Magyar Nemzet, 1984. május (47. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-17 / 114. szám
Csütörtök, 1984. május 17. A fianyol király eligazolt a Szovjetunióból Moszkvából jelenti az MTI. I. János Károly spanyol király és felesége, Zsófia királyné szerdán elutazott a Szovjetunióból. A magas rangú vendégek múlt csütörtök óta tartózkodtak hivatalos látogatáson a Szovjetunióban a Legfelső Tanács Elnökségének meghívására. Moszkvai tartózkodása alatt I. János Károly megbeszélést folytatott Konsztantyin Csernyenkóval, az LKKP KB főtitkárával, a Legfelső Tanács Elnökségének elnökével. A tárgyaláson a kétoldalú kapcsolatokról, valamint időszerű nemzetközi kérdésekről volt szó. Uggyancsak ezekől a kérdésekről tárgyalt a két ország külügyminisztere. I. János Károly és kísérete megismerkedett a főváros nevezetességeivel, ellátogatott Taskantbe, Szuhumiba és Leningrádba. I'mívíiiov marsall és Van Tien Duiig találkozója Moszkvából jelenti az MTI. Dmitrij Usztyinov marsall, az SZKP PB tagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere szerdán Moszkvában találkozott Van Tien Díving hadseregtábornokkal, a VKP PB tagjával, a Vietnami Szocialista Köztársaság nemzetvédelmi miniszterével. A meleg, baráti légkörű megbeszélésen a felek kölcsönös érdeklődésre számot tartó kérdéseket vitattak meg. Kitilmsítlték a lakosságot Vietnam kínai határövezetéből Hanoiból jelenti az MTI. A vietnami hatóságok szerdán befejezték a polgári lakosság nagy részének kitelepítését az ország három északi tartományából. Mint jelentettük, a kínai 14. hadtest egységei április eleje óta erős tüzérségi tűznek vetik alá a szóban forgó területeket, továbbá időről időre kínai gyalogsági alakulatok törnek be Vietnamba. A polgári lakosság körében okozható további veszteségek elnekélése végett a nőket és a gyermekeket a szomszédos tartományokba telepítették. Az iskolás korú gyerekek szükségiskolákban, az amerikai agresszió idejére emlékeztető körülmények között kénytelenek befejezni a tanévet. A három érintett tartományban megkezdték óvóhelyek és a futóárkok ásását. Ugyancsak az MTI jelentette, hogy Buddha születésének évfordulója alkalmából Hanoiban és Ho Si Minh-városban emlékünnepséget szervezett a vietnami buddhisták egyesített szövetségének irányító bizottsága. A vietnami főváros közelében levő egyik pagodában megrendezett megemlékezésen Thich Tam Tich főbonc, a legtöbb vietnami hívőt tömörítő egyház egyik főpapja tartott beszédet. A buddhista főpap síkraszállt a hívők és az állam viszonyának további fejlesztéséért, s felszólította híveit: a jövőben is vegyék ki aktív részüket a szocialista Vietnam nemzetépítő feladatainak végrehajtásából. Ardilo Harletta az új panamai államfő Panamavárosból jelenti az AP és az IPS. A választási bíróság szerdán Panama új elnökévé kiáltotta ki Nicolas Ardilo Barletát, a Nemzeti Demokratikus Unió jelöltjét. A május 6-i általános választásokon leadott szavazatok — igen heves viták közepette történt — végleges összeszámlálása alapján a testület közölte, hogy a győztes 300 700 szavazatot szerzett, vagyis mindössze 1713-mal többet, mint Arnulfo Arias, a jobboldal jelöltje. Politikai körökben valószínűnek tartják, hogy a jobboldali pártok nem fogják elfogadni a végeredményt, és ,,választási csalásnak” fogja" minősíteni azt. Nicolas Ardito Barletta az egykori Omar Torrijos haladó politikájának folytatását ígérte a lakosságnak. Jelöltségét az ország egyetlen fegyveres testülete, a torrijosi irányvonal hívének számító Nemzeti Gárda is támogatta. A 45 éves Barletta egyébként Torrijos, kormányában a tervezési és pénzügyminiszteri tisztet töltötte be. A május 6-i választásokon a jobboldali pártokat tömörítő Demokratikus Ellenzéki Szövetség mindent megtett, hogy ismét hatalomra juttassa Ariast. A 82 éves politikus eddig háromszor állt államfőként az ország élén, és mindegyik alkalommal (így legutóbb 1968- ban is) a hadsereg fosztotta meg hatalmától. Az új államfő októberben lép hivatalába. Xieurnguni és Josia Ilién közös bizottságot állít fel Panamavárosból jelenti az AFP és a DPA. A nicaraguai és a Costa Rica-i kormány megállapodott abban, hogy közös bizottságot állít fel, amely felügyeleti és megelőző szerepet lát majd el két ország határán. A két kormány így akarja elkerülni — szükség esetén megfékezni — a közöttük felmerülő feszültségeket és az esetleges határincidenseket. A bizottságban — amely május 26-án kezdi meg működését a Penas Blancas-i határállomáson — részt vesznek a Contedora-csoport tagállamainak (Mexikó, Panama, Kolumbia és Venezuelai képviselni is. A közös határbizottság életre hívásáról szóló egyezményt Miguel D'Escoto piapguai és Carlos José Gut- V'rez Costa Rica-i külügyminiszter Panamavárosban írta alá. A TASZSZ jelentése szerint Nicaraguában az utóbbi hetekben ismét fokozódott a harci cselekmények hevessége. Márciustól Honduras és Costa Rica területéről ellenforradalmi csoportok szivárogtak be az ország határ menti körzeteibe. A nagyszabású hadműveletben összesen tizenegyezer somozista és más ellenforradalmár zsoldos vesz részt. Közülük legalább hatezren betörtek az ország központi területeire is. Tomas Borgénak, a Sandinista Felszabadítási Front országos vezetősége tagjának, belügyminiszternek legutóbbi jelentése szerint az ellenforradalmárokkal vívott harcokban kétszáz nicaraguai katona esett el és ugyanennyi a sebesültek száma is. A kantallibuk emelésesúlyosan érinti Latin-Amerikát Caracasból jelenti a TASZSZ és az AP. Az emelkedő amerikai kamatlábak lépésekre kényszerítik a latin-amerikai kontinens számos adósát, mivel számolniuk kell a hitelek drágulásával. Mint Venezuela pénzügyminisztere közölte, országa költségvetésének módosítására kényszerül: 2,2 milliárd dollárnak megfelelő összeget kell pótlólagosan előteremtenie, hogy ki tudja fizetni idén esedékessé váló törlesztéseit. Venezuelát igen súlyosan érinti az amerikai hitelkamatok d”ápv.V''~p. rmvel Cmaceso is tárgyalásokat folytat 33 milliárd dolláros — a latin-amerikai országok közül a negyedik legnagyobb — külföldi adósságának átütemeztetéséről. A kamatlábemelésekkel kapcsolatban Caracasban nyilatkozott a Latin-amerikai Gazdasági Szervezet főtitkára is. Véleménye szerint az amerikai kamatlábemelés a térség országai számára mind gazdasági, mind pénzügyi téren súlyos következményekkel jár majd, s támogatta azt az elképzelést, hogy a kialakult helyzet megvitatására a koncorsiunni falatozót tartsanak, a legmagasabb szinten. Manvir Nemzet Losonczi Pál látogatása Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja szerdán látogatást tett Bács-Kiskun megyében. A megyehatáron Terbe Dezső, a megyei pártbizottság titkára és Gajlócsi István, a megyei tanács elnöke fogadta. A program első állomásán, Kiskőrösön a pártbizottság székházában Ivanics Lajos, a városi pártbizottság első titkára tájékoztatta Losonczi Pált a megye legfiatalabb városának életéről, fejlődéséről. Az ezt követő városnéző sotán az Elnöki Tanács elnöke felkereste Petőfi Sándor szülőházát, a művelődési otthont, ahol egyebek között filmszínház és könyvtár van s 27 közművelődési csoport, szakkör tart rendszeres foglalkozást. Délután a városi pártbizottság tanácstermében tartott aktívaülésen Losonczi Pál tájékoztatót adott időszerű bel- és külpolitikai kérdésekről. Az Elnöki Tanács elnöke ezután az ország legnagyobb szakszövetkezetét, a keceli Szőlőfürtöt kereste fel, majd látogatását határjárással fejezte be. Aczél György Heves megyében Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kétnapos látogatást tett Heves megyében. Kedden a Nagyréde községhez vezető úton Barta Alajos, a Heves megyei pártbizottság első titkára és Markovics Ferenc, a megyei tanács elnöke fogadta. Aczél György ezután felkereste a nagyrédei Szőlőskert Termelőszövetkezetet, majd Gyöngyösön a Mikroelektronikai Vállalat gyárát. A keddi program Noszvajon, a megyei pártbizottság vendégházában ért véget. Aczél György itt megyei vezetőkkel találkozott. A szerdai napot a Központi Bizottság titkára Egerben töltötte. Reggel felkereste a közelmúltban felújított és kibővített megyei kórházat, ezután sétát tett Eger belvárosában. Varjú Vilmos városi tanácselnök bemutatta a városközpontban folyó rekonstrukciós munkák eredményeit, többek között a felújított Dobó teret, a sétálóudvarokat, az újjávarázsolt műemlék épületeket. Heves megyei programjának befejezéseként Aczél György Egerben az MSZMP Oktatási Igazgatóságán rendezett aktívaülésen előadást tartott időszerű politikai kérdésekről. Gyenes András Győr-Sopronban Gyenes András, az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának elnöke szerdán Győr- Sopron megyébe látogatott. A megyei pártbizottság győri székházában Háry Béla első titkár és Lombos Ferenc megyei tanácselnök fogadta, s tájékoztatta a megye életéről, politikai, gazdasági és társadalmi helyzetéről. Ezt követően Gyenes András Kapuvárra utazott. Felkereste a Győr-Sopron megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat helyi üzemét. Délután a kapuvári városi pártbizottságon Varga Erzsébet első titkár számolt be a Központi Ellenőrző Bizttság elnökének a város és a vonzáskörzetében élő mintegy 30 ezer A budapesti pártküldöttség Moszkvában A budapesti pártküldöttség, amely Maróthy Lászlónak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a budapesti pártbizottság első titkárának vezetésével a moszkvai városi pártbizottság meghívására hétfőn érkezett a szovjet fővárosba, kedden Moszkva kijevi kerületébe látogatott, majd a világhírű Országos Kardiológiai Központot kereste fel. Este Rajnai Sándor, hazánk moszkvai nagykövete adott fogadást a küldöttség tiszteletére. A bensőséges hangulatú fogadáson a magyar nagykövetségen megjelent Viktor Grisin, az SZKP KB PB tagja, a moszkvai városi pártbizottság első titkára, Borisz Arisztov külügyminiszterhelyettes, valamint az SZKP Központi Bizottsága, a moszkvai városi pártbizottság és a szovjet külügyminisztérium számos felelős beosztású munkatársa. Szerdán délelőtt a magyar küldöttséget — amelynek tagjai között van Szépvölgyi Zoltán, az MSZMP KB tagja, a fővárosi tanács vb-elnöke — fogadta Vlagyimir Promiszlov, az SZKP KB tagja, a moszkvai városi tanács vb-elnöke. A Magyar—Szovjet Baráti Társaság Országos Elnökségének ülése Pozsgay Imre felszólalása Apró Antalnak, az MSZBT elnökének vezetésével szerdán a Parlament Vadász termében ülést tartott a Magyar—Szovjet Baráti Társaság Országos Elnöksége. A tanácskozáson részt vett Lakatos Ernő, az MSZMP KB agitációs és propagandaosztályának vezetője is. A testület tagjai Nagy Mária alelnök előterjesztésében megvitatták a hazánk felszabadulása 40. évfordulójának megünneplésére, valamint a hitleri fasizmus felett aratott győzelem és a Magyar—Szovjet Baráti Társaság megalakulása 40. évfordulójáról való, megemlékezésekre kidolgozott MSZBT-programot. Az előterjesztésnek megfelelően a társaság — az állami és társadalmi szervekkel, többek között a ZCISZ-szel a Hazafias Népfronttal, az Országos Béketanáccsal, a SZOT- tal, a szakminsztériumokkal, valamint a Szovjet Baráti Társaságok Szövetségével és a Szovjet—Magyar Baráti Társasággal összefogva — a következő hónapokban rendezvényeken és különböző kiadványok segítségével mutatja be a magyar—szovjet barátság történetét. A társaság széles körben ismerteti a baráti szocialista ország történelmi szerepét a hitleri fasizmus és a japán militarizmus legyőzésében, a Szovjetunió békepolitikáját, a békéért, a nemzet,közi biztonságért, leszerelésért, az enyhülésért folytatott következetes küzdelmét. E célok valóra váltását szolgálja többek között a Baráti szövetségben című vetélkedő, amelyet az MSZBT tagcsoportok szocialista brigádjai részére hirdetnek meg, valamint a 40 év — 40 kép című, ősszel megjelenő füzet, amely a Szovjetunióról, a magyar— szovjet kapcsolatokról ad képet. Az előterjesztést vita követte, amelyben felszólalt Pozsgay Imre, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára is. Hangsúlyozta, hogy a szocialista nemzeti egység jegyében, a sorsfordulókat, ellentmondásokat és tragédiákat is maga mögött hagyó történelem jegyében ünnepelhetünk. Éppen ezért a felkészültség több lényeges ponton szemléletváltozást hozhat a magyar társadalomban, megerősítheti azt a meggyőződést, hogy visszafordíthatatlan, a progresszió irányát követő szocialista fordulat zajlott le a magyar nép történetében: olyan fordulat, amely nemzeti identitásunkat és a nemzet alkotó erejét is kifejezi. — A 40. évforduló történelmi látásunk tisztulását eredményezheti még akkor is, amikor az országnak nem csekély problémákkal, gondokkal kell szembenéznie — hangsúlyozta a főtitkár. A magyar—szovjet barátság további elmélyítését szolgálják azok a rendezvények, amelyeken pártjainknak és kormányainknak a béke, a biztonság és a társadalmi haladás érdekében tett erőfeszítéseit népszerűsítik. Vagyis olyan értékek erősödtek, kristályosodtak ki a magyar társadalom közgondolkodásában, amely értékekre hivatkozva nyugodtan szembenézhetünk a mai valósággal. A népfrontba tömörült szervezetekkel olyan programot törekedtünk készíteni, amelyben feltárhatók vívmányaink, összegezhető az ország negyvenesztendős értékleltára. — A Hazafias Népfront partnerként, együttműködő társként vesz részt az MSZBT-vel a barátsági mozgalomban, a magyar—szovjet barátságnak mint nemzeti szempontból elsőrendű ügynek erősítésében — mondotta végezetül Pozsgay Imre. Konferencia Székesfehérvárott Az európai biztonság kérdései A béke és barátsági hónap keretében előadói konferenciát tartottak szerdán Székesfehérvárott az európai biztonság és együttműködés időszerű kérdéseiről az Országos Béketanács leszerelési bizottságának, az Európai Biztonság és Együttműködés Magyar Nemzeti Bizottságának, valamint a TIT Fejér megyei szervezetének rendezésében. Tolnay László, az OBT leszerelési bizottságának elnöke bevezető előadásában áttekintette a kelet-nyugati kapcsolatok alakulását a hidegháború évente az enyhülés időszakán át napjainkig. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok az 1970-es évek másod’két’t'-ei rmn'ikább a konfrontációs politika érvényesítésére törekedett. A retrográd katonai és politikai lépések sorozata, a Szovjetunió és a többi szocialista országok elleni szélsőséges ideológiai hadjárat kedvezőtlenül hatott a politikai légkörre, s aláásta, majd minimálisra csökkentette a kölcsönös bizalmat. Gyévai Gyula, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója előadásában hangoztatta, hogy a jelenlegi helyzetben minét a lehetőséget ki kell használni a kelet-nyugati kapcsolatok erősítésére, az enyhülés megőrzése érdekében. Kiemelte a budapesti felhívás jelentőségét, s felvázolta az együttműködés lehetséges távlatait. KÖZÉLETI HÍREK A SZOT titkárságának meghívására május 15—16- án Budapesten tartózkodott az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) baloldali blokkjának küldöttsége Anton Hofer elnök vezetésével. A küldöttséget fogadta Gáspár Sándor, a SZOT elnöke és Méhes Lajos, a SZOT főtitkára. A SZOT és a baloldali blokk vezetői áttekintették a két szervezet közötti baráti munkakapcsolatokat, azokat kölcsönösen hasznosnak és eredményesnek ítélték meg, és megállapodtak a további együttműködésben. Az osztrák küldöttség szerdán elutazott hazánkból. Szerdán Prágába utazott Faluvégi Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke Svatopluk Potacnak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnök-helyettesének, az Állami Tervbizottság elnökének meghívására. A csehszlovák fővárosban gazdasági együttműködésének kérdéseiről, valamint a következő tervidőszak előkészítésével összefüggő közös teendőkről folytat tárgyalásokat. Elutazott Budapestről Johan Galtung professzor, a békekutatás egyik megalapítója, az oslói Békekutató Intézet létrehozója és első igazgatója. A világszerte ismert tudós itt-tartózkodása során, Alternatív biztonságpolitikai koncepciók címmel előadást tartott a Magyar Tudorhústyos Akadémián, s megbeszéléseket folytatott az MTA Békekutató Központja, a Magyar Külügyi Intézet és az Országos Béketanács vezető munkatársaival. A Spanyol Kommunista Párt meghívására a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetségének küldöttsége május 11—15. között Madridban részt vett a volt nemzetközi brigádok tagjainak bajtársi találkozóján. A 32 országból meghívott internacionalisták találkoztak a Spanyol Köztársaság védelméért küzdő hajdani harcosokkal, s fogadta őket Madrid főpolgármestere. A KISZ központi bizottságának meghívására szerdán hazánkba érkezett a Dimitrovi Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottságának küldöttsége, amelyet Sztanko Sopova, a Dimitrovi Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottságának első titkára vezet. A bolgár delegáció a nap folyamán megkezdte tárgyalásait a KISZ központi bizottsága Fejti György első titkár vezette delegációjával. Szerdán hazaérkezett Prágából a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely Lakos Sándornak, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a Pártélet felelős szerkesztőjének vezetésével május 14. és 16. között részt vett a testvérpártok pártélettel foglalkozó folyóirat-főszerkesztőinek negyedik tanácskozásán,főnyi lakosság életéről, munkájáról. A látogatás befejező programjaként Gyenes András a kapuvári városi pártbizottságon tájékoztatót tartott időszerű kérdésekről pártmunkások és gazdasági vezetők részére. A 40. évforduló megünneplésének programjáról tanácskozott az MSZBT Július 3-án életbe lép az új vasúti menetrend