Magyar Nemzet, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-03 / 1. szám
Vasárnap, 1932. január 3. Bolgár írók magyarul A századik bolgár könyv jelent meg 1901-ben az Európa Könyvkiadó gondozásában, Régi idők bolgárai címmel. E gyűjteményes kötet elkészítésében a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központ is közreműködött és a bolgár államalapítás 1300. évfordulója tiszteletére egy hónappal a jubileum előtt adták ki. A mű aranyérmet kapott aszófiai nemzetközi könyvkiállításon és könyvvásáron. Csaknem száz éve Az első teljes bolgár irodalmi mű, a Bolgár hajdúélet című visszaemlékezés egyébként 1878. november 3-án jelent meg, csaknem száz éve, nyolc hónappal azután, hogy Bulgária felszabadult a mintegy öt évszázados oszmán rabság alól. Feltételezik, hogy a tizenöt nyelvet, köztük a bolgárt is jól tudó ErödiBéla bulgáriai látogatásai során szerezte meg Panajot Hirov visszaemlékezéseit, talán ő fordította ezeket magyarra is. Eztán 1892- ben két kötetben, s a könyv tanúsága szerint ,,a bolgár kormány segítségével” magyarul jelent meg a Bolgár népköltési gyűjtemény. A jó indítás azonban megtorpant, mert az első világháború és a két ország fasizálódása jelen■tösen csökkentette a bolgár könyvek magyarországi kiadásának amúgy is korlátozott lehetőségeit, s 1945-ig számuk alig haladta meg a tízet. Ugyanez fordítva is érvényes, habár a magyar könyvek bulgáriai kiadásában furcsa „párosítás” volt észlelhető: a legnagyobb példányszámú szerzők Petőfi Sándor és Zilahy Lajos. A magyarázat egyszerű: a hivatalos könyvkiadás ragaszkodott Zilahy műveihez, másrészt első regényének, a Halálos tavasznak filmváltozata (Jávor Pállal és Karády Katalinnal) népszerűvé tette Bulgáriában is. Petőfi műveihez a bolgár nép széles körei ragaszkodtak számos verse, elbeszélő költeménye jelent meg bolgárul. Ebben a szeretetben a két nép sorsközössége, szabadságvágya is kifejezésre jutott. A fordulópont a két ország felszabadulása, valamint az első kétoldalú kulturális egyezmény megkötése után következett be. Hamarosan kibontakozott a magyar könyvek bulgáriai, illetve a bolgár könyvek magyarországi kiadó- Műfordítói gárda Ezzel egyidőben rendkívüli tehetséges műfordítói gárda alakult ki. Élükre csakis Nagy László tehető, akinek múzeuma nemrég nyílt meg Bulgáriában, Szmoljan városában. Rangsorolni a költőket nehéz és szükségtelen is lenne, de Karig Sárával folytathatjuk a sort. Ma sem tudom elfelejteni egy beszélgetésünket, amikor műfordítói munkájának kezdetéről szólt az Európa Könyvkiadónál. Nevetve jegyezte meg, hogy annak idején nyugati nyelvekről tudott volna fordítani, de erre nem volt szükség (nagy volt a ,,tolongás”), így hát megkérték, hogy tanuljon bolgárul. Csak köszönni lehet a szeszélyes sorsnak, mert kitűnően tolmácsolja a bolgár alkotókat. S mellette említhetjük a már hosszú évek óta munkálkodó Képes Gézát, aki 1941-ben első ízben fordította magyarra Hriszto Botev egyik versét, Az én imádságomat és közölte ezt a Móricz szerkesztette Kelet Népe folyóiratban. Sorolhatjuk még a többieket is, így Juhász Péter, Székely Magda, Fodor András, Lator László, Sípos István, Szondi György, Király Zoltán, Csikhelyi Lenke, Kalász Márton, Oláh József, Bődey József és mások munkásságát. Az összes magyar könyvkiadó gondozásában jelentek meg könyvek bolgár szerzőktől, de már 1956 előtt is — Új Magyar Könyvkiadó néven — az Európa tett sokat, most pedig a legtöbbet a bolgár irodalom magyarországi befogadása, népszerűsítése érdekében. Úttörő szerepet is vállalt: a Bolgár Hazafias Front, a Corvina Kiadóval közösen, a budapesti Bolgár Kulturális és Tájékoztató Központ közreműködésével kétnyelvű kötetben adta ki a bolgár és a magyar nép világszerte ismert költőinek és forradalmárainak, Hriszto Botevnek és Petőfi Sándornak válogatott műveit. Szép vállalkozás volt, hogy a világ első antifasiszta, Bulgáriában kirobbant felkelésének 50. évfordulójára megjelentette a kegyetlenül meggyilkolt bolgár költőnek, Geo Milevnek e felkelés letiprását bemutató Szeptember című elbeszélő költeményét, Nagy László fordításában, Renato Gatusso kitűnő illusztrációival. * Az újjászületés prózája A mostani jubileumi kiadás, a Régi idők bolgárai hézagpótlónak is nevezhető, mivel a magyar olvasó teljes képet kaphat a bolgár újjászületés prózájáról, egy nehéz s talán a közép-európaiak számára „fehér foltos” korszak szellemi termékeiről. A XIX. században akkor bontakozott ki erőteljesen a nemzeti felszabadító mozgalom, melynek csúcspontja az 1876-os áprilisi felkelés volt. A kötet első szerzője a bolgár újjászületés elindítója Paiszij Hilendarszki, akinek a Szláv—bolgár történelem című műve 1762-ben jelent meg, s részletei megtalálhatók a gyűjteményben. A kötetben Szofronij Vracsanszki A gyarló Szofronij élete és szenvedése című, 1974- ben magyarul külön könyvben is megjelent művének részleteit is olvashatjuk, utána kevésbé ismert nevek következnek, mint: Georgi Rakovszki, Grigor Pavlicsev, Ilija Blaszkov, Ivan Bogorov, de olyan szerzők is, akikkel a magyar olvasó esetleg már találkozott: Petko Szlavenkov, Vaszil Drumev. Szemelvényeket találhatunk olyan íróktól, akiknek valamilyen magyar vonatkozásuk van — Panajot Hitov (a már említett visszaemlékezések), Ljuben Karavelov (akit az osztrák rendőrség pesti börtönébe záratott). Végül három Botev-írás olvasható, melyek mindegyikét a szabadság gondolata hatja át. Gjurov Alekszandr FELVESZÜNK MOST INDULÓ EGYSÉGBE, ÖNÁLLÓ MUNKAKÖRBE, KÉPESÍTÉSSEL: munkaügyi előadót, árelőadót, mérlegképes könyvelőt, bér-, SZTK-ügyintézőt, számlázót, bal felszámoltatót, általános adminisztrátort, valamint kézbesítőt, portásokat, raktári dolgozókat, takarítót Jelentkezés: 836-785 telefonon, munkaidőben Mai Nemzet Bartók-élménye túl a zenén Koncertjein már a húszas évek elején „találkoztam” a Petőfi mércéjén értékelve is „szigorú erkölcsű” divinációs szellemmel. Akkor bizony foghíjas volt a bemutatóin a Zeneakadémia nagyterme. Például az I. Szonáta Hegedűre és Zongorára c. művének a bemutatóján, az erkélyről leküldött néppel együtt sem töltöttük meg a földszintet . . . Amikor — tíz év múlva — megfoghattam a kezét, még akkor is, a lelkes hívők kis csoportjának a muzsikusa volt. Furcsán hangzik, a Dunaparton szólítottam meg ... igazolásul el kell mondanom: akkor mér — mint a Pénzintézeti Tisztviselők Orsz. Egyesületének a titkára — a radikalizmus áramkörének kiemelkedő hangadóihoz kötődtem. Nem túloz Devecseri Gábor, amikor a Lágymányosi Istenek című könyvében, majd az ÉS-ben így értékel: Két éven át a PTOE-ban hangzottak el a legnívósabb előadások. Az Irodalomtörténet 1972 4. számokon messze túlra tekintve vetette harcba kottafej-seregét. .. S. most idézem a hozzám szóló üzenetét: „Budapest, II., Csalán út 27. — 1932. ápr. 30. Igen tisztelt Uram! Az utóbbi hónapokban anynyira el voltam foglalva különböző utazásokkal, lakáskereséssel és hurcolkodással, hogy csak most tudok jan. 28-i becses levelére válaszolni. Az előbb mondottakból következik, hogy felolvasásra sem lett volna időm. — A másik ügyben szívesen rendelkezésére állok pl. jövő szombaton (7-én), vagy kedden (10-én) d. u. */23 és 1 ,6'közt a Zeneművészeti Főiskolán (I. em XIV. ajtó). Kiváló tisztelettel Bartók Béla A jelzett időben meglátogattam. Vázoltam, hogyan törekszem a PTOE-ben kialakuló szellemi ellenállás frontját — a vidékre is gondolva — szé tírohÁni vagy külfölddel való farmomban a felt„ .tetr.'éruket » mindenkor* rfifréneásnak,megfelelő» t’o-cobélyeggel kell dfé-. iteni. " ban törekedtem bizonyítani: ez a sípszó hallható volt a PTOE-ban, több mint húsz éven át! Ezen a szabad szószéken, az egyetemekről elűzött tanárok, a kurzus bírálói, az új művészi feladások harsonásai — főként a be nem jelentett előadásokon — gátlástalanul hirdethették az IGÉT... E nagyok és bátrak seregéből úgyszólván , csak Bartók hiányzott. Azért, mert féltem, „foghíjasok” lesznek a széksorok nálunk is. Valószínűtlen, testetlen jelenésként tűnt fel a Lánchídfő pesti oldalán a rakparton. A szélső kőkocka pereméről bámulta, hallgatta, tán kottázta, a viharzó szél kavarta örvénylés atonális zenéjét. Malaclopója vitorlaként fodrozódott. Mintha tolná, sodorná ... Ijedten fogtam meg a karját. — Vigyázzon, tanár úr, a Dunába löki a szél! Mikor nagy pillangó szeme reám villant, zavartan mutatkoztam be s magyarázkodtam: régóta készülődöm, hogy meghívjam az egyesület pódiumára. — Baloldali az a szervezet? Csak akkor eshet róla szó! Pár közismert előadó nevének felsorolásával megnyugtattam. Majd érdeklődött: Milyen célkitűzés fogja keretbe az előadásokat? Amikor vázoltam a látszólag anarchikus kultúrmunka közös nevezőjének az öszetevőit, megjegyezte: — Hiszen ez egy baloldali szabadegyetem! Ez az ügy jobban érdekel, mint az előadás! Egyre inkább éreztem, ez a szellem nem zárkózik a zenevilág elefántcsonttornyába. Hogy formabontó, vadul viharzó zenéjével ő is az élet szabad áramlását gátló zsiliprendszer szerkezetét ostromolja .. . Ma már tudom, akkor csak sejtettem, e határmntesíteni. Megmutattam pár vidéki újságot, melyek „A magyar történelmi katasztrófa útja” című előadásomról számoltak be. Ez a sípszó — amint a tudósításokból olvasható — egyre növekvő számú közönség előtt hangzott el... Amikor elköszöntem, tudtam, őreá számíthatunk. Jóval később, ez a várakozás igazolódott: az ún. I. zsidótörvény megjelenése előtt, a fokozódó veszedelem elleni hadakozás lehetőségeit kereső baráti közösségemben fogant meg a tiltakozó jeladás gondolata. Ezt Makay Miklós irányításával fogalmaztuk meg és gyűjtöttük az aláírásokat. Elsőként Bartók, majd Kodály kiáltványszövegébe is belejavított. A tiltakozás ennek megfelelően módosult. Később a zeneköltő — mint tudjuk — Amerikába vándorolni kényszerült, de mindannyiunkban továbbélt és él a zene határain messze túlmutató lényének, emberségének sugárzása. "Kun Zsigmond Négyszáz éves az Uffizi Giovanni Spadolini megnyitotta a világ egyik első képtára, a firenzei Uffizi négyszáz éves fennállásának ünnepségsorozatát, és annak első eseményeként a XX. századi mesterek című kiállítást. Az Uffizi világhírű művészek arcképgyűjteményéből válogatott tárlat az utóbbi évek szerzeményeiből az olasz mesterek — Carlo Carrá, Renato Guttuso, Carlo Levi, Giorgio Morandi, Ottone Rosai és mások — művei mellett Chagall, Siqueiros és (a mai magyar festők közül) Gábor, Marianne önarcképét mutatja be. Az óceántól az érig vetélkedő a Rátkai-klubban „Sok jóízű dolog van az életben, de a közös éneklésnél nincs jobb” — idézte Veres Pétert „Az óceántól az érig” elnevezésű vetélkedősorozat budapesti és egyben végső állomásán, a Rátkai Márton munkásművészklubban az óév utolsó napjainak egyikén Balázs Árpád zeneszerző. Válaszul — a szellemi torna, a sorozat és a Bartók-év záróakkordjaként — több mint száz szakmunkástanuló ajkáról csendült fel az Által mennék én a Tiszán ladikon kezdetű nóta jól ismert dallama. A vetélkedővel egybekötött zenés irodalmi ismeretterjesztőműsor, amelyet a Bartókévforduló jegyében indított útjára a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése, bejárta az egész országot, szakmunkástanulók százaival ismertette meg Bartók életművét. Azt a negyvenegynéhány kilós, törékeny termetű embert mutatta be a gyerekeknek, aki — Igor Sztravinszkij szavaival élve — a XX. század egyik meghatározója volt. S mivel ez a mondás nemcsak a zeneművészetre, hanem az egész szellemi életre érvényes, a muzsikán kívül századunk művészetéről, történelméről is szó esett a pergő iramú vetélkedőműsorban. Juhász Jácint Ady Endre, József Attila, Illyés Gyula, Nagy László, Zalán Tibor verseit adta elő, Erdei Grünwald Mihály apró fátylakat lebbentett fel az elhangzott költeményekről, közelebb hozva tartalmukat a mai tizenévesek gondolkodásához, világához. Csapó Károly pedig nemcsak énekesként mutatkozott be. Mint a Bartók Archívum egyik legjobb ismerője, hét lakat alat őrzött, igen ritka felvételekkel örvendeztette meg a gyerekeket. Hallhatták Bartók Béla hangját, zongorajátékát, s két általa gyűjtött népdalt eredeti formában és Bartók feldolgozásában. Kérdések özöne zúdult a gyerekekre: mi volt Bartók híres, háromszavas mondása; ki volt az első Kossuth-díjas zenész; ki fordította és ki illusztrálta a Kalevalát; ki zenésítette meg a Himnuszt; ki volt a fonográf feltalálója; a nemzet csalogánya, ki írta, hogy „Dunának, Oltnak egy a hangja. ..? A kérdések után kézerdő emelkedett a magasba, a jobbnál jobb válaszokért jutalomkönyvek vándoroltak a tanulókhoz, a rendezőknek pedig a gyerekek feleleteiről mindig eszükbe jutott valami érdekesség. Elmesélték, hogy milyen bizalmatlanul nézegették a század elején a népdalgyűjtő úton járó, fehér galléros, nyakkendős urakat, akiknek útipoggyászából a tízkilós fonográf tölcsére kandikált a falu népére; hallottak a párizsi világkiállítás szenzációjáról, Edison találmányáról, arról, hogy Bartók Bélát Basilides Mária hangja inspirálta munkára; hogy Vikár Béla volt az első ember, aki fonográfjával bejárta a világot. Megtudták, hogy Bartók tiltakozásképpen hagyta el hazáját, s hogy a Concerto zenei végrendeletnek is tekinthető, felteszi ugyanis a kérdést: ha ez a zenemű magába tudja ötvözni a szomszédos népek dallamait, akkor az emberek miért nem férnekmeg békésen egymás mellett, miért nem rendezzük „végre közös dolgainkat”. Búcsúzóul pedig a Bartókévforduló tanulságairól szólt Balázs Árpád. • Hajlamosak vagyunk a kampányokra — mondta —, ha valamelyik hírességünk centenáriumát üljük, egész évben unos-untalan vele foglalkozunk, de a következő esztendőben könnyedén elfeledkezünk róla. Jó lenne, ha Bartókot és zenéjét jövőre se vetnénk ki szívünkből, ha tisztelnénk benne az embert, aki nem hagyta veszendőbe menni ősi dallamkincsünket. S ha már tiszteljük, egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy szeressük és értsük is Bartókot és alkotásait. (szi A kaméliás hölgy Egy játékszíni előadásról Abban az esztendőben, amikorforradalmak lobbantak fel, az ifjabb Alexandre Dumas históriát fogalmazott a hölgyről, aki kaméliát hordott a keblén. S aki olyan vonzó és varázsos volt, hogy kegyét a férfiak, keresték, ajándékkal s arannyal fizették mindaddig, amíg Marguerite Gautier nem találkozott Armand Duvallal, a jövőtlen, tiltott, halálba torkolló szerelemmel... E történet mégis több volt édes-bús mesénél, hiszen erkölcsi tétele érdekében nevelni, tanítani, úgymond, hasznos lenni szeretett volna a szerző. S 48-as vidlatokkal nézve, bizonyára az érzelmek revolúcióját remélte az olvasó, míg 1852-ben már a szenvedélyek letörését siratta a néző, a regény színi változatának premierjén, amely a múlt század egyik legnagyobb sikere volt. A kis kurtizán egyetlenegyszer szívből szeret, s máris meghal... Mi közünk e megríkató esethez? Van publikum mindenesetre, méghozzá népes ma is, amely nosztalgiából, vagy éppen másból kíváncsi a kaméliás hölgyre. S van színre vivő, aki másképpen akarja elmondani a történetet. Abban az időben, amikor majdnem olyan nyugtalan a kor, mint a múltban. Sik Ferenc játékszíni előadása nagyon egyszerűen szól a lányról, aki azzal a szeszélyecskével teszi szebbé az életét, hogy csakis a kamélia virágát kívánja díszéül. S könnyűvérű volna? Inkább könnyelmű. Úgy, mint számtalan társnője, társa e világon. Csak a nappal, s nem a holnappal törődik. Legyenek ezek a napok színesek vagy szürkébbek, szabadosak vagy szemérmesebbek. Mígnem egy kamaszlobogás felkelti az óhajt: élni teljesebben, igazabban, szebben. Nincs mód rá. Nincs idő ... Lehetne firtatni azt a felemásságot, amellyel e mai mondandó mellett kedvében járnak a szép emlékű saínielőadásokat viszszasóvárgó közönségnek is, vagy lehetne fürkészni azt a játékosságot, amelyet könnyű kézzel és-elveszítenek az■zcénák során, s nincs mit kezdeni a zord szülővel, Szabó Sándor méltóságos személyével, s Gálffi László siheder szerelmese hevülésében is sokkal sápadtabb, mint Hernádi Judit lehangoltságtól, halálközeltől márványfehér, nagyszerű szépleánya. S ha lehetne is felróni ezt-azt, most az eset az érdekes. Hogy áhítja a nagyérdemű, legyen színmű, amely nemcsak a világnagy szorongatottságokról szól, hanem veszendő, esendő voltunkról is. (bogácsi) Siás új szobor Baranyában Baranya városai és falvai csaknem száz új képzőművészeti alkotással gazdagodtak az utóbbi tíz évben. Ennyi szobor, térplasztika és dombormű még soha nem készült egy évtized alatt a műpártolásáról ismert megyében. S amíg korábban szinte kizárólag Pécsett és a többi baranyai városban állítottak szobrokat, az elmúlt időszakban majdnem minden jelentős baranyai település avatott valamilyen szép köztéri alkotást. A művek között kiemelkedő értékű a Makrisz Agamemnon alkotta felszabadulási emlékmű a Mecsek lejtőjén, Varga Imre munkái, a Lenin-emlékmű, Radnóti és Kodály szobra, s a mohácsi, 1526-os történelmi emlékmű fa- és kőplasztikái. A mostani ötéves tervben — a szerényebb anyagi lehetőségek ellenére — tovább gyarapszik Baranya „köztéri galériája”. A közelmúltban három új alkotással gazdagodott a megye: Pécsett Babits Mihály, párkányban Jókai Mór, Szigetvárott Juranics Lőrinc szobrát avatták fel. A következő évek során emléket állítanak — többek között — Dózsa Györgynek, Liszt Ferencnek, József Attilának és Kodály Zoltánnak, Harkányban és Pécsett pedig szoborparkot alakítanak ki.