Magyar Nemzet, 1983. november (46. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-01 / 258. szám

HíiiSVrfii* \iim#ad “~— P*.... Wlll/jrl A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA • VugrsulatJelentés F. B. kielégítő főorvosi végzéssel bocsátatott el, amelyből annyi megfejthető, hogy nevezettre jó hatással volt a gyógyintézet, mely­nek jellegéről sokat elárul az a tény, hogy itt az ablako­kat nem védték olyan vas­tag rácsok. Kivételesen te­kintsünk el a kórelőzmé­nyektől és szenteljük figyel­münket a következmények­nek, annál is inkább, mert nevezett kedélyállapotából eltűntek a hullámvölgyek, ma már ritkán gondol arra, hogy ő Pancho Villa, sőt ag­gasztó kiegyensúlyozottsága környezetében már-már gya­núra ad okot. F. B. nem elégszik meg annyival, hogy jól érzi magát, közérzetét — igaz, szigorúan pro domo — dokumentálja is. A komód felső fiókja hangulattár: itt gyülekeznek a pontban 19 óra 15 perckor, az A/4-es méretű, merített fehér la­pokra, kettes sorközzel gé­pelt napi összefoglalók, ame­lyek hősünk lelkű idéről egy­értelműen pozitív képet tük­röznek. Hősünk nem külö­nösebben politizál, az anyagi javakért folytatott küzde­lemben sem tünteti ki ma­gát, s aligha dobban heve­sebben a szíve a második gazdaság kifejezés hallatán. Az ő értékrendjében — jól­lehet nem fogalmaz ilyen pedánsan — olyan tényezők, számítanak fokmérőnek, mint például egy napfényes őszi délelőtt, a büfésláby so­kat ígérő mosolya és, hogy épen átjutott zöldben a zeb­rán. Higgyük el, ez nem ke­vés. F. B. is hisz magában és abban, hogy közel az idő, amikor már olyan jól fogja érezni magát, hogy le sem kell írnia ... Mindebből persze a szigo­rú szemű olvasó olyasmit is kiérezhet, nem ok nélkül, hogy csak a dilisek érzik jól magukat. Igaza van, ez erő­sen vitatható. Jóllehet, ne­kik sokkal könnyebb. Ám, mint látni fogjuk, hangula­tunk, sőt közérzetünk oly­kor (olykor?) azon múlik, hogy észrevesszük-e a pilla­nat nagyszerűségét, a szinte véletlenül felkínált lélekme­legítő­t, az ingyen és bér­mentve nyújtott lelki első­segélyt. Tudom, sokan úgy gondolják, ez a poéták ki­váltsága, a marcona lelkü­letű hétköznapi ember nem egykönnyen adja át magát érzéseinek. Hol a határ a csö­pögő érzelgősség és a csu­pán a pillanat nagyszerűsé­gét felfogó átérzés között? No, ebbe most nem megyünk bele, mert aligha kerülnénk el az okoskodás csapdáját, az pedig azonnal megöl min­dent, ami egy kicsit is a költőiség felé mutat. Egy biztos: szerencsések azok, akikben kialakult — velük született? — egy olyan jel­zőrendszer, amely az élet kissé fura pillanatait érthe­tővé, mi több, emlékezetessé formálja. Minek hívjuk azt a bizonyos jelzőrendszert: humorérzéknek, jovialitás­­nak, nyitottságnak, vagy egyszerűen egészségnek ? — tudja fene. Nem is fontos. Első kép: elegáns hölgy, vállán hanyagul átvetett kis ralpbunda, a bérkocsi hátsó ülésén, tekintete közönyös, gondjai vannak. Egy hosszú hajú, szakállas alak, zakója Átmenet a még ruhaipari késztermék és a mór hul­ladékanyag között, csápol a taxinak, de látszik, az is nagy fegyvertény, ha nem esik el. A taxis morog: kár, apukám, úgy sem viszlek el. A rendezett hölgy kászáló­dik, összefogja holmiját, nyitná az ajtót... Ekkor a csápoló a másik oldalon be­dugja a fejét: — Jó reggelt. Hová mész, kedves? Máso­dik kép: a hölgy, aki irtózik minden alpárinak tekinthető közeledéstől, és az effajta közeledésnek nagyon is jól felismerhető szereplőitől, döbbenten néz. Tétovázik, elküldje-e, ahová ilyenkor szokta... De nem mond semmit, csak bámul. Maga sem tudja, hogyan, de már az utcán van, szemben azzal­ a szakadt figurával, aki bá­tortalanul vigyorog, ő meg elfelejt segítségért kiabálni. — Jó, akkor hadd segítsek, add ide a táskát, azt a na­gyobbat — hallja a hangot. — Elkísérlek. És ő engedel­meskedik. Harmadik kép: Mennek. Elöl a rókabundás, alig fél lépéssel lemaradva a fura alak, a nagyobbik táskával. — Aha, szóval itt dolgozol. . . mikor végzel? És hogy hívnak? Olyan tisz­ta, ártatlan hangvételű kér­dések, hogy szinte imponál­nak. Nem, ezt az ürgét még­sem kell felpofozni. Ivott, vagy csan­~szipus —Jaj,de kedves vagy, kérlek, írd le a neved, délután érted jövök. — Jó, csak menj már — mondja a rókabundás szelí­den, és visszaveszi a csoma­got. — Csak menj haza, és hozd rendbe magad. — Azonnal, csak mielőtt el­mennék ... Zavart csönd. — Adj egy puszit, jó? És ne haragudj rám. Ugye, nem haragszol? A rókabundás megkövülten állt, és valahogy teljesen idegennek tetszett a saját hangja: — Rendben, de menj, mosakodj és pi­henj le. Majd adott annak az ágrólszakadtnak két pu­szit. Az meg, mint akit meg­csípett a bolond kígyó: — Jó, megyek, megmosakszom, lefekszem ... és ötkor itt va­gyok, megmosakszom, lefek­szem ... És átlibbent, mit átlibbent, átrepült a zebrán, mint egy angyal. A róka­bundás csak állt és egy pil­lanatra elfelejtette a gond­jait. Így fest egy boldog nap? Mesélik, van egy buszso­főr, aki a monoton fuvaro­zást idegenvezetéssel élénkí­ti, beszél az épületekről, ro­mokról, emberekről, igazi vagy csupán kitalált törté­netekről, törzsutasait név vagy foglalkozás szerint kö­szönti, megvárja a messziről futókat. Alig hiszem, hogy e hétköz­napi csodatevő produkálná magát. Ő egyszerűen jól érzi magát, és szeretné, ha az emberek sem éreznének másként. Ha az ellenőr fü­zetében lenne egy külön ro­vat a lelki jelentenivalók­­nak, akkor ide ezen a já­raton többnyire az íródna: A buszon a hangulat jó. Egy egész buszon. Sok ez vagy kevés, nem olyan egy­szerű megítélni. Egyik reg­gelen belvárosi szobám ab­lakán beröpült egy fecske, megtett négy kört, megvár­ta, míg felébredek, majd el­tűnt. Ha jól utánagondolok, ez sem olyan kevés ... Laényi Gábor Polgári radik­ális előretörés az argentinéi vá­lasztásokon Pi­­­sben megkezdődött a Liban­on­-kon­f­eren­cia A külpolitikai k­err­et ÉLESEN BÍRÁLTA a The Washington Post a reagani kül­politikát. „Az az‘ ember, aki az amerikai diplomáciáért’ felelős, úgy látszik, gyakorta képtelen ésszel felélni akcióinak a jelen­tőségét" — kockáztatta meg a nyers megállapítást Robert Kai­­ser. Véleménye szerint Libanonnak „a közel-keleti rendezés kulcskérdéséré történt kikiáltása, valamint a grenadai beavat­kozás következményei az év végére válságba hozzák az Egye­sült Államokat”. A kommentár, amelynek szerzője több éves moszkvai tudósítói tapasztalatából is meríthet, bizonyosnak véli, hogy a Szovjetunió — ígéretét betartva — a nyugat-euró­pai rakétatelepítés kezdetének időpontjában kivonul a genfi tárgyalásokról, és megteszi az ellenintézkedéseit. Ez a fejle­mény — jósolja Kaiser — példátlanul kiélezné a NATO-n be­lüli feszültségeket. A The Washington Post egy másik cikkében a grenadai invá­zió miatt aggódik. Mary McGrory szerint Washingtonban opti­mistának manapság az mondható, aki nem gondolja, hogy a támadás csak „kosztümös főpróba” volt a Nicaragua elleni lépésekhez. A vezető napilap elítélő megnyilatkozásával azon­ban szinte egyedül marad az amerikai sajtóban. A The New York Times egyelőre tartózkodó, „a tények részletesebb isme­retéhez” köti majdani véleményét. Sőt, helyet ad Norman Podhoretz írásának. Az újkonzervatív ideológusok vezéralakja megrója a kormányzatot annak libanoni „passzivitásáért”. Di­cséretet oszt viszont a karibi szigetország elleni „határozott és hatékony” fellépésért. A NAPIREND alapján a Genfben tegnap összeült Libanon­­konferencia részvevői megbeszéléseket folytatnak a tartós és átfogó nemzeti megbékélésről, az ország arab és nemzetközi kapcsolatairól, valamennyi idegen katonai erő (kivéve a kor­mány beleegyezésével ott tartózkodó csapatok) eltávolításáról, továbbá széles körű politikai, gazdasági, társadalmi és közigaz­gatási reformokról. Mint Valid Dzsumblatt, a Nemzeti Meg­­mentési Front vezetője a tárgyalások színhelyén megerősítette: követelni fogja a maronita keresztények vezető szerepét rög­zítő alkotmány megváltoztatását, és a hatalom újraelosztását. Pierre Gemajel, a jobboldali falangista párt első embere vi­szont úgy nyilatkozott, hogy elsősorban a szíriai és az­ izraeli erők kivonását fogja szorgalmazni. Azután „beszélhetünk a muzulmán kívánságokról” — fűzte hozzá. Az értekezletre a részvevők várható ellentétein túl nemzet­közi tényezők is rányomják a bélyegüket. Figyelemre méltó, hogy a konferencia megnyitásával egy időben fontos amerikai küldöttség utazott Izraelbe, Lawrence Eagleburger vezetésével. A külügyminiszter-helyettes maga is megerősítette, hogy Wa­shington a libanoni válság elmélyülésével egy időben szorosabb együttműködést akar kialakítani ,­a Közel-Kelet egyetlen el­rettentő erejével” — Izraellé.I. Tel Aviv pedig nyomatékosan figyelmeztette a genfi egyezkedőket arra, hogy a májusban alá­írt libanoni megállapodás érvénytelenítése vagy módosítása súlyos és veszélyes következményeket vonna maga után. A Sz­emi»m­áll« ellenfelek elvű találkozója Bejrútból jelenti az MTI: összehangolt, egymást erősítő amerikai és izraeli fenyegeté­sek árnyékában kezdte meg munkáját hétfőn Genfben a libanoni polgárháborús ellen­felek első találkozója. Ezért az előzetesen elfogadott napirend alapján tárgyalásokat folytat­tak a n­yolcéves konfliktust lezáró tartós és átfogó nem­zeti megbékélésről, Libanon identitásáról, arab és nemzet­közi kapcsolatairól, az izraeli megszállás felszámolásáról, valamennyi idegen katonai erő eltávolításáról (kivéve a kor­mány beleegyezésével Liba­nonban tartózkodó ENSZ-csa­­patokat és nyugati négyhatal­mi erőket), széles körű politi­kai, gazdasági, szociális és közigazgatási reformokról. Az Egyesült Államok az amerikai és francia katonák ellen elkövetett bejrúti bom­,­bamerényletek ürügyén erő­teljes megtorlást helyezett ki­látásba a libanoni nemzeti ha­zafias erőkkel, Szíriával, Irán­nal szemben. Washingtoni nyilatkozatok, sajtójelentések szerint a libanoni erőviszo­nyok módosítását célzó be­avatkozásban jelentős szere­pet szánnak az ország déli ré­szét megszállva tartó izraeli hadseregnek. Fontos amerikai küldöttség utazott Izraelbe Lawrence Eagleburger kül­ügyminiszter-helyettes vezeté­sével, aki maga is megerősí­tette, hogy Washington aktí­vabb szerepet szán Izraelnek. A genfi konferencia előtt a Tel Aviv-i kormány nyomaté­kosan figyelmeztetett: a má­jusban aláírt izraeli—libanoni megállapodás érvénytelenítése vagy módosítása súlyos és ve­szélyes következményeket von­na maga után. Jichak Samir miniszterelnök szerint egy ilyen lépés felmentené, Izraelt a csapatkivonás kötelezettsége alól, míg Mose Arensz had­ügyminiszter azt állította, hogy a megállapodás a jövőbe­ni izraeli—libanoni kapcsola­tok sarkköve, végrehajtása nélkül lehetetlen a libanoni válság bármiféle tartós rende­zése. A Szíriát megfigyelőként képviselő Abdel Halim Had­­dam külügyminiszter genfi je­lenléte önmagában is tanúsít­ja, hogy Damaszkusz — a szeptember 25-i tűzszüneti megállapodás társszerzője — nagy fontosságot tulajdonít a libanoni megbékélési konfe­renciának, és kész hozzájárul­ni a kezdeményezés sikeréhez. Ugyanakkor Faruk al-Sar kül­ügyi államminiszter ismételten hangsúlyozta: a libanoni meg­békélésnek az Izraellel kötött megállapodás érvényteleníté­sével kell kezdődnie. Marvan Hamadi, a Valid Dzsumblatt jobbkezeként em­legetett drúz politikus rámu­tatott: az Izraellel kötött meg­állapodás érvénytelenítése a párbeszéd kulcsa, minden re­form előfeltétele. Hamadi szerint a falangisták, akik az amerikaiakat és szövetségesei­ket a maguk oldalán belerán­gatták a libanoni konfliktus- ba, most arra­­ próbálják rá­venni az Egyesült Hantokat, hogy mérjen csapást az ellen­zéki erőkre még akkor is, ha semmi közük sincs a bejrúti merényletekhez. Az ellenzéki Nemzeti Meg­­mentési Front és a vele szö­vetséges Antal nevű­­ síita szervezet egyaránt elengedhe­tetlen követelménynek tekinti az izraeli—libanoni megálla­podás érvénytelenítését, az iz­raeli megszállók feltétel nél­küli kivonását, Libanon arab kötődésének szentesítését. Mohammed Ibrahim Masz­­szud külügyi államminiszter, a megfigyelőként részt vevő szaúd-arábiai küldöttség ve­zetője az An-Nahar című bej­rúti lap értesülése szerint ki­jelentette: Fahd király sze­mélyesen is kész Genfbe utaz­ni, hogy garantálja a libanoni párbeszéd sikerét. A megnyitó ülésen, amelyen Amin Gemajel libanoni és Pierre Aubert svájci elnök mondott beszédet, a konfe­rencia összes részvevője megje­lent. Ezt követően a tanácsko­zást elnapolták mára. Hivatalos források szerint hétfőn délután Genfbe érke­zett Yitzak Lior, az izraeli külügyminisztérium közel-ke­leti osztályának vezetője, hogy „közelről figyelje” a konferen­cia munkáját. Raul Alfonsin pártja megelőzte a peron ia­tá­sát Buenos Airesből jelenti a UPI. A Raul Alfonsin vezette Polgári Radikális Unió nyerte meg az argentínai választáso­kat. A szavazatok 92 százalé­kának összeszámlálásakor az unió a voksok 52 százalékát szerezte meg, míg vetélytársa, a peronista Juszticialista Párt csak 40 százalékot kapott. A radikálisok győzelme je­lentős fordulat Argentínában, hiszen az ellenlábas peronisták pártja 1945 óta vezető politi­kai erő volt. A választásokat kilenc év katonai uralom után írták ki. Italo S­uder peronista elnökjelölt hétfőn elismerte vereségét. Kijelentette: pártja „kész minden támogatást meg­­­adni az alkotmányos kor­mánynak”. Raul Alfonsin hétfői sajtó­­értekezletén elképzelhetőnek nevezte, hogy a katonai kor­mány már december elején át­adja helyét az új polgári kor­mánynak. Reynaldo Bignone államfő szombaton lehetséges­nek mondta az 1984. január 30-ra kitűzött időpont előre­hozását. Az előrejelzések szerint Raul Alfonsin az államfőt — legha­marabb november 30-án — megválasztó elektori testület­ben legalább 318 elektor sza­vazatára számíthat. Megfigyelők szerint a pero­nisták politikai veresége mel­lett váratlan jelenség a fegy­veres erők nyugalma is. E nyu­galom tartóssága skoak szerint attól is függhet, hogy a kato­nák meddig tartják elfogadha­tónak Argentína új elnökének programját. Hivatalos közlések szerint a vasárnapi választások szerte Argentínában összecsapások nélkül, rendben zajlottak le. Az államfőt és az alelnököt­ nem közvetlen szavazással vá­lasztják; a szavazók 600 tagú elektori testületre adták vok­­sukat, és ez a testület novem­berben választja meg az elnö­köt és az alelnököt. Becslé­sek szerint vasárnap mintegy 17 millió állampolgár járult az urnák elé, hogy megvá­lassza a kétkamarás nemzeti kongresszus szenátorait és képviselőit, az egyes tartomá­nyok kormányzóit és a helyi közigazgatási testületeket. Tárgyalások a karib-tengeri szigeten lévő kubaiak hazaszállításáról Washingtonból jelenti az AP. A Pentagon hétfőn elismerte, hogy a Grenada elleni agresz­­sziónak „polgári áldozatai is lehettek”. Az invázió megindításának napján az amerikai légierő bombatámadást intézett a.­ fő­város közelében lévő Frederick­­erőd — a grenadai hadsereg főhadiszállása — ellen. A ka­tonai létesítmény területén egy polgári kórház is működött. A Toronto Star, illetve a The New York Post című lapok egybehangzó értesülése szerint az itt kezelt betegek közül öt­­venen életüket vesztették a tá­madásban. A guayanai rádió hétfőn je­lentette, hogy a grenadai ha­zafias erők megerősítették ál­lásaikat az ország hegyvidéki körzeteiben, s továbbra is el­lenállást fejtenek ki a táma­dókkal szemben. A „Barbados hangja” rádió­adó híre szerint különösen he­ves tűzharcok folynak a sziget délkeleti részén. A rádiónak a grenadai fővárosban tartózko­dó különtudósítója beszámolt arról, hogy az inváziós csapa­tokat erőteljes légi támogatás­ban részesítik: az amerikaiak többek között rakétákkal ellá­tott harci helikoptereket is be­vetettek a hadműveletekben. Az amerikai külügyminiszté­rium hétfőn megerősítette, hogy őrizetbe vették a grenadai forradalmi katonai tanács­­ há­rom tagját. A minisztérium szóvivője szerint Hudson Austin tábor­nokot, a tanács elnökét, Ewart Layne vezérezredest, a tanács elnökhelyettesét és Seon Corn­­wallt, a tanács egyik tagját az amerikai csapatok őrizetben tartják. Az amerikai állampolgárok evakuálása a szigetről befeje­ződött, összesen 599 amerikai és 121 más nemzetiségű állam­polgár fejezte ki óhaját a tá­vozásra — közölték a külügy­minisztériumban. A sebesült és halott kubai állampolgárok hazaszállításának időpontjáról viszont nem szóltak. Az ame­rikai fogságban lévő kubai épí­tőmunkások távozásának rész­leteiről tárgyalások folynak a kubai kormánnyal. Nicaraguai politikusok a hét végén az ország ellen ké­szülő amerikai agresszió veszé­lyére figyelmeztettek. Tomas Borge Martinez belügyminisz­ter vasárnap kijelentette, hogy ha az Egyesült Államok in­váziót indítana Nicaragua el­len, akkor sokkal keményebb ellenállásba ütközne, mint Grenadában. Victor Tirado Lopez, a Sandinista Nemzeti Felszabadítási Front egyik ve­zetője hangsúlyozta, hogy az elmúlt napok katonai fejlemé­nyei egy nagyszabású Nicara­gua elleni agresszió előkészü­leteire utalnak. Londoni lapok szerint vi­szont a brit kormány vonako­dik átvenni a gyámként, rész-

Next