Magyar Nemzet, 1982. január (38. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-09 / 7. szám
Szombat, 1982. január 9. VJPMaow Nemzeti SZÍNHÁZI ESTÉK Hamlet Shakespeare tragédiája Szolnokon A DÁN KIRÁLYFI újra . . . Olyan mű Shakespeare színműve, amelyet újra és újra elolvasnak, eljátszanak. Ebben az évadban már másodízben tűzték műsorra a Hamletet a győri Kisfaludy Színház után most a szolnoki Szigligeti Színház. Az az érdeme ennek az előadásnak, hogy szellemi újdonsággal szolgál, s nemcsak azoknak, akik legelőször, hanem azoknak is, akik sokadszor látják e tragédiát.A királyfi története közismert, mely szerint: Hamlet atyja meghal erőszakos halállal, s a trónját és hitvestársát elnyerő, új királyon megtorolná a fiú a bűntettet... A részletekről mindig is a rendezések határoztak, arról is, hogy akirálygyilkosság tanúi közül ki hamis és ki jóhiszemű. Nem tesz másképp Padi István, a szolnoki színrevivő sem: mint aki köznapi intrikák közé cseppen, az esetet megkísérli egyedül megfejteni. SZELLEMJÁRÁSRÓL HALLVA, így szól Hamlet: „Atyám árnyéka fegyverben! Gonosz/ Rút cselt gyanítok . .És valóban, e színisáltozatban fondorlatról van szó, hiszen itt egy vándorkomédiásra/ az „egérfogó" színészkirályára bízzák a gyanakvást keltő kísértet szerepét, kezébe nyomják a szöveget, katona noszogatja szólásra az oly szegényes trupp sápadt színészét. Az a dinasztia, amelyhez Hamlet, az atyja és a nagybátyja tartozik, az érdekek öntudatlan eszközeként, a cselszövések siettetésére is, mihamarabb elpusztítja magát. E királyság „erős embere” kétségkívül Polonius, mégpedig Nagy Zoltán pontos bemutatásában. Kellemetlen a családja körében is, karját úgy tágja ki, hogy kötelesség ölelésébe húzódni, amint intelmere hajtani is. Nyomoztat a fia után Polonius, s az iparkodó Nagy Gábor halovány Laertesén meg is látszik az embernyomorító neveltetés. Parancsolhat a leányának Polonius, s ha az erős egyéni,ségű Fehér Anna korántsem megszeppent Ophéliáján mindig érezni is a lélek ellenszegülését, nincs mód nem engedelmeskedni, nem elemésztődni. Főkamarási tisztében kivált olyan kíméletlen e Polonius, hogy jötte is megrettenti azt, aki megpillantja, s mikor a királyfit olvasmányáról kérdi, az nemcsak kérés, de számonkérés is, mely tiltott művet szimatol, a királyné s a király szintúgy alkalmazkodik akaratához. Az előadás másik meglepetése éppen a király: az egyszerű, mégis súlyos Andorai Péter közvetlen Claudiusa mármár jóindulatúnak, vajpuhának is tűnik. Csak úgy bocsátja útnak a főkamarás fiát, ha tanácsosának véleményét megtudakolja: „Mit szól Polonius?” Ha követeket hallgatott meg, tőle kérdi: „Tetszik ez nekünk?" Ha egy beszélgetést kihallgatott, megintcsak tőle: „Mit mondasz reá?” S amikor a színészek előadják azt a spektákulumot, amelyet a balsejtelem csapdának szánt, ez a Claudius nem riad meg, nem hördül fel, mintha unatkozna csak, hát félbehagyják a játékot. Ez az egykedvűség olyan tökéletesen megtévesztő, hogy e tragédia ismerői is tanúkódtak a lehetetlen lehetőhátha ebben a színpadi áthangolásban nemcsak Marmttaa Ági odaadó királynéja, hanem Andorai Péter haiksza-, Vrova is vétlen vattnVénn. larmnlehhis nrtm olv sötétlpil'TI. ■Paö’« nem történt más, mint aki p leolgázonfel,'Vobh. a jog’-KiVoiot.i’hb. hoev aki bűnt ír „ holmn-t az megtanult tettetni is. nincs bűntudata más ezt Claudius ima-monnicaia namrsycrűon igazolta. Itt van Hamlet. Kovács Laj , szuggesztív, különös személyében, aki meglehetősen különbözik a hagyományos kéntől, hiszen nem ifjú, nem karcsú, nem költői cseppet sem, afféle negyvenes, tagbaszakadt, köznapi férfi. Sokat sejt, de keveset tud, keveset tehet, ettől zavart, tört szavú, tört életű . . . Vannak áldozatok, e színjátékban még többen, mint a színműben. A túl sokat tudó színészkirály — Pákozdy János — nem kel fel többé, mikor szerepét elmondja, s a kényelmetlen tanúként hátramaradt Horatiót — Nagy Sándor Tamás — lövések terítik le, mikor megszólalna: „Erről magamnak is lesz egy szavam." S a kaján hódító, a holtak halmazát eltakaríttató, a tragédiából hasznot húzó Fortinbras — Jeney István — pedig úgy rendelkezik: „lőjenek sort”, hogy senki sem gondol díszsortűzre. Lesznek áldozatok, még többen is. VOLT HÉT SZŰK ESZTENDEJE, vagy, ha úgy tetszik két bő esztendeje, honától távoli, ám termékeny ideje Makszim Gorkijnak, amikor Capr szigetén megtelepedett. Megírta akkorra már szinte mindazon színművét, amelyek sűrűn szerepelnek azóta is szerte e színpadokon, és amelyek némelyikénél nem silányabb itt született drámája sem: a Zikovék, vagyis Antyipa Zikov fakitermelő és Szonya húgának Mihail fiának, újdonsült feleségének históriája. Nem feddhetetlen munka igaz. Megkérik a polgárián,. Pavia kezét, előbb az ifjú utóbb az idős Zikov számára s bár hamar kiviláglik házasságukról, mennyire elhibázott határozás, mégis késlekedik e kifejlet. Sokasoká téblábolnak az egyedül tetterős , Szőnye szoknyája körül, s nem is a csehovi hősök sugallatos határozatlanságával, mire egymásnak megmondják, ami a szívüket nyomja. Szóváltásuk után, Mihail öngyilkosságot kísérel meg, de nem hal meg azután rosszul is lesz, de ner hal meg, ez esetben sem. S Pavlának mennie kellene, mégsem megy, míg Antyipának nem kellene mennie, mégis elmenne. Igyaz egyiket küldeni, a másikat pedig marasztalni, vigasztalni bátorítani kell, e mind terjengősebb műben, amelyet a Szegedi Nemzeti Színház, Maka Imre mesterségtudó fordításában, magyarországi bemutatóként műsorára tűzött, az egykor merész kurtításairól nevezetes Ruszt József szerztőt tisztelő színrevitelében. Az mindenképp feljegyzendő, hogy e szemlátomást törekvő színtársulat ebben az évadban már harmadízben mutat be olyan művet, amelyet még nem, vagy nemigen játszottak hazai színházakban. „KIZÖKKENT AZ IDŐ.” Szinte a shakespeare-i igét idézheti az, hogy hallani óraütést, a játék elején-végén, s állóóra támaszkodik egy fatörzsnek, Csikós Attila szerény színképében, amely a színpadtechnikai tökéletlenségekről árulkodó sokajtós, de ablakanincs intérieurt nyit fákkal fogja körül, egy fakitermelő esetében furcsamód, egyik színről a másikra dúsított szálerdővel. Míg, az óra kong, aszszonyhangénekel oroszul, mintegy megkezdve azon mozzanatok — köszöntés, fohászkodás, töredelem, keresztvetés, áldás — sorát, amelyek nemcsak egy kultúrkörre, elrendező színpadi rituáléira is emlékeztetnek. Felsejlenek régi színieszközei például azokban a beállításokban, amikor az ülő Pavla mögött a férje, majd a sógornője megáll, s a hasonlatosság felhívja a figyelmet a különbözőségre is. Újabb tájékozódásra utalnak az olyan szembeötlően elszegett szituációk, mint amikor Mihail betoppan nénje és a német üzlettárs beszélgetéseié, amely már-már abszurd modor, elakad. Úgy tűnik, ha Ruszt József munkái eddig megoszlottak olyanokra, amelyet szembetűnő formákkal, és amelyek tapintatos portrékkal tolmácsolták mondandójukat, akkor a rendező mostanában olyan " IGAZSÁG SZERINT e szolnoki színjátékban akadnak mosolyogtató mozzanatok is, s azért, mert suták nagyon. A látványelemekben legkivált, például Paál István és Varga György rideg fémrendszere megfelelne, ha nem tűzdelték volna meg amolyan városi-utcai lámpákkal, amelyeket zavarón fel-lekapcsolgatnak sokszor. S megemlítheti még a végül is funkcióját vesztő vasfüggönyt, a szimbólumnak túlontúl egyszerű, sikoltozó fehér személyt, s más egyebeket. Azt nem hánytorgatnám fel, hogy néhány tartalmi módosítás is végtére felesleges, mert szembetűnő a törekvés, hogy idejekorán és kellő hangsúlylyal szóljanak az akarnok és zsarnok mesterkedésekről, manipulációkról. Arról a mondandóról, amely a shakespeare-i szándékkal azonos, nyíltabb jelrendszerhez nyúl, éspedig a színműfajok szerint kisebb különbségtétellel, amely nemcsak szertartássá stilizálhat, de a reálist irreálissá, ironikussá teheti. E tendencia tettenérhető már, sajnos, másegyéb is. AZ A GYARLÓSÁG, hogy szinte kisillabizálhatók az instrukciók a színészek szeméből. Kivétel volna az Antyipa Zikovot alakító Kovács János, aki sohasem szabadul fel azonban a számára szokatlan, úgymond szerelmes szerepben, s úgy kiabálja be a leánykérő szavakat a színfalak mögül, mintha a publikumot, s nem Pavlát kapacitálná. Küszködik Szofja határozott személyével Fekete Gizi, szereplése, kivált kezdetben, bántóan kiszámított, nagyon más korrakarakterre nézve is e színésznő. Gondosan adja Mihail alakját Szalma Tamás, csak az zavaró, hogy e szép szál ifjját minduntalan gyenge legénynek mondják. Aggályos különbségtétellel ábrázolja Pavla kettősségét Deák Éva, az őszinteség mezét öltő konok önzését jelzi kihívó járással, kis sikolyokkal, terjeszkedéssel vagy panaszossággal. E színmű szerepei azonban vannak annyira különös képletek, hogy az egyes elemek számtani summája nem elegendő, s a lényeg láttatásához differenciáltabb levezetés, logika kellene. Könnyebb megfelelni a kisebb feladatoknak? A serteperti polgárasszonyról, Pavla anyjáról, kisrealista képet fest Barta Mária. Míg a kedvszegett erdész szerepét félreérti, a tétlenség vétkét takargatja, már-már rokonszenvesnek mutatja Király Levente. Mondják: „sekélyes kis ragadozó”, s a német Hewernt így is jellemzi Gyürki István gunyorossága. És mondják: „jó ember... okos, tapasztalt ember”, s a bölcselkedő Tarakartov nem látszik sem ilyennek, sem olyannak Katona András alakításában. S csupa élet fruska Császár Gyöngyi kiscseléde. Élményszerző szereplés Safranek Károlyé, aki már tavaly tanúsította, hogy talentuma korántsem lekicsinylendő, s aki most nyomasztó, ám valamiképp vonzó, súlyos, múltat sejtető kedéllyel élteti az embergyilkos Sohint. „AZ IGAZSÁGOT NEM LEHET kiötleni, hanem munkával kell kiérdemelni. Dolgozni kell...Tanítja a színmű, s vele aszínrevitel. E szellemben nem is marasztalható el Ruszt József azért, hogy a múlt évek megtorpanásával szemben, mostanában sokat, úgyszólván szüntelen munkálkodik. S hogy munkái között nemcsak szebb, szerényebb is akad? Az , végül is , természetes. Bogácsi. .Erzsébet Zikovék Gorkij-bemutató Szegeden Meddig lehet elmenni ? Új politikai kabaré a Vidám Színpadon A cím nemcsak két-, hanem több értelmű is. Mert a Vidám Színpad együttese, élén Szenes Ivánnal, a hozzáértő szerkesztő-dramaturggal és Kalmár Tiborral, a szokottnál gondosabb munkát végzett rendezővel több kérdést intéz nézőhöz, kritikushoz egyaránt. Azt kérdezi például, hogy ,vajon meddig lehet elmenni a hagyományos kabaré keretei között ismert vezetők humoros ábrázolásában, a személyiség jogainak megsértése nélkül, továbbá a kül- és belpolitika kényesebb eseményeinek tárgyalásában, valamint a pikantériában és a szexben. Az sem mellékes kérdés azonban, hogy mennyit lehet átmenteni e műfaj hagyományaiból az önismétlés veszélye nélkül, és nem utolsósorban: vállalhatja-e a kabaré a pozitív állásfoglalás „bátorságát”, a konforzimus rosszízű vádját elkerülve. Csaknem valamennyi kérdésre igenlően válaszolhatunk. Több mint negyedszázados tapasztalat, számtalan korábbi műsor ismeretében elmondható, hogy a Vidám Színpadnak ezúttal nincs oka a meghátrálásra. Még akkor sem, ha a párt első titkárát nem egyszerűen utánozzák, hanem közismert szellemi kikapcsolódása, sakkozás ürügyén ábrázolják. (Az ötletes szöveg Árkus Józsefnek, az illemtudóan perszifláló játék Forgács Gábornak köszönhető.) Attól sem dől össze a színház épülete, ha a néző az elnöki tanács elnökével, a miniszterelnökkel, annak egyik, népszerű helyettesével, valamint az Anyag- és Árhivatal elnökével ultizás közben találkozik, és ha az államelnöknek táviratot kézbesítő postás — a néhány mondatos szerepet Forgács László alakítja kitűnően — figyelmezteti a házigazdát, hogy vigyázzon, mert egy katonaruhás ember ólálkodik a kertben. Természetesen jóval kisebb a kockázat, ha a kabaré külföldi politikusokat szatirizál, például Reagant, Begint, Arafatot — ez utóbbit ki más alakíthatná, mint Kabos László —, de még a Szovjetunió párt és állami vezetőjét is. Gondunk inkább a jobbára szellemes — bár olykor többször ismétlődő — tréfák földolgozásából adódik. Itt bizony nem ártana magasabbra tenni a mércét, és az újításban messzebbre menni. Példa erre a hat szerző által is jegyzett, kissé hosszadalmas Bel- és Külpolitikai óra című jelenet, amelyben a szokásos kérdés- felelet játék formailag kevés újdonságot mutat és tartalmilag sem elég frappáns. A változatosságot talán a félmeztelen statiszták jelentik; semmi kifogásunk a kellemes látvány ellen, de ez nem pótolja a találó humort és a jó poént. Utoljára hagytuk annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy meddig mehet, el a politikai kabaré a szocialista társadalmi rendszer vállalásában, mondjuk ki kereken: elismerésében és dicséretében. Élénken emlékezetünkben él még ugyanis az ötvenes években e színháznak az a próbálkozása — nem függetlenül a kortól —, hogy a békekölcsönjegyzést és a munkaversenyt népszerűsítse. Talán említeni sem kell, hogy mihelyt egy-egy népszerű komikus vagy konferanszié tette ezt, nyomban visszájára fordult a komolynak szánt mondanivaló. Most azonban a színházhoz visszatért két régi, kiváló művész, Kabos László és Kazal László kellemes modorban „nosztalgizál” például az itthonmaradásról, és valószínűleg senki sem tartja diszszonánsnak ezt a vallomásnak is beillő páros jelenetet. Így kerek ugyanis a világ: ha a kabaré a legfőbb vezetőket is bemutatja szatirikus formában, akkor legyen bátorsága — mert manapság ehhez is bizonyos fokig bátorság kell! — a pozitív állásfoglaláshoz, persze a műfaj keretei között. .Kivitelében az előadás azért jó, mert a közreműködők általában saját legjobb színvo naluum **» A Magyar Nemzet galériája falakon vesznek részt a játékban. A már megdicsért szerkesztés és rendezés érdeme, hogy a színészek — természetesen a kabaré viszonylag szűk határain belül — a korábbiaknál eredményesebben próbálkoznak meg a jellemábrázolással. És ez nem kizárólag a párt- és állami vezetők megszemélyesítőire, Csákányi Lászlóra, Dobránszky Zoltánra, Kazal Lászlóra, Szuhay Balázsra, Forgács Gábor,ra vonatkozik, hanem például Csala Zsuzsára,Lórán Lenkére, Kabos Lászlóra, Kibédi Ervinre, Kósa Aidrásra, Verebély Ivánra, Kahó Józsefre is. " Végül, hadd említsük meg, immár sokadszor, hogy érdemes volna újból kipróbálni: meddig lehet elmenni az irodalom értékeinek hasznosításában? Talán nem távozik csalódottan a közönség, ha a nagy klasszikusoknak — és az irodalom élő nagyságainak — néhány mulattató verse, prózája is elhangzik két hagyományos jelenet között. És ez még’ kísérletnek sem nevezhető, mert hőskorában —■ de később is — a kabaré az irodalmi ’ igényesség dolgában már kiállta , a próbát. Remélhetően a hozzáértőbb, új vezetés ennek a jó hagyománynak a föléleszté-sétől sem fog. Visszariadni. .' | Gábor István ' . | Kiss Attila rajza SZABAD SZOMBAT az ötnapos munkahét bevezetésével minden szombat délben 25 tételére az alábbi éttermeinkben: Nyugat étterem VI., Lenin körút 104. Opera étterem VI., Népköztársaság útja 44. Víg matróz étterem XIII., Szent István körút 16. Kassai söröző XIII., Rajk László utca 14., Pilvax étterem V., Pilvax köz 1—3. KIVÁLÓ MINŐSÉG. ELŐZÉKENY KISZOLGÁLÁS VÁRJUK ÖNT ÉS KEDVES CSALÁDJÁT! SZÍVESLÁTÁS - VENDÉGLÁTÁS BELVÁROSI VENDEGlATO VÁllaLAt