Magyar Nemzet, 1981. október (37. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-14 / 241. szám
Szerda, 1981. október 14. Nehéz esztendők Beszélgetés Balogh Sándor történésszel Annak, aki a közelmúlt történelmére kiváncsi, tudományos tanulmányok, valamint publicisztikai, ismeretterjesztő írások, rádióműsorok sokasága mutatja be a legújabb kort. A nagyközönség szokásosnál élénkebb reagálásán nincs mit csodálkozni, hiszen ez a korszak igen sokaknak személyes élménye. Ám felnőtt azóta egy nemzedék, amelynek a felszabadulást követő másfél évtized „csupán” történelem (Magyarország lakosságának 44 százaléka harminc éven aluli), érthető, ha különösen izgatják őket az apák cselekedetei. Fiatal munkatársunk, Józsa György Gábor Balogh Sándor egyetemi tanárhoz fordult, aki e korszak kutatásával foglalkozik, nem az események elmondását kérve, hiszen azok jórészt ismertek már, hanem azok hátteréhez, néhány összefüggéséhez várva a történész magyarázatát. A felszabadulás utáni korszakkal foglalkozó feldolgozások gyakran eltérnek a szakaszhatárok kérdésében. Kezdő időpontként például szokás említeni 1944-et és 45-öt is. A debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés és az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakulása, az új központi törvényhozó és végrehajtó hatalom létrejötte, 1944. december 21—22. a magyar népi demokrácia születésnapja. Hajlamosak vagyunk erről a dátumról megfeledkezni, s későbbre tenni a népi demokrácia születését, pedig ezzel kétségbe vonjuk, hogy a magyar nép valóban élni tudott-e a kedvező nemzetközi helyzet adta lehetőséggekkel, s olyan demokratikus vívmányaitól fosztjuk meg a nemzetet, amelyeket az a felszabadulás idejére már kidolgozott és létrehozott. Mi a lényege ennek az új, népi demokratikus hatalomnak? — Ez a hatalom tulajdonképpen a demokrácia polgári és szocialista híveinek olyan öszszefogása, amelyet nemcsak alátámasztott, hanem kívánatosnak tartott a szövetséges hatalmak korabeli összefogása is. Ebből következik, hogy e belső összefogás sorsát befolyásolja majd a szövetséges hatalmak viszonyának alakulása, s hogy az együttműködés csak a kompromisszumok útján valósulhat meg, hiszen a végső célok különbözősége mindvégig jelen van. Magyarországon a politikai életben 1946 őszére sajátos, patthelyzet jött létre, mert azok a célok, amelyek addig az együttműködés tartalmát adták, nagyrészt megvalósultak. A konfliktusok abból következtek, hogy az együttműködő polgári és szocialista irányzatok megpróbálták eltérő elképzelésüket megvalósítani. De a „ki kit győz le” kérdése önmagában nem dőlhetett el, egyik oldal sem volt ugyanis abban a helyzetben, hogy a maga akaratát a másikra kényszerítse. Helyzetük végső fokon a nemzetközi politika alakulásától függött, s nem véletlen, hogy 1947 tavaszától, amikor a szövetséges nagyhatalmak viszonyát mindinkább a konfrontáció jellemzi már, a demokrácia különböző erőinek együttműködése Nyugaton is, Keleten is megszűnik. Magyarországon a népi demokrácia szocialista irányának előrehaladásához a nemzetközi feltétel adott volt. A belső feltétel pedig attól függött, hogy sikerül-e megnyerni a választópolgárok, a lakosság többségét e politikai alternatíva számára. Ekkorra a burzsoázia kiszorult a hatalomból? — Jórészt a politikai életből is. A tőke felszámolásának döntő lépéseivel — a bankok, majd a száz főnél több dolgozót foglalkoztató üzemek államosításával — a népgazdaságban az állami tulajdon vált uralkodóvá. 1947-ben a koalíciós pártok a szavazatok hatvan százalékát szerezték meg, vagyis a kommunista párt és a vele együtt haladó pártok együttműködésével valósult meg mind a termelési viszonyok átalakítása, mind a hatalom kisajátítása. A hatalom gyakorlásának módját azonban 1948-ban még nem tisztázták, nem dőlt el, milyen legyen a proletárdiktatúra politikai intézményrendszere. A magyar fejlődés sajátosságaiból az következett volna, hogy a szövetséges pártok az új társadalom építésében is együtt haladnak. Az MDP programnyilatkozata azonban a koalíciós formát olyan népfrontformával kívánta fölváltani, amelyben az addigi szövetséges pártok lényegében tömegszervezetként tömörültek volna. A pártok kereteinek ez a felolvasztása eltért több népi demokratikus ország gyakorlatától és a jugoszláv mintához közelített. A szövetséges pártok aktívan vettek részt a népfront szervezésében, ami azt bizonyítja, hogy nem érezték létüket veszélyeztetve. Ezt a folyamatot azonban megakasztotta a Tájékoztató Iroda 1948-as állásfoglalása, amely a jugoszláv párt helyzetével foglalkozott. Ez abban látja a „jugoszláv elhajlás” egyik okát, hogy a párt feloldódott a népfrontban. Az MDP vezetői ezután újra viszszatértek a koalíciós formához — ez volt akkor a szövetségesekkel való együttműködés egyedül helyes módja. Mégsem tekintették ezt hosszú távú megoldásnak, s Rákosi Mátyás már 1948 novemberében — az osztályellenség tartalékainak tekintett — pártok likvidálásáról, a „régi formák és intézmények” megszüntetéséről beszélt, amit a párt 1949 tavaszára hivatalos álláspontjává tett. Pedig ezek a szövetséges pártok 1944—45 óta lényeges változáson mentek át. — Még 1947-i állapotukhoz képest is. A kisgazdapárt például, amelyről levált a jobboldal, gyakorlatilag a dolgozó parasztság és a kispolgárság pártjává lett Ennél is kisebb aggályok merülhettek föl a Nemzeti Parasztpárt esetében: ez nemcsak végig szorosan együttműködött a kommunistákkal, hanem éppen ezekben a hónapokban méginkább balra tolódott. Hasonló a helyzet a városi kispolgárságot képviselő radikálisokkal, akiknek a szocializmus építésében való részvételi készségéhez és az MDP vezető szerepének elismeréséhez kétség nem fért Vagyis az MDP vezetése mellett s vele szövetségben létezhettek volna a parasztság és a kispolgárság rétegérdekeit képviselő pártok, megőrizve a felszabadulás utáni évek egészséges hagyományait, bizonyos garanciát jelentve a demokráciát illetően. 1949 februárjában megalakult a Magyar Függetlenségi Népfront, s a benne részt vevő pártok — az MDP javaslatára — elhatározták, hogy a legközelebbi országgyűlési választásokon közös programmal, közös listán indulnak. — A május 15-i választások az MDP vezette népfront jelöltjeinek átütő, 95,6 százalékos sikerét is hozták. Ezután gyakorlatilag egyik napról a másikra megszűntek a népfrontbizottságok, s ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy az MDP csak a választások alkalmából megalakított időleges képződménynek tekintette ezeket, s még tömegszervezeti jelleggel sem tartott igényt rájuk. A választási eredmények birtokában Rákosiék úgy érezték, hozzáfoghatnak az egypártrendszer kiépítéséhez. De hogyan sorvadt el, szűnt meg a többi párt? — Nem született sem törvény, sem rendelet a megszüntetésükről. Azok az intézkedések viszont, amelyek átalakították a gazdasági-társadalmi viszonyokat, kihúzták a gazdasági talajt a szövetséges pártok alól, vagyis azok elvesztették anyagi bázisukat. Különböző — erős nyomással párosuló — politikai lépések pedig oda hatottak, hogy a pártok passzivitásba vonuljanak. Ily módon viszont nem tudtak többé érdekképviseletet nyújtani, s ennek következtében tömegeik fokozatosan elfordultak tőlük, elvesztették tehát tömegbázisukat is. Az MDP vezetői azonban a pártok felszámolásával nagyjából egyidőben elsorvasztották a népi demokrácia számos más intézményét is, elsősorban a nemzeti bizottságokat, amelyekről ma már alig tud a közvélemény. Ezek egy része valóban betöltötte hivatását, de aztán megszűnt, s nem alakult át a közvetlen demokrácia más fórumává. Miként fejlődött a párt és a szakszervezetek viszonya? — Magyarországon szakmai szervezetek voltak, ezeket 1948- ban alakították iparági szervezetekké. Ez önmagában fejlettebb forma, ám a szakszervezetek érdekvédelmi funkciója igen hamar erősen háttérbe szorult. A legnagyobb hiba azonban talán az volt, hogy a szakszervezet elvesztette mozgalmi jellegét, s mindinkább „hivatali” funkciója domborodott ki. A parasztságnak viszont semmilyen érdekvédelmi szervezete sem maradt. A parasztpártok elsorvadásával a parasztság jelentős része elvesztette politikai érdekképviseletét, s fokozatosan kiszorult a politikából. Az viszont már tragikus, hogy a tulajdonos egyéni gazdálkodók egyben gazdasági érdekképviselet nélkül is maradtak, ami szinte egyedülálló a modern társadalmakban. Enélkül a mezőgazdasági lakosságot ért visszaélések és törvénysértések nem érthetők meg. A paraszt senkihez sem fordulhatott panaszával, csak ahhoz, aki vele szemben szankciókat alkalmazott: a hatalomhoz. Ezt pedig én súlyos csapásnak tartom, mert a párt itt egy nagy létszámú dolgozó réteget veszített el. Hasonló a helyzet a városi kispolgársággal, kisiparosokkal, kiskereskedőkkel, az 1949. évi, túlhajtott államosítások során egy olyan társadalmi tényező tűnt el, amelynek létszáma a két világháború között elérte a nagyipari munkásságét. A szakmai szervezetek átalakulásával és a pártok megszűnésével az értelmiség is elvesztette érdekképviseletét és politikai megnyilvánulási terét, s míg például a műszaki értelmiség száma igen megnőtt, politikai szerepe alig volt. Szembeszökőnek látszanak ezeknek az éveknek a társadalmipolitikai ellentmondásai — mai szemmel. Mi zavarta annak idején a tisztánlátást? — Akkor mindez nem volt egyértelmű, mert a jelenségek elfedték egymást. Az előbb említett ellentmondások például sokáig azért nem tűntek fel, mert 1949-ben Magyarország volt Közép-Európa gazdaságilag egyik legkonszolidáltabb országa. A háborús nyomorhoz képest megszűnt a nélkülözés, s az első hároméves terv folyamán kézzelfoghatóan megnőtt a dolgozó osztályok életszínvonala. Vonatkozik ez a parasztságra is, az újbirtokosok többsége 1949-re jut állatállományhoz és eszközökhöz, ekkor kezd tulajdonos paraszt módjára gazdálkodni. Ezek az eredmények a széles tömegek bizalmát ébresztették föl, csakúgy, mint az új államszervezet kiépítésével járó tömeges fölemelkedési lehetőség, vagy az egyetemi és főiskolai hallgatók számának növelése, ami olyan munkás- és parasztfiatalok ezrei előtt nyitotta meg a felsőoktatás kapuit, akik erről korábban álmodni sem merhettek. A szocializmus építésének első éveit hatalmas sikerek jelzik: városok épültek, gyárak és üzemek, az ország hamarosan mégis a gazdasági összeomlás szélére jutott, a lelkesedést a széles tömegek elégedetlensége váltotta föl. Hogy történhetett ez? — Az 1949 decemberében elfogadott ötéves terv — most eltekintve attól, hogy pontosan kifejezte-e az igényeket — a gazdasági elmaradottság felszámolására irányuló feszített terv volt, de még a teljesíthetőség határain belül maradt. A romló nemzetközi helyzetben, kiváltképp a koreai háború kitörése után a honvédelem fejlesztése minden más szempont elé került, beleértve a teljesíthetőség feltételeit. 1950 második felében már az volt a cél, hogy az eredeti ötéves tervet két év alatt befejezzék. A könnyű- és élelmiszeripari, s főleg a mezőgazdasági beruházások teljesen háttérbe szorultak, így az alacsony jövedelmek ellenére sem sikerült kellő árufedezetet teremteni. Ezen jövedelem-elvonással segítettek , normarendezésssel, adókkal, kölcsönjegyzésekkel. Az erőltetett iparfejlesztést az élőmunka minél intenzívebb kihasználásával kívánták elérni, ezt szolgálták a különféle felajánlások; az önkéntességet jobbára erőszak és büntetés helyettesítette. Az ország nyersanyag- és technikai szükségleteit mezőgazdasági exporttal lehetett volna fedezni, ám több százezerrel nőtt a hazai fogyasztók száma, s a termelés messze elmaradt a szükségletektől. A kíméletlen begyűjtési és adózási rendszer, s a vele egyidőben folyó erőszakos szövetkezetesítés a parasztságot elkedvetlenítette, nagyfokúvá vált az elvándorlás, a föld elhagyása. A dolgozók elégedetlenségéhez jelentősen hozzájárult az a torzulás, hogy bár mind többet termeltek, vásárlóerejük csökkent. Irodalmi művekből, filmekből a korszak mindennapjainak olyan jelenségeit ismerhettük meg, amelyek számunkra, akkor még nem élt nemzedék számára szinte felfoghatatlanok. A nagy társadalmi átalakulás, életmódváltás szükségszerű velejárói ezek? — Emberek százezrei kerültek új környezetbe, faluból városba, szántóföldről gyárba, bányába, s szakadtak el megszokott környezetüktől, szokásaiktól. Ez tulajdonképpen természetes, de az már nem, amikor valaki külső kényszer miatt kénytelen feladni szokásait, vallása nyílt gyakorlását, s végül — mondhatni — magánszférája is egyre inkább összeszűkül, mert minden megnyilvánulása közüggyé válik. A leglátványosabban a törvénysértésekben, kiváltképp a koncepciós perekben testesültek meg a korszak torzulásai. Mivel magyarázza ezeket a történész? — Véleményem szerint a hatalom kisajátítására törekvő Rákosi—Gerő—Farkas-csoport a párt vezetésének kisajátítására is tört. Nem azért számoltak le ellenfeleikkel, mert azok más irányzatot képviseltek, hanem mert veszélyeztették hatalmi törekvéseiket. Rajk László alkalmas lett volna arra, hogy bármikor fölváltsa Rákosit a főtitkári székben. Félreállítására nem találtak más lehetőséget, csak a politikai gyilkosságot. Ez tehát gyakorlati politikai lépés és nem elviideológiai jellegű. A Tájékoztató Iroda 1949-es határozata csak alkalmat, nemzetközi hátteret teremtett a „Rajk-ügy” megkonstruálására és viszont a per „hitelesítette” az állásfoglalást. A módszer aztán intézményesült, az állandósult éberségi kampány során a munkásmozgalom kipróbált harcosai közül is sokan kerültek évekre börtönbe, internálótáborba, ha a Rákosi-klikk saját érdekeit általuk veszélyeztetve látta. Szokás az 1949 utáni éveket a személyi kultusz korszakának is nevezni. Mennyiben tulajdonítható ez a kultusz Rákosi egyéni hajlamainak és mennyiben külső hatásnak? — Azt hiszem, hogy a személyi kultusz tulajdonképpen megnyilvánulási formája, kifejeződése volt egy működő politikai intézményrendszernek, mechanizmusnak. A személyi kultusz a demokrácia hiányát, a választópolgároknak a közügyek intézéséből való kirekesztését feltételezi, valamint nem utolsósorban azt, hogy az állam több intézménye — például a parlament — nem tölti be funkcióját. Ezért lesz szükség egy figurára, aki a bölcsességnek mintegy szimbóluma. A személyi kultuszt én másodlagos, járulékos jelenségnek tartom, a torzulások tükrének. Nem is kötődik Magyarországon kizárólag Rákosi személyéhez, alsóbb szinteken is kifejeződésre jut, intézményesül. Magyarországon 1953-ra politikai vagy gazdasági válság alakult ki? — Politikai válság, amelyet elmélyítettek a súlyos gazdasági problémák. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a szocialista építés ilyen politikájával maga az építés jutott válságba, s ez a társadalmi, kulturális élet területén is kifejezésre jutott. Érzékelte ezt az MDP vezetősége is. Ugyanebben az időben hasonló folyamat zajlott le a többi szocialista országban is. A berlini fejlemények valódi sokkot váltottak ki mind a párt vezetésében, mind a lakosságban, hiszen eddig ilyesmi elképzelhetetlen volt- Ebben a sokkálapotban ült össze az MDP KV 1953 júniusi ülése, hogy szembenézzen az ország válságával. . A gazdasági fejlődéssel, az életszínvonal emelkedésével törvényszerűen együtt jár a szolgáltatások iránti igény növekedése. Egyre többet költünk magunkra — ruházkodásra, kozmetikára, gépkocsira —, környezeti kultúránkra. De hogyan tesszük ezt: drágán vagy olcsón? Mennyibe is kerül nálunk a fodrászat, a mosatás, egy öltöny a szabónál , vagy autónkban a gyújtás beállítása?... A Központi Szolgáltatásfejlesztési Kutatóintézetben öszszehasonlító elemzést végeztek nemrég az egyes országok szolgáltatási árairól. Tizennyolc ország adatait, árait vetették egybe; az összehasonlítás „mércéje” a munkaidő, az órabér volt. Vagyis azt nézték meg, hogy az egyes szolgáltatások — a megszerzésükre fordított órakeresettel kifejezve — mekkora munkaidőráfordítást jelentenek az igénybevevők részéről az egyes országokban. Sallai Rózsával, a KSZKI tudományos munkatársával beszélgettünk a főbb tapasztalatokról — arról, hogy drága vagy olcsó nálunk a szolgáltatás. Olcsón — támogatással — Az árarányok összehasonlítása azt mutatja, hogy a fogyasztási szolgáltatások a szocialista országokban általában drágábbak, mint a fejlett tőkés országokban. A kiválasztott tevékenységek közül hazánkban a mosatás, a férfifodrászat és a kozmetika tartozik a viszonylag olcsó szolgáltatások közé. De hozzá kell tenni, hogy ezek 1981-ig — a kozmetika kivételével — jelentős állami ártámogatásban részesültek, és csak így volt tartható a viszonylag alacsony árszínvonal. A többi megvizsgált szolgáltatás, például a vegytisztítás, a gépkocsiápolás, a ruhakészítés, Magyarországon aránylag drága. Ruhát mindenki tisztíttat, a Patyolatot is sokan veszik igénybe. Hol a helyünk ezek árait tekintve? — Ez egyetlen szocialista országban sem olcsó. Jugoszláviában, Magyarországon és Romániában egy fogyasztónak átlagosan három órát kell dolgoznia például egy szövetkabát kitisztítása „fejében”; háromszor annyi időt, mint mondjuk egy angol vagy amerikai megrendelőnek. A szocialista országok közül ez a szolgáltatás a Szovjetunióban a legolcsóbb, ott ezt a díjat 1,4 órai munkával lehet megkeresni. A mosatással jobban állunk, ebben hazánk felzárkózott a legolcsóbb országok közé. Egy férfiing mosatásáért nekünk átlagosan 0,2 órát kell dolgoznunk. Jugoszlávia és Románia kivételével minden országban egy óra alatt van ez a „norma”; a legolcsóbb textiltisztítási szolgáltatások az Egyesült Államokban és Kanadában vannak. Nagyok a szélsőségek — Úgy tartja a közvélemény, hogy a személyi szolgáltatások Nyugaton drágábbak. Most, nyár után sokan tanúsíthatják, hogy egy magyar turista nemigen ülhet be például egy olasz kozmetikai szalonba. S másutt, máshová? — A kozmetikai szolgáltatások az NDK-ban a legolcsóbbak, Olaszországban a legdrágábbak. Mi, magyar nők 4,4 óra alatt keressük meg egy kozmetikai kezelés díját, harmadannyi idő alatt, mint olasz társaink. Hasonló a helyzet a fodrászatban. A nők számára a Szovjetunió nyújtja ebben a legolcsóbb szolgáltatást: ott háromórai munkába kerül egy frizura, nálunk két és félszer ennyibe. Az NDK- ban is hasonlók az arányok. De a többi szocialista országban egy napnál is többet kell dolgozni a női fodrászat igénybevételéért. Legdrágább ebben az Egyesült Államok: egy amerikai fogyasztónak két és fél napi munkájába kerül e szolgáltatás díjának előteremtése. A férfifodrászat Magyarországon és Csehszlovákiában a legolcsóbb, Lengyelországban, Jugoszláviában, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban a legdrágább. — S öltönyt „hol" csináltassunk? — Olaszországban vagy Ausztriában lenne jó öltönyt, kosztümöt rendelni, és semmiképpen sem Amerikában vagy itt, sokkal közelebb, Jugoszláviában. Egy férfi szövetöltöny csináltatásához az NDK-ban 40 óra, az Egyesült Államokban 100 óra munkabére kell. Magyarországon körülbelül 50 óra alatt lehet megkeresni ehhez a pénzt. A nők részére Ausztriában dolgoznak legolcsóbban, hazánk kisipara sem túlságosan drága, Románia viszont ruházati szolgáltatásokban igen drágának mondható. — Sokan sértegetik, bírálják mostanában a magyar autószervizeket. Igazuk van az autósoknak? — Az árakattekintve nincs. Mi a személygépkocsival kapcsolatos szolgáltatások közül a gépkocsiszerviz és egyes beállítási műveletek díjairól szereztünk információkat. Ez a szolgáltatás legolcsóbb az NSZK-ban, és legdrágább Jugoszláviában. Hazánk a viszonylag olcsó kategóriába sorolható. Talán a kiscégek... — Bizonyos tényezők — minőség, eszközigényesség — hiányoznak az összehasonlításból, noha az árakat ezek is befolyásolják. Milyen irányban torzít ez? — Átlagos minőségi színvonalat vettünk, átlagos árakkal. Bizonyos, hogy némi torzulás elkerülhetetlen, de a tendenciák világosan kimutathatók. A minőség a nem szocialista országokban nyilván jobban hat az árakra, különösen, ha ebben még a vállalási idő is beletartozik. Ebben nekünk még sok a pótolnivalónk. — Minden ilyen elemzés „haszna” a következtetésekben rejlik. Nos, olcsóbbá lehet tenni Magyarországon a szolgáltatásokat? Ha igen, mi ennek az útja? — Némelyik olcsóbbá tehető, némelyik nem. Gazdasági szükségszerűség, hogy a támogatások itt is csökkenjenek, s az árak az eddiginél jobban fejezzék ki a ráfordításokat Ezt is szolgálják a közelmúltban megjelent, a fogyasztási szolgáltatás szervezeti korszerűsítésére vonatkozó jogszabályok. Ezek nyomán az igényekhez jobban igazodó, rugalmas, alkalmazkodóképes kisvállalatok, kisszövetkezetek, munkaközösségek alakulnak; az érdekeltséget jobban figyelembe vevő új formák, munkakapcsolatok jönnek létre a vállalatok és dolgozóik között. Ez kihatással lesz a szolgáltatás egészére: a vevőkapcsolatokra éppúgy, mint a minőségre, a vállalási időkre, vagy éppen az árakra. A célok, szándékok szerint ez versenyt teremt, éppen a fogyasztók érdekében. T. H. Helyezésünk a széles mezőnyben Mennyibe kerül a szalon ? A MAGYAR NEMZET olvasószolgálatának (1074 Budapest, Dob U. 60.) fogadóórái: Jogi tanácsadás: Hétfőn 14—16 Szerdán 14—16 Pénteken 13—14.30 Építkezési tanácsadás: Minden hó első és utolsó , pénteken 18—1136 ; Közérdekű bejelentések: csütörtökön 15.30—17.30 '