Magyar Nemzet, 1983. január (39. / 46. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-11 / 8. szám
Kedd, 1983. január 11. '.TWWWMagyar Nemzet Kockáztattak — és nyertek Sanyarú esztendő után Ha tavaly az év második felében példát kerestünk volna a veszteséges gazdálkodásra, joggal vehettük volna tollunk hegyére a Budapesti Élelmiszeripari Gépgyár és Szerelő Vállalatot — az ÉLGÉP-et. Fizetésképtelenek voltak, sorban álltak a bankban, alvállalkozóik, szállítóik várhattak a pénzükre. Ha idén keresünk egy gyárat, amelyik jelentősen növeli tőkés kivitelét, s minden tekintetben kedvező anyagi helyzetben van , az ÉLGÉP-ről is beszélhetünk. Mitől ez az óriási fordulat? Az eredményesebb jövő reményében kockáztató vállalat vezetési stratégiájáról Berend Richárd kereskedelmi igazgatótól kapunk elemzést. Malmok, kemencék... Előzmények a távoli múltból: az évszázad első évében a svéd ALFA-LAVAL cég hozott létre Budapesten lerakatok összeszerelő, valamint szervizüzemet. Ezzel kezdődött Magyarországon az élelmiszeripari gépek gyártása. Az üzleti lehetőségek hatására jött létre sok apró magyar üzem is. A koncentráció 1957-ben kezdődött, amikor már korszerű gyümölcs- és főzelékkonzervgyárakat és kismalmokat kezdtek építeni az ÉLGÉP jogelődei. A konzervipari gépek gyártását 1904-ben vette át egy másik üzem, akkorra alakult ki lényegében a mai profil. Különleges sajtgyárak a Szovjetuniónak — ezeket tizennyolc éve szállítják. Malmok, sütőgépek, takarmánykeverők, más élelmiszeripari berendezések tartoznak gyártmányaik közé. A szocialista államközi szerződések teljesítése mellett lassan indult a tőkés kivitel a főként, fejlődő országokba: a világélelmezési program keretében éppen ezeken a helyeken volt várható az iparág felfutása. Ám 1970 és 1975 között még csak kétmillió dolláros bevételük volt ebből. Nyilvánvalónak látszott, hogy a célravezető megoldás: néhány célország kiválasztása, az ottani piacok ,,megnyerése” főként fővállalkozásban. Ennek óriási előnye, hogy az egy-egy üzemhez szükséges gépek mellett az épülettől az igazgatói iroda berendezéséig, s a személyzet betanításáig minden egyszerre adható el. Ezekben a beruházásokban a saját gépérték 14—20 százalék, s ez „viszi magával” a többi magyar árut, anyagot, szellemi terméket. Irakban húsz-harminc tonna napi teljesítményű kismalmokkal kezdtek, ma már száztonnásokat is szállítanak. Az ország őrlőberendezéseinek több mint a fele ma már magyar gyártmány. Algériába is malmot, sütödét szállítottak eleinte. Az elégedett megrendelők később kilátásba helyezték egy új, nagyobb malom megvásárlását, 13 millió dollárért, egy sütödét húszmillióért. Az üzlet újabb négy takarmánykeverő rendelését hozta, együttesen 20—25 millió dollárért. Indiába két éve szállítottak egy malmot, idm indul útnak a következő. Nigériában két malommal kezdtek és most érkezett meg az előleg újabbak szállítására. Nem szállíthatlak ! S éppen ez a nagy érdeklődés hozta az 1982-es, nagyon keserű esztendőt, amikor teljes erővel dolgoztak — mégsem tudtak szállítani. A fejlődő országok anyagi problémái ismeretesek. Ugyanakkor — érthetően — nem mondanak, nem mondhatnak le fejlesztési terveikről sem. Leülnek tehát a magyar szállítóval, közük igényeiket, elképzeléseiket, szóban, majd papíron feladják a rendelést. Előfordul, s így volt ez tavaly is, hogy külföldön a magyar üzem több ígéretet is kap. Azután hiába vár, a tényleges szerződést nem lehet megkötni, az előleget nem kapják meg — nem tudnak szállítani. Ha viszont a rendelő beruházási összeghez jut, nagyon szűk határidővel azonnali szállítást kér. Amikor tehát a tárgyalások érett stádiumba jutnak, az ÉLGÉP-nél meg kell kezdeni az előregyártást. Megy a vállalat pénze anyagra, munkabérre, s a kész berendezések raktárba kerülnek, nem fizet értük senki. S ha ez néhány nagyobb üzletkötésnél előfordul — mint tavaly —, ott állnak a kész termékek tömegével, fizetésképtelenül. Több mint egy éve rendeltek tőlük Nigériából egy malmot. Az ÉLGÉP-esek az üzlet végső, pénzügyi intézkedéseit várták, és vállalva a kockázatot, 2,5 millió dollár értékben gyártottak berendezéseket. Tavaly a rendelés nem futott be . .. Irakban a működő három malom után megrendelték a negyediket. Ehhez nyolcszázezer dollár értékben készítettek itt gépeket. E példákból az következik: amíg az előző öt évben negyvenmillió dollárért adtak el élelmiszeripari gépet, s erre az ötéves tervre ennek legalább kétszeresét tervezték, 1982-ben mindössze kétmillió dolláros bevételük volt a tőkés piacon. Ez pénzügyileg csőd. Vagy legalábbis a széle. A tények azonban utólag fényesen igazolják az elképzeléseket, hogy ugyanis csak az a vállalat élhet meg a nemzetközi piacon, amelyik tud és mer kockáztatni. Ha a jövőbeli és biztosnak látszó üzletek reményében nem kezdik meg a gyártást, elestek volna az idei lehetőségeik nagy részétől. A kereskedelmi igazgató most már persze nyugodtan mondja: nem is volt tragédia a tavalyi ..........A bank többek között éppen arra való, hogy a hosszú távon jól gazdálkodó, de pillanatnyilag megszorult üzemen segítsen.” Út az elsők közé S ahogy tavaly semmi nem sikerült, úgy érett be most minden. S egyszerre. A nigériai malom előlege idén februárban érkezik, azonnal útnak indíthatják tehát az árut, a raktáron levő 2,5 milliós értéket. S az ÉLGÉP — éppen az előregyártás jóvoltából — szállítani is tud. Úgy számítják, idén 20—25 milió dollár lesz a bevételük, jövőre harmincmillió. 1985-ig nyolvanmillió dollárra van már szerződésük, de remény van arra is, hogy ez időközben százmillióra is felmegy! Segíti őket az is, hogy a nehezedett gazdasági viszonyok ellenére könnyebben találnak itthoni partnert a fővállalkozáshoz. Régebben, amikor az építőiparnak még sok hazai rendelése volt, csak a METRÓPER, majd a KIPSZER volt hajlandó szerződni velük az épületek szállítására. Ma módjuk van versenyeztetni a vállalatokat és jellemző, hogy hazai versenytárgyaláson kilenc építőipari és három villamossági üzem vett részt, hogy csatlakozzék a különböző fővállalkozásokhoz. A tapasztalat, hogy így 25—30 százalék árcsökkentést tudnak elérni, elfogadható ajánlattal jelentkeznek a külföldi vevőnél. Az eredmény: az ÉLGÉP is jól keres, s alvállalkozói is megélnek. Úgy számolják, hogy éppen a tőkés export növekedésének jóvoltából gyári átlagban hathét százalékos bérfejlesztést is adhatnak, az országosnak kétszeresét. S ezt nem akarják egyelőre elosztani. Az egyértelmű, hogy a termékeket előállító fizikai munkások nagyobb jövedelememelkedést kapnak majd, mint a más üzemekben dolgozók. Viszont azok a fejlesztő mérnökök, akik a sikeres konstrukciókat kidolgozták, s a több nyelven beszélő exportüzletkötők az átlagnál is nagyobb keresetnövekedéshez jutnak. Úgy tetszik, sikerült. Dolgozhattak volna óvatosan, „a fal mellett”, termelhettek volna csak a biztosra, hozhatták volna az átlagot. S akkor átlagos volna a beruházási, műszaki fejlesztési és bérlehetőség . . . A józan, megalapozott, de nem veszélytelen kockázat viszont a tavalyi utolsó sorból az elsők közé emelheti idén az ÉLGÉP-et. Aggodalmuk azért maradt. Ha ebben az ötéves tervben elérik a maximálisnak tekinthető százmillió dolláros exportot, a bázisrendszerű értékelés miatt ezt 1985-től még meg kellene tetőzniük — az már kétséges, hogy teljesíthető. Ha ,.csak" újabb százmilliót hoznak, az a mai szemlélet szerint megállásnak számít, ezért érzik kockázatosnak azt is, hogy a maximumot érnek el a lehetőségekkel és nem tartalékolnak újabb ötéves „felfutásra". Faludi, András Import helyett hazai A bedolgozók is megdolgoznak Harminc éves lesz az idén a Fővárosi Kézműipari Vállalat. Pincékből, egymástól távol eső kis műhelyekben kezdtek nagy lendülettel: az 1965-ös év fordulópont volt, amikor vállalattá alakult át. Az utolsó öt esztendőben részben megváltozott a vállalat termékszerkezete, de a kézműipari jelleg továbbra is megmaradt. Ma már öt gyáregységet alakított ki ez a tanácsi vállalat: konfekciója, bőrdíszműárui, műanyagipari termékei, bőrés műbőr-feldolgozása nemcsak itthon, hanem számos más országban is elismerést szerzett. A vállalat az országban egyike a legtöbb bedolgozót foglalkoztatóknak: háromezren végzik el otthonukban a kiadott részmunkákat, közülük sokan csökkent munkaképességűek. Ugyanolyan pontosan, a követelményeknek megfelelően végzik el a rájuk bízott munkát, mint a többiek, teljesítményük után kapják a bért. A bedolgozói rendszer jó a vállalatnak is, mert nincs szükség beruházásra. A termelési érték mintegy másfél milliárd forint, ennek negyedrésze export. (A tőkés piacra szánt, tizenkétmillió forint értékű textiljátékokat például kizárólag a csökkent munkaképességű dolgozók készítik.) Szabó Lajosné kereskedelmi főosztályvezető és Winkler Róbert, a munkaügyi osztályvezető segít megismerni a szerteágazó tevékenységet. A folyamatos termelés előfeltétele a jól szervezett központi előkészítő és befejező üzem. A kiszállításra alkalmas, végső formát itt kapják meg a különböző gyártmányaink. — Nem gyártanak túl sokféle terméket? — Manapság az esetleges hátrányok mellett ennek az előnyeit is élvezzük. Ha egyik cikkünk „leül”, lanyhulóban van iránta a kereslet, a piac jelzése nyomán a másik „ház” Napjainkban a sláger a kivehető bélésű fröccsöntött csizma. Ennek gyártásához olasz gépsort állítottunk munkába a Ferihegyi téri üzemünkben. A próbagyártás után az idén százezret tudunk belőle átadni a kereskedelemnek, és így a drága importcsizmákat, amelyek annyira keresettek, részben pótolni tudjuk. F. R. Szolgáltatás Az önállóság útján Az elmúlt évtizedben sok területen javult a szolgáltatások minősége és nőtt a mennyisége. Nem vált azonban mindenütt általánossá az udvarias kiszolgálás, ajó minőségű munka. A szolgáltatási kapacitások húsz-negyven százaléka kihasználatlanul maradt, s ennek ellenére nem alakult ki a szolgáltatók piaci versenye a fogyasztókért. Bebizonyosodott, hogy a szolgáltatások központosított irányítása nem kedvez az igényekhez való rugalmas alkalmazkodásnak, a helyi adottságok f, optimális kihasználásának, ezérta kormány határozatot hozott a szolgáltatások szervezeti és érdekeltségi rendszerének továbbfejlesztésére. A versenyképesség és a jobb minőségű szolgáltatás érdekében az eddigi naiy létszámú szolgáltató vállalatokat — elsőként az AFIT Trösztöt és a DELKÁ-t — megszüntették, illetve átszervezik. E két mammutcég szervizhálózatának egységei fokozatosan önállóvá lesznek, tanácsi kisvállalatként folytatják működésüket. Az év kezdetétől főként vidéken már negyven volt AFIT szerviz kóstolgatja az önállóság ízeit. A Miskolci Autójavító Kisvállalat elsőrendű feladata továbbra is a lakosság és a kerületek megrendelésére végzett személygépkocsi-javítás. Hajdú-Bihar megyében az AFIT utódaként Debrecenben és Hajdúszoboszlón egy-egy önálló autójavító vállalat alakult. Dél-Dunántúlon hét önálló gépjármű javító kisvállalat jött létre az AFTT megszüntetését követően. Közülük a legnagyobb a pécsi javító karban tartó vállalat. A tervek, ötletek, elképzelések alapján biztatóan startolnak az új szolgáltató vállalatok. A GFLKA több mint háromezer szervizéből az országban eddig 75 kisvállalat ala kint íryi. A fővárosban a sz®*’vezeti átalakítást az első félév végéig hajtják végre. k A Srcentniiluíliji Nfcabó rPéter <:i., n i mi)ío n ,n ÍL i ! U E J ifi \7 r (\ A história stúdiumaiban Márkus atya sem volt túlságosan járatos, inkább az anyaszentegyház történetével nyaggatta a kis herceget, s a latin nyelv rudimentumaival, amelyekre már azért is nagy szükség volt, mert magyarul igen sok fogalomra nem akadt egyáltalán megfelelő szó. Viszonylag jártas volt az atya a római történelemben, s Béla szívesen hallgatta a Titus Livius nyomán előadott színes, erkölcsnemesítő legendákat a római nép nevezetes őseiről. Márkus atya szavaiban gyűlölet és csodálat keveredett a rómaiak iránt, akik ugyan pogányok voltak, s Krisztus urunk népének rabtartói, ám mégis csak befogadták a kereszténység igéit, azonfelül olyan birodalmat teremtettek, amelyhez foghatót azóta sem sikerült alapítania egyetlen császárnak vagy királynak sem, pedig Isten a megmondhatója, hányan próbálkoztak vele. Márkus atya mutatott egy világmappát, az ismert világ képével és üresen hagyott foltjaival, amelyet mindenféle rémállatok és óriások, sellők és kétfejű emberek népesítettek be, s amelynek legnagyobb részét egykor, s oly rövid időre, egyedül a görög Alexandrosznak sikerült meghódítania. — Fegyverrel akarta a népeket testvérekké kényszeríteni — mondta a pap megvető mosollyal. — Pedig az uralkodó Isten segítségével is csak egy nagy dolgot tehet: megőrzi és tiszteletben tartja saját népe törvényeit és határait. A hódító mindig azt kockáztatja, hogy az elnyomott népek egyszer romba döntik a hódító birodalmát, s talán megsemmisítik azt a népet is, amelynek érdekében a hódító esetleg küzdeni akart. Még Krisztus urunk helytartóinak sem sikerült, több mint ezer esztendőn át, pedig az ő fegyverük vasnál erősebb, mindenen átható: a hit és a szeretet. Lám, Paszkálisz pápa úrnak is az átok fegyveréhez kellett folyamodnia Henrik császár ellen, s meg is lett az eredménye, mert saját fia tette le a trónról. Gonosz, világ ez, gyermekeim, s minél többet láttok és értetek majd e földi siralomvölgyből, annál inkább felháborodtok, kik és miért dúlják Isten szép vetését. . . Béla kinézett a tanulószoba ablakán, ahonnan igen meszszire lehetett látni: szépen sütött a nap, madarak csiripeltek, és a folyó kék szalagja barátságosan integetett a távolból. Egyáltalán nem látszott mindez földi siralomvölgynek,mégis valami borzongás futott át rajta. — Legyetek kegyesek és erősek, mint atyátok, aki Jeruzsálembe zarándokolt, hogy megtisztuljon és közelebb kerüljön testben és lélekben a Szent Sírhoz, mely e világnak menekvését rejti — fejezte be a tanórát az atya, s kegyesen intett, a gyermekeknek, mehetnek dolgukra. Péter ledübörgött a falépcsőn, hogy megnézze a két új vadászebet, amelyet az orosz nagyfejedelmi udvarból küldtek számos más ajándékkal együtt a félig árván maradt kis hercegnek, Béla azonban, mielőtt követte volna, lopva megkereste a világmappán a szent várost, ahová apja zarándokolt. Messze volt, igen messze, tengereken is túl, bár úgy mondták, az apja a szárazon közelítette meg, fényes és erős kíséretével együtt, Bizánc felől. Béla látott már zarándokokat, azok rongyosak és elcsigázottak voltak, de apja nem ilyen volt, amikor elment. Eltűnődött ezen, s amint Álmos udvari embereinek suttogásaiból kihallotta, hogy a nagyúr csak színleg indult Jeruzsálembe, valójában a fődolog Bizánc útbaejtése lett volna, hátha a császár segítséget ad Kálmán ellen, s Almos cotc-ból végre rex lehet... Miért akar az apja oly sóvárogva király lenni? Miért nem elégszik meg a második hellyel, amikor ilyen nagy az ország, ilyen végeláthatatlan a világ, s annyi sok ezren vannak így is őalatta rangban, vagyonban, hatalomban? Miért akarja Péter oly sóvárogva az ő vértjét, fegyvereit, lovát? Hiszen ő nekiadná, ha szabadon rendelkezne holmija felett .. . Miért akar mindenki mást, mint amije van? Eszébe jutottak a vadászebek, sóhajtott, vigyázva becsukta a világmappát, s lassan lement a lépcsőn, Péter után. A kutyákat onnan küldték, ahonnan az ő édesanyja jött, ide, idegenek közé. Vajon ott milyen az élet, milyen a táj, milyenek az emberek? Egykor a magyarok ősei is arrafelé éltek, Márkus atya szerint. Szeles pusztákon, bőrsátrakban. Vajon a ruszok most is bőrsátrakban laknak? Megvonta törékeny vállát, szőke haját felborzolta a tavaszi szél, amelynek vidám illata volt. Amióta Álmos úr megtért a Szentföldről, amelyet gúnyos éllel nevezett csak „vezeklésnek”, nem találta a helyét. Minden házanépével a Tiszántúlra költözött, erre a vad, lapos, sík vidékre, amely felett a királyoknak csak névleg volt hatalma, s amely Geyza és István óta alig változott. Itt csak ímmel-ámmal épültek fatemplomok, s a gyér lakosság minden szigorú rendelkezés ellenére csak sátoros ünnepeken kerekedett fel, hogy a keresztény Istent és szolgáit meghallgassa. Szegény, de büszke, pogány vidék volt ez, melynek megpróbáltatásait nem kívánták sem a királyok idegen zsoldosai, sem a dús földet, jó éghajlatot sóvárgó telepesei. Itt a királyok törvényei helyett még mindig az élet kemény, de jóval következetesebb törvényei uralkodtak. Itt még az emberek is, lovak is apróbbak, szíjasabbak, bozontosabbak voltak, mint a nyugati országrészben. Közülük sokan még mindig úgy hitték, és István király — számukra száz esztendő történései távoli, hihetetlen és nagyjából ismeretlen dolgok maradtak, s egyik nemzedék így adta át a helyét a következőnek, hogy alig változtatott valamit akár saját szokásain, akár a vad táj arculatán. Kálmán király megalázta öccsét, amikor Horvátország kormányzásáról letette, s a Tiszántúlt bízta a hercegre. Horvátország gazdagabb volt, sokféle lehetőséget rejtett magában. De jót is tett Kálmán Álmossal, mert idegenek helyett az övéi között lehetett. Itt szegényebb volt, de erősebb. A pásztorok, halászok, pákászok népe nem sokat kérdezősködött: ha Álmos hírnökei végiglovagoltak a pusztán, innen is, onnan is előbújtak a harcra mindig kapható magyarok, akik oly igénytelenek voltak, mint lovaik, s a zsákmány reményében bármerre elindultak volna, mint szerencsésebb őseik, bátrabb vezérek kardja alatt. Álmos itt mindig itthon érezte magát, és szívesen bízta fiát is az itteni emberek gondjaira: azt akarta, hogy összeszokjanak. — Ezek lesznek a le leghívebb jobbágyaid, ha megtanulsz, a fejükkel gondolkodni — mondta egyszer Bélának. — Soha ne bízz meg a tehetős emberekben, akik hegyvidéken élnek. Ők olyanok, mint a hegyek: elrejtőznek egymás mögött, és gyanakvóak, mert nem látnak messzire. Péter ezen a vidéken mindig elkedvetlenedett, szótlanabb lett, persze már csak azért is, mert messze került a váraljától, az övéitől, akiket szakadatlan szolgálatában is néha-néha láthatott. Péter, bármenyire vitézkedett is. Bélához képest, azért tartott a korabeli síkvidéki legénykéktől, akik már nem játékfegyverekkel bántak ügyesen, s szükség esetén vadászattal, halászattal is fenn tudták tartani magukat, nem szorultak a király szakácsára, főzőembereire. Nagy volt Álmos úr kísérete, rossz nyelvek szerint a királyénál is nagyobb és fényesebb, de senki sem sóhajtozott vagy káromkodott, ha a környéken megszállt a herceg, mert erején felül is bőkezű volt, és még egy szalmaszálért is ezüsttel-arannyal fizetett. Emberei kalmárkodtak marhával, borral és prémekkel is, eljutván messze földekre. Álmos adósságai azonban nem akartak fogyatkozni. Híveinek földeketcsak a sajátjából adhatott, nem úgy, mint a király, aki szabadon rendelkezett minden szabad vagy elidegenült birtok felett. Álmos úr legnagyobb híve ezen a vidéken Vata úr volt, ama híres pogány felkelőnek egyenesági leszármazottja, aki megsokallta a keresztény isten híveinek garázdálkodását s aidegen papokat, közöttük is a szentéletű Gellért püspököt kit mindközönségesen Gyirót atyának neveztek, kegyetlenül lemészárolta. Márkus atya keresztet vetett, valahányszor kimondani kényszerült Vata nevét, akit az ördög magyar földön testet öltött, képviselőjének tartott és festett le. Valahányszor Béla megpillantotta Vata urat, ama Vatának unokáját, mindig az ördögöt, és a szent püspök gyilkosát látta benne, hiába tudta az eszével, hogy ez a pogány csimbókos nagyúr csak bor mellett vitézkedik, s nagy vadászatokon tombolja ki a világ elleni dühét. Vata úrnak volt vagy egy tucatnyi gyermeke, s ágyasaitól is jó néhány, akik mind együtt játszottak és visongtak és roszszalkodtak, akár a megvadult kutyakölykök. A kis herceg megdöbbenve látta, hogy a kajla bajszú ördög, akinek mindig borszaga volt, lefeküdt a bőrökre, gyermekei közé, akik felváltva lovagoltak rajta, s egyáltalán nem nagy tisztelettel tépázták üstökét, rángatták bajuszát. Ezt bizony Álmos úrral senki nem tehette volna meg. Azontúl nem félt annyira Vatától, sőtidővel meg is kedvelte, s csak ráfcsolygott Márkus atya ördögűző kifakadásain. (Folytatjuk.) 9