Magyar Nemzet, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-09 / 7. szám

Defekt­ ­ —­ Merre járt maga ezzel a kocsival? — kérdezte a gumi­­szerelő. Némi szemrehányással. S a pórul járt autós orra alá dugta a defektes belsőt. Az va­lóban siralmas képet mutatott: jókora­ lyuk, vagy tízcentis ha­sadás volt rajta.­ Még szeren­cse, hogy a külsőt nem ron­csolta szét a beléfúródott acél­darab . ■ — Csak jöttem át a Kacsóh, Pongrác úti felüljárón — kezd­te magát mentegetni a kárval­lott, amikor a mester közbe­vágott: — Nem tudom, mi lehet ar­rafelé ... Az utóbbi napokban legalább tíz olyan kocsit hoz­tak ide, ami ott kapott defek­­tet. Mindegyikben szög, acél, üveg ... Nos­: a nevezetes felüljáró és környéke valóban jobban ha­sonlít csatatérre, mint közle­kedési csomópontra. Építkez­nek ott Elismerjük: ez való­ban gondokkal jár. Az M3-as autópálya csatlakozóhídjai ké­szülnek most, ami­­ végső so­ron éppen az autósok érde­keit szolgálja. A jelenlegi hely­zet­ azonban — úgy tetszik — elsősorban a gumijavítóknak, a tengelytörést reparálóknak bevételi forrás. A minap olvashattuk: Jugo­szlávia egyik vajdaságában vádat emeltek az utak állapo­táért felelős vállalat ellen. Szí­vesen megtudnánk: ki lenne az alperes? w. b. — A könyvkiadók és nyom­dák együttműködéséről tár­gyalt pénteki ülésén a Nyom­da-,­ a Papíripar és a Sajtó Dolgozói Szakszervezetének elnöksége.' Javaslatokat tett a kapcsolatok javítására', első­sorban az' érdekeltségi rend­szer összhangjának mielőbbi megteremtésére,­ ‘a könyvki­adók, a 'könyvelőállítók­­ ‘és terjesztők munkájának össze­hangolt,, szervezésére, a szak­­emberhiány­­megszüntetésére. Javasolta, hogy készüljön át­fogó tanulmány, amely , a könyv­ek átfutási idejének va­lamennyi összetevőjét elemez­ve,, a gazdasági környezet ha­tásait is figyelembe véve ki­jelöli az együttműködés javí­tásában­ a legsürgetőbb ten­nivalókat.­­­ Kétszáz garzonlakásba költözhetnek be a bérlők — fiatal házasok — az év első napjaiban Miskolcon, a belvá­rosi Tanácsköztársaság lakó­telepén. A város első garzon­házainak otthonait a beköltö­zők között sorsolással osztot­ták­­szét. A fiatalok öt évig lakhatnak a garzonházban, ezalatt kell összegyűjteniük a későbbi, nagyobb lakáshoz szükséges mintegy harminc­ezer forintot.­­ Mesedélutánt rendeznek a gyerekeknek Január 10-én, vasár­nap,­. 16 órakor a szabadság­­hegyi Táj Tükör Jókai Klubban, ahol a Meseszínpad művészei sze­repelnek (XII., Hollós út 5., a 21-es autóbusz végállomásánál).­­ Idegenforgalmi estet ren­dezett csütörtökön a párizsi Nemzetközi Diplomáciai Aka­démián a párizsi magyar nagykövetség, valamint az IBUSZ és a MALÉV párizsi­­irodái. Az esten nagy szám­ban jelentek meg francia ide­genforgalmi szakértők, újság­írók, és idegenforgalmi fil­mesek. Kovács László sajtó­attasé tartott előadást Ma­gyarországról, a magyar gaz­daság fejlődéséről Harbula Gyula, az IBUSZ párizsi iro­dájának igazgatója pedig az 1982-es év idegenforgalmi új­donságait ismertette. Bemu­tattak három magyar idegen­­forgalmi filmet is.­­ Csaknem ezernégyszáz lakást építenek magánerőből az idén , Zala megyében. Az új otthonok fele, telepszerűen épülő házakban lesz­, csaknem másfél, száz egyedi építésű társasházban, családi házak­ból pedig félezer kerül tető alá. A tapasztalatok szerint a megyében nő az építkezési kedv valószínűleg a bővülő lehetőségeknek köszönhetően. Jelentősen javult ugyanis a telekellátás, több településen már részlegesen közművesített területekhez juthatnak az építkezők. A 330 ágyas új pavilon ké­szült el a dunaújvárosi kór­házban, az intézmény befeje­zéshez közeledő rekontsruk­­ciója keretében. Az új szárny­épületben a szülészet, vala­mint­ a­ krónikus betegek elhe­lyezésére szolgáló belgyógyá­szat és sebészet­ kapott he­lyet. ■ ■ — Nem járnak az átkelőhajók a Dunán szombat hajnaltól a ma­gas vízállás miatt. A Megyer és Pünkösdfürdő, valamint a Buda­­fok-Háros és Csepel, Rózsa utca között közlekedő két hajót elő­reláthatólag három-négy napig nem. Indítja a BKV. Bizonyta­lan a teherforgalom a magas víz­állás miatt ,­a Vác—Tahitótfalu, a Dunakeszi—Harány .és a ■ Dunaúj­város— Szalkszentmárton­­. közötti révátkeléseken is. . köztig a Pest megyei Kishajózási Vállalat. — A XX. kerület második öregek napközi otthona nyílt­­ meg , Soroksáron, a Marx Ká­roly út 130. szám alatt. A gyorsan változó Pesterzsébet városközpontjában öt év alatt a harmadik óvodát avatták fel. A Sárvári Endre úti álta­lános iskola mellett megépült 150 személyes intézmény to­vább enyhíti a városrészben az óvodai elhelyezés gondjait. — SZEMÉLYGÉPKOCSIJÁVAL ELGÁZOLTA Szekszárdon Takács József 31 éves szekszárdi lakos Balogh Tamás négyéves kisfiút. A gyermek a kórházban bele­halt sérüléseibe. A vizsgálat ed­digi adatai szerint Takács József figyelmetlenül vezetett. Jogosítvá­nyát bevonták. — A Hívja a 33—43—22-es telefonszámot című műsor is­mét jelentkezik január 14-én, csütörtökön a Petőfi-adón. Vendégek: Székely Éva olim­piai bajnok és Szász Péter filmrendező. Kérdéseket ja­nuár 11-én hétfőn 14—19 óráig lehet feltenni, és csütör­tökön, az adás napján 17 órá­tól 22 óráig.­­ A hazai és a nemzetközi szabványosítás eredményeiről számolt be a Magyar Szab­ványügyi Hivatalban pénte­ken­­ tartott tanácskozáson Olajos József, a hivatal elnö­­ke. Elmondta, hogy jelenleg 2500 közös KGST előírást tartanak­­ nyilván, s ezek szá­ma az idén újabb néhány százzal gyarapodik. Az idei feladatok között különösen fontos az alapanyagokkal és az energiahordozókkal összes­­üggő szabványok körének bő­vítése.­­ A famatuzsálemek or­szágos regiszterének elkészí­tésére indított akciót­ a Ká­inom Arborétum és a Vas me­gyei Művelődési és­­Ifjúsági­­ Központ Növénybarát Klubja. Érdeklődő szakkörök, búvár­klubok, úttörőcsapatok, termé­é­szetjáró csoportok segítségé­vel akarják az adatokat össze­gyűjteni, hogy egyre fogyó­ öreg fáinkat, fokozottabb vé­delemben részesíthessék. A „■Vegyük számba öreg fáin­kat” nevű akcióhoz adatlap a Kámon Arborétumtól kér­hető: 9700 Szombathely, Vörös Zászló útja 102. címen.­­ KISIKLOTT EGY VONAT, amely urániumot és radioaktív izotópot szállított péntekre­­ vir­radóra Kalifornia déli részén. A rendőrség pénteken cáfolta azo­kat a híreszteléseket, hogy a vo­nat konténereiben elhelyezett ra­dioaktív rakomány szétszóródott volna, sugárszennyeződést okozva, s hogy négy ember a szeren­csétlenségnél életét vesztette vol­na. A súlyos vasúti baleset so­rán öt embert csonttöréssel és zúzódásos sérülésekkel a közeli, India kisváros kórházába szállí­tottak. A sérülteket a kórház­ban elkülönítve kezelik, óvintéz­kedésként az esetleges sugárve­szély miatt. A rendőrség tíz ki­lométeres sugarú körzetben le­zárta a szerencsétlenség színhe­lyét.­­ Egyszeri ittasság is árt­hat a magzatnak a terhesség kezdeti szakaszában , az Észak-karolinai­­ Egyetem egyik tanulmánya szerint. Kathleen K. Sulik kutató kí­sérletei során arra a követ­keztetésre jutott, hogy a ter­hesség harmadik hete körül van egy kritikus időszak, ami­kor a fejlődő magzat különö­sen fogékony az úgynevezett „magzati alkoholos tünet­együttesre”. A figyelmeztetés­­különösen azért fontos, mert sok nő ilyen korai stádium­ban még nem is tud terhes­­ségéről, s így akaratlanul is árthat leendő magzatának. — HOZ, LEHET I­ BUDAPESTEN KORCSOLYÁZNI? Az V. kerület­­ben, a Balassi és a Néphadse­­­reg téren, a XIII. kerületben, a Szent István parkban, az Árpád­­hídi, valamint a Kárpát utcai la­kótelepen. A XIV. kerületben, a Kassai téren, a Varga Gyula ut­cai parkban, valamint, a Füredi úti lakótelep egyik játszóterén. A XII. kerületiek a Városmajor­ban, a VIII. kerületiek a Ha­inan Kató téren és a központi játszótéren. A X. kerületiek az Újhegyi lakótelepen és a Magyar —Szovjet Barátság Parkban kor­csolyázhatnak. A XI. kerületben lakók korcsolyázhatnak a Latin­ka Sándor utcai téren, a Frak­­nó utca 10-es számú ház előtt, a Tétényi úton a Toronyháznál, valamint a Fehérvári út egyik játszóterén. A XVIII. kerületiek a Lakatos utcai lakótelepen, a XXI. kerületben lakók a Béke téren, a Bajcsy-Zsilinszky-lakóte­­lepen és a Kossuth Lajos utca egyik belső udvarán. Újpalotán a Pattogós utcai iskolában, a Kő­rakás park 34. előtt és az Er­dőkerülő utca 8—12-es számú há­zak közötti téren. A III. kerü­letiek a Kerék utcai Nagy park­ban, a Hasser Pál utcai isko­lánál és Békásmegyeren a Had­rianus utca 11. előtti téren űz­hetik ezt a téli sportot. — Magyar volt a legbátrabb jugoszláviai életmentő 1981- ben. A Vecsernje Novoszti belgrádi napilap szerkesztő­sége minden évben Életmentő Emlékplakettet adományoz a legbátrabb életmentőnek. A megtisztelő elismerést ezúttal először ítélték oda külföldi ál­lampolgárnak, Tóth Béla szentendrei tanárnak, aki a múlt év július 16-án turista­ként tartózkodott az al-dunai Galambóc váránál és három fuldoklót kimentett a folyó­ból.­­ A Kozmosz—1331 mes­terséges holdat csütörtökön Föld körüli pályára bocsátot­ták a Szovjetunióban. A szputnyik feladata a kozmikus térség további kutatása. A fe­délzetén elhelyezett berende­zések rendben működnek. — Bartókról és Wagnerről hang­zik el. . előadás szombaton dél­után fél 4 órakor a Bartók Bé­la Emlékházban. — Erős­­jégképződés kezdő­dött meg­ a Kisalföld folyóin a­­­hideghullám hatására. A Rába középső és alsó szaka­száról jégzajlást jelentettek pénteken. A Marcalt helyen­ként már összefüggő jégtaka­ró borítja. Várhatóan szomba­ton a Hóba is több szakaszon teljesen befagy. A kisebb víz­folyások ugyancsak befagytak és jégtakarójuk óráról órára vastagszik. — Újfajta fűtőanyag — egy fele részben kőolajból, fele részben porított kőszénből ál­ló keverék felhasználását kez­dik meg Japánban 1984-től, elsőként a világon. Egy ton­na ilyen keverékből 3953 ki­lowattóra áramot lehet előál­lítani, szemben a szénből nyerhető 3038 és az olajból nyerhető 4790 kilowattóra . Az Állami Orosz Mú­zeumról­­ láthatnak dokumen­­tumfilmet január 1­2-én, ked­den 16 órai kezdettel az ér­deklődök a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában — Semmelweis u. 1—3. szám alatt. Január 13-án szerdán 16 órai kezdettel, pedig a szovjet ■ népszerű­ tudományos film napját tartják meg több érdekes tudományos film le­­vetítésével. — Tárlatvezetések vasárnap dél­előtt: Művészet Magyarországon 1838 és 1870 között, fél 10 óra­kor. Reformkori, festészetünk, fél 0 órakor a Nemzeti Galériában. — Hunok, germánok, avarok: Népek országútjén, 11 órakor a Nemzeti­ Múzeumban. — Ausztria borvidékei, fél 11 órakor a Me­zőgazdasági Múzeumban. — Idegé­től Brüsszelig — Belgiumban. 11 órakor a Közlekedési Múzeum­ban. — A középkori Buda ki­rályi várpalotája és gótikus szob­rai, fél 11 és délután fél­­4 óra­kor a Budapesti Történeti­­ Mú­zeumban. — Százéves a szervezett ga­lambtenyésztés Magyarorszá­gon. A pécsi tenyésztők kiállí­tással köszöntötték a cente­náriumot. A pénteken meg­nyílt bemutatón Novi­cs Já­nos a Hazafias Népfront ke­retében működő Kertbará­tok és Kistenyésztők Szö­vetségének Baranya megyei elnöke emlékezett meg a cen­tenáriumról. A háromnapos galambkiállításon ezer mada­rat — sport-, dísz- és húsga­lambot — láthatnak az érdek­lődők. — A Te meg !n Pódium mű­sorában, a Pesti vigadó Kama­ratermében,­ január 10-én, vasár­nap­ este 8 órakor Galsai Pong­rác Sinkovits Imrével beszélget. Jegyek a Radnóti Miklós Szín­pad szervezési irodájában (Buda­pest VI., Nagymező utca 11.), va­lamint a helyszínen válthatók. — Rejtélyes csecsem­őbeteg­­ségben évente tízezer csecse­mő hal meg az Egyesült Álla­mokban — írja a Newsweek. A kicsiket, akik este látszó­lag r­égészségesen alszanak el, véggel hollón találják ágyuk­' ban’. A' Marylandi Egyetem két kutatója' ’rejtélyes' beteg­­ségreéh ‘rr­egh­alt ötven csecse­­mő vérét vizsgálta meg, s ar­ra a következtetésre jutott, hogy a kórt hormonzavar okozhatja. Hat kivételével ugyanis mindegyik csecsemő vérében magasabb volt a nor­málisnál a pajzsmirigy hor­monjának a szintje. A felfe­dezés­ alapján talán egyszerű várvizsgálattal meg lehet ál­lapítani a betegséget, s meg­akadályozni a csecsemők ha­lálát. — Az Ifjúsági Turisztikai Köl­csönző Szolgálat téli kölcsönző­helyei Királyréten, Galyatetőn és a salgótarjáni eresztvényi turista­háznál működnek. A Bükkben tú­rázók és síelők, számára Bükk­­szentkereszten egész évben ren­delkezésre áll a kölcsönzőhely. A budapesti kölcsönzőhely József körút 71—83. szám alatt talál­ható. A lottó nyerőszámai: 19, 29, 31, 63, 87 — A helyes táplálkozásról rendeznek beszélgetést Pelle Józsefné vezetésével január 13-én, 17 órakor a Pataky Ist-­­­ván Művelődési Központban (Budapest, X., Pataky tér 7— 14.), a Nőklub rendezvényén. — A Reneszánsz kórusmuzsika műsorában a kispesti Gyöngyvi­rág kamarakórus ad hangversenyt, vasárnap délelőtt, fél 12 órakor a Budapesti Történeti Múzeum­ban.­­ A­ mikrobáknak a gyógy­szerekkel szemben egyre fo­kozódó ellenállására figyel- l­meztet százötven amerikai tu­dósból álló csoport, arra kér­ve latin-amerikai kollégáit, lépjenek fel államaik rossz orvosi gyakorlata ellen. Az antibiotikumok felelőtlen al­kalmazása ugyanis oda vezet­het, hogy a gyógyszerekkel szemben ellenálló mikrobák­­ akadálytalanul szaporodhat­nak. Sok fejlődő országban semmiféle rendelkezés nem szabályozza az antibiotikumok eladását. A tudósok követelik, hogy a betegeknek ne adja­nak ki antibiotikumot orvo­si recept nélkül. — HALÁLOZÁS. Tudatjuk mind­azokkal, akik Révész Klárát, a sajtó régi munkatársát ismerték, szerették, hogy hamvasztás utáni búcsúztatása január 11-én, fél 12 órakor­­ lesz a Farkasréti teme­tőben. Gyászolják, sógora és a Magyar Hírek munkatársai, ba­rátai. ’ X — Dr. Csete’ Emilné született Csethe Mária autóbaleset követ­keztében, New Yorkban elhunyt. Gyászolják fiai, testvérei, rokon­ ’ sága. Minden külön értesítés he­lyett. X — Megrendülve, mély fájdalom­mal tudatjuk, hogy Nagy István Györgyné dr. Dénes Magda ta­nár, neveléstörténész, a Kossuth Könyvkiadó nyugalmazott szer­kesztője, az­­ ELTE volt adjunk­tusa elhunyt. Hamvasztás utáni- • búcsúztatása j­anuár 14-én, fél 11 - 8 órakor a Farkasréti temetőben ’ tesz. Nagy István György.- d­tC * ■.Nagy -Dénes Lajos és családjává ,valamint , ,a gyászoló rokonság. , „ (Minden külön értesítés helyett) •—Köszönetnyilvánítás. Ez úton mondok köszönetet mindazoknak,­ akik részt vettek drága férjem,­ Tóth Sándor temetésén, vagy bár­milyen­ formában kifejezésre jut­tatták szeretetteljes együttérzésün­­­ket, hogy enyhítsék mély fáj­dalmunkat. Tóth Sándorné: X­X­v— Ez­­úton mondok köszönetet­­ mindazoknak, akik szeretett édes­apámat, Balázs Gyulát utolsó út­jára elkísérték, illetve részvétük kifejezésével fájdalmunkat enyhí­tették. Dr. Votisky Feren­cné. X — Köszönetet mondok mind­azoknak, akik drága, jó testvé­rem, Solti Gézáné született Far­kas Ilát utolsó útjára elkísérték, fájdalmamat enyhíteni igyekeztek szóban vagy írásban. Posch­­Sán­dorné és családja. X — Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik dr. Szentmi­­hályi János búcsúztatásán részt vettek " és akik együttérzésük­kel s részvétükkel mélységes gyá­szunkban osztoztak. Dr. Szent­­mihályi Jánosáé és családja. " A TELEVÍZIÓ MŰSORA 1. műsor 8.08 Műsorismertetés 8.10 Tévétorna 8.15 Iskolatévé 8.55 Szülök iskolája. XIII 9. rész. (Ism.) 9.25 Tizen túliak társasága. FF (Ism.) 10.05 Berzsián és Dídeki Mesejáték (Ism.) 11.55, Nem kell mindig kaviár NSZK tévéfilmsorozat X/1. (Ism.) 12.50—13.20 Keresztkérdés ■ (Ism.) 14.12 ■ Műsorismertetés 14.15 .Magilla Gorilla Amerikai rajzfilmsorozat XIX/1. 14.45 Keménykalap és krumpliorr IV/1. (Ism.) 16.30 Hírek 16.35 Hagyományőrzők IV/4. FF 17.95 MAFILM-magazin. FF 17.15 Riporter kerestetik... FF­­ 17.55 Alpáriéiból albérletbe Riportfilm. FF 18.30 Nők fegyverben Dokumentumfilm 19.10 Tévétorna 19.15 Esti mese 19.30 Tv-híradó 20.00 Vers — mindenkinek 20.05 Kései találkozás. FF A Madách Színház előadása 21.30 „Ilyen a természetem" Eszményi Viktória műsora 21.50 Darvas Iván-portréfilm II/1. 22.35 Tv-híradó 3. 22.45 2­0.10 Csehszlovák körkép Extázis 2. műsor 16.53 Műsorismertetés 16.55 Tengerre, magyar! IV/1—2. rész (Ism.) 18.45 Másfél millió lépés Magyarországon. XIV/3. rész (Ism.) 19.30 Tv-híradó 20.00 Vers — mindenkinek 20.05 David Essex turnézik 21.00 Festő a Tiszánál 21.25 Tv-híradó 2. 21.45— 23.10 Jevgenyij Nyeszterenko a Borisz Godunov ■ címszerepében Részletek Macn Nonit Gt' Szombat, 1982. január 9. DÉLNYUGAT FELŐL HAVAZÁS A Skandináv-félsziget déli vé­­rát, hideg az idő. Az Atlanti­szétól Közép-Európán át a Bal- óceán fölött több középpontú, ala­­kán-félszigetig magas légnyomású csony, légnyomású zóna találka­­képződmény húzódik. Ezeken a tó. Az egyik cikloncentrum Nvu­­területeken még túlnyomóan szá­­gat-Európa partvidékei fölött he-Az 1982. január 9., 06 órára előre j­elzett európai idő­járási helyzet Meleg front /// Es5 Hideg front A4. Havazás Okkluzida front V Zápor Az áraaláa iránya’ K Zivatar­i Köd Az alacsony nyomás középpontja A magas nyomás középpontja­lyezkedik el. Ennek áramlási rendszerében enyhe, nedves lég­hullámok érkeznek az Appennini­­félszigeten át szárazföldünk bel­seje fölé. Hazánkban pénteken a Dunán­túlon változóan felhős, máshol túlnyomóan derült volt az ég. A délelőtti órákban még több he­lyen fújt­ erős északnyugati szél. Délelőtt a szél lassanként mér­séklődött. Előrejelzés az ország területére szombat estig: Délnyugat felől lassan tovább növekszik a felhőzet, és előbb ott, majd egyre több helyen vár­ható havazás. A keleti, délkeleti szél megerősödik, emiatt a déli országrészben már hófúvás is ki­alakulhat. Kora délután —3­ —3 fok közötti hőmérsékletre számít­hatunk. A Duna vízállása pénteken Bu­dapestnél 544 centiméter volt. Európai időjárási körkép 1982. január 9. 1t : Budapest felhős —5 Ankara zápor3 Athén eső 15 Belgrád havazás —3 Berlin hózápor_5 Bécs havazás_5 Bukarest páros_5 Helsinki hózápor —15 Kijev felhős __5 Koppenhága hideg —8 Leningrád havazás —Ifi Lisszabon zápor 15 London hózápor —1 Madrid zápor 12 Milánó eső­di Minszk felhős —15 Moszkva hózápor —17 München havazás —7 Oslo derült­­ —15 Párizs havazás—1 Prága havazás -1­5 Róma eső 14 Stockholm­ derült —15 Szófia felhős —3 Varsó párás —8

Next