Magyar Nemzet, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-13 / 189. szám
4 Forrás: Párttörténeti Közlemények Az elmúlt években egyre többet tudhattunk meg, s mind árnyaltabb véleményt alkothattunk arról a néhány igen tanulságos évtizedről, amely az 1867-es kiegyezéstkövette. De ez az új tudás — s a vele járó szemléletváltozással együtt — úgy tűnik, még mindig nem vált a magyar közgondolkodás részévé, s ha erről az időszakról esik szó, még ma is kísért sok régi beidegződés. Tudományos publikációk és történelmi kézikönyvek egész sora bizonyította: a dualizmus kora a modern Magyarország megteremtésének kulcsfontosságú időszaka volt. Még akkor is, ha a kiegyezés kompromisszum volta és az ebből fakadó ellentmondások eleve meghatározták e régió további sorsát. Olyan kor volt ez, amelyben a magyar gazdaság és társadalom egyaránt gyökeresen átalakult. A magyar „Gründerzeit” sok kis egzisztenciát elsodort, maga alá temetett. Másokat felemelt és vagyonhoz, társadalmi pozícióhoz juttatott. A régi rend képviselői, a volt feudális társadalom hagyományos osztályai csak akkor tudták átvészelni e rohanó, napról napra új arcot öltő korszakot, ha képesek voltak az alkalmazkodásra. Volt céhmesterek és céhlegények kisiparossá, magánvállalkozóvá, akár jómódú nagypolgárrá is válhattak, ha futotta tehetségükből, vállalkozókedvükből, tőkéjükből. A birtoktalan nemesség is megőrizhette korábbi társadalmi pozícióját, presztízsét, ha hivatalt vállalt vagy ..benősült”. De ha nem tudta eljátszani a történelem által ráosztott, szerepet, óhatatlanul kihullott az idők rostáján. A magyar- dzsentri polgári társadalomba való beilleszkedéséről, az új idők logikájához való idomulásáról. Gyulaitól Babitsig, Mikszáthtól Móriczig számos briliáns elemzés született. Íróink egyik legfőbb érdeme az volt, hogy nem a kórboncnok szenvtelenségével közelítettek e témához, hanem a dzsentri iránti megértéssel. A gúny, az irónia sosem szorította teljesen háttérbe azt a részvétet, amelyet e pusztulásra ítélt társadalmi réteg sorsa iránt éreznie kellett mindazoknak, akik tanúi voltak e réteg szívós élniakarásának. Varga Csaba a Forrás júliusi számában Mikszáth A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényét elemezve arra figyelmeztet, hogy ne pusztán politikai pangfietnek, a dzsentri elleni vádiratnak tekintsük a Mikszáth-regényt, hiszen ha csali, ez lenne, ma már aligha vennénk le a könyvespolcról. A dzsentri fiú esete a polgárlánnyal azért olyan élvezetes olvasmány ma is, mert jóval több a történelmi középosztály kifigurázásánál. A korábbi sematikus — ma már mosolyt fakasztó — értelmezések, az egysíkú politikai magyarázatok sem fedik el a regény valódi gazdagságát és az író eredeti szándékát : azt, hogy tablót fessen saját koráról, dzsentriről és polgárról egyaránt. Noszty Feri , valóban a dzsentri fiúk léha, könnyelmű — az akkori értékrend szerint Sikeres — életét élte, de Mikszáth ábrázolja hőse felismert és megkerülhetetlen kiszolgáltatottságát is. ..Nincs más választása se a korabeli társadalomban, se a regényben, kölcsönökkel fenntartani magát addig, amíg egy polgárlány s annak vagyona megmenti.” Igaz. Noszty Feri meg sem kísérli, hogy valamilyen polgári foglalkozás után nézzen. De a korabeli társadalmi viszonyok és normák ezt nem is teszik számára lehetővé. Így nem tehet mást, mint azt, hogy árubabocsátja társadalmi státusát, alkura lép a polgársággal. A polgárság adja a pénzt, a nemesség a társadalmi rangot. Az egyesség mindkettejük érdeke. A korabeli közfelfogásban a Nosztyak kutyabőre és a Tóth Mihályok vagyona azonos értéket képvisel. S ha a regényben az említett paktum mégsem jön létre, az inkább azon múlik, hogy Tóth Mihály nem tipikus polgár. Ha az lenne, akkor nem hagyná ott Amerikát és a polgári pályáját egy magyarországi földbirtok kedvéért, s akkor nem tagadná meg a dzsentri fiútól lánya kezét, hanem követné a báró Kopereczkyék példáját. Utópikus hős tehát, akit mintha Széchenyi Szekfű által idealizált eszméi irányítanának. Olyan eszmék, ám eneknek már nincs helye a kiegyezés utáni kor Magyarországán. Igaz, a 67 utáni nemzedék — Szekfű Gyula „Három nemzedék”-éből a második — sem akart kevesebbet, mint a példaképének számító reformkori első. Ez a generáció mégis hanyatlást jelentett az előző nemzedékhez képest. Még akkor is, ha a nemzedék vezéralakjai: Arany László, Rákosi Jenő, Vajda János, Dóczy Lajos, Pulszky Ágost, Beöthy Leó, Szontágh Gusztáv, Hunfalvy Pál és mások egyéni képességeiket tekintve egyetlen korábbi nemzedéknél sem voltak gyengébbek. S hogy e második nemzedék szellemi teljesítményét mégis alig-alig ismerjük, azt nem csupán az első nemzedék óriásainak az utókorra vetülő árnyéka okozza — mint a Forrás cikkírója véli — inkább az, hogy e generáció már egyfajta kényszerpályára szorult, élettere jóval szűkebb volt reformkori elődeinél. E második nemzedék csak azt a pályát járta be, amelyet bejárhatott. Számára a forradalom már történelem volt, s a ■kiegyezést is „készen kapta”. Akkor lépett a történelem porondjára, amikor a kapitalizmus első komoly megtorpanását élte át. Mindez nyomot hagyott gondolkozásán is. Az 1848 utáni felemás történelmi fejlődés — mint ezt a Párttörténeti Közlemények legutóbbi számában Erényi Tibor tanulmánya bizonyítja — kihatott a magyarországi munkásmozgalom alakulására is. Amíg máshol a forradalmi demokratikus irányzatok általában megelőzték a szocialista, szociáldemokrata mozgalmak létrejöttét, nálunk e forradalmi demokratikus irányzatok a hatvanas évekre lehanyatlottak és többnyire a liberalizmusba torkolltak. Az 1840-es és 50-es magyar forradalmi demokratáinak túlnyomó többsége — talán csak az egy Táncsics Mihályt kivéve — már nem élte meg az 1870-es éveket, s akik életben voltak, azok is — mint a tanulmányban olvasható — megalkuvásra kényszerültek. Mivel a hazai ipar fejlődése ütemét tekintve messze elmaradt az ipari forradalom bölcsőjében tapasztalhatótól, nálunk sem a chartizmusnak, sem a trade-unionista jellegű szervezkedésnek nem voltak meg a gazdasági és társadalmi alapjai. Így azután érthető módon az Osztrák—Magyar Monarchia munkásmozgalmára legerőteljesebben a németországi szocialista irányzatok — elsősorban Lassalle és Kautsky — hatottak, már csak azért is, mert az újonnan kialakuló szakmunkás réteg is zömében német eredetű volt. A német mintát követő magyarországi munkásmozgalom — mint a szerző tanulmányában bizonyítja — a XIX. század folyamán csak kevés megértést tanúsított a hazai polgári átalakulás legfontosabb feladatai iránt, illetve azok az áramlatai, amelyek a földkérdést vagy a nemzeti kérdést napirendre tűzték, többé-kevésbé fel is hígították kezdeti szocialista céljaikat, s eltávolodtak a városi munkásság továbbra is német mintához, igazodó politikai mozgalmától. V. K. Magyar Nemzet Tom Paine, avagy a jósan és Bemutató Egerváron TIZENNYOLCADIK SZÁZADI, angol születésű, amerikai forradalmi demokrata politikus, publicista és gondolkodó az a Thomas Paine, akit Paul Foster szövevényes, térben és időben száguldozó műve megidéz. Kezdődik és végződik egy nyomorszálláson, New Yorkban, az 1809. esztendőben, amikor a lázítás és hazaárulás miatt körözött hős meghal. Átkelése Amerikába, vissza Angliába, azután Franciaországba. Megszületnek munkái: A józan ész és Az ember jogai. Végbemegy az amerikai függetlenségi háború, majd a nagy francia forradalom, hol a fegyver, hol a fogság hányattatását hozva. A halál foglalatában az élet, mindezt voltaképp a felvilágosítást követő őrmesternek mondják el, aki semmit sem silabizál ki Tom Paine zilált sorsából. A história valóban kusza, kapkodó. „Mindig azt kíséreltem meg, hogy hézagokkal, lyukakkal írjak, mint ahogyan Henry Moore szobrain is lyukak vannak. Kell, hogy darabjaimon más elemek is át tudjanak áramlani. A lyukak lélegzetvételnyi szünetek, szabad teret biztosítanak a színész és a rendező kreativitásának ... A színház csoportmunka” — írja Paul Foster, aki az Off-Off Brodway, a La Mama, a kísérleti színházi közönség szerzője, szabálytalan társulathoz tartozik, tehát szertelen szövegkönyveket ír. Az a meghökkentő a Tom Paine, avagy a józan ész még egyenetlen bemutatóján, hogyan hajlítja magához a rendhagyó Paul Fostert a rendteremtő Ruszt József. SEMMI SEM GÁNCSOLHATJA EL e színrevivőt, hogy a viszonylatokat felvázoló színpadi rendszerét szokása szerint ne alkossa meg. Nemhogy a színmű,de még a színhely sem akadályozhatja, hiszen az egervári várudvar néző- és játékterét is szépen átszerkesztette, „munkára fogta” még a falmaradványokat is, például ide támaszkodnak a színészek, innen tekintenek szembe a közönséggel a ruszti tételképekben, így a nyitó és záróképben. Azt kívánja Paul Foster, a szereplő eredeti személyiségével érkezzen, sőt, be is mutatkozzon a tulajdon nevén. Azután bebújik a szerep bőrébe. Azt kívánja Ruszt József, a szereplő már színészként lépjen be. Azután felveszi a szerep vonásait is. Egyszer sem tüstént toppan be az ábrázolt alak, mindkétszer késlekedik, de az első esetben messzebbről, még az életből jön, míg a másodikban közelebb, már a színházban van. S Foster ellenére, ez most így is van. Egy színész játsszon több szerepet, az induló zalaegerszegi együttesből: Császár Gyöngyi, Deák Éva, Egerváry Klára, Fekete Gizi, Forgács Tibor, Gyürki István, Kvintus Konrád, Nádházi Péter, Szalma Tamás tölt be sokszoros tisztet. A játékmód jóvoltából Paul Fosternél ezeket a szerepeket semmi sem, míg Ruszt Józsefnél az a szublimált személyiség kötné össze, amelyik mindegyikben megvan, ahogyan ez nemegyszer megtörtént a rendező kecskeméti korszakában, nemcsak egy-egy előadásra, hanem egész előadássorozatra nézve is. S Ruszt ellenére, ez most mégsincs így. Egy szerepet játsszon két színész; Tom Paine megkettőződik önmagára és hírnevére, emberi és eszményi énjére. Az egyik fakó arcszínű, pengeéles profilú, fiatalon deresedő férfi, Rácz Tibor szolgálatkész személyében, aki fehér inget, fekete nadrágot, fehér harisnyát, csatos cipőt visel. A másik pedig egészséges, napbarnított fiatalember. Nemcsák Károly szenvedélyesebb szereplésében, akin nincsen más, csak patyolat ágyékkötő. Mintha megcserélődne lassanként külső képük, az egyik felveszi azt, amit a másik levet, hogy annak nem marad más, csak egy vörös lepel, mint tóga a néptribunnak. Illik ez Fosterhez is. Rüszthöz is, hozzá olyannyira, hogy könnyen meglehet, e munkásságban máskor is, a személyek „földi” sorsát majd „égi” alteregók szemlélik. Amint közös óhajra, most így is van. AZ ÓHATATLAN, hogy a színrevitel stílusába ne szűrődjenek be a színmű sajátosságai. Például az a gyermekesség, amit a sakkjátszma, a bábállítás és jó néhány jelenet megkíván, s amit inkább a fiatalok játékossága pártfogol, semmint a rendezői személyiség. És szükségeltetik most komikum is, szókimondás is. Ez Amerika. 1982. VII. 28. — mondották a premier napján. A jelenidejűség mellett, vállalták az amerikai, az angol, a francia földet is, a Szabadságszoborral, a lobogókkal, a dalokkal. Kész fenve készülnek a forradalomra a Marseillaisezel, szárnyaló és suttogó hangon az Internacionáléval is, az égre léggömböket eresztve. S magyar népdalokkal is. Táncot jár Tom Paine, lassú, mindegyre gyorsuló léptekkel. Egy hajdanvolt értelmiségi, aki végül az italba felejtkezett, nincs sírja, nincs becsülete. Bogácsi Erzsébet NAPLÓ Csütörtökön Salgóbányán megnyílt a III. országos amatőr pop-rock zenei tábor. A tíznapos táborba meghívott együttesek — a budapesti Axe, a Somogy megyei Inversio Jazz Group, a Baranya megyei Minaret és SK, a Veszprém megyei Sky, a Komárom megyei Onyx, a Bács-Kiskun megyei Dokk, a Heves megyei Pótkerék és a Nógrád megyei Front, valamint a GM '75 — zenei továbbképzését élvonalbeli muzsikusok irányítják. A tábor művészeti vezetője Victor Máté. A III. országos amatőr pop-rock zenei tábor augusztus 21-én a Salgótarjáni Torna Club stadionjában koncerttel ér véget. A Csók István Galériában csütörtökön megnyílt Kádár János Miklós festőművész kiállítása.♦ Portrék címmel fogadja csütörtöktől a látogatókat Varga Imre szobrászművész kiállítása a Visadó Galériában. Tizenhat többségében már ismert,rvnteményben veny szabadtéren felállított mű tekinthető meg a kiállításon, amely szeptember 9-ig tekinthető meg. Megkezdődött a segesvári vár restaurálása. A műemlék mintegy negyven épületét újítják fel.♦ Hazaérkezett csütörtökön olaszországi vendégszerepléséről a Magyar Állami Operaház Zenekara. Az együttes Martina Franca városban augusztus 7-én és 9-én Busoni Turandot című operájának előadásán működött közre. 8-án pedig mint a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekara önálló, nagy sikerű koncertet adott. Műsorukon Vivaldi Piccolóversenye, Richard Strauss II. kürtversenye, Kodály Galántai táncok című kompozíciója és Mendelssohn Skót szimfóniája szerepelt. A ssíniusiak pénteki műsora randál Parks/.ínofldi Riói karnevál (fél 6) — Hilton Szálló: Peri solesiingoperák (fél 1) — Mátyástemplom: Haák Judit, orgonajtsVe — Marion vásár: A Maj gyer Állami rtom sversen vésnék a raus versenye (7. esőnap: le/én) — Fővárosi Nagycirkusz: Bűvös kor (du. fél 4 és fél 8). Rövid tartalom és szereplőlista a Pesti Műsorban. Péntek, 1992. augusztus 13. Zongoraművek A száz évvel ezelőtt született Igor Stravinskynak állít méltó emléket az a lemez, amelyen Ránki Dezső a komponista zongoradarabjaiból mutat be néhányat. Stravinsky egyik legismertebb művének, a Petruskának- a szerző készítette átiratában a négy jelenetből álló zenekari burleszknek három tétele szólal meg. Amint az 1935 novemberében tartott előadásában a művész elmondta: az 1921 nyarán készült átiratnál az a szándék vezette, hogy ..a zongoravirtuózoknak meglehetősen nagyszabású darabot adjak, amellyel bővíthetik modern repertoárjukat, és amely lehetőséget ad technikájuk csillogtatására.” Nos, az Artúr Rubinsteinnek ajánlott három tétel Ránki Dezsőnek is jó alkalmat kínál fényes tehetsége, ragyogó virtuozitása újabb bizonyítására. A következő, Piano-Rag Music című kompozícióban — amelyet a szerző ugyancsak Rubinsteinnek ajánlott — fölfigyelhetünk arra, hogy a dzsessz ritmusvilágával is kísérletező Stravinsky művészete milyen közel áll ehhez a sok irányban tájékozódó zongoristához. Hasonlóan izgalmas előadásmódban szólal meg az 1940-ben komponált, alig négyperces időtartamú Tangó, amely ráadásszámként is roppant hatásos lehet. A lemez másik oldalán két jelentékeny Stravinsky-kompozíció hallható: a Szerenád A-ban és a Szonáta, amelyeknek keletkezési idejük 1925., illetve 1924. A lemez tasakján olvasható előadási idő láttán föltűnhet, hogy a Szerenád A- ban című mű négy tétele egyenként alig éri el a három percet. Ennek az a magyarázata, hogy egy hanglemezcéggel kötött szerződésében a komponista olyan mű írására vállalkozott, amelynek egy-egy tétele ráfér a lemez egyik oldalára: ez akkoriban mindössze hárompercnyi zenét jelentett. Ez a Stravinskyra is jellemző alkalmazkodóképesség — amely miatt a mai ifjabb zeneszerző nemzedékek képviselői bizonyára felháborodásuknak adnának kifejezést — ezúttal is remekművet teremtett. Életrajzában a szerző elmondta, hogy a darab címe ,,a tizennyolcadik századi Nachtmusik utánzása, amely általában hercegi pártfogók megbízásából született, különböző ünnepi alkalmakra, és — akárcsak a szvit — meghatározatlan számú darabokból állt". A mű címeit is — amelyek egyébként nem mindig pontosan fedik a zenei tartalmat és hangulatot — a szerző adta. Ránki Dezső a Hymne, a Romanza, a Rondoletto és a Cadenza finala tételek közül különösképpen a harmadik részt játssza virtuóz technikai tudással, ugyanakkor a szertelenségekre csábító játékmód veszélyeit is kikerülve. Hasonlóan biztos stílusérzékkel szólaltatja meg Stravinsky neoklasszikus korszakának egyik legmaradandóbb alkotását, a Szonátát, amelyben sok mozzanat őrzi Bach hatását. A zobgoraművész mély beleérző képességgel kereste meg ezt a kapcsolatot, amely a háromtiteles Szonátában különösen a tempójelzés nélküli harmadik részre jellemző. Ami a tempókat illeti, érdekes megfigyelni, hogy Ránk Dezső gyorsabban adja elő a műveket, mint amilyen időtartamok Eric Walter White Stravinsky-könyvében olvashatók. Igaz, a könyv adatai csak tájékoztató jellegűek, de azért arra is utalnak, hogy korunkban a játéktechnika fejlődésével arányosan valószínűleg fölgyorsultak a tempók is. Barokk, klasszikus és romantikus művek szólalnak meg azon a lemezen, amelyen másik fiatal pianistánk, Jandó Jenő néhány népszerű zongoradarabot játszik. Händel, Mozart, Beethoven, Weber, Mendelssohn, Chopin, Liszt és Grieg ismertebb alkotásai Jandó előadásában nemcsak a művész kiváló tehetségéről tanúskodnak, hanem a kompozíciók alapos ismeretéről is. Természetesen a muzsikus úgy igyekezett összeállítani a műsort, hogy azok interpretálása közben kitűnjék játékának hajlékonysága, bravúros billentéstechnikája és művészetének virtuóz jellege. Ez a szándék a legtöbb esetben érvényesül is, főképpen az olyan mutatós és hatásos darabokban, mint amilyen Liszt Rigoletto-parafrázisa, XV. rapszódiája (a közismert Rákóczi-induló földolgozása), vagy két kisebb Grieg-mű, a Lírai darabok című ciklus részletei, A tavaszhoz és A törpék menete. Amennyire tiszteletre méltó vállalkozás Jandó Jenőé, annyira merész is. Mert jutalomjátékként a Nagy magyar előadóművészek című lemezciklusba aligha illeszthető bele, ezt ugyanis a harmincéves művész életkora nem indokolja. Ahhoz viszont korai még a kiaadvány, hogy Hantiéitól — akinek művészetét ezúttal nem sikerült sallangtalanul megszólaltatnia — Lisztig áttekintést adjon egy sok sikert elért, de bizonyára újabb fejlődési és érési szakaszokon átmenő előadói pályáról. A megjegyzés természetesen csak „hic et nunc” érvényes; 10—15 évvel ezelőtt bizonyára kitörő örömmel fogadtunk volna egy ilyen kitűnő színvonalon készült lemezt. Ma azonban — neve utolsósorban Jandó Jenőnek, és nemzedékének köszönhetően — annyira el vagyunk kényeztetve jó zongoristákkal, hogy egy új lemezen a ragyogó csillogás mellett bátrabban kérjük számon a különféle zenei stílusokban való nagyobbelmélyedést is. Gábor István SÖRGYÁRI CAPRICCIO Színes csehszlovák film Rendezte: JIRI MENZEL Bajos, szellemes és mulatságos történet, némi kacér erotikával é/ Menzel új Alkotása, amely J. MRA BAL nálunk is megjelent regénye nyomán készült. /Az 1981. évi Csehszlovák Nemzeti Fesztivál nagydíjasa./. A MŰVÉSZ és a PUSKIN mozi műsorán