Magyar Nemzet, 1982. november (38. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-09 / 263. szám
4 A Magyar Rádió műhelyeiben naponta ötven műsor készül, az évi termés tehát, szerény számításaim alapján, több mint tizennyolcezer programra tehető. A rádió hangarchívuma kétszázezer felvételt őriz. Ez a mennyiség, ha a napi ötven műsort átlagnak vesszük, nagyjából tizenegy esztendő alatt születhet meg. Jól tudom, a rádió a korábbi években nem öltötte még fel jelenlegi nagyüzemarculatát, a megőrzött dokumentumok száma így is gyanúsan alacsony. Hová lett a többi felvétel? S ha a rádió csak ennyire viseli szívén a hangok sorsát, mi minden mehet veszendőbe az intézmény falain kívül? Menynyi maradt ránk azokból a fonográfhengerekből, lemezekből, szalagokból, melyeket Edison óta milliószám gyártottunk baráti beszélgetésekről, zárt körű koncertekről, előadóestekről? Hol rejtőznek az elvetélt interjúk „alapanyagai”, hol a közönség előtt megszólaltaknak valamilyen okból kivágott részei? Hasonló, aggasztó kérdések és a bizonyossá vált mulasztások feletti kesergés ihlette Tamássy Zdenkót a Kossuth adón hétfőn este sugárzott, Egy rádiós naplójából című műsor bevezetőjére. Az úgynest végre a nyavánosság el ott is kimondott fontossága miatt hadd idézzünk szavaiból: „A hangrögzítés minősége egyre tökéletesebb ..... ugyanakkor mintha nem lennénk tudatában annak, amire ez a lehetőség kötelez bennünket: dokumentálni korunkat, kortársainkat a jövő nemzedék számára. A közelmúlt ismert személyiségeiről aligang létezik hangfelvétel. Örülnünk kell, ha valahol egy pincében vagy padláson, láda mélyén vagy szekrény tetején sikerül fölfedezni egy fonográfhengert vagy röntgenle-mezt..., uojjonghatunk, a "hogy ismét bővítettük nem létező hangarchívumunkat néhány másodperccel. A hangrögzítést szinte kizárólag művészi ügyként kezeltük, zenei és újabban színházi produkciók, irodalmi művek rögzítésére. Ami ezen a területen kívül esik, az csupán néhány lelkes, ügybuzgó, történelmi távlatban gondolkodó ember egyéni fáradozásának eredménye.” Ezek után a műsor alcímét, mely szerint Az emberi hang sosem hal meg ..., csalókának vélhetjük. Az adás azonban igazi, tiszta érzelmekről, mély alázatról vallott. Ígéretéhez híven csendes emlékezés volt halottak napjának előestéjén. Hála Sebestyén János lankadatlan, tiszteletre méltó gyűjtőszenvedélyének, tanárai, barátai, kollégái, feledhetetlen ismerősei szóltak hozzánk — a sírból, a visszavonhatatlan múltból. A szalagok megőrizték a Major Ervinnel folytatott telefonbeszélgetést. Somló István, Básti Lajos civil életbeli hangját; pár percet abból a tizenkét év előtti nyári éjszakából, amikor Brachfeld Siegfried és Sebestyén János egy berlini padon tréfálkozott; Végh Gusztáv grafikusművész, Sima Gyula zongorahangoló szavait és Erdélyi Mihályét abból az időből, amikor már a Jászai Mari Színészotthon lakója volt; Anda Géza zongorajátékát, Ottó Klemperer énekét... Megannyi, ellesett pillanat. Halottaink előtti őszinte tisztelgés született belőle. Dehogy volt baj, ha sercegett a régi felvétel, mely az évtizedek, az emberélet elröppentével pótolhatatlan kinccsé nemesült. Sebestyén János megszállottsága példamutató, Tamássy Zdenkó intése megszívlelendő! Gondoljunk az elkövetkező nemzedékekre — figyelmeztetett —, próbáljunk számukra a hangokból nemzeti galériát alapítani: korunkról, maminkról. Művészek, politikusok, közéleti személyiségek, sőt, a mindennapok emberei mondták el déd-, ükunokájuknak, amit rólunk tudni érdemes. Temédésekről elvétve szólunk e hasábokon, most mégis két, másodízben hallott műsort kell megemlítenünk. Nemcsak azért, mert kiemelkedtek az elmúlt hét kínálatából; a kegyelet is kötelez, melyet talán éppen a hétfői, halottak napjára készült emlékezés ébresztett fel. Kampis Péter rádiójátéka, az Interjú című nem a múlt szombaton, a harmadik műsorban debütált. Jóllehet, sem az újság, sem a bemondó nem utalt rá, az Ifjúsági Rádió e kiváló műsorát augusztus 29- én sugározták már. S akkor a rendezőtől, Vadász Gyulától azt is megtudhattuk, ez volt az a műve Kampis Péternek, melynek sorsáról utolszor gondoskodott. A bemutatót, sajnos, már nem érhette meg. Az alaphelyezetből: a várandós gyereklány és a halálos beteg férfi a sörözőben szóva elegyedik, akár szokványos történet is kerekedhetnek. Aki a Kampis Péter megformálta szereplők élnek, hús-vér emberek csapongó gondolatait közvetítik. Közös jelszavuk a Nincs. A lánynak nincs szerető otthona, nincs megértő társa, nincs lakása, nincs hite... A férfinak jövője nincs. Kettejük beszélgetése — Szirtes Áginak ésl omanek Nándornak a lélek apró rezzenéseit is hallató tolmácsolásában — az emlékezet legrejtettebb zúgában vájkáló mélyinterjúkat is fölülmúlja. Sebeket feltépő, drámai szócsatába torkollik: ígérkezik-e feloldódás — feloldozás! — a lány és a férfi számára? Ezt már a hallgatónak kell eldöntenie. Sőt: muszáj eldöntenie. Mert az Interjú nem hagy nyugodni: a felvillantott kérdések társadalmi gondokat, örök emberi problémákat feszegetnek, korántsem sablonos formában, örülhetünk hát, hogy a műsorszerkesztés az Ifjúságnak javallotta a rádiójátékot, mely egymaga százszor többet ér a didaktikus módszereket előnyben részesítő összeállítások végtelen soránál. A Kossuth rádióban szombaton megismételt Cserépnovellák címet viselő beszélgetés Kovács Margitot idézte meg, születésének közelgő nyolcvanadik évfordulója alkalmából. Az életvidám „fazekast” — ahogyan önmagát nevezte —, akinek szentendrei múzeuma mind a mai napig a leglátogatottabb közgyűjtemények egyike. Az interjú, melyben Rapcsányi László oly nagy szeretettel faggatja, beszélteti „Margitkát”, néhány héttel a modern magyar kerámia eme úttörőjének a halála előtt készült. Nehéz ezt elhinni, miközben Kovács Margit boldogan csengő, örökifjú hangja, ízes kiejtése, népies szófordulatai, meseszerű történetei ragadják magukkal a hallgatót. Mintha csak élne az interjúalany, mintha ott ülne a mikrofon előtt. Ez azonban, fájdalom, csupán a rádió varázslata. Kovács Margit már öt éve eltávozott közülünk. De jóságos, „mafla” figurái itt maradtak velünk. S szólnak hozzánk, noha alkotójuk szerénységében csak remélni merte ezt. A kerámiák kedvessége mögül előelőbúvó bánatos kifejezés talán pontosan azt mondja, amit a művész utolsó mondata, az egyetlen szomorkás a húszperces beszélgetésből: „Az ember biztos nem olyan jó, mint amilyennek kellene lennie." (mátraházi) Két fafaragó művész, a Mosdóson élő Csikós Nagy Márton és a hajdúszoboszlói Galánfi András közös kiállítása nyílt meg hétfőn a dombóvári művelődési központban. Csikós Nagy Márton munkásokat, parasztembereket ábrázol szobrain, Galánfi András egyedi bútorokat, bölcsőt és hintalovat mutat be. Magyar Nemzet Film Paganiniről A napokban Moszkvában szakmai közönség előtt bemutatták a Paganini életéről szóló szovjet és bolgár televíziós filmet A négyrészes film nem illusztrációs szöveggyűjtemény, szerzői szeretnék, ha láttán a nézők elgondolkodnának az alkotás természetrajzáról, a művész és a társadalom viszonyáról. NAPL 6 A Szovjet Filmek Fesztiváljának keretében országos vidéki bemutatót tartottak hétfőn Veszprémben, a Séd filmszínházban. A bemutatón a neves filmrendező, Julij Rajzman Magánélet című alkotását vetítették. Gulácsy Lajos születésének 100. évfordulóján, november 10-én, szerdán délután fél hatkor emlékünnepséget rendez a Nemzeti Galéria. A festőművészre Borsos Miklós és Szíj Béla emlékezik. Közreműködik Bánffy György és a Tátrai vonósnégyes.♦ Az amatőr művészeti csoportok ez évi Kiváló Együttes című országos pályázatának eredményeit hétfőn délelőtt a Fővárosi Művelődési Házban hirdették ki. Tizenegy amatőr csoport nyerte el véglegesen a Kiváló együttes címet, húsz együttes pedig a cím első fokozatát kapta meg munkájáért.♦ A Calcutta-trió ad hangversenyt ma, november 9-én, kedden, délután öt órai kezdettel a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár V. kerületi Fehérhajó u. 5. szám alatti zenei gyűjteményében. A trió tagjai, akik elsőként vállalkoztak az indiai muzsika közép-európai népszerűsítésére, ma délután az észak-indiai klasszikus zene vágáit adják elő szikáron, sorodon, tanpurán és ■táblán. "• *3 ' .......... . ♦ i • o. Arezzóba utazott hétfőn a zalaegerszegi állandó színház társulata. A fiatal együttes képviseli hazánkat a nemzetközi színházi fesztiválon. Két egyfelvonásost adnak elő. A kötelező darabot, Massimo fDursi Utazás Párizsba címűművét Merő Béla rendezésében mutatják be. Szabadon választott műsoruk Bartók Béla—Lengyel Menyhért A csodálatos mandarin című játéka, melyet Ruszt József rendezett.♦ Kőzene címmel új bemutatóra készül a Zenés Tévé Színház. Vészi Endre és Székely Endre operaszatíráját Mikó András rendezi a televízióban. A főbb szerepeket Csengeri Adrienn, Gáti István és Korcsmáros Péter énekli. Az előadás karmestere Mihály András lesz. A színházak keddi műsora Erkel Színház: Borisz Godunov (Nádasdy Kálmán, a, 6) — Nemzeti Színház: Bánk bán (7). — Katona József Színház: Két úr szolgája (7). — Várszínház: Fatornyok (7). — Józsefvárosi Színház: Ezek a kísértetek (7). — Madách Színház: Jutalomjáték (7). — Madách Kamara: Ványa bácsi (B/l., 7). — Vígszínház: SzuBM ének- és táncegyüttesének műsora (8). — Pesti Színház: Equus 17). — Fővárosi Operettszínház: Kovács Kati és vendégei (7). — Thália Színház: Vissza Matuzsálemhez (7). — József Attila Színház: Perrichol úr utazása (D. kert. 1., 7). — Vidám Színpad: Meddig lehet elmenni? (7). — Radnóti Miklós Színpad: Este kell a szerelem — Nicolas Guillén (7). — Mikroszkóp Színpad: Hogyan? Tovább is (fél 9). — Játékszín: Négykezes (7). — Budapesti Gyermekszínház: Szépek szépe (du. 4). — Állami Bábszínház a Jókai téren: Csongor és Tünde (de. 19). — Rock Színház (MOM): Sztárcsinálók (7). — Zeneakadémia: A Liszt Ferenc Kamarazenekar hangversenye (Liszt Ferenc Kamarazenekar A/2. fél 8). Rövid tartalom és szereplőlista a Pesti Műsorban. Huszonegy Magyar művészarcok A kötet címe hatásosan figyelmet keltő. A huszonegy — még ha betűkkel írjuk is — nem akármilyen szám! Kabalának, kártyajátéknak egyaránt érdekes. Igaz ugyan, hogy Gergely Ágnes nem ezekről értekezik, hanem a magyar színpad huszonegy kiváló művészéről írt portréit gyűjtötte csokorba. Másféle játékról, a magyar színjátékról, főként színművészek teljesítményeiről van tehát szó a kötetben, így azonban az alcím sem egészen pontos és konkrét, noha azt természetesen senki sem vitatja, hogy a színjáték is művészet, és hogy a tehetséges színpadi művészekről készített portrék is művészarcok. Kritikusi kötözködés? Az ítész kicsinyes fantáziátlansága? Meglehet. Feltűnő azonban, hogy az utóbbi évek különféle hazai publikációiban milyen gyakran nő meg a cím és a mű tényleges tartalma közötti távolság. Semmiképpen sem kívánok igazságtalan lenni Gergely Ágnessel. A fenti jelenség szóvátételénnek csupán apropója ő, és csak a jelenséggel polemizálok. Szerencsére a rövid, okos Bevezetés már jobban eligazítja a kötet olvasóját. Ebből már megtudható, hogy huszonegy elsőrangú magyar szín-, illetve pódiumművészt kívánt a szerző bemutatni, s így közelebb hozni olvasóihoz, „a pályaképek mögé mindig odalátva egy-két problémát, s remélve, hogy ezek összesűrítetten talán kiadnak valamennyit a korból, a magyar szellemi élet egy darabjából s a mesterségből...” Tartalmas program, amelynek nagyobb részét teljesítette, , & , jobbiket nem, vagy legstábítós "nem tr mindenkor eredeti tervei szerint. Ez utóbbiról egyébként — rokonszenves őszinteséggel — esetenként a szerző maga is vall, például nyomban az első, a Mezey Máriáról készített portréjában. Beszélgetni szeretett volna vele közismert színésziemberi metamorfózisáról, mert amint írja, Mezey Máriában a váltás, „az átváltozás pillanata” érdekelte (volna), vagyis mindaz, „ami ezt a franciásan budapesti, nagyvilági asszonyt Tamási Áron és Lajtha László székely dalokat éneklő madonnájává, ,bujdosó lánnyá’ tette, és lázas szavakat adott a szájába hitről, jóságról, szeretetről”. Az olvasó azonban nem beszélgetést kap, hanem egy kis Mezey Mária-nronológot, önvallomás-részletet a színművésznő nagy szerepeiről és szerepálmairól, továbbá személyiségének néhány jellegzetes vonásáról. Szembetűnőbb a részeredmény a Rajz Jánostól készített arckép esetében. A modell — aki azóta már el is távozott az élők sorából — betegségére hivatkozva tér ki a beszélgetés elől. A kötet szerzője viszont, hogy mégis produkálható legyen egy, az 5 közreműködésével létrejött Rajz János-szöveg, azt a szöveget közli, amelyben a színművész kitért a beszélgetés elől. A portré így is megszületik, csakhogy részben önrportré válik belőle. Hozvan? Úgy, hogy a szerző három oldalon át a saját 1945—1948-as szegedi élményeit írja le (hangulatosan lefestve a háború utáni város és a Szegedi Színház konstruktív légkörét), amit azután azzal indokol, hogy annak idején itt kezdte reálvertitását Rajz János. S ha már nem születhetett amg a portrén b°b-U az inm-má. a szemző ,visszaidéz a színművész korábbi nyilatkozataiból. S ha már eztf+taj nem sikerült eredeti értékelést rtvaltani erről a színészi zárvafutásról. Oerffelv Ágpee leány+. Potol és Pa* pnnoft VirvtrftOiV.+iiil t*<*V .VjHW’nis Rajz Jánosról szóló kritikádból. Nem azt hozza — ellentétben a vámborító fülszövegének a’H álával — a szerző nem folo’tart beszélgetést — értsd: n°m készített interjút is — mini a huszonegy modelljével (Noha a pontos tájékoztatás igényét a fülszövegek szerzőivel szemben is fenntartom.) Hiszen kitűnő portré készíthető beszélgetés rögzítése nélkül is. Azt sem kifogásolom, hogy Gergely Ágnes portréi általában különféle írói, újságírói és kritikai műfajokból tevődnek öszsze. Hogy beszélgetések, városképi leírások, kritikai értékelések és anekdoták, paradoxonok és bölcselkedések, színháztörténeti adatfelsorolások, emlékezések és vallomások váltakoznak a kötet lapjain. Baj ebből csak akkor van, ha mindezek nem illeszkednek szervesen, ha nem ..adják ki” magát az arcképet. Szerencsére Gergely Ágnes bőven sorakoztatja fel a kevésbé sikerült portrék, illetve portrérészletek ellenpéldáit: a valóban kitűnően megírt,,megfestett” arcképeket, a telitalálatszerű jellemzéseket. Mindezekre akkor képes igazán, amikor problémaérzékenységét, intuitív hajlamát, a magyar színházi élet utóbbi évtizedeiben való sokoldalú jártasságát homogénebb stílusa társítja. Ezekben az esetekben már nemcsak neki, hanem nekünk, olvasóknak is fontossá válik pl. az, hogy mit fejez ki a hangjával Makay Margit, s hogy miért a „romlatlanság" az ő személyiségének kulcsszava, vagy pl. hogy miért volt Honthy Hanna titka — ti. nagyszerű tehetsége mellett — az a képessége is, hogy nagyon tudott figyelni önmagára és az emberekre, a teljesítményre és a hatására. Ha az olvasó megérzi az írott szó mögött a jól működő intuíció és a problémáikra is fogékony tájékozottság fedezetét — s ezt gyakran érezheti Gergely Ágnes írásaiból —, akkor már érdeklődéssel fogadja pl. azt is, hogy Ladomerszky Margit karakterének alapvonása volt a próbatételeket kereső keménység, hogy Lázár Mária egyéniségének kettős holdudvara van — a méltósága és az egyszerűsége —, hogy adott figuráinak „okos démonisága" mögött hogyan munkálkodik a szenvedély és az elemző készség, hogy Feleki Kamill művészetében meghatározó jelentetőségűl a mozgás kultúrája, hogy Mészáros Ági mozdulatai is „feltűnőbbek, mint a formája", hogy miért szakadt idő előtt félbe a „fontos időkben méltóképpen élő" Olty Magda pályafutása, hogy Bulla Elma jellemző vonása volt a derűsen szétsugárzó belső biztonság stb. Gergely Ágnes legkiérlettebb portréi a kötet vége felé találhatók. Elsősorban ezek — így a Sulyok Máriáról, Tolnay Kláriról, Páger Antalról, Major Tamásról szóló írások nyomán sajnálhatja az olvasó, hogy oly sok más kitűnő színművészünket hiába keresi a kötetben. Lehettek volna huszonegy helyett akár negyvenketten is. Gergely Ágnes biztosan győzte volna érzékeny intuíciójával és okos tájékozottságával. S akkor talán a kötet címe úgy lehetett volna hatásos, hogy egyúttal kifejezőbb és pontosabb. Térfy Tamás Kedd, 1982. november 9. Fakerék Molnár Zoltán novellái Emlékek a negyvenes évekből — ezt az alcímet adhatnánk Molnár Zoltán novelláskötetének. Nem közvetlenül saját életére emlékezik azonban a szerző, hanem olyan emberekre, akikkel hányattatásai közben, a háborúban, illetve a földosztás idején találkozott. Román orvos, a hadifogoly kenyerére is vajat követelő szovjet katona, mocsárba kocsizó „igazi gróf”, földosztó agitátor, aki fakerekű kerékpárján járja a falvakat — valamennyien egy-egy felvillanó kép, emléktöredék főhősei. Emlékirat és fikciós szépirodalom között tétovázik Molnár Zoltán. Az emlékezést érezzük hangsúlyosabbnak, hiszen parttalanul, az asszociációkra hagyatkozva áradnak a történetkék. Egy fontos írói eszköz, a szerkesztés azonban kimaradt Molnár Zoltán arzenáljából. Neveztessék bár kisregénynek vagy karcolatnak, szóljon nyilas vérfürdőről vagy földosztó falugyűlésről —egystílusú, homogén anekdotagyűjteményként olvashatjuk a kötetet. De kiderül, hogy kizárólag pillanatképekből nem sikerült novelláskötetet szerkeszteni. Az életkép létjogosultságát „csak az adhatná, ha mozaikként összeolvasható volna, ha kikerekedne valamiféle összkép. Molnár ugyanakkor az adekdotázást sem vállalja fel, azt sem ígéri, hogy mindez esetleg csak előmunkálat lenne, s az „igazi”, több szempontú történet ízeinek, színeinek összegyűjtésére vállalkozott volna. Az árnyalatlanság pedig kissé karneválivá teszi a debreceni honvédlaktanya életét. Az „Így történt”, a „minden egyes szereplő élő figura” hitelessége magánügy. Az emlékezőt sokat próbált embernek érezzük, aki néhol érdekes, néhol kuszán szétágazó, hol humoros, hol patetikus történeteket mesél a háborúról. A művészi megformálás hiánya viszont — minden esetleges szubjektív valóságfedezete ellenére — hiteltelenné teheti a történeteket. (Kozmosz) Holta Magdolna ÚJ KÖNYVEK AKADÉMIAI KIADÓ: Lévay Botondné—Haiman György: A Kner Nyomda, kiadványainak tükrében 1882—1944 — I—II. rész. KOSSUTH KIADÓ: A magyar irodalom története (Szerk.: Klaniczay Tibor). Ripp Géza: Imperializmus és reformizmus. Robert A. Rosenstone: Romantikus forradalmár — John Reed élete. Tatár Imre: Út a semmibe — Terroristák, terrorizmus. SZÉPIRODALMI KIADÓ: Gábor Andor: Doktor Senki Géczi János: Vadnarancsok Goda Gábor: Az ember, aki madár lett Illyés Gyula művel I—II—II. Karinthy Ferenc: Budapesti ősz. Karinthy Ferenc: Magnóliakert. Király István: Intés az őrzőkhöz — Ady Endre költészete az első világháború éveiben I—II. rész. Krúdy Gyula: Váci utcai hölgytisztelet. Sumonyi Zoltán: Vas István. Szilvási Lajos: Szökőév. MÓRA KIADÓ. Arany János: Juliska elbújdosása Arsen Diklic: Tanya a kisréten Eősze László: Forr a világ Paul Éluard válogatott versei (Kozmosz) Fekete István: Lutra Fiúk könyve (Szerk.: Meeay László, Rockenbauer Pál, Simonffy Géza) Vlagyimir Majakovszkij válogatott versei (Kozmosz) Hermán Mevillé: Moby Dick, a fehér bálna Jirina Popelová: A filozófia születése (Kozmosz) Szabó Miklós: Erdélytől Floridáig KÖZGAZDASÁGI ÉS JOGI KIADÓ: A magyar állampolgárság (Szerk.: dr. Besnyő Károly). Bokor Péter: Végjáték a Duna mentén. Kereskedelmi ellenőrök kézikönyve (Szerk.: dr. Fekete Győr László). MEDICINA KIADÓ: Az orvostudomány aktuális problémái — 43. kötet. CORVINA KIADÓ: A Drezdai Képtár — Régi és új mesterek Karla Bilang: Felfedezők és művészek. Oitray Tibor: Corvina műterem Jean-Louis Ferrier: Négyszemközt Viktor Vasarelyvel Fitz Jenő: Pannonok évszázada (Pannónia 193—284) Gadányi Jenő: Tizenhét grafika — A bevezető tanulmányt írta Sik Csaba" H. Takács Mariann: Spanyol festészet — A primitívektől liberálig