Magyar Nemzet, 1984. június (47. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-14 / 138. szám

a ­ Diplomakiosztó ünnepsé­get rendeztek szerdán a Gö­döllői Agrártudományi Egye­tem mezőgazdaság-tudományi karán. Az idén sikeres állam­vizsgát tett százhetvenhárom hallgató kapta meg oklevelét. Közülük huszonegyen külföl­diek, akik hazájukba vissza­térve hasznosítják Magyaror­szágon megszerzett szakisme­reteiket. Hatvanhéten üzem­szervezői oklevelet vehettek át. A hallgatók közül hárman kitüntetéssel, vörös diplomá­val fejezték be tanulmányai­kat. — Székesfehérvárott készül a Ferihegyi repülőtér utas­tájékoztató rendszere. A Vi­deoton Elektronikai Vállalat egyedi, nagy sorozatban nem gyártható, speciális rendszerek és eszközök kifejlesztésére és gyártására életre hívott gaz­dasági egysége — a Számítás­­technikai Üzem Betéti Tár­sulás rmWaki fejlesztő vál­lalata, SZKÜRT — kapott rá megbízást. Az új tájékoztató rendszer lapozótáblákon és monitorokon jelzi majd egy­idejűleg tizenhat érkező, il­letve induló járat adatait.­­ A Magyar Nemzet Kedvcsiná­lók Köre, a hazánk tájait bemu­tató rendezvényét június 18-án, hétfőn fél 6 és 8 óra között tart­ja a népfront és Budapest Tou­­rist közreműködésével. A prog­ramtanácsadás belföldi üdülési,­­utazási kérdésekben, ismertető előadás vetítéssel a hazai tájak, vidékek látnivalóiról, program le­hetőségeiről. A helyszínen az or­szág egész területére lehet jelent­kezni üdülésre, körutazásra. A vendégek között a Budapest Tou­­rist minden alkalommal utazási utalványokat sorsol ki. A rendez­vény színhelye: a Hazafias Nép­front központi székházának klub­terme. (V., Belgrád rkp. 24.). — Lövöldözni kezdett Luigi Spoto harmincöt éves férfi a bel­gi­umi Liege-ben, kedden este, mivel az utcán játszó gyerekek lármájától dühroha­mot kapott. Három embert agyonlőtt, egy gyereket­­ pe­dig megsebesített, majd ön­­gyilkosságot követett el. Az egyik áldozat, egy terhes nő holttestét haladéktalanul kór­házba szállították és gyerme­két — császármetszéssel — si­került élve világra hozni. Az ámokfutó másik két áldoza­ta a terhes nő férje és anyó­sa volt. Luigi Spotót koráb­ban depresszióval kezelték.­­ Háromszázötvenm­illió fo­rintos beruházással sokat ígé­rő műszaki fejlesztés kezdő­dött az évi 2,3 milliárd fo­rint értékű terméket előállí­tó Szolnoki Mezőgép Válla­latnál. A vállalat törökszent­miklósi gyárában működő ön­töde csarnokát száztízmillió forintos költséggel kétszeresé­re — ezernégyszáz négyzet­­méteresre — bővítik.­­ Megkezdődött a korai cseresznye szedése a Tisza­vidék híres gyümölcsöseiben, Nagykörű és Kőtelek térsé­gében. A vidék jó adottságú talaján száztíz hektár közös és háztáji földön érett piros­ra a fák termése. A hűvös tavasz, a fagy és a szélvi­har a korai fajtákat érintette, ezekből körülbelül harminc­negyven százalékkal kisebb a termés.­ ­ Ha feltöltik vízzel a Kis-Balatont, jöhetnek a nyugati pá­­kászok! (Brenner György rajza) A színházak csütörtöki műsora Erkel Színház: A hattyúk tava (Harangozó bék­, 8. ev., 7) — Nem­zeti Színház: Olympia (7) — Vár­színház: Csíksomlyói passió (7) — Katona József Színház: Dühöngő ifjúság (7) — Madách Kamara: já­ték a kastélyban (7) — Hofélia (éjjel fél 11) — Vígszínház: Ame­rikai Elektra (7) — Pesti Színház: Ki lesz a bálanya? (7) — József Attila Színház: Kísértés 17) — Já­tékszín a HILD-udvarban: Hyn­polk­, a lakój (8) — Állami Báb­színház a Jókai téren: A három kismalac (de, 10) — Csizmás kan­dúr (Vendégjáték a Nagytétényi Műv. Házban, du. fél 3) — Lézer­színház: sztárock (du. 6); Lé­zernek (fél 8) Főv. Műv. Ház: A Hungária Kamara Táncegyüttes műsora (19) — Pesti Vigadó Hang­­versenyterem: Gálaest — a Vörös­­kereszt rendezvénye (8) — Főv. Nagycirkusz: Nemzetközi artista­­parádé a világ­­ n­agy cirkuszaiból (du. fél 4 és este fél 8) — Zichy Kastély: Magyar Állami Hangver­senyzenekar (Nyári zenekari es­tek 1.) (8) — Mátyás-templom: Pro musica Kamarakórus hang­versenye­i(8). • N A TELEVÍZIÓ MŰSORA 8.53 Műsorismertetés 21.05 A King’s Singers 8.55 Tévétorna együttes énekel (Ism.) 9.00—10.00 Iskolatévé 21.15 Panoráma 10.00 A „Fekete Macska” 22.15 Mesterséges színész bandája Simon Zsuzsa V 4. rész 23.05 Tv-Híradó 3. 11.10 Képújság 16.28 Műsorismertetés 2. MŰSOR 16.30 Hírek 18.08 Műsorismertetés 16.40 Ipari falu 18.10 Képújság Szovjet rövidfilm 18.15 Családi kör 16.55 Tévébörze II 1. rész le­nn vertújság 19.00 Ecranul Nostru FF |--. - •-) T:'tg6 Román nyelvű Európa-bajnokság nemzetiségi műsor NSZK—Portugália 19 20 Origami, a tiszta mérkőzés „ szív művészete 19.10 Teremtő nyugtalanság “02° Labdarúgó 19­45 Tévétorna Európa-bajnokság Románia—Spanyolország 9.50 Esti mese mérkőzés 10.00 Tv-Hiradó kb. 21.15 Tv-Hiradó 2. 10.30 Magyarország 1944-ben 22.15 Képújság Maw Nomzot EM ' 1 ­ Két szállítmány hasist foglalt le a hét végén a fran­cia vámőrség és a rendőrség kábítószer-ellenes csoportja. A jelentések szerint az Afriká­ból érkezett — összesen két­száznegyvennégy kilogramm súlyú — kábítószer értéke 2,4 millió francia frank. Az egyik szállítmányt a Charles de Gaulle repülőtéren találták meg egy banánszállítmányban, a másikat pedig egy déligyü­­mölcsöt árusító párizsi bolt­ban­­foglalták le. A rendőr­ség mindkét fogást „beépített embereinek” köszönheti. — Mengele változatlanul Paraguayban rejtőzködik cím­mel lapunk június 13-i szer­dai számában a Magyar Táv­irati Irodától átvett közlemény jelent meg. Egyik mondata szerint Wiesenthal, a bécsi zsi­dó dokumentációs központ ve­zetője szerint Mengelét „egy, az uruguayi határ közelében fekvő paraguayi településen látták”. Ez azonban földraj­zi képtelenség, minthogy Pa­raguay és Uruguay nem ha­táros, csak Brazílián vagy Ar­gentínán át közelíthető meg. — A Gutenberg Művelődési Ott­honban, Június 13-ra, szombatra meghirdetett. ..Messze a nagyer­dő'’ című műsor technikai okok miatt elmarad. A megvásárolt je­gyek a váltás helyén visszavált­hatók. — A Mozgássérültek Budapesti Egyesületének újpesti klubjában. (IV., Árpád út 66., Ady Endre Művelődési Ház), a P. Mobil együt­tes ad koncertet június 18-án, hét­főn, öt órakor. — A Fővárosi Vízművek tájékoz­tatása szerint június 14-én, 04 órá­tól 21 óráig csőhálózat-összekötési, üzembe helyezési és karbantartá­si munkák miatt a IX., József At­tila lakótelepen, a XIV., XVIII., kerületekben, illetve a XIX. ke­rület, Városközpont lakótelepen nyomáscsökkenés, egyes területe­ken vízhiány és vízzavarosodás várható.” A­­ Fővárosi Vízmű­vek kéri a fogyasztók, türelmét és megértését. — A vasú­ttört­én­eti kiállí­tást június 17. és szeptember 20. között Tatán, a Kuny Do­mokos Múzeumban rendezik meg. A rendezvény látogatói részére a MÁV és a GySEV harminchárom százalékos me­nettérti jegy­kedvezményt nyújt. — Felrobbant szerdán az egyip­tomi fővárost Szuezzel összekötő kőolaj- és földgázvezeték-rendszer több szakasza, ezért a szuezi Ál­lami Olajipari Vállalat szivattyú­berendezéseit átmeneti időre ki­kapcsolták. A Kairót energiával ellátó vezeték robbanásait a tüzek okozták, ezeket pedig — mint kö­zölték — a nagy hőben kiszáradt fű öngyulladása. Az energiaellá­tás várható zavaraitól eltekintve jelentősebb károk állítólag nem történtek, sebesülést sem jelen­tettek Szuezből. — Színházi produkcióval nyit a Hild-udvar: június 14- től 30-ig a Játékszín Hyppolit, a lakáj című produkcióját játsszák 12 alkalommal. A Sétálóutca lesz Debrecen ősi központjának egyik leg­szebb útvonala, a Batthyány utca. Épületeinek folyamatban levő felújítását műemlékvé­delmi szakemberek irányítják. A féltő gondoskodás nem vé­letlen : az öreg épületek je­lentős része Debrecen múlt­jának tanúja. Az 1-es számú házban volt az otthona Ber­­ze Nagy Jánosnak, a neves népmesegyűjtőnek és néprajz­­tudósnak, a 6-os számú ház­ban Ady Endre volt albérlő debreceni újságíróskodása ide­jén, valamennyi közül legne­vezetesebb épületben pedig Petőfi Sándor élt gyermekü­ket váró fiatal feleségével 1848—49 telén.­­ Ezentúl kvarcóra mutat­ja a pontos időt a siklósi vá­rosháza tornyán. A digitális órát Gulácsi János pécsi elekt­roműszerész szerkesztette. A romantikus stílusú városháza 1860 táján épült, akkortájt ke­rült az óra is az erkélyes to­ronyra. A szerkezet másfél év­tizeddel ezelőtt tönkrement. A mai, a programozásnak meg­felelően ugyanúgy üti az órá­kat és a negyedeket, mint a régi.­­ Betegségekkel szemben ellenálló, jó termőképességű búzafajtákat mutattak­­ be szerdán a Gabonatermesztési Kutató Intézet szegedi tele­pén. Ilyen például a GK Csongor nevezetű, amely el­lenáll a gombabetegségeknek és nem igényel drága növény­védő szereket. — HALÁLOZÁS: Mely fájdalom­mal tudatjuk mindazokkal, akik ismertek, szerették és becsülték, hogy dr. Arányi Sándor sebész­főorvos, az Országos Orvosszak­­értő Intézet munkatársa, a Péter­­fy Sándor u. Kórház volt sebész­főorvosa, f. hó 6-an, súlyos be­tegségben elhunyt. Betegeiért és családjáért élő, lelkiismeretes és önfeláldozó orvost, igaz embert vesztettünk el benne. Temetése június 18-án,­ hétfőn fél 3 órakor lesz a Farkasréti temetőben. Dr. Arány­iné, dr. Czappán Piroska. X — Fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, Tornyai István, a Fővárosi Elektromos Művek nyugalmazott dolgozója 79. éves korában váratlanul­­elhunyt. Jú­nius 20-án, 11.30 órakor, a Pestlő­rinc­ temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család. X — Köszönetei! tanítás: Ezúton fejezzük ki hálás köszönetünket mindazoknak, akik szeretett nagy­­néném Opoczki Gyuláné (sz. Ta­polcai Hona) temetésén részt vet­tek és együttérzésükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. " ÉSZAK FELŐL FELHŐSODÁS Meglehetősen hűvös reggel­re ébredtünk. Ugyanis a ko­ra hajnali órákban csak 4 és 12 fok közötti hőmérséklete­ket mértek hazánkban. Ez több fokkal elmarad a sok­éves átlagtól. A délelőtti órák­ban már az ország északi fe­lén tapasztalhatók lesznek a Skandinávia felett elvonuló frontzónák mélyén dél felé le­nyúló felhősávjai. Ez a fel­hőzet napközben tovább hú­zódik az ország déli részei felé, így a nappali hőmér­séklet is ennek megfelelően alakul. A felhős északi vidé­keken, a Kisalföldön, a Du­nántúli-középhegység és az Északi-középhegység térségé­ben a csúcshőmérséklet 21 — 24, a déli vidékeken viszont a még mindig több órás nap­sütés hatására délutánra 22— 26 fokig is felmelegszik a le­vegő. Az előbb említett fel­hőzet területén a délutáni órákban elszórtan már gyen­ge eső, illetve zápor is kiala­kulhat. A frontzóna gerince csak a késő délutáni óráktól kezdve várható. A front előtt a Dunántúlon megélénkül a délnyugati szél. Az esti órák hőmérséklete 15 fok körül a legvalószínűbb. A Balaton vizének hőmér­séklete szerdán 11 órakor Sió­foknál 18 fok volt. A Duna Budapestnél 340 centiméter, a víz hőmérsék­lete 17 fok. Néhány Európai város hol­napra várható hőmérséklete: Athén 24 Belgrád 25 Berlin 19 Bécs 21 Budapest 22 Bukarest 19 Kijev 16 Leningrád 15 London 23 Madrid 29 Moszkva 19 München 25 Párizs 25 Prága 22 Róma 25 Szófia 22 Varsó 19 Csütörtök, 1984. június 14. A barátnő feltételt szab ... Féltékenységből agyonverte feleségét Az alábbi bűnügy nem szok­ványos, józan ésszel szinte ért­hetetlen, annál is kevésbé, mert szereplői nem primitív emberek. A gyanúsított, a 40 éves Markovics Ferenc egy téesz fővárosban lévő építő­ipari ágazatának csoportveze­tője. Magas, kisportolt ember, aki rendezett anyagi körülmé­nyek között élt. Évekkel ezelőtt elvált első feleségétől, mert élettársi viszonyba lépett egy nővel, aki előző munkahelyén a főnöke volt. A törékeny asszony belesze­retett Markovicsba, aki 1980- ban feleségül vette és az asz­­szony Csanády utca 17. számú házban lévő lakásába költözött. Nászútjukat Palma di Mallor­cán töltötték, s ott a férfi be­vallotta újdonsült feleségének, hogy kapcsolata van egy másik nővel, egy vendéglátóipari egység vezetőjével. Markovics­­né kénytelen-kelletlen tudo­másul vette ezt. Miért nem hagyta ott a férjét — ebben nyilván érzelmei akadályozták meg. Ettől az időtől kezdve azon­ban a feleség lelkében törés ál­lott be és valószínűleg ennek tulajdonítható, hogy egyre gyakrabban fordult az ital­hoz, altatókkal élt, egészsége leromlott. A férj helytelenítet­te felesége italozását, ugyanak­kor magabiztos fölénnyel igye­kezett megnyugtatni, hogy má­sik viszonya csak átmeneti. Ba­rátnőjét, aki szintén nehezen tudott belenyugodni ebbe a szituációba, ugyancsak hiteget­te. Mindaddig, amíg az kész helyzet elé nem állította: hagy­ja ott feleségét, vagy őt. Mar­kovics az előző megoldás mel­lett döntött és odaköltözött ba­rátnőjéhez. Feleségének azt ál­lította, csupán fél évre, amíg az asszony össze nem szedi magát, és le nem mond az ital­ról. Időnként azonban tovább­ra is felkereste feleségét,­­ persze ezt barátnője előtt tit­kolta. Egyik kora reggel ismét fel­ment feleségéhez, de kulcsával nem tudott bejutni, mert az ajtózárban belül volt a kulcs. Benyomta hát az előszoba üvegablakát, és így jutott a la­kásba. Feleségét ágyban talál­ta, mellette egy fiatalenbber — közös ismerősük — feküdt. — Nem történt közöttünk semmi — jelentette ki az asz­­szony — hidd el. Jóska itt aludt, mert este sokáig beszél­gettünk. A fiatalember el is ment. — Biztosan itt ül — tett Mar­kovics szemrehányást a felesé­gének. És ez volt az a pillanat, ami­kor a magabiztos, fölényes férfiben, aki úgy képzelte, hogy őt nem lehet megcsalni, felébredt az önző férfiúság, holott ő volt az, aki otthagyta az asszonyt. Markovics elment a lakásból, napközben azon­ban ivott, többet mint máskor. S amikor a felesége felhívta, hogy magyarázatot adjon ne­ki, délután ismét felment az asszonyhoz. Az fél liter pálinkával várta, és igyekezett megértetni férjé­vel, hogy semmi sem történt közte és a fiatalember között, amit a későbbi orvosszakértői vizsgálat is igazolt. De a férfi­ben már forrt a düh. Ragasz­kodott hozzá, hogy az asszony rendelje oda telefonon a fiatal­embert. Rövid idő múlva már ott is volt az illető, alátámasz­totta az asszony állítását, de Markovics, aki előzőleg két­szer ököllel arculcsapta felesé­gét, leütötte a fiatalembert. Amikor az magához tért, eltá­vozott. Ezzel azonban nem ért véget az ügy. Markovics még két óra hosszat vitatkozott feleségével, közben ő is ivott, és ami a leg­megdöbbentőbb, ez alatt az idő alatt szinte egyfolytában ütüt­­te-verte az asszony fejét. A tö­rékeny asszonyka hiába pró­bálta megnyugtatni, az izmos férfi csak ütött úgy, hogy saját ökle is kisebesedett. Aztán el­kapta felesége nyakát, és meg­szorongatva rázta fejét. Az asz­­szony elalélt, mire Majkovics eltávozott a lakásból. Barátnője észrevette, hogy Majkovics ruhája véres, fag­gatni kezdte, mire a férfi be­­vallotta a történteket. Másnap reggel felhívták a felesége la­kását, de senki sem vette fel a kagylót. Ekkor Majkovics fel­ment hozzá, de az asszony már holtan feküdt. Majkovics a BRFK vizsgála­ti osztályára került. Az orvos­szakértők megállapították, hogy a szerencsétlen asszony halálát a verés és a fojtogatás okozta, szinte megszámlálha­tatlan sérülés borította. Joggal tételezhetné föl vala­ki, hogy Majkovics nem épel­méjű, de ezt az elmeorvosi szakértők megcáfolták, nor­mális, és tudatzavarban sem szenved. Majkovicsot a rend­őrség emberölés bűntettének alapos gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte, és ügyét vádemelési javaslattal az Ügyészségnek adják át. Balla Ödön BELVÁROSI KÖZPONTUNKBA azonnali belépéssel keresünk: SZTK - ÜGYINTÉZŐT, HÁLÓZATI és LELTÁR ELLENŐRT, NYOMTATVÁNY-raktárost. Érdeklődni a 173-881-es telefonon lehet. Továbbá a Budapest VII., Nefelejcs utca 50. alatti egységünkbe LAKATOST, ASZTALOST (nyugdíjast is), ÜZEMELTETÉSI CSOPORTVEZETŐT. Érdeklődni a 225-413-as telefonon lehet. — AZ ÚTTEST SZELEN ALI­G kis­teherautónak ütközött Úszó­don, Sós József, 64 éves nyugdíjas, kalocsai lakos segédmotoros ke­rékpárjával és a helyszínen meg­halt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Sós József figyelmetlenül vezetett. — KERÉKPÁRJÁVAL az előtte haladó kerékpárosnak ütközött, Cserépfaluban Derda Károly, 9 éves tanuló, felborult, átesett az úttest bal oldalára és nekivágó­dott egy motorkerékpárnak. Der­da Károly a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint figyelmetlenül kerékpározott. H ÁLLÓ GÉPKOCSINAK ÜTKÖ­ZÖTT Balatonalmádi külterületén Peter Philvin I.ordh 44 éves tech­nikus, oszk állampolgár, reut­­lingeni lakos személygépkocsijá­val. Az álló jármű átvágódott az úttest bal oldalára és ott beleüt­között egy vele szemben érkező tehergépkocsi. A baleset következ­tében a vétlen autós, Tarsoly Já­nos 39 éves gépkocsivezető, bala­tonfüredi lakos a helyszínen meg­halt. A vizsgálat eddigi adatai szerint az NSZK-állampolgár fi­gyelmetlenül, a megengedettnél gyorsabban vezette személygépko­csiját. A vizsgálat tart. Felveszünk felsőfokú végzettséggel rendelkező, papír­és műanyagfeldolgozót gépek karbantartásában jártas TMK-VEZETŐT és gyakorlattal rendelkező GÉPIRÓNÁT és* IRATTÁROST. UNIPACK Ipari Szövetkezet Budapest XIII., Petneházy utca 46—48. Telefon: 401-770. Jelentkezni lehet a személyzeti vezetőnél.

Next