Magyar Nemzet, 1983. január (39. / 46. évfolyam, 1-25. szám)

1983-01-11 / 8. szám

(I „Béke és kiegyenlítés útja"­ ­ A második világháborút kö­vetően írók, tudósok, a törté­nelem hivatott kutatói már a modern történelemszemlélet tárgyilagos tükrében világít­ják meg a régmúlt esemé­nyeit. E történelemszemlélet ad alapot arra, hogy Kossuth és Balcescu, Petőfi, Vasvári, Avram Iancu és az 1848/49. polgári forradalom más sze­replői — pozitív és negatív ol­dalukról is — mérlegre kerül­jenek. Történelmi tény, hogy a Habsburg-dinasztia kivédhe­tetlennek tűnő ügyességgel al­kalmazta a népeket megosztó „divide et impera” elvét. A­­ felemelkedésüket óhajtó népek­­ soraiban megnyilvánuló na- I­cionalizmus pedig — szinte­­ akaratlanul — a kamarilla­­ malmára hajtotta a vizet. Egy­­ évszázad telt el, míg eljutot­tunk ahhoz a ponthoz, ahol nyíltan lehet és kell beszél­nünk, ahol megtaláljuk mind­azt, ami a szomszédos népek életében közös, ami az egy­másrautaltság jele és törté­nelmi bizonyítéka. Ennek egyik ékes példája Ung, Be­­reg és Máramaros megyék történelme, melynek egyik, mindmáig kellően nem tisztá­zott eseményét indokolt a ma­ga helyére tenni. A történet felderítésében nagy segítséget adnak a kora­beli sajtó máramarosi króni­kásai : a románok érdekében felszólaló ifj. Jura György, az iparos társadalom felemelésé­nek szükségét és a republiká­nus eszméket propagáló Ká­­vássy Sándor, és a népek ba­rátságát hirdető Szöllősy Ba­lázs. Tudósításaik, melyek a polgári forradalom újságainak hasábjain jelentek meg, más levéltári anyaggal kiegészítve, reális képet nyújtanak a törté­nelmi napokról. De ugyanilyen jelentőségűek a Máramaros­­szigeten székelő „Állandó Vé­delmi Bizottmány” — magyar, román, rutén — tagjainak nyi­latkozatai­­ és levelezései is. Mindezek egybevetéséből azt kell megállapítanunk, hogy a császári kormány által mes­terségesen szított, úgynevezett nemzetiségi ellentétek mögött, ténylegesen osztályellentét hú­zódott meg, melyet a dinasz­tia — fondorlatos módon — a maga javára igyekezett ki­használni. Máramaros megyében és Kővár vidékén, a középkortól kezdve, a kenézség intézmé­nyén alapuló privilégiumok képezték a köznemesség jo­gait, mely — többek között — adómentességben és katona­állítás alóli kedvezményben nyilvánult meg. A megye ro­mán lakosságának jelentős ré­sze ilyen nemesi kiváltságok­kal felruházott, de a Dózsa­­parasztháború óta már elsze­gényedett kisnemes volt. Az 1848. évi polgári forra­dalom kitörésének és Metter­nich bukásának hírére, a má­ramarosi „ifjú nemzedék üd­vözletét rebeg a szabadság hajnalának”, írta márciusi le­velében Jura György a Pesti Hírlap­ban. „Máramarossziget utcáin mindenki várta a ne­messég eltörléséről szóló tör­vényt.” A jobbágyfelszabadí­tás, az úrbér eltörlése, a köz­teherviselés elvének kimondá­sa, vitathatatlanul a régi ne­mesi előjogokat érintette. En­nek ellenére még 1848 szep­temberében is az volt a hely­zet, hogy „a volt nemesség eléggé nyugodt, s rezignáció­­val veti alá magát a nem vál­toztatható sorsnak”. A védelmi bizottmány tag­jai, a forradalmi kormánybiz­tossal egyetértésben olyan rendelkezést adtak ki szep­tember 29-én, „miszerint me­gyéje kebelében is, azt hirdes­se ki, különösen a román ajkú nép között, hogy t. i. az öszve írások szerinti újoncz állításra senkit erőltetni nem fog, ha­nem csak azok menendenek, kik arra magukat önként rá­szánják”. Ezek a férfiak azt vallották, hogy ők „a béke és kiegyenlítés útján akarnak ha­ladni”. A reformkor felvilágo­sult értelmiségéhez tartoztak, akik népeiket felemelni, a ha­ladás útjára vezetni, megyéjü­ket pedig az áldatlan ellenté­tek káros hatásától megóvni igyekeztek. Bátran elmond­hatjuk, hogy ezt a célt túlnyo­mó részben sikerült is elér­niük. Csatlakoztak hozzájuk a ro­mán és magyar sóbányászok is, akik a sókamarához inté­zett levelükben (mely a Ro­mán Akadémia könyvtárában található) „a békés és testvéri együttélés” szándékát fejezték ki. Értelmiségiek és munkások hónapokkal előzték meg Kos­suthot és Balcescut. A Habsburg-ház szempont­jából nem volt közömbös, hogy a galíciai határszélen császárhű, vagy forradalmi népek élnek-e. Ezért — az egy­ség megbontása céljából — 1848 októberében Borsa és Budfalva lakosait úgy akarták megnyerni, hogy a régi neme­si jogok biztosítását, teher­mentességgé és egyéb kedvez­ményeket ígértek azzal, hogy szakadjanak el Máramarostól. A császári sasos, fekete-sárga zászlók rúdjára keresztet tet­tek, így a vallási ellentétek felszításával valóban sikerült átmenetileg megbontani a me­gye lakosai közötti egységet, mely végül fegyveres összetű­zésre vezetett. A harcokat követő forradal­mi statáriális bírósági eljárás során súlyos ítéleteket hoztak. Többeket börtönbe, három ro­mán és egy magyar vádlottat halálra ítéltek, de a szeren­csétlenségben, a jövőre is ki­ható, kedvező fordulat követ­kezett be. Ennek két oka volt. Az egyik, hogy a császáriak még saját ígéreteiket sem tar­tották be. A régi kiváltságait féltő népet félrevezették! A császári kiküldött, Binder ka­pitány „a néppel tudatta, hogy katonát, adót minden lakos egyformán adni köteles leend”. A másik ok az, hogy a for­radalmi igazságügyi kormány­zat reálisan és emberségesen mérte fel a politikai helyzetet és amnesztiában részesítette az elítélteket. Erről a hivatalos lapban, a Közlöny 1848. nov. 5. számában Jura György adott tájékoztatót. Eszerint „a budfalvi események nem oly jelentékenyek, mint előre gon­dolák”. A feleségek „... már­is kegyelemközlés után járnak, mi jó fordulatot ad majd a dolgoknak. Kivégzés egy sem történt.” Ki kell emelnünk, hogy a nyugalom megteremté­sében és a kölcsönös bizalom helyreállításában élen járt Szaplonczay József képviselő. Nyilvánvalóan mindezek ha­tásaként, rövidesen maguk a borsaiak fordultak a védelmi bizottmányhoz. Az Alföldi Hírlap 1849. január 17. szá­mában közölte a máramaros­­szigeti tudósítást, hogy „Borsa, az önkéntes mozgó megyei nemzetőri csapathoz 8 lovas férfit küldött, nem kényszer­ből, hanem 8 önként vállalko­zót. Ez diadala ügyünknek.” Ugyanekkor hozta nyilvá­nosságra az újság a borsaiak levelét, melyet Mihálka pol­­gárbíróhoz intéztek. Ez a levél történelmi jelentőségű! „Tisztelt sz. bíró úr! A bor­sai lakosokat a haza szolgála­tára küldjük. Kevesen vannak ugyan, de mind elszánt embe­rek és jó kedvből mennek, és mint illyenek, kevesen is so­kat tehetnek. Egyébiránt kí­vánva, hogy a küldöttek a ha­za javára és hasznára lehesse­nek, tisztelettel maradtam Borsán, jan. 3. — 1849. t. szol­gabíró úrnak alázatos szolgá­ja: Mihály László sk. nemes bíró, Szteczkó Im­re sk. nemes bíró.” (Ekkor is jellemző a „nemes bíró” cím használata!) Ettől kezdve példamutató egységben küzdött szülőföld­jéért és az újért a vidék ro­mán, rutén és magyar lakos­sága. 1849. május 9-én ünnepelték Máramarosszigeten a függet­lenségi nyilatkozatot, melyet Veres S. református lelkész magyarul, Lázár lelkész romá­nul, Seregély lelkész oroszul olvasott fel az összegyűlt la­kosság előtt. „Lehetetlen, hogy megtagadják e néptől az elis­merő tiszteletet, kik meg tud­ták érteni a dolgok folya­mát” — foglalta össze a közle­mény hangját az Alföldi Hír­lap május 20-án. Ugyanilyen elismerés illeti a sóbányák és lőporgyárak­­vé­delmére érkezett borsodi 22. honvédzászlóaljban szolgálatot teljesítő máramarosi rutén és román fiatalokat, valamint a 105. máramarosi honvédzászló­alj katonáit. Utóbbiakról Gor­­csakoff herceg azt jelentette Haynaunak 1849. aug. 29-én, hogy az „egy román zászló­alj”. Tény, hogy parancsno­kuk, Várady Gábor „dandár­­nok-honvédőrnagy” vezetésé­vel — egy héttel Világos után — ez a két zászlóalj tagadta meg Zsibónál a fegyverleté­telt. Már régen leverték a sza­badságharcot, amikor Mára­­marosban „... még mindig lé­gió azoknak száma, kik forra­dalmi lázukból föl nem üd­ül­tenek, hogy még mindig a for­radalom iránti rokonszenv so­kak kebelében meg van” — írta 1850. április 14-én az egyik császárpárti újság. Ennek a szellemnek szilárd­ságát, mely megemlékezésem tanulsága is — jól világította meg Szöllőssy Balázs A de­mokrácia jövője címmel — a borsai eseményeket követően — 1848. november 29-én, a Kossuth Hírlapja 130. számá­ban közzétett vezércikkében: „Naponként közelebb vona­­tik a világ­egyetem a dem­ok­­ráciához. Szabadság s önálló­ság demokráciái alap nélkül fenn nem állhat... A nép bé­két óhajt, igazi tartós béke pe­dig és szeretet a népfajok kö­zött csak demokrácias alapon érhető el. Ha tartós békét aka­runk, más alternatíva nincs, mint vagy a dinasztia és a szomszéd népek közötti egye­netlenség, vagy demokrácia és minden népek közötti béke és szeretet.” Büszkék lehetünk elődeink­re, akik „megmutatták az utat, miként kell cselekdni!” Dr. Kávássy Zoltán CSAK A KERAVILLNÁL KAPHATÓ! A NAGY TELJESÍTMÉNYŰ T­S—6 6 TÍPUSÚ NDK MINI CENTRIFUGA. ÁRA: 850 FORINT. IJM VIDÉKRE UTÁNVÉTTEL SZÁLLÍTJA A KERAVILL ||| CSOMAGKÜLDŐ SZOLGÁLATA: Ifim BUDAPEST III., FLÓRIÁN TÉR 6—9. 1033 || vtvX. vXvi* Madar Nemzet Smmpest ^^/TOURIST A BUDAPEST TOURIST 1983. évi külföldi ajánlataiból: Szepességi városok és Népművészeti és a Magas-Tátra (5 nap) történelmi hagyományok _. . ... . Máramarosban (3 nap) Utazás: autóbusszal. .. .. , Teljes ellátás. Utazás: autóbusszal. Júliusban, Teljes ellátás: augusztusban. Áprilistól augusztusig. 2900 forint. 1800 forint. Hét vége Kolozsvárott Családos üdülés (3 nap) a Magas-Tátrában Utazás: autóbusszal. (7, illetve 5 nap) Teljes ellátás Utazás: egyénileg. Áprilisban, májusban. Félpenziós ellátás: júliusban. Májustól szeptemberig, augusztusban. 1000—3980 forint. 1700 forint. Drezda Halle (7 nap) a .Távol-Keletig Utazás: repülőgéppel. Utazás repülőgéppel, autóbusszal, vonattal. Teljes ellátás. Félpenziós ellátás. Szeptember 7—15. Júniusban. 12 000 forint, augusztusban. 4700 forint. Moszkva—Leningrád és a Kaukázus üdülés Szász-Svájcban Utazás: repülőgéppel­ (8 nap) autóbusszal. Utazás: vonattal. Teljes ellátás. Teljes ellátás. Június 27—június 6., Májustól októberig. július 25—augusztus 3. 3400 forint. 11 000 forint. BUDAPEST TURIST-IRODÁK, Bp. V„ Roosevelt tér 5. Tel.: 173-555. Bp. VII., Lenin körút 41. Tel.: 426-521. Bp. VIII., Baross tér 3. Tel.: 336-587. Bp. XII., Déli pályaudvar. Tel.: 154-296. Bp. IV., Árpád út 75. T­el.: 694-638. Bp. III., Flórián téri üzletközpont. Tel.: 686-661. Bp. XI., Bartók Béla út 42. Tel.: 666-194. Bp. VIl­., Blaha L. tér 1. (Corvin). Tel.: 343-150. Bp. III., Hímző utca 10. (Békásmegyer) Tel.: 684-210. Bp. XI., Vegyész utca 1-5. Tel.: 369-269. Bp. XIII., Marx tér (aluljáró). Tel.: 324-911. Részletes felvilágosítás és­­jelentkezés a BUDAPEST TOURIST irodáiban és a megyei­ városi idegenforgalmi hivatalokban. Kedd, 1933. januártul Zichy Géza és Liszt Ferenc Hogy mire képes az emberi akarat, arra eleven példa Zichy Géza zeneszerző és zongora­­művész élete. Gyáva és akaratnélküli gyer­mek volt. Életét két szenve­dély irányította: a zene és a vadászat. Utóbbi lett a vég­zete. Tizennégy éves korában el­vesztette a jobb karját, ame­lyet vadászaton egy eltévedt puskagolyó roncsolt szét. Le­vágott karját annak rendje és módja szerint elföldelték a temetőben. Ez a szerencsétlen­ség döntő hatással volt életére. Nevelőjének ezeket írta: „Ha én egy év leforgása után nem leszek képes mind­azt, amit eddig két kézzel vé­geztem, egy kézzel megtenni, főbe lövöm magam.” „Bezártam az ajtót — írta a Félkarú ember című köny­vében — és felöltöztem egye­dül. Az ajtókilincs, lábaim és fogaim mind segítségül szol­gáltak. Ma már almát hámo­zok, magam vágom le körmei­met, öltözködöm, négyes foga­tot hajtok, golyóval és söréttel jó vadász vagyok, sőt zongo­rázni is megtanultam. Az em­ber lehet egy kézzel is függet­len, csak tudni kell, hogyan.” Emlékeim című könyvében megírta, hogy amint az ampu­­táció után talpraállt, minden törekvése arra irányult, hogy bal kezét erősítse. „Karom megerősödött, ujjaim megacé­­losodtak s hüvelykujjamat használtam jobb kezem he­lyett. Én voltam a feltaláló, a kezdeményező.” Élete végéig komoly barát­ság szálai fűzték Liszthez. Éveken át leveleztek egymás­sal. Ezeket a leveleket az Emlékeim című kétkötetes élet­rajzában közzé is tette. Keve­sen tudják, hogy a szegedi árvízkárosultak javára rende­zett hangversenyen egy zon­gorán játszott Zichy a nagy mesterrel. Zichy óratáncán harminc évig viselt egy ezüsthatost. Ez a kis pénzdarab idők múltá­val elkopott, megvékonyodott, mint a papír. Ez a kis pén­zecske volt az egyetlen „bevé­tele”, amelyet zongorajátéká­val a maga számára szerzett. Ennek a ezüsthatosnak a története Liszthez fűződik. Liszt és Zichy Géza mint hall­gató, együtt vett részt egy hangversenyen. Előadás köz­ben az előadó művésznő elájult. Játékát nem foly­tathatta tovább. A hölgyek kö­zül néhányan arra kérték Zichyt, hogy lépjen fel. De a művész fáradt volt és elhárí­totta a kérést. S akkor felállt Liszt s egy ezüst hatost fel­mutatva így szólt a közönség­hez: „Hölgyeim, hasztalan kérik őt, díjazás nélkül nem fog ját­szani. Kedves Géza, íme, át­nyújtom önnek a honoráriu­mot.” Zichy mosolyogva átvette a pénzdarabot, felment a dobo­góra, odaült a zongora mellé és félóráig egyfolytában ját­szott. Ezzel megmentette a fél­bemaradt előadást. Széplélek volt, az irodalom majdnem minden ágában próbálkozott. Több operát is írt, amelyek a pesti operában és külföldön is színre kerültek. Kantátákon, zongoraműveken kívül opera­szövegeket is írt saját operái­hoz. A budapesti Opera inten­dánsa, majd a Nemzeti Zenede elnöke lett. M­arék Antal A Haris családról Lapjuk december 30-i szá­mában dr. Füves Ödön érde­kes adatokat közöl a buda­pesti patrícius családdá lett görög eredetű Haris családról. A Haris család fővárosi ingat­lanaira vonatkozólag közölte­ket egészítem ki az alábbiak­kal. A levélben említett Bérko­csis utcai mellett még egy ház viselte a HARISZEION görög betűs feliratot: a Deák Ferenc utca és a Bécsi utca sarkán álló bérpalota, ami az ostrom alatt kiégett, és most annak a helyén is autóparkoló van. A mai Haris köz pedig, ame­lyet mindkét oldalon egységes stílusban épült és mindmáig kívül-belül korszerű házak szegélyeznek, a Haris család tulajdona volt. Nemcsak a há­zak, hanem maga az utca is. A forgalom számára egyébként állandóan nyitott utcát évente egyszer lezárták a forgalom elől, de csak egy órára. Ez a jogfenntartást szolgálta: azt bizonyította, hogy a Haris köz nem fővárosi tulajdonban álló utca, hanem magánterület, aminek utcafent való haszná­latát a tulajdonos csak enge­délyezi, de arra nem kötelez­hető. Ennek természetesen csak elvi jelentősége volt, hi­szen a tulajdonosnak, aki a házak földszintjén üzlethelyi­ségeket létesített, éppen azok jó áron történő bérbeadása céljából ugyanolyan érdeke volt a nagy forgalom, mint a kereskedőké. Az évente egy­szer történő egyórás lezárás még a negyvenes évek első felében is rendszeresen meg­történt. Dr. D. M. I. Még egy francia Krúdy Szeretném még egy adattal kiegészíteni a Krúdy Gyula idegen nyelvű műveinek meg­jelenésével kapcsolatos hozzá­szólásokat. A Nouvelle Revue de Hongrie 1939. évi májusi számában jelent meg Krúdy egy hosszú cikke Voyage par­­­ mi le peuple le plus pauvre de l'Europe címmel, vagyis ma­gyarul: Utazás Európa legsze­gényebb népe körében. A cikk a ruténekről szól, s legelőször a Vasárnapi Újság 1920. feb­ruár 8-i számában, másodszor az író 1921-es keltezésű Ma­gyar tükör című könyvében jelent meg. Erről a francia nyelvű közlésről a Gedényi­­féle bibliográfia nem tud. F. B. % Tudja-e,­­ mit nyújt a £ CSÉB 80? Életbiztosítást, balesetbiztosítást, ^^ rokkantsági biztosítást, ^ betegállományi térítést és gyógyintézeti ^ ápolási térítést, mégpedig nemcsak ^^ baleset bekövetkeztekor. Ezenkívül ^ ^ gyermekszületéskor és ^^ nyugdíjazáskor •Atí­ív y is térítést nyújt, £ £ UGYE, £ KÁR LENNE"­­ A, CSÉB 80 NÉLKÜL?

Next