Magyar Nemzet, 1981. július (37. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-08 / 158. szám
Szerda, 1891. július 8. Szárhegyi szépteremtő II. Mindent hitelesen A szárhegyi ferencrendi kolostor újjáépítésekor rájöttek arra is, hogy „az utolsó szögig” mindent hitelesen kell helyreállítani. A vasajtókoppantókat, a vasrácsokat az ablakokra, a kilincseket, a gyertyatartókat is. Iparművészek jöttek, aztán népművészeket is hívtak, kovácsokat, fafaragókat, varró asszonyokat, szövőket. Ágyakat, szekrényelemeket, székeket faragtak, lepedőket, abroszokat hímeztek, festékes szőnyegeket szőttek. Ezekkel rendezték be a kolostort. Minden vendégnek megmutatják az ebédlő faragott székeit. Mindegyiknek más a támlaformája, mások a faragott mintái. Van emberfej alakú is, és anynyi motívum, hogy itt most nehezen lehetne felsorolni mindegyiket. Ugyancsak látnivaló a nagy asztalterítő. Vajon hányan, mennyi idő alatt varrták ki? S milyen ünnepélyes pillanat lehetett az, amikor levehették az „osztovájáról” a múzeumi példány mintájára készült szőnyeget és leterítették, végigvezették a folyosón. Így született a népművészeti tábor gondolata, valósága. Az iparművészektől is tanulnak a kézműves mesterek művészetet, azok meg tőlük mesterséget. „A formai anyanyelv újratanításának intézményes alkalma” — írta a Művelődés című romániai magyar havilap riportere. — Szárhegyen is kihalóban van a népművészet — mondja Zöld Lajos, a tábor vezetője. — Régen a pásztorfaragást művelték itt, készítettek persze bútort is, amit aztán kiszorított a gyári áru. Ugyanez a helyzet a varrással, a szövéssel. A székely harisnya is kiment a divatból. Pedig húsz éve meghordták a legények, s a lányok a székely rokolyát, különösen vasárnap. Gáli Irma, a varratos csoport vezetője alfalusi tanítónő, a helybeli népművészeti kör irányítója összegyűjtötte a gyergyói mintákat. Még a rokolyák csíkdíszeit is. Vagy százhúszfélét. „Minden színnek jelentősége volt, a barna gazdag földtulajdont, a zöld erdőtulajdont jelentett, a pirosat a fiatalok szerették.” Itt a táborban a Gyergyó vidéki, meg a helybeli, szárhegyi asszonyok, lányok tanulják az udvarhelyi bogárhátú varrást, meg az ősi keresztszemest. Románok is. Egy asszony a lánya kelengyéjét díszíti majd gyergyói mintákkal, a párnákat, a paplanokat, a törülközőket. Lehet, hogy egyszer majd a lánya is időt szakít magának a varrásra. De ha nem, akkor is ott láthatja a lakásában azt a sok szépet, amit az ősök formáltak, kedveltek. Ez is egyfajta ragaszkodás a „gyökerekhez”. Akik hazamennek a táborból, továbbadhatják másoknak azt, amit itt tanultak. Elsősorban azt, hogy mit jelent a nép művészete, mennyi mondanivalót hordozhatnak egy közösség önkifejezésének tárgyi megnyilvánulásai. S azt is, hogy mi érték és mi nem az. Milyen technikák, motívumok méltók a továbbéltetésre. Egy óvónő eddig „szőni” tanította az óvodásait. Most majd következik a varrás, „ráigazítani a kicsi kezeket a legegyszerűbb öltésekre”. A megye nyolcvan népművésze „civilben”: földműves, munkás, tisztviselő, értelmiségi. A táborban naponta 12—14 órán át dolgoztak. És tanultak, szakirányítók vezetésével, elméleti felkészítés után. „Itt lehet tanulni hogy félre, vagy félúton ne járjunk” — mondja egy faragó. Barabás Lajos Vlahicáról. Szentkeresztbányáról jött. Villanyszerelő. — Honnan jöttek a többiek? — Tankó Albert Székelyudvarhelyről, Kupás József gyergyói. Műbútorasztalos. Gál Vilmos Szeredéből jött. Pop Constantin Toplicáról. — Mióta faragja a fát? — Diákkoromban készítettem kéztartót, tükörrámát, lányoknak. Anyám testvére volt olyan ügyeskezű székely. Később otthon hol egy lámpa kellett, hol ez, hol az, aztán nem tetszett az, ami az üzletben volt. Akkor megfaragtam. Vasöntödében dolgoztam különben. Szabad időmben faragok otthon egy sarokban. Teli van már a lakás bokálytartóval, csillárral, függönytartóval. Tíz éve kezdtem el komolyabban faragni. Elmentem tanfolyamra is Udvarhelyre. Jártam a múzeumokat, amit ott láttam, lerajzoltam, vagy lefényképeztem, mert a fényképezés a másik hobbim. Ahol nem lehetett rajzolni vagy fényképezni, ott megjegyeztem, amit láttam és emlékezetből lerajzoltam a legközelebb eső parkban. Egy időben jártam faluról falra székelykapukat látni, hogyan szerkesztették meg a motívumokat. Ezek a legrégebbi faragott felületek, amik megvannak még. Malonyai Dezső könyvét említi, hogy nem tudja megszerezni, pedig nagy szüksége lenne rá. Meg a Káosz-könyvre: Ismerjük meg bútorsttusainkat. — Kiadták könyvben a vargyasi festett bútorokat is. Most azt próbálják a faragók, hogyan lehetne megfaragni a régi festett motívumokat. Kevesebb maradt meg a faragásban a régiből, mint a festettben. — Mit farag most? — Egy ajtó négy betétjét. A rozetta a nap sugaras faragását jelzi. A rozettát 24 részre osztottam, ez a 24 órát jelenti. A székely kapun 12 részre osztják a rozettát, ez a 12 hónap. Nézze, ez meg az én faragási jelképem. A szív azt jelenti, hogy szívből készítem ezt a virágmotívumot, mindamellett bajszos tulipánnak nevezem, a bajusz férfiassá teszi a tulipánt. Minden székre, asztalra, amit faragok, ráteszem jelképemet, hogy ezt én faragtam. A másik névjegyem, a mesterjegyem a székely rovásírás b és 1 betűje. Nagy viták vannak, hogy mi a népművészet? Meg hogy autentikus-e, amit mi csinálunk. Én azt mondom, ha az egyszerű ember érzi belőle azt, amit én belefaragtam, az már népművészet. Ebben a csoportban „nem a szilárd hagyományokra, motívumkincsekre, szerkezeti rendre” építenek. Nem kértek fel központi irányítót, hanem hagyták érvényesülni a különböző faragó egyéniségeket, „hiszen már kialakult és begyakorolt formakinccsel” jöttek a táborba, olvassuk a Művelődésben. Molnár Imre régi sóvidéki kapukról, de még csempékről is tanulta a motívumokat, Barabás Lajos vargyasi, dalnoki, kászopi faragásokról is. A román Pop Constantin a toplicai geometrikus mintákat faragta eddig, most megtanulja a virágminták magyar megformálását. „A mai népi bútorfaragás meglehetősen új keletű motívumrendszerét faragóink különféle technikákkal — rovás, vésés, relieffaragás — gyakorolják, egymás állandó ellenőrzése mellett, hogy a hagyományos arányok ne hibáddzanak, hogy a kidolgozás becsületes legyen. Rövid időre szól ez a közösségi ellenőrzés, szerkezeti és megmódolásbeli mérce, de jelzi egy sajátos népművészeti ág motívumbeli gazdagodását.” „Így születnek az egykori faluközösségek helyén olyan más típusú, de hasonló funkcionalitású közösségek, amelyek egy-egy népművészeti technikát felvirágoztatnak. A fában ugyanis hagyományos nálunk a kistárgy, meg a monumentális kapufaragás volt. A bútorfaragás nem hagyományos, de a XX. sz. elején sok ilyen élesztgető öszszefogás volt, a 30-as években a Szervátiusz-iskola reneszánsz virágmintát terjesztett el ... ” „Az elszórtan működő, technikát, mesterségbeli tudást ismerő faragók számára jó iskola volt ez a tábor, hiszen összegezett egy régi tudáskincset ...” A kovácsműhelyben annak idején először is elkészítették azokat az eszközöket, amelyekkel elkezdhettek dolgozni. Máthé Jenő kovácsművész Csíkkozmáson született. — Van jövője ennek a kézműiparnak, iparművészeti ágnak? — Az iparosodás elviszi a fiatalokat. Nehéz is a kalapács, könnyebb a gépet kezelni. Ritka ház, amelyet most kovácsolt vas munkával díszítenek, s ami van, az giccs. Iparművészeti tárgyakat csinálnak még, de általában rosszul. Ez a tábor segíthet újrateremteni azt, amit a nagyipar eltiport, továbbéltetni a kézzel előállított tárgyak megbecsülését. Hozott magával két fiút, „ha kidőlök, legyen ki dolgozzék, hátha ideszoknak, hátha aztán majd ők is szívből jönnek”. Kint járunk a táborvezetővel a kolostorépület melletti tisztáson. Mutatja a tavaszszal ültetett szilvafákat. Mérgelődik, hogy némelyiknek a kérgét megrágták őzek, nyulak. Aztán az új műhelyt nézzük meg, a gyergyószentmiklósi gépgyár nemrég küldött famegmunkáló gépeit, amelyek egyben a szárhegyi iskolások oktatására is alkalmasak. Kör alakú betonlapot mutat, még nagyobbra bővítik majd, ő már látja is maga előtt a rózsával befuttatott oszlopokat, magyarázza, hol épül az új út, hol képeznek majd ki nagy teraszt, s az épület háta mögötti szabad teret is szélesítik, oda asztalok, székek kerülnek. Már lent a kastélynál járunk. Éveken át folyt itt is a mentőmunka, az aláfalazás, faljavítás. Egyszer ideköltözhet majd a tábor. Újjáépítik az egykori aszonyok házát, a földszinten újra berendezik a konyhákat, az emeleten a hálószobákat, s talán a lovagterem is felépül romjaiból. Most falcsonkok merednek az égre. Elképzelni attól még lehet, hogy mi minden férne el ebben a kastélyban. Népi iparművészeti központ például, ahol taníthatnak, irányíthatnak, és még termelhetnek is, kenyeret adhatnak sok környékbelinek. Meg segíthetik a kastély fenntartását. Szárhegy sokféle tanulsággal szolgál. A többi között azzal is, hogy kinek-kinek a dolgát nem végzi el helyette másvalaki. Szárhegyen is bebizonyosodott, hogy milyen sokat tehet egy ember is. Szárhegyen elkezdte egy újságíró, s most rár meg sem lehetne számolni, hány embert érint így vagy úgy minden, ami itt történt és történik. Tóth Erzsébet Mati'ar Nemzet Versenyképesek vagyunk? A világpiac ítélete Szóba került az országgyűlésen: a külső gazdasági egyensúly az elmúlt hónapokban a tervnek megfelelően alakult. A kivitel viszonylag gyorsan nőtt, a behozatal nem, vagy alig haladta meg az egy évvel korábbit. Figyelmet érdemel, hogy az egyensúly javulása a mezőgazdasági-élelmiszeripari kivitel emelkedéséből adódott. Nem megnyugtató azonban feldolgozóiparunk, s főként gépiparunk teljesítménye — ahogy azt a pénzügyminiszter is hangsúlyozta expozéjában—, „ami annak tudható be, hogy kínálatunk és termékeink jelentős hányadának minősége nem eléggé versenyképes. Mit mondanak erről a vállalatok? Ezt a kérdést tettük föl három cégnek: egy élelmiszeripari, egy műszeripari, és egy gyógyszeripari vállalat vezetőjének. Gond — a csomagolás Évente mintegy félmillió tonna zöldség- és gyümölcskonzervet szállítunk külföldre. Ez a mennyiség a Konzervipari Tröszt termelésének több mint hetven százalékát teszi ki. Főként a szocialista országokba, ahová az idén is 400 ezer tonna zöldség- és gyümölcskészítményt viszünk ki. De ismertek és keresettek a „Globus” márkanévvel ellátott élelmiszerek az osztrák, az angol és az NSZK-beli háziaszszonyok körében is. A zöldség- és gyümölcskonzervek eladása nem tartozik a kiemelkedően jól jövedelmező üzletek közé. Sem itthon, sem másutt. Miért? — Számos hatás éri az itt folyó munkát. Örökös gond például, hogy a táplálkozás alapjául szolgáló zöldség- és gyümölcsfélékből milyen lesz a termés mennyisége, minősége — mondja dr. Bíró Oszkár kereskedelmi igazgató. — Máskor meg éppen amiatt kerülünk nehéz helyzetbe, hogy többféle termés érik be egyszerre: sok ezer tonnányi mennyiségben. Többek között ez is oka annak, hogy a konzervgyárak viszonylag szerény, négyszázalékos nyereséget kalkulálnak. Az iparág évente mintegy 600-féle terméket állít elő, különböző nyers- és alapanyagok feldolgozásából. Felemás eredménnyel. A hazai kereskedelem ugyan igyekszik lépést tartani a világpiaci ármozgások ütemével, mégis előfordul, hogy a konzervgyártók kompromisszumokra kényszerülnek: a hazai ellátás folyamatosságát segítendő olyan termékféleségeket is gyártaniuk kell, amelyek elkészítése kevésbé gazdaságos. Kérdezheti valaki: és az exportban? Ott is hasonló a helyzet? — Államközi szerződések rögzítik a szocialista országokkal folyó kereskedelmünk ütemét és mértékét — mondja az igazgató. Vagyis, 1990-ig termelésünk döntő többségét a rubelelszámolású piacokra szállítjuk. Ez, az iparág jellegéből fakadó gondok ellenére is egyfajta biztonságot jelent, a mezőgazdaságban és a konzerviparban dolgozók számára egyaránt. Korlátozottabbak a nagyvállalat lehetőségei a dollárelszámolású piacokon. Itt az üzleti siker nagymértékben attól függ, milyen a termékek csomagolása. Ezt felismervén a konzervgyártók már évekkel ezelőtt változtatni akartak termékeik csomagolásán, például az üvegek méretén. Az üvegipar azonban — kapacitás híján — nem tudott eleget tenni a feldolgozók kérésének. Igaz, más tekintetben sem jobb a helyzet. Világszerte nő az igény a szögletes formájú, tépőzáras dobozokba csomagolt élelmiszerek iránt: bizonyos piacokon csak az így csomagolt termékek értékesíthetők. Ehhez azonban korszerű berendezések kellenének. Ám egy-egy ilyen gépsor ára több mint félmilliárd forint, az iparágban ma nincs pénz az ilyen fejlesztések megvalósítására ... Előtérben a vállalkozás A Magyar Optikai Művek a hazai műszergyártók élvonalába tartozik. A vállalat idei termelése megközelíti a két és fél milliárd forintot, s ennek mintegy 65 százalékát külföldre szállítják. Angliába, Nigériába, az NSZK-ba és Irakba ugyanúgy, mint például a Szovjetunióba és az NDK-ba. — Eltérő összetételben. A Szovjetunióban nagy értékű, sok szellemi ráfordítással készülő termékeket adunk el — mondja Balogh András kereskedelmi igazgató. — Míg a tőkés export több mint felét kooperációk formájában bonyolítjuk le. A fejlődő országokba pedig saját fejlesztésű laboratóriumi és geodéziai mérőműszereket szállítunk. A kooperációk külön figyelmet érdemelnek a Triumph—Adler — amely a Volkswagen Művek egyik NSZK-beli leányvállalata — 1978-ban állapodott meg a Magyar Optikai Művekkel, hogy átadja a magyar partnernek a mechanikus írógépek gyártását. — Ezeknek az írógépeknek, amelyek jóval olcsóbbak az elektromos típusoknál, főleg azokban az országokban van jó piacuk, ahol még fejletlen a villamosenergia-hálózat és ahol bőven van munkaerő — magyarázza Balogh András. — A cél az, hogy megállapodásunkat termelési együttműködéssé fejlesszük, így az írógépalkatrészek és részegységek közül néhányat Magyarországon gyártanánk. Jelentős a MOM járműprogramban betöltött szerepe is: az NSZK-beli Westinghouse céggel kötött megállapodás keretében fékberendezéseket gyártanak, már az Ikarus-autóbuszokba is ezeket építik be. S ugyancsak a kooperációk sorába tartozik: az Egységes Számítástechnikai Rendszer keretében a MOM különböző számítástechnikai berendezéseket, részegységeket gyárt. Az alapvetően beruházási cikkeket gyártó Magyar Optikai Művek vezetői ma új piacok megnyerésén dolgoznak. Felismerték, hogy most, amikor kevesebb pénz jut egy-egy fejlesztés, korszerűsítés megvalósítására, mindinkább előtérbe kerül a vállalkozás. A közelmúltban Nigériában adtak el egy komplett geodéziai tanszéket: nemcsak a műszereket gyártották a MOM-ban, az oktatáshoz szükséges tematikát is a vállalat szakemberei állították össze. Társulások, érdekeltséggel A magyar gyógyszeripar egyik legjelesebb képviselője a Chinoin Gyógyszer és Vegyészeti Termékek Gyára Rt. A hazai gyártás mintegy 35 százaléka a Chinoin üzemeiben folyik. S a vállalat idei tervéből az is kitűnik: az itt készült gyógyszerek a világ sok országában keresettek. A hatmilliárd forintos árbevétel 70 százaléka az idén is a külföldi eladásokból származik. — Százmillió rubel és negyvennyolcmillió dollár értékben szállítunk gyógyszereket és különféle növényvédő szereket külföldre — tájékoztat dr. Mráz Ferenc gazdasági igazgató. — Többek között Angliába, Franciaországba, az Egyesült Államokba, az NSZK-ba és Svájcba. De ismertek gyógyszereink Brazíliában és Mexikóban csakúgy, mint a Távol- Keleten. Az export összetételét tekintve azonban lényeges különbség van a vevők, az országok között: a világpiac ítélete szigorú. Van ahol kevés termékféleséget kínálunk, de nagy tételben, másutt pedig sokféle készítményt — főleg gyógyszerhatóanyagokat — adunk el, de kisebb mennyiségekben. — A rubelelszámolású piacokra zömmel kész, azonnal forgalmazható gyógyszereket viszünk ki. Elsősorban a Szovjetunióba, továbbá Lengyelországba, az NDK-ba, Romániába, Csehszlovákiába és Bulgáriába. Valamint különböző növényvédő szereket, az agrokémiai egyezmény keretében például nagy mennyiségű Fundazolt szállítunk a KGST- országok piacaira. A Chemolimpex és a Medimpex külkereskedelmi vállalatok felméréséből kitűnik: bizonyos gyógyszerféleségekből, például a Papaverinből, a Furoxonból vagy a Gentamycidből ma már a Chinoinban állítják elő a világtermelés 20— 40 százalékát. Ez a szám akkor is figyelmet érdemlő, ha hozzátesszük : némely gyógyszerek vásárlása, miként az öltözködés, nagymértékben a divattól függ. A meglevő kapacitások jobb kihasználása, a külpiaci igények folyamatos változása arra ösztönzi a Chinoint, hogy társulásokat alapítson. Termelésre és értékesítésre egyaránt — közös érdekeltséggel —, a termelés bővítése, a gyógyszerkeskedelem növelése ma már aligha képzelhető el a másutt jól bevált módszerek átvétele nélkül. Molnár J. Gábor LÉPJEN BE AZ ÜDÜLŐSZÖVETKEZETBE! Gyulán, a gyógyvizek városában üdülőszövetkezet alakult Az üdülők a Várfürdőtől 400 m-re épülnek Az állampolgárok a szövetkezetnél évi 28 napos üdülési jogot vásárolhatnak A jog eladható, örökölhetőt Jelentkezésére részletes tájékoztatót küldünk Levélcím: 5700. Gyula, Budapest krt. 45. KELLEMES PIHENÉS! BIZTOS GYÓGYULÁS!