Magyar Nemzet, 1984. augusztus (47. évfolyam, 179-204. szám)

1984-08-23 / 197. szám

8 Szerb püspök látogatása Sarkadi Nagy Barna, az Ál­lami Egyházügyi Hivatal álta­lános elnökhelyettese szerdán fogadta a magyarországi láto­gatáson tartózkodó dr.­­Danilo Krisztics c. püspököt, a Szerb Orthodox Patriarchátus admi­nisztrátorát. A találkozón részt vett Vujicsics Dusán, a Budai Görögkeleti Szerb Egyházme­gye püspöki vikáriusa. Kitüntetés Az Elnöki Tanács dr. Witt­­iu­an István címzetes egye­temi tanárnak, a Fővárosi Já­nos Kórház-Rendelőintézet szaktanácsadó-orvos főmun­katársának 75. születésnapja alkalmából a Szocialista Ma­­­gyarországért Érdemrendet adományozta. A kitüntetést a Városházán Szépvölgyi Zol­tán, Budapest Főváros Taná­csának elnöke adta át. Hőerőművi berendezések Kínának Az Április 4. Gépipari Mű­vek Energetikai Gépgyártó leányvállalata kondenzvízke­­zelő berendezéseket szállít a kínai Datong tartományban épülő hőerőműhöz. A több mint 4 millió svájci frank ér­tékű egyedi tervezésű, beren­dezések dokumentációi már elkészültek a budapesti gyár­ban, s ezek alapján hozzálát­tak a gépek, műszerek, vezeté­kek gyártásához. A tervek sze­rint az első berendezések a jö­vő év elején indulnak útjuk­ra, összeszerelési munkálatai­kat a helyszínen magyar szak­emberek irányítják majd. Ugyancsak a datongi erő­műhöz az Energiagazdálkodási Intézet hűtőtornyokat szállít. Magyarok a Pamíron Hazaérkezett a Pamírban járt magyar hegymászócsa­pat, amelynek tagjai kö­zül hárman — Borszéki Fe­renc, Bobály István és J­eel- Őssy Szabolcs — sikeresen fel­jutottak a 7105 méteres Kor­­zsenyevszkoj-csúcsra. A Kommunizmus-csúcsra tartva a Csikós József—Major Irén páros mintegy 7300 méte­rig eljutott, de a cél előtt 150 méterrel abbahagyták útjukat, ugyanis jugoszláv alpinisták­kal közösen egy bajba jutott müncheni hegymászó meg­mentésére siettek. A páros sportszerű magatar­tása mellett Major Irén 7300 méteres teljesítményével új magyar női magassági rekor­dot ért el. Bar­át­ságvona­tok A Magyar—Szovjet Baráti Társaság és az Országos Béke­tanács által szervezett barát­ságvonat,­ amelyen a barátsági mozgalom és a békemozgalom aktivistái Kijevbe, Leningrád­­ba és Moszkvába utaztak, ha­zaérkezett a Szovjetunióból. Szerdán a Hazafias Népfront és az MSZBT 350 aktivistájá­val ismét indult barátságvonat a Szovjetunióba. m — Az MTESZ küldöttsége Tóth János főtitkár vezetésé­vel augusztus 10. és 22. között négy ország — Jugoszlávia, Görögország, Bulgária, vala­mint Románia — műszaki-tu­dományos szervezeténél foly­tatott tanácskozást, s állapo­dott meg velük az együtmű­­ködés további elmélyítésében. A küldöttség szerdán hazaér­kezett.­­ Magyar licencet vásárolt a japán Horiba cég; ez a Bu­dapesti Műszaki Egyetem egyik tanszéke és kutatócso­portja által kifejlesztett új elektród anyag kizárólagos gyártására vonatkozik. Az anyag a vér káliumtartalmá­nak közvetlen mérésére szol­gál. A licencért a japán cég kétszáznyolcvanezer dollárt fizet. — Álruhás punkok ... (Vasvári Anna rajza) — TETSZIK, hogy a húsipari vállalatok igyekeznek bővíteni hosszabb ideig eltartható gyárt­mányaik választékát, hiszen eze­ket a belfö­ldi és külföldi turis­ták, kerapingeziek egyaránt ke­resik. Dicsérendő ezen a terüle­ten az Orosházi Baromfifeldol­gozó Vállalat többféle baromfi­­felvágottjáért, amelyek légmen­tesen elzárt, kis ayagokban is kaphatók, valamint üveges virs­lijéért. Ennek egyetlen szépség­hibája: kissé borsos ára. Kis ru­­dakban kerül forgalomba a tu­­ristajelleg­­ szalám­i, ami szin­tén mindaddig eláll, amíg a lég­­mentesítését biztos­ul külső bur­kát fel nem bontják. Vadonatúj a Zala megyei Baromfifeldolgozó és Értékesítő Közös Vállalkozás pácolt-füstölt fél, negyed, vagy harmad csirkéje, ami nyersen és főre egyaránt fogyasztható. Ezek is kis adagokban kerülnek az üzletekbe, ami a vevők régi óhaja. Ha ehhez hozzávesszük a most már kapható tartós tejet, csomagolt sajtokat, s a tejipar néhány hosszabb ideig eltart­ható készítményét örömmel ál­lapíthatjuk meg, az ipar kezdi segíteni a táborozókat, turistá­kat. Ezt az ösvényt kell széles, járható úttá taposni. (f. r.) — Százéves születésnapján köszöntötték özvegy Váczi Ta­­másné Takács Máriát Győr- Ménfőcsanakon hozzátartozói, valamint a Vöröskereszt helyi szervezetének képviselői.­­ Jachques-Yves Cousteau, a világhírű óceánkutató azt ter­vezi, hogy a jövő márciusában kezdődő, a Csendes-óceán dé­li részén folytatandó, négy­éves expedíciója végeztével el­süllyeszti eddigi hűséges tár­sát, a Calypsót, amellyel a vi­lág csaknem valamennyi ten­gerét bejárta: a hajó több mint egymillió tengeri mér­­földnyi úton szolgálta. Cous­­teau meg akarja építeni a Ca­­lypso II-t, saját tervei alap­ján. — Fél szélességben lezárják — kábelfektetés miatt — augusztus 23-án reggel 7 órakor az V. kerü­leti Szalay utcát a Szemere utca kereszteződésében. A sávokat sza­kaszosan bontják fel, s 15 óráig a burkolatot az út mindkét felén helyre is állítják. — Országos farestaurálási konferencia kezdődött szerdán Kaposvárott. A programban hatvan hazai farestaurátor hallgat meg szakmai előadá­sokat a muzeális értékű emlé­kek — köztük festett bútorok, bronzkori famaradványok — konzerválásáról, a legkorsze­rűbb technikai eljárásokról. Az első előadást Mészáros Ba­lázs, a Somogy Megyei Mú­zeumok igazgatója tartotta. A TELEVÍZIÓ MŰSORA 10.00 Műsorismertetés 10.01 Tévétorna 10.05 Örsbéli krónikák 10.35 A nagy játszma Bolgár tévéfilm 12.15 Képújság 16.43 Műsorismertetés 18.45 Hírek 16.50 Madárkórház Angol ismeretterjesztő rövidfilm 17.20 Beszédművelés, VI/2. 17.40 A. Tenkes kapitánya Ifjúsági kalandfilm­sorozat XIII/8. FF 18.05 Képújság 13.10 Románia Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén 19.00 Az Everglades Nemzeti Park Film ismeretterjesztő film 19.40 Tévétorna 19.45 Esti mese 20.00 Tv-Híradó 20.30 Alfa Holdbázis Angol sci-fi tévéfilm­sorozat 21.25 Panoráma 22.25 Népdalkórusok 22.35 Tv-Híradó­ 2. 7. MŰSOR 18.18 Műsorismertetés 18.20 Képújság 18.25 Magyarország—NDK női kézilabda-mérkőzés 19.50 Unser Bildsc­hirm A pécsi körzeti stúdió német nyelvű műsora FF 20.10 Egy nyári nap percei Győrött Borsos Miklós társaságában 20.40 Telesport 22.10 Róma 21 óra. 11/2. 22.40 Képújság m Magyar Nemzet Csütörtök, 1084. augusztus­­51. Számok, tények Egyre több török vendég­­munkás tér véglegesen haza a Német Szövetségi Köztársaság­ból. A Törökországba való visszatéréskor a nyugatnémet hatóságok fizette végkielégítés, és az NSZK lakosságának a munkanélküliség miatt fokozó­dó vendégmu­nkás-ellenessége mind több török családot kész­tet arra, hogy végleg hazatér­jen. Ankarai hivatalos becslé­sek szerint az idén háromszáz­­húszezren tértek haza, a múlt évi százezer után. Az NSZK- ban jelenleg még mindig csak­nem másfél millió török él. (v. é.) — A Szocialista Országok Gyermektüdőgyógyász Társa­ságának tizedik kongresszusa ma reggel kezdődött meg a szabadság-hegyi Gyermek­gyógyintézetben. A háromna­pos tanácskozáson a tíz ország­ból érkezett szakemberek a tüdő és légutak betegségeit tárgyalják meg. — Vakációtúrát szervez augusztus 25-én, szombaton a­ Baranya megyei Természet­­barát Szövetség. A túrán meg­másszák a Mecsek legmaga­sabb csúcsát, a Zengőt. — Jelzőtáblák a totón. A Sport­fogadási és Lottó Igazgatóság, va­lamint­ az Országos Közlekedés­­biztonsági Tanács az 1984. évi 26— 31. totó fogadási hetek nyeretlen szelvényeire Új közúti jelzőtáblák a totón jelmondattal meghirdetett pályázat beküldői között rendkí­vüli jutalomsorsolást tartott: Trabant Limousin Special tip.­szok­ra szóló utalványt és 20 ezer forintos kemping vásárlási utal­ványt nyert Keresi István. 9400 Sopron, Vasváry u. 4. szám alatti lakos. 10 ezer forintos vásárlási utalványt nyertek: Cserniczki Lászlóné 7827 Beremend, Bajcsy- Zsilinszky út 14.: Kárpáti József 2144 Kerepestarcsa, Honvéd u. 6.: Major Tibor 2740 Abony, József A. u. 5.: Mátay Sándor 8051 Gutor­­földe, Jókai u. 22.: Mátrai Oszkár 2559 Répáshuta, Kossuth u. 51.: Molnár Imre 8483 Somlószőllős, Kossuth u. 55.: ifj. Papp Ferenc 6721 Szeged, Maros u. 37.: Révész Szabolcs 4554, Nyírmada, Kálvin tér 9.: Sütő László 4244 Újfehértó, Attila u. 8.: Zsolnay János 1182 Budapest, Tarkő u. 34 b. Az igaz­gatóság az utalványokat augusz­tus 29-én küldi el a nyerteseknek, a nyeremények a kiállítástól szá­mított 30 napon belül válthatók be. — ÖSSZEDŐLT EGY CIRKUSZ lelátója kedden a dél-franciaor­szági Manoseme városában. A sze­rencsétlenségnél 85 néző sérült meg, közülük kettő súlyosan.­­ KIGYULLADT a floridai Miami kikötőjében horgonyzó S­candin­a­vian Sun nevű hajó gép­háza kedden. A tűzvésznek két halálos és 41 sérült áldozata van. A Kárpáti tájak címmel Kassai Anton festőművésznek, az Ukrán SZSZK Kiváló Mű­vészének alkotásaiból nyílt ki­állítás szerdán a Szovjet Kul­túra és Tudomány Házában. Az egy hónapig látható tárlat megnyitóján részt vett Iván Aboimov, a Szovjetunió ma­gyarországi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is. — Az Országos Filharmónia ér­tesíti bérlőit, hogy az 1984—85-ös hangversenyévadra szóló bérlete­ket augusztus 27-től árusítja a Vörösmarty téri jegypénztárban. — Üvegszobrok címmel nyílt kiállítás szerdán az Ernst Mú­zeumban. A tárlaton neves művészek, Schaár Erzsébet, Vitt Tibor, Z. Gács György, Bohus Zoltán, Buczkó György, Lugossy Mária, Kertészti Ág­nes és Mészáros Mari alkotá­saiból látható válogatás. — A Carmen című spanyol fil­met vetítik augusztus 24-én, pén­teken 19 órakor az Új Tükör Jó­kai Klubban. Főszereplő Antonio Gades. (XII., Hollós út 5., meg­közelíthető a 21 -es autóbusszal, vagy a fogaskerekűvel.)­­ Az Atelier Nord elneve­zésű norvég grafikai műhely kiállítást szerdán nyitották meg Pécsett, a városi ifjúsági ház galériájában. Az Atelier Nord szeptember 12-ig látha­tó, első hazai tárlatán a skan­dináv ország nyolc grafikus­­művésze mutatkozik be har­minc grafikával, főleg több-­­ színnyomású rézkarcokkal. — Koszta Rozália, Kesztyűs Fe­renc és Tóth Ernő festőművész kiállítása augusztus 27-én, hétfőn 18 órakor nyílik meg a Móricz Zsigmond Művelődési Házban (Bu­dapest X., Porcelán u. 4.). — A bukaresti George Enescu Filharmónia vonószenekara — Ro­mánia felszabadulásának 40. év­fordulója alkalmából — hangver­senyt ad augusztus 27-én, hétfőn e­ste 8 órai kezdettel Keszthelyen, a Festetics-kastélyban. A műso­ron többek között George Enescu, Constantin Silvestri, Tiberiu Oláh, Sabin Pautza, Bartók, Kodály, Chopin, Brahms, Briten művei szerepelnek.­­ A szombathelyi püspöki palota felújítási, tatarozási munkáit megkezdték. A Ber­zsenyi téren, ahol egyik leg­jelentősebb barokk városképi együttesünk található, 1779— 1783. között épült a Püspök­vár, Hefele Menyhért legdí­szesebb alkotása. A püspöki palotában Maulbertsch és Dorfmeister mennyezetfreskói, falképei láthatók. A felújítási munkákat a Műemléki Fel­ügyelőség tervei alapján vég­zik. — Érted a természetet? cím­mel országos természetisme­reti vetélkedő és találkozó kezdődött szerdán Gyöngyö­sön a TIT Természettudomá­nyi Stúdió és helyi szerveze­te, a Mátra Művelődési Köz­pont és a Berze Nagy János Gimnázium rendezésében. A versenyre százhúsz csapat ne­vezett be, közülük az elődön­tők után a húsz legjobb együt­tes jutott el Gyöngyösre. A háromnapos vetélkedő ered­ményét pénteken hirdetik ki. — ORSZÁGOS, NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT hirdet a Miskolc Csorba-telepi tavaknál kiépítendő sport- és szabadidő-központ meg­tervezésére az ÉVM, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal és a miskolci Városi Ta­nács. A tervpályázati kiírás augusztus 23-tól átvehető a Ma­gyar Építőművészek Szövetsége­­székházában (Bp. VIII., Dienes László utca 2.)). A tervpályázatra vonatkozó kérdéseket szeptember 21-ig kell a pályázóknak postára adni az ÉVM építészeti és tele­pülésfejlesztési főosztálya címére (Bp. V., Kossuth tér 4.). A pálya­műveket 1984. december 3-án 24 óráig kell beküldeni az alábbi címre: Miskolci megyei Városi Tanács V. 15. építési és közlekedé­si osztálya, 3525 Miskolc, Tanács­­ház tér 8. — HALÁLOZÁS: Dr. Köröndi Endre nyugdíjas körzeti orvos 1984. augusztus 3-án csendesen el­hunyt. Temetése 1984. augusztus 27-én, hétfőn fél 9-kor lesz a Far­kasréti temetőben.­­ — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Lasztovecsek Éva oki. köz­gazda, az Ipargazdasági Intézet tudományos munkatársa 1984. augusztus 16-án, 39 éves korában, váratlanul elhunyt. Temetése 1984. augusztus 28-án, kedden 13 óra­kor lesz az újpesti Megyeri úti temetőben. Minden külön értesítés helyett. Lasztovecsek László és családja. X — Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Radál Ferencné aranydiplo­más tanítónő augusztus 12-én csendesen elhunyt. Halottunkat 24-én, pénteken 3 órakor az Óbu­­cai temető halottasházából kísér­jük örök nyugalomra. A gyászoló család.­­ Tetőt bontottak a gyerekek A Salgótarjáni Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztályán a bűnjelek között egymás mel­lett található a drága magne­tofon és a pár filléres gyerek­játék. Mindkettő egy különös betöréssorozatból származik, amely kedden este ért véget Salgótarjánban. A megyeszékhely kisegítő iskolájába augusztus 6-án törtek be, a bűncselekmények pedig folytatódtak az elmúlt hetekben élelmiszerüzletben és főként óvodákban. A tette­sek ablakon vagy tetőbontás­sal jutottak be a gyermekin­tézményekbe, mindenütt kirá­molták a szekrényeket, gya­korlatilag a pincétől a padlá­sig összeforgatták a berende­zést. A zsákmány között Sa­nyo és MK—27-es magnetofon éppúgy szerepelt, mint az ap­rópénz, az étel és ital vagy a gyerekjáték. Csaknem egy tucatnyi betö­rés foglalkoztatta a közvéle­ményt. A nyomozást végző rendőrök olyan jeleket talál­tak, amelyek arra utaltak, hogy a bűncselekmények el­követői fiatalkorúak. Végső bizonyosságot azonban kedden este szereztek, amikor is a Lo­vász József úti óvodabetörés­nél a lakosság segítségével tetten érték az elkövetőket, valamennyien gyermekkorú­ak. S. L. tizenhárom éves, L. Zs. tízéves, harmadik társuk pedig a kilencéves L. J., ők „dolgoztak’’ profi bűnözőkre valló módszerekkel. A tizenhárom éves L. L. egyébként már korábban is követett el lopást, családjában pedig akad régi bűnöző. E megdöbbentő bűncselekmény­sorozat kapcsán óhatatlanul felmerül a szülői felelősség kérdése. Nemcsak a felügyelet hiányáról van szó, hanem ar­ról is, hogy az éjszakai órák­ban lopott holmival hazaérke­ző gyereket meg sem kérde­zik: honnan való az ötezer forintos magnó? Gyermekkorú tettesekről lé­vén szó, felelősségrevonás nem lehetséges, a három ifjú betörőt azonban ideiglenes jelleggel intézetben helyezték el. A Salgótarjáni Rendőrka­pitányság bűnügyi osztálya to­vább folytatja a vizsgálatot az elképesztő betöréssorozat ügyében, többek között az esetleges szülői felelősség megállapítása végett is. (Kelemen) — TÖBB MINT NÉGYSZÁZ EM­­BER HALT MEG tizenhárom in­diai államban a heves esőzések és áradások következtében az elmúlt négy és fél hónapban, jelentik Új-Delhiből. Csaknem négymillió hektár gabonaföldet öntött el a víz, s több mint négyszázötven­ezer ház vált lakhatatlanná. — SZEMÉLYGÉPKOCSI GÁZOL­TA HALÁLRA Kiskunfélegyháza külterületén az úttesten átszaladó Huszka Gyöngyi 11 éves pálmo­­nostori diáklányt. A vizsgálat ed­digi adatai szerint a kislány fék­­távolságon belül szaladt a jármű elé.­­ AZ ÚTTEST FÖLÖTTI ELEKT­ROMOS VEZETÉKHEZ ért Sopron külterületén a Gyurácz Árpád 27 éves petőházi gépkocsivezető ve­zette darus gépkocsi gémje, s a daruskocsi által vontatott jármű vezetőjét, Szántó Pál 32 éves undi lakost halálos áramütés érte. Mindkét gépkocsi kigyulladt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Gyurácz figyelmetlenül vezetett.­­ HUSZONÖTEZER HAMISÍ­TOTT SZÁZDOLLÁROST foglalt le a holland rendőrség, amikor más országok nyomozóival együtt­működve felgöngyölített egy bűn­szövetkezetet. Összesen negyven gyanúsított került rendőrkézre Hollandiában, az NSZK-ban és Belgiumban. Megtalálták a nyom­dagépeket is, amelyeken a hamis bankokat előállították. Ö­TÜZET OKOZOTT szer­den hajnalban a Baranya megyei Aranyosgadányban egy termény­­daráló elektromos zárlata, s ki­gyulladt egy lakóház, pajta és is­tálló épületegyüttese. A pajtában tárolt hetven mázsa széna, és me­zőgazdasági eszközök elégtek. AZ állatokat mentő Kovács Jenőné megsérült, kórházba szállították. A helyszínre vonult tűzoltóegszé­­pik a lángokat a reggeli órákra eloltották. A jelentős anyagi kár­ral járó tűzeset ügyében rendőr­ségi és tűzoltósági vizsgálat fo­lyik. A nyolc Álarcos bandita szerdán reggel Nápoly közelében megállította a Siracusából Rómá­ba tartó gyorsvonatot és kirabol­ta a postakocsit. Első­­jelentések szerint több mint húsz értékkülde­­ményt vittek magukkal. A nyár folyamán ízél-Olaszországban meg­nőtt a vonatrablások száma. Au­gusztusban csak Szicíliában há­rom postakocsit fosztottak ki. — KÉT SZEMÉLYGÉPKOCSI KARAMBOLOZOTT Balatonszaba­­di-Sóstó külterületén, az M7-es autópályán­, mivel Simon Gábor 67 éves zalaegerszegi nyugdíjas személykocsijával áttért az úttest bal oldalára, s ott nekiütközött a Csillag Péter 40 éves budapesti lakos vezette autóval. A szeren­csétlenségnél mindkét gépkocsi vezetője életét vesztette, eg­y utas pedig könnyebben megsérült. GYENGE SZÉL, NAPOS IDŐ Kissé hűvös reggel várható. Az ország délnyugati részein átmenetileg erősen bepáráso­dik a levegő. A páraréteg azonban a nap sugarainak ha­tására hamarosan elszáll. Az északkeleti­­ részek kivételével mindenütt kisüt a nap. Az Észak-Tiszatájon a szerdai fel­hőzóna foszlányai csak lassan vonulnak el, így ott napköz­ben is kevesebb napsütésre le­het számítani, mint az ország többi részén. Ez természete­sen a nappali felmelegedésben is meglátszik majd. Ugyanis a Dunántúlon a szinte zavarta­lan napsütés hatására dél­utánra 25, 29 fokig melegszik majd fel a levegő. A Dunától keletre egészen a Tisza vona­láig kellemes idő várható. A gyenge légáramlások mel­lett a kora délutáni hőmérsék­let mindenütt 25 fok felett alakul. A viszonylag hűvösebb idő, de a szerdaihoz képest mégis melegebb, az ország északkeleti területein valószí­nű. Ott 22, 25 fokos csúcs­értékekre kell számítani. A nap lenyugvása után viszont hirtelen visszaesik a hőmér­séklet, mint az ilyenkor nyár végén általában már gyakori. Késő este 14, 19 foknál több már nem valószínű. A Balaton hőmérséklete teg­nap délelőtt Siófokon 21 fok volt. A Duna vízállása Budapest­nél 228 centiméter volt. Néhány európai nagyváros várható maximális hőmérsék­lete: Athén 28 Belgrád 26 Berlin 26 Bécs 25 Budapest 25 Bukarest 24 Kijev 22 Leningrád 21 London 29 Madrid 27 Moszkva 20 München 24 Párizs 23 Prága 25 Róma 27 Szófia 24 Varsó ' 22

Next