Magyar Nemzet, 1983. július (46. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-26 / 175. szám

6 * íróasztalok Napjainkban szinte beteges divat, hogy közintézmények, hivatalok, sőt szerkesztőségek is új bútorokra cserélik ki a régieket. A még használha­tóakat is. Pedig különösen az íróasztaloknak milyen patiná­juk van... Móra Ferenc pél­dául egy Budapest—Szeged közötti utazásunk óráiban el­mesélte, hogy amikor Mik­száth Kálmán Budapestre települt, a Szegedi Naplótól magával hozta íróasztalát a Pesti Hírlap redakciójába. Ti­árai Sándor, a harmincas évek derekán munkahelyet változtatva, elfoglalta új szo­báját a Pesti Hírlapnál, s amikor értesült róla, hogy a szobája Mikszáthé volt, meg­­indultan ült le abba a fotel­ba, amelyet évtizedekig a nagy palóc birtokolt. Utána emlékezetes tárcát írt a régi Mikszáth-szob­a hangulatáról, különös tekintettel az ódon íróasztalra. De volt kedvenc asztala mind a Pesti Naplónál, mind a Pesti Hírlapnál, Kosz­tolányinak is. Móricz Zsigmond viszont — ez nem legenda — bárhol tu­dott írni, ahol éppen úgy adódott. Magam is láttam egy alkalommal: a Vérmező sarkán ült egy padon, térdén rajztáblával, rajta nyitott tás­kagépe. Háta■ mögött — va­sárnap volt — tarka haris­­nyás, kimenős cselédlányok futkostak, s bele-belepillog­­va az éppen születő írásba, hangosan vihorásztak. Persze, hogy beleírta ezt a hangula­tát éppen készülő tárcájába az író. Hunyady Sándornak nem volt íróasztala. Mindig a szer­kesztőségbe hozta be gyöngy­betűs, kész kéziratát, ame­lyet Royal szállóbeli, szivar­­füsttől átitatott szobájának kis dohányzóasztalán írt. Ter­­sánszkynak sem volt asztala, éveken át a Gellért kávéház­ban dolgozott éppúgy, mint a vele szemközt ülő Somlyó Zoltán. Nem így Laczkó Géza, aki kedvelte újságjánál asz­talát. Amikor Szabó Lőrinc szer­kesztőségébe léptem be, az első órákban úgy éreztem magam, mint a parádéskocsis, amikor új gazdához szegődik. Téblábolásom közepette top­pant be a szobába a költő. Kissé zárkózottan, r­átartóan nyújtotta kezét: — Üljön le, kollégám! De van egy keresztkérdésem: tudja kinek az asztalát örö­költe? — Néhai Tóth Árpádét — mondtam elfogódottan. S ma, e jelenetet fölidézve, óhatat­lanul eszembe jut, vajon mi lehetett a sorsa ennek az író­asztalnak ... (svából — Fürst emlék­ünnepséget rendeztek vasárnap a Vas me­gyei Bum községben, Fürst Sándor szülőházánál. A szom­bathelyi és sárvári járás fia­taljai s a község dolgozói ar­ra emlékeztek, hogy 51 évvel ezelőtt gyorsított eljárással ítélték halálra a Horthy-Ma­­gyarország bírói Fürst Sán­dort és Sallai Imrét, a magyar munkásosztály két kimagasló egyéniségét. Megkoszorúzták a szülőházon elhelyezett emlék­táblát, s megtekintették a benne berendezett emlékmú­zeumot.­­ Eger belvárosában, a Szabadság téri közlekedési csomópontban hétfőn reggel ismét helyreállt a forgalom. A területet hónapokkal ezelőtt zárták le a járművek elől, mivel az úttest alatt omlásve­szélyes üreget fedeztek fel. Az aknamélyítő vállalat szakem­berei betömték a feltárt üre­get.­­ Ítéletidő tombolt Szeke­­szárdon és környékén vasár­nap a kora esti órákban. A kétórás felhőszakadás közben cseresznye- majd diónagyságú jég esett húsz percen át, le­verve a szőlőt. A tűzoltókat hatvan házhoz hívták ki sür­gősen a befolyt víz kiszivat­­­­tyúzására. A városban két he­lyen is megsérült a Szekszárd és Bátaszék közötti 20 kilo­voltos villanykábel. Tolna és Fadd térségében pedig több helyen transzformátor- és szi­getelő-sérülés történt. A vil­lanyszerelők szerint a­ javítá­sok a hét közepéig tartanak.­­ Több tűz­ pusztított a hét­végén a mezőgazdaságban, így például szombaton Fejér me­gyében leégett egy 17 éve te­lepített feketefenyő-erdő a Csákvárt és Csákberényt ösz­­szekötő út mellett, az Állami Erdő- és Vadgazdaság terüle­tén. Borsod megyében kigyul­ladt a putnoki Egyetértés té­­esz kombájnja, a lángok át­terjedtek a gabonatáblára, s csaknem 17 hektárnyi búza és nagy mennyiségű szalma el­égett. A tűzesetek ügyében vizsgálat folyik. A NDK nemzeti hét kezdő­dött hétfőn a győri Centrum áruházban. Az erfurti centrum áruházból ötmillió forint ér­tékű férfi-, gyermek-, és női ruházati cikket, sokféle ház­tartási eszközt és tapétát küld­tek a győri áruházba.­­ A búzaaratás Pest me­gyében is befejeződött: több mint 75 ezer hektárról takarí­tották be a kenyérnekvalót, s magtárakba került kilencezer hektárnyi rozs és tizenhárom­­ezer hektárnyi árpatermés is. — AZ ERNST MÚZEUMBAN „Művészönarcképek az NDK-ból” címmel látható kiállítás" július 27- től én nem „Állami vásárlások I.” címmel, mint azt szombati szá­munkban tévesen közöltük. — Mindenből a legjobban? cím­mel szervez műsort az ORI Július 21-én, pénteken 8 órai kezdettel a budai Hód Udvarban, a Márka­­kupakakció sorsolása után. Töb­bek között teh­én Bessenyei Ferenc, kétszeres Kossuth-díjes, kiváló művész. Pécsi Ildikó érdemes mű­vész, Kovács Apollónia, Csala Zsu­zsa, Latabár Kálmán, Maros Gá­bor, Paudics Béla és Kovács Erzsi. — Irailó, Itt Balaton ’83 címmel vidám zenés nosztalgiaműsort ren­dez az ORI július 17-én, szerdán Hódmezővásárhelyen. A műsorban közreműködik Sáros­ Kati, Zsoldos Imre, Harangozó Teri, Aradszky László, kísér az Express együttes, házigazda: Kósa András. Ugyan­ezen a napon Tatán az R-Go együt­tes koncertezik. — Ideiglenes vízhiány: július 27- én 21 órától Július 28-án 06 óráig vízcső-összekötési munkák miatt teljes vízhiány lesz a Szabadság­­hegyen, az Orbán-hegyen és a Far­kas-,völgyben, közli a Fővárosi Víz­művek, a lakosság türelmét kér­ve. — l­ezárják a Dob utcát Július 26-án, 18 órától 29-én reggel 8 óráig a Kazinczy utcai kereszteződéstől mindkét irányban 30—30 méter hosszúságban, kábel fektetés, miatt, ezért itt tilos a parkolás. Az Árpád-­híd építése miatt július 26- án reggel 8 órától a pesti oldalon egy hétre lezárják a hídra vezető felhajtó ágat. A hídra vág... a Váci út, Forgách utca, Teve utca. Hé­ber­ Károly körút vonalán, vagy a pesti alsó rakpartról a Dráva utca, Visegrádi utca, Süllő utca, Dunyov István utca, Angyalföldi út, Róbert Károly körút felől juthatnak el. Az építés idejére módosították a 84-es autóbusz menetirányát, megállóhe­lyei az érintett szakaszon közösek a 43-as és az 55-ös buszok megál­lóival. Július 30-án reggeltől meg­változik a kőbányai városközpont autóbusz-közlekedése. A 32-es és a ez-es buszok megállóját az öles sa­rok felé az Állomás utcából a Bá­nya utcába helyezik át, a 1.-es au­­tóbuszok pedig mindkét irányban a Halom utcában közlekednek. — HALÁLOZÁS: Mély fájdalom­mal tudatja a gyászoló család, hogy dr. Szalay Miklós ny. vámőr szá­zados, életének 73. évében meghalt. Temetése: 1983. július 29-én, pénte­ken, 14 órakor lesz a Farkasréti te­metőben.­­ — Fájdalommal tudatjuk, hogy Krenn László 77 éves korában el­hunyt. Temetése a Gödöllői teme­tőben, 1983. július 28-án, 13 órakor lesz.­­ — A Pénzügyi Számítástechnikai Intézet és a gyászoló család fájda­lommal tudatja, hogy dr. Bachraty Ferenc nyugalmazott főosztályveze­tő, hosszas betegség után, 1­3 éves korában, 1993. július 18-án, elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása az Újpesti temetőben (IV., Megyeri út 45.) lesz 1983. július 29-én, dél­után. S ambor. X — Marikám, feleségem, Macskás­sy Jám­ésné sz. Pausovics Mária. 1983. július 19-án elhunyt. Temeté­se — a családi sírban — hamvasz­­tás után, 1983. aug. 8-án. (hétfőn) fél 11-kor tesz a Farkasréti teme­tőben. X — Szomorú szűznél tudatom, hogy testvérem. Auer Margit folyó hó 7- én, rövid szenvedés után elhunyt. Augusztus elsején temetjük a Rá­koskeresztúri temetőben. Gyászol­ják testvére, unokatestvérei, uno­kaöccse, barátai. X — A váci rév állomáson Cservenka Ferencné, az MSZMP Pest megyei bizott­ságának első titkára avatta fel hétfőn a Pest megyei Kishajó­zási Vállalat új, Árpád nevű önjáró kompját. Az ünnepsé­gen részt vett Urbán Lajos közlekedési minisztériumi ál­lamtitkár is. A 150 tonnás komp jelentősen enyhíti majd a Dunakanyar vízi átkelő for­galmának zsúfoltságát. KÖZÖS VÁLLALKOZÁS — Steffi sörbárt nyitott a Kelet-pesti Vendéglátó Vál­lalat hétfőn Budapesten, a Ba­ross téren, a volt Omnia presszó helyén. — AZ IDEGEN NYELVEK BA­RÁTI társaságában szórakoz­va gyakorolhatja az algót, a francia, német, olasz, orosz spanyol nyel­vet. Korhatár nélkül hívják e nyel­veket tanulókat, beszélőket, a ten­gerentúlról Jötteket 17-főől 22 óráig hétfőn és csütörtökön az Opera kávéház teraszára (Népköztársa­­ság útja 44.), szerdánként a Hun­gária kávéházba. Vidám diszkó es­tekre várják az érdeklődőket, a vakációzó diákokat, szombaton és vasárnap 5-től 10 óráig az Almássy tér 1. alatti pinceklubba. A TELEVÍZIÓ MŰSORA 18.02 Műsorismertetés 18.05 Hírek 16.10 Egy világjáró viszontagságai W. S. Maugham novellájának tévéf­ilmvál­tozata A tó 16.40 A zongoránál: Dobsa Sándor 17.10 Kórház a város szélén Csehszlovák filmsorozat XX/1. (Ism.) 18.05 Képújság 18.10 Véne eremos! Riportműsor 19.05 Tévétorna 19.10 Esti mese (FF) 19.30 Tv-híradó 20.00 Álomkereskedők Amerikai filmsorozat IV/2. 20.50 Stúdió ’83 21.55 Óriáskerék XIII/4. 22.15 Kockázat A külpolitikai szerkesz­tőség világgazdasági ma­gazinja 22.45 Tv-híradó 3. S. MŰSOR 20.00 Műsorismertetés 20.01 Útjaink 21.00 Tv-híradó 2. 21.20 Vívó VB Tőr csapatdöntők 22.30 Képújsági íts­ű­&tr.NíMHM 1 ' Q3&500 SSMilm — Föld körüli pályára bo­csátották a Szovjetunióban va­sárnap, a Kozmosz—1484 jel­zésű mesterséges holdat. A műhold feladata, hogy a szov­jet népgazdaság számára ada­tokat gyűjtsön a Föld termé­szeti kincseiről. A Kozmosz— 1484 segítségével tovább kí­sérleteznek az új típusú adat­szolgáltató mérőberendezések­kel. REJTVÉNYSAROK A Magyar Nemzet 1933. július 16-i számában megjelent rejtvénysarok megfejtése: 1. Keszthely; 2. hétben; 3. Párizs lángjai; 4. Mexikó. Héroroszág.formatív vásárlási utal­ványt nyert: Budai József elé, Lá­batlan; Révéss Sámuel, Ebes; Márk Gézáné, Budapest; Petró Lászlóné, Ajak; Kovácsz Zoltán, Budapest. A nyereményeket postán küldjük el. — A nyíregyházi nyári egye­tem hétfőn megnyitotta kapu­it a Bessenyei György Tanár­képző Főiskolán. Az NDK-ból, NSZK-ból, Svájcból, Ausztriá­ból és Hollandiából érkezett, több mint kétszáz hallgató né­met nyelven átfogó informá­ciót kap hazánkról, történel­münkről és mai életünkről. .— A New York-i szabad­ságszobor rekonstrukciója harmincmillió dollárba kerül. A 98 évvel ezelőtt felállított szobrot alaposan megviselte az idő. Amerikai és francia mér­nökök szerint a fáklyát s ma­gát a szobrot összetörte belső fémtraverzeket teljesen ki kell cserélni. Be akarják sze­relni a légkondicionálót is, mert a szobor belsejében nya­ranta ötven fok meleg van. A rekonstrukciót, a szobor felállításának 100. évfordulójá­ra akarják befejezni. — Kedvezményes Kirándulás a Szelidi-tóhoz. Húsz százalékkal ol­csóbban kirándulhatnak a Magyar Nemzet olvasói a Budapest Tourist szervezésében július 31-én, vasár­nap a Szeddi-tóhoz. Utazás: autó­busszá!. Útvonal: Budapest — Du­naújváros — Dunaföldvár — Solt — Szel­di-tó — Solt — Dömsöd — Budapest. Program: Indulás Buda­pestről 8.00 órakor a Budapest Tou­rist főirodájától, (Budapest,­­. Roosevelt tér 5.1. Dunaújvárosban a római tábor leleteinek megtekin­tése. Dunaföldváron a gótikus Tö­rök torony és a XVII. századi Fe­rences templom bemutatása. Für­dés a Sztru­di-tóban. Visszaúton a klasszicista stílusú Vécsey kastély megtekintése Solton. Visszaérkezés Budapestre kb. 20.00 órakor. Ebéd a Szelidl-tónál. Az utazás, a prog­ram, az étkezés kedvezményes ára személyenként 280 forint. Ezen a napon a Magyar Nemzet..„Íronunk a hazában." rovatához kötődik, a Budapest Tourist a Jövőben­n rend­szeresen szervezi. .­­ v. — Új mentőállomás épül Szolnokon, a Széchenyi város­részben. Az épület már tető alatt van. A mentőállomás tizenkét kocsiállásos lesz, s előreláthatólag a tervezettnél előbb, már november elején átadják az építők. — A szentendrei hév vona­lán hétfőn a késő délutáni órákban a csillaghegyi meg­állóban — az illetékesek tá­jékoztatása szerint szinte gu­rulva, mintegy 10 kilométeres sebességgel — az egyik sze­relvény utolérte a másikat. Az ütközés során, egy utas köny­­nyebben megsérült, az anya­gi kár nem jelentős. * dr. A MAGYAR WIMZI1 OLVASOSZOLGALATA (Budapest © 11., nm­ MJ Minden bénán eM és a zsisé keddjén, 15 órától 0 óráig­ át az madárfordvetőknek, kert b* rátok ttak, •xohaskvtiny-gond Méksatkj­ikinltiáknikk, (jimrittíkint intryen** tomaMdáml rmbilh Kedd, 1983. július 28,' Magyar Nemzeti Bank Árfolyamok ÉRVÉNYBEN 1983. JÚLIUS 26-TÓL HIVATALOS DEVIZA ÁRFOLYAMOK Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolya­mok változatlanul az 1982. szeptember 21-i közlésnek meg­felelően vannak érvényben. VALUTA- (BANKJEGY- ÉS CSEKK-) ÁRFOLYAMOK h) Vásárolható legmagasabb bankjecívcínylet: 101-as b) Vásárolható legmagasabb bankjegyeinket: 50t-as­­ — 117 SÉRÜLÉSEL KÖZLEKEDIK SI BA­LESET történt a hét végén hazánk útjain. Közülük négy halá­los végű volt. — A viz arabo Áldozatai: Visegrád határában fürdés közben a Dunába fulladt Leck Sándor 31 éves verőcemarosi lakos. A bősz­­arúperesztegi S­ajki-tóban fürdőtt Németh János 50 éves tőrjei lakos és a vízbe veszett. A Csongrád me­gyei Apátfalva külterületén horgá­szás közben a Marosba fulladt Víz­hányó Mátyás 31 éves helybeli la­kos. — MEGÖLTE A GAZ Tender L­ászlóné 12 éves budapesti nyug­díjast, aki VII., Hársfa utca 10. c. alatti lakásában kinyitotta a kony­hai gáztűszhely sütőjének csapját, a gázt azonban elfelejtette meg­­gyújtani. A NAGY EREJŰ TÁJFUN PUSZ­TÍTOTT vasárnap a Csendes-óceá­ni Luxon sziget északi részén. Az óránként 220 kilométer sebességgel száguldó szélvihar okozta károkról még nem érkezett jelentés. A Fü­­löp-sziget­ekhez tartozó térségben ebben a hónapban ez már a máso­dik tájfun volt, a július elejei száz halálos áldozatot, követelt. H ÁMOKFUTÓ RENDŐR, tizen­egy­ embert megölt és kilencet m­eg­­j­­bb­ékített egy ren­dőr az Indiai T­amiszaur városban. A rendőr a város egyik hindu templomában kezdett lövöldözni, áldozatai között van a templom főpapja is. Az ám­okfutót végül is a helyszínre ér­kező rendőrőrjárat agyonlőtte.­­ A JAPÁN NYUGATI RÉSZÉN TOMBOLÓ VIHAR halálos áldoza­tainak száma százhúszra emelke­dett hétfőre, s több mint negyve­nen eltűntek. A felhőszakadás ti­zenkétezer lakóházat árasztott el, elmosott több hidat, s tönkretett utakat és vasúti pályákat is. A ja­pán kormány nagy mennyiségű ivóvizet és más gyorss edényt jutta­tott el hétfőn az átsújtotta terület­re. A trópusi vihar most Japán északi része, Ibonsu szigete felé tart. A GARÁZDA FIATALOK TÖME­GEI TÁMADTAK RÁ a New York-i Central Parkban egy koncert szét­széledő, hazafelé tartó közönségre, s megkéselték, fosztogatták az em­bereket. A tumultusban ötvenhár­man megsebesültek, a rendőrség 94 garázdát letartóztatott. DEVIZANEM Közép Eladási árfolyam II* egységre, forintban Vételi Eladási PÉNZNEM árfolyam 100 egységi forintban Angol font *561,95 1967,85 Ausztrál dollár 3767,30 4000,32 Belga frank 82,79 87,91 Dán korona 460,29 488,77 Finn márka a) 768,56 816,10 Francia frank 550,79 5­34,85 Görög drachma b) 49,73 52,91 Hollandi forint 1481,27 1572,89 Japán yen (1000) 178,56 189,68 Jugoszláv dinár a) 48,72 51,74 Kanadai dollár 3475,70 3690,74 Kurvaiti dinár 14 590,82 13 193,34 Norvég korona 586,68 622,96 NSZK márka 1657,76 1760,30 Olasz Ura (1000) 38,00 29,74 Os­itráki schilling 236,72 251,36 Portugál escudo 36,01 38,23 Spanyol peseta 28,95 30,75 Svájci frank 2021,46 2146,50 Svéd korona a) 359,13 593,71 USA dollár 4285,30 4550,36 VÁLTOZÉKONY, MÉRSÉKELTEN MELEG IDŐ Európa nyugati és déli vi­dékén folytatódik a szokatla­nul meleg idő. Szárazföldünk keleti vidékén ugyanakkor változékony, hűvös időt okoz egy nagy kiterjedésű ciklon. A Kárpát-medence időjárását a szubtrópusi eredetű meleg, és az északkelet felől­ beszivárgó hűvösebb levegő határozza meg. Ezek együttesen kedvező feltételeket teremtenek zápo­rok, zivatarok kialakulásához. Hazánkban hétfőn hajnalra 13 és 19 fok közé hűlt le a le­vegő. Délelőtt a Dunántúl dél­nyugati felén derült, máshol közepesen vagy erősen felhős volt az ég. A Duna vízállása hétfőn Bu­dapestnél 214 centiméter volt, a hőmérséklete 20 fok. A Balaton vize hétfőn Sió­foknál 23 fok volt. Várható időjárás kedd es­tig: Felhőátvonulások lesznek, néhány helyen futó záporral. Az eleinte még több helyen erős északi szél lassan mér­séklődik. A hőmérséklet dél­után 24, 29 fok között várható. A távolabbi kilátások szer­dától szombatig: Változékony, meleg idő vár­ható. A hét második felében gyakran lesznek záporok, zi­vatarok. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 14, 19 fok között a legmagasabb nappali hőmér­sékleti 27, 32 fok között vár­ható. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapa­dék az ország területének 30 százalékán várható. Az európai nagyvárosok keddi várható maximális hő­mérséklete: Párizs 27 London 25 Oslo 24 Stockholm 23 Helsinki 24 Berlin 27 Varsó 25 Leningrád 23 Moszkva 19 Kijev 21 Prága 27 Bécs 28 Róma 33 Madrid 27 Belgrád 29 Bukarest 27 Szófia 27 Athén 30 Vízhőmérséklet: A Fekete-tenger a szovjet partvidéken 23, a bolgár és ro­mán partvidéken 25, az Égei­­tenger 23, az Adriai-tenger az olasz és jugoszláv partvidéken 24, a Földközi-tenger az olasz partvidéken 23, a francia part­vidéken 24, a spanyol part­vidéken 25, a Balti-tenger 18 fok.

Next