Magyar Nemzet, 1983. június (46. évfolyam, 128-153. szám)

1983-06-07 / 133. szám

Kedd. 1983. június 7. A RÁDIÓ MELLETT Háluk, akik tanítómeste­reink voltak, s ma is előttünk járnak, szenior pályatársaink­ról lehetetlenség hűvös udva­riassággal szólani, hiszen Rapcsányi László sem finom­kodó beszélgetésre hívta meg őket a stúdióba, hogy Jegyezd fel! című sorozatában, a történe­lem újságírótanúiként vallja­nak élet- és pályatapasztala­­taikról. Mind az öten bará­taink, s közülük hárman rá­adásul szerkesztőségi kollé­gáink ma is. Ha mestersé­günk tanítható, vagy meg­tanulható, akkor bizonyosan sok részük volt abban, hogy a pályán egy-két dolgot néhá­­nyan elsajátítottak valami­képp. Munkásságukra gondol­va, eszünkbe villant: hányan is lehettünk, akik az ő iskolá­jukba jártunk? Önvallomásszerű szavaikra emlékezve, minduntalan arra gondolunk, hogy öt pályatár­sunk fél évszázados munkás­sága, ez az öt emberöltő, meg­élt tapasztalatokban jócskán kitett 250 esztendőt. Munkás­ságuk negyven-ötven éves ide­jében külön-külön is annyi feszültségteljes változást és sorsfordulót éltek át, hogy ezek egyes mozzanatairól akár napokig is beszélhettek vol­na. Mindenikük pályaútja a harmincas években kezdődik: ki­slapátként, ki bölcsész­­hallgatóként kezdte; kit a munkásmozgalom, kit a pa­raszti ellenzékiség sodra, kit pedig a kisebbségi lét cselek­vő akarása formálta azzá, amivé lett: hírlapíró. S mi mindent láttak! Egyi­kük Karinthy asztaltársaságá­ban ülhetett Móricz és Kosz­tolányi közelében, ugyanakkor elmondhatja magáról, ő ké­szítette az első interjút Ma­­tuska Szilveszterrel, s majd haditudósítóként megjárta a II. világháború poklát is, hogy ezután tíz évig négerként dolgozzék, mígnem embersé­ges szándékát igazolta a tör­ténelem. Másikuk sordíjas tu­dósítója a kisemberek bulvár­lapjának, Móricz Zsigmond ösztönző buzdításának köszön­hetően elvetődik Átokházára, a szekták mély világába, s ma annak örvend, hogy a föld jól fizet: szülőhazájában a búza hozama négyszeresére nőtt. A harmadik, egyetemi hallgatóként írt cikkeket a Népszavában, onnét kerül Bajcsy-Zsilinszky bűvkörébe, hogy fiatal falukutatóként a latifundiumok szörnyűségei­ről, vagy a fasiszta német rögeszmék magyarországi terjesztéséről írhasson az ak­kori Szabadság hasábjain. A valóságföltáró riportokért az­­időtt bírósági idézésekkel és zaklatásokkal fizettek bért és adtak babért, hogy aztán ké­sőbb a valóban sz­abad Sza­badság szerkesztőjeként mun­kálkodjék. Ma tájaink és vi­zeink védelmében elmond­hatja: közhely, hogy csak iga­zat szabad írni, de az igaz­ságot elhallgatni sem szabad. Negyedikük, a nap lovagja, tizenkilenc évesen munkásfia­­talok művelődési gondjairól ír cikket az egykori Népszavá­ban, csendőrök pofozzák Ala­­gon, hogy aztán ő is Haraszti Sándor legendás hírű lapja, a Szabadság munkatársaként folytassa hivatását. Huszon­ötöd magával a Szabad Népet csinálja: termelési riportokat, „frontjelentéseket”­­ ír, majd ifjan lapot szerkeszt Győ­rött. Az egykori Szabad If­júság főszerkesztői szobájából nemcsak napilapot irányít, de néhány tucat fiatalt is elin­dít a pályán, megtanítva őket a betűvetés alapelemeire. Most állandó rovata van, amelyben unokája viselt dol­gairól is ír, ugyanakkor a vele magával történt esemé­nyekről ma is csak egyes sz­ám harmadik személyben tud szólani. Rapcsányi ötödik be­szélgetőtársa is vallja, hogy ami egyszer megtörtént, az az esemény mindig megteremti a maga utóéletét. Az őt elindí­tó Brassói Lapoknál, mint kolozsvári tudósító, nagyszerű szellemi műhelyben kezdte pályáját. Kacsó Sándor lap­jának csak a legjobbak leg­jobbjai lehettek munkatársai: Balogh Edgár, Jord­áky Lajos, Józsa Béla, Szabó Árpád, Ta­mási Áron mellett Brassai Viktor, Korvin Sándor, Mé­­liusz József, Salamon Ernő, Molter Károly és Tabéry Gé­za írásai is itt jelentek meg. Próbálta összeszámolni, hány jelszó kimúlását élte meg: hetvenvalahánynál abbahagy­ta. A kései szarajevói riportút­­tól kezdve a korona, a „foly­tonosság szikrázó jelképe" hazatérésről tudósító hírlap­íróként — noha papíron nyug­díjasként él — valójában a műfaj legegyénibb hangú mesterét tiszteljük személyé­ben. Ők öten, szereplésük sor­rendjében: Ráthonyi János, Dancs József, Antalffy Gyu­la, Csatár Imre és Ruffy Pé­ter még töredékét sem mond­hatták el megélt élményeik­nek. Tapasztalatfoszlányaikat hallgatva nemcsak a pálya­társ, de a szavaikat figyelő szélesebb közvélemény is el­tűnődhetik. Hangok , események fölidézésével jelentkezett Se­bestyén János Egy rádiós naplójából című műsora. Ez a program is történelmet idé­zett, s míg előbb a hírlapírók történelmi emlékezete kapott nyilvánosságot, Sebestyén mű­sorában most is a Stúdió ke­reste s idézte föl a maga történelmi tapasztalatait. Nem tudjuk megítélni, hányan hallgathatták ezt a remek so­rozatot, föltehetőleg nincse­nek kevesen, akik régen föl­figyeltek rá, s várják jelent­kezéseit. Magyarország, 1983 Hogy beváltja-e ígéretét az új soro­zat?. Nem­­tudhatni — d­e szándékait ismerve s kez­deti két adását hallgatva, — úgy érezzük —, fontos kí­sérlet tanúi lehetünk. Ugyan­akkor előttünk is föl-fölsej­­lik, milyen nehézségekkel kell szembenéznie egy-egy szer­kesztő riporternek. A Kissze­keres-Nagyszekeres tájáról tudósító, szociográfiai-népraj­zi ihletésű riport készítője — Kőszegi Gábor — alapos föl­készüléssel kelt útra, habár egy-egy táj történetét, sajátos­ságait a kézikönyvekből so­ha nem lehet megismerni. Csakis mélyebb vizsgálódással nyílik meg egy-egy falu lelkü­­lete, s egyszeri utazásokkal nehezen lehet eljutni az ott élő emberek szívéhez. Úgy érezzük, ez az új műsor ki­váló lehetőséget kínál a fia­tal riporterek képzésére, ér­demes is lenne élni az alkal­makkal. Zenés útirajz Hunor és Magor földjén címmel, két rész­ben hallhat­tuk Falvay Károly kaukázusi jegyzetét. A magyar őstörté­net dolgaiban járatlan hall­gató, de a jártasabb is, szíve­sen figyelte ezt a szép és érde­kes beszámolót. A jelenidőben utazó évszázadok távolába kalauzolt el, oda, ahol Julia­­nus barát járt egykoron. Az elmaradt magyarokat már ő nem lelhette meg, de hely­nevekben és az ott élő népek zenéjében fölismerhette távoli rokonságunk emlékvilágát. Kiss Károly Gobbi Hilda kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Gobbi Hilda Kossuth-díjas színművésznek, a Katona József Színház tag­jának, a Magyar Népköztársa­ság Kiváló Művészének, het­venedik születésnapja alkal­mából, kiemelkedő művészi és közéleti munkássága elismeré­seként a Magyar Népköztársa­ság Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Lo­sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. Jelen volt Kor­­nidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának osz­tályvezetője és Korcsog Andri­s művelődési minisztériumi ál­lamtitkár. Masar Nemzet Armand Hammer gyűjteménye Budapesten Budapesten is bemutatják Armand Hammer, kaliforniai műgyűjtő páratlan képzőmű­vészeti gyűjteményét. A Szép­művészeti Múzeumban hétfőn tartott sajtótájékoztatón Den­­nise A. Gould, a gyűjtemény igazgatója elmondta: régi és a modern művészet legkiválóbb mestereinek száz festményét, rajzát, pasztellképét és akva­­relljét mutatják be a közön­ségnek. A tárlaton a gyűjte­ményben őrzött művek zöme látható, csupán a nagyméretű, nehezen szállítható vásznak nincsenek jelen. A régi korok remekművei között állítják ki például Mi­chelangelo kettős krétarajzát, amely a legnagyobb Piéta első megfogalmazása lehetett, Raf­­faello Hőse­­s és Jónás prófé­tát ábrázoló tanulmányrajzát, Dürer Kankalinját, Correggió­­nak a pármai képtár oltárké­péhez készített tanulmányraj­­zát. Megtekinthető Goya szal­­mabábúja, fiatalkori szőnyeg­tervének egyik vázlata és Rembrandt kései remekműve, a Juno, amely a gyűjtemény „koronagyémántja'’. A XIX. és a XX. századi európai művészetet francia impresszionista festők munkái reprezentálják. Renoir Szilze­­telők ebédje című műve, Cé­zanne Pihenő fiúja, Paul Gau­guin több körüli alkotása, Van Gogh Orgonája, Magvetője. A világ sok országába eljut ez a gyűjtemény, hogy mind többen megismerjék az évszá­zadok művészeti örökségét. Kelet-európai körútjának első állomásán Budapesten, július 31-ig tekinthetik meg az ér­deklődők. Innen Szófiába, Belgrádba, majd Prágába vi­szik a műveket. A tárlat elő­zőleg amerikai, ázsiai, európai országokban került a közönség elé a Hammer- alapítvány és az Occidental Petroleum Cor­poration támogatása révén. A kora esti órákban a kiál­lítást Armand Ham­m­er és Drecin József művelődési mi­­­niszterhelyettes nyitotta meg. A megnyitón részt vett Mar­jai József, s jelen volt Harry E. Pergeid, az Egyesült Álla­mok budapesti nagykövete is. NA­PL­Ó Mauno Koivisto finn köz­­társasági elnök, a Kodály-év finnországi rendezvényeinek fő védnöke hivatalában — még Moszkvába utazása előtt — átvette a Kodály Zoltán szüle­tésének 100. évfordulójára ki­adott emlékplakettet Matusek Tivadartól, hazánk helsinki nagykövetétől. Kodály zene­szerzői, zenetudósi és pedagó­giai munkásságának népsze­rűsítéséért összesen hét neves finn zeneművészt és tudóst tüntettek ki, köztük Jaak­ko Nummihen oktatási államtit­kárt, a finn nemzeti Kodály­­emlékbizottság elnökét és Einojuhani Rautavaara zene­szerzőt Hommage a’ Kodály címmel alkotott vonószenekari művéért. Kodály-emlékplaket­­tet nyújtott, át Conrad W. Ma­­yernek, a freiburgi Kodály­­társaság elnökének hétfőn Kő­vári Péter, hazánk NSZK-beli nagykövete. Konrad W. Ma­­yer sokat tett Kodály Zoltán munkásságának népszerűsíté­séért és a Kodály-módszer NSZK-beli elterjesztéséért. ♦ Benedek Elekről nevezték el Berlin legújabb lakónegyedé­ben a vasárnap fölavatott ját­szóteret. Az új játszótér annak a negyvenezer magyar fiatal­nak az ajándéka, akik az utób­bi 15 évben ifjúmunkásként az NDK-ban dolgoztak. A játszó­téren magyaros motívumos fa­játékok találhatók, a miskolci közlekedési vállalat amatőr fafaragóinak munkái. ♦ Megjelent a Pesti Műsor Nyár ’83 című különszáma, amely részletesen közli és is­merteti a színházak, a szabad­téri színpadok június-július­­augusztusi műsorait, köztük a balatoni programokat is. ♦ Szőllősi Endre szobrászmű­vész alkotásaiból nyílik — majd két évtizedes szünet után — kiállítás június 9-én dél­után 6 órakor Nagykanizsán, a művelődési házban. A Szocia­lista Művészcsoport alapító tagjának gyűjteményes tárla­tát Frank János művészettör­ténész nyitja meg. Közreműkö­dik Gordon Zsuzsa, aki József Attila-versekkel adózik az 1967-ben, fájdalmasan korán elhunyt szobrász emlékének. ♦ A Rádió­ és Televízió ének­kara ma, kedden délután egy órakor hangversenyt ad a Nemzeti Galériában. ♦ Einstein életéről a francia Antenne 2-vel, valamint a nyugatnémet André Libik Pro­­ductionnal közösen négyré­szes, színes játékfilmsorozatot készít a televízió. Einstein sze­repét az NSZK-beli Brúnó Granz játssza, a többi szerep­ben francia, spanyol, német és ■magyar­ színészek lesznek lát­hatók. A film rendezője a­­ francia Lazare Iglesis, opera­tőre Márk Iván. ♦ Vezényel: Ferencsik János címmel koncertfilmet készít Apró Attila, a június 6 -n a­­ Zeneakadémia, elhangzott­­ Brahms-est alapján. Liszt magyar rapszódiái I— II. címmel Daróci Bárdos Ta­más tart előadást a Liszt Fe­renc Társaság rendezésében június 10-én, pénteken dél­után hat órakor a Zeneművé­szeti Főiskola X. termében. Közreműködik Jandó Jenő. ♦ Jancsó Miklóst a Faustus doktor boldogságos pokoljárá­sa című kilencrészes tévéfilm­jéért az olaszországi Chian­­cianóban rendezett nemzetközi­ televíziós filmszemlén külön­díjjal jutalmazták. Az elisme­rés, mint az indoklásból kide­rült, Gyurkó Lászlónak, az író­nak is szól.♦ Weöres Sándorról 70. szüle­tésnapja alkalmából portréfil­­met készít a televízióban Czi­­gány György. A költőről Csor­ba Győző és Takács Gyula be­szél, verseit Csernus Marianne, Farkas Zsuzsa és Lukács Sán­dor mondja el. ♦ Varga Katalin gyermekre­gényéből, a Legyél te is bonca címűből Katkics Ilona forgat tévéfilmet. A történet egy ré­gebbi, valóságos meseregény folytatása. Arról szól, milyen nehéz barátokat szerezni a gyermekeknek. A szatirikus filmek és film­vígjátékok gabrovói — bulgá­riai — nemzetközi fesztivál­ján két magyar filmet is dí­jaztak. A játékfilmek között Varsányi Ferenc Suli-buli cí­mű munkája egy bolgár film­mel együtt első díjat kapott. A rövidfilmek kategóriájában az Autós kínok című magyar filmnek adták az első díjat. A találkozón tizennyolc ország ötven filmjét mutatták be. ♦ Nyáresti muzsika címmel hatrészes hangversenysoroza­tot rendeznek a nyár folyamán a Bartók Béla-emlékházban. (II. ker. Csalán u. 29.) A so­rozat június 10-én, pénteken este fél 6 órakor, Gáti István hangversenyével kezdődik. ♦ A színházak keddi műsora Erkel Színház: A diótörő (A. bék­. 8. ea.1 7) — Nemzeti Színház: Az úrhatnám polgár (7) — Vár­színház: Naplemente előtt (7) — Katona József Színház: Két baga­­tell (7) — Madách Színház: Mégis, kinek az élete? (7) — Madách*Ka­mara: Alkonyi dal (7) —■ Vígszín­ház: A­nadella 17) — Pest­ Színház: A zongora — A lázadó (7) — Fő­városi operettszínház: Szerdán ta­vasz lesz (7) — Thália Színház: Csak semmi szenzáció! (7) — a Stú­dióban: Miss Arizona ffél 8) — József Attila Színház: Angyalföld (D. Kéri, Ti., ea., 7) — Vidám Szín­pad: Szomorú vasárnap (7) — Rad­nóti Miklós Színpad: Hasonlatok (7) — Budapesti Gyermekszínház: Gábriel és Gabriella (du.13) — Ál­lami Bábszínház a Jókai téren: Jancsi és Juliska (de. 10) — Rock­­színház (a Budapesti Gyermek­­színházban) : Üvöltés — Farkasok (este fél 9) — Multimédia Stúdió: Lézerünk (du. 6) — Lézeretika (tél 8) — Pesti Vigadó Hangversenyte­rem: Magyar Rapszódia (7) — Ze­neakadémia: a Postás Szimfoni­kus Zenekar hangversenye (Postás bérlet, 12., fél 8). Rövid tartalom és szereplőlista a Pesti Műsorban! Országos színházi találkozó­­ ..... Az önismeret alkalma A MŰSOR ZSÚFOLTSÁGA már a világszínházi fesztivá­lokéval vetekszik: alig két hét alatt harmincöt előadást, öt vitát és zárótanácskozást tar­tottak az Országos Színházi Találkozón. Míg tavaly min­den második nap, addig az idén minden nap szerepelt egy-egy­­vidéki együttes, s most ugyanezekre a napokra esett délutánonként a gyer­mek-, illetve ifjúsági színjá­tékok bemutatása, esténként pedig a fővárosi színházak fellépte. Olyan néző akadhat a leg­konokabb színházkedvelők kö­zött, aki hajlandó napról nap­ra, délután is, este is a zsöly­­lyében ülni, mi több, még a vitákon is részt venni — ám olyan nincs, aki képes egyszer­­­­re két, esetenként három­­négy-öt helyett is lenni. Már­pedig a program megkívánta volna. Az ifjú szerző kedvszeget­ten szól a munkáját dicsérő megbecsülésről": az ő színmű­vét jelölte legjobbjaként a budapesti színház a szemlére. Csakhogy a nevezett előadás­ra senki sem látogatott el a szakmából... Természetesen. Hiszen az, akinek döntenie kellett, az egyre nehezebben elérhető vidéki színházak vendégszereplését választot­ta. S a találkozó idejére tor­lódtak egyéb színházi esemé­nyek is. Nem először, s fel­tehetően nem utoljára kerül sor a fesztiválra. A színházak­nak tehát számol­niuk kellene azzal, hogy május végén, jú­nius elején a szemle foglalja le a szakmát, s illene töre­kedniük arra, hogy minden mást a kezdete elé időzítse­nek. Ha évadvégi munkájuk­hoz is igénylik a figyelmet. AKAD TANULSÁG az Or­szágos Színházi Találkozó szervezőinek is. Ha tavaly hosszúnak találták a sereg­szemlét, azt tapasztalhatták az idén, a most sem kurta idő­szakban, hogy a temérdek ese­mény áttekinthetetlen. Jövőre alighanem újabb renddel kel­lene próbálkozni. Talán azzal, hogy egyik nap vidéki, másik nap fővárosi társulatok ját­szanak a fesztiválon. Az sze­rencsés, ha egy-egy vendég­előadást megismételnek, amint a kaposváriak ezúttal, hiszen így két időpont közül választhat a közönség. Az vi­szont a kapkodást növeli, ha egy társulat két produkciójá­val nevez be ugyanazon ka­tegóriában, amint a Nemzeti Színház, a Vígszínház és a Radnóti Miklós Színpad tette. Megfontolandó lenne , jól­lehet nem egyszerű kivonási műveletet kellene végezni a költségvetésből —, ne váljék-e külön a gyermekszív játékok, illetve a zenés előadások fesz­tiválja. (Ez utóbbira sor is kerül nemsokára Szolnokon.) Azon iparkodtak a fesztivál­rendezők, hogy a szemle való­ban országos legyen. Azáltal, hogy a fővárosi színházakat is felkérték az idén, és azál­tal is, hogy a vidékről érke­zetteket nemcsak vendégjá­tékra, hanem előadáslátogatá­sokra is invitálták. Ám e meghívásnak nemigen volt, nemigen lehetett foganatja. Szerte az országban ugyanis játszottak, székhelyen vagy tájon. Mégis gyanakszom ar­ra, nem tudhatta mindenki, a vidéki társulatok bármely tagjának budapesti szállás­­költségeit a fesztivál idejére fedezték. Igaza van bizonyára annak is, aki szerint az alig kihasznált lehetőség érdekte­lenségre is mutat. Hiszen azo­kat is csak hébe-hóba lehetett a nézőtereken látni, akik Bu­dapesten élnek-laknnak. Itt-ott kitették a próbatáblákra a Magyar Színházművészeti Szövetség értesítését. Készült plakát, ha színes, figyelemkel­­tő nem is, legalább amolyan csupa­ betű, műsorközlő fal­ragasz. Ezt azonban a színhá­zak tájékán nagyítóval kel­lett keresni. AMi A VÁLOGATÁST il­leti, nem adott nagyobb okot panaszra. Szerepeltek ugyan szerény, sőt, a gyengénél is gyengébb előadások. De a kí­nálat azt tükrözte, amilyen a színházi életünk. A vidéki színházak közül kitűnt az elő­­évadját záró Zalaegerszeg a Csodálatos mandarinnal, Ruszt József munkájával. Nemkü­lönben Kaposvár A revizor­ral, Gothár Péter rendezésé­vel és, Miskolc a Peer Gynt­­tel, Csiszár Imre színrevitelé­vel. A jobbak közé tartoztak még a veszprémiek is, akik az Yvonne, Burgu­nd hercegnője című Gombrowicz-művet, Kristyán Lupa rendezését hozták el, valamint a szolno­kiak, akik pedig Fejes Endre Vonó Ignácot Csizmadia Ti­bor vezetésével újították meg. S akadt becses színielőadás Budapesten is. Végül pedig a viták. A ze­nés, a magyar, a klasszikus és a „félklasszikus­’ művek, va­lamint a gyermekelőadások vitája. Ahol körtét almával vetettek össze. Sietve, bakug­rásokkal, itt-ott botlásokkal. Egy szőnyegre került például a Macskák című musical és a Próba című balett, a Háry János bábváltozata és a Far­­kasok-Üvöltés című, rockfan­tázia, a zenés vígjátékok és a „prózai” Mandarin. Ezt pél­dául, még be sem mutatták a szemlén, amikor már a ta­nácskozásra tűzték. Mert ta­nácskozás lett mindebből, nem pedig beszélgetés. Egy-egy vi­tavezetővel és felkért hozzá­szólókkal, színházi hierar­chiánkat szerencsétlenül tük­röző részvétellel. Amely sze­rint a társulatokat — egyné­hány kivétellel — az igaz­gatók, a főrendezők, a rende­zők képviselték. Mindazonáltal: legyenek vi­ták és legyen szemle. Színházi önismeretünkhöz szükséges Szinte, elengedhetetlen. Bogácsi Erzsébet Bécstől az Egyesült Államokig Egy magyar együttes sikerei külföldön A Liszt Ferenc Kamarazene­­kar, amely nemrég ünnepelte megalakulásának huszadik év­fordulóját, hétfőn délelőtt saj­tótájékoztatót tartott a Nem­­etközi Koncertigazgatóság ren­dezésében a Magyar Zenemű­vészek Klubjában. Rolla János, a 17 tagú együttes vezetője, el­mondta: nemzetközi karrier­­­jük 1971-ben kezdődött meg, amidőn a Cote d’Azur-i feszti­válon nagy sikerrel szerepel­tek. Ettől kezdve Európának minden nagy zenei központjá­ban felléptek már, de turnéz­tak Japánban, és többször az Egyesült Államokban is. A Hungarotonnal készített több mint száz felvételük közül há­rom elnyerte a francia hang­lemezakadémia nagydíját. Sok lemezük készült külföldi cé­gekkel is, gyakorta a magyar vállalattal­ koprodukcióban. Ami külföldi szerepléseiket illeti, az idén eddig Bécsben, Prágában, Anglia több váro­sában, a híres londoni Barbi­­con Centre-ben hangverse­nyeztek. Franciaországi turné­jukról szombaton tértek haza, d­e csak­, négy napig maradnak itthon. Szerdán a Zeneművé­szeti Főiskolán Rados Ferenc közreműködésével három Mo­zart-zongoraversenyt adnak elő. Másnap Bécsbe utaznak, itt a Teldec cég lemezt készít velük Haydn két kürtversenyé­ből és egyik divertimentójából. Ez lesz egyébként a negyedik felvételük a világhírű gyárral. Az ősszel — itthoni, nyári koncertjeik után — újabb kül­földi koncertsorozatuk szezdő­­dik. Svájcban például a luzer­ni, Angliában az edinburgh-i, Franciaországban a besancon-i fesztiválon lépnek fel. Októ­berben indulnak hathetes — immár ötödik — turnéjukra az Egyesült Államokba és Ka­nadába. Az út december 6-án fejeződik be, amikor majd itt­honi kötelezettségeiknek tehet­nek eleget. S Rolla János meleg szarokkal emlékezett meg Sándor Fri­gyesről, a zenekar alapítójáról," hajdani tanárukról, aki halá­láig, 1979-ig is irányította a ka­maratársulatot, és akinek mű­ködése ma is meghatározza az együttes szellemét, fölfogását a közös zenélésről. Szó esett a sajtótájékoztatón azokról a vi­lághírű magyar­­ külföldi mű­vészekről is, akikkel együtt játszottak, és akik ezt az együttműködést változatlanul folytatni kívánják. (g. i.) 5

Next