Magyar Nemzet, 1982. március (38. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-28 / 74. szám

4 — A KISZ központi bizott­ságának vörös vándorzászlaját eredményes munkájával nyer­te el a Diósgyőri Gépgyár KISZ-szervezete. A magas el­ismerést jelentő zászlót szom­baton a vállalat kultúrtermé­ben rendezett ünnepségen ad­ta át Nagy Sándor, a KISZ központi bizottság titkára. — Csapatzászló-átadási ün­nepséget rendezetek szomba­ton Győrött és Nagykanizsán. A Győr-Sopron megyei rend­őr-főkapitányság személyi ál­lományának a Győr megyei Állami Építőipari Vállalat kol­lektívája adományozott csa­patzászlót. Az ünnepségen részt vett és beszédet mondott Föl­­desi Jenő vezérőrnagy, bel­ügyminiszter-helyettes.­­ A nagykanizsai határ­kerületnek a Kőolaj- és Földgázbányá­szati Vállalat munkáskollek­­tívája adományozott csapat­­zászlót. Ebből az alkalomból került sor az újonc határőrök ünnepélyes eskütételére. A belügyminiszter képviseleté­ben Ábel László határőr ve­zérőrnagy mondott beszédet.­­ A bagdadi magyar hét befejeződött szombaton. A magyar árubemutatót több ez­ren keresték fel, közöttük az iraki kormány több tagja, va­lamint állami és magánválla­latok számos képviselője. Több magyar kiállító sikeres üzleti tárgyalásokat folytatott. — Húsvéti népszokásokról szól a vasárnap délután, 3 órakor kez­dődő folklór műsor, amelyet a Marcibányi téri művelődési köz­pont rendez. — Ecuadorba szállít ered­ményhirdető táblákat az Elektroimpex Külkereskedel­mi Vállalat a napokban aláírt szerződés értelmében. Az Elektroimpexnek ez az első exportüzlete a távoli dél-ame­rikai országgal. A csaknem négy és fél millió dollár érté­kű megállapodás alapján az első berendezéseket már a kö­vetkező néhány hónapban át­adja partnerének, s ezek az eredményjelzők az augusztusi úszó-világbajnokság színhe­lyein fognak működni.­­ Kubai napok kezdődtek szombaton Egerben, a Pano­ráma Szálloda és Vendéglátó Vállalat szervezésében. A meg­nyitó rendezvényre, amelyen a hazánkban tanuló kubai egyetemisták mutattak be mű­sort, Egerbe látogatott José Antonio Tabares, a Kubai Köztársaság budapesti nagy­követe.­­ Ifjúsági békedemonstrá­ció volt szombaton Salgótar­jánban, a bányász művelődési házban. A fiatalok, akik a nagygyűlésen családostól vet­tek részt, az Országos Béke­tanácshoz intézett táviratuk­ban adtak kifejezést tiltako­zásuknak az imperialista kö­rök fokozódó fegyverkezési hajszája ellen.­­ A francia televízió első csatornája péntek este Bartók Béla A kékszakállú herceg vá­ra című operáját sugározta. A koprodukcióban készült elő­adást Szinetár Miklós rendez­te, a szerepeket Sass Szilvia és Kovács Kolozs énekelte, a Londoni Filharmonikus Zene­kart Solti György vezényelte.­­ A Hegyvidéki Új Tükör Klub­ban március 29-én, hétfőn, 17 órakor ünnepi műsort rendeznek hazánk felszabadulása harminche­tedik évfordulója tiszteletére (Bu­dapest XII., Böszörményi út 23— 25., tanácsépület). — Kodály Zoltánná Péczely Sarolta dal- és áriaestjét ren­dezik meg március 29-én, hét­főn 19.30 órakor Komáromban a városi tanács dísztermében. — Az Operaház igazgatósága közli, hogy megbetegedések miatt ma délelőtt, 11 órakor, a Fai­­lon.—Oláh Gusztáv bérletben a Carmen helyett a Don Pasquale van műsoron. — Beszélgessünk a film­ről a Mi Újság klubban cím­mel vezet vitát Hegyi Gyula kritikus március 30-án öt óra­kor az Osvát utcai új Tükör Klubban. Vendégek: Bacsó Péter, Mészáros Márta és Szász Péter.­­ A tengerbe süllyedt Afri­ka keleti partvidékén egy la­katlan kis sziget, amely a ten­geri teknősbékák néhány rit­ka fajának legnagyobb fészek­rakó helyének számított. — Tartalékos hadkötelese­ket búcsúztattak ünnepélye­sen szombaton Salgótarján­ban, a József Attila Műve­lődési Központban. A honvé­delmi miniszter képviseleté­ben Tersztyenyák András ve­zérőrnagy mondott beszédet. — Három óra lesz az idő­számítási különbség Budapest és Moszkva között. Míg ha­zánk vasárnaptól áll át a nyá­ri időszámításra, a Szovjet­unióban ezt csak április 1-től vezetik be. A vonattal és repü­lőgéppel utazóknak tehát gon­dosan ellenőrizniük kell a me­netrendet ezekben a napok­ban. — Lottónyeremények. A Sportfogadási és Lottóigazga­tóság közlése szerint a 13. já­tékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 64 fogadónak volt, nyereményük egyenként 142 781 forint. 3 találata 8914 fogadónak volt, nyereményük egyenként 513 forint. A 2 talá­latos szelvények száma 257 770 darab, ezekre egyenként 22 fo­rintot fizetnek.­­ A szakmunkástanulók matematika és fizika tanul­mányi versenyének országos döntőjét szombaton rendezték meg Gödöllőn a 202. számú Madách Imre Szakmunkás­­képző Intézetben. Az országos verseny legjobbjai kül- és bel­földi utazásokon vehetnek részt. — Megérkeztek az első gó­lyák, s a Duna­—Tisza közén a Kiskunsági Nemzeti Park­ban és a Kisalföldön már el­foglalták fészküket. — Új magyar sertésfajtát nemesített ki a magyar állat­­tenyésztés. A magyar Lapály­sertés megkapta az illetékes bizottságtól a hivatalos fajta­­elismerést is. Az állományt, amely egyelőre csak nyolcszáz darabból áll, már tíz gazda­ságban tartják.­­ Erdő- és avartűzhöz kel­lett kivonulniuk több ízben is Heves megyében a hivatásos, illetve önkéntes tűzoltóknak. Pétervására és Bükkszenter­­zsébet között egy tizenöt éves fenyveserdő egyhektárnyi ré­szén égett le az aljnövényzet. Verpeléten a Kiskút-dűlő mel­letti erdőrészen mintegy hat­hektárnyi tölgyes és fenyves kapott lángra. Bükkszék hatá­rában pedig az erdő aljnövény­zete gyulladt ki. A tűzesetek legtöbbje felelőtlenségre ve­zethető vissza; a megyei tűz­­oltóparancsnokság ismételten kéri a lakosságot a tűzvédelmi előírások betartására. A Hegynek ütközött és le­zuhant pénteken a Kolumbiai Légitársaság egy Viscount tí­pusú repülőgépe Bogotától 360 kilométerre délre. A gép 22 utasa szörnyethalt. — Hócsuszamlás következ­tében tizenöt ember halt meg egy kis török faluban az or­szág északkeleti részén. Az Ararát lábánál levő kis falu­ban a lavina házakat döntött romba, s súlyos károkat oko­zott az állatállományban is. — A műholdakat a régészet segítésére is fel lehet hasz­­náln­i: a Szovjetunió által fel­­bocsátott Interkozmosz—Bul­gária 1300-as űrszonda jelen­leg ily módon vizsgálja Észak- Bulgáriában a trákok eddig fel nem tárt, hat temetkezé­si dombját. — HALÁLOZÁS, a gyászoló csa-lád mély fájdalommal tudatja, hogy özvegy fekete Gézáné szü­letett Praeger Friderika 1982. már­cius 23-án elhunyt. Temetése már­cius 31-én, szerdán, 11 órakor lesz a Rákoskeresztúri, Kozma utcai temetőben.­­ — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Nagy Béla ügyvéd, a Viziterv nyugalmazott jogtanácso­sa 1982. március 14-én, 81. évé­ben, rövid szenvedés után el­hunyt. Búcsúztatása 1982. ápri­lis 1-én, 11.30 órakor lesz a Far­kasréti temetőben. A gyászoló család. Lakcím: Budapest XII., Gébics utca 15.­­ — Mély fájdalommal értesítjük minden barátját, ismerősét, hogy Fábián Elemér március 19-én el­hunyt. Temetése április 13-án, fél 1 órakor lesz az Óbudai teme­tőben. Gyászoló család. X — Gál Róza 1982. március 17-én elhunyt. Temetése április­ 7-­án, fél 2 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemetőben. X — Felejthetetlen édesanyám, Ditróy Mórné született Makay Gabriella örökre eltávozott. Ham­­vasztás utáni búcsúztatása 1982. április 14-én, 11 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Gyászolják leánya, dr. Soltész Sándorné és testvére, született Makay Margit. Minden külön értesítés helyett.­­ — A legönfeláldozóbb édesanya, rokon és pedagógus. Fodor Ist­­vánné született Podhorszky Leona, rubindiplomás nyugalmazott ta­nárnő, a XII. kerületi iskoláit „Leona nénije” 90. évében elhunyt. Temetésére a Farkasréti temető­ben április 7-én, 10.30 órakor ke­rül sor. Dr. Fodor István: X — Szomorú szívvel tudatom, hogy szeretett anyósom, dr. Ker­tész Sándorné született Rotter Dó­ra március 25-én elhunyt. Teme­tése március 31-én, délután 2 óra­kor lesz a Rákoskeresztúri te­metőben (X., Kozma utca 6.). Búcsúzik menye, dr. Kertész Györgyné és a gyászoló csa­lád. X A TELEVÍZIÓ MŰSORA 1. műsor 7.53 Műsorismertetés 7.55 Tévétorna 8.00—9.00 Mindenki iskolája (FF) (Ism.) 9.30 Óvodások filmműsora 9.50 A Föld titkai NSZK-filmsorozat 10.20 Ahol tud segít... Őrségbéli krónikák 10.50 Hírek 10.55—12.15 Elektromos— VfL Günzburg Kupagyőztesek Európa Kupája 14.17 Műsorismertetés 14.20 Pécsi Sándor-sorozat Szent Péter esernyője Magyar—csehszlovák film 15.55 Vasas—Szpartak Kijev Bajnokcsapatok Európa Kupája 17.10 Nótaszó 17.30 Műsorainkat ajánljuk 17.55 Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (FF) 18.35 A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.40 Tévétorna 18.45 Esti mese 19.00 A HÉT 20.00 Hírek 20.05 A Waterlooi csata Vígjáték Lengyel Menyhért színművéből 21.35 Sporthírek 21.45 Amerigo Tót Portréfilma 22.20 Hírek 2. műsor 19.58 Műsorismertetés 20.00 Hírek * 20.05 Új idők új dalai (FF) 20.30 Alfred Brendel Schubert műveiről 21.20 A kisfilmek kedvelőinek 21.35—22.45 Tehetség Szovjet tévéfilmsorozat „Keressük a legjobb gépjárművezetőt — keressük a legjobb gyalogost” KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI VETÉLKEDŐ FŐDÍJ: egy személyautó. A helyezettekre 500 000 forint értékű vásárlási utalvány vár. Tesztkérdések az 3B3S RatBífeGP március 16-i és március 26-i számaiban, keltje a hírlapárusoktól. Magyar Nemzet Vasárnap, 1982. március 28. A színházak heti műsora Erkel Színház: V: Jövő V: Car­men (Failoni)—Oláh G. béri. 6. ea., de. 11, Jövő V: 12. béri. 6. ea., 7) — V: Kékszakáll (2. béri. 6. ea., 7) — H: Tosca (bérletszünet, 7) — K: Porgy és Bess (Nádasdy béri. 5. ea., 7) — Sze: Bejárt-balet­tek (Tóth A.—Rösler béri. 5. ea., 7) — Cs: Turandot (3. béri. 6. ea., 7) — P: Interbalett — záróest (Gyurkovics—Klemperer béri. 6. ea., 7) —■ Szó: A hattyúk tava (7) — Jövő V: Bánk bán (de. 11). Nemzeti Színház: V: Csongor és Tünde (de. 11) — V. H: Oresztész (7, H: Feln. béri. A. sor. 3. ea., 7) — K.. Szó: A medikus (7) — Szó: IV. Henrik I. rész. (7) — Cs: A szuzai menyegző (7) — P: Há­­romgarasos opera (Koldusopera, 7) — Jövő V: Bánk bán (7). Katona József Színház: V, Cs, P: Döglött aknák (du. fél 3, Cs, P: 7) — V: Jövő V: Két úr szol­gája (fél 8, Jövő V: 7) - H: Bol­dogtalanok (7) — K: Tarelkin ha­lála (7) — Sze: Emigránsok (7) — Károlyi Gáspár vizsolyi bibliája (Stúdióelőadás, éjjel 10) — Szó: Thália szekerén (7), Várszínház: V, P: A két árva (7) — H: Cs: Én, Claudius (7) — K: Jövő V: Naplemente előtt (7) — Szó: Csiksomlyói passió (7) — Szó: A vihar (7). Józsefvárosi Színház: V: Az emberke (de. 11 és du. 3) — H: egy pohár víz (7) — K: A brilián­sok szombatja (7) — Cs: Háry János (du. 3) — P: Jövő V: Bécsi gyors (7) — Szó: Akiért a harang giling-galang (7). Madách Színház: V: Az ember tragédiája (du. fél 3) — V: Cs, P: A csata (7) — H: Sorsválasztók (7) — K: Régimódi történet (7) — Szó: A meráni fiú (7) — Szó: A makrancos hölgy (V. bér­, 7) — Jövő V: Patika (du. fél 3) — Mégis, kinek az élete? (fél 8)­ — az Ódry Színpadon: V: Kései ta­lálkozás (8) — a Budapesti Gyer­mekszínházban: V, Cs, Szó, Jövő V: Jövőre veled ugyanitt (7) — H: A fösvény (7) — az Egyetemi Színpadon: V: Jövő V: Jutalom­játék (du. fél 3, Jövő V: 7) — P: Jövő V: Az öltöztető (7, Jövő V: du. fél 3). Reflektor Színpad: Cs: Ámokfu­tó (8) — Jövő V: Változatok egy témára (du. 5) — az Olimpia Mo­ziban: V: Jövő V: Micimackó (de. 11). Vígszínház: V: Poznani táncszín­ház (7) — H: Szó: Forgatókönyv (7) — K: A sanda bohóc (7) — Sze, P: Jövő V: Amadeus (Sze: Gábor Andor béri. 3. ea., P: Upor Tibor béri. 3. ea., 7, Jövő V: Góth Sándor béri. 3. fél 8) — Cs: Párizsi élet (7) — Szó: Vadászat (du. 4) — Megvetés (éjjel 10) — Jövő V: Pop­fesztivál (du. fél 3). Pesti Színház: V: Orfeusz alá­­száll (du. fél 3) — Deficit (fél 8) — H: Szó, Jövő V: Kőműves Ke­lemen (H: XVII. bér­. 3. ea., 7, Jövő V: XV. béri., 3. fél 8) — K, Cs: Platonov (7) — Szó: Macska­játék (7) — P: Az elefántember (7) *— Jövő V: Protestánsok, (du. fél 3). . Fővárosi­ Operettszínház: V, Szó, Jövő V : Mesebalett­­'(V. Jövő V: de. fél 11, Szó: du. fél 3) — V: Boccaccio (P: béri. 3. ea., 7) — H: K, Sze, Cs, P: Interbalett (H: Pécsi balett, K: NDK-balett, Sze: Román balett, Cs: Szovjet balett, 7) — P: Olasz balett (du. 5) — Szó: János vitéz (7) — Jövő V: Nebáncsvirág (7). Zsebszínház: K, Sze: Lola Blau (fél 8). Thália Színház: V: Jövő V: A hétfejű tündér (de. 11) — V: Éne­kek éneke (7) — H, K, Sze, Cs, P, Szó, Jövő V: Pesti emberek (H, Sze: G, K, Szó, Jövő V: Z, Cs, P: fél 7) — Stúdió: H, K, S*, Cs, P, Szó: Miss Arizona (fél ?). József Attila Színház: v, Jövő V: A négy süveg (Gyermekelő­adás, de. 10) — V, Cs: Hálószoba komédia (du. fél 3, Cs: 7) — Ér­demei elismerése mellett... (7) — K, Jövő V: Egy válás története (7, Jövő V, du. fél 3) — Szó, Jö­vő V: A csodák... (7) — P: Paj­zán históriák (7) — Szó: A kép­mutatók (7) — Kamaraszínpadon: V, Szó, Jövő V: A cárnő (7). Mikroszkóp Színpad: V, K, Szó, P, Szó, Jövő V: Hogyan? Tovább!! (fél 9). Radnóti Miklós Színpad: V: Szó­rakoztató mozaik (eszperantó elő­adás, du. ,3) — Csendesek a haj­nalok (eszperantó előadás, 7) —­­H: Kosztolányi-est (7) — Szó: Toldi (du. 3 és 7) — Cs: Hirdetés — Literatúra — Fi­nom lelkek (7) — P: Az an­gyalarcú (7) — Szó: Szerelmeske­dések (du. 3 és 7) — Jövő V: Par­lament gebinben (du. fél 3) — Egyperces novellák (fél 8). Vidám Színpad: V: Maszlag (du. fél 3) — V, H, K, Sze, Cs, P, Szó, Jövő V: Meddig lehet elmenni? (7, Jövő V: du. fél 3 is!) — Kis Színpad: V: örök randevú (fél 8) Játékszín: V: Ágacska (de. 11) — Sze, Szó: Siketfajd fészke (7). Szó: 8) — Cs, P: A vadkacsa (7) — Szó: Retro (du. 3) — a Pesti Vigadó Kamaratermében: V, Szó: A Világ Teremtése (de. fél 11, Szó: du. 3). Budapesti Gyermekszínház: V Jövő V: Töklámpás (de. fél 11) - V, K, Szó, Szó: Látogató a végte­lenből (du. 3) — Cs, P, Szó: Szé­pek szépe (du. 3. Szó: de. fél 11) — Jövő V: Liliomfi (du. 3) — Stú­dió: Szó, P: Profán ballada — Patt (7). Állami Bábszínház a Népköztár­saság útján: V: Az aranytollú madár (de. 11 és du. 4) — H: A fából faragott királyfi — Petruska (du. 6) — Szó, Cs, P: Jeles na­pok (du. 3) —­ Szó, Jövő V: Mis! Mókus vándorúton (du. 4, Jövő V: de. 11 és du. 4) — a Jókai té­ren: V: A bűvös tűzszerszám (de. fél 10 és fél 12) — K, Sze. Cs. P. Szó, Jövő V: Jancsi és Juliska (de. 10, Szó: du. fél 3, Jövő V: de. fél 10 és fél 12) — Vendégjátékok: V: Kópémesék (II. ker., Műv. Központban, de. 10) — Fehérlófia (Csepeli Műv. Otthonban, du. 3) — Jövő V: Piroska és a három kismalac (II. ker., Műv. Központ­ban, de. 10). Táncfórum a Budai Vigadóban V: Hivatásos és amatőr néptánc­­együttesek GALA-MŰSORA (du. 3) Ódry Színpad: H: Kényeskedők Képzelt beteg (7) — Szó: Láni né­ni (du. 3). MAFILM Stúdiószínház a Pest Vigadó Kamaratermében: V, H Jövő V: Drakula (éjjel fél 11). Egyetemi Színpad: V, Sze: Vesz­tőhely télen (este 9) — H: Ezred­vég — Irodalmi magazin (7) — K A Kormorán együttes koncertje (7) — Sze: Jean Vigo filmklub (fé­l) —■ Cs: Egyetemi filmtárlat (hu fél 6 és fél 8) — Szó: Harold Pin­tér: Tájkép (7). Korona Pódium: H, K: A nyu­gat-berlini Ka­barett Klimperkastel vendégjátéka (7) — Sze: Élő örök­ség (7). Multi Media Stúdió: V: Zodial (fél 8) — H: Galaktikus lézerkon­cert (fél 8) — Sze: Lézeretika (Be­mutató: fél 8). Zeneakadémia: V: A Magya Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekara (MRT-matiné 5. de. 11. fél 8) — H: Zene és tánc (Est . muzsika A/*., 7) — K: Postás szim­­fonik­us zenekar (Remekművek 8. fél 8) — Szó, Cs. Szó: Magya Állami hangversenyzenekar (Szó Vezényel: Ferencsi­k János 4., Cs Tavaszi bérlet­­C/l.­ Szó: Zeneka­ri estek szoc. brigádoknak 1., fé 8) —­ P: MÁV szimfonikusok (MÁV-bérl. A/6. fél 8) — Kisterem V: „Muzsikus Fórum 1982” (du fél 3) — P: Failoni Donatella zon­goraestje (Zongoramuzsika 6., fé 8). Pesti Vigadó: V: Nemzetköz Jazz-koncert (du. 5). — K André Michel Schul zongora­estje (fél 8) — P: Körmen­di Klára zongoraestje (Zon­goraestek 2. — Febr. 28-ról ha­lasztott hangverseny, fél 8). Budai Vigadó: P: Kovács Béli klarinétestje (Fúvós mesterbék­­e 2., fél 8). Mátyás-templom: V: MÁV szim­fonikusok (8) — P: Kárpáti Jó­zsef orgonaestje (8). Fővárosi Nagycirkusz: Egész hé­ten (Kivéve: Kedden szünnan) „Bűvös kör” (fél 8, P, Szó: du fél 4 is, V: de. 10 is, Cs: csal du: fél 4). Rövid tartalom és szereplőtiszt a Pesti Műsorban. ­ KELLEMES, TAVASZI IDŐ A ciklonok pályája egyelőre még mindig Északkelet-Európát érinti, így ott folytatódik az erő­sen felhős, szeles, több helyen csapadékos időjárás. A hőmérsék­let napközben általában nem éri el az 5 fokot sem. Nyugat- és Közép-Európában még a leszál­ló légmozgások határozzák meg az időjárást, így jobbára derült­ : napos az idő. A következő hu­szonnégy órában még jelentősebb változás nem várható a Kárpát-­­ medence időjárásában. Hazánkban szombaton napos, kellemes tavaszi idő alakult ki. A hőmérséklet napközben 16—20 fokig emelkedett. A várható időjárás vasárnap es­tig. Elsősorban északkeleten, és ke­leten időnként megnövekszik a felhőzet, de eső még nem vár­ható. A változó irányú szél meg­élénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap, 16—21 fok között várható. A Duna vízállása szombaton Bu­dapestnél 316 centiméter volt. Európai időjárási körkép Az 1982. március 28., 06 órára előrejelzett európai időjárási helyzet JL*. Meleg front a Esd JA Hideg front M Havazás _**. Okk­luzids front V Zápor­— Az áramlás iránya* IT Zivatar 1 K84 A Az alacsony nyomás középpontja X A magas nyomás középpontja 1982. március 28. Budapest napos 19 Ankara felhős 9 Athén napos 15 Belgrád napos 18 Berlin felhős 13 Bécs napos 18 Bukarest derült 16 Helsinki szeles 9 Kijev felhős 9 Koppenhága felhős 12 Leningrád szeles 7 Lisszabon felhős 18 London felhős 14 Madrid felhős 14 Milánó napos 17 Minszk felhős 9 Moszkva­­ szeles 4 München napos 14 Osló felhős 11 Párizs napos 18 Prága napos 15 Róma napos 17 Stockholm szeles 11 Szófia napos 11 Varsó­ felhős 12

Next