Magyar Nemzet, 1984. szeptember (47. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-30 / 230. szám
Vasárnap, 1984. szeptember 30. Ma a Nemzet BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN HARMINCÉVES fennállását ünnepelte az I. István Gimnázium Szimfonikus Zenekara a Zeneakadémián rendezett hangversenyén. Az, hogy Ferencsik János neve több alkalommal is felhangzott az ünnepi szónokok ajkán, érthető és természetes, hiszen a zenekar életének legnagyobb eseményeit azok a hangversenyek jelentették, amelyeken ő állott a vezénylőemelvényen. Ennél jóval meglepőbb volt azonban a kölcsönösség ténye, az, hogy az István-zenekar vezénylése a nagy karmester számára is örömet, kedves kötelességet jelentett. Erről maga vallott tíz évvel ezelőtt egy tokiói sajtóértekezleten, ahol a tiszteletére összegyűlt japán újságírók az iránt érdeklődtek, melyik magyar zenekarral dolgozik a legszívesebben. Általános meglepetést keltett — nem a japán, hanem a magyar jelenlevők körében — Ferencsiknek az a kijelentése, miszerint az I. István Gimnázium Szimfonikus Zenekarával! Indokolásul elmondotta, hogy a fiatal muzsikusok odaadó figyelme, lelkesedése, az ő útmutatásait és óhajait nyomban megértő és azokat követni kész zenei Intelligenciája számára mindig megújulást, új ihlet forrását jelenti. „Még azt is megfigyelik, hová tettem a szemüvegemet és amikor a próbán keresem, szólnak, hogy a zsebemben van!” — tette hozzá meghatott emlékezéssel. Az, hogy valakiből milyen szólista lesz — és hogy lesz-e egyáltalán —, tehetség, Szorgalom és szerencse együttes hatásainak kérdése. Az, hogy milyen zenekari muzsikus lesz, tehetség, szorgalom és nevelés kérdése. Ez utóbbit Záborszky József, a zenekar alapító karnagya adta és adja meg az együttese tagjainak: az ő fáradozása és hite segíti megteremteni a zenekar tagjainak azt az emberi, erkölcsi tartását, amely a jó muzsikus alapvető jellemzője. Nem véletlen, hogy — amint a kitüntetések osztása közben kiderült — annyi, az élet egyéb területén is kiváló taggal büszkélkedhetik a zenekar. Nem véletlen, hogy másirányú pályájukat becsülettel megjáró volt István-gimnazisták évek, sőt, évtizedek múltán is megmaradnak Istvánzenekari muzsikusoknak, méghozzá nem műkedvelő, hanem hivatásos színvonalon, magas művészi teljesítményt nyújtó muzsikusoknak. Az ünnepi hangversenyen Strauss Halál és megdicsőülés , című szimfonikus költeményét, Weiner Szerenádját, valamint Kodály Háry János című dalművének szvit-összeállítását szólaltatta meg a zenekar Záborszky József vezényletével, Takács Tamara és Berczelly István szólistaközreműködésével. A bolgár kultúra NAPJAI alkalmából a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara bolgár estet adott a Zeneakadémián Ruszlán Rajcson vezényletével. A hangverseny első felében operaáriákat szólaltatott meg két kiváló fiatal énekes: Marija Popova és Ljubomir Videnov. Popova fényes és dús szopránhangja aranyló zuhatagként árad, de az énekesnő kiművelt technikával és zeneiséggel tartja uralma alatt hatalmas orgánumát. A baritonista valamivel kevesebb előadói tapasztalattal rendelkezik még, bár hanganyaga, formálása és olasz kiejtése illúziót keltő. Az olasz, francia és német operarészletek után a hangverseny második felében bolgár művek hangzottak fel, a bolgár zene nagy öregjeinek kompozíciói. Veszelin Sztojanov Harmadik zongoraversenye a húszas évek európai zenéjének stílusában írt, pallérozott, gördülékeny ékesszólású kompozíció, amelynek szólóját a nálunk már ismert Milena Mollova hatásosan adta elő. Pancso Vladigerov Improvizáció és toccata című műve is inkább klasszikus, mint bolgár népi hagyományokat követ. A Filharmonikusok produkciója gondos és lelkiismeretes felkészülésre vallott, valamint arra, hogy Rajcsev vezénylése célirányos, jól követhető és kifejező. KOVÁCS JÁNOS vezényelte a Magyar Állami Hangversenyzenekart. Ez a szereplése ismételten meggyőzött az Operaház fiatal karmesterének kiváló vezénylői és muzsikusadottságairól. Kovács János rendelkezik mindazokkal a tulajdonságokkal, amelyek a karmester számára szükségesek: hangjegyek nélkül áll ki a pódiumra, eleve biztosítva arról, hogy a műsorán szereplő zenéket alaposan ismeri; vezénylő mozdulatai rendkívül kifejezőek, bár látványos túlzásoktól mindvégig tartózkodik (az ilyen karmesterre mondják a muzsikusok, hogy „jó keze van”), formálása világos és értelmes. Egyelőre nem óhajt egyénieskedni és ezt bölcsen teszi, mert mind a zenekar, mind a közönség előtt nagyobb becsülete van a klasszikus remekműveket alázattal megközelíteni próbáló, korrekt műértelmezésnek, mint a szemfényvesztő önmegvalósításnak. A műsor első és utolsó száma, Haydn „Katona”-szimfóniája és Mendelssohn „Skót” szimfóniája nem is kívánt effélét, a szöveghű és eleven szellemű tolmácsolás követelményét viszont Kovács János — és a vezénylete alatt tisztán, fegyelmezetten játszó zenekar — hiánytalanul teljesítette. Operai karmester lévén, érthető módon a látványosságot, mozgást és színeket életre keltő színpadi zene Kovács János igazi otthona. Ránki György elévülhetetlen varázsú remeke, a Pomádé király új ruhája című opera zenéjéből összeállított Első szvit, bőséges alkalmat nyújtott mind a zenekari virtuozitásra, mind a karmesteri elképzelések megvalósítására. Pándi Marianne Dunántúli tárlat Kaposváron A Képzőművészeti Világhét és a Múzeumi, Műemléki Hónap alkalmából szombaton Kaposváron, a Somogyi Képtárban Knopp András, az MSZMP Központi Bizottságának osztályvezető-helyettese megnyitotta az V. Dunántúli tárlatot. Százhét dunántúli festőművész, szobrász és iparművész kettőszáztizennégy művét négy helyen: a Somogyi Képtárban, a régi megyeháza nagytermében, a kaposvári galériában és az ifjúsági házban láthatja a közönség. Ebből az alkalomból adták át a megyék, városok, valamint a különböző társadalmi szervek által adományozott díjakat is. A Somogy megyei Tanács díját Valkó László pécsi festőművész kapta. A Művészeti Alap díját Tormay Endre András kőszegi faszobrász, a Fejér megyei Tanács díját P. Ferk Anna pécsi textil-iparművész, a Győr-Sopron megyei Tanács díját Kollár György esztergomi festőművész, a Győri Városi Tanács díját Sulyok Gabriella soproni grafikus, a Komárom megyei Tanács díját Gábriel József zalaegerszegi grafikus, a Tolna megyei Tanács díját Várnai Valéria szombathelyi festőművész, a Vas megyei Tanács díját Czuráki Lajos győri festőművész, a Veszprém megyei Tanács díját Mészáros György szombathelyi festőművész, a Zala megyei Tanács díját Bicsár Vendel pécsi szobrászművész, Kaposvár város díját Csiszár Elek siófoki festőművész, a Képző- és Iparművészek Dél-dunántúli Területi Szervezetének díját Szekeres Emil nagykanizsai festőművész, az észak-dunántúli szervezet díját Végvári János esztergomi festőművész, a Szakszervezetek Somogy megyei Tanácsa és a KISZ Somogy megyei bizottsága díját Gerő Kázmár kaposvári festőművész kapta. Ebből az alkalomból nyitotta meg Sugár Imre, a Somogy megyei Tanács elnöke a régi megyeháza volt vb-termében Martyn Ferenc állandó kiállítását is. Bárdos Lajos nyolcvanöt éves Bizonyos életkoron túl az évek gyorsabban múlnak, a homokóra szemcséi sűrűbben peregnek. Az, akit nemrég hetvenedik születésnapján köszöntöttünk, mintha márólholnapra vágtatott volna át a hetvenötödik esztendején, s alighogy a hetvenötödik gyertyát elfújta a következő ünnepi megemlékezés tortáján, máris nyolcvanöt éves lett. Különösen sebesnek tetszik az idő múlása akkor, ha az ünnepelt csak papíron öregszik, mint Bárdos Lajos, akinek délceg tartásán, acélos tekintetén, derűs mosolyán és csillogó szellemén nem hagynak nyomot az esztendők. A Zeneművészeti Főiskolán Siklós Albert és Kodály Zoltán voltak a mesterei. 1925-ben fejezte be tanulmányait, de már három esztendő múlva visszatért az Alma Materbe, egykori iskolájába, mint tanár. Negyven éven át működött itt, muzsikusok egész sorát nevelve fel és látva el felbecsülhetetlen útravalóval, a maga gazdag tapasztalataiból leszűrt tanulsággal, a halhatatlan lángelmék előtt hódoló alázattal, a napi feladat becsületes megoldására kész munkaerkölccsel és az élet kérdéseire emelt fővel felelni tudó emberi magatartással. Kóruskultúránkat, amelynek messze hangzó hírünket köszönhetjük, óriási értékekkel gazdagította Bárdos Lajos. Mint lelkes és lelkesítő kóruskarnagy, nagy gyakorlati érzékű kiadó, az ifjúsági énekkarok ügyének előmozdítója, akkor volt a hazai tömegzene fáradhatatlan harcosa, amikor ezt a kifejezést még nem is ismerték nálunk. .Szuggesztív egyénisége, szervezőkészsége, az emberekkel bánni tudó, lefegyverző kedvessége mind e funkciók sikeres betöltésében hatékonyan segítettek. De mindez nem pótolhatta volna magát a muzsikát, a legékesebben szóló érvet karénekesek és zenetanárok, tanítványok és közönség meggyőzésére. Bárdos Lajos műveiben ihlettel váltotta valóra mindazt, amit a múlt és jelen nagyjaitól tanult: Palestrinától és Bachtól, Bájtoktól és Kodálytól, a gregorián ének névtelen mestereitől és a magyar parasztoktól. Kórusait szívesen éneklik és szívesen hallgatják, ez pedig a legtöbb, amit alkotó kívánhat. Az emberi hanggal anyagszerűen bánni tudó, a dallam és szó kifejező erejét fölényesen ismerő, a ritmus lélektani hatását virtuóz módon kiaknázó énekkari kompozíciói nem csupán századunk magyar zenéjének eredményeit foglalják össze, de az európai zene ezer esztendejének tanulságait vonják le, színesen és szenvedélyesen, ékesszólóan és kedvesen, humorosan és megrázóan. Aki valaha is Bárdos Lajos tanítványa volt, egy életre példaképéül választotta, aki muzsikáját hallotta, hívéül szegődött. Mióta nyugdíjba vonult, újabb tanítványokat nem nevel már, de művei egyre szélesebb körben hódítanak lelkes kórusokat és értő, hálás hallgatóságot. * P. M. A zene világünnepe A Nemzetközi Zenei Tanács javaslatára a világnak mindazokban az országaiban, amelyek elfogadták az UNESCO égisze alatt működő testület ajánlását, október 1-én a muzsikáról emlékeznek meg. Hazánkban a zenei világnap esztendők óta egybecseng nagy évfordulóikkal. Bartók, Kodály születésének Centenáriumai követték egymást, a minap pedig fényes külsőségek között — az említett szerzők műveinek előadásával — nyílt meg a száz éve felavatott és most újjávarázsolt Operaház. Kétkedés nélkül elmondható: nálunk az év minden napja zenével telik meg, és nem kell ahhoz ünnepi alkalom, hogy megszólaljon a muzsika Budapest és a vidék operaházaiban, hangverseny temeiben. Az élő zene mellett a gépi alkalmatosság is mind jobban elfoglalja méltó helyét a művészetkedvelők körében: a rádió és a televízió mellett az immár hagyományos Hungaroton hanglemez hetek idei sikere tanúsítja, hogy a muzsika jó otthonra lelt a családokban is. Ha a zenét nemcsak a mai napon szólaltatják meg az arra rátermett művészek, akkor miért ez az ünnep? Jó alkalom e jeles nap arra, hogy még élesebben rávilágítson büszkeségeink, a zenei sikerek mellett a gondokra is. A lassan már az éneklésről is leszokó ifjúságra, a hangversenyek iránt olykor lankadó érdeklődésre, és azokra a fehér foltokra gondolunk, amelyek hazánk zenei „térképén” e területen is még fölfedezhetők. Sem az Operaház fényárban úszó, megújult palotája, sem a Budapesti Művészeti Hetek— benne éppen az október 1- én kezdődő, hagyományos Korunk zenéje-sorozat gazdag műsora —, sem a korongról megszólaló zene nem feledtetheti: sok még a teendőnk abban, hogy nemcsak a holnapi, hanem a további napok, hetek is a zene valóban méltó ünnepévé váljanak az egész országban. (g. L) Alapítvány a XIX. század kutatóinak Egy esztendeje vettünk örök búcsút az oly korán elszólított Oltványi Ambrustól. Szomorú szívvel, de külső ösztönzés nélkül barátai írtak róla szívesen, egyéniségéhez illő, azaz megindultságukban is tárgyias hangú nekrológokat. Kritikai szellemét, kutatószenvedélyét, összefoglalásra vágyó természetét valamenynyien előtérbe állították. Maga, százféle ok következtében, inkább csak az első kettőnek áldozhatott gazdag tevékenységében, bár mindent föltáró és bírálati munkájában ott voltak rejtve az elrendezés alapvonalai is. Barátait, hát érthetően, akár fiatalabbak voltak nála, akár egykoriak vele, akár idősebbek, mint ő, folyton kritikai összegzésekre sarkallta. Nem meglepő így, ha mindig a művelődés, s a kritikai szellem életét szolgáló, hasznára tekintő lelkének az volt utolsó kívánsága, hogy értékes könyvtárából olyan alapítványt alkossanak, melynek kamatát minden évben egy olyan fiatal kutató kapja jutalmul, aki az évben vagy valamivel előbb jelentős kritikai szellemű publikációt tett közzé az ő szívéhez legközelebb álló korról, a magyar XIX. század irodalmáról, művelődéséről. Az Egyetemi Könyvtár főigazgatóját kívánta az odaítélő bíráló bizottság elnökéül, s mellé az Irodalomtörténeti Társaság delegált két tagját tanácsadóul. Az alapítvány ügyének jogi része immár elrendezést nyert. A kamatot (kétszázezer forint alaptőkéből) szeptemberben, a reá való emlékezés jegyében, halála évfordulóján kell kiadni, először az 1985- ös esztendőben. Reméljük, ez az egyéniségére oly jellemző szép utolsó gesztusa segíti ösztönözni a munkát ezen a nagyon fontos, ám sajnos, egyre árvábbá váló kutatási területen. (Ngb.) Kocsis Zoltán szombaton az Egyesült Államokba utazott A San Franciscó-i szimfonikus zenekarral öt koncerten játszik október 6. és 12. között, majd hanglemezt készít a Philips cég számára. Ezt követően szólóestet ad San Franciscóban, majd Chicagóba utazik, ahol négy koncerten lép fel az ottani szimfonikus zenekarral, Claudio Abbado vezényletével. Rákosy Gergely születésnapjára Adós csücsökváltás A legjámborabb háztartási munka a portörlés: csak elkap az ember egy nem egészen mocskos rongyot, letörli a port és időnként kirázza. Csakhogy ez félfeudális, polgári megoldás. A fejlett technológiájú, szocialista üzemvitelhez méltatlan. Az öntudatos takarítónő az arra kijelölt rongyot nem úgy rázza, mint annakelőtte: találomra és szeszélyesen, hanem céltudatosan és rendezett nonaa szerint: átlós csücsökváltással. Az eredmény bámulatos lesz! A kioktatott takarítónők futólépésben hagyják el az ilyen követelésekkel föllépő munkahelyeket. Jelenti-e ez a technológia csődjét? Távolról sem! Mindössze azt példázza, hogy bizony nehézségekkel jár minden új elfogadtatása, ám az akadályok arra valók, hogy leküzdjük őket. Mindezt sokkal rövidebben — egyetlen mondatban — ismerteti velünk Rákosy Gergely, amikor Hászfetter igazgatót, a NÖTETRÖSZT sokoldalúan képzett vezetőjét jellemzi, mert Hászfetter lényeges, de mégiscsak mellékszereplő, az író pedig tudja, hogy rájuk nem érdemes túlságosan sok szót vesztegetni. De amit mégis, azt pontosan kell — csak úgy célirányos — megtalálni. Az olvasónak azonban szabadságában áll saját belső ritmusa szerint továbbköltetni, átgondolni, a szűkszavú közleményeket, például a takarítónők egzecíroztatásának parányi mozzanatát, s mihamar rájön, hogy a zsarnokság tényleg ott kezdődik, ahol még azt is megparancsolják, amit az ember önként megtenne. Ilyen aforizmákkal persze nem szolgál Rákosy Gergely, ő csak az átlós csücsökváltást említi, de mégis... Hogyan kényszeríti ki olvasójából az ilyenfajta továbbgondolást? Azt, hogy ne harsány hahotával olvassuk Az óriástök szerződéses , termesztéséről szóló fülbeszélést, hanem a fetisztverés, a továbbgondolás csöndes, belső mosolyával — alkotói titok. S mint ilyen, nyílt titok is: épp csak egy picikét teszi abszurdabbá a nagyon is valóságos helyzeteket, jellemeket, törekvéseket Meghagyja a bonyolódás realitását de egy leheletnyit ráerősít a követelmények idiotizmusára. Ezzel a ,,túlzással” fölszabadítja fonáklátó képességünket, az alig elviselhetőből kicsillantja az elviselhetetlent, pedig CScti? szabad folyást, engedett a torz jelenségek természetes kibontakozásának. Az óriástök a hatvanas évek egyik legnagyobb könyvsikere volt. S ha ehhez még azt is fölidézzük, hogy a hatvanas évek az utóbbi félszázad egyik legtermékenyebb, leggazdagabb időszaka, akkor könnyű belátnunk, hogy miért áll Rákosy Gergely neve mellett eltörölhetetlen értelmező jelzőként könyvének címe. Pedig kitűnő novellista is (1955-ben ilyennek mutatta alakját az Új Hang-beli megjelenés, és azóta több elbeszéléskötete is), pedig további kitűnő szatírák szerzője is (A kolorádóbogár, Mennyből az oroszlán), s jó emlékű televíziós játékok alkotójaként is emlegetjük (Gombó kinn van). Az óriástök körül mégis méltóképp ragyog az íróképet minősítő fénykör: elsőül és máig senkitől fölül nem múlva tudott nevetve megválni múltunk egy sötét darabjától, az 1952-es esztendőtől. Az éltető, jó dacos mosolyért vagyunk hálásak neki azóta is, és teszünk neki ez ünnepi alkalomból, hatvanadik születésnapján szemrehányást: nagyon keveset ír az utóbbi esztendőkben, s amit papírra vet, azon nem a metsző szarkazmus, hanem a rezignált szomorúság üt át. Nem érdemeljük már meg az elevenbe vágó gúnyt? A fölrázó iróniát? Vagy már olyan kitűnőkké váltunk, hogy nem akad mit az orrunk alá dörgölni, szemünk elé teríteni? Vagy Rákosy Gergely vitte el tekintetét másfelé? Ugyan! Hová nézhetne egy realista! Szabad-e káprázatokba belefeledkeznie annak, akit látni tanított, írni segélt a Valami, amit röviden tehetségnek mondanak? Születése napján a köszöntő virágokat remek elbeszéléseiért, feledhetetlen szatirikus írásaiért nyújtjuk át most — jelképesen, de az utóbbi évek hallgatásáért, a rossztól szabadító esélyek elvonásáért a fölös bőséggel termő növényeket is fűzzük a szegfűkhöz: tormát, beléndeket, királydinnyét, árvacsalánt. Lássa meg Rákosy Gergely: sarjad itt még gyom, viszketőfű, vérívótövis — százféle Nagyonfáj. — berkes — NAPLÓ A „Hazánk felszabadulásának 40. évfordulója tiszteletére — filmballadák a szovjet katonáról” című vetítéssorozattal szombaton megkezdődött Budapesten a FÖMO felszabadulásunkat köszöntő műsorsorozata. A Szovjetunió honvédő és felszabadító harcát bemutató filmeket a Gorkij moziban szombatonként vetítik. Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmjét is bemutatják az idei New York-i filmfesztiválon, amely pénteken este kezdődött meg. A rangos nemzetközi bemutatósorozaton, amely az év filmtermésének gondosan válogatott szemléje, összesen huszonhat filmet mutatnak be. A megnyitón Richard Pearce amerikai rendező Vidék című, azotcai farmerek életéről szóló filmjét vetítették. A budapesti művészeti hetek eseményei VASÁRNAP Nemzeti Színház, este hét órakor: Az ember tragédiája. Rendezte Vámos László. Televízió, este nyolc óra öt perckor: Caligula helytartója. Székely János drámájának tévéváltozata, Esztergályos Károly rendezésében. Fővárosi Operettszínház, este hét órakor: Az ember tragédiája. A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház vendégjátéka. Horizont mozi, délután öt órakor: Háry János, animációs játékfilm. HÉTFŐ Zeneakadémia, Kisterem, este fél nyolc órakor: Fiatal hegedűsök bemutatkozó hangversenye a zenei világnap alkalmából. Fővárosi Operettszínház, este hét órakor: C’ est la guerre, Lysistrate, Petrovics Emil két egyfelvonásosa. A debreceni Csokonai Színház vendégjátéka. Az előadást a zenei világnap alkalmából a Televízió rendkívüli adásnapon közvetíti. Horizont mozi, délután öt órakor: Misi Mókus. ♦ Nemzedékek címmel képzőművész-dinasztiákat bemutató kiállítássorozat kezdődött meg szombaton a perbáli falusi galériában. Az első bemutatón idős és ifjabb Benedek Jenő festményei láthatók. ♦ Kuvnorovitz- nemű c. egyetemi tanár tiszteletére emlékkönyvet jelentet meg az ELTE Történelem Segédtudományi Tanszékének kollektívája. A művet Kállay István professzor szerkesztette, s azt kedden, október 2-án délután két órakor nyújtják át a 81 esztendős történésznek az ELTE aulájában rendezendő ünnepség, egyben levéltári nap keretében. A programot Poszler György rektorhelyettes nyitja meg, majd az ünnepelt tart bevezető előadást, A magyar diplomatikai oktatás múltjából címmel. Ezt követően összefoglaló áttekintést hallhatnak az érdeklődők a hamarosan 350. évfordulóját ünneplő egyetem történetének levéltári forrásairól, a készülő családtörténeti adattárról, a bibliográfia és forráskutatás kapcsolatáról, a közigazgatás-történeti kortörténet összefüggéseiről, a 100 esztendővel ezelőtt tartott n. József-kori népszámlálásról, míg a záróelőadás clme így hangzik: 250 éves Szegedi Torocíniuma. Az ELTE levéltári napja nyilvános rendezvény, amelynek keretében — kísérletképpen — pleográfiai, heraldikai, genealógiai és fallerisztikai tanácsadó-szolgálat is működik. 7