Magyar Nemzet, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-06 / 156. szám
Kedd, 1982. július 6. Tanya eladó! Mintha vizes lenne előttünk az országút. Pedig rekkenő a hőség, sehol egy felhő, csak a pára vibrál a nap sugaraiban. És ahogy egy tócsához érünk, kámforrá lesz hirtelen, hogy százötven méterrel odébb megpillantsuk a következő délibábot. Kecskemét után, a homokba fulladó országút mentén, egy vastag törzsű jegenyére táblát akasztottak, hogy hirdesse minden arra járónak: TANYA ELADÓ! Befordulunk a földútra, a hepehupák között egy tengelytörést kockáztatunk A tanya épületének piszkosfehérje belemosódik a repce és a dudva sárgájába, zöldjébe. Impreszszionista tónusok homályosodnak előttünk, csak ahogy közelebb érünk, változik át a pillanat felszínes benyomása a nyers realizmusba. Omladozó vályogfalak, meszelt bőrük alól kilóg a sárba dagasztott törek. Az udvart fölverte a csalán, a nap laposan süt már, csendesen világítja meg az épületeket. A repceföld felől édes-olajos szag terpeszkedik szét. — Nézzünk körül. — Van itt egyáltalán valaki? — kérdezi csak úgy magától. — Van itt valaki? — ismétli meg most már hangosabban. — Dudálj! — javasolja hirtelen — nem szeretném, ha egy kutya megkergetne. Hosszasan tülkölök, ember neszezését nem hallani, csak az ólba zárt disznók izgatott röfögését. A szomszéd tanyán, lenet vagy öt kőhajításnyi, mozgás támad. Két-három alak, fordul a hang irányába. — Menjünk át — mondom —, hátha tudnak valamit a gazdáról. J. hosszasan mereng a távolba, ráérősen karba teszi kezét. — Már jönnek — mondja csendesen. Lassú, imbolygó léptekkel egy férfi közeleg a repceföldön. Időnként lehajol, tép egy marékkal a repce között levő dudvából. Inge szabadon lebeg, mintha szárnya nőtt volna hirtelen. Egyre jobban kivehetők a vonásai. Őszes borosta lyuggatta ki cserzett bőrét. — Jóóóó napoot kííiíváááánok! — kántálja elnyújtva, és mar tolja is előre a kezét. Lekezelünk, hirtelen mellbe vág a belőle előgőzölgő nova. — A tanya a magáé? — Neeeem ... — mondja a férfi és imbolygó testen a feje egy másik pálya elipszisén mozog tovább. Savószínű tekintete mozdulatlan, mint a befagyott tó. Sohasem láttam még ilyen szemet, ilyen tekintetet. — Mennyiért adják? — Hatvan a vége — mondja a férfi és látszik rajta, neki mindegy, mennyi az eleje és mennyi a vége. — Az Imre ezt mondta. — Az Imre ... — A Szeelvaaamimre — mondja egy szuszra az érthetetlen nevet —, Békésszentandrááááson megtalálhatjááák, Rákóczi utcában, ja ... de nincs otthon. — Körbenézhetünk? — Tessssék — mondja a férfi és előremegy, hogy a dudvát a disznóknak szórja. Állunk az udvarban. Szemben a kút. Balra a ház, kicsinyke ablakán nyirkos hűvös árad ki. Leselkedünk befelé az ablakon, amikor a férfi az udvarra engedi a disznókat, és előre int. — Nézzék meg a házat. Megy, mutatni az utat. A nyári konyhában dohos szag löki tovább az embert. A szobaasztalon vaj és szalonna avasodik. A levegőt kavarva fölzavarjuk a legyeket. Jobbra fordulok, hogy bekukkantsak a kisszobába, de az ember elém áll. — Ott én lakok! — mondja szégyenkezve, és vékony testével próbálja eltakarni a földre tett nyavalyás matracot, a szerencsétlen dumnát. — Ezt nézzék! — mondja lelkendezve és előre lép — most csinálta meg az Imre a szobát. — Rázza a kilincset, de az ajtó zárva. — Ejnye Imre — csörgeti tovább a kilincset — hogy a franc essen beléd! — mond a a kilincsnek. — Miért zártad be, Imre? — kérdezi fájdalmasan, mintha ezzel bizodalmát árulta volna el Imre. — Hát ott van ni —kök dühödt tehetetlenséggel az üvegen keresztül a szobára. — Most lett készen, nemrég — mutatja a csupasz falakat. Végre ismét az udvaron vagyunk. — Hej, Imre, Imre — csóválja fejét a férfi és még mindig nem tud megbocsátani a másiknak a zárt ajtó miatt. — Voltak már Imrénél? — kérdezi, de meg sem várja a választ —, oda van Soltvadkerten. — Minek? — A szőlőbe. Solt a munka. Két hold szőlő. Ezt is azért adja el. Aztán én is lemegyek Soltvadkertbe. Ja .... van ott munka elég. — Mit fizet az Imre magának ? — Jó haver ő nekem — mondja védekezőin a férfi, mintha megrémült volna szavaitól. — Száz forint és teljes ellátás naponta — hadonászik inas kezével. — De úgy értsék, hogy ebben az utolsó szál cigaretta is benne van. — És a bor... — Ja . .. — ingatja a fejét, hiszen ez magától értetődő. — Benzin nélkül a motor sem megy, igaz-e? — mondja önmagát bátorítva és igazolva is. — Hány litert iszik meg naponta ? — Kettőt — mondja a férfi, ezzel mintha eszébe juttattuk volna, mi is hiányzik életéből. A nyári konyha felé térül, pettyes bögrével fordul, amit nehéz, lila borral csurig tölt. Remeg a keze, remeg a bögre is, vihar támad benne, de azért a borból egy csepp nem sok, annyi sem megy pocsékba a földre. Lehunyt szemmel nagyot kortyol, és amikor az első húzás végigáramlik testében, megborzong. Mintha ostorral ütöttek volna végig rajta. Kiélvezte az alkohol minden cseppjének mámorát, végre itthagyhatja azt az átkozott, nyavalyás világot, ha nem is egyszer s mindenkorra, de a delírium örökkévalóságának másodpercére. — A múltkor is idejön az Imre — mondja a férfi még mindig csukott szemmel. — Hogy az isten...! Nyolc kocsival. Aztán az Imre elment, mondta, pakoljam le a zsákokat, és rakjam meg a kocsit. Na, mondom, hogy az anyád...! Nem fogsz ki rajtam — és a férfi nagynehezen fölnyitja mázsás pilláit. Nyelve szárazon és tehetetlenül forog a szájában. Nyúlszájú vigyor ragad ajkára, és ahogy beleerősít szavaival, megremeg a teste. — Csak azértis megcsinálom ... összeszorítottam a fogam. Lepakoltam a tápot. Aztán a többi zsákot vissza. Reggeltől estig. Nem ittam egy kortyot sem, nem is ettem. Cigarettára sem volt időm. Hogy a rohadás essen beléd, Imre! Jól van — mondja fenyegetőzve a férfi — még számolunk. — És látszik rajta, már régóta nem velünk beszél, hallucinációjában Imrével perel... — Csöpögött a víz a hajamból — mondja és megmarkolja sörényét. Előrerántja fejét, és szaporán tépkedi haját, mintha libatoll lenne. Hogy előrehajol, inge függönyként félrelebben. Bordás izmai kidomborodnak bőre alól, ahogy a kukoricacsövek is a zsákban. Mögöttük sötét, lila foltok válnak láthatóvá. A férfi észreveszi a kérdést a szememben. — Meleg volt — meséli. — Megraktam a nyolc kocsit. De az anyádat, Imre, nem hagytál itt ételt. A kenyér már penészes volt, mondom, az ember csak nem ehet penészes kenyeret. A disznóknak adtam. Megfőztem vagy négy tojást, és azt ettem. Rögtön ki is ütött a karomon, az oldalamon. — A tojás...??? — Tudom én aztat — mondja a férfi. — A sógorom orvos. Ő mondta meg az anyámnak is, hogy rákos. Elhallgatunk. A halál nagy űr, s ahogy így letelepedett közénk, jobb nem beszélni róla. — Azóta vagyok én olyan tingli-tangli ember — töri meg a csöndet, és hosszú rókafejével a levegőbe bök. — Mikor halt meg az anyja? — Hatvankilenc esztendős korában. Négy éve. Pedig vittem én még szanatóriumokba is, de semmit sem érnek azok. Csak a pénzt nyelik. Megmondta a sógor is. Aztán kijöttem a tanyára. Imréhe. Ja ... — és ezt olyan ragaszkodó gyűlölettel mondja, mintha csak az anyjáról beszélne, aki daganatával kellemetlenkedett fiának, aki ígyrombolta szét a gyermeki ragaszkodást és szeretetet. — Eladunk itt mindent, uram! — mondja most már hirtelenpattogva, összeszedve magát. — A tanya eladó! Itt semmi sem az enyém . . . csak amit megeszek ... megiszok ... de lemegyünk Soltvadkertbe . . . ide száz kilométerre .. . tudja ... ott a szőlő ... majd ott. . . talán . . . hej, Imre, Imre. .. — csóválja fejét a férfi, és a kettőjük titka, miért. Boros István Mag Sorozni A foltos hattyú Kabarétréfák, ironikus írások célpontja volt jó néhány évvel ezelőtt a Patyolat. Majd lassanként, sok-sok millió forintos beruházás után, kiegyensúlyozottabban folyt a munka, a vállalat megszűnt panaszforrás lenni. Azt hittük, örökre. És most itt van újra, ismét a Patyolat „van műsoron”. Ki hitte volna, hogy visszatér, mint egy táncdal refrénje. Beszélnek róla, írunk róla, befolyásolja a társadalmi közérzetet s igen sok boszszúság forrása. Nemcsak azért, mert bizonytalan időre beszüntette a legnépszerűbb szolgáltatást, a kilós és az expressz kilós mosást, de vállalja a jóval drágább piperemosást. Nemcsak azért, mert az ingek mosatásával tetozni kell, hogy egyes, kettes, netán iksz Patyolatfiók fogadja-e a betérőt. Mert vagy betelt már az aznapi vállalás — ami csupán töredéke a régebbinek — vagy szünetel, netán olyan hosszú a vállalási határidő, amit a kevés inggel rendelkezők képtelenek kivárni. A legjobban az borzolja a kedélyeket, hogy minden lapban megjelennek a Patyolat hirdetései, miszerint „antilop kabátját, ballonját most tisztítássá, ne tegye el piszkosan téli holmiját” — amivel egyet is értünk —, tehát: egyfelől kielégítetlen igény, másfelől pedig többletkapacitás jelentkezik. Az elsőnél „ most várik a"csúcs, részben a megnövekedett mennyiségű szállodai mosnivaló miatt, hiszen hazánkban most ..forog az idegen”, s a vállalat — állandóan csökkenő létszámával — képtelen a követelményeknek megfelelni. A másik esetben viszont éppen az ellenkezője tapasztalható: a tisztítás holtszezonja is ezekre a hónapokra esik, elébe kell hát menni, kínálattal serkenteni az igénybevételt. Május elseje óta folyik a reménytelennek látszó küzdelem — az eredmény egyenlő a nullával. Mi, a főváros lakosai viszont azt szeretnénk, ha nem kellene lemondani a háziaszszonyokat segítő és olcsóbb szogláltatást jelentő kilósruha mosásáról. Még akkor sem, ha ezért az eddiginél valamivel többet kellene fizetnünk. A Patyolat ugyanis az év első öt hónapjában ráfizetésessé vált, a mosási igények huszonöt százalékkal növekedtek, a vállalat dolgozóinak száma viszont kereken százharminccal csökkent. Ráfizetésesen pedig egyetlen, vállalat sem dolgozik szívesen, meg kell tehát találni a módját, hogy a kilónként hétforintos veszteség megtérüljön vagy csökkenjen. Hogy a fogyasztói ár arányos emelésével, vagy az állami támogatás növelésével oldható-e meg a probléma, ennek eldöntése nem a mi feladatunk. Mindenesetre az eddiginél reálisabb kereslet-kínálat viszony kialakításával talán nem lennének döccenők, kihagyások ebben a rendkívül fontos szolgáltatásban. A vállalatnak is meg kellene tennie viszont a szükséges szervezési és egyéb intézkedéseket, hogy a dolgozók számára vonzóbbá tegye az eddigi hiába kínált munkahelyeket. Jogos társadalmi igény a szolgáltatások fejlesztése, ám munkaerő nélkül a gép sem dolgozik. Nemcsak a vállalat érdeke, hogy a tétlenségre kárhoztatott gépek mellé odaálljon valaki és újra termeljen, hanem valamennyiünké, akik most nélkülözzük ezeket a szolgáltatásokat. No meg a fiókhálózaté, amelynek száznyolcvan üzletéből hozzávetőleg tíz-tizenkettő — munkaerő híján — lehúzott redőnynyel árválkodik. Valami már elkezdődött: a Patyolat dolgozóiból, eddig, hat gazdasági munkaközösség alakult, amelyekben a többletmunkára vállalkozók megtalálják számításukat. Továbbiak megalakulása is segítheti a kérdés megoldását. Mindez, amiről szót ejtettünk, nemcsak a Patyolat problémája. A többi, tisztítással foglalkozó Vállalatnál és szövetkezetnél is ugyanez a gond, elsősorban mégis a Patyolat fehér hattyúján ejt sötét foltokat. A szakemberek szerint a csúcs (a mosási) bemenőben van, egy hónap múlva már javul a helyzet. Az őszi újabb csúcs beálltáig. Egy biztos: valamit tenni kell, hogy a legkisebb jövedelműek számára is biztosítani tudják mielőbb ezt a nagyon szükséges, népszerű szolgáltatást. És ez már mindnyájunk ügye, nemcsak a Patyolaté! Fehér Rózsa A 8 + 1 REJTVÉNY, A TOURINFORM JELENTI című idegenforgalmi rejtvényújság helyes megfejtése a következő: Az ország legnagyobb kirándulóközpontja a festői szépségű Duna-kanyar. 15 000 FORINTOS KÜLFÖLDI UTAZÁSI UTALVÁNYT NYERT: Kautzky Józsefné, Budapest XIII., Róbert Károly körút 20., 1138. 2010 FORINTOS BELFÖLDI UTAZÁSI UTALVÁNYT NYERTEK: Dajka Sándorné, Badacsonytomaj, Iskola utca 6., 8285. Varga Ferenc, Tata, Bacsó Béla utca 66., 2890. Sárvári Anita, Szombathely, Munkácsy Mihály utca 12., 9700. Horváth Lajosné, Budapest III., Zápor utca 55., 1032. Éberli Károly, Nagymaros, Bajcsy-Zsilinszky, út 9., 2626. Csizmadia János, Vasad, Kossuth utca 52., 2211. Nagy Zoltán, Balatonalmádi, Lenin út 19., 8220. Bulián Ferenc, Esztergom, Táncsics Mihály utca 1., 2500. Az utalványokat a nyerteseknek postán küldjük el. Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat, idegenforgalmi szerkesztőség. Munkában az akciócsoportok Felkészült a rendőrség a balatoni csúcsforgalomra Langyos szél borzolja a tó vizét, a naptár már júliust mulat. A Balatonnál csakúgy, mint az ország többi üdülőhelyén, főszezon van. A legnagyobb az idegenforgalom a főváros mellett a Balatonnál, különösképpen a déli partszakaszon, amelynek „fővárosa” Siófok. Állandó és ideiglenes lakóinak száma 25 ezer körül van, de most a hétvégeken csaknem százezerre növekszik a nyaralók száma. Érthető hát, hogy ezen a délelőttöt a Siófokon a Városi és Járási Rendőrkapitányságra látogattunk el, amely Világostól Boglár határáig terjedő 47 kilométeres partszakaszt vigyázza. Ez a Balaton leglátogatottabb része: ezen a területen a főszezonban 300 ezren élvezik a nyaralás örömeit. Hatszáz SZOT- és vállalati üdülő, hét szálloda, 16 kemping, 25 ezer és 22 ezer hétvégi ház ötvenezer fizetővendég-szoba várja az üdülni vágyó hazaiakat és külföldi turistákat. Mindebből következik, hogy a déli part bűnügyileg talán a Balaton legveszélyeztetettebb területe. A zsúfoltság sok mindenre rányomja bélyegét, így a közrendre és a közbiztonságra is. Szép számmal akadnak ugyanis olyan büntetett személyek, akik jó vadászterületnek tartják ezt. — Aggodalomra azonban nincs ok — mondja a Rendőrkapitányság vezetője, dr. Szabó István rendőr őrnagy — mert az elmúlt öt év távlatában az itt történt bűncselekmények száma 11 százalékkal csökkent. Ebben az ötéves időszakban az összbűnözés 58 százaléka vagyon elleni volt, ezen belül 71 százalék a személyi tulajdon, 29 százalék pedig a társadalmi tulajdon kárára történt. Persze, tekintetbe kell venni azt is, hogy a lopásokért gyakran felelősség terheli magukat a károsultakat is. A strandokon, vagy pedig személygépkocsijukban sokan őrizetlenül hagyják értékeiket, sőt olykor pénztárcájukat is. Ezek szinte vonzzák a tolvajokat. Még az alig néhány forinttal a Balatonra lerándult fiatalokat is, akik ily módon alkalmi tolvajokká válnak. A fiatal- és gyermekkorúakat, akik szülői felügyelet nélkül csellengenek a parton, gyakran lejmolnak és csöveznek, a rendőrség Balatonszemesre, az ideiglenes állami intézetbe viszi. Ott szállást és kosztot kapnak, közben értesítik szüleiket. Ha azok mégsem jelentkeznek — mert sajnos, ilyen is van —, pedagógus kíséri őket haza. Természetesen a nagy forgalom miatt megemelkedett a közlekedési bűncselekmények száma. 1977-ben 273, tavaly már 344 ilyen eset történt. Az elkövetők 77 százaléka ittas állapotban vezette járművét. Az erőszakos bűncselekmények, amelyek gyakran zavarják a pihenő emberek nyugalmát, az összes bűncselekmények 10 százalékát teszik ki, és ezeknek az eseteknek az indító oka is rendszerint az italozás. Miután tavaly az idegenforgalom ismét megnőtt a Balaton partján, némileg emelkedett a gazdasági bűncselekmények száma, nevezetesen a vám- és devizabűntetteké. Persze rendőrkézre kerülnek a közveszélyes munkakerülők, és gyakran tartunk ellenőrzést az üzletekben és elárusítóhelyeken. Tavaly csaknem 25 esetben indítottunk eljárást a vásárlók megkárosítói ellen. — Hogyan biztosítja a rendőrség a nyaralók és turisták zavartalan nyaralását, pontosabban milyen eszközöket alkalmaznak a bűncselekmények megelőzésére ? — A Somogy megyei és a Veszprém megyei Rendőr-főkapitánysággal, csakúgy, mint az előző években, összehangolt intézkedési tervet dolgoztunk ki a jogsértések megakadályozására — hangzik a válasz. — Akciócsoportunk együttműködik a megyei akciócsoportokkal. Más megyéből is érkeznek nyomozók a mi területünkre, valamint rendőrtiszti főiskolások. De erősítést kapunk a szombathelyi alapfokú rendőri iskolától is. Ez tekintettel a nagy forgalomra, komoly segítség ahhoz, hogy biztosítjuk a közrendet és közbiztonságot. Már eddig is több tucat olyan személyt sikerült elfogni, akik közül sokan a fővárosból rándultak le a Balatonra, bűncselekményeket követtek el, illetve kíséreltek meg,hogy saját zsebükre kamatoztassák a part menti csúcsforgalmat. Az akciócsoportok továbbra is állandóan és tervszerűen végzik az ellenőrzéseket, persze anélkül, hogy a valóban üdülni szándékozó vendégek nyugalmát megzavarnák. Aligkét hónapja megírtuk, hogy addig 88-an lelték halálukat az ország különböző vizeiben. Értesülésünk szerint, július 1-ig 11-en fulladtak a Balatonba. Ezeknek a tragikus eseteknek a zömét a felelőtlenség okozza. Az újabb szomorú balatoni vízbe fúlási statisztika szolgáljon figyelmeztetésül, hogy nemcsak a folyókban, vízfolyásokban és bányagödrökben, hanem a Balatonon is szigorúan be kell tartani és tartatni a fürdés és a vízi közlekedés szabályait. Balla Ödön 9