Magyar Nemzet, 1983. június (46. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-09 / 135. szám
Csütörtök, 1933. június 9. A HÉT FILMJEI * Szegény Dzsoni és Arnika Emberemlékezet óta viták és panaszok tárgya, hogy kevés az úgynevezett gyermekfilm — még kevesebb a jó gyermek film —, hogy a művészek és, a stúdiók elhanyagolják a jövő moziközönségét. Ennek folytán aztán a játékfilmstúdiók terveibe rendre bekerül egy-egy ifjúsági vagy mesefilm, hiszen az igényt ki kell elégíteni, de legalábbis egy feladat teljesítését kipipálni. Kérdés ugyan, hogy igazi-e — és valóban így igaz-e — ez az igény, hiszen a már nem egészen kicsi gyerekek akkor is boldogan beülnek a moziba, ha olyat vetítenek, amit meg lehet nézniük, még ha az nem is föltétlenül nekik vagy csakis nekik készült. Erre ritkán van alkalmuk, mert alig akad film, amelyet alkotója azzal a szándékkal forgatott volna, hogy egyaránt szóljon kicsi és nagy nézőjéhez, vagyis a világ mintha szétvált volna „felnőtt"- és gyerekfilmre. Következésképp jobb az emberpalántákat nem bevinni a moziba, vagy pedig a szülő, gondviselő csikorgathatja a fogát, netán szunyókálhat két óra hosszat. Nem törvényszerű ez, nem kellene ennek föltétlenül így lennie. Az irodalomban számtalan olyan példát sorolhatnánk, amikor egy mű egyszerre szól kicsi és nagy olvasójához (sőt olyan kicsi olvasójához, aki még nem is olvasó, csupán hallgató). A kis herceg ilyen, a Micimackó ilyen. Alice is ilyen, a kortárs magyar irodalomban pedig Janikovszky Éva és Lázár Ervin fut nyomban mindnyájunk eszébe, akik kedvencei lehetnek (és azok is) az óvodásoknak csakúgy, mint az általuk felköszöntött százesztendős néninek. Titkuk, ami olyan fontossá teszi őket, roppant egyszerű: megtalálható bennük a felnőtt élettapasztalat és igen tapintatosan nevelnek is — képesek mindent viszonylagosító korunkban értékeket közvetíteni, azonosulási mintákat nyújtani, a gyermek elé állítani. Ezt teszi Lázár Ervin gyönyörű meséjében, a Szegény Dzsoni és Araikéban. Annak idején, megjelenésekor a Magyar Nemzet recenzense is ezt a szájbarágó didaxistól mentes nevelést emelte ki. Szép példája ennek a könyv vége, az író és kislánya beszélgetése: „És akkor most vége is a mesének, igaz? — Igen. — Ebben a mesében minden jóra fordult. — Miért, baj.' — Dehogy is. Éppen az a jó benne. . . A valóságban is minden jóra fordul? — .4 valóságban? Nem. Sajnos nem. — Akkor ez egy nem igaz mese volt? — Dehogynem. Azt jelenti, hogy mi mind a ketten nagyon-nagyon akarjuk, hogy a valóságban is jóra forduljon minden. — Én is nagyon-nagyon akarom. Te mondtad, hogy nagyon-nagyon kell akarni. Akkor is, ha nem biztos, hogy sikerül.'’ Végigvonulnak ezek a beszélgetések Lázár Ervin könyvén, s bennük van a lényeg, a mondanivaló a gyermek okulására, a szülő gyönyörűségére. A mese maga szabványos történet a jószívű (és mellesleg nagyon okos) királylányról, az egyszerű, de becsületes szegénylegényről, a gonosz Százarcú Boszorkáról, meg a hirtelen haragú öreg királyról. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy túlságosan fantáziadús, a Szegény Dzsoni és Áruikéban laza füzérként követik egymást az epizódok, alkalmat nyújtva Lázár Ervinnek és kislányának, hogy elgondolkozzék szeretetről, állhatatosságról, jóságról, barátságról. Adva volt tehát az igény (a gyermekfilmre), a filmstúdió tervében egy üres rubrika (a hiány jelzésére) és adva volt egy fiatal rendező, Sólyom András, aki vonzódik Lázár Ervin világához. (Egyik főiskolás vizsgafilmjét is Berzsián és Dideki történetéről forgatta, ezt persze — mint a vizsgafilmeket általában — kevesen láthatták.) Ám a vonzalom édeskevés, ha egy filmrendezőnek nincs saját mondanivalója, amikor megfilmesít egy irodalmi művet. Fel szokták róni a kritikának, ha összehasonlításokat tesz „irodalmi alapanyag” és filmváltozata között. Ez eset-ében mégsem térhetünk ki ezelől. Sólyom András ugyanis épp a Lázár Ervin-it hagyta ki munkájából, amikor a rae-semondatokat megfilmesítette. A mese műfaji szabályai amúgy sem egyeznek meg a filmeivel, egy meséből nem hiányoljuk, ha nincs jellem- fejlődés, sőt még igazi jelle-mek sincsenek, ha a cselekedetek mozgatórugója csupán a jóság vagy a gonoszság, netán a szerelem, amely első pillan- s tásra csak úgy támad — a filmben ugyanez gondot okoz, a színészeknek például, akik nem tudnak mit kezdeni kidolgozatlan szerepükkel. (Ki -váltképp szembeötlő ez, ha igazán kitűnő színészekről van szó, mint Bujtor István és Törőcsik Mari, vagy olyan jobb sorsra érdemes fiatalokról, mint Puskás Tamás és Nyertes Zsuzsa.) A mese váza látható, a filmvásznon — Merte Loránd gyönyörű felvételein —, csak éppen a lényeg sikkad el, az, amiért mindezt szeretni lehetne. Jól érzékelhetően sokat ártottak a dramaturgiai változtatások, mindenekelőtt a könyv apa—lánya párbeszédeinek kihagyása (illetve egyes mondatoknak más szereplők szájába adása). Nem tudni, miért nem olyan okos Arnika, mint lehetne, mi okból fosztatik meg a boszorkány a megjavulás lehetőségétől, s miért tűnik el a már idézett befejezés, mintha a valóságban mégis minden jóra fordulna. Marad egy szép színes filmszalag, amely nem szól semmiről, s legfeljebb azt a kérdést veti föl, az-e" a ■ jobb, ha mindenáron készülnek „gyermekfilmek”, vagy ha csak azok jutnak el a forgatásig, amelyek, ki vannak találva és megállják a helyüket meseként is, filmként is. (Budapest Filmstúdió) Józsa György Gábor A rét Paolo és Vittorio Taviani neve a világ bármely pontján becsalogatja a filmínyenceket a moziba. Elsősorban persze azokat, akik maguk is látták elbűvölően szép s drámai filmjüket, az Apám uramat, s emlékeikre hagyatkozva most, az 1979-ben készült A rét-től is valami hasonlatos élményt várnak. Nos, ezúttal talán éppen ők, a feltétlen Taviani-hívők fognak csalatkozni. A tét ugyanis — amely, végletes leegyszerűsítéssel, egy egyszerű háromszögtörténetnek fogható fel — enervattabb, kimódoltabb, mint a Padre padrone volt: ha úgy tetszik, legfőképpen azért, mert nem tud szabadulni saját, már-már misztikus szimbólumrendszere bűvköréből. Egy amolyan „modern Werther” szenved A rét képsorain, egy enervált, az élettől semmit nem remélő s abban helyet nem lelő fiatalember, aki — legalábbis a két Taviani fivér története szerint — a szenvedést a szenvedésért magáért szereti. Csodás toszkánai tájak és hangulatos, különleges atmoszférájú utcák, házak, szobabelsők szolgálnak e filozofikus szenvedés — szenvelgés? — hátteréül: ezekről már-már készek vagyunk azt is elhinni, hogy valamiféle súlyos mondanivaló sejtelmes hordozói. Ám aztán mégsem sül ki az egészből semmi olyan, ami a különös történetet művészileg és társadalmilag fontos mondanivalóval, gondolatkörrel ruházza fel. A kényszerűen kedvetlenül jogászkodó Giovanni, az amatőr színészkedő adóhivatalnok Eugénia és a radikális földfoglaló Enzo háromszögének csak valamiféle külsőséges, mázszerű szépség ad némi fontosságot. Ha majd viszszagondol a néző e filmre, légióként artisztikus fényképezése, művészi jelenetbeállításai maradnak meg emlékezetben. (A filmet a klubhálózatban vetítik.) u. p. Magyar Nemzet Nyári színházi műsorok afővárosban A főváros nyáresti vigasságainak házigazdái, a budapesti szabadtéri színpadok, az Országos Filharmónia és a Körszínház vezetői tartottak tegnap tájékoztatót programjaikról. — Nem fesztivált tartunk nyaranta színpadainkon — mondta Katona Ferenc, a szabadtéri színpadok igazgatója —, hanem folytatjuk a színházi évadot. Budapestre a békés külföldi turisták nem az előadások miatt jönnek általában, nekünk lehetőséget kell biztosítanunk ahhoz, ha a vendégeknek kedvük van, színházba is elmehessenek. Négy színhelyen játszunk: a Hiltonszállóban hatodik éve tartjuk műsoron a Pergolesi vígoperákat, igen nagy a sikerük. Újra látható lesz A néma levente és Haydn vígoperája, A halászlányok. Ezeken kívül néhány koncertest lesz még a Dominikánus udvarban. A Városmajori Színpadon kétrészes zenés bohózatot adunk elő, a címe: Uraim, csak egymás után. A Zichy-kastélyban pedig Lehár Ferenc A mosoly országa című művét láthatja a közönség. A Budai Parkszínpadon egzotikus show-műsor és revü is lesz a megszokott folklórműsorok mellett, és balettcsemegének ígérkezik a 200 éves leningrádi Kirov balett vendégjátéka. — A Körszínház 25. évadát — kezdte tájékoztatóját Kazimir Károly igazgató — Hugó von Hofmannsthal darabjával, a Jedermannal ünnepli meg. A dráma 1920 óta szerepel a salzburgi ünnepi játékokon, hazánkban csak egyszer mutatták be. Reméljük, hogy a mű, a halállal viaskodó gazdag ember példázata, megnyeri a magyar közönség tetszését is. — A hangversenyeink iránt érdeklődök figyelmét két dologra szeretném felhívni — vette át a szót Kármán György, az Országos Filharmónia műsorszerkesztőségének vezetője. — A Mátyás-templom orgonájának rekonstrukciója miatt orgonahangversenyt itt tartani a nyáron nem tudunk. Kamarazenei és kórusesteket vettünk fel a műsorba. A másik: a Zenélő udvar végleg átköltözött a II. kerületi Marczibányi téri Művelődési Házba. Június 16-án a Bakfark Consort nyitja itt a koncertek sorát, később az Ars Renata, a Camerata Hungarica, a Bartók-, a Takács- és a Tátrai-vonósnégyes szerepel még. Szimfonikus zenekarok adnak hangversenyt a Zichy-kastély udvarán és fellép a Benkó dixieland is. Az orgonazenét kedvelők a Kálvin téri templomban hallhatják majd nagy mesterek műveit, és egy alkalommal, a nyár végén újra lesz koncert a Dohány utcai zsinagógában is. k. é. NAPLÓ A Mann család címmel kiállítás nyílik meg csütörtökön délután négy órakor a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A tárlat — amely az NDK Művészeti Akadémiájával közösen készült —július 3-ig látható. Kerámiák a kertben címmel szabadtéri kiállítás nyílt meg tegnap a kőbányai Pataky István Művelődési Központ rendezésében a Pataky tér 7. szám alatt. A kiállítás augusztus végéig tekinthető meg. A Római Magyar Akadémián kedd este ünnepélyes külsőségek között mutatták be Jászay Magda Párhuzamok és kereszteződések: a magyar—olasz kapcsolatok történetéből című művét. A könyvet a szerző jelenlétében Sárközy Péter, a római egyetem magyar tanszékének vezetője mutatta be. Borból, vörös- és sárgarézből, műanyagból és fonálból formált láncok, gyűrűk, kitűzők sorakoznak a vitrinekben az NDK Kulturális és Tájékoztató Központ, szerdán megnyílt, iparművészeti ékszereket bemutató kiállításán. A tárlatra a Német Demokratikus Köztársaságban élő harminckét iparművész hozta el több mint kétszáz alkotását. A kiállítás — amelyet Hilmar Ziegelrücker, az erfurti iparművészeti quadriennálé igazgatóhelyettese nyitott meg — július 15-ig tekinthető meg az NDK Kulturális Központ Deák téri székházában. Román nemzetiségi tánc- és zenei tábort rendeznek Gyulán augusztus 22-től 27-ig. Az idén első ízben megtartandó népművészeti táborozásra száz részvevőt várnak. Aradról román táncegyüttes és koreográfus érkezik — ak aradi és bihari táncokra tanítják a tábor részvevőit.♦ Cseh és szlovák ifjúsági és gyermekkönyvkiadók tevékenységét bemutató kiállítás nyílt szerdán a Csehszlovák Kulturális és Tájékoztató Központ Népköztársaság útjai könyvtártermében. Az Albatros és a Mlade Létá kiadó hozta el Budapestre legújabb kiadványait — több mint 250 kötetet —, amelyek közül számos magyarul is olvasható. ♦ Meseszép környezetben állították ki x Matlioni Eszter hitines köveit és olajfestményeit. Ez az a környezet, ahol igazán kivirulnak a „hímes kövek”. Belevájja a kontúrokat az alapkőbe, és azután tetszés szerinti részletekben rakja ki játékosan márványdarabokkal. Kompozíciói a márvány erezettségétől, finom belső mintázatától, pasztell színeitől igazán elevenek lesznek. Némely témát maga az anyag hoz, így a halakat, tengeri eneket, tenger alatti tájakat. De van itt egy másik kép, elme „Napozók”, három női félakt, merev rózsaszín, alig érezhető erekkel, pettyekkel. De a háttérben aranyat-ezüstöt taralmazó ásványkockák csillámai magát a nyári fürdőt jelzik. Van itt egy kép: terhet vivő nő, kemény arcok és drapériák, néhány sötét rücskösbarnás márvány kő, textiles játéka. Néhány márványból kirakott korsó. És mindez bizonyítja, milyen sokféleképpen tud játszani Mattioni Eszter. Olajfestményei kevésbé megkapók. Vannak portréi, ijedtszemű baranyai kislányok, gyöngyökkel, aranytlitterrel, szalagokkal. Érdekesebb saját fiatalkori önarcképe, szép, kemény, szinte klasszikus. (fedor) Ősvigasztalás • A nagyváradi Állami Színház magyar tagozatának vendégjátéka SOKÁIG BUJDOSOTT az a dráma — Tamási Áron legelső színműve, az Ősvigasztalás —, amelyet ezen a tavaszon elhoztak Budapestre a nagyváradi Állami Színház magyar színészei. 1924-ben Amerikában írta Tamási Áron az Ősvigasztalást. Pályaműnek szánta a kolozsvári színháznak az „eredeti transzilvániai drámaírás bátorítása és ösztökélése céljából” kiírt pályázatára. Amint az irodalmunkban gyakran megesik, az ígéretes szerzőt észre sem vették a kolozsvári bírálók ki nyert Kolozsvárott, 1924-ben? — nem tudni már. A kudarc azonban annyira elkeserítette az akkor még fiatal és kezdő írót, hogy maga is kezdte gyönge műnek tartani az ösvigasztalást. ..Komor és darabos vázlat”, írta róla, még öregkorában is. Nem is vette föl művei gyűjteményes kiadásába, sőt egyenesen elveszettnek hitte. Halála után szerkesztők, költők és színházi szakemberek fedezték föl, hogy az Ősvígasztalás vázlatnak lehet, hogy vázlat, csakugyan, komornak is komor, de nem darabos. Legelébb Simon István látta meg, hogy az Ősvigasztalásban benne foglaltatik Tamási Áron egész későbbi színműírói készsége és adottsága. Igaz, mire e fölfedezés megszületett, a magyar nyelvű játékszín is felnőtt ahhoz a — népi mondákon és hiteken építkező — szürrealisztikus drámai stílushoz, ami az ősvigasztalásnak is formája és világa. Megtanulta a modern színházi ember és a modern közönség azt, amit a középkori misztériumjátékok idején minden templomjáró ember tudott, hogy tudniillik égen, földön és pokolban, valóságban és hitekben egyszerre folyik az a dráma, amit emberi életnek neveznek, mind közönségesen. Az Ősvigasztalás „rendes feltámadása” a magyarországi színpadon, a pécsi Nemzeti Színházban kezdődött meg és a nagyváradi színészek játékában teljesedett ki. Az az előadás — Szabó József rendezése —, amelyet két estén és egy délutánon az Egyetemi Színpadon bemutattak a váradi művészek, sűrű szenvedélyű összefoglalása mindannak, amit a Tamási Áronéletmű ars poeticájának nevezhetünk. Szerelmetes védelmezése és ostorozása a szeretett népnek, a székelységnek. Könnyes-mókás kétségbeesés és dacosan reménytelen bizakodás e nagy erejű, nagy képességű, de veszett tulajdonságokkal is megvert nép jelene és jövője iránt. Ne feledjük a mű keletkezési dátumát: az 1924-es esztendőt! POGÁNY HITEK az ősidőkből, messzi pusztaságokról hozott íratlan vallások ütköznek meg Tamási Áron színpadán az írott és törvényes rend vallásával és hitével. Az ősvigasztalás hőse, a társadalmon kívül, vadonban élő Csórja Ádám, azzal sérti meg a fönnálló rendet, hogy testvérét, annak végakarata szerint, ősi, pogány szokással, tűzzel temeti el. Hamvát, mint családi örökséget, mindig maga mellett tartja. A törvény ráteszi súlyos kezét a lázadóra, mert hisz hová jutna a világ, ha mindenki hite és ősidőkből örökölt hagyományai szerint őrizné meg szerettei földi maradványát! Hamvaknak és csontoknak nincs tiszte és értéke a törvény előtt. Nemcsak a hivatalos renddel, de saját sorstársaival is összeütközteti azonban hősét Tamási Áron. Az igazságszolgáltatás bilincséből kibúvó Csórja Ádámot cimborája és segítője öli meg végül. A lelkiismereti vívódásait „ősvigasztalással”, azaz borivással, rossz virtuskodással elcsitító Gálfi Bence, a székelyből lett csendőr, csendőrből lett szökevény, a gyilkos. Kettős csavarodást dráma tehát az ősvigasztalás, az 1920-as évek sajátos társadalmi helyzetének megfelelően. Külső és belső erők között morzsolódik szét Tamási Áron hősének élete. Bukása: vétlen hullás. Holtteste fűtött kényszeredett bizakodással dobban az ifjabb sorstársak életigenlő, vad tánca, melyhez a zenét az öregek parancsa adja: „Éljetek! és küzdjetek!” AVANTGARDE-SZÍNHÁZ lett a váradiak játékában Tamási Áron színműve. Görgényi Gabriella díszlettervei szerint két magasságban folyik a játék. A színpad, előterében, naturális díszletek közt, a társadalmi dráma pereg: elfogatás, vádolás, bírósági per, szökés és gyilkolás. A színpad fülmagasított hátterében, szürke jelzések körében, az ősi mitológia alakjai tűnnek föl: tündéralakok, a tűz asszonya és a vigyorgó halál adják át egymásnak a helyet. Legtöbbet persze a kárörvendő kaszás időzik odafönt. A nagyváradi magyar színészek,Miske László, Meleg Vilmos, Fábián Enikő, Török István, Fekete Károly, Hajdú Géza, és apróbb szerepeket megelevenítő társaik azzal nyerik meg a közönség szívét legelébb, hogy páratlan szépséggel beszélik, szavalják és énekelik anyanyelvüket. Úgy bánnak vele, mint különösen becses, mint pótolhatatlan kinccsel. Mint a drámabeli Csórja Ádám testvére „hammával”. Természetesen nemcsak a szövegmondásuk, játékuk is megnyerő. Szenvedélyes és megfontolt egyszerre. Nemcsak föltámasztják, de virrasztják is Váradon Tamási Áron meglelt, legelső drámáját. Lőcsei Gabriella rgl 'n SZEPTEMBERI ÉK SZER A L K CI O N K R A JLLIUS 30-IG veszünk át KÜLÖNLEGES RÉGI ARÁNY- ÉS EZÜSTTÁRGYAKAT, ezüst Ékszereket, árakat. Felvevőhelyeink: Budapest V., Párisi utca 2. Budapest VI., Népköztársaság útja 43. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 10 órától 17 óráig. BIZOMÁNYI AÉLHÁZ VÁLLALAT 1, ^—--------------- |--------------~rsmvns A Macskák című világhírű musical zeneszerzője, Andrew Lloyd Webber június 13-án, hétfőn Budapestre látogat, és megtekinti a zenés játék Madách színházi előadását. A darab New York-i előadása egyébként most kapott hét Tony-díjat. Ez a kitüntetés a színházi világ Oscar-díjának felel meg. A színházak csütörtöki műsora Erkel Színház: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye (Tavaszi bérlet, A—I 6., A-II6., fél 3). — Nemzeti Színház: Rómeó és Júlia (Felnőtt bérlet, C sorozat, 4. előadás, 7). — Várszínház: Kísértetek (7). — Katona József Színház: Hazatérés (este fél 9). — Madách Színház: Isten, császár, paraszt (L bérlet, 7). — Madách Kamara: Holdtölte ( 2. bérlet, 7) — Hotélia (éjjel fél 11). — Vígszínház: A balek (7). — Pesti Színház: Kőműves Kelemen (7). — Fővárosi Operettszínház: Pipin (7) — a Budai Parkszínpadon: Operettgála (este 8). — Thália Színház: Az évszázadnál hoszszabb ez a nap (7). — József Attila Színház: Gázláng (7). — Vidám Színpad: Szomorú vasárnap (7). — Radnóti Miklós Színpad: Parlament gebinben (7). — Budapesti Gyermekszínház: Mátyás király juhásza (du. 3). — Állami Bábszínház a Népköztársaság útján: Misi mókus vándorúton (du. 6) — a Jókai téren:Jancsi és Juliska (de. 10). — Multimedia Stúdió: Lézerock (du. 6) — Lézerotika (fél 8). — Pesti Vigadó, Hangversenyterem: La berta Tangolitu (magyar operettest, 8.) — Fővárosi Nagycir-Cirkuszvarázs (du fel 4).