Magyar Nemzet, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)

1981-10-14 / 241. szám

Szerda, 1981. október 14. Nehéz esztendők Beszélgetés Balogh Sándor történésszel Annak, aki a közelmúlt törté­nelmére kiváncsi, tudományos tanulmányok, valamint publi­cisztikai, ismeretterjesztő írá­sok, rádióműsorok sokasága mutatja be a legújabb kort. A nagyközönség szokásosnál élénkebb reagálásán nincs mit csodálkozni, hiszen ez a korszak igen sokaknak szemé­lyes élménye. Ám felnőtt azóta egy nemzedék, amelynek a fel­­szabadulást követő másfél év­tized „csupán” történelem (Ma­gyarország lakosságának 44 százaléka harminc éven aluli), érthető, ha különösen izgatják őket az apák cselekedetei. Fiatal munkatársunk, Józsa György Gábor Balogh Sándor egyetemi tanárhoz fordult, aki e korszak kutatásával foglalko­zik, nem az események elmon­dását kérve, hiszen azok jórészt ismertek már, hanem azok hát­teréhez, néhány összefüggésé­hez várva a történész magya­rázatát. A felszabadulás utáni­­ kor­szakkal foglalkozó feldolgozások gyakran eltérnek a szakaszhatá­rok kérdésében. Kezdő időpont­ként például szokás említeni 1944-et és 45-öt is.­­ A debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalaku­lása, az új központi törvényho­zó és végrehajtó hatalom létre­jötte, 1944. december 21—22. a magyar népi demokrácia születésnapja. Hajlamosak va­gyunk erről a dátumról meg­feledkezni, s későbbre tenni a népi demokrácia születését, pe­dig ezzel kétségbe vonjuk, hogy a magyar nép valóban élni tudott-e a kedvező nem­zetközi helyzet adta lehetőség­­gekkel, s olyan demokratikus vívmányaitól fosztjuk meg a nemzetet, amelyeket az a fel­szabadulás idejére már kidol­gozott és létrehozott. Mi a lényege ennek az új, népi demokratikus hatalomnak? — Ez a hatalom tulajdonkép­pen a demokrácia polgári és szocialista híveinek olyan ösz­­szefogása, amelyet nemcsak alá­támasztott, hanem kívánatos­nak tartott a szövetséges hatal­mak korabeli összefogása is. Ebből következik, hogy e belső összefogás sorsát befolyásolja majd a szövetséges hatalmak viszonyának alakulása, s hogy az együttműködés csak a komp­romisszumok útján valósulhat meg, hiszen a végső célok kü­lönbözősége mindvégig jelen van. Magyarországon a politi­kai életben 1946 őszére sajátos, patthelyzet jött létre, mert azok a célok, amelyek addig az együttműködés tartalmát ad­ták, nagyrészt megvalósultak. A konfliktusok abból következ­tek, hogy az együttműködő polgári és szocialista irányza­tok megpróbálták eltérő elkép­zelésüket megvalósítani. De a „ki kit győz le” kérdése önma­gában nem dőlhetett el, egyik oldal sem volt ugyanis abban a helyzetben, hogy a maga akaratát a másikra kényszerít­se. Helyzetük végső fokon a nemzetközi politika alakulásá­tól függött, s nem véletlen, hogy 1947 tavaszától, amikor a szövetséges nagyhatalmak viszonyát mindinkább a kon­frontáció jellemzi már, a de­mokrácia különböző erőinek együttműködése Nyugaton is, Keleten is megszűnik. Magyar­­országon a népi demokrácia szocialista irányának előreha­ladásához a nemzetközi feltétel adott volt. A belső feltétel pe­dig attól függött, hogy sikerül-e megnyerni a választópolgárok, a lakosság többségét e politikai alternatíva számára. Ekkorra a burzsoázia kiszorult a hatalomból? — Jórészt a politikai életből is. A tőke felszámolásának döntő lépéseivel — a bankok, majd a száz főnél több dolgo­zót foglalkoztató üzemek álla­mosításával — a népgazdaság­ban az állami tulajdon vált uralkodóvá. 1947-ben a koalí­ciós pártok a szavazatok hat­van százalékát szerezték meg, vagyis a kommunista párt és a vele együtt haladó pártok együttműködésével valósult meg mind a termelési viszo­nyok átalakítása, mind a ha­talom kisajátítása. A hatalom gyakorlásának módját azonban 1948-ban még nem tisztázták, nem dőlt el, milyen legyen a proletárdiktatúra politikai in­tézményrendszere. A magyar fejlődés sajátosságaiból az kö­vetkezett volna, hogy a szövet­séges pártok az új társadalom építésében is együtt haladnak. Az MDP programnyilatkozata azonban a koalíciós formát olyan népfrontformával kíván­ta fölváltani, amelyben az ad­digi szövetséges pártok lénye­gében tömegszervezetként tö­mörültek volna. A pártok ke­reteinek ez a felolvasztása el­tért több népi demokratikus ország gyakorlatától és a jugo­szláv mintához közelített. A szövetséges pártok aktívan vet­tek részt a népfront szervezé­sében, ami azt bizonyítja, hogy nem érezték létüket veszélyez­tetve. Ezt a folyamatot azon­ban megakasztotta a Tájékoz­tató Iroda 1948-as állásfoglalá­sa, amely a jugoszláv párt helyzetével foglalkozott. Ez abban látja a „jugoszláv elhaj­lás” egyik okát, hogy a párt feloldódott a népfrontban. Az MDP vezetői ezután újra visz­­szatértek a koalíciós formához — ez volt akkor a szövetsége­sekkel való együttműködés egyedül helyes módja. Még­sem tekintették ezt hosszú távú megoldásnak, s Rákosi Mátyás már 1948 novemberében — az osztályellenség tartalékainak tekintett — pártok likvidálá­sáról, a „régi formák és intéz­mények” megszüntetéséről be­szélt, amit a párt 1949 tavaszá­ra hivatalos álláspontjává tett. Pedig ezek a szövetséges pártok 1944—45 óta lényeges változáson mentek át. — Még 1947-i állapotukhoz képest is. A kisgazdapárt pél­dául, amelyről levált a jobb­oldal, gyakorlatilag a dolgozó parasztság és a kispolgárság pártjává lett Ennél is kisebb aggályok merülhettek föl a Nemzeti Parasztpárt esetében: ez nemcsak végig szorosan együttműködött a kommunis­tákkal, hanem éppen ezekben a hónapokban méginkább bal­ra tolódott. Hasonló­ a helyzet a városi kispolgárságot képvi­selő radikálisokkal, akiknek a szocializmus építésében való részvételi készségéhez és az MDP vezető szerepének elis­meréséhez kétség nem fért Vagyis az MDP vezetése mel­lett s vele szövetségben létez­hettek volna a parasztság és a kispolgárság rétegérdekeit kép­viselő pártok, megőrizve a fel­­szabadulás utáni évek egészsé­ges hagyományait, bizonyos garanciát jelentve a demokrá­ciát illetően. 1949 februárjában megalakult a Magyar Függetlenségi Népfront, s a benne részt vevő pártok — az MDP javaslatára — elhatároz­ták, hogy a legközelebbi ország­gyűlési választásokon közös prog­rammal, közös listán indulnak. — A május 15-i választások az MDP vezette népfront je­löltjeinek átütő, 95,6 százalékos sikerét is hozták. Ezután gya­korlatilag egyik napról a má­sikra megszűntek a népfront­bizottságok, s ezzel nyilván­valóvá vált, hogy az MDP csak a választások alkalmából meg­alakított időleges képződmény­nek tekintette ezeket, s még tömegszervezeti jelleggel sem tartott igényt rájuk. A válasz­tási eredmények birtokában Rákosiék úgy érezték, hozzá­foghatnak az egypártrendszer kiépítéséhez. De hogyan sorvadt el, szűnt meg a többi párt? — Nem született sem tör­vény, sem rendelet a megszün­tetésükről. Azok az intézkedé­sek viszont, amelyek átalakí­tották a gazdasági-társadalmi viszonyokat, kihúzták a gazda­sági­ talajt a szövetséges pártok alól, vagyis azok elvesztették anyagi bázisukat. Különböző — erős nyomással párosuló — politikai lépések pedig oda ha­tottak, hogy a pártok passzivi­tásba vonuljanak. Ily módon viszont nem tudtak többé ér­dekképviseletet nyújtani, s en­nek következtében tömegeik fokozatosan elfordultak tőlük, elvesztették tehát tömegbázisu­kat is. Az MDP vezetői azon­ban a pártok felszámolásával nagyjából egyidőben elsor­vasztották a népi demokrácia számos más intézményét is, elsősorban a nemzeti bizottsá­gokat, amelyekről ma már alig tud a közvélemény. Ezek egy része valóban betöltötte hivatását, de aztán megszűnt, s nem alakult át a közvetlen demokrácia más fórumává. Miként fejlődött a párt és a szakszervezetek viszonya? — Magyarországon szakmai szervezetek voltak, ezeket 1948- ban alakították iparági szerve­zetekké. Ez önmagában fejlet­tebb forma, ám a szakszerveze­tek érdekvédelmi funkciója igen hamar erősen háttérbe szorult. A legnagyobb hiba azonban talán az volt, hogy a szakszervezet elvesztette moz­galmi jellegét, s mindinkább „hivatali” funkciója domboro­dott ki. A parasztságnak viszont sem­milyen érdekvédelmi szervezete sem maradt.­­ A parasztpártok elsorva­dásával a parasztság jelentős része elvesztette politikai ér­dekképviseletét, s fokozatosan kiszorult a politikából. Az vi­szont már tragikus, hogy a tu­lajdonos egyéni gazdálkodók egyben gazdasági érdekképvi­selet nélkül is maradtak, ami szinte egyedülálló a modern társadalmakban. Enélkül a mezőgazdasági lakosságot ért visszaélések és törvénysértések nem érthetők meg. A paraszt senkihez sem fordulhatott pa­naszával, csak ahhoz, aki vele szemben szankciókat alkalma­zott: a hatalomhoz. Ezt pedig én súlyos csapásnak tartom, mert a párt itt egy nagy lét­számú dolgozó réteget veszí­tett el. Hasonló a helyzet a vá­rosi kispolgársággal, kisiparo­sokkal, kiskereskedőkkel, az 1949. évi, túlhajtott államosí­tások során egy olyan társa­dalmi tényező tűnt el, amely­nek létszáma a két világhábo­rú között elérte a nagyipari munkásságét. A szakmai szer­vezetek átalakulásával és a pártok megszűnésével az értel­miség is elvesztette érdekkép­viseletét és politikai megnyil­vánulási terét, s míg például a műszaki értelmiség száma igen megnőtt, politikai szerepe alig volt. Szembeszökőnek látszanak ezek­nek az éveknek a társadalmi­politikai ellentmondásai — mai szemmel. Mi zavarta annak ide­jén a tisztánlátást? — Akkor mindez nem volt egyértelmű, mert a jelenségek elfedték egymást. Az előbb említett ellentmondások pél­dául sokáig azért nem tűntek fel, mert 1949-ben Magyaror­szág volt Közép-Európa gazda­ságilag egyik legkonszolidál­­tabb országa. A háborús nyo­morhoz képest megszűnt a nélkülözés, s az első három­éves terv folyamán kézzelfog­hatóan megnőtt a dolgozó osz­tályok életszínvonala. Vonat­kozik ez a parasztságra is, az­ újbirtokosok többsége 1949-re jut állatállományhoz és eszkö­zökhöz, ekkor kezd tulajdonos paraszt módjára gazdálkodni. Ezek az eredmények a széles tömegek bizalmát ébresztették föl, csakúgy, mint az új állam­­szervezet kiépítésével járó tö­meges fölemelkedési lehetőség, vagy az egyetemi és főiskolai hallgatók számának növelése, ami olyan munkás- és pa­rasztfiatalok ezrei előtt nyitot­ta meg a felsőoktatás kapuit, akik erről korábban álmodni sem merhettek. A szocializmus építésének első éveit hatalmas sikerek jelzik: vá­rosok épültek, gyárak és üzemek, az ország hamarosan mégis a gazdasági összeomlás szélére ju­tott, a lelkesedést a széles töme­gek elégedetlensége váltotta föl. Hogy történhetett ez? — Az 1949 decemberében el­fogadott ötéves terv — most eltekintve attól, hogy pontosan kifejezte-e az igényeket — a gazdasági elmaradottság fel­számolására irányuló feszített terv volt, de még a teljesíthe­tőség határain belül maradt. A romló nemzetközi helyzet­ben, kiváltképp a koreai hábo­rú kitörése után a honvédelem fejlesztése minden más szem­pont elé került, beleértve a teljesíthetőség feltételeit. 1950 második felében már az volt a cél, hogy az eredeti ötéves tervet két év alatt befejezzék. A könnyű- és élelmiszeripari, s főleg a mezőgazdasági beru­házások teljesen háttérbe szo­rultak, így az alacsony jöve­delmek ellenére sem sikerült kellő árufedezetet teremteni. Ezen jövedelem-elvonással se­gítettek , normarendezésssel, adókkal, kölcsönjegyzésekkel. Az erőltetett iparfejlesztést az élőmunka minél intenzívebb kihasználásával kívánták elér­ni, ezt szolgálták a különféle felajánlások; az önkéntességet jobbára erőszak és büntetés helyettesítette. Az ország nyers­anyag- és technikai szükségle­teit mezőgazdasági exporttal lehetett volna fedezni, ám több százezerrel nőtt a hazai fo­gyasztók száma, s a termelés messze elmaradt a szükség­letektől. A kíméletlen be­gyűjtési és adózási rendszer, s a vele egyidőben folyó erő­szakos szövetkezetesítés a pa­rasztságot elkedvetlenítette, nagyfokúvá vált az elvándor­lás, a föld elhagyása. A dolgo­zók elégedetlenségéhez jelen­tősen hozzájárult az a torzulás, hogy bár mind többet termel­tek, vásárlóerejük csökkent. Irodalmi művekből, filmekből a korszak mindennapjainak olyan jelenségeit ismerhettük meg, ame­lyek számunkra, akkor még nem élt nemzedék számára szinte felfoghatatlanok. A nagy társa­dalmi átalakulás, életmódváltás szükségszerű velejárói ezek? — Emberek százezrei kerül­tek új környezetbe, faluból vá­rosba, szántóföldről gyárba, bányába, s szakadtak el meg­szokott környezetüktől,­ szoká­saiktól. Ez tulajdonképpen ter­mészetes, de az már nem, ami­kor valaki külső kényszer miatt kénytelen feladni szokásait, vallása nyílt gyakorlását, s vé­gül — mondhatni — magán­szférája is egyre inkább össze­szűkül, mert minden megnyil­vánulása közüggyé válik. A leglátványosabban a törvény­sértésekben, kiváltképp a koncep­ciós perekben testesültek meg a korszak torzulásai. Mivel magya­rázza ezeket a történész? — Véleményem szerint a ha­talom kisajátítására törekvő Rákosi—Gerő—Farkas-csoport a párt vezetésének kisajátítá­sára is tört. Nem azért számol­tak le ellenfeleikkel, mert azok más irányzatot képviseltek, ha­nem mert veszélyeztették ha­talmi törekvéseiket. Rajk Lász­ló alkalmas lett volna arra, hogy bármikor fölváltsa Ráko­sit a főtitkári székben. Félre­­állítására nem találtak más lehetőséget, csak a politikai gyilkosságot. Ez tehát gyakor­lati politikai lépés és nem elvi­ideológiai jellegű. A Tájékoz­tató Iroda 1949-es határozata csak alkalmat, nemzetközi hát­teret teremtett a „Rajk-ügy” megkonstruálására és viszont­ a per „hitelesítette” az állás­­foglalást. A módszer aztán intézményesült, az állandósult éberségi kampány során a munkásmozgalom kipróbált harcosai közül is sokan kerül­tek évekre börtönbe, internáló­táborba, ha a Rákosi-klikk sa­ját érdekeit általuk veszélyez­tetve látta. Szokás az 1949 utáni éveket a személyi kultusz korszakának is nevezni. Mennyiben tulajdonítha­tó ez a kultusz Rákosi egyéni hajlamainak és mennyiben külső hatásnak? — Azt hiszem, hogy a szemé­lyi kultusz tulajdonképpen megnyilvánulási formája, kife­jeződése volt egy működő poli­tikai intézményrendszernek, mechanizmusnak. A személyi kultusz a demokrácia hiányát, a választópolgároknak a köz­­ügyek intézéséből való kire­kesztését feltételezi, valamint nem utolsósorban azt, hogy az állam több intézménye — pél­­dául a parlament — nem tölti be funkcióját. Ezért lesz szük­ség egy figurára, aki a böl­csességnek mintegy szimbólu­ma. A személyi kultuszt én másodlagos, járulékos jelen­ségnek tartom, a torzulások tükrének. Nem is kötődik Ma­gyarországon kizárólag Rákosi személyéhez, alsóbb szinteken is kifejeződésre jut, intézmé­nyesül. Magyarországon 1953-ra politikai vagy gazdasági válság alakult ki? — Politikai válság, amelyet elmélyítettek a súlyos gazda­sági problémák. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a szocialista építés ilyen politikájával maga az építés jutott válságba, s ez a társadalmi, kulturális élet te­rületén is kifejezésre jutott. Érzékelte ezt az MDP vezető­sége is. Ugyanebben az időben hasonló folyamat zajlott le a többi szocialista országban is. A berlini fejlemények valódi sokkot váltottak ki mind a párt vezetésében, mind a la­kosságban, hiszen eddig ilyes­mi elképzelhetetlen volt- Ebben a sokkálapotban ült össze az MDP KV 1953 júniusi ülése, hogy szembenézzen az ország válságával. . A gazdasági fejlődéssel, az életszínvonal emelkedésével törvényszerűen együtt jár a szolgáltatások iránti igény nö­vekedése. Egyre többet köl­tünk magunkra — ruházko­dásra, kozmetikára, gépkocsi­ra —, környezeti kultúránkra. De hogyan tesszük ezt: drá­gán vagy olcsón? Mennyibe is kerül nálunk a fodrászat, a mosatás, egy öltöny a szabó­nál , vagy autónkban a gyújtás beállítása?... A Központi Szolgáltatásfej­lesztési Kutatóintézetben ösz­­szehasonlító elemzést végeztek nemrég az egyes országok szolgáltatási árairól. Tizen­nyolc ország adatait, árait ve­tették egybe; az összehasonlí­tás „mércéje” a munkaidő, az órabér volt. Vagyis azt néz­ték meg, hogy az egyes szol­gáltatások — a megszerzésük­re fordított órakeresettel kife­jezve — mekkora munkaidő­ráfordítást jelentenek az igénybevevők részéről az egyes országokban. Sallai Rózsával, a KSZKI tudományos munka­társával beszélgettünk a főbb tapasztalatokról — arról, hogy drága vagy olcsó nálunk a szolgáltatás. Olcsón — támogatással — Az árarányok összehason­lítása azt mutatja, hogy a fo­gyasztási szolgáltatások a szo­cialista országokban általában drágábbak, mint a fejlett tő­kés országokban. A kiválasz­tott tevékenységek közül ha­zánkban a mosatás, a férfi­­fodrászat és a kozmetika tar­tozik a viszonylag olcsó szol­gáltatások közé. De hozzá kell tenni, hogy ezek 1981-ig — a kozmetika kivételével — je­lentős állami ártámogatásban részesültek, és csak így volt tartható a viszonylag alacsony árszínvonal. A többi megvizs­gált szolgáltatás, például a vegytisztítás, a gépkocsiápolás, a ruhakészítés, Magyarorszá­gon aránylag drága.­­ Ruhát mindenki tisztít­­tat, a Patyolatot is sokan ve­szik igénybe. Hol a helyünk ezek árait tekintve? — Ez egyetlen szocialista országban sem olcsó. Jugoszlá­viában, Magyarországon és Romániában egy fogyasztónak átlagosan három órát kell dol­goznia például egy szövetka­bát kitisztítása „fejében”; há­romszor annyi időt, mint mondjuk egy angol vagy ame­rikai megrendelőnek. A szo­cialista országok közül ez a szolgáltatás a Szovjetunióban a legolcsóbb, ott ezt a díjat 1,4 órai munkával leh­et meg­keresni. A mosatással jobban állunk, ebben hazánk felzár­kózott a legolcsóbb országok közé. Egy férfiing mosatásáért nekünk átlagosan 0,2 órát kell dolgoznunk. Jugoszlávia és Románia kivételével minden országban egy óra alatt van ez a „norma”; a legolcsóbb tex­tiltisztítási szolgáltatások az Egyesült Államokban és Ka­nadában vannak. Nagyok a szélsőségek — Úgy tartja a közvélemény, hogy a személyi szolgáltatások Nyugaton drágábbak. Most, nyár után sokan tanúsíthatják, hogy egy magyar turista nem­igen ülhet be például egy olasz kozmetikai szalonba. S másutt, máshová? — A kozmetikai szolgálta­tások az NDK-ban a legol­csóbbak, Olaszországban a legdrágábbak. Mi, magyar nők 4,4 óra alatt keressük meg egy kozmetikai kezelés díját, harmadannyi idő alatt, mint olasz társaink. Hasonló a hely­zet a fodrászatban. A nők számára a Szovjetunió nyújtja ebben a legolcsóbb szolgálta­tást: ott háromórai munkába kerül egy frizura, nálunk két és félszer ennyibe. Az NDK- ban is hasonlók az arányok. De a többi szocialista ország­ban egy napnál is többet kell dolgozni a női fodrászat igény­­bevételéért. Legdrágább ebben az Egyesült Államok: egy amerikai fogyasztónak két és fél napi munkájába kerül e szolgáltatás díjának előterem­tése. A férfifodrászat Magyar­­országon és Csehszlovákiában a legolcsóbb, Lengyelország­ban, Jugoszláviában, az Egye­sült Királyságban és az Egye­sült Államokban a legdrágább. — S öltönyt „hol" csináltas­sunk? — Olaszországban vagy Ausztriában lenne jó öltönyt, kosztümöt rendelni, és sem­miképpen sem Amerikában vagy itt, sokkal közelebb, Ju­goszláviában. Egy férfi szövet­öltöny csináltatásához az NDK-ban 40 óra, az Egyesült Államokban 100 óra munka­bére kell. Magyarországon kö­rülbelül 50 óra alatt lehet megkeresni ehhez a pénzt. A nők részére Ausztriában dol­goznak legolcsóbban, hazánk kisipara sem túlságosan drá­ga, Románia viszont ruházati szolgáltatásokban igen drágá­nak mondható. — Sokan sértegetik, bírál­ják mostanában a magyar autószervizeket. Igazuk van az autósoknak? — Az árakat­­tekintve nincs. Mi a személygépkocsival kap­csolatos szolgáltatások közül a gépkocsiszerviz és egyes be­állítási műveletek díjairól sze­reztünk információkat. Ez a szolgáltatás legolcsóbb az NSZK-ban, és legdrágább Ju­goszláviában. Hazánk a vi­szonylag olcsó kategóriába so­rolható. Talán a kiscégek... — Bizonyos tényezők — mi­nőség, eszközigényesség — hiányoznak az összehasonlítás­ból, noha az árakat ezek is befolyásolják. Milyen irány­ban torzít ez? — Átlagos minőségi színvo­nalat vettünk, átlagos árak­kal. Bizonyos, hogy némi tor­zulás elkerülhetetlen, de a tendenciák világosan kimutat­hatók. A minőség a nem szo­cialista országokban nyilván jobban hat az árakra, külö­nösen, ha ebben még a válla­lási idő is beletartozik. Eb­ben nekünk még sok a pótol­nivalónk. — Minden ilyen elemzés „haszna” a következtetések­ben rejlik. Nos, olcsóbbá lehet tenni Magyarországon a szol­gáltatásokat? Ha igen, mi en­nek az útja? — Némelyik olcsóbbá tehe­tő, némelyik nem. Gazdasági szükségszerűség, hogy a támo­gatások itt is csökkenjenek, s az árak az eddiginél jobban fejezzék ki a ráfordításokat Ezt is szolgálják a közelmúlt­ban megjelent, a fogyasztási­­ szolgáltatás szervezeti korsze­rűsítésére vonatkozó jogszabá­lyok. Ezek nyomán az igé­nyekhez jobban igazodó, ru­galmas, alkalmazkodóképes kisvállalatok, kisszövetkezetek, munkaközösségek alakulnak; az érdekeltséget jobban figye­lembe vevő új formák, mun­kakapcsolatok jönnek létre a vállalatok és dolgozóik között. Ez kihatással lesz a szolgálta­tás egészére: a vevőkapcsola­tokra éppúgy, mint a minő­ségre, a vállalási időkre, vagy éppen az árakra. A célok, szándékok szerint ez versenyt teremt, éppen a fogyasztók érdekében. T. H. Helyezésünk a széles mezőnyben Mennyibe kerül a szalon ? A MAGYAR NEMZET ol­vasószolgálatának (1074 Budapest, Dob U. 60.) fogadóórái: Jogi tanácsadás: Hétfőn 14—16 Szerdán 14—16 Pénteken 13—14.30 Építkezési tanácsadás: Minden hó első és utolsó , pénteken 18—1136 ; Közérdekű bejelentések: csütörtökön 15.30—17.30 '­

Next