Magyar Nemzet, 1982. június (38. évfolyam, 126-151. szám)
1982-06-20 / 143. szám
VT*'”* 1 (Vasárnap, 1982. június 20. szirr-rxjz. Egymásra találtak Vásárhelyi vállalkozók? A fogadtatás nem volt egyértelmű , bár kétségkívül azok voltak többségben, akik örömmel, várakozással s reménykedve néztek az új lehetőségek elé. Természetesen ebbe a körbe tartoztak a rendeletek életre hívói és megalkotói. Helyeslően nyugtázta a dolgot a közvélemény is. Akik pedig úgy látták, most végre megnyílik előttük , az út eddig ki nem használt képességeik érvényesítésére, egyenesen lelkesedtek az új vállalkozási formákért. De voltak tamáskodók, aggodalmaskodók, s még akadékoskodók is: minek ide gazdasági munkaközösség, polgári jogi társaság, vagy bármi más? Csak arra lesznek jók, hogy az embereknek ne a munkájukon, a munkaköri kötelességeiken járjon az eszük. Majd mindenki maszek akar lenni, s akkor ki maradt a gyárakban? A kérdéseket gazdasági vezetők tették fel ilyen formában, s olyan is volt aki túlment a kérdésen: körlevélben igyekezett „lebeszélni’ beosztottait arról, hogy éljenek a kisvállalkozások nyújtotta lehetőségekkel. Amelyek első pillantásra valóban csak a vállalkozóknak előnyösek — annyiban, hogy dolgozhatnak és ezzel pénzt kereshetnek munkaidejükön túl is. A főállás szerinti munkáltatónak viszont jórészt csak annyi jut a dologból, hogy tudomásul veszi a tényeket. Meg persze aggódik, hogy mi lesz, ha a vállalkozóknak jól beüt az üzlet. Csak nem akarják majd főállásban csinálni?! Hiszen már így is olyan kevés itt az ember, s annyi a megoldatlan feladat. . . Nem bíztuk a véletlenre Hódmezővásárhelyen, a Metripond Mérleggyárban sem panaszkodnak létszámfeleslégről, s munka is van bőven. Egyes területeken még több is, mint amennyit meg tudnak csinálni — nem tűnhetett hát túl rokonszenvesnek a mérnököket, rajzolókat, fizikai munkásokat csábító lehetőség. Hiszen pont ezeken a területeken ismétlődtek a gondok: a tervezésben, a dokumentációk elkészítésében, a kísérleti gyártásban. S ha most az itt dolgozók még másfelé is kacsingatnak, akkor mi lesz? Hacsak ... Hacsak az emberek ambíciója, vállalkozói kedve és a vállalati „szűk keresztmetszetek” nem hozhatók összhangba. — A rendeletek megjelenését követően úgy döntött a vállalat vezetése, hogy a gazdasági munkaközösségek megalakulását nem bízzuk a véletlenre — mondja Kovács Ferenc, a mérleggyár gazdasági igazgatója. — A kezdeti viták, véleményegyeztetések után ugyanis elhatároztuk: dolgozóink elé tárjuk azokat a területeket, ahol véleményünk szerint úgy alakíthatnának kisvállalkozásokat, hogy azok megfeleljenek a vállalat érdekeinek is. A Metripondnál tehát nem ellenezték, nehezítették a vállalkozók dolgát, hanem segítették őket. A pártszervezet és a szakszervezet helyeselte az elképzeléseket, a jogi osztály tanácsadással, a megalakulás, a szerződéskötések kérdéseinek tisztázásával állt a vállalkozók mellé, a gyár vezetői pedig megbeszélésre hívta, őket: miben dolgozhatnának együtt? Ilyen feladatok pedig bőségesen akadtak: elektronikus mérlegrendszerek tervezése; mikroprocesszoros mérlegek tervezési és fejlesztési munkái; műszaki dokumentációk elkészítése; egyedi és kissorozatú termékek gyártása; szerszámok, célgépek tervezése és gyártása — s ezek csak kiragadott példák a számos lehetőség közül. Kell-e kalkuláció? Így aztán nem csoda, hogy a gyár és a vállalkozók egymásra találtak, s Hódmezővásárhelyen szinte gomba módra szaporodtak a gazdasági munkaközösségek: jelenleg nyolc működik a Metripondban. A rendeletek értelmében a tevékenységre utaló nevet is választottak maguknak: a Grafo- Coop műszaki rajzokat készít, a Mikrotek komplett tervek, vezérlések, hard-ware és software feladatok megoldására vállalkozik, az Univertiroi-ba tömörült húsz fizikai dolgozó gyártási feladatokat vállal, van még Processort, technomed — és így tovább A nyolc munkaközösség a gyár dolgozóinak mintegy hat százalékát foglalkoztatja. — Mindez természetesen számos kérdést, megoldandó problémát hozott magával — folytatja Kovács Ferenc. — Az egyik az volt, hogy a gazdasági munkaközösségek tagjai nem rendelkeznek a feladatok ellátásához szükséges eszközökkel, helyiségekkel, berendezésekkel, így ezeket a Metripond bocsátja rendelkezésükre Igen ám, de akkor mi legyen? Számoljunk fel bérleti díjat? Rájöttünk, hogy ez felesleges, mivel a munka befejeztével ugyanezt az öszszeget úgy is leszámláznák. Végül megállapodtunk, hogy csak a végzett munka ellenértékét fizetjük, ugyanakkor a gyári eszközök használatáért nem kérünk semmit. Ugyanilyen kérdés volt az is, mennyi legyen az a bizonyos ellenérték? A vállalat először azon az állásponton volt, hogy kalkulációt kérnek a munkaközösségektől, akik viszont azzal érveltek: tevékenységük vállalkozás, nem igényel részletes kalkulációt Ebben is született megállapodás: nincs szükség árverésre, részletezésre, viszont a gyár egy-egy feladat kiadása előtt több munkaközösségtől is kér ajánlatot — nemcsak a vásárhelyiektől, hanem a környéken, például Szegeden működőktől is —, s a legkedvezőbb feltételeket vállaló kapja a megbízást. (Ilyenre már volt példa is: az egyik munkát „elvitte” egy szegedi csapat.) Ez a cél , most nézzük az egyik legkényesebb kérdést: hogyanbiztosítható, hogy a munkaközösségek tagjai munkaidejükben a vállalati feladatokkal foglalkozzanak, s csak ezek elvégzése után fordítsák erejüket a külön vállalt munkákra? Nos, a fizikai dolgozóknál ez könnyen ellenőrizhető — részben a teljesítményszázalékok segítségével, részben pedig azáltal, hogy egy esztergályosnál mindenki látja, éppen mit esztergál. A szellemi munka esetében ez már kissé bonyolultabb, hiszen ki lát bele egy mérnök fejébe, melyik feladaton gondolkodik. A megoldást a bizalmi elvben és a vezetői felelősség megnövelésében találták meg Vásárhelyen: a közvetlen főnök látja legjobban, ki hogyan dolgozik, s ő a különmunkák esetében a vállalat részéről a szerződő partner is. Rábízták az egészet — s így „mellesleg” a középvezetők megtépázott tekintélyének növelése terén is léptek egyet előre. — Nehézségeket elsősorban olyankor tapasztaltunk, amikor a vállalkozók és a gyár hatáskörén kívül eső problémákat kellett megoldani — iszteltet meg tapasztalataival Kovács Ferenc. — A hivatalos ügyintézés szerintünk körülményes. A csgbélyegzés, az aláírások hitelesítése, a különböző formaságok sok-sok utánajárást igényelnek Véleményünk szerint helyes lenne a jövőben a vállalati jogsegélyszolgálatot is az ilyen feladatok megoldásába, a társasági szerződések elkészítésébe bekapcsolni, mert ez nagyban meggyorsíthatná, s megkönynyíthetné a gazdasági munkaközösségek megalakulását, működését. Az alakulás nehézségein végül is túl vannak a vásárhelyi vállalkozók. Némiképp természetes is hogy ez nem ment simán, hiszen, mint azt az egyik fejlesztőmérnök, maga is munkaközösségi tag, elmondta, a tanácsi dolgozók is csak azokat a közlönyöket ismerték, amiket a vállalkozni szándékozók. A lényeg az, hogy már működnek , s a gyár vezetői sokat várnak ettől a lehetőségtől. Eddig mintegy nyolcszázezer forint értékű munkára kötöttek szerződést a gazdasági munkaközösségekkel, s ettől kettő, kettő és fél millió forintnyi produktumot várnak. Ennél lényegesebbnek tartják azonban, hogy a munkaközösségek tevékenysége segítséget nyújthat olyan szűk kereszetmetszetek, kapacitáshiányok felszámolásához, amelyek korábban jóval nagyobb üzleti lehetőségektől ütötték el a mérleggyárat. Erre Kövesdi Gyula kereskedelmi főosztályvezető mondott példát: — Gyakran fordult elő, hogy ajánlatkéréseket, esetleg kedvező üzleteket azért utasítottunk vissza, mert azok az átlagostól eltérő, s így külön szellemi ráfordítást igénylő feladatokat tartalmaztak. Most azt tervezzük, hogy minden ilyen, első latásra nem megoldható feladatot megnézetünk a gazdasági munkaközösségekkel, nem tudnak-e mégis valami megoldást találni? Ha igen, azzal saját magunknak is, s a gyárnak is hasznot hoznak. Nos, ez a vállalkozások célja! Weyer Béla MEGNYÍLT ^FV a Városligetben, a Szépművészeti Múzeum ^F_ mögötti BAGOLYVAR ^ ÉTTEREM ^ JAPÁNKERT ^ FAGYLALTOZÓ erdélyi ételkülönlegességek, fagylalt- és parféspecialtások. Hangulatos környezet, mértéktartó árak. SPECIALITÁSAINK KÖZÜL NÉHÁNY: KÁPOSZTÁS BABLEVES. SZÉKELY FÜSTÖLT CSÜLÖK, ^B TÁRKONYOS SERTÉSBORDA. Nyitva tartás: 10 órától 21 óráig. 4^^ Asztalfoglalás: 221-002, 113-550. ~M. Budapest XIV., Állatkerti út 2. MEGKÖZELÍTHETŐ: a 72-es és a 75-ös trolibusszal. Magyar Nemzet Feltételezések helyett Falbontás „KÉTFELŐL kell a falat bontani!”, már-már szállóigévé vált Péli Tamás cigányfestőnek e mondata, ami néhány esztendővel ezelőtt ,egy portré- filmben bukott ki a száján. Ha úgy tetszik, segély-kiáltás- ként is értelmezhetők szavai: a beolvadást, alkalmazkodást követelő közhangulathoz emberi, előítéletektől mentes befogadó közegért perelt. Mert a falat kétfelől kell bontani, s bizonyos, hogy a cigányság helyzete a nehezebb. Szándéka szerint bizonyára a fal innenső felének a bontása volt a célja, annak a tudományos ülésnek is, amit a Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság dél-magyarországi szekciója, valamint a Ráckevei Járási Hivatal szakorvosi rendelője szervezett nemrég Szegeden. „A hátrányos helyzetű cigánylakosság szociális és egészségügyi helyzetének” vitájára invitálták az érdeklődőket. Ám a tudományos ülés végül is kevéssé szolgálta a falbontást. Talán a tudományos tanácskozás helyett inkább tapasztalatcserét kellett volna mondani. Bizonyára kevesebb csalódás éri a részvevőket. Természetesen a tanácskozás bármifajta jelzője a tényen nem sokat változtat: az előítéletek és tévképzetek mélyen, sokszor tudattalanul munkálnak. DE MENJÜNK csak sorjában, hisz az eszmecsere higgadt számvetéssel indult. Kozákné Keszei Vera, a Minisztertanács tárcaközi koordinációs bizottságának titkára önmagukért beszélő tényeket sorolt. Mindenekelőtt azt próbálta megértetni, hogy az elmúlt két évtized során hatalmas változásokat élt meg a 360 ezres lélekszámú magyarországi cigánylakosság, s e változás közben nagymértékben differenciálódott is. Néhány adat: 1961-ben a cigánylakosság hetven százaléka emberhez méltatlan körülmények között élt, a munkaviszonyban állók aránya harminc százalék volt. A túlnyomó többség analfabétaként vagy félanalfabétaként élte életét, a gyerekek alig több mint egytizede jutott el a felsőtagozatos osztályokba, a nyolc általánost két-három százalékuk végezte el. Ugyanezek a mutatók a nyolcvanas évek elején, a cigány férfiak körében a foglalkoztatottság szinte teljesnek mondható, elsősorban az építőiparban dolgoznak, de számuk a mezőgazdaságban is gyarapszik. A cigánynők csaknem fele szintén munkavállalóvá lett. A kedvezményes állami lakásépítésihitelt 18 ezer család vette (vehette, mert teljesítette a feltételeket!) igénybe, s ugyanennyi család saját erejéből szabadult ki a putritelepekről. A cigánygyerekek beiskolázási aránya majdnem azonos az országos átlaggal, s az iskolások negyven százaléka a tanköteles koron belül fejezi be az általános iskolát, többen a középiskolákba is bejutnak, vagy szakmát tanulnak. E VÁLTOZÁSt mindenképpen történelminek kell tekintenünk, még akkor is, ha a hátrányok nem nagyon csökkentek — mondta Kozákné Keszei Vera, hiszen ..a teljes beilleszkedésről majd csak akkor beszélhetünk, ha a cigányok a társadalmi munkamegosztásban is olyan differenciáltan vesznek részt, mint a nem cigányok”. S erről ma szó sincs. 1982-ben még mindig ötvenezer cigány él putriban. Az országos átlagtól meszsze elmaradva, a cigánygyerekeknek több mint a fele nem végzi el az általános iskolát, aminek feltételezhetően egyik döntő oka, hogy a magyarországi cigányok egyharmadának nem magyar az anyanyelve. A társadalmi és kulturális elmaradottság tehát le nem tagadható tény, s ez az elmaradottság igaz a cigányság egészségügyi helyzetére is. Átfogó kutatások híján azonban sok esetben csak feltételezésekre lehet hagyatkozni, ezért feltétlenül üdvözlendő kezdeményezés volt e tanácskozás összehívása. A részeredményekből levonható következtetésekkel azonban nagyon csínján kell bánni — figyelmeztette a hallgatóságot a koordinációs bizottság titkára, mert például a cigánynyelv és az etnikumvizsgálatok sorául több esetben is előfordult, holott némely kutatók a szociokulturális hátrányokat etnikai sajátosságként tüntették fel, öszszekeverve okot és okozatot. Hogy az óvatosságra intésnek alapja volt, azt a tanácskozás további menete — sajnos — igazolta. Az ülésen orvosok, egészségügyi gondozók, tanácsi alkalmazottak — olyan emberek, akik foglalkozásuk során valamilyen módon kapcsolatba kerültek a cigánysággal, feladatuk a hátrányok csökkentése — mondták el tapasztalataikat, véleményüket, ismertették a különböző szempontok szerint összeállított, s többnyire nem egységesen értelmezett felmérési eredményeket. Volt persze több, valóban tudományos kritériumok alapján végzett vizsgálat. Az egyik például Szabolcs-Szatmár megyében készült: a cigány fiatalok körében négyszer annyi a katonai szolgálatra alkalmatlanok aránya, mint a nem cigány fiataloknál. Ennek oka a vizsgálatot vezető orvos szerint feltételezhetően az életmódban, a szociális körülmények elmaradottságában keresendő. Több vizsgálat és felmérés ismertetésekor viszont egyértelműen kiderült, hogy ha a cigányság életében változások történnek , javulnak mondjuk a lakáskörülmények, egészségesebbé válik a táplálkozás —, akkor az egészségügyi mutatók is rohamos javulást jeleznek. Azonban igen sok előadó vont le messzemenő következtetéseket mindenfajta bizonyítás nélkül, elszigetelt tapasztalatokra hagyatkozva és hivatkozva. S noha feltehetően igaz, hogy például a csecsemőotthonokban sok a cigánygyerek, hogy a csecsemőhalálozás a cigányok között az országos átlagnál szignifikánsan nagyobb, az okok feltárásával az előadások adósak maradtak. Igaz, nem is nagyon tehettek másként. Öt perc alatt ugyanis nehéz lett volna minderről szót ejteni. Márpedig csak ennyi idő állt a felkért hozzászólók rendelkezésére. Hiba volt egy napra sűríteni a tanácskozást, ráadásul az elhangzott 24 beszámoló utánra még vitát is tervezni — ez a felszínesség veszélye nélkül nehezen volt megvalósítható. Talán éppen ezért nincs is mit csodálkozni azon, hogy a szegedi tanácskozás az egészségügyi problémák — a hátrányos helyzet — megtárgyalása’ helyett lassan-lassanátcsúszott az előítéletek szabdalta társadalompolitikai kérdésekhez. Jelzés persze ez is, közös dolgaink tisztázatlanságának, megoldatlanságának bizonyítéka. A KEDÉLYEKET először Kiszely István antropológusnak a cigányság történetéről és embertanáról tartott — húszperces — előadása kavarta fel. Ő ugyanis a cigányok északindiai származásáról szólva azt mondta, hogya magyarságtól testi stigmáiban elütő népnek, a cigányságnak nem volt elegendő két-háromszáz esztendő a beilleszkedéshez. Türelemre van tehát szükség, mert a cigányság genetikai sajátosságai csak 30—40 nemzedék alatt változnak valamit. Ez a megállapítás a genetika vagy az antropológia szempontjából minden bizonnyal igaz lehet. A napi gyakorlatra való lefordítása azonban félreértelmezéseket szülhet. Hiszen a cigányságnak nem testi jegyeiben, haj- vagy bőrszínében kell a magyar társadalomhoz, a magyar társadalomba idomulnia. Az életmód, a szociális hátrányok behozásához viszont nincs szüksége soktíz nemzedéknyi időre. Bár az elmúlt néhány évtized természetesen kevésnek bizonyult, s valószínű, hogy a következő pár évtized is kevés lesz. A szegedi tanácskozáson azonban a két dolog összekeveredett. „Minden kisebbség sorsa a beolvadás, ezt a cigányoknak is tudomásul kell venniük" — jelentette ki valaki magabiztosan. Eltekintve attól, hogy ez történetileg sem igaz, ma a cigányság beillesz-' kedésének nem az asszimiláció az egyetlen útja. Az erről folyó vita az elmúlt esztendőkben többször és több helyütt is fellángolt. S most az egészségügyi tanácskozás ürügyén ismét csak ez a disputa került — gondolom, a szervezők előzetes számítása ellenére —a középpontba. És sajnos megint a türelmetlen, a már-már azonnali behódolást követelők hangja szólt hangosabban. Pedig a megfontolásra méltóbb és csendesebb szóra kellett volna inkább figyelni: „A gyors mobilizációs folyamatot, amin a cigányság az elmúlt két évtized alatt keresztül esett, még nyomon követni is nehéz, nemhogy átélni, átszenvedni, alkalmazkodni hozzá. Ne feledjük: a változások közepette a cigányság óhatatlanul közösséget vesztett. Ne kívánjuk hát tőle, hogy most még önmagát is megtagadja.” Murányi Gábor \ M\(i\'K NEMZET olvasósynkája fának 110*4 Budapest "*nb u. 60. Foendóorás: Inai tanácsadás-Hétfőn 14 —16 'w-din 14 —16 Fémeken 13—14.30 Énitkr/nk tanácsadó ia • 'Unden hó eNó é* utolsó remekén 16 — N 30 Kötédekü bejelentés-k:•sötöplökön .5.30 — 11.38