Magyar Nemzet, 1983. június (46. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-19 / 144. szám
4 A Sobieski János dunai emléktúrát az idén 25. alkalommal rendezi meg a Magyar Természetbarát Szövetség a budapesti Lengyel Kultúrával együtt. A jubileumra tekintettel, s arra, hogy Sobieski János lengyel király háromszáz éve szabadította fel Esztergomot a török uralom alól, az idén az emléktúra nagyobb szabású lesz. Kilencven lengyel evezős érkezik Esztergomba, ahol a vármúzeumban vártörténeti kiállítás nyílik, a városi művelődési házban pedig lengyel napok kezdődnek. A túra résztvevői jövő szombaton folytatják útjukat Budapest felé. A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) a héten tartotta évi közgyűlését Bázelben. A közgyűlésen dr. Fritz Leutchler, a BIS és egyben a svájci központi bank elnöke áttekintést adott a jelenlegi nemzetközi gazdasági és pénzügyi helyzetről. A Magyar Nemzeti Bank képviseletében Tímár Mátyás vett részt a közgyűlésen. A Nemzeti Bank elnöke a hét folyamán tárgyalásokat folytatott a BIS elnökével, valamint a közgyűlésen részt vett több központi bank elnökével, továbbá a Magyar Nemzeti Bank legfontosabb svájci kereskedelmi bankpartnereivel. Ötvenéves a nyíregyházi rádióadó-állomás. Az első, még két fatoronyra szerelt antenna 6,8 kilowatt erővel sugározta a budapesti adó műsorát. A harminc éve felavatott, jelenlegi állomás 25 kilowatt teljesítményű, s kétmillió ember számára javítja a Petőfi-adó vételi lehetőségeit. A Természetkutatók tábora nyílt meg szombaton a Tolna megyei Tengelicben. Az egyhetes táborozáson ötven diák és felnőtt vesz részt. Szombaton felszerelték a meteorom lógiai állomást, amelynek műszereivel mérik a vidék hőmérsékletét, légnyomását, a csapadékot, s a környező vizek tisztaságát. A területén kutató-gyűjtő útra is indulnak. — A hazai kórusmozgalom kiemelkedő eseményeként ezerháromszáz énekes részvételével kétnapos országos szövetkezeti dalostalálkozó kezdődött szombaton Szolnok megye öt településén 27 együttes részvételével. Tizenkétmillió tagja van a Szovjetunióban az összszövetségi Találmányi és Újító Társaságnak. A szovjet licenceket ötven ország különböző cégei vásárolják. A nagykohók párologtatásos hűtési rendszerére például több licencet adtak el japán, francia és NSZK-beli cégeknek, Amerika és Brazília vette meg a szén föld alatti gázosításának licencét, s Olaszországban és Ausztriában dolgoznak az aggregáton belüli fémolvasztás szovjet módszerével. Hazaérkezett szombaton Madridból „A város és béke” elnevezésű nemzetközi konferencián részt vett magyar tanácsi küldöttség. A konferencia záródokumentumaként a résztvevő kontinensek városainak képviselői felhívással fordultak a világ valamenynyi városához, s ebben meghatározták a városok szerepét az enyhülés, a biztonság, a leszerelés és az együttműködés területén. Az Édes anyanyelvünk országos versenyt az idén 11. alkalommal rendezi meg Sátoraljaújhely Városi Tanácsa. A verseny egyik kategóriájában a szakmunkásképző intézetek, a másikban a szakközépiskolák és gimnáziumok fiataljai versenghetnek. A Sátoraljaújhelyen október 20. és 23. között megtartandó országos döntőt az egyes tanintézetekben, majd a megyénként megrendezett verseny előzi meg. — Több mint százezer Skoda-gépkocsit exportált 1982- ben Csehszlovákia. A legtöbb Skodát a Szocialista államok — Magyarország, Lengyelország, az NDK és Jugoszlávia — vásárolták. A nyugati országok közül elsősorban Anglia, Dánia, Franciaország, Belgium, az NSZK, Olaszország, Hollandia és Görögország vásárolja a Skoda-kocsikat. — A nagy mennyiségben fogyasztott alkohol — elsősorban pálinka — a férfiakat impotenssé és nemzőképtelenné teszi, ez derül ki abból az amerikai tanulmányból, amelyet a Massachusetts állambeli belmonti McLean kórház készített harminc laboratórium munkatársainak segítségével. A tanulmány arra is figyelmeztet, hogy sem a jó táplálkozás, sem a bőséges vitaminfogyasztás nem csökkenti az alkohol káros hatását az agy- és a májsejtekre. A Vasas fúvószenekarok országos találkozója szombaton megkezdődött Győrött. A kétnapos eseményre tíz együttes érkezett a városba. Ma délelőtt Győr több pontján, s a környékbeli községekben térzenét adnak a találkozó résztvevői, délután pedig a városi könyvtár előtti téren csaknem félezer muzsikus együttesen szólaltatja meg a zárókoncert fúvósindulóit. Öt találatot ért el egy fogadó a lottó 24. játékhetén. Nyereménye 1 808 309 forint. Négy találata 62 fogadónak volt, nyereményük egyenként 116 665 forint. Három találatot 5894 fogadó ért el, nyereményük egyenként 767 forint. A 193 787 kéttalálatos szelvényre egyenként 29 forintot fizetnek. — Az Ariane—1 nyugateurópai hordozórakéta segítségével csütörtökön pályára helyezett Ecs—1 mesterséges hold hajtóműveit sikerrel begyújtották szombaton, s a műhold elindulhatott végleges röppályáján, jelentette az ESA, az Európai Űrkutatási Hivatal. Túlzsúfoltak a börtönök az Egyesült Államokban, emiatt állandó a lázadásveszély. Alig múlik el hét, hogy valamelyik büntetőintézetben ne kerülne sor erőszakos incidensekre, írja a Die Welt. A foglyok száma az utóbbi tíz év alatt megkétszereződött, immár csaknem négyszázezer. Egyes szövetségi államok, így Michigan, Georgia és Illinois úgy próbálnak a helyzeten segíteni, hogy szabadon bocsátják a kevésbé veszélyes foglyokat. — Tárlatvezetések és múzeumi előadások vasárnap: Mátyás király és a magyarországi reneszánsz 1158—1541, fél 10 és du. 3 órakor a Nemzeti Galériában. — A középkori Buda királyi várpalotája és gótikus szobrai, fél 11 és du. 4- kor: Budapest két évezrede, 12 és du. fél 3-kor a Budapesti Történeti Múzeumban. — Hegyvidéki élőújság címmel magazinműsort rendeznek a Hegyvidéki Új Tükör Klubban (XII., Böszörményi út 23—25. tanácsépület) június 20-án, hétfőn, 17 órakor. Műsorvezető Petress István újságíró. — Irány a Mars! címmel tart előadást az ifjúságnak vasárnap, délelőtt 10 és 12 órakor a Planetárium. A felnőttek délután 2 órakor Az időmérés történetéről hallhatnak ismertetést. Négy és hat órakor Naptárunk története szerepel a programban. — Héber-, Bruch-, Brahms- és Slayda-művek szerepelnek a Hangverseny délidőben, a Nemzeti Galéria keddi programjában, amelyben az MRT Szimfonikus Zenekar működik közre. Ú Újra rendeznek orgonahangversenyeket, az idén, a keszthelyi Karmelita templomban. A június 22-től szeptember 14-ig tartó rendezvénysorozatban kéthetente lesznek koncertek. A templom orgonáját Margittay Sándor, Kovács Endre, Gergely Ferenc, Acnim Erzsébet, Pécsi Erzsébet és Zászkaliczky Tamás szólaltatja meg. Közreműködők: Béres Ferenc, a Magyar Rádió Gyermekkara, az Ars Renáta Énekegyüttes, a Budapesti Madrigálkórus és a Magyar Állami Népi Együttes énekkara. — Szentendrén ma egész napos program várja a kirándulókat. Lesz kirakodóvásár, népművészeti filmbemutatót, nemzetiségi együttesek lépnek fel tánccal, énekkel, s hangszeres bemutatóval. Délután 4 órakor kezdődik a magyar táncház, vezeti az Isaszegi Csata Együttes. — A jövő társadalommodellje a sci-fi regényekben címmel rendez vitaestet június 21-én, kedden a Tudományos Fantasztikus Klub 18 órai kezdetei a TIT Természettudományi Stúdióban. (Budapest XI., Bocskai út 37.) . Száz évvel ezelőtt, 1883-ban kezdődött meg a tanítás Kecskemét első szakmunkásképző állandó iskolájában, az Elsőfokú Ipariskolában. A jubileum alkalmából szombaton jubileumi díszünnepséget tartottak a kecskeméti Erdei Ferenc művelődési központban. Drecin József művelődési miniszterhelyettes köszöntötte a száz éve alapított iskola utódját, a 607-es számú Szakmunkásképző Intézetet, s kitüntetéseket nyújtott át legkiválóbb tanárainak. Herbert von Karajan akin június 7-én gerincműtétet hajtottak végre Hannoverben, szombaton elhagyhatta a kórházat. A hannoveri kórház illetékese szerint a 75 éves, világhírű karnagy rendkívül gyorsan gyógyult és semmit sem veszített mozgásképességéből. A lehallgató ipar veszélyes fejlődést ért el az Egyesült Államokban. Legújabb termékei olyan mikrofonok, amelyek alig nagyobbak, mint a köröm egy kis darabkája, s könnyen a kabát hajtókája alá lehet rejteni, vagy akár az áldozat ruhájára akasztani őket. Ma már vannak olyan irányított mikrofonok, amelyek néhány száz méterről is érzékelik a hangot, s vannak olyan modellek, amelyekkel a becsukott ablakon át is lehet hallgatózni. Az ENSZ a virágzó „poloskamar” új termékeit az emberi jogok elleni lehetséges támadásként bélyegezte meg. — Jean-Paul Belmondónak, a híres francia filmsztárnak megint szerencséje volt, írja a Stern. Ismeretes, hogy Belmondót a veszélyes jeleneteknél nem helyettesíti dublőr. A színésznek legújabb filmjében, a Le Marginal egyik jelenetében helikopterről kell egy robogó motorcsónakba ugornia. A felvételkor Belmondó az óránként 70 kilométeres sebességgel robogó csónak peremére vágódott, szerencséjére azonban karcolásokkal és zúzódásokkal megúszta a balesetet. A zajvédelmet újra kell szabályozni, írja a Süddeutche Zeitung. A duisburgi egyetemen az elektroakusztika és ultrahangtechnika szakterületén folytatott kísérletek során ugyanis kiderült, hogy az emberi fül negyvenezer Hertzig képes hangokat érzékelni. Eddig tizenhatezer Hertz számított a határnak. A felfedezés alapján az NSZK-beli és nemzetközi zajvédelmi szabályozási bizottságok már sürgetik az érvényben levő előírások módosítását. Elhunyt dr. Katona Zoltán a legfőbb ügyész nyugalmazott első helyettese 69 éves korában, hosszú betegség után. Búcsúztatása június 20-án, hétfőn 15 órakor lesz a Farkasréti temető ravatalozójában. — Halálozás: Fájó szívvel, de a megváltoztathatatlanba engedelmesen beletörődve, tudatjuk, hogy a legönfeláldozóbb anya, Pállá Jenőné, szül. Barsi Bottyán Julianna hamvait 1983. június 23-án 9 órakor a Farkasréti temető ravatalozójából kísérjük utolsó útjára, felejthetetlen drága édesapám, néhai Pállá Jenő főtanácsos sírjába. Dr. Pellet család és S. dr. Pállá Ilona családja. X — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy dr. Kőnig Tamásné (Ligeti Marika) 1983. május 16-án meghalt. Hamvasztás után szűk családi körben, június 13-án temettük el. Dr. Kőnig Tamás és családja. X — Megtört szívvel tudatjuk, hogy dr. Poór Gyula, a Cecília és a Palestrina kórusok, valamint a Fővárosi Énekkar volt tagja, életének 70. évében — hosszú betegség után — június 4-én elhunyt. Temetése június 28-án 10 órakor lesz a Farkasréti temetőben. A gyászoló család. — Szomorúan tudatjuk, hogy Zsadányi Nagy Árpádné, szül. Boros Ilona nyugdíjas tanárnő életének 83. évében meghalt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1983. június 27- én fél 9 órakor lesz a Farkas..* temetőben. Keresztlánya, Bereczkiné Bakó Tünde, Budapest 1132 Visegrádi u. 61. X — Szomorú szívvel tudatjuk azokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kerekes Barabásné, sz. Reinitz Ha hosszú, türelemmel viselt szenvedés után meghalt. Kívánsága szerint csendben eltemettük. Jó barátai. V . Köszönetnyilvánítás. Köszönetet mondok barátainknak, ismerőseinknek, akik férjem, dr. Károlyi József temetésén jelenlétükkel megtiszteltek, együttérzésüket szóban vagy írásban kifejezésre juttatták. Dr. Károlyi Józsefné és családja. » MAGYAROS VENDÉGLÁTÁS — A kétféle turistának viszem a menüt. (Brenner György rajza) A A TELEVÍZIÓ műsora vasárnap 1. műsor 8.28 Műsorismertetés 8.30 Tévétorna 8.35 Óvodások filmműsora 8.55 Szervusz, Szergej! (Ism.) 9.25 A Nagy Medve fiai . NDK indiánfilm 10.50 Hírek 10.55—11.40 Egy este a bűvészkörben 13.42 Műsorismertetés 13.45 „Aki dudás akar lenni” 14.00 Csehszlovák vígjátékok Senki nem tud semmit. FF 15.15 Képújság 15-20 Országos női-férfi tornászbajnokság 16.55 Műsorainkat ajánljuk 17.25 Élmebajnokság 18.00 Delta 18.40 Tévétorna 18.45 Esti mese 19.00 A hét 20.00 Hírek 20.05 Amíg háború van, remény is van Olasz film 22.15 Dzsesszpódium a Vigadóban 23.05 Hírek 2. műsor 19.58 Műsorismertetés 20.00 Hírek 20.05 Az animáció művészete 20.50 Telesport 21.20 Tisztelet Semmelweisnek Születésének 165. évfordulóján 22.20 Képújság HÉTFŐ 1. műsor 15.27 Műsorismertetés 15.30—20.10 Veszprémi tévétalálkozó 15.30 A tranzitutas Tévéjáték. (Ism.) 16.40 Amire a világ táncolt . (Ism.) 17.30 Valahol Oroszországban Tévéfilm. (Ism.) 18.40 Hol volt, hol nem volt... (Ism.) 19.10 Macbeth Tévéváltozat. (Ism.) 20.10 Hírek 20.15 A tévedés joga Tévéjáték 21.10 Szemtől szemben 22.20 Hírek Madar Nemzet mm KEMím Vasárnap, 1983. június 19. Vasárnapi keresztrejtvény A megfejtett ábra két egyforma hosszúságú sora (amelyek között csupán egyetlen betű áll) egyik neves írónk nevét adja. Ki ez az író? — tesszük fel a kérdést, de segítségül adjuk az egyik leghosszabb sorunk meghatározását, így aztán már nem nehéz a felelet. VÍZSZINTESEN: 1. sor: 1. Agatha Christie regénye, amelyből híres film is készült. 2. A boltokban levő eladásra szánt portékák tömege — délelőtt. 3. Német nép — ... cologne — kiejttett betű. 4. Elzárkózva élő ember lakása — latin nagyváros. A régi rómaiaknál Róma városa — kerékjelző. 5. Idegen névelő — bál betűi. 6. Valamely művészi alkotás egyéni értelmezésen alapuló tolmácsolása. 7. Turisztikai központ a Felső-Tisza völgyében — szovjet-orosz költő (Szamuil Jakovlevics). 8. Arra a helyre — a hitelező szeme fénye — pipereszappan. 9. Mongol elkelőségek voltak — rúd végére kötött csutak (vizesen a tűz eloltására). 10. Orbán László — rendelkezik fölötte — Kosztolányi-vers címe. 11. Szabó Pál egyik regénye. FÜGGŐLEGESEN: 1. sor: A nagymama nagynénikéje. 2. Papírra veted (gondolataidat) — pióca. 3. A bantuk egyik törzse — a magyar történelmi festészet jelentős alakja (1828— 99). 4. Egyforma betűk — szóösszetételek előtagjában az utótag isteni voltát jelöli — bog betűi. 5. Irén egynemű betűi — német óra — amely személyt. 6. labdarúgó-mérkőzéseken a tartalékjátékosok helye — rádium. 7. Megállapít, meghatároz valamit — színjátszó ásvány. Egyes fajtái drágakövek. 8. Becézett női név — nőstény disznó. 9. Becézett angol férfinév — Baranya megyei község — minisztérium. 10. Divatos vendéglátóipari üzem — névutó. 11. Valamely területet nemzetközi döntés alapján más államhoz ad. 12. Angol miniszterelnök volt (Anthony) — én vagyok, angolul — tiltószócska. 13. Fegyveres testületben: a megszabott rangok rendszerének valamely része. Valló Emil (A megfejtés beküldését nem kérjük. Azt a következő vasárnapi számunkban közöljük.) A múlt vasárnapi keresztrejtvény megfejtése: Dobra + Ostora Dobostorta. EGY KIS IRODALOM . . . Elindult második útjára a Challenger Fedélzetén öt amerikai asztronautával, továbbá egy kanadai és egy indonéz műholddal indult el második útjára szombaton a Challenger nevű amerikai űrrepülőgép. A Challenger második útja magyar idő szerint 13 óra 33 perckor kezdődött szombaton a floridai Cape Canaveral űrrepülőtéren. Az űrrepülőgép első ízben vitt magával öttagú személyzetet, amelynek egyik tagja — Sally K. Ride — az Egyesült Államok első aktív űrhajósnője. Rajta kívül a Challenger fedélzetén tartózkodik Robert L. Crippen, a parancsnok, valamint Frederick H. Heitek, John M. Fábián és Norman E. Thagard. A kanadai és indonéz távközlési műholdat a Challenger „bérmunkában” juttatja pályára, s ugyancsak fizetségért végez el a legénység 11 kísérletet a nyugatnémet kormány megbízásából. A műholdak egyfajta kozmikus kapcsolóteremként szolgálnak majd a televíziós adások, telex- és telefonhívások lebonyolításához. A Challenger felbocsátása után 2 perc és 8 másodperccel az előzetes menetrenddel összhangban leválasztották az űrkomp szilárd hajtóanyagú hordozórakétáját, majd a folyékony üzemanyagtartályokat. Az űrrepülőgép egy előzetes Föld körüli pályára állt. Robert Crippen azt jelentette a földnek, hogy a felszállás „kellemes és sima volt, talán még simább, mint a Columbiáé”. Az ÚJFEHÉRTÓI REFORMÁTUS TEMPLOM tornyában április 15-re virradó éjszaka keletkezett tüzet felelőtlen fiatalkorúak okozták. A rendőrség őrizetbe vette V. Zoltán 17 éves, Takács Mihály 19 éves, R. László 17 éves és Svank György 19 éves helybeli fiatalembert. Közülük V. Zoltán az aszódi nevelőintézetből szökött meg. A gyanúsítottak bevallották, hogy felmásztak a templom tornyába, összefogdosni a galambokat, közben gyufával világítottak, s az égő gyufa meggyújtotta az ott levő faágakat, szalmát. A fiúk távozóban már csak messziről látták a felcsapó lángokat. Az 1754-ben emelt barokk templom sérült részeinek helyreállítása szakértők szerint csaknem ötmillió forintba kerül. A nyíregyházi városi-járási rendőrkapitányság a tettesek ügyében különösen nagy kárt okozó, közveszély gondatlan okozása miatt tesz vádemelési javaslatot az ügyészségnek. HŰVÖS IDŐ, KEVÉS NAPSÜTÉS Európa időjárását két hatalmas kiterjedésű légköri képződmény irányítja. A kontinens nyugati északnyugati vidékein, valamint a keleteurópai síkság északi területein anticiklon található. Általában kevés a felhő, száraz, túlnyomóan napos az idő. Dél- és Kelet-Európában a ciklonok változékony, felhős, gyakran esős időjárást okoznak. A középpontjával a Fekete-tenger medencéjében örvénylő ciklon észak-északkelet felől hűvös és nedves levegőt sodor az Alpok és a Kárpátok térségébe. Mivel az alacsony nyomású légköri képződmény csak lassan mozdul el kelet felé, vasárnap estig még hatással lesz időjárásunkra. Hazánkban szombat hajnalra ,7, 14 fok közé hűlt le a levegő, szombaton délelőtt a Dunántúlon helyenként kisütött a nap, máshol erősen felhős, illetve borult maradt az ég. Néhány helyről gyenge esőt jelentettek. A hőmérséklet 11 órakor 11 és 18 fok között változott. A Balaton vizének hőmérséklete szombaton Siófoknál 14 fok volt. A várható időjárás vasárnap estig. időnként csökken a felhőzet. Többfelé várható újabb eső, zápor, egy-két helyen zivatar. Az erős, északi szél mérséklődik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap általában 15 és 20 fok között lesz. A Duna vízállása szombaton Budapestnél 432 centiméter volt, a víz hőmérséklete 16,2 fok.