koncertpódiumon is nehéz feladat. A produkció német nyelvű volt, tehát ebből a szempontból azok számára is újdonságot jelentett, akik színpadon magyarul énekelték szerepüket. Ilosfalvy Róbert volt az egyetlen kivétel, nagyvonalú alakításán látszott is, hogy nem most ismerkedik a német szöveggel. A többiek bizony erősen bújták a kotárt. Ami a szép német kiejtést illeti, az együttes váltakozó sikerrel birkózott meg vele. A legjobban Gáti István németsége tetszett, a legkevésbé viszont Rozsos István Wagner-szövege. Az abszolút főszerep ebben a felvonásban Hans Sachs megszemélyesítőjéé. Sólyom Nagy Sándor szép, rézelegszínű hangjával, biztos muzikalitásával ideális Hans Sachs lehetne, ha több figyelmet fordítana arra, hogy dinamikában, kifejezésben árnyaltabbá tegye szólamát. Ilosfalvy Róbertnek — úgy látszik — nem nagy erőssége a wagneri dekllmáció. Éneklésében váltakoznak a fényesen csengő forte magas hangok a sokszor színtelen középhangokkal. Ilosfalvy azokban a — főleg, olasz — szerepekben érzi otthon magát, ahol nagy kitörésekben csillogtathatja meg drámai erejét; a líra, a széles dallamok már inkább gondot okoznak számára. A Hí. felvonást Stolzingi Walter-szólama pedig bővelkedik ilyenekben. Ilosfalvy ragyogó énekes, de Watter nem való neki. Gáti István maszk, jelmez és gesztusok nélkül is éreztetni tudta, milyen karakterisztikus figurát tudna faragni Berkmesserből, ha színpadon is eljátszhatna. Tokody Ilona gyönyörűen indította el az első kép csúcspontját, a kvintettet. Takács Klára nemes szívű mezzoszopránjának ezúttal csak az együttesekben jutott feladat. Rozsos István finom humorral énekelte el Dávid János-napi köszöntőjét. Bandi János, Fülöp Attila, Horváth József, Molnár András, Begányi Ferenc, Berczelly István, Kertész Tamás, Mészáros Sándor, Szüle Tamás és Vághelyi Gábor, mint mesterdalnokok szintén derekasan kivették részüket az est sikeréből. Az Operaház énekkara (karigazgató: Nagy Ferenc) annak ellenére, hogy nem válogatott tagokkal, hanem nagy létszámú együttessel állt ki a pódiumra, rég nem hallott kiváló művészi teljesítményt nyújtott: átélten, pontosan, és kiegyenlített, szép, tömör hangzással énekeltek. A zenekar is messze az átlagon felül játszott. Ferencsik János kitűnő formában, fiatalosan és szemmel látható nagykedvvel, vezényelte Wagner mesterművét. Kertész Iván NAPLÓ Moszkvában július 7. és 21. között nemzetközi filmfesztivált tartanak. Az idei tizenkettedik találkozóra eddig 14 ország és négy nemzetközi szervezet küldte el jelentkezését. ♦ Befejeződött a magyar—csehszlovák színháztörténeti szakemberek konferenciája csütörtökön, Budapesten. A tanácskozáson áttekintették a két ország színházi kapcsolatainak eddigi eredményeit és a közös munkát elősegítő javaslatokat fogadtak el.♦ A Miskolci Szőnyi István-tér embeti csütörtökön megnyílt Breznay József festőművész kiállítása.♦ Cs. Szabó László csütörtökön találkozott a Magyar Pen Klub tagjaival. A Londonban élő író részleteket olvasott fel készülő könyvéből. A könyv a görögöknek az európai kultúrában betöltött szerepével foglalkozik.♦ Csömör Katalin festőművész alkotásaiból nyílt meg kiállítás csütörtökön Debrecenben, a Medgyessy-teremben. ♦ Ránki György Pornádé király új ruhája című vígoperáját mutatták be csütörtökön Székesfehérváron, a Vörösmarty Színházban. ♦ A Nemzetközi Zenei Tanács (CIM) október 2—5. között Budapesten tartja meg nemzetközi tudományos kongreszszusát. ♦ Berlinben, a Magyar Kultúra Házában csütörtökön nyílt meg Orosz János festőművész kiállítása.♦ Magyar kulturális napok kezdődtek Japán nyugati nagyvárosaiban. Kyotóban a napokban Bartók-estet tartottak, amelyet a, Aszahi Simbun című napilap és a Japán—Magyar Baráti Társaság rendezett. Oszakában szombaton megalakult a társaság nyugat-japáni tagozata, melynek neves egyetemi tanárok, a gazdasági élet befolyásos képviselői ésvezető publicisták a tagjai. A Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara és Énekkara május 20-tól, aSzovjetunióbanvendégszerepel. Az együttes tagjai hat alkalommal lépnek fel Moszkvában, Vilniusban, Kaunausban és Leningrádban. A turné karmestere Medveczky Ádám lesz. ♦ Kerületi közművelődési napokat rendez május 14-től a XI. kerületi pártbizottság A tíznapos program témája a felnőttoktatás.♦ Kroó László Bölcsőm, koporsóm Buchenwaler című kisregényét sajtótájékoztatón mutatták be csütörtökön. A Kossuth könyvkiadó gondozásában megjelent kötet szerzője és ma is élő szereplői a Magyar Partizánszövetségt, a kiadó és az V. kerületi KISZ-bizottság rendezésében az Állami Könyvterjesztő klubjában találkoztak a sajtó képviselőivel, s válaszoltak a kérdésekre. A színházak pénteki műsora Erkel Színház: Otelló ‘(Bérletszünet, 7) — Nemzeti Színház* Csongor és Tünde (7) — Fővárosi Művelődési Házban: Döglött aknák (7) — Népszínház—..Várszínház: Margarida asszony 17...— Népszínház—Józsefváros Színház: Friptátvonulás — Régi dalok (7) — Madách Színház: A doktor úr (7) — Vígszínház: Őfelsége komédiása (7). In memóriám C. I. (évein — Pesti Színház: Isten bokrétába (7) — József Attila Színház: LSD (1. bék. 4. en.. 7) — Thália Színház: Énekek éneke (7) — Mikroszkóp Színpad: Zűrhajó (de. le). Hogyan? Tovább! (fél 9) — Fővárosi Operettszínház: Leányvásár IT. bér. 4. ea.. 7) — Radnóti Miklós Színpad: Himnusz — Ünnepi nevg_le* (7) — Vidám Színpad: A 'családban marad (7) — Budapesti Gyermekszínház:' Egy Szivdohbitnás fele (du. 3) — Állami Bábszínház a Népköztársaság utján: ver Lilinutban (du. 3) — a Jókai téren: János vitéz (de. 10) — Játékszín: A siketfaid fészke (7' — Színházi esték a Vigadóban: Naevenyedi fügér írás (éjfél fél 11) — Szkéné Színház: A feartók-mozaik — Korona Pódium: Zenés angol—rüaffvár nyelvű irodalmi koktél 17' — Fwetemi Színpad: a Benkő& Dixieland Band hangverseny (?) — Fővárosi Alival őrlési Ház: Almosi Éva és Harkányi Gábor estje (7) — Zeneakadémia: Vöröskereszt centenáriuma alk. rend. hangverseny (fél 9) — Kisterem: Nagy Sándor (Verseny?veztes fiatalok 2. . márc. 22-től halasztott hgv. fél 3) — Mátyás-templom: Sebetyén János preonaestje (8) — Fővárosi Nagycirkusz: Cirkusz a jégen (du. fél 4 és este fél 2). Ribid tartalon és szereplőlista a Pesti Műsorban.