Magyar Nemzet, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-21 / 169. szám
4 Szegény Avroszimov Ha föltámadna Dosztojevszkij és ismét elkezdene regényeket írni, alighanem éppen olyanokat írna, mint abház kollégája, Bulat Okudzsava. Írásaiban ezúttal is éjjelente történne minden, hősei most sem ismernék az alvást és a józanságot, de félkegyelmű nemesifjai együgyűbbnek mutatkoznának, mint a jó Miskin herceg, sátáni figurái viszont többértelműen, mondhatni, kifinomultabban sátánkodnának, mint hajdanán. És persze, az idővel, jelennel és múlttal nem sokat törődő, miként régente sem. Azt sem bánná, ha regényeire rásütnék: történelmietlen történelmi regények. Történelmi vágy sem, egyre megy, ha a szerző ki tudja fejezni bennük azt az életérzést, amely legjobban kínozza: az elsekélyesedett hit siralmas sivárságát. Bulat Okudzsava több, sikeres verseskötet után egy folyóirat hasábjain jelentette meg első regényét, a Szegény Avroszimovot, amelyet cselekménye, színtere szerint a történelmi regény műfajába soroltak kritikusai. A történet ugyanis a dekabristák pőrével foglalkozik — formailag. A történelmi regény műfaji kategóriájához híven el is verték a port a kritikusok rendesen az újdonsült prózaírón: számos ponton eltér a dokumentálható történelmi valóságtól, nyelvezete pontatlan és történelmietlen, meg egyáltalán ... Okudzsava azonban nem hagyta megzavarni magát. Tette, amit tennie rendeltetett, írta a cári időkről történelmietlen történelmi regényeit. A trilógiává bővült életmű harmadik kötete, a Dilettánsok utazása éppen a könyv magyar ünnepén jutott el a magyar olvasókhoz. A Szegény Avroszimov pedig egy hete jutott el a tévénézőkhöz Spiró György forgatókönyve és Gát György rendezése közvetítésével, tévéjáték formájában. A forgatókönyvíró és a rendező a szerzővel tart és nem a kritikusokkal. Módjával igyekeztek csak, hogy történelmi játéknak tessék az, ami a képernyőn megjelenik. A Péter Pál erőd hű mása helyett egy lovardában folyik a nevezetes per. Pétervári, romlott delnők helyett „diszkó-lányok” élén múlatja hősünk, a bírósági írnok Avroszimov az időt, hogy kegyetlen munkahelyi tapasztalatait feledje, s nemzedékének vezető ifjúsági rétegével is alaposabban megismerkedhessék. Ezúttal rendjénvalónak találni a történelmietlen historizálást. A televízióra alkalmazók nem tettek mást, csak annyit, amennyit az átírandó mű megkövetelt. Elmosták az időkülönbségeket, hogy szabadon és kötetlenül ábrázolhassák az elgyávult hitet, az elkorcsosodott eszmei és politikai tisztességet. Lovak vágtája és farkára festett leányzók orcája mögül tűnik elő az Okudzsava szerinti valamennyi lehetséges ifjúi magatartás. Avroszimov bávatag, lassú és hiábavaló eszmélése a becsületre, majd társainál: a cinikus nemtörődömség, a karrierista igyekezet, az események színét és fonákját is meglátó, de háborgó lelkiismerettel is a hivatalos rend parancsa szerint cselekvő ember figurája. Egyetlen, jelenetnek is alig mondható pillanatra fölvillan a bátor becsület mintája is. A sokféle, hősködő férfi között egy nőalak képviseli ezt a fajta, ritka tartást, Görbe Nóra szép és tiszta megszemélyesítésével. Bábszínház ez a tévéjáték, a lehetséges, ifjonti politikai magatartás-bábok színházának tára. Szegényesebb, mint Okudzsava világa, hiszen ott az egymásba kapaszkodó elbeszéléskeretek, álmok és képzeletben folytatott hosszú párbeszédek gazdag és árnyalt képeket adnak arról, kiből miként válhatott az, akinek éppen akkor, amikor találkozik vele az olvasó, megmutatkozik. A tévéjáték szükségszerűen formálta, faragta, csonkította a regényt. Viszont így egységesebb és áttekinthetőbb képletet tett közzé, mint maga Okudzsava a forradalomra képtelen, mindenkori ifjúi nemzedékről. Lehetne bogarászni, mit volt kár elhagyni, mit volt fölösleges megváltoztatni a megírt történetből. Ez, adaptációkról szólván mindig hálás és szellemesnek tetsző feladat. Azon is lehetne élcelődni — ha az élcelődés ideje éppen a Szegény Avroszimov című tévéjátékkal köszöntött volna be a televízióba —, hogy mely filmtörténeti elődökhöz fordul Gát György, amidőn a filmnél szegényebb lehetőségű tévéjátékeszközökkel a politikai gondolkodás látványát igyekszik megszerkeszteni. Jancsó Miklós, úgy tetszik, jó időre ránehezedik stílusával és eredeti képi világával az elvont gondolkodást „fotografáló” ifjú filmesekre. Gát György vállalja, s nem tagadja „jancsóizmusát”, és ha a nagy mestert nem is, annak örök szövetségesét, Hernádi Gyulát még bele is szerkeszti játékába a folytonosság és a rokonság kimutatása végett. Hernádi Gyula kiváló színész, olyan hadügyminisztert formál, hogy láttán tán még a fegyvergyárosok is antimilitaristákká válnának, ha lennének effélék idehaza. Rajta kívül azonban mindenki ifjú ebben a játékban, a gyermeki lelkű szolgát játszó Solti Bertalan és dekabristák szigorú vezérét alakító Kun Vilmos is. Az ifjúság igyekezete, rendteremtő és tisztánlátásra törekvő akarnoksága van jelen a nagyjából egyívású színészek (Andorai Péter, Cserhalmi György, Máté Gábor, Csiszár Imre) és szerzők közös munkájában. Az ifjúság hite van jelen, hogy bemutassák, mily’ szörnyű és ártalmas is a hit nélküli ifjúság. Biztató tévéjáték tehát a Szegény Avroszimov, noha nincs egyetlen kockája sem, amely a reményteli jövőről vallana. Biztató, ha nem hagyják magukat megvéníteni a szerzők, Gát György és a többiek. Bulat Okudzsava mindenesetre nem hagyja.... Gondatlanságok Nyáron minden egyszerűbb — tartja a közhelyszólás. Nyáron minden felszínesebb — mondhatná a tapasztalat, főként a televíziós. Felszínesebb a műsorrend, a bemondói munkakedv, de még a fordítói és riporteri gondosság is. A Postafiók 250, Takács Mária közönségszolgálati műsora (amelynek bevezető és összekötő szövegét aligha ellenőrizte előre valaki, akkor ugyanis nem maradhatott volna benne oly sok tévesztés, zavar és csacskaság) szóra bírja egy új televíziós műsornak, a Légéknek a szerkesztőjét és majdani műsorvezetőjét, Rózsa Györgyöt. (Irgalmazzon az ég attól, hogy ez a műsor „összejöjjön”: mindazok az ostoba amerikanizmusok állampolgárságot kapnak akkor nálunk is, amelyeket mind ez idáig bölcsen elítéltünk. Lesznek leghoszszabb bajuszú férfiak, legtovább bömbölő csecsemők és legfáradhatatlanabbul táncoló ifjú párok. Akiben pedig ezen látványok és televíziós versenyek után marad majd még némi jó ízlés és emberiesség, kérdezhetik szomorúan, és A lovakat lelövik, ugye?) Rózsa György elmondja, hogy az ötletetkülföldről hozta — honnan hozta volna másonnan — és mesél, mesél a távoli legekről, lelkesen. Csak arról nem tesz említést, hogy meséje másnapján mindenki maga győződhetik meg arról, milyen is voltaképp’ egy Leg-szikon. (Milyen? Szörnyű.) Fő műsorként sugároz egyet ugyanis a televízió. A Kék fény helyenkénti felszínessége halálra rémiszt sok ezer szülőt, azokat, akiknek nyolc-tízéves gyermekeik a Balaton partján táboroznak. Az ifjúságvédelemmel foglalkozó műsor ugyanis „csak” azt felejti el tudtára adni rettenetes képsorai mellett a nézők■ nek, hogyan hívták a kisfiúkat, akiket holtan találtak meg a vízben. Sajnálni lehetne a szétrobbanással fenyegetett telefonkábeleket, amelyeket a kétségbeesett szülők terhelték meg az adás idején, ha maradna sajnálat és részvét. De nem marad, mert valamennyi elhasználódik az ügyetlen ifjúságvédelem áldozataira, gyermekekre és szüleikre. Sulyok Mária gyönyörű és keményszavú vallomását (címe: Mestersége színész) lefokozza a riporteri dadogás, nyögés és „magá”-zás, a művész nagyasszonyos szépségét széttördeli a gondatlan képvágás. Egyik hibát is, másikat is „ki lehetett volna küszöbölni”. Elfelejtették. Vagy úgy gondolták: minek? Rossz a kérdés, úgy kellene föltenni: kinek? Nekünk mindnyájunknak. Nyáron is tisztes munkát érdemlő tévénézőknek. Arról talán már beszélni is kár, noha mégsem fölösleges, hogy Heinz Rühmann születésnapját három gyöngécske tévéjelenettel köszöntötte a Magyar Televízió, ámbár biztosan van raktáron jó és nemes Rühmann-film is. Az NSZK- ból hozott jeleneteket gyöngítette a szinkron is. No, nem Feleki Kamill magyar hangja, hanem a hibás fordítás. Rühmann, mint boldogtalan férj, elmeséli, hogy heti 90 márkát fizet felesége zeneóráiért. Majd később kiderül, ez havi hatszázharminc márkát tesz ki. Mit tehet a néző, tátog. ő még kánikulai estén is úgy tudja: négyszer kilencvenháromszázhatvan ... Nedeczky Editnek és Wessely Ferencnek más erről a véleménye. Kétséges továbbá az is, hogy a protestáns templomban latin nyelvű szentenciákkal, a katolicizmustól kölcsönkért szólásokkal teszik-e helyre az orgonát és az istenhitet. Ez a bűn azonban legalább föloldozást nyert a jelenet végén. Oly szépen hangzott Bach D-moll toccata-ja, akárha a tihanyi apátsági templomban játszanák ... , L. G. Világsztár a Budapest Sportcsarnokban Alig néhány hete, hogy Amanda Leart, a diszkókirálynőnek kikiáltott, mélyhangú csillagot üdvözölhettük Budapesten és máris itt az újabb zenei csemege. Ezúttal egy amerikai csoport, a Talking Heads mutatja be tudását a magyar közönségnek. A zenekar nem ismeretlen a rockmuzsika hazai barátainak körében, sokan szeretik az első hallásra is magával ragadó, bár kétségtelenül szokatlan, bizarr zenéjüket. A Talking Heads az úgynevezett új hullám legjelesebb képviselői közé tartozik, lemezei milliós példányszámban fogynak szerte a világon. A július 25-én, a Budapest Sportcsarnokban megrendezésre kerülő koncerten fellép még az ugyancsak amerikai Tom Tom Club és az egyre népszerűbb Rolls Frakció. Kecskeméten tartja ezekben a napokban 37. közgyűlését a Jeunesses Musicales, az Ifjú Zenebarátok Nemzetközi Szövetsége. A mozgalmat 1940-ben alapította egy francia és egy belga zenebarát, de rendszeres működése csak a háború után indulhatott meg. Célja az élő zene népszerűsítése iskolákban, egyetemeken dolgozó fiatalokkörében, akik számára a Jeunesses Musicales nyitva áll, tekintet nélkül a politikai és gondolkozásbeli különbségekre. A szervezethez eddig öt világrész 36 országa csatlakozott, ezek közül több mint harminc küldte el delegátusait Kecskemétre, s megfigyelőként jelen van számos további nemzet képviselője is. A mozgalmat a legtöbb helyen a kormányok és a legkiválóbb zeneszerzők, előadóművészek támogatják. A Jeunesses Musicales fiatalok millióit segítette hozzá a zene fölfedezéséhez és megszerettetéséhez. Létrehozta nemzetközi művészcsere-hálózatát, melynek keretében fiatal előadók szerepelhetnek szélesebb közönség előtt, s gyűjthetnek tapasztalatokat más népek zenei kultúrájáról. Fiatal diákok amatőrök és leendő hivatásos muzsikusok szereplését teszik lehetővé a zenei táborok és nemzetközi alkalmi zeneegyüttesek, köztük a Jeunesses Musicales világzenekara. A szervezet az UTN^^Cr' Nemzetközi Zenei Tanácsának is alapító tagja. A magyar Jeunesses Musicales szekció, az Ifjú Zenebarátok MagyarországiSzervezete 1965-ben alakult. Szávai Magda kezdeményezésé*e, s azóta tevékenyen működik a fiatalok tanterven kívüli zenei nevelésében. <j] Szerda, 1982. július 21. Vissza Matuzsálemhez Bemutató a Körszínházban WYNDHAMET, a századfori duló leghíresebb angol színészét valaki megkérdezte, hogy mi a véleménye G. B. Shaw darabjairól. S a színész már akkor , így fogalmazta meg a közvélemény ítéletét: „Shaw művei csodálatos intellektuális tanulmányok, de nem színdarabok!” Shaw ezen meg is sértődött, és amikor a Candidának nagy sikere volt, egy, az író által szervezett matinén kiment a függöny elé, és felpanaszolta a közönségnek. Mindenesetre Shaw egész életművének jellemzője volt ez a gondolkodásigény, amivel elemez, szétszed és összerak, ellenpontoz. Mindezt azért teszi, hogy nézőjének bemutassa a polgári világ igazi valóságát, tehát leleplezze annak képmutatásait, természetellenes, álerkölcs magatartásmintáit, és — mintegy a dolgok fonákjának felvillantásával — rákényszerítse a közönséget a gondolkodásra. Mert ars poeticája volt, hogy a drámai költő művészete nem ismer más kötelességet, mint a tények igaz ábrázolását. Ő maga életműve két sarkkövének az 1903-ban írt Ember és felsőbbrendű ember című drámáját és az 1921-ben alkotott Vissza Matuzsálemhez című darabját tekintette. Ebből szokták azt következtetni, hogy Bernard Shaw számára a színház nem cél volt, ahol írói sikereket akart elérni, hanem lehetőség nézetei kifejtésére. És — teszik hozzá — azok a művei élnek tartósan, amelyek nem engedelmeskedtek a módszernek, és ahol az elméletet a történés, a játék, a shaw-i szellemesség legyőzte. Csakhogy Bernard Shaw minden műve — talán a szóban forgó Vissza Matuzsálemhez címűt kivéve — mind a klasszikus, sőt a leghagyományosabb színpadi játék-építkezés modorában íródott, Ibsen és Csehov játékrendszerében, természetesen a show-i egyéniségjegyekkel súlyosbítva. A Cápa, sőt Übercápa, ahogy Karinthy Frigyes nevezte a mindenkit kigúnyoló, véleményét mindenkinek szélsőségesen tudtára adni akaró, Írországban született angolt — nagyon szerette a sikert. Vágyott rá, megharcolt érte, megszervezte magának, majd büszkén élvezte. És amikor elért abba a korba, amikor az emberek már több dologra is gondolnak, mint élet, szerelem és dicsőség, tehát úgy 65 éves korában, akkor elkezdett írni a halálról, melynek első stádiuma természetesen az élet, még természetesebben a hosszú élet. HATTYÚDALÁNAK szánta, azt hitte, többé már semmi mást nem fog írni, és ezért mindent elmond benne, amit fontosnak tart az emberről, az ember fejlődési lehetőségeiről. Ez a Shaw életművében különleges szerkezetű, méreteit tekintve a görög trilógiákra emlékeztető mű lett a Vissza a Matuzsálemhez. Teljes előadása három estét venne igénybe, de nemigen próbálkozott vele még senki, egy sikertelen New York-i kísérlet óta. Maga az író , „metabiológiai pentateuch”-nak nevezi darabját, és azt mondja róla, hogy az Ember és a felsőbbrendű ember témáját veszi fel benne újra „kevésbé ragyogóan, de sokkal mélyebben: a teremtő evolúció témáját”. A mű a Paradicsomban az első emberpár, Ádám és Éva, és a biblikus homályú Lilith, meg a bölcs-kísértő Kígyó felidézésével kezdődik, és időszámítás után 31 920-ban végződik. Közben öt részben vizsgálat alá veszi — időben ide-oda ugrálva — az emberi élet időtartamának és az ember harmóniájának, boldogulásának viszonyát. Tehát azt mondhatjuk, hogy egy sajátos shaw-i szempontú Az ember tragédiájával állunk szembe. Hiszen Shaw-t nem a teljesség érdekli, nem az, hogyan fejlődött és mivé válik majd az ember és az emberiség, és ennek milyen történelemfilozófiai tanulságai vannak, hanem csak az, és kizárólagosan az, hogy a bibliában felvetődött mesei lehetőségnek, a hosszú életnek újra elnyerésével a közvetlen jövőben és a távoliban boldog lesz-e az egyén, vagy boldogtalan. A mű I. része A kezdetben, az Édenkertben játszódik, a II. rész, a Barnabástestvérek evangéliuma pár évvel a háború után, a III. rész A dolog megtörténik címmel 2170 évvel időszámításunk után, a IV. rész Egy idősebb úriember tragédiája 3000 évvel időszámításunk után, az V., utolsó rész pedig Ameddig a gondolat elér címmel a Krisztus születését követő 31 920 évben történne meg. E BIZARRUL képtelen elméleti vizsgálódásnak színpadi formáját kísérelte meg Kazimir Károly az idén a Körszínházban, egy estére összesűrítve és átdolgozva élvezhetővé tenni. Nem véletlen, hogy Shaw-nak ez a művét színházi emberek soha elő nere vették. A próbálkozásban benne rejlik a csőd — több okból. Tudniillik, ha a színpadra állítás hű a szerzőhöz, úgy a három este is a túlhaladott vagy közhely-igazságok unalmába fulladna, mert a rendkívül szegényes cselekmény nem tudná legyőzni a terjengőséget. Ha viszont valaki a mű szellemi lényegének megmentése érdekében átszerkesztve új darabot ír-formál e terjedelmes méretű show-i eszmefuttatásból, akkor szükségszerűen csak az eredeti illusztrációját, kivonatolt képeskönyvét nyújthatja át nekünk. És ha ebben el is hangzanak kulcsmondatai, bölcselkedési alappillérei, mindezek érdektelenné üresednek, mert nem feszül mögöttük a jelenetek eseménysorának feszültségtartalma. Mert fontos tényező az is, hogy Shaw felismerései villámgyorsan beépülnek a XX. század ismeretanyagába. Igazi, győztes, megvalósult forradalmak szellemisége tette őket ismertté, és igen gyakran túlhaladottá. Ami a felismerés döbbenetével hatott egykor, és élményt nyújtott egy felolvasóesten is — a hatékony drámai élmény jelenléte nélkül is —, az ma már legfeljebb kortörténeti emlék, de élményre vágyó színházlátogatónak csak ásításra ingerlő unalom. Ugyanakkor — s nem valami egyensúlyteremtés kedvéért — fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy a magyar színház kétszáz éves története folyamán nagyon sok olyan művet kihagyott, amely a világszínházban, a különböző nyelvterületeken jelentős hatásértékű, és amely a magyar színházat a maga sajátos gondolati rendszerével vagy játékstílusával nem termékenyítette meg. Ezért figyelemmel kell kísérni, és mint kísérletet értékesnek lehet tekinteni minden olyan próbálkozást, amely a még nem ismertet beépíti a magyar színház szellemi erőterébe. Persze ez igazából csak akkor eredmény, ha a mű és közönség találkozása élményt adóan sikeres. Kazimir Károly a Körszínház nyári műhelyében 24 év óta valami eredetit teresíített. Mindig újat keresett és talált, — hogy csak a tavalyi, magyar vonatkozású Lope de Vegadarabot idézzük fel —, és mindig művészileg értékeset kísérelt átnyújtani a kánikulában is színházba beülő nézőnek. Ez a próbálkozás sor sok jelentős sikert teremtett már, és nagyszerű élményt adott a nézőknek. S értéke, színházi életünknek még akkor is, ha ez az idei kísérlet nem sikerült. A FELDOLGOZÁS a Barnabás testvérek evangéliumából keretjátékot formált, és a cselekmény hiányának pótlására lenge nyári látványosságokat emelt a műbe. Mintha a világ egy más pontján, egy másik nyelvterületen operettesítenék Az ember tragédiáját. De mert azokon, akik csinálják, ül valami bizonytalanság és talán fáradtság is, az egész ráadásul még unalmassá is sikeredik. Gondolati mélység és igazi látvány, show-i szellemesség és figyelemre késztető jelenetsorok híján elemeire esik szét az átdolgozás. Egy-egy kiváló művész felvillanásában, egy-egy játékrészben érződik a minőség, a szándék megvalósításának komoly igénye, de az egész nem válik élvezhetővé. Az összefoglalt Shaw-mű — a gondolat és játék világos egységével nem jut el a nézőhöz. Néha ezért mintha szenvednének az előadás művészei: a karikatúraként is karakterisztikus Inke László, a pillanat varázsában is hiteles figurát teremtő Szirtes Ádám, a bájosan tárgyilagos Drahota Andrea és az első emberpárt játékos-szkeptikusan előadó Kozák András és Esztergályos Cecília, az angol középosztálybeli külsejű Gór-Nagy Mária, a kínai főtitkárnak is kiváló Verebes Károly, a szobalányból miniszterasszonnyá változó Schubert Éva, és Konrád Antal meg a két Barnabás testvér: Incze József és Verebes István. Márk Tivadar jelmezei a múlt századvég angol úridivatjának és egy strandfürdő alkalmazottainak hangulatát idézték a múltban és jelenben, a jövőben játszódó jelenetek ruhái viszont egy antik helyszínű operett jelmezei. A strandfürdő, melynek sivár díszletkörnyezetét ifj. Rajnai György tervezte, adja a teljes előadás alaphátterét. A művet 1928-ban G. B. Shaw legnagyobb magyar népszerűsítője, Hevesi Sándor fordította magyarra, szinte magánszorgalomból, hiszen a mű előadására nem gondolhatott és az könyvalakban sem látott napvilágot. Pedig talán teljesebb értékű lett volna, ha megleli helyét egy mai Shaw-élet a műkiadásban. Szalontay Mihály NAPLÓ Nagyszabású vállalkozásba kezdett a Szovjet Tudományos Akadémia Világirodalmi Intézete és a Nauka szovjet kiadóvállalat: kilenc hatalmas kötetben jelenteti meg a világirodalom történetét, az irodalom kezdetétől századunk ötvenes éveinek végéig. A hatalmas munka előkészítésében számos szovjet tudományos intézet vett részt, főszerkesztője G. Berdnyikov, az akadémia világirodalmi intézetének igazgatója.♦ Madridban hétfőn a spanyol kulturális és az oktatási miniszter megnyitotta a költők VI. világkongresszusát. A Szombatig tartó kongresszuson öt kontinens négyszáz költője vesz részt. A Néprajzi Múzeum szakemberei gazdaságtörténeti kiállítás összeállításán dolgoznak. A XIX. században és a XX. század elején a magyar paraszti gazdaságokban használatos technikai eszközöket mutatja majd be az új időszakos kiállítás.♦ Balatonfüreden július 24-én rendezik meg a 157. Annabált. A hagyományos bál, amely a reformkorban politikai tartalmat kapott, most, új tartalommal, hagyományőrző szereppel és folklór-bemutatóval nemzetközi eseménynek számít.♦ Kedden Bostonban életének 85. évében elhunyt Roman Jakobson, a világhírű orosz származású nyelvészprofesszor, a Harvard egyetem nyugalmazott tanára. Jakobson a modern fonológia egyik megalapítója volt.♦ A Budapest Sportcsarnokban 3500 vendéget befogadó új részleget alakítanak ki komolyzenei hangversenyek megrendezésre. A nyitó koncertet szeptember 19-én tartják, Verdi Requiemjével. Az Állami Hangversenyzenekart Ferencsik János vezényli. A színházak szerdai műsora Budai Parkszínpad! Fiesta Gitana de Sava spanyol együttes (fél 9) — Hilton Szálló: A néma levente (fél 9) — Rockszínház a Vörösmarty Műv. Központban. (Bp. VIII., Golgota u. 3.): Sztárcsinálók (7) — Zenélő udvar: Jandó Jenő zongoraestje (Zongorabérlet 1. 8) — Fővárosi Nagycirkusz: „Bűvös kör" (fél 8). Rövid tartalom és szereplőlista a Pesti Műsorban.