Magyar Nemzet, 1984. május (47. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-29 / 124. szám

Kedd, 1984. május 29. 1 kapitány értékel­t Győrffy a női tőrbajnok Győr­ff­y Katalin nyerte a női tőrvívás 1984. évi magyar baj­nokságát. A Vasas sportolója három évvel ezelőtt már volt bajnok, ám ennek ellenére né­mi meglepetést keltett a va­sárnapi döntőben aratott győ­zelme. A legnagyobb esélyes­nek tartott Jánosit Maros a legjobb négy közé jutásért ví­vott találkozón 8—4-re győzte le. Az elődöntőbe Maroson kí­vül Kovács Edit, Kollányi és természetesen Győrffy került. Kovács itt simán, 8—2-re ver­te Marost, Győrffy 8—5-re Kollányit. A döntő: Győrffy— Kovács 8—4. A harmadik he­lyet Kollányi szerezte meg. Kulcsár Győző szövetségi kapitány a bajnokság után ér­tékelte a látottakat. Párbaj­tőr: Kolczonay személyében az abszolút esélyes győzött. Raj­ta, illetve vívásán kívül azon­ban kevés örömteli esemény akadt a fegyvernemben. Férfi tőr: A korábban gyengélkedő szakág hozta a mostani baj­nokság legnagyobb küzdelmét. A fiatalok úgy tetszik meg­érezték, hogy itt van mit ke­resni, a tehetségesebbek a tőr­vívás felé orientálódtak. A 18 éves Érsek sikere nem volt vá­ratlan. Kard: Gerevári papír­forma-győzelmet aratott. A fi­náléig alacsony volt a színvo­nal, itt azonban akadt még néhány szép asszó. Női tőr: Bár Jánosi elsőségét vártuk, nem meglepő Győrffy bajnok­sága sem. A női tőrözők me­zőnye kiegyensúlyozott, a mér­kőzések szenvedélyesek, a küz­delem óriási — fejezte be rö­vid értékelését Kulcsár Győző. Ingyen se? A tornászbajnokság nézőte­rén végigtekintve megkértem a sportágban járatos kollégá­mat, keressen egy olyan nézőt, akit nem ismer. Nem talált. A jelenlévő mintegy 50 embert szinte egytől egyig be tudta volna mutatni. A szereken közben többek közt Guczoghy György tornázott. Háromszoros Európa-bajnok. Tavaly ő volt az Év sportolója. Másnap — pénteken — a Nemzeti Sportcsarnokban, a vívóbajnokságon. A férfi tőr­vívás döntőjére mintegy 150- en voltunk kiváncsiak. Százzal többen­, mint a tornára. Aztán amikor egy negyedórás szüne­tet tartanak, kiderül, ez csak annyit jelent, itt több a barát. A szabadidőben ugyanis csak én maradok magamban. Tizes­ tizenötös csoportok alakulnak. Nyílt­anvaló.- nem-.­.civil"- szur­kolók. Ismerik egymást, s a versenyzőket. Se. a .víváson, se a tornán nem szedtek belépő­jegyet. Aki akart, bejöhetett. Szombaton bajnokavatás a Honvéd pályán, labdarúgó­mérkőzésről lévén szó, már­a több, 8—10 ezer néző előtt. Vé­letlenül a kispesti lakótelepről indulok a néhány megállóval arrébb lévő pályára. A ház előtti „ketrecben­’ — Honvéd melegítőben is — futballoznak. Nem jönnek ünnepelni. Meg­kérdem, tudják-e, hogy vélet­lenül éppen ebben az utcában élt egy bizonyos Puskás Fe­renc nevezetű egykori kispes­ti futballista? Nem tudják. Mindenesetre a stadionban marad bőven üres hely. Vasárnap magam játszom. A SZUR-on, ötvenezer ember előtt. (Az újságírók nyertek 2—1-re). Az évek során meg­szoktam a közönséget, csak az előző napok üres lelátói miatt gondolkodom. Miért jönnek ide az emberek? A fociért? Aligha. A műsorért? Nehezen lehetne bármely más, jóllehet hasonlóan nagyszabású szóra­koztató produkcióra ennyi em­bert becsalogatni.. Akkor mi a titok? Három sorban, de olda­lakon át, se igen, járhatnék a végére, ám van egy érzésem: a játék varázsa, a szokatlan szeretete, a felszabadultság iránti vágy csalja ki az embe­reket a SZUR-ra. S mintha ép­pen ezek vesznének ki a sport­­események legtöbbjéből. Még­ha, s ez is hozzátartozik az igazsághoz, a tornászok, a ví­vók és a Honvéd futballistái­nak produkciója sokkal több nézőt érdemelt is volna, mint ahányan megtekintették. (n. n. p.) „A“ kategóriájú vállalat V. kerületi munkahelyre titkárnőt keres igazgatóhelyettes mellé Jelentkezéseket részletes önéletrajzzal „KÖZLEKEDÉS •H 1237” jeligére a kiadóba kérjük. Magyik­ vomzet SPORT Világbajnok a női tekecsapat Három vélemény a Los Angeles-i olimpiáról A szocialista országok spor­tolói féltve őrzik az olimpiai mozgalom elveihez és eszméi­hez való hűséget, a Los Ange­­les-i olimpia szervezői azon­ban megsértik ezeket — han­goztatta legutóbbi nyilatkoza­tában N. Andonov, a Bolgár Testnevelési és Sportszövetsé­gek Központi Tanácsának el­nökhelyettese. A bolgár sport­vezető szerint a Szovjetunió és más országok nemzeti olimpiai bizottságainak az idei nyári olimpiai játékoktól való távol­­maradásáról szóló döntéseit a sportolók biztonsága diktálta. Meg kellett előzni a komoly veszélyt, amely felmerült vol­na akkor,­­ha a szocialista or­szágok sportolói ellen szervez­kedő nagyszámú reakciós cso­port — az amerikai hatóságok közvetlen hozzájárulásával — az általuk kitervelt provoká­ciókat megvalósíthatja. A Frontline című amerikai lap erről, a N. Andonov által jellemzett helyzetről azt írja, a jelek arra vallanak, hogy a Reagan adminisztráció szándé­kosan teremtett tűrhetetlen ál­lapotokat a szocialista orszá­gok résztvevői számára. A lap emlékezteti arra, hogy az Egyesült Államok Külügymi­nisztériuma megkülönböztető eljárásokat léptetett életbe a szocialista országokból érkező hivatalos személyek vízumá­nak kiadásával kapcsolatban, akiknek mozgását ezenkívül nagymértékben korlátozta is. Washington bátorította azokat az újfasiszta csoportokat is, amelyek széleskörű előkészü­leteket tettek a szocialista or­szágok sportolói elleni provo­kációkra. Az olimpiai mozga­lom meggyőzően bizonyította és bizonyítja — hangoztatja a Frontline —, hogy a Szovjet­unió mindig is határozottan és következetesen védelmezte az olimpia eszméit és a játékok­ra úgy tekint, mint a nemzet­közi együttműködés színteré­re. Mick Michel, a Belga Sport­­újságírók Szövetségének főtit­kára pedig a következőket nyi­latkozta: A Szovjetuniónak és más országoknak az indítékai, amelyek alapján nem vesznek részt az­ idei nyári olimpiai já­tékokon, teljes mértékben megegyeznek a mi érveinkkel, melyek szerint az amerikai kormány olyan kérdésekbe avatkozik be, amelyek az Olimpiai Charta szerint csakis a Los Angeles-i olimpia szer­vező bizottságának hatásköré­be tartoznak. Ugyanakkor vi­szont nincsenek biztosítékok a játékok résztvevői és vendégei biztonságának szavatolására. Hétfőn Lausanne-ban össze­ült a Nemzetközi Olimpiai Bi­zottság végrehajtó bizottsága. A tanácskozáson Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke be­számolt a Los Angeles-i nyári játékok előkészületeiről, to­vábbá az olimpiával kapcsola­tos legutóbbi európai tárgya­lásairól. A NOB VB értekezle­te szerdáig tart. Lapzártakor érkezett gyors­hír szerint nagy magyar si­ker született a Ljubljanában zajló teke-világbajnokságon. A női csapatok versenyében Magyarország bravúros hajrá­val — az utolsó dobó előtt még második helyen állt a csa­pat Csehszlovákia mögött — világbajnoki címet szerzett. Előny a Debrecennél Váratlan fordulatot hozott a feljutásért vívott harcban a labdarúgó NB II vasárnapi, 33. fordulója. A néhány hete, a DMVSC ellen aratott győzelme után biztos feljutónak hitt Bé­késcsaba saját pályáján pontot vesztett a 22. sz. Volán ellen, míg a debreceniek nyertek Kecskeméten, így a vesztett pontok tekintetében előnybe kerültek. Eredmények: Békés­csaba—22. sz. Volán 2—2, Kecskemét—Debreceni MVSC 0—1, Hódgép—Eger 0—1, Nagykanizsa—Keszthely 1—1, Bakony Vegyész—Szolnok 3— 1, Baja—Sopron 2—1, H. Szabó L. SE—Ganz-Mávag 4— 0. Kazincbarcika—Salgó­tarján 3—2, Siófok—Ózd 2—3, D. Kinizsi—Szekszárd 2—2. Az A­B 11 állása 1. Eger 31 22 7 5 35-32 51 2. Békéscsaba 33 18 8 7 78-10 11 3. Debr. MVSC 32 17 3 8 56-35 43 1. Siófok 34 16 12 6 58-39 40 5. Hódgép Metr. 33 15 7 11 13-31 37 6. B. Vegyész 33 15 7 11 55-51 37 7. Nagykanizsa 33 11 13 9 57-54 35 8. Szolnok 33 13 8 12 59-46 34 9. Debr. Kinizsi 33 12 9 12 47-46 33 10. 22. Volán 33 11 11 11 42-47 33 11. Keszthely 34 10 12 12 48-42 32 12. Baja 33 11 9 13 54-54 31 13. Ózd 33 10 9 14 46-60 29 14. Sopron 22 10 9 14 30-47 29 15. Szekszárd 34 9 10 15 36-51 28 16. Salgótarján 33 8 11 14 38-44 27 17. Kecskemét 33 9 9 15 45-66 27 18. Kazincbarcika 32 11 4 17 46-63 26 19. Szabó I.. SE 33 8 9 16 38-49 25 20. Ganz-MÁVAG 33 4 9 20 33-77 17 Az Európa-bajnokságra készülő spanyol labdarúgó-válogatott va­sárnap Bernben 4-0-ra legyőzte Svájc csapatát. A gólokat Santilla­­na, Gallego, Rincon­ és Goicoechea szerezte. A spanyolok, akik csü­törtökön a magyar válogatott el­len játszanak, hétfőn megérkez­tek Budapestre. Finnország labdarúgó-válogatott­ja világbajnoki selejtező mérkő­zésen hatalmas meglepetésre, 1-0- ra legyőzte a legutóbbi spanyolor­szági VB egyik siker­csapatát, Észak-Íror­szágot. A találkozóra a finnországi Poriban 10 ezer néző előtt kerül sor, a gólt Wvarvee szerezte, az 55. percben. A selej­tezőcsoportban Anglia, Románia és Törökország játszik még. VEGYÉPSZEVK VÁLLALAT felvételt hirdet bérelszámolási osztályaira bérelszámoló és SZTK-ÜGYINTÉZŐ munkakörökbe. Jelentkezni lehet: a központi bérelszámolási osztályon, Budapest V., Kossuth Lajos tér 18. szám alatt Zakariás Antalné osztályvezetőnél (telefon: 112-408); szerelési bérelszámolási osztályon, Budapest XV., Mogyoród útja 42. szám alatt Tokaji Józsefné osztályvezetőnél (telefon: 696-999); építési bérelszámolási osztályon, Budapest III., Szépvölgyi út 35. szám alatt Pataky Györgyné osztályvezetőnél (telefon: 884-329). Világcsúcsok Natalja Liszovszkaja a női súlylökésben, Szergej Bubka a rúdugrásban ért el világcsú­csot a hétvégén. A két szovjet atléta közül Liszovszkaja Szo­­csiban, Bubka pedig Pozsony­ban javította meg a világ ed­digi legjobb eredményét. A női súlylökés új világcsú­csa: 22.53 m. A régi csúcsot az NDK-beli Stupianek tartotta 22.45 m-rel. Szergej Bubka Pozsonyban 15 ezer néző ünneplése köze­pette a tavaly Helsinkiben szerzett világbajnoki cím mel­lé elhódította ..a világcsúcsot is. Az eddigi legjobb eredményt 2 centiméterrel túlszárnyalva 585 cm-re javította a rúdugrás világcsúcsát. S­PO­R­T­J­­A PL­O A magyar ifjúsági labdarúgó­­válogaton 2-1-re legyőzte Spa­­nyolországot, az Európa-bajnok­­ság Minszkben zajló 16-os d­öntő­jének csoportmérkőzései során. A magyar csapat két mérkőzésből szerzett négy pontjával szinte biz­tos továbbjutó. Guczoghy György négy arany­érmet szerzett vasárnap, az or­szágos tornász-bajnokság zárónap­ján, amikor is a szerenkénti dön­tőket bonyolították le. A Bp. Hon­véd háromszoros Európa-bajnoka a talajon, a korláton, a gyűrűn és a lólengésben szerzett bajnoki cí­met. A nyújtón Borkai (Rába ETQ), az ugrásban Paprika (Duna­újváros) végzett az élen. A nők­nél Köteles Krisztina és Csányi Erika végig nagy harcot vívott. A felemáskorláton és a talajon Csányi (Bp. Honvéd), ugrásban Köteles (KSI), gerendás holtver­senyben Köteles és Kolos (Pos­tás SE) szerezte meg az első he­lyet. Ribli Zoltán legyőzte az exvilág­­bajnok szovjet Mihail Talt a bu­­gojnói nemzetközi sakkverseny harmadik fordulójában. A verse­nyen Tál és Ribli vezet 2—2 pont­tal, Miles 1.3 (1), illetve Gligo­rics (jugoszláv), Timman (hol­land), Szmiszlov (szovjet), Anders­­son (svéd) és Kovacsevics (jugo­szláv) l—l (l—l) előtt. A szovjet Irina Levityina, aki a nemrégiben véget ért világba­j­­nokjelölti párosmérkőzéseken ki­vívta magának a világbajnok Ma­ja Csiburdanidze kihívásának jo­gát, indul az Utasellátó Vállalat ma kezdődő nemzetközi női sakk­tornáján. A mezőnyt hat külföldi és nyolc magyar versenyző al­kotja. A Fluminense nyerte a brazil labdarúgó-bajnokságot. A döntő — Brazíliában oda-vissza alapon ját­szott bajnoki finálé van — vissza­vágóján a Fluminense a riói Ma­­racana stadion 130 ezer nézője előtt 0—0-ás döntetlent ért el a Vasco da Gama ellen, s mivel az első találkozót 1–0-ra megnyer­te, az övé lett a bajnoki cím. Az olasz Dorina Vaccaroni nyer­te a női tőrvívó Világ Kupát. A sorozat zárótornáján, Párizsban az olasz világbajnoknő végzett az élen, így a Világ Kupában meg­előzte az addig vezető Jánosi Zsu­zsát. A vízilabda-bajnokság helyosz­tóinak vasárnapi mérkőzésein az 1. helyért: Vasas—BVSC 13—9, a 3. helyért: FTC—Bp. Spartacus 17— 13. A visszavágókra szerdán kerül sor. Az Egyesült Államok csapata nyerte a férfi teniszezők Düssel­dorfban rendezett csapat Világ Kupa versenyét. A döntőben az amerikaiak úgy győzték le 2—1-re a csehszlovákokat, hogy McEnroe 6—3, 6—2-re megverte Lendrt, ez­után Smid Arias ellen diadalmas­kodott, majd a McEnroe, Fleming kettős 6—1, 6—2-es győzelemmel döntötte el az összecsapás és a Világ Kupa sorsát. A bolgár Maleeva 6—3, 6—3-ra legyőzte az amerikai Evert­ Lloydot, az olasz női nemzetközi tenisz­­bajnokság döntőjében. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint, a totó 21. játékhetén 140 darab 13-as talála­­tos szelvényt találtak. Nyeremé­nyük egyenként: 19 ezer 476 Ft. A 218 darab 13-as 10 ezer 514, a 6598 darab 12-es 380, az 51310 darab 11-es 49 és a 231 976 10-es 20 fo­rintot ér. A telitalálatos szelvény: 2, 1, 1, 2, 1, x, x, 1, 2, 1, 1, 1, X-12. Szerdai ügetőversenyek Jelöltjeink: 1. Importőr — imádat — Joszip — Jessy. — 2. Jonathán — Grá­nátalma — Gabin — Juharta. — 3. Caligula — Family — Darling — Füves. — 4. Arabeszk — Dália — Junior — Házas. — 5. Hencegő — Hargita — Hippológus — Irán. — 6. Előny —­ Gesztenye — Gardénia — Szike. — 7. Jersey — Cunctator — Delphynium — Gagliano. — 8. Jutka — Jajgató — Jellem — Je­lenet. ­ Bélyeg­­gyűjtőknek A Magyar Posta május 21-én — az Évfordulók-események '84 so­rozat­ keretében — a Postai és Távközlési Állandó Bizottság 25. ülése alkalmából 2 Ft névértékű bélyeget bocsátott forgalomba. A bélyeget Lengyel György grafikus­művész terve alapján 1 752 300 fo­gazott és 5800 vágott példányban, • több színű ofszetnyomással, lila bélyegképet tartalmazó ívekben az Állami Nyomda készítette. • A bélyeg álló téglalap alakú, fo­­gazasig terjedő mérete 26X37 mim A bélyegkép krakkói városrí­szle­­tet ábrázol. A kép jobb oldalán látható a földgömb, melyet két parabola antenna vesz körül, fe­lette a ,,Krakkó" felirat olvas­ható. A felső vízszintes oldallal­­ párhuzamosan három sorban a . ..Postai és Távközlési Állandó Bi­­­zottság 25. ülése" felirat jelenik­­ meg. A ..Magyar Posta” felirat a bélyegkép alatt olvasható. Az ér­­­­tékjelzés a jobb alsó részben, a tervezőművész neve és a kibocsá­tás éve a keret alatt balra, illetve jobbra található. A bélyeg fogazva vagy fogazat-­­­lanul bérmentesítésre 1934. május 21-től felhasználható; árusítása 1985. december 31-ével megszűnik... A fasizmus elleni harc négy hő-­­sének állított emléket a csehszlo­vák­ postaigazgatás. A Vendelin Opatiny (50 k) és Ladislaw No-­­vomesky (1 Kcs), Rudolf Janiek (2 Kcs) és Ján Nelepka (4 Kcs) arcképét bemutató bélyegeket rajzos emlékborítékon is megje­­­lentették, amelyeket emlékbélyeg­zéssel is elláttak. A cseh zene éve alkalmából 1 Kcs névértékű bélyeget is kibo­csátottak. Az eseményhez méltó, igényes kiállítású rajzos emlékbo­ ,­n­tékon hangjegyek előterében Bedrich smetana cseh zeneszerző arcképe látható. Jelentős évfordulót ünnepel ,bé- Iyekkibocsátással az NSZK pos­tájának nyugat-berlini igazgatósá­ga is. A 100 évvel ezelőtt elhunyt" nagy német tudósnak, Alfred Fol­­­­mund Brehmnek 80 Pf. névértékű" bélyeggel állít emléket. ,,Az álla­tok világa” című jól ismert könyv­­sorozat szerzőjét bemutató bélyeg­­ június 19-én jelenik meg. A meg­jelenés napján Nyugat-Berlin 1000. sz. postahivatala alkalmi bélyeg-.,­zést is végez. M. B. 9 Ma dedikál a Váci utcai Mag­vető Kiadó pavilonjánál 11 órá­tól Szakonyi Károly, 12.30 órá­tól Szécsi Margit, 14 órától Mándy Iván, 15 órától Ágh István. Tizen­hat és 17 órakor Dobszay L­ászló, az V. kerületben, a Petőfi Sándor utcai ünnepi könyvhét pavilonnál, Karinthy Ferenc, a XI­. kerület­ben a Budapesti Művelődési Köz­ ,­pont előtt felállított könyvhéti sá­tornál dedikál. Moldoványi Ákos, , a Rákóczi úti Fókusz könyváruház­­ban 16.30 és 17.30 óra között várja az olvasókat. Tizenhét és 18 óra között a Deák téren a Zenemű­kiadó sátránál Dobszay László, a­­ Kossuth Kiadó pavilonjánál Soós Magda a Kosztolányi Dezső téren, Eke Károly a Liszt Ferenc téren, a Szépirodalmi Kiadó sátránál, Ko­lozsvári Grandpierre Emil, a Szent István körúton, a Vígszínház előtt,­­ a Magvető kön­yvsátornál pedig Kocsis István dedikál. Ez utóbbi he­­lyen 18 és 19 óra között Hernádi Gyula várja az olvasókat. A Deák téren a Képzőművészeti Kiadó sátránál, 16—17 óráig: Csapó György, 17­—18 óráig Kratochwill Mimi várja az olvasókat. — A Mozgássérültek Budapesti Egyesülete június 2-án, szomba­,­ton 9 órakor tartja küldöttközgyű­­­lését a IX., Toronyház u. 3/a. sz.... alatti MSZMP székházban. — Turistaélmények Ausztriában címmel tart színes diaképek ve­títésével egybekötött előadást, má­. má­jus 30-án, szerdán 13 órai kezdet­­­ tel, a TIT Természettudományi­­ Stúdióban Bánlaki József. (Buda­pest, XI., Bocskai út 37.) — A Vígszínház igazgatósága köz­­­li, hogy technikai okok miat ma­­ este a Balek helyen a játszd újra,a Sam kerül előadásra. A megvál­tott jegyek érvényesek, vagy az , előadás kezdetéig a pénztárban visszaválthatók. — VULKÁNKITÖRÉSEK: ismét működésbe lépett Washington ál­lam délnyugati részén a 2950 mé­ter magas St. Helens vulkán, ha­muoszlopot és gőzfelhőt lövell ki magából. A kiömlő lávától az ed­digi jelentések szerint senki sem­ sérült meg.­­ Hatalmas dübörgés­sel a hét végén ismét kitört a Lo­­putan­ vulkán is Celebesz sziget­ északi részén. Az 1852 méteres vul­kán csaknem háromszáz méter ma­gasra lövelli a forró lávát, a kör­,­nyező településeket vulkanikus por lepte be. A környék lakóit felkészítik a kitelepítésre. — az Áradások sújtotta BANGLADES északkeleti részéh­ — nem végleges adatok szerint —­ eddig csaknem háromszázan vesz­í­tették életüket, s százan eltűntek, jelentik Dakkából. A körzet köz­pontja május közepe óta víz alatt áll, a városban jelenleg is csak­nem kétméteres víz van. Az ára­dás több mint tízmillió embert érint. NASHVILLE TEENS koncert a váci Ifjúsági Stadionban * R-GO koncert Részletek a HAIR és a SZUPERSZTÁR-ból * * * Vendégünk: KABIR BEDI

Next