Magyar Nemzet, 1983. november (46. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-20 / 274. szám
8 KÖNYVESPOLC Fény és árnyék ! ! Döme Piroska életútja „Valószínűleg a sok hősi történet. Petőfi Apostola és más olvasmányaim, az ellenforradalom rémtettei hatására érlelődött meg bennem az elhatározás, hogy minden fájdalmat el kell viselni! Alig tízéves gyerekként úgy mentem a fogorvoshoz, mintha próbatételre indulnék, és nagyon megvetettem azokat, akik fájdalomról panaszkodtak.” Aki valamennyire tájékozott abban, milyenek a kiskamaszokban és serdülőkben végbemenő lelki folyamatok, tudja: az ilyen egész életre kiható magatartásválasztás pszichológiai valóság. Az öntudatra ébredő fiatal alakuló jellemvonásai, olvasmányai és a környezete kiváltotta késztetések hatására dönt majdani felnőtt önmagáról. A külső körülmények sok mindent megváltoztathatnak. Az ember reakciói az eseményekre azonban általában olyanok maradnak, ahogy ifjúságában — olykor nem is tudatosan — elhatározta. Döme Piroska jó forradalmár és jó pszichológus. Ezért is lelehetetlen olvasmány a könyve. Az értelmiségi családból származó, 1934-ben Brünnben textiltechnikusi oklevelet szerzett asszony már fiatal korában részt vett a budapesti, majd a brünni diákmozgalmakban. Hazatérve, egy textilgyárban kezdett dolgozni és itt megismerkedett ,,az igazi” munkásosztállyal, valódi gondjaival. Hirdette a kommunista gondolatot, folytatta az illegális pártmunkát. Sokszor használta fel a legális munkásmozgalom nyújtotta kereteket, így a VI. kerületi szociáldemokrata pártszervezetet. Dolgozott bányászok között, a náci megszállás után pedig irányítania kellett egyebek között a VI., Vili. és XIII. kerületi és a kőbányai kommunista szervezetek munkáját. Hihetetlen áldozatot hozott a mozgalomért, „lefeketedve”, biztonsági okokból — a nyomozók a sarkában voltak — hónapokra le kellett győznie anyai érzéseit, lemondania arról, hogy gyermekét és nagyon szeretett szüleit láthassa. (Ha pedig pár órára együtt akart lenni gyermekével, kalandos akciókra kellett vállalkoznia.) Az illegalitás veszélyeket és mérhetetlen nélkülözést jelentett: fázást, éhezést, szüntelen bujdosást, olykor naponta másutt éjszakázást. A testi-lelki megpróbáltatások csúcspontjukat érték el, amikor politikai dertáltként, a defenzív osztály hírhedt kínzókamráiából, tíznapi dühödt, sikertelen vallatás után 1941 őszén Dachauba került. Könyvének hangvételére jellemzően, nem időzik el saját szenvedéseinél, de sokat mond a fejezet címe: Embernek maradni. Ott, ahol emberek nemzetközi méretű megsemmisítése, megaláztatása és az intézményesített terror felülmúlta a fehér terror, a Horthy-rendőrség, a britanniások kegyetlenkedéseit is. Döme Piroskának sikerült embernek maradni, sőt, a mélységek megértésében még gazdagodnia. Megismerkedett külföldiekkel és magyarokkal, törhetetlen kommunistákkal, emelkedett művészekkel, mindenütt megkapaszkodó karrieristákkal. És megismerkedett — groteszk fintora a sorsnak! — „a bolsevizmus elleni harc egyik legképzettebb magyar képviselőjének, Sombor Schweinitzer Józsefnek, Horthy politikai rendőrfőnökének” feleségével, Nusával. A nácik Schweinitzeréket is üldözték, a poklok poklában sorstársakká váltak. Döme Piroska a felszabadulás után különböző fontos posztokon dolgozott, folytatta a felszabadulás előtt elkezdett mozgalmi munkáját a bányászok között, az Úttörőszövetségben, a Mafirtnál. 1949—50- ben a londoni magyar követségen követségi tanácsos, kultúrattasé. Az olvasó az érdekes, de viszonylag szűkszavúan lejegyzett tényekből talán nem is érzékeli eléggé, milyen nehéz feladat volt a személyi kultusz időszakában a munka, milyen nyomasztó a légkör egy nyugati magyar követségen. Itthon növekedett a bizalmatlanság második férjével — és ezért természetesen vele — szemben is, de ahelyett, hogy a kifogásoknak nyíltan hangot és a védekezésre lehetőséget adtak volna, a meggyanúsítottal csak a vádpontokra hozott döntést — például a munkahelyről történő azonnali eltávolítást — közölték. Döme Piroska ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelyik már eszméli az első világháború után és munkásmozgalmi tevékenységének jelentős részét a két világháború közötti időszakban végezte. Visszatekintve, a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongreszszusa, fogódzót ad sok — kívül és belül — tisztázatlan kérdés utólagos eldöntéséhez. A kommunistáknak azt a típusát képviseli, amelyik becsülettel felteszi ugyan a kérdést, de alig vizsgálja felül korábbi álláspontját, így a harmincas évek elején zajlott KIMSZ- tüntetések kérdésében sokat vitáztak arról, helyes volt-e számos illegalitásban élő nagyszerű kommunista életét, biztonságát kockáztatni néhány kisebb jelentőségű tüntetés szervezése miatt. „Véleményem szerint, habár a tüntetések tömeghatását nem lehetett lemérni, és talán nem is állt arányban az áldozattal, ezeken az erőpróbákon sok fiatal nevelődött kommunistává és bátor harcossá” — írja. Megemlíti a frakciók tevékenységét is, helyes érzékkel idézi fel, hogy: „sok túlzás volt akkori ítéleteinkben. Nagyfokú türelmetlenséggel szálltunk szembe azokkal, akik valamiben nem értettek egyet velünk” —, de az egyik vezető „frakciós”-ról még most sem írja meg, hogy a két munkáspárt egyesülésének élen járó harcosa és a koncepciós perek ártatlan bebörtönzöttje volt. Rajk Lászlóval együtt dolgozott, nagyon becsülte, de — tiszteletre méltó, ahogy vállalja — „vakon bíztam a pártban és annak vezetőiben . . . Nem kételkedtem.” Ajánljuk a könyvet mindazoknak, akik az idők részesei voltak és azoknak is, akik később születtek, akik számára a korszak már csak megtanulandó történelmi lecke. A könyvből megérinti őket a személyes élmény forrósága. Számos kiváló emberrel, ma is felsőszintű vezetővel — elsősorban Kádár Jánossal — és sok egyszerű, már-már szinte feledésbe merült kommunistával dolgozott együtt. Csak néhány találomra kiragadott név: Antal János, Birki Ágnes, Farkas Sándor, Melléky Kornél, Popper Éva, Takács Pál. Megismerhetjük a könyvből Stolte István lehangoló történetét. Miért nem készítenek az ilyen forrásmunkaszámba menő könyvekhez névmutatót? (Kossuth) (köves) Illusztráció Szombathy Viktor Száll a rése várról várra című kötetéből (Madách Kiadó) MaowNeozet Vasárnap, 1983. november 30 ÚJ KÖNYVEK AKADÉMIAI KIADÓ. Bessenyei György: A holmi Fehértói Katalin: Árpád-kori kis személynévtár Huszár Gál: Énekeskönyv 1560—61. Katona József: Bánk bán Kókay György: Könyv, sajtó és irodalom a felvilágosodás korában. Magyar Eszter: A feudalizmuskori erdőgazdálkodás az Alsó-Magyarországi bányavárosokban. (1255— 1747). Sajó András: Kritikai értekezés a jogtudományról. Szabó József: A mondatszerkesztés nyelvszociológiai vizsgálata a nagykónyi nyelvjárásban. GONDOLAT KIADÓ: Bök. Sissela: A hazugság Babits Mihály száz esztendeje (Szerk.: Pók Lajos) Nemeskürty István: Diák, írj magyar éneket 1—2. kötet. Kristó Nagy István: Edvard Munch Lastrego, Cristina—Testa, Francesco: Az emberi alak: Környezet: Tömegkommunikáció. KÉPZŐMŰVÉSZET! KIADÓ: Végvári Lajos: Munkácsy Mihály KOSSUTH KIADÓ: Dragunov, Georgij: Svájc múlt és jelen Marx és a jelenkor — Emlékülés a Magyar Tudományos Akadémián Nagy Endre: A magyar esztétika történetéből Székely Gábor: Hitler hatalomra jutása A szakszervezeti munka fejlesztéséről, a párt feladatairól Reflektor 1983 4. MAGVETŐ KIADÓ: Beszélgetések Pilinszky Jánossal (Válogatta: Török Endre) Hamvas Béla: A világválság Hernádi Gyula: Kiáltás és kiáltás Kálnoky László: Bálnák a parton — Versek 1982. Mühl, Karl Ottó: Miben tévedett Trumpener MEDICINA KIADÓ: Dr. Budavári István: A gyulladás molekuláris patológiája S. Deli Magda: A beteg gyermek diétáskönyve Dr. Magasi Péter: Tanácsok prosztatabetegeknek A biológia aktuális problémái Fábián Tibor—Huszár György— Götz György: Bevezetés a rögpótlástanba Dr. Hárdi István: A dinamikus rajzvizsgálat Langfelder Sándorné: Gyomor- és bélbetegek diétáskönyve Az ortopédia tankönyve Oxycológia Szív- és érrendszeri betegségek Muhamatad an-Neszawi: Az Illatos kert MÓRA KIADÓ: Bihari Klára: A fekete tündér lánya Bodor Ferenc—Somogyi Győző: Páncélos lovagok Csengey Gusztáv: A mocsarak királya Dániel Anna: Az együttes Doromboló (Szerk.: Pomogáts Béla) . Fiúk könyve Lányok könyve Matje, M. E.: a művészinas Nesbit, Edith: Tündérmesék Sajdik Ferenc: Hát milyenek a kutyák? Verne Gyula: A lángban álló szigettenger Virtanen, Rauha S.: A karácsonyfalopás Bíró Ferencné—Csorba Csaba— Rékássy Csaba: Az ókori görögök és a rómaiak élete Massimo Bontempolli: Kaland a panzióban (Kozmosz) Pjotr Korda: Kiselefántok, majmocskák . . . Lentivai L. Ferenc: A gondolkodás története B. Levin—L. Rádiová: Kis képes csillagászat Vlagyimir Ljovsin: Nullácska a tengeren Jens Sigsgaard: Palkó egyedül a világon Talpassy Tibor: a magyar színjátszás hőskora Galaktika 50 Méta galaktika 5 Kisdobosok zsebkönyve 1984. Úttörő-zsebkönyv 1984. MŰSZAKI KIADÓ: Gordos Géza—Takács György: Digitális beszédfeldolgozás Money, S. A.: Képújság és feladata STATISZTIKAI KIADÓ, Budapest statisztikai évkönyve 1982. Borsod-Abaúj-Zemplén megye statisztikai évkönyve 1982. Hajdú-Bihar megye statisztikai évkönyve 1982. Veszprém megye statisztikai évkönyve 1982. Békéscsaba népessége és társadalma (1980. évi népszámlálás) Kecskemét népessége és társadalma (1980. évi népszámlálás) Háztartásstatisztika 1982. A statisztikai és az államigazgatási információrendszerek kapcsolata Szolgáltatási Tevékenységek Jegyzéke 1983. Idegenforgalmi évkönyv 1982. ZRÍNYI KIADÓ: Alesz Adamovics: Büntetőosztagosok Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1846— 49. Fülöp János: Bors Jurij Dold-Mihajlik: Ordasok között Mars irgalma (Válogatás a bolgár irodalom legjobb katonaelbeszéléseiből) Szikora András: Katonagalambok, hírvivő galambok Honvéd Kalendárium 1984 KÉPZŐMŰVÉSZETI KIADÓ: Bodnár Éva: Id. Markó Károly Karinthy Ferenc Mykonos szigete az egyik legkedveltebb görög fürdőhely, tavasz derekától késő őszig ellepik a turisták, leginkább germán népelem. Hasonnevű fővárosa a langy öbölben csupa villogó hófehérre meszelt, lapos tetejű épület, hogy e szeszélyes klíma alatt az esővizet felfogják és ereszcsatornákon hordókba, tartályokba gyűjtsék a száraz napokra. Híresek följebb a domb oldalán a nádsüveges szélmalmok, meg a csudás homokstrandok, a Paradicsompart, sőt, Szuperparadicsom. Legízletesebben a Pelikán fogadóban lehet étkezni a nagy testű, tohonya szárnyasból csakugyan totyogcsipeget az asztalok között, szunyókál hátrahajlított, tollazatába dugott nyakkal néhány vedlett, öregecske példány, a fotózok kereszttüzében. A szomszédos asztalnál estéről estére ugyanazok: magas, őszszőke, úgy korombeli, igen elegáns, világos ballonnadrágos úr, s a nála jó évtizedekkel fiatalabb, e nyári lezserségben is mindig hibátlanul kibodrosított-készített, arany mütyürkékkel ékes, kezén-lábán lakkozott körmű, hosszú vöröses hajú babaszépség; a tévében ilyenek fuvoláznak a kedvenc cipőpasztájukról, hashajtójukról. Esznek, isznak, snapszoznak és söröznek, nem sajnálják, jól teli lehetnek pénzzel. Többnyire a férfi beszél, hogy mit, nem halljuk, a hölgyecske áhítattal figyeli. — Ezek persze németek — mutatom Áginak, s gonosz agyam, mely a papír fölött annyiszor kiszikkad, bezárul, elundorodik, összezsugorodik, eltompul, itt hirtelen dolgozni kezd, villámgyorsan, rögtönözve kombinál, következtet, elemez, jellemez, absztrahál, novellát ír. (Pótcselekvés.) — Herr Direktor és a titkárnője, Hilda vagy Emma vagy Gudron. A pofa Düsseldorfban vagy Frankfurtban lakik, s volt már szabadságon idén, a kövér feleségével és három gyermekével, Tenerifén. De mivel a nőcske folyvást azt nyivákolta, hogy a hivatalon kívül mért csak szállodákban és motelokban, titkon és futó légyottokra találkozhatnak, egy gyönge órájában megígérte neki, leviszi a tengerhez, kitalál valamit. Négyszemközt, bizalmasan megkonzultálta a háziorvosával, s az nemsokára otthonában kereste föl a családot, és közölte tapintatosan a megállapodás szerint: — Gnadige Frau, kötelességem megmondani, a férje nincs jó állapotban. A munka, az örökös hajsza,agyondolgozza és strapadja magát. Nagyon bíztam Tenerifében, ám sajnos még most se jött teljesen rendbe Nem kell megijedni, egyelőre nincs komoly baj, de ha ez így megy tovább .. . Teljes kikapcsolódást javallalnék, tíz-tizenöt napot délen, egészen egyedül. Gondtalanul, még a hozzátartozók se, senki, értsék meg, ez fontosabb az üzletnél, az egészsége, egzisztenciája... Tisztázandó még, hol szedte föl a titkárnőt, a repülőtéren? Vagy oda kikísérte a felesége? Már a gépen? Mindegy. Az út kellemes volt, szobájuk komfortos, Mykonos jól be van rendezkedve az idegenforgalomra, az idő most október elején is ragyogó, a víz huszonnégy fokos. A bácsi nem volt náci, SS se, csupán a Wehrmachtban szolgált, de azért nem tagadja, negyvennégyig még hitt a győzelemben. A hosszú napkúrák alatt és a végtelen délutánokon, estéken föl-fölidézgeti háborús emlékeit, s Hilda (Emma, Gudrun) oly odaadó ámulattal hallgatja az itáliai és normandiai front alakulásait, mintha hadtörténeti szakmunkákra készülne. Mesél továbbá sikeres szerződéseiről, holland, amerikai és japán cégekkel, üzleti alapelveiről: ő igényes, magas árat kér, viszont kitűnő minőséget ad, valamit valamiért stb. Továbbá gyermekeiről, némi keserűséggel, legidősebb fia elfordult tőle, szakállas hippi forradalmár és megrögzött tüntető, talán kábítószert is fogyaszt, hja, rossz társaságba keveredett... Az elmúlt éjjel, mikor az ágyban, meghitt körülmények közt, a leányzó szokása szerint igazgató úrnak szólította, amaz legyintve elhárította: — Nenn mich hier nicht Herr Direktor, nenn mich Pubi. Másnapra azonban eltűntek, asztaluk üres, majd idegenek telepednek le oda. Mi lehet velük, hová lettek? — Egy kis probléma — kerekítem le a történetet. — Tegnap este a hölgyet túlságosan is elragadta a szenvedély, sírva ölelte magához, vérszínű körmeit a pasi hátába melvesztve, extatikus, vergődő sóhajokkal, kiáltozva: — Te csak az enyém vagy, érted, nem adlak senkinek! Az enyém, enyém, enyém! — Na, ebből elég — bontakozott ki Pubi, és kezdte öszszedobálni a holmiját. — Torkig vagyok ezekkel a faxunkkal nekem a családom, gyerekeim fontosabbak. Csomagolunk, slussz, passz, indulunk vissza a reggeli járattal. Ám a következő vacsoránál megint feltűnnek, bár némi késéssel. Sőt, mivel az asztaluk már foglalt, a jelenleg sötétkék, divatos blézerbe, szürke kashana''ágba öltözött úriember hangosan szólítja a pincért: — Waiter prease! Where is our seat? Two persons! S hozzá oly előírásos, oxfordi kiejtéssel, érződik, hogy az anyanyelvűk. Angolok? Kanadaiak, ausztrálok, új-zélandiak? Most írhatom újra, elölről az egész novellát. EZ-AZ Mykonosi vázlat Ima New York, a Central Park alsó keleti csücske, az ódon Piazza Hotelnál, ahol Molnár Ferenc is lakott valamikor Péntek kora délután, a szokásos hétvégi csúcs, beláthatatlan, véghetetlen forgalmi dugók minden irányban, hoszszant az ötödik Avenue-n, keresztbe az ötvenkilencedik utcán, a tömör kocsisorok megrekednek, lépésben is alig haladhatnak, és nincs menekvés, se előre, se hátra, a megapolisz kiszabadíthatatlan foglyai, mint a Fellinifilmben, még annál is zsúfoltabban, reménytelenebből, dudálás, fékcsikorgatás, szitkozódás, túrázó és föl-fölberregő motorokh ez, így megy minden pénteken, minden délután, minden délelőtt, hajnalban, reggel és este, késő éjszaka, örökkön-örökké, ámen. A szálloda felől nerebundás, középkorú hölgy szalad egy taxi felé, mely különben már foglalt, magános férfi kontúrja a hátsó ülésen, amit itt vastag, kemény plexiüveg választ el a sofőrtől, az orvtámadók ellen, átlátható, de áttörhetetlen, a viteldíjat apró, elölről nyitható ablakocskán kell odacsúsztatni. A bundás hölgy azonban ismerőse lehet az utasnak, vagy’ így volt megbeszélve, bevágódik az autóba, maga után rántja az ajtót, reáborul a férfira, sírva, zokogva, átkarolja a nyakát, rázkódik és hánykolódik. Aztán valahol átválthatott egy lámpa pirosról zöldre, talán a város túlsó végén, vagy még messzibb, netán fönn a kanadai határon, a kocsisor mégis meglódul, lassan, fél háztömbnyit továbblendül az egész folyam. Sose fogom látni többé, sose tudom meg, mert hullatta könnyét, itt a közönyös felhőkarcoló-dzsungel alján, a világváros, világegyetem közepén, ki bántotta, mi bánthatja, szívének titka titok marad, örökön-örökké, ámen.