Magyar Nemzet, 1982. február (38. évfolyam, 27-50. szám)

1982-02-28 / 50. szám

4 — Doktoravatás volt szom­baton az Eötvös Loránd Tu­dományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ahol a dékánhelyettes kilencvennégy frissen diplomázott szakem­bert avatott. Közülük heten „summa cum laude”, negy­venkilencen „cum laude” és harmincnyolcan „rite” foko­zatot értek el. — Nyugdíjas otthonház épí­tését kezdik meg a Belváros­ban, ahol a lakosság csaknem harminchárom százaléka nyugdíjaskorú. Az új épület­ben száztizenegy garzonlakás, földszintjén hatvanszemélyes napközi otthon kap majd he­lyet. — Belvízőrség ügyel a ha­vazást követő olvadás miatt a csongrádi csapadékvizekre. Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság ügyelete kiterjed Tápé, Algyő, Kiszombor és Ferencszállás határára is, mely hazánk legmélyebben fekvő vidéke. Hét torkolati és nyolc átemelő szivattyú, valamint ásóval, lapáttal fölszerelt bri­gádok tisztogatják a csator­nákat.­­ Hetvenegy napot töltött el és sok érdekes kísérletet végzett az abháziai „havas” barlangban nyolc szovjet bar­­langkutató. Ezerháromszáz méter mélyen tizenhárom ki­lométeres utat tettek meg a föld alatt, ahol a bioritmu­suk úgy megváltozott, hogy negyven órán át is képesek voltak ébren maradni, dolgoz­ni. — Iskolaszínház címmel pályzatot hirdet a Népműve­lési Intézet arany- és ezüst­minősítésű, valamint a bírá­ló bizottság által megfelelő­nek ítélt színjátszócsoportok számára. Az együttesek prog­ramjukat a magyar és a vi­lágirodalomnak az iskolában oktatott alkotásaiból és az ezekhez kapcsolódó művekből állíthatják össze, amelyeket saját közönségük előtt már be­mutattak. A pályázatra már­cius 31-ig lehet jelentkezni a Népművelési Intézetben. A nyertesek között három első, négy második és öt harma­dik díjat osztanak ki.­­ — A Novosztyi (APN) szov­jet sajtóügynökség napját ren­dezik március 1-én, hétfőn, 17 órakor a Hegyvidéki Új Tükör Klubban. Az ankét ven­dégei Jurij Petrovics Akimov és Vágó Tibor főszerkesztők. Diavetítés, teakóstoló (Buda­pest XII., Böszörményi út 23— 25., tanácsépület). — A LOT lengyel légiköz­­lekedési vállalat március 1-től tovább bővíti menetrendszerű járatait. Ily módon Varsót a következő városokkal kötik majd össze légi járatok: Al­gír, Amszterdam, Berlin, Bécs, Budapest, Bukarest, Damasz­kusz, Genf, Isztambul, Kai­ró, Koppenhága, London, Mi­lánó, Montreal, Moszkva, Prá­ga, Párizs, Róma, Szófia, Stockholm, Tripoli, Zürich. A MALÉV újból közlekedteti bu­­dapest—varsó—leningrádi já­ratát. A Korfu-szigetét mutatják be hétfőn, délután fél 3-tól a Pataky István Művelődési Központ mun­katársai ■ diavetítéses előadáson a Tengerről tengerre című sorozat­­ból. — Menekülés közben elve­szítette pénztárcáját egy to­kiói rabló, miközben kassza­rablás után, futva távozott. Hátrahagyott véradókártyája révén azonosították. — Szathmári István, az Édes Anyanyelvünk szerkesz­tője várja a nyelvi tanács­kérőket, március 2-án, ked­den, 4 és 6 óra között a Lap­kiadó Vállalat olvasószolgála­tának helyiségében (Budapest VIII., Népszínház utca 24.). Válaszadás telefonon is, a 130-022-es számon.­­ A lottó kilencedik játék­hetén öttalálatos szelvény nem volt. Négy találatot 40 foga­dó ért el, nyereményük a nye­reményilleték levonása után egyenként 221 383 forint. Há­rom találata 4970 fogadónak volt, nyereményük egyenként 891 forint. A 185 329 kétta­­lálatos szelvényre egyenként 30 forintot fizetnek. — Tavaszi körutazás Svájcban címmel hangzik el diavetítéses előadás hétfőn, délután 6 órás kezdettel az I. kerületi Tanács Mű­velődési Házában. — Megújul a Várnegyed: márciusban hozzákezdenek csaknem százharminc lakóház külső és belső felújításához. A feladatot a fővárosi 1-es számú Építőipari Vállalat kapta, s a munkálatokkal 1985 végére kell elkészülnie.­­ Valóságos marihuanahá­­borút vív a kaliforniai rend­őrség az illegális marihuana­­termesztőkkel Észak-Kalifor­­nia hegyes, ritkán lakott, va­dászatra használt területein. A rendőrök helikopterekről, repülőgépekről pásztázzák vé­gig a vidéket, s szakembe­rek próbálják felfedezni a rend­szerint jól álcázott ül­tetvényeket, írja a Stern. Ha aztán sikerül egyre rábuk­kanni, a hatóság emberei meg­rohanják az ültetvényt, meg­semmisítik, s a tuladonoso­­kat letartóztatják. A múlt év­ben százhatvanezer illegális marihuanaültetvényt pusztítot­tak el, milliós üzleteket téve tönkre.­­ A Minden hétfőn régi magyar filmsikerek sorozatban március 1-én, hétfőn 16 és 18.15 órai kez­dettel a „2x2 néha öt” című, szí­nes, zenés film­vígjátékot vetítik a Szakszervezetek Fővárosi Művelő­dési Házában, Budapest, XI., Fe­hérvári út 47. — A dohányfogyasztás az orvosok figyelmeztetése és a magasabb adók ellenére az elmúlt évtizedben huszonhá­rom százalékkal nőtt az Eu­rópai Gazdasági Közösség or­szágaiban, jelentik Brüsszel­ből. A legtöbb cigarettát 1980- ban a görögök szívták el, fe­jenként 2720 darabot. Máso­dik helyen a britek állnak 2450 cigarettával. A legkeve­sebbet a dánok dohányoznak, itt fejenként az átlag 1630 szál cigaretta volt. A Bíróságtól kérte egy hat­vanéves férj házasságának ér­vénytelenítését amiatt, mivel három hónap teltével felfe­dezte, hogy a felesége férfi. Az igazságügyi szakértők sze­rint a „feleség” átalakulását hormonkezelés okozta. Alaba­­ma állam törvényei viszont nem ismerik az azonos ne­műek házasságát, így a sem­­mítő kérelmet elutasították azzal, hogy házasságkötés jo­gi szempontból amúgy sem történt.­­ Véletlenül beindított egy diktafont a magában ittasan motyogó betörő, Kenneth Pe­­verley 31 éves walesi férfi, akinek a hangját másnap a rendőrség a hangszalagról fel­ismerte és felfüggesztett bör­tönbüntetésre ítélte. — Horgászpercek című ro­vatunk a mai számunk he­lyett — kivételesen — a ked­den, március 2-án jelenik meg. — A világ legkarcsúbb de­rekát mondhatta magáénak Ethel Granger, aki harminc­­három centiméterével világre­korder volt A hölgy pénte­ken, 76 éves korában halt meg. — HALÁLOZÁS: Édesanyám, Halmos Gergelyné csendben eltá­vozott. Temetése március 2-án, kedden 13 órakor a Rákoskeresz­túri temetőben, (Kozma u. 6.) lesz.­­ — Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és sze­rették, hogy özv. Tenk Lászlóné sz. Koloson Margit 1982. február 17-én csendesen elhunyt. Drága halottunkat 1982. márc. 1-én, 13 órakor kísérjük utolsó útjára a Farkasréti temetőben. Gyászoló családja, X . Bujdosó Sándorné, Wesselényi Klára, február 20-án elhunyt. Bú­csúztatása március 3-án, fél 2 óra­kor lesz a Farkasréti temetőben. Bujdosó Sándor. X — Dr. Simon Dénes, (Bp.­n, Szőlő u. 78.) életének 64. évében 1982. II. 15-én elhunyt. Csendben eltemettük. A gyászoló család. X — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Bélle József, a Statisztikai Hivatal volt munkatársa, a MOM nyugdíjasa, életének 75. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása márc. 15-én, fél kilenckor lesz a Farkasréti temetőben. Gyászolják leányai: Amália, Ida, Zsuzsa, test­vérei, unokái, veje: Farkasfalvi Ottó és a többi rokona, ismerősei. Minden külön értesítés helyett. Sürgönyeim: Farkasfalvi Ottóné, 1139 Bp. Hajdú u. 14. II. 12. X — Tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy dr. Bogsch Istvánná, Gréti febr. 1-én elhunyt. Hamvasztás utáni bú­csúztatása márc. 4-én, fél 10 óra­kor lesz az Óbudai temetőben. Hűséges ápolója, Juriga Istvánná.­­ — Néhai Horváth Károly és Po­tyondi Júlianna lánya. Csornai Horváth Margit 77 éves korában csendesen elhunyt. Temetése már­cius 4-én 15 órakor lesz az Új köz­temetőben. Gyászolja családja, sze­rető gondozója Zeller Gusztávné. Mária hővér és mindannyian, akik szerettük és munkatársai voltunk. X — Szomorú szívvel­ értesítem mindazokat, akik ismerték és sze­rették, • hog­y drága jó férj­em Reichmann Henrik temetése már­cius 2-án.. kedden , fél. 10. .órakor lesz. (Kozma u.1 16.) !­­ ' X — Fájdalommal tudattuk, hogy dr. Major Gáborné, Mihalik Ka­talin, 1982. febr. 21-én elhunyt. Te­metése március 4-én, du. 3 órakor az Óbudai temetőben lesz.­­ — Megrendülve tudatjuk, hogy Pacséry Károly a Pesti Hazai Első Takarékpénztár volt cégvezetője, 1982. február 22-én, váratlanul el­hunyt. Temetése 1982. március 3- án, 14 órakor lesz a Farkasréti te­metőben. A gyászoló család. X — Köszönetnyilvánítás: Mind­azoknak, akik drága férjem. Tó­vári Béla elhunytával mély fáj­dalmamban osztoztak és­ velem éreztek, hálás köszönetet köldök. Tóvári Béláné, Szentendre, Fürdő u. 3. 2000. X — Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik édesapánk, Marton Dezső halálakor nagy fáj­dalmunkban részvétüket nyilvání­tották, utolsó útjára elkísérték. Lányai, X ESZMÉNYI BEOSZTOTTAK A TELEVÍZIÓ MŰSORA 1. műsor 8.03 Műsorismertetés 8.05 Tévétorna 8.10—9.15 Mindenki iskolája FF 9.40 Óvodások filmműsora 9.55 Hírek 10.00 A Föld titkai NSZK-filmsorozat 10.30—12.00 Vasárnapi gyerek NDK-játékfilm 14.02 Műsorismertetés 14.05 Furulyás Palkó Zenés mesejáték 15.15 Flamenco Dokumentumfilm 16.00 Műsorainkat ajánljuk 16.30 Magyar rövidfilmek 17.55 Lehet egy kérdéssel több? FF 18.35 A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.40 Tévétorna 19.00 A Hét 20.00 Hírek 20.05 Humphrey Bogart-sorozat Nem vagyunk angyalok. Amerikai film 21.45 Sporthírek FF 21.55 Az elítélt. Zenés tévé­film 22.30 Hírek 2. műsor 15.23 Műsorismertetés 15.25 Telesport FF 18.30 Az öcsényi hegy alatt. A pécsi körzeti stúdió népdalműsora FF 19.00 A Hét 20.00 Hírek 20.05 Alfréd Brendel Schubert műveiről 20.40 Új idők új dalai FF 21.00 Pororoca az Amazonason Japán film 21.40—23.25 Boccaccio 70 Olasz—francia film í­n KULCS ■ az ön KEZÉimn ! VMI! csak Hónom számoT HcuumcRmc! EOWCGEiA mCRCTRCnDIZCR Magyar Nemzet Vasárnap, 1982. február 23. A színházak heti műsora Erkel Színház: V: Sylvia (ifj. ea. de. 1), A walkü­r (Bérletszünet, 6) -J­ H: Bohémélet (Főisk. béri. X. 4. ea., 7) — K: Jövő V: Kékszakáll (K: A. béri. 6. ea., Jövő V. 12. béri. 5. ea., 7) — Sze: Lammer­­moori Lucia (B. béri. 5. ea., 7) — Cs: Magyar Állami Hangverseny­­zenekar (Tavaszi béri, Afi—1, A,TI—1. fél 8) — P: Tosca (D. béri. 5. ea., 7) — Szó: Szevillai borbély (ifj. IV. béri. 4. ea., de. 11), Hattyúk tava (5. béri. 5. ea., 7) — Jövő V: Szerelmi báj­ital (ifj. II. béri. 4. ea., de. 11). Nemzeti Színház: V, Cs, Jövő V: A szuzai menyegző (V. de. 11, 7) — V, K: Oresztész (V: Feln. béri. F. sor. 3. ea., K: Feln. béri. B. sor. 3. ea., 7) — H: A medikus (ifj. béri. I. sor. 2. ea., 7) — Szó, Szó: A konyha (7) — P: Háromgarasos opera (7) — Jövő V: Bánk bán (de. 11).Játékszínben: P: Halleluja (8). Katona József Színház: V, Cs: Komédiások (V: de. 11, Cs. 8), — V: Jövő V: Károlyi Gáspár vizso­­lyi bibliája (du. fél 3) — V, K, Szó: Boldogtalanok (V: fél 8. 7) — H: Thália szekerén (7) — Sze: Emigránsok (7) — P: Budapest— Orfeum (7) — Jövő V: Döglött ak­nák (fél 8). Várszínház: V, H, Sze: Csik­somlyói passió (7) — K: A vihar (7) — Cs: Én, Claudius (7) — P: Margarida asszony (7) — Szó: A tribádok éjszakája (7) — Jövő V: Naplemente előtt (7). Józsefvárosi Színház: V: Az em­berke (de. 11 és du. 3) — H: Há­ry János (7) — K: Akiért a ha­rang giling-galang (7) — Szó: A briliánsok szombatja (7) — Cs. V: Ezek a kísértetek! (7) — P: Szó: Bécsi gyors (P: bemutató, 7). Madách Színház: V: Szó, Jövő V: Sorsválasztók (V: du. fél 3, 7) — V: Cs: A makrancos hölgy (V: G. béri. fél 8, Cs: D. béri, 7) -H: Jövő V: Mégis, kinek az éle­te? (7, ül. du. fél 3) — K: Az ember tragédiája (7) — Szó: Pati­ka (7) — P: Régimódi történet (7) — Ódry Színpadon: Cs: Kései ta­lálkozás (8) — Budapesti Gyermek­színházban: H: Jövőre veled... (7) — Szó, Jövő V: A fösvény (7) — Egyetemi Színpadon: V, Szó, Jövő V: Jutalomjáték (V: du. fél 3, Jövő V: du. fél 3 is, 7) — K: Az öltözteti (7). Reflektor Színpad: V, Szó: Ámokfutó (8) — Jövő V: Válto­zatok egy témára (5), Búcsú vacso­ra (8) — Olimpia Moziban: V, Cs, Jövő V: Micimackó (de. 11, Cs. du. 3). Vígszínház: V: A 88. utca foglya (du. fél 3, a­ dec. 20-i jegy érv.), A sanda bohóc (fél 8) — H, K, Cs, P: Amadeus (H: Gombaszögi) F. b. 3. ea., K: Bródy S. b. 3. ea., Cs: Sajtóbemutató, P: Varsányi Irén b. 3. ea., 7) — Szó: Pop-fesz­tivál (7) — Szó: Vadászat (du. 4) — Szó, Jövő V: Forgatókönyv (7, ül. du. fél 3) — Jövő V: In Me­móriam c. I. (fél 8). Pesti Színház: V: Protestánsok (du. fél 3) — V. P: Deficit (V. fél 8, 7) — H. Cs: Az elefántember (7) 1­44 K— Szó, Jövő V: Kőműves Kelemen (K: Il^bgrl. 3..ea„ Szó: VI. bér­. ea„ .7, Jövő . VHJ^ b. 3. ea., du. fél 3) — Sze, Jövő V: Écsttus (T7 fii fél­ 8).­­ Mikroszkóp Színpad: V, K, Sze, P, Szó, Jövő V: Hogyan? To­vább!! (fél 9) — K, Sze, P: Zűr­­hajó (de. 10). Fővárosi Operettszínház: V: Ope­rettrészletek (de. 0). — V,­­Cs, P: Leányvásár (7) — H: Hamlet (a Szolnoki Színház vendégjátéka, 7) — K: Sze: Chicago (7) — Szó: János vitéz (du; fél 3) — Szó: V: Toledói szerelmesek (7, V: du; fél 3: zártkörű) — Jövő V: Nebáncs­­virág (7). Zsebszínház: Szó: ö­reg­ő (fél 8) — P: Lola Blau (fél 8) — Szó: Zsuzsanna és a vének (fél 8). Thália Színház: V: A hétfejű tündér (de.. H) — V, P, Szó: A pesti emberek (7) — H, K: A szent kísérlet (7) — Szó: A Mester és Margarita (7) —­ Cs: Jogászok (7) — Jövő V: A magyarországi fene­vad (du. fél 3), Csak semmi szen­záció! (7) — Stúdió: V, Cs,­ P, Szó: Miss Arizona (fél 8) — H, K: Ádám és Éva (fél 8). József Attila Színház; V, Jövő V: A négy süveg (de. 10) — V, H, Cs, P, Jövő V: Egy válás törté­nete (V: Radnóti 3. du. fél 3. H: B. . béri. 3., Cs: H. béri. 3. P: E. béri. 3. 7) — V, Szó, Jövő V: A csodák ... (Z, Jövő V. du. fél 3) K: Hálószoba komédia (7), Szó: Pajzán históriák (7) — Kaman.* színpadon: V: Szó, Jövő V: A cár­nő (7). Játékszín: H: Retro (7) — K: A Kaméliás hölgy (7) — Szó. Cs: A Vadkacsa (7) — P: Szó, Jövő V: Ágacska (du. 3, Jövő V: de. 11) Vigadó Kamaratermében: P­: Kedves hazug (8).­­ Radnóti Miklós Színpad: V: Himnusz — Ünnepi ügyelet (7) — H: P: Hirdetés — Litteratura — Fi­nom lelkek (7) — K, Cs: Az an-A­gyalarcú (7) — Szó: Botozgató (Bemutató: 7) — Szó: Szerelmes­­­kedések (du. 3 is) — Jövő V: Par­­lament gebinben (du. fél 3), Toldi (fél VB). Vidám Színpad: V, K, Sze, Csi, Szó, Jövő V: Meddig lehet elmen­ni? (V, Jövő V. du. fél 3, 7) — V, Jövő V: Maszlag (7) — H: Nyi­tott ablak (7) — P: Két férfi sakk­ban (7). Kis Színpad: P: Idefigyeljenek emberek (fél 8). Budapesti Gyermekszínház: V, Jövő V: Töklámpos (de. fél 11) — V, P, Szó: Látogató a végtelen­ből (du., 3) — K, Szó: Szépek szé­pe (du. 3) — Szó, Cs: Alice Cso­­daországban (du. 3) — Jövő V: Liliomfi (du. 3) — Stúdiószínpa­don: P: Profán ballada — Patt (7).Állami Bábszínház a Népköz-­ társaság útján: V: Gulliver Lili­.; putban (de. 11 és du. 4) — H: A Fából faragott királyfi — A cso­dálatos mandarin — Petruska (fél 8) — Szó, Cs. P: Háry János (du. 3) — Szó, Jövő V: Jeles napok (du. 4. V. de. 11 is.) — Jókai téren: V: A bűvös tűzszerszám (de. fél, 10 és fél 12) — K: Sze, Cs, P: Toldi (de. 10) — Szó (du. fél 3). Jövő V (de. fél 10 és fél 12); A két kicsi pingvin. Vendégjátékok: V. Jövő V: Já­nos vitéz (V: József Attila Műv. Központ: de. 10, Jövő V. II. ker. Műv. Központ: de. 10, Dózsa György Műv. Ház: du. 3) — V: Lu­das Matyi (II. kér. Műv. Központ: de. 10, Csepeli Műv. Otthon: du. 3) — Jövő V: Csipkerózsika (Ha­zai Fésűsfonó Műv. Ház: de. 10.). Ódry Színpad: V, K: Kényeske­­dők Képzelt beteg (du. 3, ill. 7) — P. Szó: Jövő V: Léni néni (du. 3). Multi Media Stúdió: V, H, P, Szó, Jövő V: Zodiac (fél 8) — Szó: Lézerofónia, fantasztikus fények (fél 8). Táncfórum a Budai Vigadóban: H: Balettek popzenére (7). Zeneakadémia: V: A Magyar Rá­dió és Televízió szimfonikus ze­nekara (MRT-matiné 4. de. 11). „Elindultam szép hazámból. . .*• C/4. hu. fél 4, Lux Erika hangver­senye (fél 6) — H: Jazz-hangver­­seny (Esti muzsika C/2. 7) — K: Tátrai-vonósnégyes (Tátrai-vonós­négyes (2. fél 8) — Cs: Moszkvai vonósnégyes (Vonós mesterbérlet 2*it&i & MÁV szim­foniku­­­sok (MÁV-bérlet A/5, fél 3)­­ Szó: „Elindultam szép . hazápibul. . D/4, és E/4, de. fél 11 és du. 4), Szendrey-Karper László gitárest­je (fél 8) Postás szimfonikus zene­kar (Remekművek 7. de. 11) — Jö­­vő V: „Elindultam szép hazárti­bul .. .” (F/4, du. fél 4) — Stra­­vinsky-est (Évszakok muzsikája 8. fél 8) — Kisterem: V: Redcliffe­­együttes (fél 8) P: Torma Gabriel­la, Davidov Szergej és az Éder­­vonósnégyes hangversenye (Téli kamaraestek B/3, fél 8) — Szó: Kurtág Márta zongoraestje (Zon­goramuzsika 4. fél 8). Pesti Vigadó: V: „Elindultam szép hazámból . . .” (B/4, de. fél 11). Körmendi Klára zongoraest­je ápr. 2-re halasztva — Szó: Kom­ály-est (Vigadó-bérlet 6. fél 8) — Jövő V: Némethy Attila zongo­raestje (Tavaszi zongoraestek 3. H fél 8). Fővárosi Nagycirkusz: egész hé­ten (kivéve K). Nemzetközi artis­taműsor (fél 8. P. Szó, V: du. fél 4 is. V: de. 10 is.). Rövid tartalom és szereplőlista a Pesti Műsorban. VÁLTOZÓAN FELHŐS, KISSÉ HŰVÖS IDŐ Kontinensünk nyugati, észak­­nyugati partvidékén óceáni lég­hullámok okoznak rendkívül vál­tozékony időjárást. A Norvég-ten­ger térségében orkán erejű szél tombol, és gyakran esik az eső. A Szovjetunió európai területének középső és északi vidékeit igen hideg, sarkvidéki eredetű levegő árasztotta el. Az erős, északi szél hófúvásokat okoz, és szórványo­san hózápor is kialakul. A Kárpát-medencében az időjá­rás alakításában döntő szerep jut a leszálló légmozgásoknak. Át­menetileg magas nyomású zóna alakul ki, így ma már sehol sem kell számottevő csapadékra szá­mítani. Hazánkban szombaton az ország nagy részén változóan felhős volt az ég, és néhány óráig több helyen sütött a nap. A keleti, északke­leti megyékben viszont borult idő volt, és főleg Borsodban és Sza­­bolcs-Szatmár megyében sokfelé havazott. A friss hó helyenként elérte a 10 centimétert. A hőmér­séklet csúcsértéke 0 és 5 fok kö­­zött alakult. A várható időjárás vasárnap estiel. Változóan felhős ég. Számottevő csapadék nélkül. Időnként még megélénkül az északi szél. A leg­magasabb nappali hőmérséklet: 1 és 6 fok között alakul. A Duna vízállása Budapestnél, szombaton 250 centiméter volt. Az 1982. február 28., 06 órára előre.jelzett európai időjárási helyzet Európai időjárási körkép 1982. február 28. Budapest felhős 4 Ankara szeles 12 Athén zápor 14 Belgrád párás 6 Berlin felhős 5 Bécs derült 5 Bukarest borult 3 Helsinki szeles —5 Kijev havazás —1 Koppenhága esős 7 Leningrád szeles —4 Lisszabon zápor 17 London esős 9 Macin*4 derült 15 Milánó ködös 8 Minszk felhős —1 Moszkva havazás —3 München ködös 2 Oslo borult 3 Párizs zápor 7 Prága párás 2 Róma esős 13 Stockholm havazás —1 Szófia borult 2 Varsó hózápor 0

Next