Magyar Nemzet, 1983. augusztus (46. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-26 / 201. szám
/I Hétfőn kezdődik Győrött a nemzetközi békekutató értekezlet A magyar békekutatók munkásságának elismeréséül hazánkat választotta X. konferenciájának színhelyéül a Nemzetközi Békekutató Társaság, az IPRA. A hétfőn Győrött kezdődő, négynapos tanácskozásra a világ minden tájáról csaknem 300 szakértőt várnak. Az eseményről Kende István nyugalmazott egyetemi tanár, a Béke-világtanács tagja az MTI munkatársának egyebek közt elmondotta: " A békekutatás, mint önálló tudomány, a hidegháború időszakában jelent meg és alakult ki. A békekutatók többsége akkor azonban még nem a feszültségek valódi okait kívánta feltárni; arra törekedtek, hogy a korábbi, osztálybékéről szóló elméletek felelevenítésével igazolják: a békét mindenáron meg kell védeni, s ebből a szempontból — szerintük — nincs különbség háború és háború között. Az első békekutatók szándéka azonban, ahogy az a tudományos életben gyakorta megesik, visszájára fordult. A bekövetkezett események hatására rádöbbentek, hogy ezzel az objektívnek tartott szemléletmóddal a továbbiakban nem érhetnek el eredményeket. Belátták, hogy tudományos hitelüket csak úgy őrizhetik meg, ha — szakítva eddigi gyakorlatukkal — eljutnak a társadalombírálatig, a fejlett tőkés államalakulat egyes vonásainak a tagadásáig. Ennek a felismerésnek köszönhetően alakult ki és erősödött meg az új, kritikai békekutatás irányzata. A marxista tudósok a békekutatást nem tekintik önálló diszciplínának. Azon a véleményen vannak, hogy a békekutatás elválaszthatatlan része az egyetemes társadalomtudományi kutatásoknak. Hazánk kutatói a kívánatosnál nehezebben és lassabban kapcsolódtak a nemzetközi intézmények munkájához. Alapvetően megváltozott a helyzet, amióta — néhány éve — létrehozták a Magyar Tudományos Akadémia intézetközi békekutató központját. Az új szervezet feladata nem csekély: felelős a kutatóhelyek békével kapcsolatos munkájának összehangolásáért, az eredmények közkinccsé tételéért. A magyar békekutatókat elismerik, jó hírnévnek örvendenek világszerte. A növekvő szakmai tekintélynek köszönhető, hogy az IPRA hazánkat kérte fel X. konferenciájának a megrendezésére. Bizonyosra vehető, hogy a legnevesebb békekutatók ott lesznek Győrben. A részvevői összetétel heterogenitása és a békekutatás politikai jelentőségének fokozódása élénk viták árnyékát vetíti előre. Ám senki sem azzal a céllal ül tárgyalóasztalhoz, hogy másokra ráerőltesse a véleményét. Az a törekvés, hogy — alkotó légkörben — ki-ki megismerje az egymásnak ellentmondó nézeteket, majd leszűrve a tanulságokat, új lendületet adjon a békekutatásnak, s új tudományos érvekkel vértezze fel a békemozgalmakat. Alumínium termékek nyugati exportja Jelentősen fejlődik a Balassagyarmati Fémipari Vállalat alumínium termékeinek exportja. Az alumínium bányatám gyártását 1376-ban vezették be a vállalatnál, meghódította a magyar bányászatot, a veszprémi bauxitbányák után egyi,éli,több,kaiai szénbánya rendelkedik l'fe"'az acéllámmal azonos teherbírású, de háromszorta könnyebb alumíniumbányabiztosító berendezésre. Külföldről Csehszlovákia jelentkezett elsőként: északi szomszédunknak az idén is szállítottak hatszáz alutámot. Nyugatra az első jelentős exportszállítmányokat az idén indították útnak, az NSZK-ba és az Egyesült Államokba. A több mint kétszáz darabra szóló idei megrendelés nyomán tárgyalások kezdődtek további, most már ezres nagyságrendű üzletkötésekről. Az egyik NSZK-cég elvégeztette a magyar termék műszaki vizsgálatát, amely kimutatta: a balassagyarmati alutám minősége, teljesítménye, kivitele egyaránt megfelelő színvonalú. Ugyancsak sikeres termék a gyárban készülő alumínium radiátor. A falból alig kiemelkedő, esztétikus megjelenésű, doxált vagy lakkozott színes radiátorok ára körülbelül kéthárom fűtési szezon alatt megtérül. A tervezett százharmincezerrel szemben az idén százhatvanezer négyzetméter alumínium radiátort rendeltek a gyártól, jövőre pedig még ennél is sokkal többet. E kedvező hazai fogadtatás után nem sokáig váratott magára az első jelentős nyugati megrendelés sem: az év végéig ezerháromszörötven aluradiátort szállítanak Ausztriába, snagyobb megrendelésre számítanak az NSZK-ból és Franciaországból is. E két, tőkés országokban is nyereséggel értékesített aluminium terméket követi a harmadik. Az egyik legnagyobb amerikai hűtőtönkgyárral megkötött szerződés alapján a jövő év januárjától megkezdik a villamos berendezések működése közben keletkező hőt elvezető alumínium alkatrészek tömeggyártását. A megállapodás szerint Balassagyarmaton jövőre hatszázezer, ezután pedig évente másfél millió dollár értékű nutőtönk készül. A megbízást a balassagyarmatiak angol, NSZK és magyar vállalatok versenytárgyalásán nyerték el. Az előkészületek előrehaladottak, hamarosan megérkeznek a speciális amerikai berendezések, amelyekért a magyar fél a többi között magyar gyártmányú daraboló-, sajtoló- és forgácsológépekkel fizet. Elhunyt Glauber Andor professzor Glauber Andor professzor neve fogalom volt az ortopédiában, az ortopédsebészet területén. Főként a veleszületett csípőficam és a csípő degeneratív ízületi megbetegedéseinek műtéti kezelésében ért el eredményeket; ezen kutatásai híresek. A csontregeneráció kérdéseivel is foglalkozott. Több tudományos szakkönyvet irt ,lő műve az IOW-ban megjelent Orthopaedia című egyetemi tankönyv, valamint az 1970-ben — német nyelven is — napvilágot látott Csontdaganatok című műve volt. Múlt időben írjuk mindezt, mert a professzor az Ortopéd Klinika legrégibb tagja, volt vezető professzora és igazgatója, szerdán hajnalban az Országos Kardiológiai Intézetben hirtelen meghalt. A 73 esztendős Glauber professzor , bár három évvel ezelőtt nyugdíjba ment, továbbra is az Országos Ortopédiai Intézet igazgatója maradt és rendszeresen bejárt dolgozni. Kedden is bent volt az intézetben (ami helyileg azonos az Ortopéd Klinikával) és munkája végeztével délután beszállt az egyik mellékutcában parkoló kocsijába. Mielőtt elindította volna a kocsit, hirtelen rosszul lett. Egy járókelő szaladt be az Ortopédiai Intézetbe a rossz hírrel. A professzort a mentők azonnal az Országos Kardiológiai Intézetbe szállították. Szerdán hajnalban, ahogyan mondani szokták. ..elvitte a szíve”. A sors különös kegyetlensége, hogy az augusztus 20-án, tegnap kezdődött ortopédiai kongresszust, amelyre nagyon készült, már nem érhette meg. A kongresszuson összegyűlt magyar és külföldi ortopédiai szakemberek néma gyásszal adóztak a nagy magyar orvos emlékének. Vizkelety Tibor professzor , Glauber Andor utóda az Ortopéd Klinika igazgatói posztján — a Magyar Ortopédiai Társaság elnöke kegyeletes szavakkal szólt a magyar tudományos élet eme nagy veszteségéről. cs. m. j.vivar Vment Péntek, 1933. augusztus 26. „Eladó” a lakihegyi antennatorony Rövid időn belül két sajtótájékoztatóra invitálta meg az újságírókat a Magyar Posta. Augusztus 23-án, kedden dr. Horváth Lajos szakosztályvezető bejelentette: augusztus 25-én, déli 12 órakor ledöntik a lakihegyi rádióantennát. Az elhatározást a következőkkel indokolta: ..A Magyar Posta a Petőfi rádióműsor középhullámú vételi lehetőségének a javítására rekonstrukciót hajt végre, többek között Lakihegy rádióállomáson. A rekonstrukció soron következő, műszakilag elengedhetetlen lépése a háromszáztizennégy méter magas, szivar alakú antenna lebontása. Az antenna 1933. december 2-án kezdte meg a Budapest I. rádióműsor sugárzását, s bár a második világháborúban a visszavonuló német csapatok felrobbantották, 1946. december 21-én — újjáépítve — ismét munkába állt. Egészen 1977 február 16-ig üzemelt, ekkor vette át a feladatát az új solti nagyadó. A háromszáztizennégy méter magas antenna tartalékba vonult, majd 1981-ben végleg üzemen kívül helyezték. Fennmaradása az új Petőfi-antenna sugárzását zavarná, ezért van szükség a ledöntésére. Az antenna kiemelkedő rádió- és ipartörténeti jelentőségéhez méltóan a Magyar Posta kellő tiszteletet ad az emlékének, dokumentációit, jellegzetes alkatrészeit a Postamúzeumban helyezi el, egykori helyén pedig emlékművet készül felállítani.” A közlés — amelynek előzménye volt, hogy az Állami Tervbizottság határozata alapján egy évvel korábban már le akarták , a tornyot dönteni, de a közvélemény hatására elhalasztották — megdöbbentette az újságírókat, és szinte egyhangúlag kijelentették: ezt az ipartörténeti emléket bűn volna megszüntetni. A posta képviselője vállalta, hogy vezetőivel konzultál, és ennek eredménye volt a csütörtök déli — a tervezett robbantás időpontjában összehívott — második sajtótájékoztató. „A torony ledöntését egy hónapra elhalasztottuk” — jelentette be dr. Horváth Lajos —, „és reméljük, hogy ez alatt az idő alatt találunk mecénást az antenna fenntartására. A Magyar Posta vállalja az ebből eredő, nem csekély anyagi konzekvenciákat, hiszen örülnénk, ha a saját üzemi területünkön fennmaradna a magyar rádiózás szimbóluma. Ha társadalmi összefogással sikerül megteremteni a fenntartás anyagi fedezetét, a jelentkező gazdának a posta ingyen átadja a húszmillió forint értékű antennát, és ígéri, hogy a felújításhoz és a fenntartáshoz a meglevő apparátusát rendelkezésre bocsátja.” Az újságírók ezúttal lelkesedéssel fogadták a hírt, s az értekezleten megalakult — a Budapesti Városszépítő Egyesület keretében — egy „antennamegmentő bizottság", amelynek tagja a Magyar Nemzet munkatársa is. Most tehát következik a feladat: jelentkezhetnek mindazok — vállalatok, intézmények, társadalmi szervezetek és magánosok —, akik szívesen részt vállalnának e páratlan nemzeti ipartörténeti emlék megmentéséből, fenntartásából. Szerkesztőségünk a maga részéről mindent elkövet a cél eléréséért. (gyulay) Méz a kirakatban Mostanában tán gyakrabban beszélünk a méhészekről. Köszönhető ez améhszuroknak is, közismertebb nevén a propolisnak, melynek gyógyító hatását újból kezdjük felfedezni, kihasználni. Ám ez a fölöttébb sokat ígérő szer csak mellékterméke a hazai méhészeti ágazatnak, mely az elmúlt évtizedben állandóan fejlődött, s eredményei hazánkat Európa legjobb méztermelő országai közé emelték. Nem véletlen tehát, hogy az idén Magyarország adhat otthont a kétévente sorra kerülő méhész világtalálkozónak: a mától egy héten át tartó 29. nemzetközi méhészeti kongresszusnak és az ezzel egy időben rendezett kiállításnak. E nagyszabású seregszemle elismerés, a több évszázados hagyományokkal, tapasztalatokkal rendelkező magyar méhészek színvonalas munkáját, sikereit, rangját fémjelzi. Különösen a legutóbbi négy év eredményeivel lehet büszkélkedni: e rövid idő alatt a honi méztermelés és értékesítés negyven százalékkal megemelkedett. És a mára is, akár a hőskorszakra, az a jellemző, hogy e hasznos foglalatosság tipikusan kistermelői tevékenység maradt: az évente megtermelt több mint 16 ezer tonna méznek szinte minden cseppjét az országot járó vándor, illetve a helyben maradó egyéni méhészek termelik. Ám ez nem jelenti azt, hogy a kedvtelésből vagy a mézelőállítást hivatásuknak tekintő méhészkedők magukra vannak hagyatva. Éppen ellenkezőleg: legtöbbjük, 19 200-an annak a 470 méhész szakcsoport valamelyikének a tagjai, mely — az áfészek szervezésében — összefogja őket, segíti, s ösztönzi munkájukat. Náluk található az ország méhállományának a 85 százaléka, s ők termelik meg az áruméz 95 százalékát, aminek több mint a háromnegyedét exportáljuk. Két év alatt a mézkivitel csaknem 34 millió dollárt hozott az országnak. A gazdag tápértékű csemege 20—25 százalékát itthon fogyasztjuk el, bár kevesebbet, mint amennyit az üzletek kirakatai kínálnak. A méhészek világszervezetéhez (APIMONDIA) jelenleg 86 ország különféle méhészszervezete tartozik, hazánk 1956 óta tagja a szövetségnek. A ma kezdődő — 1500 külföldi és 6000 magyar szakember részvételével — tanácskozás célja a méhtartás és méztermelés nemzetközi szintű összehangolása, a korszerű mezőgazdasági termelésbe való beillesztése, fejlesztése, a tudományos eredmények cseréje, a fejlődő országok méhészkedésének támogatása. h. 1. i. Lesz elegendő hordó a szüretre Korainak ígérkezik az idei szüret, ezért a kereskedelem már felkészült a puttonyokkal, hordókkal, csobólygókkal, darálókkal, présekkel, domizsonokkal, mustfókolókkal és a must kezeléséhez, tisztításához szükséges vegyszerekkel. Néhány szüreti kellék azonban idén is hiányzik az üzletekből. A Hermes szövetkezet boltjaiban már kaphatók 50—401 literes hordók. Idei újdonság a szerencsi mgtsz terméke, a Tokaj elnevezésű szőlőzúzó, amely a korábbi hasonló gépnél korszerűbb. Ugyancsak újdonság a ráckevei Aranykalász Mgtsz oltványok pótlására szolgáló oltófogóia, amelyet a Hermes-üzletekben árusítanak. A vasedény boltokban jelenleg 150—300 literes hordók kaphatók. A vállalat a kisebb méretűekből a tavalyi menynyiségnél mintegy 30 százalékkal többet rendelt. A borászati üvegáruk, demizsonok, ballonok legnagyobb forgalmazója az Amfora. Kisebb, fonott demizsonokból jelenleg az igények mintegy felét tudják kielégíteni importból származó termékekkel. Szerződést kötöttek bolgár szállítókkal is,é s ennek eredményeként várhatóan rövid időn belül megérkeznek az 5— 25 literes bolgár demizsonok. Rottenbiller utcai Kiállítás Szombathelyen VÉGVÁR VOLT ez a lakás Budapesten, a Rottenbiller utca 1. szám alatt, a modern európai művészet végvára. 1948-ban költözött ide Vajda Lajos özvegye, Vajda Júlia festő, akkori férjével, Jakovits József szobrásszal és Vajda legközelebbi barátja, tanítványa, Bálint Endre festő, és akkor került ide velük együtt mappákban a Vajda-hagyaték, hogy feltámadásra várva itt aludja álmát, rekamiék aljában. Az akkor már hét éve halott festő életműve azonban még így is hatott: elsősorban is bátorítást adott olyan művészek számára, akik áldatlan időkben is változatlan intenzitással, elszántsággal és változatlan elvekkel dolgoztak tovább. Vajda Lajos művészete azóta egyre szélesebb körben ismert, mióta kisebb-nagyobb albumokon kívül maguk a művek is a közönség elé kerültek néhány évvel ezelőtt a Nemzeti Galériában, majd Szentendrén. S nem ismeretlen már a hajdani Rottenbiller utcai ,,kolónia” alkotóinak tevékenysége sem. A tavaly elhunyt Vajda Júlia fontosabb műveit még életében láthattuk a Műcsarnokban, az Amerikában élő Jakovits József életművével az idén ismerkedhettünk meg a Nemzeti Galériában, Bálint Endre új és új műveit kiállítások során követhetjük nyomon. Vajdának hamarosan tán önálló múzeuma is lesz. De évtizedeken át ez a Rottenbiller utcai lakás volt az „önálló múzeum”, ahogy a többiek tevékenységével is csak a lakások, műtermek falain belül ismerkedhetett meg néhány érdeklődő. A mostani szombathelyi kiállítás — mely szeptember 18-ig tekinthető meg a Forradalmi Múzeumban — ennek a nem is egyszer hét szűk esztendőnek állít emléket. A Rottenbiller utca 1. című tárlat nem művészettörténeti feldolgozás. Néhány jellegzetes művet mutat be a három fontos életműből és a közösnek tekintett elődtől, Vajda Lajostól, anélkül, hogy magukat az alkotókat, vagy akár csak ezt az 1948 utáni közös alkotói periódusukat kimerítően, ismertetni, értékelni kívánná. A MAGYAR NÉPMŰVÉSZETRE, s annak bartóki feldolgozásmódjára hivatkozott Vajda, miközben nem törődve művei következetes visszautasításával a különféle kiállításokról, európai szintű művészetet akart teremteni itt, Magyarországon. A népművészetnek persze mindössze annyi köze van az ő képeihez, hogy munkáiban mindent áthat az értelmes, teljes világ utáni vágy. A szentendrei miliőből kölcsönzött motívumok, a tisztelt, sokszor emlegetett, de nem igazán ismert orosz avantgárd hatások ellenére művészetének valódi mércéje (az izmusok analízise után újra) valamiféle egységre vágyó Európa. A szürreális vagy konstruktív képépítési mód csak egy-egy elem a nagyobb, emberléptékű Rendben, melynek megteremtése a történelmi tények fényében végül Vajda számára is illúziónak bizonyult. Ahogy a végéhez közeledett az 1930-as évtized, úgy tűnt egyre kilátástalanabbnak, hogy a művészet bármiféle hitet adhasson az embereknek. Egyet lehetett tenni: égre kiáltani a káoszból, s a túlélésben reménykedni. Hisz a művész azzal vívhatja meg leghívebben a maga harcát, ha abban, amihez ő ért, nem veszti el érzékenységét, következetes marad tehát, és becsületes. Vajda Lajos az ember belső útjait tudta bejárni, így ekkori — utolsó — műveiben (ezek közül Szombathelyen az 1940-es Telített tér című szénrajz szerepel) a tökéletes , bezártságot, a reményevesztett magábahúzódást kellett elénk tárnia. De még ekkor, az utolsó pillanatban sem adott fel azzal a reménnyel, hogy az értelem utolsó szikrája is kitörölhetetlenül megőrzi a Rendet. Vajda Júlia, Jakovits József és Bálint Endre pályájának kibontakozása- sajátos hangjuk megtalálása más történelmi időszakra esett. Mindhárman részt vettek 1945 után abban a lelkesítő folyamatban, amikor képzőművészeink úgy érezték, végre nincs szükség többé a világhoz való elkésettségünk mértékét méricskélni. A megtisztuló égbolt alatt nagyon sokan keresték a módját, hogy hogyan lehet megtisztult vizualitást teremteni. Jakovits József gazdag plasztikájú szobrai például a látható, szerves világ és az emberkéz formálta nehézkes anyag ellentmondását a formák tiszta tagolásának jegyében kívánták feloldani. Jakovits, bár őszinte tisztelője volt a Vajdaéletműnek, jól megkülönböztethetően más úton járt. Szobrai sokkal inkább egy nem létező primitív rítus kegytárgyai, mintsem az asszociációk finom szövevényéből szőtt gondolathálók. Bálint Endre ekkori művei viszont ebben — s valószínűleg csakis ebben — valóban rokoníthatók a Vajda-féle előzményekkel. Bálint Endre azonban, saját vélekedése szerint is, később, a hatvanas évek elején ,találta meg igazán a maga hangját, ekkorraért be a színeknek igen nagy jelentőséget tulajdonító, a Vajdáénál sokkal visszafogottabb, személyesebb, líraibb művészete. Ettől kezdve azután értelmetlen kettejük között az összehasonlítgatás. Annál is inkább, hiszen a Hastingsi álom, a Csodálatos halászat és a többi ekkor született mű a hatvanas évtizedre válaszol, amikor a művészet önmaga megtisztításán túl most már sokkal inkább a teljes egyéni víziók aktualitásában hitt. Vajda Júlia sokáig párbeszédet folytatott Vajda Lajossal. Még akkor is, amikor ez a párbeszéd nem volt más, mint szóváltás a csenddel. Ebből a csendből nőttek ki azután azok a poétikus, egy-egy hangot megpendítő művek, melyek a hetvenes évekre oly sajátossá és vonzóvá tették festészetét. AZ EGYKOR VOLT közös műteremnek emléket állító szombathelyi kiállítás azzal, hogy sem nem becsüli le, sem nem hangsúlyozza túl Vajda Lajos szerepét, közelebb segíti a közönséget mind a három alkotói pálya némileg rokon gyökereinek és nagyon különböző végeredményének megértéséhez. Bán András A századik évad az Operaházban A századik évad kezdődik szeptember 3-án a Magyar Állami Operaházban. Legnagyobb dalszínházunk társulata ezen a napon Erkel: Bánk bán Című operáját mutatja be az Erkel Színházban, a címszerepben Horváth Bálinttal. Az előadás karmestere Kórodi András lesz. Az Operaházban ezekben a napokban megkezdődtek a próbák is: a Pillangókisaszszony felújításának premierjére készülnek. Puccini világhírűoperáját ezúttal olasz nyelven éneklik a művészek, s érdekessége lesz, hogy négyes szereposztással állítja színpadra Békés András, a rendező. A négy Pillangókisasszony: Kincses Veronika, Tokody Ilona, Kukely Júlia és Pitti Katalin. A bemutatósorozatot október 7-én, 14-én, 22-én november 3-án tartják meg. Az új évad első hónapja,több jubileum ideje is. Szeptember 6-án 300. alkalommal láthatja a közönség Bizet: Carmen című operáját. A jubileumi előadás címszerepét Szabó Anita alakítja, vezényel: Dénes István. Szeptember 10-én 330- edszer mutatják be Mozart vígoperáját, a Figaro házasságát.. A karmester Kovács János lesz. Az operarajongók külföldi vendégművészeket is láthatnak-hallhatnak az új évad kezdetén. Daróczi Tamás, a Kolozsvári Magyar Operaház tenoristája szeptember 16-án a Parasztbecsület Turidduiaként lép a közönség elé. Alberto Erede, a világhírű olasz karmester ismét vendégszerepel hazánkban, szeptember 20-án a Hamupipőke előadását vezényli. A hónap végén két előadásban is fellép Lando Bartolini olasz .tenorista. A Parasztbecsületben ő is Turiddut szólaltatja meg, a Bajazzókban pedig Caniot énekli.