Magyar Nemzet, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-03 / 52. szám
8 Magyar Nemzet A TUDOMÁNY Garibaldi és Kelet-Európa „A TÖRTÉNETI ESEMÉNYEKET akkor értjük meg, ha rekonstruáljuk a kérdést, melyre a személyek történeti cselekvése a mindenkori válasz volt” — vallja Hans Georg Gadamer, a mai hermenautikának, a megértés művészetének teoretikusa, a Warheit und Methode-ban. Kíséreljük meg megkeresni azokat a feltehető kérdéseket, amelyek a kor megannyi európai régiójában Giuseppe Garibaldi tevékenységének a történeti-földrajzi környezettől és társadalmi közegtől függően többféleképpen értelmezhető igenlésében és alkalmazásában nyerte el a maga — nagyon is konkrét cselekedetekben testet öltött — válaszait. A kortárs Engels úgy látta, hogy „Olaszországnak Garibaldi személyében antik jellemű hőse támadt, aki csodákra volt képes és csodákat tett. Ezer szabadcsapatbelijével az egész Nápolyi Királyságot halomra döntötte, valóban egyesítette Olaszországot, és széttépte a bonapartei politika mesterséges szövevényét.” Kevés olyan ország vagy akár tartomány volt a XIX. századi Európában, ahol az Engels említette „csodatételnek” ne lett, volna érezhető visszhangja. Vagy inkább Garibaldi-mítoszról kell beszélnünk? Egy legendáról, amely nemegyszer valóságos, materialista erővé tudott válni? A garibaldizmus természetesen nem homogén fogalom, ahogyan a Garibaldi iránti csodálatnak, mint politikai állásfoglalásnak és belső, lélektani motivációnak még egyegy országon belül sem azonosak a gyökerei. A sokban az Appennini-félszigetéhez hasonló szociális struktúrájú pireneusi államokban, nem utolsósorban a társadalmi rend megvalósításáért küzdő forradalmárt látták Garibaldiban. A három részre szakított Lengyelországban elsősorban a nemzeti ügy harcosaként tisztelték; nemegyszer a vörösingesek vakmerősége adott ösztönzést az 1863—1864-ben valóságos garibalidista gerillataktikát folytató lengyel felkelők akcióinak megtervezéséhez. Angliában a különböző rétegeket megmozgató Garibaldi-szimpátiák sehol nem szerveztek olyan közös erőteret a társadalmi küzdelmek külön-külön csoportjai köré, mint a munkásság között. A tábornok tisztelői közé tartozó angol arisztokraták viszont már-már az egykori philhellén érzelmeket érezték feltolulni magukban. Magyarországra az 1850— 1960-as évek fordulójától kezdve több hullámban érkeztek a Giuseppe Garibaldiról szóló hírek. A marsalai partraszállás után néhány konzervatív kiadvány kivételével a tábornok nevét együttérzéssel visszhangozta a sajtó. A rokonszenv-magnyilvánulások egyik korántsem elszigetelt esetét jegyezték fel Kiskunhalason, ahol 1861 februárjában egy hetivásár alkalmával „Éljen Kossuth, éljen Garibaldi!”, felkiáltással tüntettek a hatóságok ellen. A könyvkereskedések legkeresettebb példányai közé tartozott ekkor a tábornok életrajza, például az Alexandre Dumas szerkesztette emlékirat. A kormányzat által támogatott Garibaldi-ellenes pamfletek viszont közmegvetésnek örvendtek. A MÚLT ÉVEK SORÁN a magyarországi Garibaldi-kép jó néhány változáson ment keresztül. Az 1866-os olasz— porosz—osztrák háború Bécs számára kedvezőtlen végkimenetele után megerősödtek a kiegyezés esélyei. Ennek megvalósulása nyomán pedig a Garibaldi-kultusz a politizáló magyar közvélemény jelentős része számára törvényszerűen átértékelődött. A korábban ereklyeként őrzött fényképekre, gipszből és bronzból készült szobraira mind kevesebben voltak büszkék a tulajdonosok közül. A Garibaldi-típusú példaképek helyett — ritkábban melléjük — ekkorra már Cavour, Bismarck, Disraeli, a hazai politikusok közül pedig Deák és Andrássy került. Kelet-Európa térségében talán az orosz birodalomban volt a legtovább tapasztalható az erős Garibaldi-kultusz; egészen az 1880-as évek közepéig megtaláljuk a nyomait. A lengyel, a magyar, a görög, a szerb, a román Garibaldiképtől eltérően ugyanis nem kapcsolódott olyan erős szálakkal a nemzeti történet egységmozgalmi törekvésének egyes vélt vagy valós elemeihez. A hatvanas években a tábornok személyében a cárizmus autokrata intézményrendszere adta korlátok szorításában élő egyetemi ifjúság, de a liberális reformok meglettebb korú hívei is a cselekvő, nyíltan lázító politikát folytató személységet látták, akivé ők maguk nem válhattak. Amikor azonban a hetvenes-nyolcvanas évek narodnyik forradalmárai a nyíltabb cselekvéshez — ezen belül az egyéni terror eszközéhez — folyamodtak, Garibaldiban már nem annyira a parlamenti szónokot, mint a dél-amerikai gerillvezért emelték magasra. A hatvanas évek oroszországi Garibaldi-képére visszatérve meg kell említeni azokat a különös híreket, amelyek a kortársak naplófeljegyzéseiben is, a cári titkosrendőrség évi helyzetjelentéseiben is vissza-visszatérnek. Eszerint az egész birodalomban, de főleg Dél-Oroszországban és Ukrajnában egy mindenható,a földosztó Garibaldov — vagy Garibalka — közeli megérkezéséről regéltek az obscsinai falugyűléseken. Még II. Sándor országának keleti végein is szenzációszámba mentek a tábornokról érkező hírek. Irkutszkban például szinte mindennap „lesték Garibaldit, a félszigetet, amelynek körvonalai egyre fényesebben, a szabadság fényében látszottak felragyogni” — írta Garibaldinak Mihail Bakunyin, nem sokkal szibériai száműzetéséből való szökését követően, amelyet egyébként ő maga is sokban a tábornokról érkező hírek hatására határozott el. AZ OROSZ CÁRI HATÓSÁGOK igyekeztek leszámolni a Garibaldi-kultusszal, azok a cári alattvalók pedig, akik beálltak a tábornok seregébe vagy huzamosabb ideig tartózkodtak a környezetében, a titkosrendőrségnél külön doszsziét érdemeltek ki, ezért sokan álnéven mentek Itáliába. Az oroszországi garibaldisták száma egyébként mintegy száz főre tehető. Jellegzetes képviselőjük az imént említett Bakunyin egyik testvére, aki odahaza liberális földbirtokos volt, de a szicíliai hadjáratról hozzá eljutó hírek annyira fellelkesítették, hogy elhatározta: ha rövid időre is, de vörös inget ölt. 1862-ben, amikor Garibaldi Aspromonténál súlyosan megsebesült, a Németországban tanuló orosz diákok néhány nap alatt akkora pénzösszeget gyűjtöttek, hogy a világhírű Pirogot sebészprofesszor Itáliába utazhatott, és gyors beavatkozásának köszönhetően a tábornok lábát nem kellett amputálni. Egy ilyen gyűjtési akciónak — noha nyilvánvalóan nemcsak forradalmárok szervezték — határozottan tüntetésjellege volt. Ebben az időben az Oroszországon kívüli ellenzék vezéralakja, Alekszandr Herzen is rendszeresen levelezett Garibaldival, akit 1854-ben ismert meg Londonban, s emlékirataiban gyönyörű portréban örökített meg. Olasz és szovjet levéltárakban nemrégiben olyan iratok, többek közt Herzen-levelek kerültek elő, amelynek fényében Herzen és Garibaldi 1863—1864 fordulóján az olasz és az orosz forradalmárok kapcsolatának szervezettebb formába rendezését tervezte. Az időpont azonban nem bizonyult ehhez megfelelőnek. Garibaldi befolyása hazájában a Marsala utáni napokhoz viszonyítva jócskán megcsappant, Oroszországban pedig éppen véget értek az úgynevezett első forradalmi szituáció évei. Kun Miklós A CSEMEGE AJÁNDÉKKOSÁR nemcsak a múlt tradícióit idézi a mában ... Gazdag tartalma, művészi összeállítása minden ünnepi alkalmat felejthetetlenné, emlékezetessé varázsol. AZ ÖN SIKERÉNEK TITKA: EGY CSEMEGE AJÁNDÉKKOSÁR! nőnapi ajándékösszeállítások S \ ÜNNEPI KÍNÁLATA | \ A CSEMEGE Yk0mA/5f6 Édesség és ajándék x\gUlU%£r SZAKÜZLETEKBEN! V273' t Nemzetközi tanácskozás 1982 az olasz kultúra és a történelmi tudat számára a nagy nemzeti hős, Giuseppe Garibaldi halálának centenáriuma. Az ezzel kapcsolatos országos ünnepségek már most elkezdődtek. Március 5. és 7. között rendezik meg Bergamóban a Garibaldi száz év elteltével című szimpoziont. A tanácskozás, amelyen neves olasz és külföldi szakemberek vesznek részt, az olasz hadvezér katonai pályájával svájci, amerikai tartózkodásával, a szabadkőművességhez, a szocialista eszmékhez fűződő kapcsolataival foglalkozik. Külön megvizsgálják a tanácskozás részvevői Garibaldi és Mazzeni, Cattaneo, Bakunyin és mások tevékenységének kölcsönhatását. A szinpozion részvevői között olyan előadók vannak, mint Giuseppe Arturo Colombo, Aroldo Berlini, Marc Vuilleumier, Pier Carlo Masini és Denis MacSmith. Az ülésszak magyar részvevője Kun Miklós, aki Garibaldi és Kelet-Európa címmel tart előadást. Az Ókortudományi Társulat ülése Két érdekes, újat hozó előadás hangzón el február 2t ban, penieuén, délután az MTA Okortudományi Társula tanait felolvasó ülesen. Hanti István akadémikus bevezető szavai után eiouo Steiger Kornél filozofiatörténész úgy elfelejtett Herakieitosz-terenek címmel tartott előadást, amely méltán váltott ki érdeklődést a szakemberek körében, hiszen az időszámítás előtti 500 körül élt epneszoszi görög filozófus műveiből egyetlen kötet sem maradt fenn, életéről is szinte semmit nem tudunk, csak százegynéhány — mások írásában fellelhető — töredék őrzi emlékét, gondolatait. Az előadás tárgya az a Hérakleitosz-idézet volt, amely Alexandriai Szent Kelemen Paidagogosz című munkája 111. könyvének első fejezetében fordul elő. A korai keresztény szerző az istenhez hasonlatos emberi életről — tehát az eredeti mondanivalótól független témáról — szólva így ír: „helyesen mondotta tehát Hérakleitosz: emberek istenek, istenek emberek, mert a logosz ugyanaz”. Steiger Kornél ismertette a Hérakleitosz-filológia véleményét, hogy ezt a helyet általában egy másik töredék változatának, parafrázisának tartják csupán, majd felsorakoztatta azokat az érveket, amelyekkel ezt az álláspontot alátámasztani szokás. Ezután szellemesen cáfolta ezeket a korábbi magyarázatokat — például: ha a töredék nem volna eredeti, akkor Kelemen, aki koiné nyelven írt, miért idézné azt óión alakban. Az előadó rámutatott arra, hogy a nyelvi archaizmusnak, az eredeti kifejezéseknek abban az időben idézőjelszerepük volt. Az előadó a továbbiakban nemcsak bizonyította a Kelemen-idézetként ismert Hérakleitosz-töredék valódiságát, hanem értelmezte is ezt a gondolatot: a régi görög filozófus kozmológiai tanításában az ellentétek egységét hirdeti. A logosz, „mint világtörvény és mint gondolkodás, közös princípiuma az isteneknek és az embereknek”. A másik előadást is (Maróth Miklós: Arisztotelész a szufizmusban nagy figyelem előzte meg, hiszen az a legjobb görög tudós utóéletének egy eddig ismeretlen vetületével foglalkozott. Az iszlámban ugyanis csak a filozófusok vallottak többnyire arisztoteliánus nézeteket, míg a teológusok többnyire újplatonikusoit vonait, a szufizmusbian nevezett iszlamimszukauan pedig korappan csak ujplaionikus, hermetikus es indiai hatást mutattak ki. Marom eddigi kuuuasai már igazolták azt a tértetetézett, hogy a gyakran orvosként praktizáló mozurusok lamtasaiba pultom esemeitet is veleszonek. Így — akárcsak az Ágoston hatását tükrözó európai arisztoteliánusok között — keleten sem beszélhetünk tiszta arisztotelizmusról. A fiatal kutató most arra vállalkozott, hogy az iszlám teológiában, sőt, éppen a szufizmusban mutasson fel arisztotelészi elemeket. Pedig mi sem álltávolabb Arisztotelésztől, mint a keleti gondolkodásnak ez a szélsőséges, területe. A szufizmusról már Gidziher is megállapította, hogy azt nem szabad lezárt rendszernek tekinteni. Rendkívül sok irányzatot és legalább négy nagyobb korszakot kell benne megkülönböztetnünk. Maróth Miklós előadásában az arab szufizmus intellektuális ágával foglalkozott, melyet a kői tő Ghazáli nevével szoktak fémjelezni. Az előadó Aviceimától a történetíró Ibn Kháldunig számos szerző misztikus művét vizsgálta meg, s ezekben a logikai szillogizmusnak, az akarat és a tudás felfogásának, az alaperényeknek és a mértékletes középárnak több jellegzetesen arisztotelészi gondolatára bukkant. Az500 körül élt Szukravardi még misztikus álmában is a nagy görög tudóst, „a bölcsesség imámját” látja. Mindez azt bizonyítja, hogy „számos szufi elmélkedését csakis az arisztotelészi rendszeren belül tudta elképzelni”. Az Ókortudományi Társulat ülése felszólalásokkal, majd rövid vitával zárult. —rt— Nőnap ■ V'rfS8 ■ 6 napja^.' ^ Sugárban?^ MOSÁS, VASALÁS, TAKARÍTÁS /PATYOUT, Hólesőivő/ Szerda, 1932. március 3. Magyar anatómiai atlasz világsikere A magyar tudományos szakirodalom termékei közül a hazai és külhoni hasznosítás, elismerés és megbecsülés tekintetében egyedülálló kategóriát képvisel a Kiss Ferenc (1889 —1966)—Szentágothai János által szerkesztett, a Medicina Könyvkiadó gondozásában készült háromkötetes alapmű: „Az ember anatómiájának atlasza”. Eddig nyolcvan kiadást ért el, és tizenöt nyelvre fordították le. Minden világnyelven többször is megjelent már: 1955-ben németül, 1959- ben oroszul, 1960-ban angolul, 1962-ben spanyolul. 1965- ban franciául, de svédül, kintiul, görögül vagy olaszul is — nem egy kiadása — hozzáférhető. Aktualitásat és korszerűségét jelzi hogy csak 1979-ben és 1980 ban kereken tíz kiadásban jelent meg, háromszor angolul, kétszer kétszer németül és franciául, egyszer,egyszer, pedig görögül, lengyelül és magyarul. Legtöbbször egyébként németül adták ki, pontosan harmincszor. E jellemző és szemléletes számadatok sorába kívánkozik továbbá, hogy az atlasz első kötetének megjelenése — 1946 — óta alig volt esztendő, hogy valamilyen nyelven újabb kiadást ne ért volna meg e munka. A könyvet méltán tartjuk tehát világsikernek és közönségsikernek egyaránt. Az orvosegyetemek világszerte tankönyvként, míg az anatómia, az emberi szervezet titkai iránt érdeklődők széles táborában kézikönyvként forgatják a szerzőpáros rövid idő alatt népszerűvé vált kiadványát. A nívhlá’ tánközliv, de jóval több is annál: ez az első önálló magyar anatómiai atlasz. Korábban sem a felső szintű orvosképzés, sem az ismeretterjesztés nem támaszkodhatott hazai (tan)könyvekre. Az atlasz három kötete nehéz időkben — 1946-tól 1951-ig — készült, és az ötvenes években még kétszer volt mód a kiadására. Drága és szép kiállítású könyvről van szó, amelynek előállítása is költséges, felkészültséget, rendkívüli igényeket támasztott. Ugyanakkor az atlasz ára nem tükrözhette a ráfordított erőfeszítéseket. A három kötet közül az első tárja fel a teljes emberi csontvázat, a csonttant, az ízület- és szalagtant, valamint az izmok anatómiáját Terjedelmében ez a kötet a legnagyobb: negyven íven közel háromszáz színes ábrát — köztük röntgenfotókat, fényképfelvételeket és grafikákat — talál benne az olvasó. Az ábrák törzsanyagát a budapesti és pécsi anatómiai gyűjtemények készítményeiről rajzoltatták a szerzők, számosat az addig megszokottól eltérő, az oktatás igényeinek megfelelőbb és szemléletesebb beállításban. A második kötet a zsigertant és a szív anatómiáját öleli fel, a harmadik kötet pedig az ér- és idegrendszert, valamint az érzékszerveket tartalmazza. A könyv kiadástörténetében kiemelkedő a negyedik megjelenés 1959-ben ugyanis — harmadik magyar kiadásként — a kötetet a szerzők lényegesen átdolgozták, az ábrákon javítottak. Sőt, az arányok növelése és jobb érzékeltetése kedvéért a könyvek formátuma is az előzőeknél jóval nagyobb lett. Az atlasz .joggal tartozik a magyar nyomdászat nagy sikerei közé, előállításában elsősorban az Akadémiai Nyomda szakértő kollektívája nyújtott nagy segítséget. A kötet — mely az azóta elhunyt Kiss Ferenc (és munkatársa, Zolnai Balázs), valamint Szentágothai János szerkesztésében készült — didaktikai, tankönyvelméleti szempontból is egyedül álló vállalkozás. Az anatómia oktatásában a kórbonctani és sebészeti stúdiumok jelentik mind az élő szervezettel, mind a humán tetemmel való közvetlen találkozásokat. Az ezekből leszűrődő tapasztalatok tekinthetők az anatómia legfontosabb ismeretszerzési forrásainak. Ugyanssatikor az atlasz főszerepet játszik az emberi szervezetről kialakuló ismeretek vizualitásában. Ezért a szerzők a munkát nem látták el sem magyarázattal, sem kísérőszöveggel. Ehelyett arra törekedtek, hogy a képi anyag a maga közvetlenségében épüljön be — elsősorban a medikus hallgató — ismeretanyagának rendszerébe. A kapcsolódó előadások tehát az anatómiai atlasz használatával együttesen segítik a tananyag bázisának elsajátítását. A Kiss Ferenc—Szentágothai János-féle anatómiai atlasz a magyar és egyetemes tudománytörténet klasszikus értéke, tankönyvírásunk egyik legsikeresebb vállalkozása, amely ugyanakkor a jövőben is az orvosképzés és az orvosi ismeretterjesztés alapvető kézikönyve marad. Szántó György Tibor MAGYAR TÁJAK ÉP MAGYAR IZEK KÖRÖSMENTI NAPOK a MARGITSZIGETI THERMAL SZÁLLODÁBAN 1982. március 3 — 14. között Kiszelyleves Sznyitkával Tejföllel ízesített zöldséges csontleves, vesevelő és forrázott lilahagyma betéttel. Lencsés galambsaláta Szeletelt galambmell lencsesalátával. Brinzás haluska Gomolyatúrós házimetélt, libatepertővel és tejföllel. Asztalfoglalás: 321-100