Magyar Nemzet, 1984. május (47. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-25 / 121. szám

» Dühöngő ifjúság A Dunaújvárosi Bemutatószínpad előadása „NEM SZÁNDÉKOZOM meghatározni saját szocializ­musomat. A szocializmus ala­kuló eszme, nem pedig dog­ma: állásfoglalás az igazságról és a szabadságról, arról, ho­gyan éljenek az emberek és hogyan bánjanak egymással. . . író vagyok, s az én hozzájáru­­­lásom egy szocialista társa­dalomhoz az, hogy ezeket az értékeket a saját eszközeim­mel mutatom meg” — írta Credójában az angol John Os­­borne. Az az esztendő — az 1956-os —, amelytől Osborne­­-nak és nemzedéktársainak, az úgynevezett „dühös fiatalok­nak” mozgalma datálódik, mindkét világrendszer számá­ra számottevő eseményeket tartogatott. Az egyik féltekén: a gyarmati rendszer gyorsuló széthullása, Marokkó és Tu­nisz függetlenségének kikiál­tása, az Egyiptom elleni, an­gol—francia—izraeli agresszió, a szuezi válság. A másikon pedig: az SZKP XX., döntő változásokat deklaráló kong­­reszusa, a magyarországi ese­mények. A brit polgár, akár a tágabb világban, akár szőkébb házatáján tekintett szét, egy­képpen nyugtalanító körülmé­nyeket tapasztalt. Érzékelte a nemzetközi feszültséget csak­úgy, mint a szociális egyenlő­­lenséget. Valahogy úgy vagyunk a Dühöngő ifjúsággal, John Os­­borne programadó drámájá­val, mint például a Hernani­­val, Victor Hugó tragédiájá­val. Időmként felemlegetjük a Hernani csatáját, a klassziku­sok és a romantikusok viharos összecsapását. Épp így elő­elővesszük a „dühös fiatalok” címkét. Vagy’is alkalmazzuk az e művekkel jelzett dráma­történeti fogalmakat, anélkül már, hogy a korabeli történel­mi-társadalmi hátteret felvá­zolnánk, sőt, anélkül, hogy magukat a színműveket fel­idéznénk. Az idestova negyed­­százada történt magyarországi bemutató feledésbe merült. Az 1958-as, Tony Richardson ren­dezte filmváltozatot ki látta, ki nem. Inkább Pintért játsz­­szuk, ez idén egy Weskert is, a második generációból pedig Storey-t. A francia romantikus még jobban járt, legalább más műveit ismerik. Míg John Os­­borne honunkban afféle egy­­műves, azazhogy­ egyeímes szerzővé zsugorodott IDEJE SZEMÜGYRE VEN­NI e színművet, amely egy tár­sadalmi osztályt, egyszersmind nemzedéki kisebbséget képvi­sel. A szereplők konstelláció­ját eszerint rajzolja fel. A fő­hős a huszonöt esztendős Jim­my Porter, aki — mint mond­ja — „történetesen elég hosz­­szúra szokta megnöveszteni a haját”. Egy­szerű származása ellenére egyetemet végzett. Megpróbálkozott újságírással, azután ügynökösködött, végül is egy cukorkásüzletnél kötött ki. Apja a spanyol polgárhá­borúban harcolt annak idején. Ezzel szemben Jimmy felesé­gének, Abisomnak a családja meglehetősen jól szituált. Fivé­re a képviselőválasztáson in­dult. Az apja ezredes, negy­venesztendei indiai szolgálat­ban vészelte át mindkét világ­égést. Az anyja mindent elkö­vetett azért, hogy­ leánya ran­gon aluli házassága, a mésal­­liance meghiúsuljon . . . Az ta­gadhatatlan, hogy mind e mo­tívumokat inkább a párbeszé­dekhez fércelte, semmint az eseményekbe szőtte az író. Ezért ha nem védené a művet immár jelkép-értékű jelentő­sége, könnyen megeshetne, hogy' égi' színrevitel egy há­zaspár „haláltáncává” szegé­­ny­íti. Semminemű veszély nem feny­egeti azonban a Dühöngő ifjúság értékeit azon a lény­eg­­látó előadáson, amelyet Zsám­­béki Gábor rendezett a Duna­újvárosi Bemutatószínpadra. A MEGSZÜNTETVE MEG­ŐRIZNI elvét követi, a rende­zés akkor, amikor a keltezés idejéhez kötődő társadalom­­leírást tolmácsolja. A mához közelíti a tegnapot azáltal, hogy a „kasztrendszert” ke­vésbé, az életmód- és maga­tartásbeli különbségét annál inkább hangsúlyozza. Megtize­deli az amúgy is függeléknek tűnő információkat, s inkább a színpadképre, a színészi já­tékra bízza Jimmy Porter ho­vatartozásának tisztázását. Az a padlásszoba, amelyhez Joh­n Osborne „igen egy­szerű és kissé ócska bútorokat” ajánlott, Khell Csörsz különös, igen kifejező berendezést ter­vezett. Leginkább azokkal a zugokkal rokon, ahol tapéta helyett plakát borítja a falat, konyakosüveg a lámpabura, vagy­ párna az ülőhely. Itt egy matracon, egy vasalódeszkán, egy hűtőszekrényen kívül szin­te minden — a székektől a polcokon át a fiókosszekré­nyig — dobozokból áll. Persze, a kamasz­fészkeknél sivárabb, szegényesebb látványt nyújt a sápatag kartonpapír-bútorzat. S a dobozok „viselkednek” is: ha csomagolnak beléjük, szét­nyílnak — ha ülnek­­ rájuk, összerogynak. Éppoly ingata­gok ezek az alkalmatosságok, mint körülöttük minden. Azt a hajzatot, amelyet 1956- ban botrányosan hosszúnak, bozontosnak találtak­, ma bi­zonyára jólfésült, szolid frizu­rának vélnénk. Hasonlóképpen azt a hangnemet, amelyet év­tizedekkel ezelőtt meghökken­tően merésznek éreztek, már megütődés nélkül tudomásul vesszük. Némelykor az mond­ják: a „dühös fiatalok” lecsil­lapultak, lecsendesedtek. Pe­dig lehet, hogy azért látsza­nak szelídebbnek, mert mind­annyian indulatosabbak va­gyunk. Sistereg Jimmy Porter, akárcsak a vasalóra freccsen­ted víz. Ahogy a felszáradó cseppek sercenése, éppúgy a fiatalember zaklatott közérze­te is természetes. Tehát fent kezd Zsámbéki Gábor rende­zése, s a hangütés magasságát tartják a színészek. Egytől katonai és családi dresszú­rától elnyomott, gátlásos ezre­dest formál Sinkó László. A barátot, Cliffet alakítja Papp Zoltán, aki nem afféle mun­kásfigura, mégis betölti tisz­tét: jó pajtás, s mindig a jó oldalon áll, hol dajkáló ölelés­sel vigasztal, hol fortyogó fel­háborodással ítél. A barátnőt, Helénát személyesíti meg Ta­kács Katalin, aki fölényes fi­nomkodással, majd fensőbbsé­­gét feladó vonzódással, női el­gyengüléssel és emberi gyen­geséggel jellemzi a házasokat megzavaró harmadikat. Az összeszorított szájjal tűrő, egy­re elkínzottabb, menekülő, az­után visszatérő, mindent vál­laló Alison p pedig Kiss Mari. E színjáték azonban nem születhetett volna meg Cser­halmi Gy­örgy nélkül, aki a Menekülés fehér tisztjével szinte egyidőben, ismét nagy alakítást nyújt. Csodálni lehet a színeknek azt a virtuóz ská­láját, amellyel Jimmy Porter szikrázó nyu­gtalanságát — a bosszantásoktól kezdve a ko­­médiázó fegyverszüneteken ke­resztül a keserű haragig — elénk tárja. Ezt talán más is megtenné. De Cserhalmi György többet tud jelenteni önmagánál, többet a szerep­nél. Amint a Dühöngő ifjúság is többet jelent egy­szerű szín­műnél. SIKER Dunaújvárosban, si­ker lehetne Budapesten is e nagyszerű előadás. Minthogy nagyobbrészt a Katona József Színház művészei készítették, megfontolandó volna: nem gazdagíthatná-e , majd — az Dunaújvárosban lejátszott so­rozat után — annak repertoár­ját. Bogácsi Erzsébet Ma©ar Nemzet Zoltán Mária Flóra kiállítása a Thermál Hotelben A MARGITSZIGETI Ther­­mál Hotel halljában április 27-én nyílt meg Zoltán Mária Flóra kiállítása. A festőnő először Prágában járt főiskolára. Talán ennek köszönhető olthatatlan vonzó­dása a bábfigurák és a kissé metapszichikus lények iránt. Amikor hazakerült, már kész művész volt. Második férjének, egy svéd tengerészkapitány­nak a portréját Zoltán Mária Flóra egyik első kiállításán al­kalmunk volt ezüstös páncél­ban, keresztes vitézként meg­csodálni. A fiatal festőnőnek volt közben kiállítása Pesten és vidékén, Stockholmban és Tokióban is. Csak éppen úgy érezte, hogy nem képes tovább festeni Svédországban, ahol nemigen süt a nap, legalábbis sokkal ritkábban, mint itthon, így aztán újra hazajött. És most már igazán nagyon tud festeni. Olyannyira, hogy még az illetékesek is észrevették, és a neve előbb illusztrátorként, majd festőként is közismertté vált. Mostani kiállítása remélhe­tően revelációként hat azokra is, akik nem ismerik ezeket az életrajzi adatokat. Mert most a hután előtörtek képein a szí­nek, amelyek a svéd életsza­kasz után egy darabig szür­késbarna fátyol mögé húzód­tak. Új képei közül talán a Keresztre feszített arcképe a legm­egkapóbban őszinte. .Női arc reális virtuozitással festet­ten. De amelyen a Barokk, tür­kizkék és ciklámenszínű ezüs­tös felhőkkel gyöngy­özött hát­térből, nevetve (vagy zokog­va?) ront elő a hősnő vagy mo­dell, egészen új készségeket is jelez. Eredeti művészt tükröz varázstükörben. Vannak a me­sevilágban ilyen szivárvány­­színű tükrök, melyek torzíta­nak ugyan, de szépítenek i£. Úgy látszik,­ ilyen tükördarab­­kát kapott most a szívébe egy mesebeli hókirálynőtől a mű­vész. Tőle tudja, hogyan kell „Sárkányt fogni tánc közben”, szép, de veszedelmes jószágot. És hogy­ Dániel barlangjában több hölgy is létezik, a jósá­gos oroszlánokon kívül. Mind­ezt bűbájos anilin és pasztell­színekben, valami enyhén hu­moros, idézőjeles stílusban, de kalligrafikus kivitelben. NÉHÁNY SZÓT a Próba- Nikéről is. Műfaja kissé bi­zonytalan. Kétségtelenül plasz­tika, minthogy térben áll: arca álca, szinte áttetsző műanyag­ból, amely holdfényszínű. Vo­násai gyengéden átmintázot­­tan, a művésznő leány­ára ha­sonlítanak. Érdekes, hogy a próbababa milyen gyakran kér helyet mű­vészetünkben, Kosztolányi De­zső verse óta: „Ott, hol az an­gyal végződik a nőben — ott végződik e nő, csípőben”. Az­óta már több mint egy fél szá­zad eltelt, s a próbababa „át­jött” a képzőművészetbe, ez­úttal mint Próba-Nike győzte­sen. Zoltán Mária Flóra művei közt van oly­an is, amit üveg­masszából formázott és van fe­hér műanyagból, tükörlapra mintázott görögös mesealak. Fedor Ágnes ­­­ÍV KONSUMEX AZ ARANYPÓK-KONSUMEX DIVATÁRUHÁZ felvételre keres szakképzett - F ELADÓKAT, PÉNZTÁROSOKAT, GYŰJTŐPÉNZTÁROST, valamint középfokú kereskedelmi végzettséggel rendelkező RAKTÁRVEZETŐT­Jelentkezni lehet: Budapest V, Guszev utca 1. Munkaügyi osztály. Telefon: 112-667. KÖNYVESPOLC Egy tartalmas élet diagnózisa Farádi László könyvének olvastán (Diagnózis az életem­ről) eltűnődhet az ember, szerencsés-e a címben a diag­nózis, elvégre az kórismét, kórmegállapítást jelent, orvo­si értelemben feltétlenül. Ám, ha a kórismét a korra vonat­koztatjuk, amelyben a szerző élni volt kény­telen, helyén­való a kifejezés. Farádi László nehéz idők magas beosztású orvostanúja. Gyermekévei a dualizmus monarchiájának megvonaglá­­sát idézik, az utolsó asszimi­lációs hullámok hátán sodró­dik az első világháborúba. A gy­őri diák — akinek Ady az istene — rokonai a fronton harcolnak. A Tanácsköztársa­ság idején osztály­bizalmi, ezért gy­ermekfővel gy­anús marad, szemmel tartandó ve­szélyes elem. A különben erősen humánus érdeklődésű diák mindenáron orvos akar lenni, noha apja any­agilag a tönk szélén áll. Szerencséje van, nagynénje Bécsben él,­ gy­ermektelen. Furcsamód a birodalom nélkül maradt csá­szárváros ekkor még a mo­narchia szellemi menekült­jeinek a központja. És or­vostörténeti szempontból ez a híres bécsi iskola utolsó kor­szaka. A medikus eljár Kassák kö­rének a matinéira, ismerke­dik a baloldali politikával és mindenekfölött rengeteget ta­nul. Tanárai közül J. Tandler, a Nobel-díjas Wagner-Jau­­regg és Chvostek gyakorolta rá a legnagyobb hatást, ám ismerve az egészségügy­ileg elmaradott hazai viszonyokat, magyar orvos akart lenni, amelyhez, itthoni diploma szükségeltetett, így került né­mi szerencsével a liberálisabb szellemű pécsi egyetemre, ahol az Ángyán-klinikán 1943-ig belgyógyász-kardioló­gus maradhatott. Megható, ahogy­­ szeretett mesterére emlékezik, pedig Ángyán Já­nos nemhogy a Jendrassik, Korányi Sándor és id. Jancsó Miklós nevével fémjelzett ma­­gyar belgyógyászok sorába nem tartozott, de még a Heté­­nyi—Haynal-féle vonulatba sem. Tisztelet a nemes elfo­gultságnak és tisztelet­e a jeles elődnek, aki annyira ember maradt az embertelenségben. A második világégés utolsó éveiben a pécsi kardiológus Auschwitz poklának a lakója. Szemtanúja volt Mengele „doktor” kísérleteinek, ahol csontvázra éheztetett élőlé­­ny­eken gyalázták meg az or­­vostudomány­t. A könyv fül­szövege szerint „világviszony­latban is ritka az orvosi be­számoló az ottani állapotok­ról”. Megható, ahogy Mansfeld Géza professzort, a nemzetkö­zi farmakológust védi a lá­gerélet traumáitól és a tudat­beszűküléstől, amely nem en­gedi látni a valódi veszélyt. Önmagát Ady verseivel ellen­őrzi, hogy ép ésszel megúsz­­sza a fölfoghatatlant. A front ny­ugatra tolódásával irány Mauthausen, majd 1945. má­jus 9-én megérkeznek az ame­rikai csapatok. 38 kilóvá „re­dukálódott”, beleszámítva az éhségödémát is. Felerősödve mehetne a tengerentúlra is, de ő hazajön Pécs városába. 1949-től 18 évet töltött tá­bornoki egyenruhában, szinte szó szerint, mert a „civilt” már szokatlannak tartotta. Közben újjászervezte a honvédorvosi kart, lehetőleg önkéntességi alapon. Hogy a honvédkórház­nak ma valóban rangja van a civil lakosság körében is — felesleges lenne bizonygatni. És ez elsősorban Farádi Lász­ló érdeme. 1968—1973 között az egészségügy­i miniszter el­ső helyettese. Erre az időszak­ra esik, hogy medicinánk a vi­lág felé sokkal nyitottabbá vá­lik, egyre többen kerülnek külföldi tanulmányutakra, még a kintmaradás kockázatával is. Nincsenek illúziói, tisztában van anyagi lehetőségeink kor­látozott voltával. Figyelemre méltó könyve­MAC,VETŐ KIADÓ". Ágh István: Keseredik a föld héja A bűvös tükör — Válogatás Rót­­heim Géza tanulmányaiból Bárczy János: A magyar Mölders Gutai Magda: Koronatanú Gyurkó László: Családi regény Illés Endre: Szerelmeim, évek múlva Csordás Gábor: Kupié az előcsar­nokban Győri László: Laposkuszas­­ ver­sek. Gyurkovics Tibor: Szálka, hal nél­kül Hankiss Ágnes: Kötéltánc Köntös-Szabó Zoltán: El Galante pajzán emlékiratai Kolozsvári Grandpierre Emil: A burok Kun István: Jóka Körkép ’84. Ludassy Mária: A trón, az oltár és az emberi jogok Major Iván: Közlekedés és gazda­ság Mezei András: Magyar kocka, avagy Még mindig ilyen gazda­gok vagyunk? Mándy Iván: Strandok, uszodák Moldova György: A Puskás-ügy Nemeskürty István: A képpé va­rázsolt idő Orbán Ottó: Szép nyári nap, a párkák szótlanul figyelnek Pápai Páriz Ferenc: Pat­eorporis Beid, Nat: Egyre kisebb gyilkos­­­­ságok Páskándi Géza: Erdélyi triptichon Pusztaszeri László: Görgey Artúr a szabadságharcban Páskándi Géza: A szabadság szí­neváltozásai Szakonyi Károly: Ketten játsszák Szentkuthy Miklós: Szent Orpheus breviáriuma S­obotka Tibor: Hazugság — Száműzetésben Rivalda 12—83 Thurzó Gábor: Napló helyett Varga László:­­Futó Pálok vagy sztahanovisták ? Vámos Tibor: Hazánk és a mű­szaki haladás Walkó Gy­örgy: Nibelur.polc Weöres Sándor: Posta messziről Jékely­ Zoltán: Oroszlánok Aquin­cumban SZÉPIRODALMI KIADÓ: Bél Mátyás: Hungáriából Magyar­­ország felé Bisztray Ádám: Kerítetlen világ madara Bólya Péter: A vihar szeme Csalog Judit: A születés díszletei Csűrös Miklós: Színképelemzés Deák Tamás: Alagutak a halálig Dózsa Ildikó: Életük kész ponyva­­regény Gáli István? Éjszakai csöngetés Gy­ergyai Albert: Védelem az esz­­szé-ügyben Horgas Béla: Mi­féle mulatságok Karinthy Ferenc: Körvadászat Karinthy­ Frigyes: Szavak pergő­tűzben. Kende Sándor: Fekete rapszódia Berényi Grácia: Nem mindegy Kolozsvári Papp László: Madarak voltunk Kos Karoly*: Varjú nemzetség Körösi Csom­a Sándor leveles lá­dája Kroó András: Az értelem pusztu­lása Krúdy Gyula: Magyar tákor Lugossy Gyula: A lázadó Major Tamás: Téli rege­d a szín­padon Molnár Géza: A magány átkozott szombatra Móra Ferenc: Göröngy keresés — Parasztjaim Móricz Zsigmondi Rózsa Sándor Móricz Zsigmond: A tizenkettedik órában Nemere István: Az anyák éjjel sírnak Niklai Ádám: Előjelek Örkény István: önéletrajzom tö­redékben Pálos Rozita: Irgalmas szelek Petőfi Sándor: János vitéz — A helység kalapácsa — Bolond Is­tók Rákos Sándor: A tűz kérlelése Rónai Mihály András: Magyar lant Saád Katalin: Találkozások Simonyi Imre: Két szerelem Somlyó György: Rampa Sötét István: Kem­ély ének Surányi Miklós: Noé bárkája Szávai János: Zsend­il-e a füge­fa ága? Szemmihályi Szabó Péter: Meg­mondtam előre Szerdahelyi István: Az Irodalom­elmélet műhelyeiben Takáts Gy­ula: A rejtett egész Vasadi Péter: Nem kő, se csil­lag Zelei Miklós: Hid Zelk Zoltán: Nappali menedékhely Zalka Miklós: Zúgnak a harangok Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem Bakk József: Fogtechnika (2. ki­adás) nek azon állítása, hogy infor­mációrobbanás helyett sokkal inkább publikációrobbanásról beszélhetünk. „Megőrizni az orvosi tudás stabil részét, úr­rá lenni a jórészt felesleges adathalmazon: ez a mai orvos­képzés kulcskérdése?’ Ezt val­lotta, mikor „utolsó stáció­ként” 1973—1977 között az Or­vostovábbképző Intézet (OTKI) élén Markusovszky és Fodor József örökségét vállalta — mozgalmas életének legnyu­galmasabb periódusában. Az ingyenes orvosi ellátás ano­máliáitól a táppénzbe vételi dilemmákig, a legális és ille­gális magánpraxistól az orvo­si ellátottságunk viszonylagos voltáig nincs könyvében „ta­butéma”. Nem hiszi magát csalhatatlannak, de minden megállapításán érdemes el­gondolkodni. (Gondolat) Dr. Szállási Árpád Haken,­ilermann: Színenergetika Hatvani László: Az Írógép Hegyi I.—Podányi T.—Vitális Gy.: A dolomit bányászata és felhasználása Láng Lajos—Jakab Zoltán: Hűtés­technika Rindfleisch, Dániel H.: OS és OS ’VS vezetlőnyelv segédprogra­mok Romvári Pál—Béres Lajos: Javító-és felrakóhegesztés Sztarikovics, M. A.—Spilrann, E. E.: Az energetika problémái és távlatai Tallér Ferenc: Háztartási és kom­munális kazánok Új technika 84­­. Volgin, V. V.—Karimov, R. N.: Korrelációs módszerek az ipari szabályozástechnikában. EURÓPA KIADÓ: Akárki — Minisztériumjátékok, mirákulumok, moralitások Austen, Jane: Meggyőző érvek (Kriterion) Balzac,­­Honoré de: Kurtizánok tündöklése és nyomorúsága Bednár, Alfonz: Egy marék apró­pénz (a Trophe bolygóról) (Ma­dách) Égtájak 1981. (könyvhéti) Fielding, Henry: Tom Jones I—II kötet Fontane, Theodor: Riff Briest (Kri­­terion) Gogol: Az őrült naplója — Péter­­vári elbeszélések Homérosz: Odüsszeia* (Kriterion) Iszkander, Fazil: A Szarvasfiú — A páncélszekrény titka Kafka, Franz: A per — A kastély lenin, Andrej: A halál kertje Lawrence, D. H.: Szülők és szere­tők (Árkádia Kiadó) Mazilu, Teodor: Vadidegen világ (Kriterion) Merle, Róbert: Csikóéveink (könyv­heti) Minac, Vladimír: Holtak és élök Madách) Pirandello, Luigi: Színművek Queneau, Ray­mond: Ikárosz repül Shakespeare, William: Antonius és Kleopátra Suetonius, Gaius T.: A Caesarok élete Sza­szkaja pandita Kun­dca* Agyal­itichan: A bölcsesség kin­csestára Tudást őrző tiszta tenger — Tibeti dalok Tokárévá, Viktória: Az úszómes­ter Williams, William Carlos: Amerikai beszédre HELIKON KIADÓ: Bárt István: A boldogtalan sorsú Rudolf trónörökös Bölöni Farkas Sándor: Napnyuga­ti utazás — Napló Firmicus Maternus: Asztrológia — A pogány vallások Kami király megtérése — Dzsaina legendák és miniatúrák Podmaniczky Frigyes: Egy régi gavallér emlékei Prokopios: Titkos történet Rawson, Philip: Az indiai civili­záció GONDOLAT KIADÓ: ifj. Barta János: A kétfejű sas árny­ékában Csaba György: Gondolatok a biológiáról Czeizel Endre: Az érték bennünk van Dobszay László: Magyar zene története Hernádi Sándor: Elmondani nem is nehéz Katona Imre: A porcelán Kordos László: Magyarország bar­­lagjai Mályusz Klemen:­ Zsigmond ki­rály uralma Magyarországon Pető Margit: Rozmaring aga, virágnak virága • Tevan ,Andor: A könyv évezredes útja ( Zsidókérdés, asszimiláció, anti­szemitizmus ÚJ KÖNYVEK Szerb Antal Leánykollégium sürgősen felvesz szakácsot és konyhafatokat Jelentkezés: XIV., Hol­tárház u. 12. Telefon: 631-668 Megközelíthető: Örs vezér tértől a 45-ös busszal t­éntek, 1934. május 25. JELEN VAGYUNK! LÖRINCEN . H 3 teivckroónnp

Next