Magyar Nemzet, 1984. szeptember (47. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-30 / 230. szám

Vasárnap, 1984. szeptember 30. Ma a Nemzet BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN HARMINCÉVES fennállá­sát ünnepelte az I. István Gimnázium Szimfonikus Ze­nekara a Zeneakadémián ren­dezett hangversenyén. Az, hogy Ferencsik János neve több alkalommal is fel­hangzott az ünnepi szónokok ajkán, érthető és természetes, hiszen a zenekar életének leg­nagyobb eseményeit azok a hangversenyek jelentették, amelyeken ő állott a vezény­lőemelvényen. Ennél jóval meglepőbb volt azonban a kölcsönösség ténye, az, hogy az István-zenekar vezénylése a nagy karmester számára is örömet, kedves kötelességet jelentett. Erről maga vallott tíz évvel ezelőtt egy tokiói sajtóértekezleten, ahol a tisz­teletére összegyűlt japán új­ságírók az iránt érdeklődtek, melyik magyar zenekarral dol­gozik a legszívesebben. Álta­lános meglepetést keltett — nem a japán, hanem a magyar jelenlevők körében — Feren­­csiknek az a kijelentése, mi­szerint az I. István Gimná­zium Szimfonikus Zenekará­val! Indokolásul elmondotta, hogy a fiatal muzsikusok oda­adó figyelme, lelkesedése, az ő útmutatásait és óhajait nyomban megértő és azokat követni kész zenei Intelligen­ciája számára mindig meg­újulást, új ihlet forrását je­lenti. „Még azt is megfigye­lik, hová tettem a szemüve­gemet és amikor a próbán keresem, szólnak, hogy a zse­bemben van!” — tette hozzá meghatott emlékezéssel. Az, hogy valakiből milyen szólista lesz — és hogy lesz-e egyáltalán —, tehetség, Szor­galom és szerencse együttes hatásainak kérdése. Az, hogy milyen zenekari muzsikus lesz, tehetség, szorgalom és nevelés kérdése. Ez utóbbit Záborszky József, a zenekar alapító karnagya adta és ad­ja meg az együttese tagjai­nak: az ő fáradozása és hite segíti megteremteni a zene­kar tagjainak azt az emberi, erkölcsi tartását, amely a jó muzsikus alapvető jellemzője. Nem véletlen, hogy — amint a kitüntetések osztása közben kiderült — annyi, az élet egyéb területén is kiváló tag­gal büszkélkedhetik a zene­kar. Nem véletlen, hogy más­irányú pályájukat becsülettel megjáró volt István-gimnazis­­ták évek, sőt, évtizedek múl­tán is megmaradnak István­­zenekari muzsikusoknak, még­hozzá nem műkedvelő, ha­nem hivatásos színvonalon, magas művészi teljesítményt nyújtó muzsikusoknak. Az ünnepi hangversenyen Strauss Halál és megdicsőü­lés , című szimfonikus költe­ményét, Weiner Szerenádját, valamint Kodály Háry János című dalművének szvit-össze­állítását szólaltatta meg a ze­nekar Záborszky József ve­zényletével, Takács Tamara és Berczelly István szólista­közreműködésével. A bolgár kultúra NAPJAI alkalmából a Buda­pesti Filharmóniai Társaság Zenekara bolgár estet adott a Zeneakadémián Ruszlán Raj­cson vezényletével. A hang­verseny első felében opera­áriákat szólaltatott meg két kiváló fiatal énekes: Marija Popova és Ljubomir Videnov. Popova fényes és dús szop­­­ránhangja aranyló zuhatag­ként árad, de az énekesnő ki­művelt technikával és zenei­séggel tartja uralma alatt ha­talmas orgánumát. A barito­nista valamivel kevesebb elő­adói tapasztalattal rendelkezik még, bár hanganyaga, formá­lása és olasz kiejtése illúziót keltő. Az olasz, francia és német operarészletek után a hang­verseny második felében bol­gár művek hangzottak fel, a bolgár zene nagy öregjeinek kompozíciói. Veszelin Sztoja­­nov Harmadik zongoraverse­nye a húszas évek európai ze­néjének stílusában írt, pallé­rozott, gördülékeny ékesszó­­lású kompozíció, amelynek szólóját a nálunk már ismert Milena Mollova hatásosan ad­ta elő. Pancso Vladigerov Improvizáció és toccata című műve is inkább klasszikus, mint bolgár népi hagyomá­nyokat követ. A Filharmoni­kusok produkciója gondos és lelkiismeretes felkészülésre vallott, valamint arra, hogy Rajcsev vezénylése célirányos, jól követhető és kifejező. KOVÁCS JÁNOS vezényel­te a Magyar Állami Hangver­senyzenekart. Ez a szereplése ismételten meggyőzött az Ope­raház fiatal karmesterének kiváló vezénylői és muzsikus­adottságairól. Kovács János rendelkezik mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyek a karmester számára szüksége­sek: hangjegyek nélkül áll ki a pódiumra, eleve biztosítva arról, hogy a műsorán sze­replő zenéket alaposan isme­ri; vezénylő mozdulatai rend­kívül kifejezőek, bár látvá­nyos túlzásoktól mindvégig tartózkodik (az ilyen karmes­terre mondják a muzsikusok, hogy „jó keze van”), formá­lása világos és értelmes. Egyelőre nem óhajt egyénies­­kedni és ezt bölcsen teszi, mert mind a zenekar, mind a közönség előtt nagyobb be­csülete van a klasszikus re­mekműveket alázattal megkö­zelíteni próbáló, korrekt mű­­értelmezésnek, mint a szem­fényvesztő önmegvalósítás­nak. A műsor első és utolsó száma, Haydn „Katona”-szim­­fóniája és Mendelssohn „Skót” szimfóniája nem is kívánt effélét, a szöveghű és eleven szellemű tolmácsolás követel­ményét viszont Kovács János — és a vezénylete alatt tisz­tán, fegyelmezetten játszó ze­nekar — hiánytalanul teljesí­tette. Operai karmester lévén, érthető módon a látványossá­got, mozgást és színeket életre keltő színpadi zene Kovács János igazi otthona. Ránki György elévülhetetlen vará­­z­sú remeke, a Pomádé király új ruhája című opera zenéjé­ből összeállított Első szvit, bőséges alkalmat nyújtott mind a zenekari virtuozitás­ra, mind a karmesteri elkép­zelések megvalósítására. Pándi Marianne Dunántúli tárlat Kaposváron A Képzőművészeti Világhét és a Múzeumi, Műemléki Hó­nap alkalmából szombaton Kaposváron, a Somogyi Kép­tárban Knopp András, az MSZMP Központi Bizottságá­nak osztályvezető-helyettese megnyitotta az V. Dunántúli tárlatot. Százhét dunántúli festőművész, szobrász és ipar­művész kettőszáztizennégy művét négy helyen: a Somo­gyi Képtárban, a régi megye­háza nagytermében, a kapos­vári galériában és az ifjúsági házban láthatja a közönség. Ebből az alkalomból adták át a megyék, városok, valamint a különböző társadalmi szervek által adományozott díjakat is. A Somogy megyei Tanács díját Valkó László pécsi fes­tőművész kapta. A Művészeti Alap díját Tormay Endre András kőszegi faszobrász, a Fejér megyei Tanács díját­ P. Ferk Anna pécsi textil-ipar­művész, a Győr-Sopron me­gyei Tanács díját Kollár György esztergomi festőmű­vész, a Győri Városi Tanács díját Sulyok Gabriella sop­roni grafikus, a Komárom me­gyei Tanács díját Gábriel Jó­zsef zalaegerszegi grafikus, a Tolna megyei Tanács díját Várnai Valéria szombathelyi festőművész, a Vas megyei Ta­nács díját Czuráki Lajos győri festőművész, a Veszprém me­gyei Tanács díját Mészáros György szombathelyi festőmű­vész, a Zala megyei Tanács díját Bicsár Vendel pécsi szobrászművész, Kaposvár vá­ros díját Csiszár Elek siófoki festőművész, a Képző- és Ipar­művészek Dél-dunántúli Te­rületi Szervezetének díját Sze­keres Emil nagykanizsai fes­tőművész, az észak-dunántúli szervezet díját Végvári János esztergomi festőművész, a Szakszervezetek Somogy me­gyei Tanácsa és a KISZ So­mogy megyei bizottsága díját Gerő Kázmár kaposvári fes­tőművész kapta. Ebből az alkalomból nyitot­ta meg Sugár Imre, a Somogy megyei Tanács elnöke a régi megyeháza volt vb-termében Martyn Ferenc állandó kiállí­tását is. Bárdos Lajos nyolcvanöt éves Bizonyos életkoron túl az évek gyorsabban múlnak, a homokóra szemcséi sűrűbben peregnek. Az, akit nemrég hetvenedik születésnapján kö­szöntöttünk, mintha máról­­holnapra vágtatott volna át a hetvenötödik esztendején, s alighogy a hetvenötödik gyer­tyát elfújta a következő ünne­pi megemlékezés tortáján, máris nyolcvanöt éves lett. Különösen sebesnek tetszik az idő múlása akkor, ha az ünnepelt csak papíron öreg­szik, mint Bárdos Lajos, aki­nek délceg tartásán, acélos te­kintetén, derűs mosolyán és csillogó szellemén nem hagy­nak nyomot az esztendők. A Zeneművészeti Főiskolán Siklós Albert és Kodály Zoltán voltak a mesterei. 1925-ben fe­jezte be tanulmányait, de már három esztendő múlva vissza­tért az Alma Materbe, egykori iskolájába, mint tanár. Negy­ven éven át működött itt, mu­zsikusok egész sorát nevelve fel és látva el felbecsülhetet­len útravalóval, a maga gaz­dag tapasztalataiból leszűrt tanulsággal, a halhatatlan lángelmék előtt hódoló alázat­tal, a napi feladat becsületes megoldására kész munka­erkölccsel és az élet kérdéseire emelt fővel felelni tudó embe­ri magatartással. Kóruskultúránkat, amelynek messze hangzó hírünket kö­szönhetjük, óriási értékekkel gazdagította Bárdos Lajos. Mint lelkes és lelkesítő kórus­karnagy, nagy gyakorlati ér­zékű kiadó, az ifjúsági ének­karok ügyének előmozdítója, akkor volt a hazai tömegzene fáradhatatlan harcosa, amikor ezt a kifejezést még nem is ismerték nálunk. .Szuggesztív egyénisége, szervezőkészsége, az emberekkel bánni tudó, le­fegyverző kedvessége mind e funkciók sikeres betöltésében hatékonyan segítettek. De mindez nem pótolhatta volna magát a muzsikát, a legéke­sebben szóló érvet karéneke­sek és zenetanárok, tanítvá­nyok és közönség meggyőzésé­re. Bárdos Lajos műveiben ih­lettel váltotta valóra mindazt, amit a múlt és jelen nagyjai­­tól tanult: Palestrinától és Bachtól, Bájtoktól és Kodály­tól, a gregorián ének névtelen mestereitől és a magyar pa­­r­asztoktól. Kórusait szívesen éneklik és szívesen hallgatják, ez pedig a legtöbb, amit alkotó kíván­hat. Az emberi hanggal anyag­­szerűen bánni tudó, a dallam és szó kifejező erejét fölénye­sen ismerő, a ritmus lélektani hatását virtuóz módon kiakná­zó énekkari kompozíciói nem csupán századunk magyar ze­néjének eredményeit foglalják össze, de az európai zene ezer esztendejének tanulságait von­ják le, színesen és szenvedé­lyesen, ékesszólóan és kedve­sen, humorosan és megrázóan. Aki valaha is Bárdos Lajos tanítványa volt, egy életre pél­daképéül választotta, aki mu­zsikáját hallotta, hívéül szegő­dött. Mióta nyugdíjba vonult, újabb tanítványokat nem ne­vel már, de művei egyre szé­lesebb körben hódítanak lel­kes kórusokat és értő, hálás hallgatóságot. * P. M. A zene világünnepe A Nemzetközi Zenei Tanács javaslatára a világnak mind­azokban az országaiban, ame­lyek elfogadták az UNESCO égisze alatt működő testület ajánlását, október 1-én a mu­zsikáról emlékeznek meg. Ha­zánkban a zenei világnap esz­tendők óta egybecseng nagy évfordulóikkal. Bartók, Kodály születésének Centenáriumai követték egymást, a minap pedig fényes külsőségek kö­zött — az említett szerzők műveinek előadásával — nyílt meg a száz éve felavatott és most újjávarázsolt Operaház. Kétkedés nélkül elmondha­tó: nálunk az év minden nap­ja zenével telik meg, és nem kell ahhoz ünnepi alkalom, hogy megszólaljon a muzsika Budapest és a vidék operahá­zaiban, hangverseny t­em­ei­ben. Az élő zene mellett a gépi alkalmatosság is mind job­ban elfoglalja méltó helyét a művészetkedvelők körében: a rádió és a televízió mellett az immár hagyományos Hunga­roton hanglemez hetek idei sikere tanúsítja, hogy a mu­zsika jó otthonra lelt a csalá­dokban is. Ha a zenét nemcsak a mai napon szólaltatják meg az ar­ra rátermett művészek, akkor miért ez az ünnep? Jó alka­lom e jeles nap arra, hogy még élesebben rávilágítson büszkeségeink, a zenei sike­rek mellett a gondokra is. A lassan­ már az éneklésről is le­szokó ifjúságra, a hangverse­nyek iránt olykor lankadó ér­deklődésre, és azokra a fehér foltokra gondolunk, amelyek hazánk zenei „térképén” e te­rületen is még fölfedezhetők. Sem az Operaház fényárban úszó, megújult palotája, sem a Budapesti Művészeti Hetek­­— benne éppen az október 1- én kezdődő, hagyományos Ko­runk zenéje-sorozat gazdag műsora —, sem a korongról megszólaló zene nem feled­tetheti: sok még a teendőnk abban, hogy nemcsak a hol­napi, hanem a további napok, hetek is a zene valóban méltó ünnepévé váljanak az egész országban. (g. L) Alapítvány a XIX. század kutatóinak Egy esztendeje vettünk örök búcsút az oly korán elszólí­tott Oltványi Ambrustól. Szo­morú szívvel, de külső ösz­tönzés nélkül barátai írtak ró­la szívesen, egyéniségéhez il­lő, azaz megindultságukban is tárgyias hangú nekrológokat. Kritikai szellemét, kutató­szenvedélyét, összefoglalásra vágyó természetét valameny­­nyien előtérbe állították. Ma­ga, százféle ok következtében, inkább csak az első kettőnek áldozhatott gazdag tevékeny­ségében, bár mindent föltáró és bírálati munkájában ott voltak rejtve az elrendezés alapvonalai is. Barátait, hát érthetően, akár fiatalabbak voltak nála, akár egykoriak vele, akár idősebbek, mint ő, folyton kritikai összegzésekre sarkallta. Nem meglepő így, ha min­dig a művelődés, s a kriti­kai szellem életét szolgáló, hasznára tekintő lelkének az volt utolsó kívánsága, hogy értékes könyvtárából olyan alapítványt alkossanak, mely­nek kamatát minden évben egy olyan fiatal kutató kap­ja jutalmul, aki az évben vagy valamivel előbb jelentős kri­tikai szellemű publikációt tett közzé az ő szívéhez legköze­lebb álló korról, a magyar XIX. század irodalmáról, mű­velődéséről. Az Egyetemi Könyvtár főigazgatóját kíván­ta az odaítélő bíráló bizott­ság elnökéül, s mellé az Iro­dalomtörténeti Társaság dele­gált két tagját tanácsadóul. Az alapítvány ügyének jo­gi része immár elrendezést nyert. A kamatot (kétszázezer forint alaptőkéből) szeptem­berben, a reá való emlékezés jegyében, halála évfordulóján kell kiadni, először az 1985- ös esztendőben. Reméljük, ez az egyéniségére oly jellemző szép utolsó gesztusa segíti ösz­tönözni a munkát ezen a na­gyon fontos, ám sajnos, egy­re árvábbá váló kutatási te­rületen. (Ngb.) Kocsis Zoltán szombaton az Egyesült Államokba uta­zott A San Franciscó-i szim­fonikus zenekarral öt koncer­ten játszik október 6. és 12. között, majd hanglemezt ké­szít a Philips cég számára. Ezt követően szólóestet ad San Franciscóban, majd Chicagó­ba utazik, ahol négy koncer­ten lép fel az ottani szimfo­nikus zenekarral, Claudio Abbado vezényletével. Rákosy Gergely születésnapjára Adós csücsökváltás A legjámborabb háztartási munka a portörlés: csak el­kap az ember egy nem egé­szen mocskos rongyot, letörli a port és időnként kirázza. Csakhogy ez félfeudális, pol­gári megoldás. A fejlett tech­nológiájú, szocialista üzemvi­telhez méltatlan. Az öntuda­tos takarítónő az arra kijelölt rongyot nem úgy rázza, mint annakelőtte: találomra és szeszélyesen, hanem céltuda­tosan és rendezett nonaa sze­rint: átlós csücsökváltással. Az eredmény bámulatos lesz! A kioktatott takarítónők futó­lépésben hagyják el az ilyen követelésekkel föllépő munka­helyeket. Jelenti-e ez a tech­nológia csődjét? Távolról sem! Mindössze azt példázza, hogy bizony nehézségekkel jár minden új elfogadtatása, ám az akadályok arra valók, hogy leküzdjük őket. Mindezt sokkal rövidebben — egyetlen mondatban — is­merteti velünk Rákosy Ger­gely, amikor Hászfetter igaz­gatót, a NÖTETRÖSZT sokol­dalúan képzett vezetőjét jel­lemzi, mert Hászfetter lénye­ges, de mégiscsak melléksze­replő, az író pedig tudja, hogy rájuk nem érdemes túlságosan sok szót vesztegetni. De amit mégis, azt pontosan kell — csak úgy célirányos — meg­találni. Az olvasónak azonban szabadságában áll saját belső ritmusa szerint továbbköltetni, átgondolni, a szűkszavú köz­leményeket, például a takarí­tónők egzecíroztatásának pa­rányi mozzanatát, s mihamar rájön, hogy a zsarnokság tényleg ott kezdődik, ahol még azt is megparancsolják, amit az ember önként meg­tenne. Ilyen aforizmákkal persze nem szolgál Rákosy Gergely, ő csak az átlós csücsökváltást említi, de mégis... Hogyan kényszeríti ki olvasójából az ilyenfajta továbbgondolást? Azt, hogy ne harsány hahotá­val olvassuk Az óriástök szer­ződéses , termesztéséről szóló fü­lb­eszélést, h­anem a fetisztve­­rés, a továbbgondolás csön­des, belső mosolyával — al­kotói titok. S mint ilyen, nyílt titok is: épp csak egy picikét teszi abszurdabbá a nagyon is valóságos helyzeteket, jelleme­ket, törekvéseket Meghagyja a bonyolódás realitását de egy leheletnyit ráerősít a követel­mények idiotizmusára. Ezzel a ,,túlzással” fölszabadítja fo­náklátó képességünket, az alig elviselhetőből kicsillantja az elviselhetetlent, pedig CScti? szabad folyást, engedett a torz jelenségek természetes kibon­takozásának. Az óriástök a hatvanas évek egyik legnagyobb könyvsiker­e volt. S ha ehhez még azt is fölidézzük, hogy a hatvanas évek az utóbbi félszázad egyik legtermékenyebb, leggazda­gabb időszaka, akkor könnyű belátnunk, hogy miért áll Rá­kosy Gergely neve mellett el­­törölhetetlen értelmező jelző­ként könyvének címe. Pedig kitűnő novellista is (1955-ben ilyennek mutatta alakját az Új Hang-beli megjelenés, és azóta több elbeszéléskötete is), pedig további kitűnő sza­tírák szerzője is (A kolorádó­­bogár, Mennyből az oroszlán), s jó emlékű televíziós játékok alkotójaként is emlegetjük (Gombó kinn van). Az óriás­tök körül mégis méltóképp ragyog az íróképet minősítő fénykör: elsőül és máig senki­től fölül nem múlva tudott nevetve megválni múltunk egy sötét darabjától, az 1952-es esztendőtől. Az éltető, jó dacos moso­lyért vagyunk hálásak neki azóta is, és teszünk neki ez ünnepi alkalomból, hatvana­dik születésnapján szemrehá­nyást: nagyon keveset ír az utóbbi esztendőkben, s amit papírra vet, azon nem a met­sző szarkazmus, hanem a re­zignált szomorúság üt át. Nem érdemeljük már meg az ele­venbe vágó gúnyt? A fölrázó iróniát? Vagy már olyan ki­tűnőkké váltunk, hogy nem akad mit az orrunk alá dör­gölni, szemünk elé teríteni? Vagy Rákosy Gergely vitte el tekintetét másfelé? Ugyan! Hová nézhetne egy realista! Szabad-e káprázatokba bele­feledkeznie annak, akit lát­ni tanított, írni segélt a Vala­­­mi, amit röviden tehetségnek mondanak? Születése napján a köszöntő virágokat remek elbeszélé­seiért, feledhetetlen szatirikus írásaiért nyújtjuk át most — jelképesen, de az utóbbi évek hallgatásáért, a rossztól sza­badító esélyek elvonásáért a fölös bőséggel termő növénye­ket is fűzzük a szegfűkhöz: tormát, beléndeket, király­dinnyét, árvacsalánt. Lássa meg Rákosy Gergely: sarjad itt még gyom, viszketőfű, vér­ívótövis — százféle Nagyon­­fáj. — berkes — NAPLÓ A „Hazánk felszabadulásá­nak 40. évfordulója tiszteleté­re — filmballadák a szovjet katonáról” című vetítéssoro­zattal szombaton megkezdő­dött Budapesten a FÖMO fel­­szabadulásunkat köszöntő mű­sorsorozata. A Szovjetunió honvédő és felszabadító har­cát bemutató filmeket a Gor­kij moziban szombatonként vetítik. Mészáros Márta Napló gyer­mekeimnek című filmjét is bemutatják az idei New York-i filmfesztiválon, amely pénteken este kezdődött meg. A rangos nemzetközi bemuta­tósorozaton, amely az év film­termésének gondosan váloga­tott szemléje, összesen huszon­hat filmet mutatnak be. A megnyitón Richard Pearce amerikai rendező Vidék című, az­­otcai farmerek életéről szóló filmjét vetítették. A budapesti művészeti hetek eseményei VASÁRNAP Nemzeti Színház, este hét óra­kor: Az ember tragédiája. Ren­dezte Vámos László. Televízió, este nyolc óra öt perckor: Caligula helytartója. Székely János drámájának tévé­változata, Esztergályos Károly rendezésében. Fővárosi Operettszínház, este hét órakor: Az ember tragédiá­ja. A zalaegerszegi Hevesi Sán­dor Színház vendégjátéka. Horizont mozi, délután öt óra­kor: Háry János, animációs já­tékfilm. HÉTFŐ Zeneakadémia, Kisterem, este fél nyolc órakor: Fiatal hegedű­sök bemutatkozó hangversenye a zenei világnap alkalmából. Fővárosi Operettszínház, este hét órakor: C’ est la guerre, Lysist­­rate, Petrovics Emil két egyfel­­vonásosa. A debreceni Csokonai Színház vendégjátéka. Az előadást a zenei világnap alkalmából a Te­levízió rendkívüli adásnapon köz­vetíti. Horizont mozi, délután öt óra­kor: Misi Mókus. ♦ Nemzedékek címmel képző­művész-dinasztiákat bemutató kiállítássorozat kezdődött meg szombaton a perbáli falusi ga­lériában. Az első bemutatón idős és ifjabb Benedek Jenő festményei láthatók. ♦ Kuvnorovitz­­- nemű­ c. egyete­mi tanár tiszteletére emlékkönyvet jelentet meg az ELTE Történelem Segédtudományi Tanszékének kol­lektívája. A művet Kállay István professzor szerkesztette, s azt kedden, október 2-án délután két órakor nyújtják át a 81 esztendős történésznek az ELTE aulájában rendezendő ünnepség, egyben le­véltári nap keretében. A progra­mot Poszler György rektorhelyet­tes nyitja meg, majd az ünnepelt tart bevezető előadást, A magyar diplomatikai oktatás múltjából címmel. Ezt követően összefoglaló áttekintést hallhatnak az érdeklő­dők a hamarosan 350. évfordulóját ünneplő egyetem történetének le­véltári forrásairól, a készülő csa­ládtörténeti adattárról, a biblio­gráfia és forráskutatás kapcsola­táról, a közigazgatás-történeti kortörténet összefüggéseiről, a 100 esztendővel ezelőtt tartott n. Jó­­zsef-kori népszámlálásról, míg a záróelőadás clme így hangzik: 250 éves Szegedi Torocíniuma. Az ELTE levéltári napja nyilvános rendezvény, amelynek keretében — kísérletképpen — pleográfiai, heraldikai, genealógiai és falle­­risztikai tanácsadó-szolgálat is működik. 7

Next