Magyar Nemzet, 1981. szeptember (37. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-20 / 221. szám
Vasárnap, 1981. szeptember 20. Masar Nemzet A városépítés felelőssége Beszélgetés dr. Ábrahám Kálmán miniszterrel A települések konzervatívabb természetűek, mint a munkaszervezetek. Ezt vallotta, hirdette Erdei Ferenc. Azt, hogy a lakóhelyi környezet — a hatékony munka, a fáradtság és pihenés, a szabad idő és az utazás terhe — az emberibb élet szempontjából fontosabb gyakran, mint a termelés színtere, a munkahely. „Nagyobb és kisebb városok, a városon kívüli lakótelepek még nagyobb változatossága — írta — mind annak a szituációnak a megoldás , változata, hogy a munkahelyhez hogyan viszonyult a lakótelep, továbbá, hogy az egyes emberek és családok lakóhelyei milyen összefüggésben vannak egymással, s együtt és különkülön a sokféle társadalmi szolgáltatásokkal.” Hol tartunk mindezzel ma? Milyenek városaink, lakóhelyeink és milyenek lesznek, lehetnek? Merre halad hazánkban az urbanizáció?Ilyen kérdésekről beszélgettünk dr. Ábrahám Kálmánnal, építésügyi és városfejlesztési miniszterrel. Kiindulva abból: milyen felismerésekre, történelmi tapasztalatokra jutottunk ezen a fontos területen? — Az urbanizáció felgyorsulása világjelenség: földünk városi népessége hatvan év alatt megkétszereződött. Hazánkban is páratlan mértékű városiasodás zajlott le az utóbbi harminc esztendőben: a városok száma másfélszeresére nőtt, s ma lakosságunk 53 százaléka városlakó. Felszámoltuk a múltból örökölt egyenetlen városhálózatot, megszüntettük a városhiányos térségeket. Ezzel sikerült egyenletesebbé tenni a különböző országrészekben élő lakosság ellátását, csökkenteni — bár nem a tervezett mértékben — a város és a falu közötti különbséget. Jelenleg 98 városunk van. A városfejlesztés üteme a jövőben csökken, de a kérdés így is izgalmas marad, és ebben minden döntés történelmi felelősséggel jár. Ma már nyilvánvaló, hogy ez a nagymértékű városfejlesztés nem mindig volt összhangban a lehetőségekkel. Nem a hibák fölemlegetése miatt, inkább a tanulság okából kérdezem: miben születtek a legnagyobb ellentmondások? — Mindenekelőtt szeretném leszögezni: a ma magyar városa sok évszázados történelmi folyamat fejlődésének eredménye. Minden hibájával és eredményével együtt. S az utóbói három évtizedben végbement városfejlődés annyiban forradalmi, amennyiben azt egy forradalmi fejlődésen átment társadalom hozta létre. A nagyarányú változás elsősorban a társadalom általános haladásával , az iparosítással, a mezőgazdaság szocialista átszervezésével, a társadalmi mobilizációval, a technika és a tudomány előretörésével, a városi jellegű életformák térhódításával — magyarázható. Ez a korszak a településhálózat fejlesztésében is új fejezetet nyitott: megalapozta az intenzív szakaszra való áttérés feltételeit. Akárcsak a népgazdaság egészében. Ez persze nem ment simán. A megnövekedett méretek, a felgyorsult folyamatok, a növekvő komplexitás következtében az urbanizáció rendkívül bonyolulttá vált a világon mindenütt, így hazánkban is. A társadalmi igények, a gazdasági lehetőségek, és azok környezetalakítási kielégítése között nem volt mindig összhang. A nagyobb városok túlzott ütemű növekedése a lakásellátásban, infrastruktúrában örökölt feszültségeket néhol fokozta, illetve az eredmények ellenére újratermelte. Egyes városokban előnytelen településszerkezet alakult ki, mereven különváltak a munkahelyek és a lakóterületek — ezzel jelentősen nő az utazásra fordított idő —, lemaradtak fontos infrastrukturális fejlesztések. A települési környezet minősége — mind élettani, mind esztétikai értelemben — sok helyen károsodott. A tanulságok alapján ezért most azzal foglalkozunk, hogy a települések között észszerűbb munkamegosztást alakítsunk ki. Csökkentsük a városba áramlást, javuljon az arra érdemes kisebb települések népességmegtartó képessége, növekedjék a kis- és középvárosok szerepe. A települések mennyiségi és minőségi fejlesztésének kérdéseit sem lehet egymástól elválasztottan szemlélni és kezelni: ez tekinthető az egyik alapvető történelmi felismerésnek, megoldása pedig az egyik legjelentősebb feladatnak. Ez nem valamiféle "ma- Svar betegség”, az urbanizáció jelene, jövője a világon mindenütt foglalkoztatja az embereket. Pontosabban: nekünk hol és miben kell változtatni városaink fejlesztésének eddigi gyakorlatán? — Három vonatkozásban szükséges változtatni. Először is: súlyponti kérdéssé válik az egyes központi településeknek, városoknak és a velük közvetlen munkamegosztásban együtt élő helységeknek — mint településcsoportoknak — az összehangolt fejlesztése. A különböző érdekek kölcsönös figyelembevétele mellőzhetetlen: a városok, a központi szerepkörű települések fejlesztésének a vonzáskörzetben élők igényeit is szolgálni kell . . . Változtatni szükséges továbbá településeken belül a különféle ellátási funkciók közötti aránytalanságokon. Miközben ugyanis jelentős eredményeket értünk el a mennyiségi lakáshiány megszüntetésében, feszültségek keletkeztek, illetve maradtak fenn más infrastrukturális ágazatokban . . . Harmadiknak említem a rekonstrukciót. A nyomasztó lakásigény felszámolása érdekében városainkban eddig főként a még szabad, szanálásmentes, üres területek beépítése került előtérbe. Ez az időszak lassan lezárul, mert egyrészt az üres területek elfogytak, másrészt az elhanyagolt épüi£táliomany nagyon leromlott. Olyannyira némds, hogy az ezáltal keletkezett gazdasági kár mellett már politikai gond is származott a belső negyedek és az új, modern települések lakóinak esetkörülményében kialakult különbségekből. Rá kell térni most az elavult, részben történelmi városrészek felújítására. Persze a városfejlesztésnek ez az új aránya nem zökkenőmentes. Költségesebb, mint akötöttségektől mentes, üres termeteken való építés. Új jogi szabályozásra is szükség van, mert a meglevő nemcsak akadályozza, de sok esetben lehetetlenné is teszi ezt a folyamatot. S magának az építőiparnak is „profilt” kell váltania: kihalófélben levő építőipari szakmákat kell feléleszteni például, hogy a hatalmas épületvagyon felújítását, korszerűsítését mindenütt megfelelően elvégezhessék. Ha jól értem, az egyik legnagyobb baj, hogy a komplex városépítési, környezetalakítási felfogás, a rendszerszemlélet hiányzón eddig. Vagy legalábbis nem érvényesült. Milyen módon erősíthető, korrigálható a jövőben a társadalmi és természeti környezet — benne az építészet — harmóniája? — A városépítés és környezetalakítás egységes rendszerként való kezelése már régebbi felismerés. Tény, hogy a természet és az emberkéz alkotta település egysége és szépsége, a környezet esztétikai értéke mellőzhetetlen a társadalom szellemiés erkölcsi fejlődésében. A környezet elszegényedése, élménybeli elértéktelenedése hátrányokkal járhat: az építészetileg színvonalas, esztétikailag hatékony városépítés ugyanolyan objektív társadalmi igény, mint a jól funkcionáló műszaki megoldás. Az urbanizációs gondok többsége abból származik, hogy erre az igényre nem fordítottunk kellő figyelmet. S a továbblépéshez látni kell, hogy a csak lakásszámcentrikus gondolkodás, a paneles technológia mechanikus alkalmazása, az állami lakóépületek magas szintszáma, nagy tömege nemcsak egyes városaink léptékét változtatta meg, hanem a környezet természetes egyensúlyát is megbontotta. Sajnos, az ilyen helyeken az építészeti szempontok és a szélesebb értelemben vett társadalmi erdekek háttérbe szorultak. Harmóniáról viszont csak akkor beszélhetünk, ha a természeti környezet — benne a művi, épített „világ” — és a társadalmi környezet összhangban van. Arra van szükség, hogy ennek megteremtésében a szakemberek szerepe a jövőben növekedjék: meg kell keresni a különböző nagyságú, karakterű településeknek az adott környezethez igazodó, az ott élő lakosságnak legjobban megfelelő olyan megoldásokat, amelyeket építőiparunk megvalósítani képes. Ez nem csak igazgatási kérdés. Világossá tenni az értékviszonyokat, elfogadtatni azokat a tudománynak éppúgy feladata, mint az oktatásnak vagy a tömegmozgalomnak. Vannak partnereik? — Igen, de nem elegen. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a városépítés történelmi „tett”, hiszen a ma városfejlesztése a jövő társadalmának életmódbeli kereteit is meghatározza. Ehhez mérten nem érzem elégségesnek például sem az oktatás, sem a tudomány eddigi eredményeit. A szakmai, társadalmi szervezetek — mint a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Urbanisztikai Társaság, az Építőipari Tudományos Egyesület — felelősségtudattal, segítő szándékkal és kritikai készséggel állnak az ügy szolgálatában. A szélesebb, nem szakmai alapon működő társadalmi szerveink közül a Hazafias Népfront a legaktívabb partnerünk ebben: központi és helyi szervei sokat tesznek a mai és a jövőbeni igények helyes megfogalmazása, s azok társadalmi tudatosítása érdekében. Alapja ennek a nyílt várospolitika. Ám nem titok, hogy ennek sok ellenzője van. Gyakran hallani: tervezésbe, építésbe csak az szóljon bele, aki fizet. S a mai gazdasági helyzetben — felületesen nézve — ez még védhető is. Ön is így látja? — Nem. A pénz nem azé, aki fizet, azt az ország, a lakosság termeli meg! Meg kell tehát adni a közösség jogát, hogy enenenzhesse ezek: erotoriapok felhasznalásat. Megi temesse, hogy azok miképpen szolgálják leghatékonyabban az életminőség javítását, a települési környezet fejlesztését. A formális veleszólás nem lehet cél: a nyílt várospolitika összefügg a szocialista demokrácia lakóhelyi fejlesztésével. Ám a közösségi részvételt ma tágabban értelmezzük, mint korábban. Nemcsak lehetőséget akarunk adni az előzetes véleménynyilvánításra és a végrehajtás segítésére; azt is kívánjuk, hogy a közösség vegyen részt az ilyen jellegű döntésekben — és vállalja saját döntéseinek a felelősségét is. Meg kell azt is mondani szakembereink védelmében, hogy építészeink, várostervezőink zöme elképzelhetetlennek tartja jó lakás, korszerű város tervezését az azt használók véleményének megismerése, figyelembe vétele nélkül. — Mindaz, amit eddig följegyeztünk, több léptékű, szép, hatalmas program. Generációkat átfogó, minőségi változás, új ül a városépítésben. Egyszóval közügy. Az ágazati irányítás tud-e garanciákat teremteni arra, hogy ezek az elvek megvalósuljanak — stílusosan szólva: beépüljenek — a gyakorlatba? — Meggyőződésem, hogy igen. Az elmúlt időszak gyakorlatának reális értékelése az első lépés a fejlődés irányába. További garancia az ágazat tapasztalt szakembergárdája. A nemzetközileg is elismert építészeink és várostervezőink nagy száma, színvonalas munkája, a helyi törekvések megvalósítására hivatott tervező és végrehajtó szervezet. A megvalósítás legfontosabb biztosítéka azonban a valóban demokratikus, nyílt várospolitika. Az, melynek eredményeként a tanácsoknál, a társadalmi szervetekben, a lakosságban felhalmozódott tapasztalat, alkotó erő, és — ne szégyelljük kimondani — lelkesedés felszínre kerül, testet ölt. Tóth Gábor •Dr * Honismeret Somogybán Mai, szervezett formájában húszéves a honismereti mozgalom. Az elmúlt két évtizedben elért eredményei pontosan lemérhetők a szülőföld, a haza szeretetére való nevelésben éppúgy, mint a történeti tudat formálásában, a közgondolkozás fejlesztésében, a demokratizmus szélesítésében. A lakóhely iránti érdeklődés felkeltése önmagában is buzdít közéleti feladatok vállalására, s ebből a törekvésből igen hasznos politikai-közművelődési célok megvalósítása származik. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa mellett működő Országos Honismereti Bizottság tevékenysége valamennyi megyére kiterjed. Különösen kiemelésre érdemes munka folyik Somogyban, ahol a helytörténeti, a néprajzi, a nyelvjárási és a földrajzinév-kutatással párhuzamosan a műemlékeknek, a népi építőművészet legértékesebb alkotásainak, az agrártörténeti emlékeknek megőrzése, gondozása, s az elhalványuló népszokások életben tartása egyaránt szép eredményeket mutat fel. A negyvenkét főből álló megyei honismereti bizottság Kanyar Józsefnek, a levéltár igazgatójának a vezetésével végzi munkáját. A járásokban honismereti szaktanácsadók, a községekben honismereti szakkörök működnek. A mozgalom mintegy nyolcszáz embert foglalkoztat a megyében, elsősorban pedagógusokat, de vannak köztük papok, mezőgazdászok, erdészek, halászok és iparosok is szép számmal. A szakkörök vezetői felkutatják, hogy ki mi iránt érdeklődik, s azon a területen kapcsolják be a munkába. — Amelyik községben hozzáértő, lelkes pedagógus vezeti a szakkört, ott jó a munka — mondja Kanyar József. — Ahol elementáris megszállottság mutatkozik a szakvezető részéről, ott egészen kiváló eredmények születnek. A honismereti mozgalom különösen jó termőtalajra talál a kisiskolásoknál, a középiskolákban már csökken a szakkörök száma. Egyébként minden a vezető tanárokon múlik, bár, sajnos, legkevésbé épp azokat a pedagógusokat becsülik meg, akik a honismereti szakkört vezetik. A levéltár és a múzeum A megyei honismereti mozgalom alapintézménye a levéltár és a múzeum: ezek jelentetik meg azokat a kiadványokat, amelyek irányítják a helytörténeti kutatást, és egyben felmutatják az eredményeket. A megyei levéltár kiadásában, és Kanyar József szerkesztésében megjelenő Somogyi Almanachnak eddig 35 kötete látott napvilágot. Mindegyik önálló tanulmány, 50—100 oldalon, s a legváltozatosabb témakörökben, amit jól érzékeltet a közölt dolgozatok címe: Somogyi parasztság — somogyi nagybirtok ; Visszaemlékezések Rippl-Rónai Józsefre; A Baláta gerinces állatvilága: Vikár Béla Somogyban; Vaszary János emlékezete: A Dráva-vidék védelmének szervezése 1848 nyarán: Hódolat Berzsenyi szellemének: A Kis-Balaton és környéke: Hegyet hágék, lőtől lépék (Archaikus népi imádságok), A barcsi ősborókás madárvilága, Kunffy Lajos visszaemlékezései stb . . . Az Iskola és Levéltár című sorozat, amely Dokumentumok a szülőföldről alcímet viseli, a megyei levéltár és a megyei pedagógiai intézet kiadásában jelenik meg. Egy-egy önálló témát dolgoz föl, elsősorban a tanárok és a diákok részére. Eddig tíz kötete jelent meg; ezek bemutatják Somogy műemlékeit, megyei irodalmi és történelmi arcképcsarnokot adnak, ismertetik a reformkor és a szabadságharc megyei dokumentumait, Kaposvár történetét. A sorozat ez idei, kötete somogyi életrajzi kislexikon. Szorosan kapcsolódik a helytörténeti munkához az ugyancsak Kanyar József szerkesztette Levéltári évköny. Mintegy 500 oldalas kötetek ezek — Somogy megye múltjából alcímet viselik —, s általában 10—12 tanulmányt közölnek. Ha végigfutunk a megjelent tizenkét kötet tartalomjegyzékén, megragad a tematikai gazdagság. A somogyi konvent II. Lajos-kori oklevelei; Pálóczi Horváth Ádám világjáró táncnótájának keletkezétee: Adatok Somogy megye művelődéstörténetéhez a 18. század második felében; A Benedek-rendi gazdálkodás Tihanyban: Adatok a Kaposvölgyi vízrendezés első időszakához; A dél-dunántúli parasztok városba költözése a középkor végén; Erődített és várrá alakított kolostorok a törökkori végvári rendszerben; Mikoviny Sámuel megyei térképei; Az egykori Dráva-hajózásról és annak Barcs fejlődésében betöltött szerepéről. A termelőszövetkezeti mozgalom fejlődése Somogyban: Iratok a kurucok első dunántúli hadjáratának történetéhez. Rippl- Rónai irodalmi kapcsolatai; A dél-balatoni fürdőkultúra kialakulásának történeti korszakai; A Somogy megyei erdők törzskönyve; Noszlopy Gáspár szolgabírói évei; Bizánci kapcsolataink somogyi forrásairól; Az újgazdák helyzete a megye mezőgazdaságában a földosztás után, és így tovább Helytörténeti kiadványok Évente többször is megjelenik a Somogyi Honismereti Híradó, amelyet a megyei tanács művelődési osztálya és a megyei könyvtár ad ki. Eredetileg azzal a céllal jött létre, hogy a különböző helytörténeti pályázatokon nyert dolgozatokat közölje, később profilja kiszélesült, s minden számában több tanulmányt közöl. Néhány cikkcím belőle: Török ellenes küzdelmek Somogy megyében a 16. század második felében: Csurgónagymárton népművészete. Iskolázási viszonyok Csurgón 18—19. századi iratok alapján: Somogy megye természetvédelmi területeiről és növényritkaságairól. A kiadvány legújabb száma a Dél-Balaton környék erdészeti tájrendezési feladatairól közöl dolgozatot, amely az üdülőkörzet somogyi részének műemléki és természeti értékeit veszi számba. Több-kevesebb kapcsolata van a honismereti mozgalommal A Somogyi múzeum közleményeinek, amelyek gazdag tartalmú, igényes kiállítású kötetek. Tanácsi kiadványként látott napvilágot a Balatonszentgyörgyi képes krónika, Törökkoppány és a Koppány völgy, valamint Balatonmáriafürdő és környéke. Értékes helytörténeti sorozat a megyei idegenforgalmi hivatal, a Siótour gondozásában jelentkező Szántódi füzetek. Tízet terveznek, kettő már megjelent — Pálóczi Horváth Ádám Szántódon és4 balatonedericsi csipke története —, s rövidesen elkészül a szántódi rév története. Ez év óta újra megjelennek a Siófoki füzetek: ezt a sorozatot mégZákonyi Ferenc indította 1946- ban. A falvakban a szakkörök az iskolákra épülnek. Az egyes községekről mindenekelőtt adattárak készülnek. Az adatbank a megyei levéltár: ide kerülnek a falvakra vonatkozó, összegyűjtött anyagok, amelyeknek fontos kiegészítő része a fénykép. Felvétel készül a fontosabb épületekről, a műemlékekről éppúgy, mint a mai élettel, a termeléssel öszszefüggő eseményekről. A dokumentációs rengetegben egy fénykép néha többet mond a kutató kezében, mint a számadat, mivel levegőt teremt.. Az adattárakból községi krónikák születnek: Nagyatádnak, Barcsnak, Balatonszentgyörgyinek. Nagybajomnak már van, most készül Siófoké és Fonyódé, ez utóbbi a település 900 éves jubileumára. Figyelemre méltó annak a parti munkaközösségnek a vállalkozása, amely az 1749-ből és 1757-ből való püspöki egyházlátogatási jegyzőkönyvek, a latinul készült canonica visitciók lefordítására vállalkozott. A veszprémi püspöki levéltárban 38 somogyi plédániára vonatkozóan vannak ilyen jegyzőkönyek, amelyek igen sok művelődéstörténeti anyagot is tartalmaznak, mivel kiterjednek a falvak életmódjára, a gazdálkodásra, a népszokásokra és az erkölcsi viszonyokra is. A jegyzőkönyvek magyarra fordítása azért sürgős, mert már a papok között is egyre kevesebben ismerik a latin nyelvet. Somogy megyében a falvak 75 százalékában működnek honismereti szakkörök. Bázisintézményeik az iskolák, vezetőik általában pedagógusok. Az egyik ilyen kisműhely, a balatonszemesi, különösen felhívja magára a figyelmet, tagjainak és vezetőjének sokoldalú munkássága révén. A szemesi műhely A szemesi szakkör a művelődési házban működik; havonta általában egy előadást tart, régészeti, történeti, mezőgazdasági témakörökben, vagy író-olvasó találkozó keretében. A szakkör nemcsak helytörténeti és néprajzi, hanem művelődéstörténeti munkát is végez. Nyolc-tíz aktív tagja van, akik szerveznek, gyűjtenek, krónikát vezetnek, pályamunkákat írnak. Vezetőjük Beőthy Ferenc, általános iskolai tanár, aki egyben a siófoki járás honismereti szaktanácsadója is. Ő szerkeszti a Somogyi Honismereti Híradó ez év végén megjelenő balatoni számát, s ő a szerzője az Iskola és levéltár sorozatban megjelent A Dél- Balaton irodalmi és történelmi emlékhelyei című dolgozatnak. Nagyszerű munkája A Balaton halászóhelyei című tanulmány, amely kétéves helyszíni gyűjtőmunka eredménye. Körbejárta az egész tavat, hogy megkeresse azokat az öreg halászokat, akik még ismerik a Balaton egyes pontjainak ősi elnevezését. Vallomásaik alapján 1400 halászóhely nevét gyűjtötte össze és foglalta rendszerbe. Ennek a munkájának lesz a folytatása A Balaton halászata az őskortól napjainkig, amely most van sajtó alatt. Beőthy Ferenc egyébként most Szántód bibliográfiáján dolgozik, s a Szabó Lőrincre vonatkozó somogyi emlékanyag feldolgozásán. A szemesi honismereti szakkör tevékenyen járult hozzá Somogy megye földrajzi neveinek összegyűjtéséhez. A legaktívabb tagok végigjárták Szemes és Őszöd falut, a határt, az erdőt, a szőlőhegyet, s két év alatt együtt voltak a legfélreesőbb dűlők nevei is. Ez a helyszíni feltáró munka egyebek között lehetőséget teremt arra is, hogy az új térképek igen gyakran eltorzítva közölt határrészneveit a következő kiadásokban eredeti formájukban tüntessék fel. Gyűjtőmunkát végzett a szemesi szakkör a Tudományos Akadémia pécsi bizottságának a felkérésére: mintegy 160 kérdésre adott feleletet a Dél- Dunántúl társadalmi-gazdasági szerkezetének vizsgálata keretében. Elsősorban néprajzi összefüggésekre kerestek választ: arra, hogy a 19. század elejétől kezdve kik és hogyan települtek be a községbe, s miként olvadtak össze a törzslakossággal, ezen túlmenően azonban az életmóddal, a termelő munkával, a viselettel, a népszokásokkal kapcsolatos kérdéseket is feltárták. Ez az adatgyűjtés már egy nagyobb egységnek sokoldalú vizsgálatához járult hozzá, annak az irányelvnek jegyében, hogy a helytörténeti munka nem szűkülhet be egy-egy község területére, jóval tovább kell nézni a kutatások során. A honismereti mozgalomnak arra kell törekednie, hogy ne maradjon a megye határain belül, hogy keresse az utat a nagyobb tájegységek felé - mondta Kanyar József. - Én magam Dél-Dunántúl régióján ban gondolkodom, hiszen a tágabb vizsgálatok már az országos történeti kutatás részére is értékes adalékokkal tudnak szolgálni. A megyei honismereti bizottságok a tájkutatás során feltárt hatalmas forrásanyaggal már eddig is figyelemre méltósegítséget nyújtottak a különböző tudományos szerveknek. Továbbielvettműködésük a jelepülésfödzssz ki- teljesítésén túlmenően a társadalom-, a gazdaság- és a művelődéstörténet még sok nyitott kérdésének megoldásában hozhat eredményt. Antalffy Gyula