Magyar Nemzet, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-10 / 290. szám
6 NAPI KRÓNIKA — A Lengyel Népköztársaság Újságíró Szövetségének küldöttsége. Zbigniew Labomski alelnök és Wieslaw Bek, a Tribuna Ludu főszerkesztője december 6. és 9. között Budapesten tartózkodott a MÚOSZ vendégeként. A két szövetség képviselői aláírták az 1983. évi együttműködési jegyzőkönyvet. A delegációt fogadta Berecz János, a Népszabadság főszerkesztője és Lakatos Ernő, az MSZMP KB osztályvezetője. A küldöttség csütörtökön elutazott Budapestről. A Magyar Vöröskereszt küldöttsége Hantos Jánosnak, a Magyar Vöröskereszt Országos Végrehajtó Bizottsága elnökének vezetésével befejezte vietnami tárgyalásait és csütörtökön Laoszba utazott. A küldöttség tagjai Dong Thap tartományban és Vang Tau Con Dao különleges körzetben vöröskeresztes intézményeket látogattak meg, s tájékoztatták vendéglátóikat arról, hogy a Magyar Vöröskereszt egymillió forint értékű gyógyszersegélyt küldött a legutóbbi tájfun sebesültjeinek Nghe Tinh tartományba. A TIT Természettudományi Stúdió tanácsa csütörtökön tartotta újjáalakuló ülését. Az elnök ismét Pais István egyetemi tanár lett. Az ülésen a tanács tagjai megvitatták a jövő évi munkatervet. Az 1983. évi téli programfüzet már elkészült; ez januártól március végéig tartalmazza a stúdió változatos műsorát. Nagy sikerű magyar idegenforgalmi estet rendeztek Párizsban, az Air France székházában. Az Országos Idegenforgalmi Hivatal, a MALÉV, az Air France és a magyar utazási irodák és szállodavállalatok szervezte esten a francia idegenforgalmi irodák több száz képviselője találkozott a magyar idegenforgalmi szakemberekkel, s folytatott eszmecserét arról, hogyan lehetne a jövőben intenzívebbé tenni a magyar—francia idegenforgalmi kapcsolatokat, s előmozdítani, hogy minél több francia látogasson Magyarországra. A könyvcsekksorsolást az idén is megrendezte a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat. December 6-án, a vállalat központjában közjegyző jelenlétében százezer forint értékű könyvet sorsoltak ki. A nyereményjegyzék a Művelt Nép könyvesboltjaiban tekinthető meg, a nyertesek postán kapják meg a könyvcsomagot. Az ötezer forintos könyvcsomagot Hullik László celldömölki, a háromezer forintost Bende Attila nyíregyházi, a kétezer forintost pedig Koríné, Takács Andrea komlói lakos nyerte. Hatvan lakást adtak át Százhalombattán a közelmúltban, s újabb hatvan otthonba még az idén beköltözhetnek a lakók. Mindez csupán része a város idei programjának, amelyben csaknem százhatvanmillió forintot fordítottak építésre, korszerűsítésre. Elkészült a másfél száz gyereket befogadó óvoda is, s ezzel lehetővé vált, hogy valamennyi óvodáskorút felvegyenek a gyermekintézményekbe. — Abu Alá, a Palesztin Felszabadítási Mozgalom gazdasági vezetője december 4. és 9. között tárgyalásokat folytatott Budapesten külkereskedelmi vállalatokkal a kereskedelmi kapcsolatok szélesítéséről. A PFSZ képviselőjét fogadta Melega Tibor külkereskedelmi miniszterhelyettes. Új, távhívásra alkalmas Crossbar-központokat helyez üzembe Szentendrén és környékén a Budapest Vidéke Postaigazgatóság december 10-én, pénteken. Ezzel nemcsak a Duna-kanyarbeli műemlék kisváros, hanemBudakalász, Csobánka, Dobogókő, Dunabogdány, Kisoroszi, Leányfalu, Pilisszántó, Pilisszentkereszt, Pilisszentlászló, Pócsmegyer, Pomáz, Tahi, Tahitótfalu, Szigetmonostor és Visegrád is bekapcsolódik az országos távhívóhálózatba. A központok körzetkijelölő száma 26. A Zala folyó vízminőségét károsító anyagok, kemikálék összetételét vizsgálati programjukban meghatározták a Zala megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás munkatársai. A tapasztalatokat és az azokból következő tennivalókat csütörtökön összegezték a Pécsi Akadémiai Bizottság vízvédelmi munkabizottsága zalaegerszegi ülésén. Az atomerőművi hulladék tárolására az üveg a legalkalmasabb, erre az eredményre jutottak több éves kísérletezés után a kutatók, jelentik Gainesville-ből. Az üveggel folyó kísérletekhez az uránium nem radioaktív változatát használták fel, s hőrudakkal imitálták a radioaktív hulladékból származó hőt. Az üveg egy év alatt alig egy mikront veszített vastagságából. A VÁGÁNYZÁR LÉPETT ÉLETBE csütörtökön reggel Győr és Sopron között. Fertőszentmiklós és Sopron között a vonatok utasait vonatpótló autóbuszok szállítják. A vágányzár érinti a Budapest Déli pályaudvarról induló reggeli Lövér expressz, a Sopronból induló miskolci gyorsvonat, az ugyancsak Sopronból délben induló gyors utasait is. A Sopronból reggel induló Ciklámen expressz utasainak nem kell átszállniuk. A vágányzár csütörtökön, pénteken és a következő hét első napján hétfőn is érvényben lesz, a Fertőszentmiklós és Sopron között pályaépítési munkák miatt. A komplex meliorációt háromszázhetven hektáron végezték el az idén Nógrád megyében a tervezett kétszázhetvennel szemben, jelentették be a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok meliorációs szakembereinek csütörtökön, Balassagyarmaton megtartott megyei tanácskozásán. — A Szovjetunióban szerdán Föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz—1423 jelzésű mesterséges holdat. A fedélzetén elhelyezett berendezések rendben működnek. — Karácsonyi melódiák csendülnek fel december 11- én, szombaton, délután 5 órakor a Fáklya klubban. A műsorban Bach, Mozart, Vivaldi, Verdi és Kodály Zoltán művei szerepelnek. Közreműködik Hernádi Hilda zongorán, Roth Ede gitáron, Nagy László oboán, valamint a Fáklya Művelődési Központ vegyes kara Anker Antal és Vendrei Éva vezényletével. — Működő vasúti terepasztal- és vasútmodell-bemutatót rendeznek december 11-én és 12-én (szombaton 10 órától 18 óráig, vasárnap 10 órától 16 óráig), a VIII. kerületi Kreutz Róbert Úttörőházban, az Asztalos János Ifjúsági Parkban. — Az 1992-es világkiállítás székhelye Chicagón kívül a spanyolországi Sevilla lesz. A város kijelölésében nagy szerepe volt a latin-amerikai országoknak, amelyek ragaszkodtak ahhoz, hogy Amerika felfedezésének ötszázadik évfordulójáról így emlékezzenek meg. — Légi katasztrófa. Csütörtökön lezuhant a chilei Aeronor légitársaság egyik repülőgépe. Asantiagói repülőtér jelentése szerint a gépen tartózkodó negyvenhat ember életét vesztette. — HATALMAS TŰZ ÜÖTÖTT KI csütörtökön az mozambiki Beira kikötőjében lévő olajtárolóban. A tűzvész jelentős károkat okozott a tárolóban és a környező kiközlétesítményekben. Megszűnt az üzemanyag továbbítása a Beirát Zimbabwéval összekötő olajvezetéken. EGY HÓNAP ALATT MÁSODSZOR OKOZOTT GYERMEKHALÁLT gondatlanságból keletkezett lakástűz. Kedden a Hajdú- Bihar megyei Esztár község Kárpát utca 3. alatti ház lakásában lángot fogott a teatűzhely mellett lévő tűzifa. A szomszédok a füstöt látva behatoltak a lakásba és eloltották a lángokat, az egyedül hagyott Kovács Gyöngyi 16 hónapos kislányon azonban már nem tudtak segíteni a füst megölte. A gyermektragédia ügyében vizsgálat folyik. KORGAZDASÁGÉRT kétévi és hathónapi szabadságvesztésre ítélte a Gyulai Megyei Bíróság büntetőtanácsa Szöllősi Györgyné, Szöllősi György és Szöllősi Albert medgyesegyházi benzinkútkezelőt, akik 1978-tól folyamatosan követtek el viszsaéléseket: több mint 348 ezer forint értékű gázolajjegyet vásároltak többnyire ismeretlen gépkocsivezetőktől, s ezzel kimerítették az orgazdaság bűntettét. A vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. — IDŐS, MAGATEHETETLEN NYUGDÍJASTÓL SIKKASZTOTT több mint ötvenezer forintot 1979. augusztusától 1982. márciusáig Burányi Lajosné 50 éves soproni lakos. Burányinét az idős ember gondozásával bízták meg, felvehette gondozója nyugdíját is, abból sikkasztotta ezt az összeget. Burányinét elsőfokon a soproni járásbíróság négy hónapi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. Az ügyész súlyosbításért fellebbezett. A Győri Megyei Bíróság csütörtökön, a fellebbviteli tárgyaláson Burányiné büntetését egyévi, börtönben letöltendő szabadságvesztésre emelte fel. A sikkasztónak természetesen az okozott kárt is meg kell térítenie. Az ítélet jogerős. — XVI. Károly Gusztáv svéd király ma adja át az irodalmi és tudományos Nobel-díjakat az idei kitüntetetteknek. Először a stockholmi hangversenyteremben az orvosi, fizikai, kémiai, közgazdasági és irodalmi munkásságot elismerő plakettet és a vele jár egymillió-százötvenezer svéd koronás csekket veszik át a díjazottak, majd ezerháromszáz meghívott részvételével estélyt tartanak a városházán. — Örkény István világszerte nagy sikerrel játszott Macskajátékát hirdeti a színlap a Ruszki bulevard és a Benkovszki utca sarkán levő Magyar Intézet, valamint a Szófiai Szatirikus Színház előcsarnokában. Az előadások hetente kétszer vannak, szerdán és csütörtökön. Tanay Bella kapta a legjobb női alakítás díját a tudományos-fantasztikus és fantasztikus filmek második nemzetközi fesztiválján, Rómában. November 25. és december 8. között több mint száz filmet mutattak be, köztük Szinetár Miklós alkotását, Az erődöt, amelyben Tanay Bella szerepelt. Teljesítették éves tervüket a Dorogi Szénbányák brikettgyárának dolgozói: januártól négyszázhatvanezer tonna brikettet készítettek. Úgy számítják, hogy december végéig további harmincezer tonna, jó minőségű tüzelőanyagot szállítanak a TÜZÉP-telepekre, s ezzel idei teljesítményükkel rekordot döntöttek a dorogi üzemben. — Jan Smrek szlovák költő, publicista és műfordító életének 84. évében, szerdán, Pozsonyban elhunyt. Irodalmi munkásságáért több magas csehszlovák állami kitüntetésben részesült. A magyar irodalom szlovák nyelvű tolmácsolásában elért eredményeiért a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Munka Érdemrend arany fokozatát adományozta neki. — Elhunyt Marty Robbins, az ismert country-zenész, az El Paso balladája című világsikerű szám alkotója. Marty Robbins 57 éves volt. — HALÁLOZÁS: Dr. Firnász Sándor 1982. december 1-én, életének 77. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése december 12-én, déli 12 órakor lesz a Rákoskeresztúri temetőben. (Kozma u. 6.) Telefon: 636-126. X — Szomorú szívvel tudatom a gyászoló hozzátartozók nevében is, hogy szeretett férjem, dr. Heumann László, gyémántdiplomás orvos életének 90. évében hosszú szenvedés után december 3-án elhunyt. December 7-én csendben eltemettük. Minden külön értesítés helyett. Dr. Heumann Lászlóné, Szombathely. X Hurrá! Ez a műbőr nemcsak lélegzik, hanem sóhajtozik is! (Vasvári Anna rajza) A TELEVÍZIÓ MŰSOJA 1. MŰSOR 8.18 Műsorismertetés 8.20 Tévétorna 8.25—11.00 Iskolatévé ILOO—11.05 Képújság 14.00—16.10 Iskolatévé (Ism.) 16.12 Műsorismertetés 16.15 Hírek 16.20 Szülők iskolája XIII/12. (Ism.) 16.50 Postafiók 250. Takács Mária műsora 17.10 Számítástechnika és... A szegedi körzeti stúdió műsora (FF) 17.40 Öt perc meteorológia 17.45 Képújság 17.50 Keresztkérdés Fejtörőjáték 18.20 Bűvös kockázat Nagy vállalkozók 19.10 Tévétorna 19.15 Esti mese 19.30 Tv-híradó 20.00 Delta Tudományos híradó 20.25 Starsky és Hutch Amerikai bűnügyi filmsorozat 21.10 Dalok, táncok a Szovjetunióból 21.20 ötletmeccs 22.50 Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 16.53 Műsorismertetés 16.55—18.15 Női kézlabdavilágbajnokság. Döntő 19.53 Műsorismertetés 19.55 Női kézilabdavilágbajnokság. Döntő 21.15 Öt perc meteorológia (Ism.) 21.20 Tv-híradó 2. 21.40 Forradalomban született X/9. 22.40—22.45 Képújság Magyar Nemzet Péntek, 1982. december 10. Bélyeg-világkiállítás Budapesten A Nemzetközi Bélyeggyűjtő Szövetség, a FIP 1981-es bécsi kongresszusának döntése alapján megkezdődtek az 1985-ben Magyarországon megtartandó bélyeg-világkiállítás előkészületei. A Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségének elnöksége Horn Dezsőnek, a MABÉOSZ elnökének és Tóth Illésnek, a posta vezérigazgatójának vezetésével megalakította a nagyszabású világrendezvény szervező bizottságát. A magyar posta és a MABÉOSZ mintegy 60 ország filatelistái gyűjteményeinek bemutatására számít. A világkiállítás első hazai „filatelista névjegyeiként”, valamint a költségek fedezésére jelent meg az idén felárral forgalomba bocsátott Philex-France blokk, valamint az 55. bélyegnapi blokk és sor. Bérelt Volvón bukott le a betörőbanda A társaság tagjai: Ballai István 22 éves, 24 éves felesége, Madag Kálmán 22 éves, Káli Béla 26 éves és Seerörssy Mihály 30 éves foglalkozásnélküliek rendszerint a XVI., Csömöri úton levő vendéglőben találkoztak. Pontosabban ott beszélték meg a tervet, már hogy melyik közértbe törjenek be és ott osztották el később egymás közt a betörésekből származó, főleg a dohány- és italárukért az orgazdáktól kapott pénzt. Leerörssy kivételével a többiek büntetett előéletűek. Ballait a bíróság első fokon egyévi és tízhónapi szabadságvesztésre ítélte, de egy év után a második tárgyalásig szabadlábra helyezte. Madagot júliusban egyévi felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották. Ezt az időt használták ki társaikkal a bűncselekmények elkövetésére. Augusztus 6-tól elfogásukig felváltva hármasban, négyesben fosztogatták a XIV—XVI. kerületben levő közérteket, szám szerint ötöt. Módszereik a lakatletöréstől kezdve az ablakbetörésig a legkülönbözőbbek voltak. Még két helyen is megpróbálkoztak, de oda nem sikerült bejutniuk. Szeptember 25-én hajnalban a rendőrjárőr felfigyelt egy XX-es Volvo személygépkocsira, a XVI. kerületben. Megállították az autót, amelyben Ballai, felesége, Madag és Leerörssy ültek. Előzőleg a Bugac tér és György utca sarkán levő közértbe akartak betörni, de nem sikerült, így hazaindultak. A rendőrök a kocsiban különféle betörőszerszámokat találtak. Ezek után a banda a XVI. kerületi Rendőrkapitányságra került. Ott kiderült, hogyan jutottak a bérelt Volvóhoz. Az egyik közértből ugyanis egy bélyegzőt is elloptak. Ballai és Leer-örssy a személyi igazolványának munkahelyi rovatába bepecsételte, mintha a Közért alkalmazottai lennének, így azután sikerült kocsit bérelni s három napig a Volvóval jártak betörni, lebukásukig. Bűnlistájukon eddig összesen tizenegy bűncselekmény szerepel így a betöréseken kívül okirathamisítás, vagonfosztogatás és sikkasztás, mert egy kikölcsönzött fúrógépet eladtak. A kár, amit okoztak, 120 ezer forint. Ballait a börtönbe szállították eddigi büntetése letöltése végett, társaik előzetes letartóztatásban várják a vizsgálat befejezését. B. M. A színházak pénteki műsora Erkel Színház: A Tűzmadár — Ez lenne a halál? — Le sacre du printemps (Harangozó bék, 4. ea., 7) — Nemzeti Színház: Olympia (7) — Katona József Színház: A három testőr (bemutató: 7) — Várszínház: Én, Claudius (7) — Józsefvárosi Színház: Bolond vasárnap (7) — Madách Színház: A makrancos hölgy (7) — Madách Kamara: Az öltöztető (7) — Vígszínház: Amadeus (7) Csontváry (este fél 9) — Pesti Színház: A zongora — A lázadó (a nov. 12-i jegyek érv. 7) — Fővárosi Operettszínház: János vitéz (7) — Zsebszínház: Lola Blau (fél 8) — Thália Színház: Csak semmi szenzáció (7) — Stúdió: Miss Arizona (fél 8) — József Attila Színház: Az öreg (1. bék. 2., 7) — Kamaraszínpadon: De jó szeretni! (7) — Kis Színpad: Kettesben — Szilágyi János műsora (fél 8) — Radnóti Miklós Színpad: Toldi — Nagy Attila (7) — Mikroszkóp Színpad: Zűrhajó (de fél 10), Hogyan? Tovább!! (fél 9) — Játékszín: Kék öböl (du. 3) — Ódry Színpad: Figaró házassága (7) — Budapesti Gyermekeszínház: Látogató a végtelenből (du. 3) — Állami Bábszínház a Népköztársaság útján : Koncertműsor (6) . — a tokai téren: A vin (de. 10) — Zeneakadémia: Liszt Ferenc Zeneművészeti főiskola zenekara (fél 8) — Kisterem: Szabó Ferenc szerzői estje (Magyar zeneszerzők 4. fél 8) — Télapó-bált rendez a KISZ XVIII. kerületi bizottsága, december 11-én, szombaton este 7 órakor, a Rózsa Ferenc művelődési házban. A programban country táncház, tombola és a Tátrai diszkó szerepel. — A Családi hétvége programjában december 12-én vasárnap, délelőtt 10 órakor a gyerekek a Csacska macska című mesejátékot tekinthetik meg a Szakszervezetek Fővárosi Művelődési Házában, az anyukáknak pedig karácsonyi meglepetések és ajándékok elkészítéséhez adnak tanácsot. Az Országos Filharmónia értesíti a koncertlátogató közönséget, hogy a Postás Szimfonikus Zenekar december 14-én keddre a MOM Művelődési Központba meghirdetett Mozart-estjét december 21-re halasztotta. SZELES IDŐ, ZÁPOROKKAL Szinte egész Európa fölött nyugati, délnyugati áramlás alakult ki, Így az óceán és a Földközi- tenger felől nedves levegő érkezik. Általában enyhe, néha kissé hűvösebb léghullámok érik el a szárazföldet. Ezek hatására Nyugat-, Közép- és Dél-Európában igen változékony, gyakran felhős és esős csapadékos az idő. Hideget már csupán a kontinens legészakibb részéből jelentenek. Ott sokfelé havazik is. Csütörtökön hazánkban csupán néha szakadt föl kissé a felhőzet. Ismétlődő esőket jelentettek. A megerősödő délnyugati szélben 8, 16 fokig emelkedett a hőmérséklet. A várható időjárás péntek estig. Fokozatosan mindenütt csökken a felhőzet és már csak elszórtan fordul elő egy-egy átfutó zápor. A délnyugati szél erős lesz. Enyhe idő tovább tart. A csúcshőmérséklet 7 és 12 fok között várható. A Duna vízállása Budapestnél, csütörtökön 125 centiméter volt. Európai időjárási körkép 1982. december 10. Az 1982. december 10., 06 órára előrejelzett európai időjárási helyzet -**• Meleg front M Es SAA. Hideg front X Havazás -**- Okkluzion front V Zápor — Az áramlás iránya" PC Zivatari Köd K. Az alacsony nyomás középpontja V A magas nyomás középpontja Budapest felhős 10 Ankara ködös 10 Arhév napos 16 Belengol felhős 12 Berlin zápor 8 Béé* zápor 9 Bukarest zápor 9 Helsinki hózápor —5 Kl.leveses 8 Koppenhága zápor 6 Leningrád hózápor —4 Lisszabon zápor 13 London szeles * 5 Madrid zápor 12 Milánó esős 8 Minszk felhős 5 Moszkva hózápor 0 München esős 6 Ofa szeles 4 Pari** zápor 8 Prága felhős 8 Róma zápor 17 Stockholm esős 6 Szíria felhős 5 Varró zápor 8