Magyar Nemzet, 1984. június (47. évfolyam, 127-152. szám)

1984-06-24 / 147. szám

HONUNKA HÁZÁBAN Azt mondják, aki először járt Zalában, azzal távozik: „Eddig nem ismertem Magyarországot.” Aki már járt itt, azt fogva tartja a táj varázsa, lankás dombjai, ezer völgye és száz patakja, rejtett kincseivel. E hangulatos vidék kapuja a megye „fővárosa”, Zalaegerszeg. 1247: DE EGURSCUG A legnagyobb „szeg” A honfoglalás korában a magyarság legyőzte a Zalavár mocsarában élő vend herceget és birtokba vette a vidéket. A település legkorábbi írásos dokumentuma 1247-ből való, mely „de Egurscug” káptalani oltárának bevételéről rendelkezik. A veszprémi káptalani levéltárban őrzött 1266-ból való adománylevélben — melyet IV. Béla adott ki — már „Egerzug”-nak nevezik. Egerszeg, a kutatások egyik forrása szerint, úgy jutott nevéhez, hogy a település, egy a Szala folyótól átkarolt és égerfával benőtt szegben, szegletben helyezkedett el. Egy 1381- es oklevél arról tanúskodik, hogy az a birtok, melyet a besenyői nemesek Egerszeg királyi falu határából elfoglaltak, s amelyet I. Lajos király a nádor előtt folyó perrel viszszanyert, Erzsébet királynő parancsára „az egerszegi királyi népeknek visszaadatott." 1389- ben a Kanizsa-család birtoka lett, majd tőlük került csereképpen 1390-ben a veszprémi püspök tulajdonába. Ott is maradt a szombathelyi püspökség 1777-ben történt alapításáig. 1390-ben már feljegyezték, hogy „van kőből épült temploma”, ami a süppedékes, mocsaras vidéken az időtájt kiemelkedő jelentőségű híradás is lehetett. Szórványos adatokból lehet csak következtetni a kis település fejlődésére. Vásártartási, útvámszedési jogot kapott, és lassanként fontos egyházi szerepre tett szert, lakosait „polgárok”ként említik. Városi rangja volt, de ekkor még elmaradt jelentőségétől, bár a hasonló települések, „a szegek”-nek legerősebbje volt. A göcseji ,szegeek, a vasi-őrségi „szer”-ekhez hasonló, laza településszerkezetű és zártabb beépítésű, sajátos apró településcsoportok. A századelőn még több mint negyedszáz ilyen megnevezésű település volt mint Kusztánszeg, Misejszeg, Pálfiszeg, Tremerszeg, Gombosszeg, Vargaszeg vagy Kereseszeg. Egyes kutatók Egerszeget ezekhez a ,,szeg”-es végződésű településcsoportokhoz sorolják. Zalaegerszeg jelentősége a török korban nőtt meg. 1532- ben Szulejmán Bécs felé vonulva könnyűszerrel elfoglalta Egerszeget, de a hódoltság nem terjedt ki e területre. Az 1601. évi országgyűlés elrendelte, hogy „a Rábán alul fekvő vidék, mely Nagykanizsának elvesztése óta minden védelemtől meg van fosztva, és az ellenség dúlásaivak van kitéve, erdőségekkel biztosítassék, nevezetesen pedig Pölöske, Egerszeg, Kapornak, Szalavár és a többi váracsok, melyek Kanizsa közelében feküsznek, katonával és lőporral láttassanak el.” Ezek a „váracsok”, váracskák nem voltak erősek. Bár a városka adófizetője volt a töröknek, 1615-ben, 1641-ben, 1653-ban és 1654-ben feldúlták, kifosztották, felégették. 1664-ben helyőrsége végleg elmenekült és csatlakozott Monte Cuccoli Szentgotthárd felé tartó seregéhez. 1621-ben rövid időre Bethlen Gábor hatalmába került a város. A XVII. századi okiratok szerint 1662-ben még mint végvár szerepelt. Akkortájt élénkült kereskedelmi szerepe, amit abból is kikövetkeztethetünk, hogy 1630-ban „meghalgatott az egerszegi kapitánynak, hogy az ország belföldi kereskedőit a szokott vámon felül ne zsarolja.” A vasvári béke után már nyugodtabbá vált erre az élet, a kuruckor végén a vár földtöméssel készült falait is lerombolták az ittlakók és 1730 —32 között ráépítették az „első megyei székházat”, ezzel állandósítva a megye székhelyét. A hódoltság után III. Károly és Mária Terézia idején következett be a békés, de lassú fejlődés első időszaka. A nagy terjedelmű, termékeny vidék, a „Göcsej” központja, a szellemi művelődésnek nehezen eresztett és a tények szerint az egyház is eredménytelenül próbálkozott Mária Teréziánál és II. Józsefnél az iskolaépítés ügyében. 1740-ben betegházat, 1798-ban kórházat és menházat létesítettek. A zsúpos, oromtetős kisvárosban 1826. július 18-án — majd tán egy üszökből július 29-én — „egy szempillanatban több utcák tűzzel annyira elboríttattak, hogy az oltalmazók életének világos veszedelme nélkül azokhoz közelíteni sem bátorkodtak.” A csapás után született meg tán a mai város magva, szelesebb utcákkal, vízfolyókákkal és gyalogjárókkal, utcai világítással, s egyes állítások szerint elsőként az országban itt készült az út Mac Adam elvei szerint. A szabadságharc idején az osztrák csapatok sanyargatták a várost. A második fejlődési időszak a kiegyezéstől az I. világháborúig tartott. A keskeny, elnyúló mezőváros ekkor szélesedett, épült igazi kisvárossá, 1885-ben pedig „rendezett tanácsú várossá” nyilvánították. A zsúposzsindelyes házak helyére a barokk és a copf impozáns épületei kerültek. A század vége felé sikerült csak a városnak kiváltani magát — 122 ezer forintért — a püspöki birtokjogon gyakorolt regál, a helypénzszedési, vásári, italmérési és egyéb kizárólagos jog gyakorlása alól. Megépült a villanytelep, és az évszázados elszigetelődésből a legutolsók között érkezett meg a madzagvasút, az is csak hét kilométerre a várostól. A Déli Vaspálya Vállalat kért túl sokat, vagy a város szánt rá keveset. Birtokosok és adószedők másképp ítélték meg a szükséget, és mit tudott a lemaradásról a nép, melynek ekkor több mint fele még írástudatlan volt. A város ipara a századforduló elején csak a közvetlen szolgáltatóipar volt. Az első világháború előtt tízezer főt számláló város csak négy és fél ezer keresőre támaszkodott. Azt írták, a város főleg abból élt, hogy megyeszékhely. Az akkori statisztika 750 „iparvállalatot” vett számba, ebből 473 segéd nélkül dolgozott és összesen kettőben dolgoztak húsz főnél többen. A város földrajzilag, gazdaságilag és szellemében tán legtovább viselte a feudalizmus béklyóit, az ország egyik legarchaikusabb vidékének, Göcsejnek felső szögében. Soós Péter Zalaegerszeg látképe a XIX. század elején Zebecke — Amerikából A harmincas évek közepén két tizennyolc év körüli zalaegerszegi fiatalember felkeresett egy kicsiny, Nova közelében fekvő falut, Zebeckét. Pontos felméréseket készítettek róla, lerajzolták és méretarányosan agyagból megmintázták házait, istállóit, egyéb épületeit, majd kiszínezve kiégették azokat. Amikor elkészült, terepasztalra tették és 1935-ben, a göcseji hetek alkalmából kiállították Zalaegerszegen, mint olyan falut, amely a múlt század óta mitsem változott: generációkon át megőrizte sajátos képét. A bemutató után a „kis falut” szétbontották, és a házikók, gémeskutak, a köztük tevékenykedő emberek, a háziállatok, szerszámok és egyéb tárgyak makettjei dobozba kerültek. Az egyik hajdani fiatalember, Vég Endre — bár időközben elhagyta hazáját és Amerikában telepedett le — a már hiányos makettfalut hazajuttatta, s ez — hosszú, kalandos vándorlás után — végülis a Göcseji Múzeum tulajdonába került. Maga Vég Endre is hazalátogatott — ma már nyugdíjas — és elhatározta: kiegészíti Zebecke hajdani „képmását”. Az egyik muzeológus segítségével ez többé-kevésbé — hiteles adatok, maradványok alapján — sikerült is. A harmincas és az ötvens évek fotóival gazdagítva tavaly közönség elé is került az újjávarázsolt régi Zebecke — maga a hajdani zalaegerszegi fiatalember nyitotta meg a kiállítást. Néhány elveszett makettet azonban mindmáig nem sikerült pótolni. Vég Endre most ennek szenteli minden idejét, és ha a hajdani jobbágyfalu teljesen hiteles mása elkészül, talán a zalaegerszegi Falumúzeumba, a skanzenbe kerül. Magyar Vonizot Sírtöredéktől Deák Ferenc palatáblájáig Messzi tűnt századokat, a közelmúlt évtizedeit s a mát kapcsolja egybe a Göcseji Múzeum, és nemcsak gondosan összegyűjtött, jól megválogatott kiállítási anyagával, hanem külső megjelenésével, környezetével, a városban elfoglalt helyével is. Épülete a Vadász György tervezte, immár országos hírű „csipkeházak” s a más, eredeti megoldásokban szintén nem szűkölködő belváros és a régenvolt falusi élet emlékeit őrző skanzen között áll. Az eklektikus épületet 1890-ben takarékpénztár és bérház céljára emelték. Emléktábla jelzi, hogy 1919-ben falai között alakult meg a direktórium. Déli homlokzata előtt Vörös János domborműve emlékeztet a Zalaegerszegről 1944- ben elhurcolt mártírokra. A felszabadulás után sokféle hivatal működött benne. 1971—73 között költözött ide az azelőtt rendkívül szerény körülmények között dolgozó múzeum, és abban is van valami jelképes, hogy 1973-ban előtte állították fel Fitz János alkotását, Gönczi Ferenc néprajzkutató szobrát. A múzeum igazgatója, Németh József szavai és a példásan áttekinthető, jól elrendezett termekben kiállított tárgyak is annak az őszinte vágyát sugallják, hogy a zalai nép múltjával, nemegyszer keserves sorsával, életmódjával, munkaeszközeivel, kultúráiéval, a megye nagy szülötteinek tevékenységével valóban megismertesse a látogatót. Nem könnyű feladatot vállalt magára ez az intézmény. Zalában ugyanis azelőtt megvet történeti kiállítás sem volt, és 1950 végén még egyetlen főhivatású muzeológus munkálkodott a városban. Egy házaspárt ábrázoló római kori sírkő effvik felét például Bagódon ekkor még káposztáskőnek használták, másik felére pedig később a szántóföldön bukkantak rá, s csak ezután sikerült rp°idnem teljes épségében restaurálni. Gondot okozott az ősi munkaeszközök megmentése is, hiszen míg bizonyos szerszámok évszázadokon át alig-alig változtak, sőt Zalában még a felszabadulás után is — az ország többi vidékéhez képest jóval tovább — használatban maradtak, a hetvenes évekre viszont szinte egy csapásra eltűntek. Hol lehetett már látni tehén vontatta faekét, ki ismerte már a csépet, a köpülőt, a sarló, a kasza használata is jóval szűkebb területre szorult vissza. Számos szerszámból csak a fémrész maradt meg, úgynagy rajzok, képes illusztrációk pótolják az „élő” bemutatást. Ennek ellenére gazdag anyag fogadja a látogatót, hogy csak a pásztorkodás emlékeiről szóljunk: közgyűjteményeinkben — tudomásunk szerint — méreteinél fogva egyedülálló a két és fél méteres tónászkampó, amelynek stilizált fejére kos, róka és medve került. Figyelmet érdemelnek a pásztorok által faragott és díszített mángorlók, amelyek a korábbi karcolt technika helyett bevéséssel és a vesetek színes spanyolviasszal való kitöltésével, „spanyolozással” készültek. A zalaiak szép iránti vonzalmát jól jelzik a szebbnél szebb, faragott székházak, a mágas kályhacsempék, a cserépkorsók, az ácsolt ládák, a ,,szökröny”-ök is. Legalább ilyen érdeklődésre tarthatnak természetesen számot akár a legrégebbi korok régészeti leletei vagy a megye — és benne Zalaegerszeg — későbbi gazdasági fejlődésének megannyi értékes emléke. A történelmi események, a nagy egyéniségek bemutatása sem hiányzik a múzeumból. A megye szülöttei Zrínyi Miklóstól Hamburger Jenőig, Csányi Lászlótól Landler Jenőig, Deák Ferenctől Kunfi Zsigmondig portréikkal, kézirataikkal, használati tárgyaikkal vannak jelen. Babits Mihály beszélgetőfüzeteit idézi Deák palatáblája, amelyre a súlyos beteg, beszélni már nem tudó „haza bölcse” rótta fel mondandóit, de a kehidai kúriából származó sakkozó asztalka faragványait is sajátkezűleg ő készítette. Érdekes dokumentumokkal, tárgyi bizonyítékokkal találkozunk a haladó mozgalmakkal, a parasztfelkelésekkel, a szabadságharccal, a munkásmozgalom zalai eseményeivel kapcsolatosan, csakúgy mint a Keszthelyen alapított Georgikonról, vagy a Zalában viszonylag igen korán megalakult szabadkőműves páholy működéséről, vagy a számtalan szerzetesrend megyei tevékenységéről. A különböző korok építészete is megjelenik a látogató előtt, a legszebb műemlékeket pedig diaképek soráról ismerhetjük meg. A termek egymásutánja a mával zárul, a zalai települések épülő új létesítményeinek makettjeivel. Komor Vilma A Kisfaludi Strobl-gyűjtemény Az idén, július 1-én lesz nagy szobrászunk, Kisfaludi Stróbl Zsigmond születésének századik évfordulója. A Zala megyei Alsórajk volt szülőhelye, és húszesztendős korában már a vármegye Deák-ösztöndíjának birtokában indult el azon az úton, amelyen nemcsak hazáján belül, hanem világszerte megbecsülést, hírnevet vívott ki magának. Hosszú oldalakra rúgna alkotásainak, díjainak, kitüntetéseinek a felsorolása. Alsórajk, majd Zalaegerszeg díszpolgáraként a megyeszékhely már életében, 1974-ben — a GöcsejiMúzeum épületében — önálló gyűjteményes kiállítással tisztelte meg. 1975-ben bekövetkezett halála után művészi hagyatéka — végakaratának megfelelően — ide került. Az állandó kiállítás műtárgyai — kereken 250 szobor, szoborterv, grafika, érmék, plakettek, domborművek sora — hű képet ad sokoldalú munkásságáról. A köztéri, történelmi és egyéb tárgyú szobrok, a gellérthegyi Felszabadulási emlékmű, majd a dolgozó ember vissza-visszatérő témája is jelzi szoros kötődését az új társadalmat építő hazához. Portréi korának nem egy nemzetközi és hazai kiválóságát is megörökíti G. B. Shaw-tól Bajor Giziig, Sommerset Maughamtól Ortutay Gyuláig, Kodály Zoltánig. Női aktjai, síremléktervei és még számos más alkotása bizonyítja, hogy minden műfajban maradandót, örökbecsűt alkotott. Zalaegerszegen — a köztéri alkotásai közül, időrendi sorrendben . A cs. és kir. 48. gyalogezred mártírjainak emlékműve, A kis makrancos (kútszobor), Liliom (kútszobor), Vándorló Petőfi, egy Petőfi Sándor-portré és a Göcseji Múzeum előtt ideiglenesen elhelyezett íjász található. k. v. Füstösház és faragószín Mintha századokat lépnénk viszsza az időben, pedig csak a századforduló göcseji falujának képét idézi fel Göcsej „fővárosában”, Zalaegerszegen a Falumúzeum. A forgalmas, a mai élet lüktetései tükröző főútvonalról letérve, idilli csöndben tárul elénk, úgy mintha elejétől fogva itt bújt volna meg, pedig lakóházai, az azokhoz tartozó gazdasági épületek legtöbbje más és más községből, falucskából származik. Egyetlen nem áttelepített épülete a Zala folyó melletti kerekes vízimalom, amelynek farésze még a XVIII. században épült, értékes ipari műemlék. Az épület falán látható a megye úttörő néprajztudósainak, Plánder Ferencnek, Bellosics Bálintnak és Gönczi Ferencnek a munkásságát méltató emléktábla. A vízimalom mellett magasodik az 1888-ban épült budafai faharangláb, kettős, zsindellyel fedett tetőjével. A „göcseji utcákon” egymást követik a rendkívül érdekes parasztporták, amelyek nemcsak melléképületivel, azok felszerelésével, a legkülönbözőbb földmívelő- és más munkaeszközeikkel, hanem megjelenési formájukkal, kerítésükkel is különböznek cérnáétól. A sárkemence, a kenyérsütés hajdani kellékei. A két elverő, a farka füstösház, a faprés, a méhes — megannyi olyan feledésbe merült emlék, amelynek felidézése egyik egyedülállóan szép hivatása a szabadtéri múzeumnak. És a falusi építészet legszebb göcseji hagyományai! A XIX. század közepén épült, előkamrás, széles csonkakontyos, deszkaormú kálocfai ház. Fő jellegzetessége a szoba melletti kamra és az e helyiségeket átfogó díszes faorom. Vagy a pálinkafőző kunyhó Csődéről. Kúp alakú tetőzetével, hétszögű alaprajzával — az ismertető tanúsága szerint — egyedülálló emlék, régi pálinkafőző berendezéssel. S a zalalövői kontyolt zsúptetős épület, amelyen a faltoldásokból jól követhető a ház több évszázadon át folyó, szakaszos fejlődése. Külön figyelmet érdemelnek a merékénületek, rajták, ólak, istállók. És a kutak. A bodor kúti fala és felszíni része például kivájt, odvas fatörzs. Vödörhúzó kampó tartozik hozzá. Két szőlőhelyi pincét is találunk a „faluban”. Az eevik Nemesherédről, a másik Zalatárnokról került ide. Mindkét présházban sátorhely és dúsan faragon, hatalmas faprés van — az egyik 170-es évszámmal és korhű berendezéssel. A Göcseji Falumúzeum elsőként jött létre az országban és ma már nemcsak hazánk, hanem Közép- Európa legjelentősebb skanzenje is. K. V. Vasárnap, 1994. június 24. LÁTNIVALÓK Göcseji Falumúzeum, a Falumúzeum utcában. Nyitva április 1-től október 31-ig, hétfő kivételével 10— 18 óráig. Magyar Olajipari Múzeum, Falumúzeum utca. Nyitva április 1 -től, október 31-ig, hétfő kivételével 10—18 óráig. Göcseji Múzeum, Batthyány u. 2. Nyitva hétfő kivételével 16—18 óráig. Zala megye története kiállítás, a Kisfaludy Stróbl Zsigmond hagyatékát bemutató kiállítás. Érdemes megtekinteni a Széchenyi téren levő kéttornyú római katolikus templomot, épült 1750—60 között. Homlokzatán a két építtető püspök címere látható. Értékes műemléktárgy a mellékoltáron kiállított Pieta-szobor — a XVII. századból —, amely a régi vásártérről került jelenlegi helyére. A Széchenyi tér 5. szám alatt levő járási hivatal műemlékjellegű épülete 1765-ben katonatiszti kvártély ház céljára létesült. Az Olajmunkás úton álló Kálvária kápolna 1756-ban épült, barokk stílusban, a szűr-szabó céh részére. Hagymakupolás oltárképe 1830-ból való. Az ólai vízimalom eredeti helyén áll a falumúzeumban. A Göcseji út folytatásaként, a városból kivezető Nagylengyel út mentén fejlődik a város üdülő- és kirándulókörzete. A parkerdő és étterem után, 1975-ben megnyílt a tévétorony-kilátó és -eszpresszó is. A Kazinczy u. 20-ban rendezték be a zalai Fazekas-házat. Itt dolgozik Czugh Dezső, a népművészet mestere és fia, Miklós, népi iparművész. Műhelyük az ősi göcseji és őrségi gelencsérhagyományok őrzője. A házban ideiglenes kiállításokat is láthatnak az érdeklődők. A XVIII. század végétől a XX. század elejéig használt címeres pecsét SZÁLLÁSHELYEK Balaton-szálló: Balatoni út 2. kétcsillagos, telefon: 14-400. Telex: 33-308. Hotel Arany Bárány: Széchenyi tér 1. Kétcsillagos és egycsillagos szárnyakkal. Telefon: 14-100. Telex: 33-325. Göcsej turistaszálló: Kaszaházi u. 2. B kategória, telefon: 11-580. A fizetővendéglátásában a város egész területén első osztályú szálláshelyek, szobák, lakrészek állnak rendelkezésre. Szálláshelyfoglalás a Zalatour Idegenforgalmi Hivatalnál, Zalaegerszeg, Kovács Károly tér 1. Telefon: 11-443. Telex: 33-236. A fővárosiak szálláshelyigényüket a Budapest Tourist bármelyik irodájában bejelenthetik. A TÁJ KONYHÁJÁBÓL Aratás idején járta a vidéken a bacoskáposzta. Állítólag többször melegítve, összeérlelve, még ízesebb. Hozzávalók négy személyre: 50 dkg savanyúkáposzta. 21 dkg szárazbab, kevés zsír, vagy olaj, egy evőkanál liszt. 10 dkg paradicsompüré, egy fej vöröshagyma, egy evőkanál kristálycukor, só, egész bors, babérlevél, paprika ízlés szerint. Az elkészítés módja: a savanyú káposztát füstölt alapleben megfőzzük, sóval, hagymával ízesítjük, borssal, babérlevéllel, paprikával fűszerezzük. Az előző,* nap beáztatott tarkababot külön megfőzzük, majd összekeverjük a káposztával. Zsemlyeszinű rántásba paradicsompürét és csipetnyi paprikát keverünk, majd a feleresztett rántást a baboskáposztához adjuk. Cukrot adunk hozzá, és összeforraljuk. Jellegzetes étke a vidéknek a burgonyaprósza is. Hozzávalók négy személyre: 1 kg burgonya, 15 dkg liszt, kb. 3 dl olaj, egy nagy fej vöröshagyma, 0.7 dl aludttej, 10—15 dkg gépsonka, kevés só és egy poharas tejföl. Az elkészítés módja: A reszelt, majd víztartalmától kinyomkodott, burgonyát liszttel, kevés olajjal és a megdinsztelt, vöröshagymával, kevés sóval összekeverjük, ezután hozzákeverjük a kockára vágott gépsonkát is. A pépet palacsintasütőben fél centi vastagon enyhén pörzsös felületűre kisütjük, tálaláskor a tetejét tejföllel locsoljuk meg. Hasonló, de inkább az édesszájúaknak ajánlható zalai csemege a kukorica tarkedli, barackízzel. Hozzávalók négy személyre: 40 dkg kukoricaliszt. 8 dkg porcukor. 1 dkg élesztő. 2 dl tej. 2 db tojás. 2 dl ólaj. 15 dkg barackíz, csipetnyi só. Az elkészítés módja: kukoricaliszttel, élesztővel, tellel, tojással és sóval sűrű palacsintatésztát keverünk, keresztjük, és tarkedlisütőben pici cipókat sütünk. Barackízzel tálaljuk.