Magyar Nemzet, 1983. július (46. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-02 / 155. szám

8 Délkelet-ázsiai zavarok Párbeszéd az esőben A DIVATOK sajátosságairól elmélkedett a minap a londoni The Times. Egész oldalas összeállításában azoknak az ázsiaiaknak a sorsait tekintette át, akiket évekkel ezelőtt még ,,sikk” volt Nyugat-Európában befogadni; akkortájt hirdetések jelentek meg a jobb módú családok lelkére beszélve, hogy gyermekeik mellett neveljenek föl egy-egy árvát is, elsősorban a thaiföldi határkörzetben felállított táborokból kiemelt kambodzsaiakat. A segélyező helyeken ennek a hatására sorban álltak az ügynek megnyertek, s válogattak a leromlott szervezetű kicsinyek között. De a felnőttek is viszonylag könynnyen jutottak bevándorlási engedélyhez, noha azzal az utóbbi években szűkmarkúan bánnak a nyugatiak, s a pénzadományok, az élelmiszer-küldemények szintén rendszeresen indultak a Pol Pot által tönkretett országba. A feladók legalábbis azt hitték, hogy minden rászoruló részesedik a gyorssegélyekből, a valóság azonban fokozatosan lengó híreket vizsgálatok követték, s azok megerősítették: e csomagok rendre elakadnak a kambodzsai határ thai oldaliábrándította őket. A szálián, s a jobbik eset, ha az ott táborba verődöttekhez jutnak el és nem a feketepiacon nyerészkednek velük. A Nemzetközi Vöröskereszt az ENSZ bizottságaival együtt, leleplezte a visszásságokat, s hogy Phnom Penhben a színét sem látják ezeknek az adományoknak (a kambodzsai kormány legutóbb éppen ezért panaszt emelt a világszervezet székhelyén), és fényt derített még egy szomorú tényre: az úgynevezett menekülttáborok nem egyebek börtönöknél. A négy éve tartó áldatlan állapot, de a jó szándék hiábavalósága is fokozatosan kiábrándította az együttérzőket, s ennek okán jegyezhette meg a The Times: „Nyugaton kiment a divatból e délkeletázsiaiak befogadása.” A már korábban náluk letelepedettek is, nyelv- és szakismeret hiányában, tengődnek csupán, szaporítva a munkanélküliek számát, s terhelve az állami költségvetést. Az érintett országok azonban gazdasági gondjaik és a segélyeik bizonytalan sorsa mellett elgondolkodtak azon is, hogy a támogatást tőlük várják, míg a térség alig tesz valamit ezekért az emberekért. Peking például hallani sem akar a ,,menekülkérdésről kínai közreműködés nélkül aligha tarthatnák magukat a Phnom Penh-i vezetéssel szembehelyezkedők. De sorra vették az ázsiai jobb módú tőkés kormányokat is, s kiderült, Hongkong mereven elzárkózott ezeknek az „idegeneknek” a beengedésétől, s az ASEAN- tagok sem adtak engedélyt, hogy a területükön otthonra leljenek. Az ötök (a Fülöp-szigetek, Indonézia, Malaysia, Szingapúr és Thaiföld) különösképpen magyarázzák ezt a magatartást. Némelyikük a szűkös anyagi helyzetre hivatkozik , hogy az egy főre jutó jövedelmük nem haladja meg a hatszáz dollárt, mások viszont, mint Szingapúr, ahol hatszor ennyivel számolhatnak, nemzeti érdekekkel érvelnek. Nem akarják, úgymond, importálni a zűrzavart. Eltérők a vélemények a végleges rendezésről is. A délkelet-ázsiaiak szövetségében a villongások miatt legközvetlenebbül érintett Thaiföld a hangadó, ő kemény fellépést követel a három indokínai országgal szemben. Erről azonban a honi berkekben is megoszlanak a vélemények, nemhogy az ötök táborában. A jelenlegi bangkoki kormány ellenzéke tárgyalásokat sürget Hanoival, különösen azután, hogy Vietnam jelentős diplomáciai lépéseket tett. A tavasszal Nguyen Co Thach külügyminiszter a szomszédos fővárosban felajánlotta a thai vezetésnek, hogy állapodjanak meg a kölcsönös visszavonulásban a kambodzsai határ mentén. Harminc kilométeres övezetet jelölt meg kezdetnek, s majd az ottani fegyvernyugvás tapasztalatai alapján folytathatnák a párbeszédet. Bangkokban szándékosan félreértették a kezdeményezést, s válaszul, mint feltételt határozták meg a kérdéses térség egyoldalú kiürítését. Eszerint előbb a vietnami egységeknek kellene hátrább húzódniuk, azután tárgyalhatnának. Erről jegyezte meg egy szemleíró: a két fél különböző dologról beszél. A thai diplomácia vezetőjének a viszontlátogatása esedékes volna, az útját továbbra is attól teszi függővé, hogy Vietnam teljesíti-e a kívánságukat. Azt figyelmen kívül hagyják, hogy az indokínai partnerük már tett bizalomébresztő gesztust; a Kambodzsában ideiglenesen állomásoztatott egységekből Hanoi újabbakat hívott haza — Thaiföld azonban ezt is helyi jellegzetességekkel magyarázta. Szerintük ezek az alakulatok a szokásos négyhónapos száraz időszakban elvégezték a harci feladataikat, a májusban kezdődő monszun pedig amúgy is megnehezíti, illetve lehetetlenné teszi a stratégiai mozgást. Vietnam ezért az esőzéseket a politikai megoldásokra igyekszik kihasználni. A TÉRSÉG DIPLOMÁCIÁJA valóban megélénkült, s ha Vietnamot ténylegesen csak az vezetné, hogy a szembeszállók tevékenységét is korlátozó időjárási viszonyokat használja ki álláspontjának a megértetésére, ez sem volna kevés. Hun Sen kambodzsai külügyminiszter azonban szintén fölvázolt egy tervezetet, amely ugyancsak a békés megoldás szándékát fejezi ki. A kezdeményezés kettős változatot kínál föl: kezdjen párbeszédet az ASEAN és a három indokínai ország együttesen, vagy ha Phnom Penh elismerésében továbbra sem tudnak megegyezni, akkor első lépésként az ötök közül Indonézia, Malaysia, Szingapúr, valamint a Kambodzsát képviselő Vietnam és Laosz üljön tárgyalóasztalhoz. Az indítványnak az a lényege, hogy valamilyen formában érjék el a thai területekről kiinduló támadások megszüntetését, a pekingi befolyás csökkentését , így megnyílhatnék az út a politikai formák kidolgozásához. Az ajánlat észrevehetően megosztotta az ASEAN-t, az eddig sem egységes nézetek még hangsúlyosabban ütköztek a múlt hét végén megtartott külügyminiszteri értekezletükön. Most sem jutottak előbbre, s ugyanottkötöttek ki, mint korábban: továbbra is a Norodom Szihanuk nevével megalakított ellenkormányt támogatják. Az egyes tagok fenntartásai azonban ma nagyobbak, mint akárcsak márciusban voltak, amikor az el nem kötelezettek új-delhi csúcstalálkozóján kellett Kambodzsa képviseletéről dönteni. Akkor sem alakult ki közös álláspont, s most szintén a halogatás és az időhúzás érezhető a megnyilatkozásokból. A tétovázásukat nem csökkentette a „zárt ülésüket” követő kétnapos kibővített tanácskozás sem, amelyen az Egyesült Államok, Kanada, az NSZK, Japán, Ausztrália és Új-Zéland külügyminisztere is részt vett. A vendégek, ha lehet, még növelték a zavarukat, hiszen e gazdaságilag tekintélyes országokra igencsak szeretnének számítani, ami a fejlődésüket illeti, azok politikai véleményei azonban nem segítik az ASEAN-tagok amúgy is bonyolult helyzetét. Scultz amerikai külügyminisztertől azt kellett ugyanis hallaniuk, hogy Washington korántsem elégedett Peking ellentmondásos szerepével, Ausztrália pedig ismételten megerősítette, felontja a segélyek folyósítását Vietnamnak. Canberra határozottságát nem sikerült megingatni olyasfajta hivatkozással, hogy ily módon ellene dolgozik azoknak a csoportoknak, amelyeket a Bangkokban összegyűltek a nemzetközi fórumokon támogatnak. Fontos lett volna több gazdasági kérdés tisztázása is, a többi között ezért volt jelen Japán. A Közös Piac képviseletében Genseher nyugatnémet külügyminiszternek szintén feladata lett volna a két gazdasági közösség ügyeinek tisztázására az együttműködésük elősegítése, de mindenekelőtt a vendéglátók adományainak a csökkentésére kerestek módszereket. E téren csak megismételt óhajok hangzottak el, és ígéretek, hogy a nagy partnerek megértőbbek lesznek. Esetleg enyhítik a protekcionista intézkedéseket, s megkönnyítik az ASEAN-áruk útját a piacaikra. A körvonalazott gazdasági témák azonban a két napon mégis a második vonalba szorultak a politikai kérdések mögött, s bár ebben sem mondhattak újat, úgy távoz- hattak Bangkokból: ők is hozzájárulhattak a „monszun , diplomáciához”. Zsigovits Edit Magyar Nemzet Anglia, választások után Parlamenti viták A királynő trónbeszéde hagyományosan a kormánypárt elképzeléseit tükrözi Nagy- Britanniában. Az országos választás nem változtatott a politikai irányzaton, a konzervatívok győzedelmesen, 144 mandátumra növelt többséggel vonultak be a parlament újjáalakuló ülésére, amelyen 11. Erzsébet olvasta fel programnyilatkozatukat. A toryk az elmúlt négy esztendőben követett kül- és gazdaságpolitikájuk folytatását ígérték, s tizenhat törvénytervezetet helyeztek kilátásba, amelyek közül a legfontosabbnak a szakszervezetekkel, a közrend védelmével, valamint az adózással foglalkozók ígérkeznek. A szavazási eredmények elemzése értelemszerűen még nem fejeződött be, sem a pártoknál, sem a sajtóban, de a Westminsterben már vitáznak a képviselők, akaratlanul is elterelve a figyelmet arról, miért nyerhettek „földcsuszamlásszerűen” a konzervatívok, s miért estek vissza a munkáspártiak. A politikai életet, akárhogyan is történt, az új erőviszonyok befolyásolják, a törvényhozás megint a megszokott rendszerben működik, a toryk új terveiről ütköznek a nézetek, s a lapok — mint mindig — nagy teret szentelnek az egymással igencsak ellentétes véleményeknek. A győztes biztonsága A trónbeszédről hatnapos vita kezdődött a londoni parlamentben, s Michael Foot, a Munkáspárt vezére, aki az októberi kongresszuson távozik az ellenzék éléről, úgy jellemezte a kormányprogramot, hogy az„az önzésnek és a lelketlenségnek a keveréke”. Margaret Thatcher miniszterelnök Foothoz fordulva így felelt: „Ön ezt elmondta a szavazóknak is a választási hadjáratban, és visszautasításra talált.” A győztes biztonságával beszélt a kormányfő, s nemhogy az ellenzéket, de még a konzervatív kétkedőket sem biztatta azzal, hogy módosít a gazdaságpolitikáján. S nyilván nem tett elhamarkodott ígéretet a gyáriparos szövetség vezetőinek sem, akik azért keresték föl Thatchert, hogy kifejtsék neki: a fellendülés kétségkívül érezhető már, de üteme még mindig lassú, következésképpen a kamatok csökkentésére, a gazdaságnak nyújtott támogatás növelésére lenne szükség. A kabinet — hangsúlyozta a miniszterelnök a parlamenti vitában — olyan politikát követ, amelynek a célja a gazdaság élénkítése, a munkanélküliség visszaszorítása és az infláció iramának a fékezése. Ezért a kormány a közkiadásokat szigorúan ellenőrizni fogja, s igyekszik nem túlságosan eladósodni. A foglalkoztatásra visszaterelve a szót, Thatcher azzal érvelt, hogy a munkanélküliség jelzi csupán a gazdasági bajokat, de nem okozza őket. Harc a szakszervezetekkel A munkát kereső tömegnek a növekedése a versenyképesség megcsappanására, a termelés színvonalát meghaladó bérekre és a múltbeli pénzromlásra vezethető vissza. Utalva a konzervatívok gazdasági sikereire, a kormányfő kijelentette: az adatokat össze kell vetni a riválisokéival. Az infláció üteme Nagy-Britanniában kétségkívül lomha, mindössze 3,7 százalékos, ám Hollandiában, az NSZK-ban, vagy Japánban még lassúbb. Az átlagkeresetek emelkedése még mindig túl gyors a termelékenységhez és a partnerekhez viszonyítva. Újabb erőfeszítéseket kell tenni — húzta alá Thatcher —, hogy az ipar és a kereskedelem versenyzni tudjon a világ legjobbjaival. A behozatal bővülése is azt jelzi — tette hozzá —, hogy Angliában tömérdek a kielégítetlen kereslet, s a brit iparra vár a feladat a kielégítésére. A szakszervezeteknél is hosszasan időzött Margaret Thatcher. Nemcsak azért: a velük kapcsolatos terveit ismertesse, hanem azért is, hogy a tevékenységüket értékelje. Az előkészületben levő törvény a szakszervezeti vezetők választását, a sztrájkok meghirdetését és a politikai tevékenységet a tagok titkos szavazatára bízná. A szakszervezetek vezérkara sérelmezi ezt, mert antidemokratikusnak tartja, s elutasítja a beleszólást a tevékenységébe. A parlamentben a miniszterelnök azt fejtegette, hogy a szakszervezetek a munkahelyek védelmében oltalmazzák a túlfoglalkoztatást, és a nem hatékony módszereket. A valóságban — jegyezte meg Thatcher — a termelékenység javításának és a modern technikák alkalmazásának a megakadályozásával a szakszervezetek voltaképpen felszámolják azokat az állásokat, amelyeket meg akarnak óvni, hiszen a vetélytársaknál nem tapasztalható hasonló kemény magatartás a dolgozók képviselői részéről. Olajjövedelem Hasonló szellemben beszélt első parlamenti fellépésekor — mint miniszter — Cecil Parkinson, aki a konzervatív párt elnöke volt, s igencsak kivette a részét a választási győzelemből. A kormány legjobban öltözött tagja — ahogy a lapok nem különösebben élcelődve írták róla — az ipar és a kereskedelem új, összevont minisztériumát vezeti. Mint kifejtette, e két tárca szétválasztása eleddig mesterkélt volt, a jövőben ésszerűbb a kettőt együtt kezelni. A thatcheri gondolatmenetet folytatva, Parkinson kitért az állami vállalatok magánkézbe adására is. Jelezte azonban, hogy csak akkor teszik ezt, ha erre megértek a feltételek. Kétségtelen, hogy sok állami cég folyamodik segítségért, pénzért a kormányhoz, amely kiadásainak a csökkentésén fáradozik éppen. Az új miniszter közölte, hogy az eddig kiárusított vállalatok részvényeiből az ott foglalkoztatottak kilencven százaléka vásárolt, következésképpen a dolgozók megértették, a hatékonyság növelése milyen feladatokat ró rájuk. Parkinson kiemelte, hogy a termelékenység és a versenyképesség javítása a legfontosabb tennivaló. Majd arról beszélt, hogy a Munkáspárt nem értette meg az emberek tulajdonosi vágyait s nem vett tudomást róla. 1980—82 között húszezer kisvállalkozás alakult az országban. Ezt a folyamatot a kormány támogatni fogja, mert a foglalkoztatási gondokra ez lehet az égyóli megoldás. A vezérjelölt Az ellenzék azt hozta föl érvként, hogy a konzervatívok nem tesznek eleget az új technológiák bevezetéséért, nem fektetnek be nagyobb összegeket az iparba. John Scmith, a Labour Party iparügyi szóvivője szerint a toryk nem nyerhettek volna a hatalmas olajjövedelem nélkül, amelyből a munkanélküliséget finanszírozták, s elkerülték a súlyosabb társadalmi összeütközéseket. Roy Hattersley, az árnyékkormány belügyminisztere és munkáspárti vezérjelölt a halálbüntetés visszaállításával, a rendőrség megerősítésével kapcsolatos elképzeléseket azzal a gondolattal utasította el, hogy a bűnözés terjedésének nem a törvény szigora a legjobb ellenszere, hanem a munkanélküliség fölszámolása. A következő öt esztendőt is hasonló jellegű viták jellemzik majd, a munkáspárti ellenzék erélyesebb és erőteljesebb megütközési készségére azonban az októberi vezérválasztó kongresszusig várni kell. Foot posztjára a legesélyesebb Neil Kinnock, a munkáscsaládból származó kitűnő walesi szónok, aki mögé mindinkább felsorakoznak az őszi szavazásnál döntő fontosságú szakszervezetek. A fiatal, negyvenegy éves politikus Footnál megnyerőbb egyéniség, ám nem tér el alapvetően a kérdések megítélésében tőle, vagyis azt az irányzatot kgépviseli — igaz több realizmussal és nagyobb meggyőző erővel —, amelyet most tömegesen utasítottak el a britek. Beke Miklós CHILEI HELYZETKÉP Jobbra előzzi (PhilYu rajza a Le Monde-ból) Érdekességek a nagyvilágból A Scotland Yard jelentése szerint egy londoni egyetemről ellopták a vizsgatételeket. Sokszorosítottak és pénzért árusították a vizsgázóknak. (Daily Mirror) Négyévi szárazság után a napokban volt az első kiadós eső Észak-Mexikó egyes vidékein. A hosszan tartó csapadékhiány nagy veszteséget okozott a mezőgazdaságnak. (Économiste) Egy postagalamb március végén egy versenyen a déljapáni Kyotóból startolt, hogy ötszáz kilométert repüljön. A madár eltűnt s most Malájföldön — a hazájától 5000 kilométerre — találták meg. Egyesek szerint a nagy távolságot feltehetően hajón tette meg. (Neues Deutschland) Albrecht Dürer három fametszetsorozatáért csúcsárat, 500 ezer fontot fizettek a londoni Sotheby árverési csarnokban. Ez az összeg a legmagasabb, amelyet valaha is költöttek nyomatokért. (Sunday Times) Francia és egyiptomi kutatók megkezdték a napóleoni flotta 1798-ban elsüllyesztett maradványainak a kiemelését. A híres nagy armada 120 hajóból állt. (Le Point) Bűvésztalálkozót tartottak Bolognában huszonkét ország varázslóinak a részvételével. Gondosan őrzött, zárt ajtók mögött elmondták egymásnak a titkaikat. (La Stampa) Mulhouse francia városban sárga homokeső esett. Megállapították, hogy a homokot a Szaharából hozta a szél, és nagy magasságból hullott Európa egyes vidékeire. (Le Figaro) Érdekes kiállításokat rendeznek az NSZK-ban és Franciaországban az elkövetkező öt évben. A témája: francia emigráció Németországban és német emigráció Franciaországban 1685 és 1945 között. A bemutatókat a párizsi külügyminisztérium és a bonni Goethe Intézet szervezi. (Scala) Az Egyesült Államok igazságügy-minisztériumának a közlése szerint tavaly 25 millió lakásba törtek be. Különösen a nyarat használták ki a bűnözök. (Baltimore Sun) A marokkói kábítószercsempészek új módját találták ki árujuk Európába küldésére. Turistákat kérnek meg arra, hogy vigyenek magukkal barátaiknak kis csomagot. Ebbe aztán kábítószert rejtenek. (Jeune Afrique) (herczeg) " AMÍG TART A NYÁR... KEDVEZMÉNYES könyvvásár július 4-tól augusztus 27-ig a HESS ANDRÁS KÖNYVESBOLTBAN, I., Hess András tér 3.; a „LIBRI” IDEGEN NYELVŰ KÖNYVESBOLTBAN, V., Váci utca 32.; a 94. számú IDEGEN NYELVŰ KÖNYVESBOLTBAN, V., Petőfi Sándor utca 2.; a MELÓDIA KÖNYV- ÉS ZENEMŰBOLTBAN, V., Semmelweis utca 13.; a GORKIJ KÖNYVESBOLTBAN, V., Váci utca 33.; a KOSSUTH KÖNYVESBOLTBAN, V., Vörösmarty tér 4.; az EGYETEMI KÖNYVESBOLTBAN, V. Kossuth Lajos utca 18.; és a GONDOLAT KÖNYVESBOLTBAN, V., Váci utca 10. Idegen nyelvű, ismeretterjesztő és művészeti könyvekből minden boltban más választék, 50 százalékos kedvezménnyel! ÁLLAMI KÖNYVTERJESZTŐ VÁLLALAT. Szombat, 1933. jrilius 2. „A német klasszikusok könyvtára” címen a dortmundi Harenberg kiadóvállalat különösen vékony bibliapapíron 54 ezer oldalon adja ki — Goethétől Nietzschéig — a jelentős szerzőket. A könyvek így is hatvannégy kilogrammot nyomnak. Az 1985-ös könyvkiállításra egy majna-frankfurti vállalat még ezen is túltesz: klaszszikus olvasmányok 720 kötetes kiadását készíti el. (Die Tat) Kerékpáros világrekordot ért el Carlos Vieira portugál sportoló. Száznyolcvankilenc órát és 28 percet töltött egyvégtében a biciklijén. (A. B. C.)